Bűnös vágyak



Péterfy Brigitta, vagy ahogy a barátai hívják, Gitta, egy jól menő multinacionális cég sikeres alkalmazottja. A karrierje csúcsán lévő nő 30 évesen döbben rá, hogy valami túlságosan is hiányzik az életéből. A férjébe sosem volt szerelmes és a vonzalmon kívül semmi sem köti őt a férfihoz. Gitta élete akkor borul fel teljesen, amikor a budapesti leányvállalat élére új igazgató kerül. A dolgozóknak nem csak azzal kell megbirkózniuk, hogy a kedves és jó főnöküket elveszítik, hanem az újjal is meg kell valahogy barátkozniuk. Ám Némedi Ákos személye alaposan felkavarja az addig csendes állóvizet. Gitta minden porcikájában gyűlöli az olyan alakokat, mint Ákos, akinek most már teljes felelősséggel tartozik.

„Mikor nyílt a tárgyaló ajtaja egy emberként mindenki elhallgatott. László lépett be a terembe, az oldalán az új igazgatóval. Amikor megláttam őt, düh és csalódottság lett úrrá rajtam. Egy fantasztikus vezetőt miért kell lecserélni egy fiatal, tudatlan, pénzes és öntelt férfira? Alig lehetett nálam idősebb, de azon sem lepődtem volna meg, ha fiatalabb. És ha ez nem lett volna még elég, pimaszul sármos volt. Látszott rajta, hogy tipikusan az a fajta ragadozó, aki minden nő rémálma. Kegyetlenül tőrbe csalja őket, majd eldobja mindet, mint egy használt rongyot. Sütött a szeméből a szánalom, amikor végignézett rajtam, Melindán és Ritán. Mi hárman, a másik őt osztályvezető mellett álltunk, így világosan látszott a hierarchia.” Gitta első benyomása Ákosról, 2. fejezet

A problémák akkor kezdődnek, amikor mindkét fél olyat kezd érezni a másik iránt, amit nem kellene. Vajon az előítéleteiket legyőzhetik? Vajon mihez kezd Gitta, amikor rájön, hogy az, amit egész életében sosem hiányolt, most eszeveszettül kopogtatat az ajtaján? Több akadály is kettejük között áll és egyáltalán nem könnyű dolgokkal állítja őket szembe a sors. Hogy mi lesz a vége? Azt még ők sem sejtik. Küzdenek érzésekkel, vágyakkal és mérhetetlen bűntudattal. Vajon melyik fog felülkerekedni?

A történetet Gitta szemszögéből olvashatjátok majd el.
Amire számíthattok:
  • Szenvedélyes és érzelmektől túlfűtött jelenetek
  • Őszinte érzések
  • Válaszok arra a kérdésre, hogy megéri-e bármikor is újrakezdeni, és kockáztatni a biztost a bizonytalanért
  • Több felnőtt tartalmú jelenet

Fejezetek
1. fejezet         
2. fejezet                                    
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet
6. fejezet
7. fejezet 
8. fejezet
9. fejezet
10. fejezet
11. fejezet
12. fejezet
13. fejezet 
14. fejezet
15. fejezet
16. fejezet 
17. fejezet
18. fejezet
19. fejezet
20. fejezet
21. fejezet
22. fejezet
23. fejezet 
24. fejezet
25. fejezet
26. fejezet 
27. fejezet
28. fejezet
29. fejezet
30. fejezet
31. fejezet
32. fejezet
33. fejezet
34. fejezet
35. fejezet
36. fejezet
37. fejezet 18+
38. fejezet 18+
39. fejezet
40. fejezet 18+
41. fejezet
42. fejezet
43. fejezet
44. fejezet
45. fejezet
46. fejezet 
47. fejezet
48. fejezet
49. fejezet 
50. fejezet 
51. fejezet 
52. fejezet
53. fejezet 
54. fejezet 
55. fejezet
56. fejezet 
57. fejezet
58. fejezet

 A folytatás kérdéses ideig szünetel. Erről bővebben itt olvashattok. Addig is egy másik, régi történetemet olvashatjátok el az oldalon, Egy új kezdet címmel.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése