Egy új kezdet - 6.-10. fejezet 18+

Sziasztok!

Ahogy ígértem, ebből a történetből hozom most a részeket. Kérlek, ne felejtsétek el, hogy ez volt az egyik első regényem, tele hibákkal, a fogalmazásom egyáltalán nem volt választékos, sőt. De a story úgy tűnik, hogy néhányatokat érdekel, ezért úgy döntöttem, hogy minden pénteken hozok majd egy-egy adag fejetetet.

Jó olvasást nektek!:)

Morwen

6. fejezet

Mikor reggel felébredtem, nem mertem hinni abban, hogy nem álom volt az elmúlt éjszaka. De éreztem, hogy a mellkasomra hajtott fejjel, a karjaimban alszik Emma és megnyugodtam. Boldog voltam. Nem is voltam ezelőtt soha igazán boldog. Erre a tegnap este után jöttem csak rá. Az mind illúzió, csak utánzat volt a valódi boldogsághoz képest, amit tegnap éltem át. Beleszerettem Emmába. De ez az érzés sokkal erősebb és mélyebb volt annál, mint amit valaha éreztem nő iránt. Éreztem, hogy az életem csak ezután fog kezdődni. Biztos voltam abban, hogy Emma az, akivel le akarom élni az életem hátra levő részét. A tegnap éjszaka után tudtam, hogy ő is ezt akarja. Teljes mértékben biztos voltam abban, hogy jól érzékeltem az érzéseit.

Finomam megsimogattam a haját. Ő még mélyen aludt. Megpróbáltam óvatosan lefektetni a karomból az ágyra. Ez sikerült is, de miután kibújtam a takaró alól és felkeltem az ágyból Emma felébredt.

- Szia. - köszönt halk és gyengéd hangom.

Vissza hasaltam mellé az ágyra és megcsókoltam. A szívem azonnal őrült tempóra kapcsolt, amint hozzáértem. Miután abbahagytuk, gyengéden nézett rám, és mosolygott.

- Szia. - én is csak mosolyogni tudtam, annyira szerettem őt. - Hogy aludtál? - megsimogattam az arcát és úgy vártam a válaszát.

- Nagyon jól és boldogan. - a szemei csillogtak a boldogságtól, amikor válaszolt. - És neked milyen volt az éjszakád?

- Nekem is nagyon jól telt az estém és nagyon jól aludtam. - hanyattfeküdtem és magamra húztam őt. Még mindig csupaszok voltunk és azonnal feléledt bennem a vágy iránta, hiába nem akartam még ezt, nem akartam elijeszteni. Még fel sem tudtuk dolgozni a tegnapi csodálatos estét.

Elmosolyodott. Annyira szerettem, amikor mosolyog. Minden olyan szép volt olyankor. Aztán összeráncolta a homlokát. Egy pillanatra megrémültem, nem értettem, hogy mi történt, vagy mi változott meg ilyen hirtelen.

- Akkor most tulajdonképpen mi is van velünk? - kérdezte tőlem kíváncsian. Fellélegeztem és megnyugodtam. Csak ez az, ami nyomasztja? Elmosolyodtam és úgy válaszoltam neki.

- Hát, a rajongóim valószínűleg nagyon kétségbe fognak esni, hogy túl kevés ideig vadászhattak rám, mert hamar rád találtam. Hamar lett barátnőm. - kérdőn néztem rá és kíváncsian. Bíztam benne, hogy ő is így gondol kettőnkre a tegnap után. - Ugye van barátnőm?

Elnevette magát és úgy válaszolt. - Rám célzol?

Vettem a lapot és azonnal lecsaptam a labdát. - Öhm, nem is tudom, ki másra céloznék? Á! Már tudom! Arra a szép plüssmacira ott a polcon. - a polc irányába mutattam, ahol a rajongóktól kapott ajándékok voltak. - Rá céloztam. Igen, ő az én Emmám. - próbáltam komolyan, és iróniával mondani ezt neki, de végül elnevettem magamat.

Ő újra nevetett velem együtt és úgy felelt. - Akkor biztosan szép estétek volt tegnap. Irigylem őt.

- Hát igen, igaz ami igaz, szép esténk volt. - tettem hozzá nevetve. Aztán komoly hangnemre váltottam. - Van ellene valami kifogásod, hogy a barátnőm legyél? - A szívem a torkomban kalapált, amint ezt kimondtam. Úgy éreztem magam, mintha a kezét kértem volna meg. Nagyon féltem a válaszától. Igazából, ahogy mélyen magamba néztem, úgy éreztem, hogy képes lennék már akár most is feleségül kérni őt. Őrültségnek tűnt, de a szívem biztos volt magában. Tudtam, hogy életem végéig csak őt fogom szeretni, akármit mond is most. Tudtam, hogy ő is így gondol rám, mint én rá, tudtam, hogy a barátnőm, tudtam, hogy igennel fog most válaszolni nekem. De ahogy ezt megkérdeztem tőle, és a válaszára vártam, valami furcsa izgalom és izgatottság lett úrrá rajtam. Egy hajszálnyi kétség ült a szívembe, talán azért, mert nem mertem hinni abban, hogy ez a boldogság tényleg valós, és tényleg itt van velem Emma és szeret engem, úgy mint én őt.

- Nincs ellene kifogásom. - mondta végül és elmosolyodott. - Csak tudni szerettem volna, hogy valóban jól éreztem-e azt tegnap, hogy ez nem csak egy futó kaland volt a részedről.

- Jól érezted. Ez nem az volt. Amióta megláttalak a klubban, tudtam, hogy te kellesz nekem. Bíztam benne, már akkor, hogy nem egy kalandor vagy. Amúgy meg én sem vagyok a kalandok híve.

- Igen, ezt én is hallottam már, de tudod nem mindig minden igaz, amit a médiában hallunk. Sokszor olyan dolgokat is kitalálnak, amiből egy szó sem igaz.

- Tudom, sajnos ezt már én is tapasztaltam. De most már tudod ezt is rólam. Mostantól összetartozunk.

- Igen. Tudom. - mondta lágy hangon majd finoman megcsókolt én pedig átöleltem.

Alig telt el pár perc, hirtelen megcsörrent a telefonja. Összerezzentünk és ő ijedten pattant ki az ágyból. Kiment a szobából a táskájáért, amit a CD-s polc mellett hagyott tegnap este. Láttam a boltíven keresztül amint kivette a telefonját a táskából, ijedten nézett a készülékre, majd nevetve szólalt meg.

- Na vajon milyen napja van ma Jankának? Ki fognak rúgni talán? - hirtelen felültem az ágyon és ránéztem. El is felejtettem tegnap este, hogy ma hétfő lesz és neki dolgoznia kell menni. A kezembe temettem az arcom és ráztam a fejem. Hogy szúrhatok el így mindent? Miért nem gondoltam tegnap este arra, hogy ébresztést állítsak be mára a telefonomon?

Hallottam amint Emma mély levegőt vesz és felveszi a telefont.

- Szia Janka! Öhm, igen, tudom, hogy elkéstem. Ne haragudj, de elaludtam. Nem, nincs gond. Csak... - elhallgatott és rám nézett. Elmosolyodott, és úgy folytatta. - Nem baj, ha ma már nem megyek be dolgozni? Mára úgyis csak a Nagy-Benedek estély van, azzal pedig már majdnem elkészültem. Igen, rendben. Nem, nincs semmi baj. Köszönöm Janka a megértésed, az adósod vagyok. Szia!

- Minden rendben van? - kérdeztem tőle aggódva, amint lerakta a telefont.

Elmosolyodott és elindult felém az ágyhoz. Félúton megállt, lehajolt és felvette a földről az ingemet és belebújt. Amíg sétált csinált még valamit a telefonján, majd leült az ágy szélére, letette a telefont és utána szólalt csak meg.

- Igen, minden rendben van. Szerencsére Janka nagyon megértő volt, és nem csinált ebből problémát. Rugalmasak és mellesleg jó barátnőm Janka. Sokszor kötetlenül tudok dolgozni és nem szokott az ilyen problémát jelenteni. Másra se szokott haragudni, ha ilyen előfordul. Emberek vagyunk, vannak hibáink, illetve tudja jól, hogy emellett is ugyanolyan jól elvégezzük a munkánkat.

Megkönnyebbültem és mély levegőt vettem. - Akkor jó. Alaposan megijesztettél.

- Én is megijedtem egy pillanatra, mert ilyen még nem fordult velem elő, és nem tudtam, hogy Janka hogyan fog reagálni. De nem volt gond, megértő és rendes.

- Ezek szerint akkor ma szabad vagy? - kérdeztem tőle mosolyogva.

- Igen, úgy tűnik az vagyok. - ő is elmosolyodott és úgy folytatta. - Délután lett volna egy találkozóm a barátnőmmel, de most lemondtam inkább azt is.

- Nem kellett volna miattam lemondanod egy találkozót.

- Nem, nincs semmi baj. Én akartam lemondani. Majd holnap találkozok vele. Addig is lesz időm kitalálni, hogy hogyan mondjam el neki, hogy álmai férfiját elcsábítottam és vele töltöttem az éjszakát.

Elnevettem magam, ő pedig elpirult, de gyorsan folytatta is.

- Tudod, Timi a legjobb barátnőm, mindig számíthattunk egymásra. És ha ő nincs, nem találkozhattunk volna a koncerteden.

- Akkor hamar meg kell ismernem őt, hogy köszönetet mondjak neki.

Elnevette magát. - Remélem nem fog összeesni örömében.

Elmosolyodtam. - Csak nem. Akkor ma hivatalosan is elrabollak. - átöleltem és újra magamra húztam, ő pedig csak nevetett ezen. - Ha nincs ellene kifogásod. - tettem hozzá kérdőn, de mosolyogva.

- Mit szólnál ahhoz, ha előbb fürödnék a rablás előtt?

Elgondolkodó fejet vágtam. - Hát, nem is tudom. Félek, hogy esetleg meg fogsz szökni.

Nevetve felemelte a jobb kezét. - Esküszöm Mr. X, hogy nem fogok. - Mindketten nevettünk a viccén, majd megcsókoltam őt.

- Rendben. Amíg te fürdesz, addig én megnézem, hogy mit tudunk reggelizni. Mindent megtalálsz a fürdőben, amire szükséged lehet. Érezd magad otthon kérlek.

- Köszönöm, úgy lesz. Megmutatod hol van a fürdőszoba? Nem igazán volt időm tegnap körülnézni. - mondta mosolyogva. Én is elmosolyodtam és úgy válaszoltam neki.

- Hát ez igaz. Nem baj, gyere menjünk, most megmutatom, hogy mit hol találsz.

Felkeltünk az ágyból és kézen fogva a fürdőszoba felé vezettem. Bementünk és körbeforogtam a tengelyem körül. - Parancsolj, ez a fürdőszoba.

Elnevette magát, majd lágyan megcsókolt. - Észrevettem. Elég nehéz lett volna magamtól megállapítanom ezt a tényt. - én is vele nevettem, majd elengedtem őt.

Ezután levette az ingem magáról és felakasztotta a fogasra. Belépett a kádba és megnyitotta a vizet. Nem húzta be a zuhanyfüggönyt. Biztos voltam benne, hogy szándékosan tette ezt. A víz lágyan folyt le a testén keresztül. Annyira szép volt így. Úgy döntöttem, hogy előbb én is lezuhanyozok és majd utána készítek valami reggelit. Utánamentem a zuhanyzóba és finoman átöleltem. Ő gyönyörű szemekkel és vizesen nézett rám. Hihetetlenül vonzó volt, és nagyon kívánatos. Őrülten megkívántam őt. Próbáltam visszafogni magam, amennyire lehet, de nem sok sikerrel jártam. A falhoz nyomtam őt, és úgy csókolóztunk. Olyan szenvedély égett bennem, hogy azt hittem tényleg elégek. Ráadásul ő is olyan szenvedéllyel csókolt, hogy teljesen elveszítettem a fejemet. Felemeltem a lábait és a derekam köré emeltem őket. Vadul kapkodta a levegőt, miközben csókoltam őt. Egy pillanatra abbahagytam a csókot és a szemébe néztem. Tudni akartam, hogy van-e bármi kifogása ez ellen. De olyan szenvedély égett a szemében, hogy egy pillanatig sem haboztam tovább és beléhatoltam. Ugyanúgy mint a múlt éjjel a teste most is beleremegett a kéjbe, fokozva ezzel a vágyat, amit iránta éreztem. Finoman, gyengéden, de őrült vággyal szeretkeztünk. Tudtam, hogy a tegnap este után, felesleges most még a védekezéssel törődnünk. Aminek most nagyon örültem. Minden porcikáját érezni akartam.

Ahogy ő közeledett a csúcs felé, a hangja, a sóhaja, minden rezdülése fokozta bennem is a vágyat. Nem értettem, hogy hogyan kívánhatom őt egyre jobban és jobban. Végig néztem az arcát, amikor orgazmusa volt. Fantasztikus érzés volt. Nem hagytam abba semmit sem. Éreztem, hogy picit elgyengült, de a csókja édes volt, mikor csókoltam. Szorosan öleltem magamhoz, és ő ugyanolyan tűzzel ölelt engem is. Mikor másodszor is a csúcsra ért, én is követtem őt, és újra együtt éltük át a gyönyört. Szorosan öleltük közben egymást. Majd gyengéden csókolóztunk tovább. Éreztem, hogy elmosolyodik.

Abbahagytam a csókot és ránéztem. - Mi az?

- Így sose fogunk fürdeni. - mondta mosolyogva és közben gyönyörűen csillogtak a szemei.

Elnevettem magam és úgy válaszoltam neki. - Tudom. De mondtam az imént, hogy el vagy rabolva.

Ő is nevetett. - Igen, valami rémlik. Azt hiszem nagyon jó dolog elrabolva lenni.

- Ugye? Van ellene kifogásod? - kérdeztem tőle mosolyogva.

- Egy hajszálnyi sincs. Bármikor elrabolhatsz. - mondta, majd közel hajolt hozzám és megcsókolt. Közben leemeltem őt a derekamról és a saját lábára állítottam. Átöleltük egymást és csókolóztunk, közben pedig végig folyt ránk a víz. Tudtam, hogy a mai nap fantasztikus lesz.

7. fejezet

Hihetetlen volt, hogy ennyire boldog vagyok. Alig ismertem magamra. Szárnyaltam a szerelemtől, teljes mámorban úsztam. Ugyanezt tapasztaltam Emmánál is. Nagyon megszerettük egymást, teljesen odavoltam érte. Éreztem, tudtam, hogy ő is nagyon szerelmes. Nagyon odaadó, szenvedélyes, vidám volt, de ugyanakkor két lábbal állt a földön. Nem volt féltékeny, nem akadt ki, ha nem tudtam vele minden nap találkozni. Annál édesebb volt mindig a viszontlátás, minél régebben találkoztunk legutoljára.

Közeledtünk az autóval Érd felé, és közben folyton Emmán járt az eszem. Csendben ült mellettem és nézte a tájat. Biztos voltam benne, hogy feszült és talán egy kicsit izgatott is. Elvégre nem minden nap mutatja be a szüleinek az énekes barátját. Elmosolyodtam. Eszembe jutott a tegnap esti beszélgetésünk. Akkor azt mondta, hogy biztos benne, hogy az anyukája és az öccse jól fognak engem fogadni. A nevelőapját szerinte nem fogja túlzottan izgatni, hogy ki a párja. De az édesapja... A tőle való bemutatástól nagyon félt. Éppen ezért úgy terveztük, hogy ezt még halogatjuk egy kicsit. Az édesapja nagyon kedvelte Emma exférjét, ezért nehezen is emésztette meg a válást. Bíztattam Emmát, hogy nem lesz semmi baj, és ketten mindent meg fogunk oldani, nem állhat semmi sem a boldogságunk útjába.

Úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy én is megismertessem őt a családommal. Idő híján ezt csak a következő hétvégére tudtuk tervezni. Nem volt bennem semmilyen félelem sem. Biztos voltam abban, hogy semmilyen probléma nem lesz a szüleimmel. Imádni fogják Emmát. Elmosolyodtam. Igen, így lesz. Nem lehet őt nem szeretni. Egy igazi őszinte és tiszta lélek, aki mer nyíltan szeretni, kimutatja az érzéseit, de mellette tiszta erkölcsű, vannak tervei és céljai. Kitartó és céltudatos. És ami a legfontosabb, amit nagyon szerettem benne, az az, hogy pozitív hozzáállása volt. Emellett persze realista volt, de nem állt negatívan a világhoz. Megvoltak a maga fékei és tisztában volt a világ veszélyeivel is, de mert mellette élni. Teljes mértékben az a fajta nő volt, akivel el tudtam képzelni minden napomat, akivel bármikor képes lennék családot alapítani. Biztos voltam abban, hogy feleségnek és anyának is tökéletes lenne. Még szélesebben elmosolyodtam, amint ez a gondolat ötlött a fejembe. Emma, mint az én feleségem... Igen, biztos voltam abban, hogy az lesz. Nekünk kettőnknek találkoznunk kellett, hittem abban, hogy számomra ő az igazi. Őrülten szeretem őt, mindent szeretek benne.

 - Itt kanyarodj be jobbra, nemsokára ott vagyunk. - mondta Emma, félbeszakítva hirtelen a gondolataim.

- Rendben. - mondtam és közben követtem az instrukcióit. - Nem vagy ideges?

- Egy kicsit. De inkább csak izgatott vagyok, hogy milyen lesz a reakciójuk. Te hogy érzed magad?

- Kicsit ideges vagyok, de valójában magabiztos is vagyok. Nem hiszem, hogy rosszul fogadnának, mert látni fogják majd ők is, hogy mennyire jól megvagyunk. - mondtam neki mosolyogva.

- Igen, ebben igazad van. A következőnél fordulj balra, aztán egy kicsit kell még mennünk, mert hamar odaérünk hozzánk. Az út jobb oldalán egy barackszínű ház lesz anyuéké, előtte le tudsz majd parkolni.

- Értem. Ugye otthon van akkor valaki?

- Igen. Tegnap este beszéltem anyuval és azt mondta ő mindenképpen itthon lesz. Mondtam neki, hogy a délután folyamán meglátogatom őt. Szóval ne aggódj, várni fog. Csak azt nem tudja, hogy te is jössz velem.

Elnevettem magam. - Á, szóval én vagyok a meglepi?

- Hát, úgy is mondhatjuk. - mondta jókedvűen. - Biztosan meg fog lepődni, mert nem számít arra, hogy lesz kísérőm, azt meg pláne nem sejti, hogy az a valaki a barátom lesz. Aki nem más, mint Németh Dávid. - elnevette magát. - Szóval nem lesz gond, mert nagyon kedvel téged, te voltál a kedvence a műsorba. De te erről nem tudsz, mert különben én halál fia vagyok. - mondta nevetve. - Jobb ha nem tudja, hogy tudsz arról, hogy hatalmas előnnyel indulsz nála.

- Értem. Nem fogom lebuktatni magamat. És téged sem. - mondtam neki egy pillanatra felé fordulva. Közben észrevettem, hogy talán megérkeztünk és lassítani kezdtem. - Ugye jól sejtem, hogy megjöttünk? - kérdeztem Emmától.

- Igen. - mondta határozottan. - Itt vagyunk. Hát bemutatom az otthonon, itt nőttem fel. Miután a szüleim elváltak, anyuval ideköltöztünk és itt éltünk a nevelőapámmal és persze az öcsémmel is.

- Értem. Látom szerettél itt élni.

- Igen, nagyon szeretem ezt a várost. Kellemes emlékeim vannak a gyermekkoromból. - hirtelen elhallgatott és a ház felé nézett. - Ajjaj, anyunak nagyon jó a füle. Meghallotta az autót, és már ki is jött.

- Hát akkor ne várakoztassuk meg. - mondtam neki bíztatóan és mosolyogva. - Készen állsz? - kérdeztem tőle, és kinyújtottam a kezem felé.

- Igen. - mondta magabiztosan és a kezembe tette a kezét. Áthajoltam a két ülés közötti távolságon és röviden, de finoman megcsókoltam.

A csók után nem húzódtam el, hanem mélyen a szemébe néztem. Elpirult. Én ezen elmosolyodtam majd megsimogattam az arcát. - Akkor menjünk.

Némán bólintott és a biztonsági öve után nyúlt, hogy kikapcsolja azt. Én ezt már rég megtettem, ezért kiszálltam az autóból és hátulról megkerültem azt. Igyekeztem nem nézni a ház felé. Tudtam, hogy Emma anyukája már a kapuban áll, és azok után amiket Emma mesélt, biztos voltam abban, hogy felismert és meglepődött. Igyekeztem nem elmosolyodni ezen a gondolatomon. Határozott arccal fogtam meg Emma ajtaját, kinyitottam és a kezem nyújtottam Emmának. Ő megfogta a kezem és kiszállt az autóból. Becsuktam az autót, lezártam, Emma felé fordultam és kézen fogtam őt. Ekkor pillantottam csak fel és néztem a ház felé. Igazam volt, nagyon meg volt lepve Emma anyukája.

Lassan sétáltunk a kapuhoz és Emma köszönt végül először. Úgy döntöttem, hogy jobb ha addig nem szólalok meg, amíg Emma be nem mutat engem. Nem mintha szükség lenne rá, de ebben a helyzetben az illem mégis ezt diktálta.

- Szia anyu. - köszönt Emma vidáman és mosolyogva. Éreztem rajta, hogy nagyon izgatott.

- Szia kincsem. Jaj kicsim, mégis mire véljem ezt? - mondta az anyukája mosolyogva. Láttam rajta, hogy egyáltalán nem mérges, nem csalódott, hanem meglepett, de boldog. Emmának igaza volt, nem lesz semmi baj.

- Szeretném neked bemutatni Dávidot. Habár, te ismered. - mutatott be Emma egy félszeg, de annál elbűvölőbb mosollyal. Aztán felém fordult.

- Dávid, ő itt az édesanyám.

- Szia Dávid. Éva vagyok. - köszönt nekem Emma anyukája, és kinyújtotta felém a jobb kezét, hogy kezet fogjunk. "Nem, nem", mondtam magamban. Ezt most komolyan fogjuk játszani. Látnia kell rajtam, hogy teljes mértékben komolyan gondolom a kapcsolatom a lányával. Megfogtam a kezét, finoman felemeltem és enyhén meghajoltam, közben pedig köszöntem neki.

- Jó napot kívánok Éva asszony. - mondtam és utána kezet csókoltam neki. Észrevettem, hogy elismerő pillantást vált Emmával. Igyekeztem csak magamban elmosolyodni ezen, nem akartam, hogy észrevegye azt, hogy megnyugodtam és elbíztam magam. Úgy éreztem, hogy nyeregben vagyok, és nem akartam semmilyen negatív gondolatattal ezt az érzést elhessegetni.

- De miért állunk itt? Gyertek be. - mondta Éva asszony. Követtük őt a ház felé és közben Emma mosolyogva rám pillantott. Megértettem a célzását. Elmosolyodtam és most már biztos voltam abban, hogy minden rendben van.

Amint beértünk a házba, azonnal a nappaliba vezetett minket Éva asszony. Körbemutatott a székekre és a fotelekre, jelezve ezzel nekünk, hogy foglaljunk helyet. A kétszemélyes kanapéra ültünk le Emmával, szorosan egymás mellé. Emma végig fogta a kezemet, talán így akarta a tudtomra adni, hogy velem van és nem lesz gond.

Amint leültünk Éva asszony máris elkezdett minket faggatni.

- De mégis, hogy, és mikor? Kislányon, nekem nem is mondtad, hogy van valakid. - mondta kicsit szemrehányóan de mosolyogva Emmának.

- Hát, lassan három hete vagyunk együtt. És még nem volt alkalmam beszélni róla. Azóta nem találkoztunk anyu. És gondolj bele, milyen telefonbeszélgetés lett volna erről? - mondta Emma zavartan és nevetve. "- Szia anya, képzeld, járok valakivel. - Szia Emma! Jaj de örülök kicsim. Boldog vagy? - Igen. - És ismerem őt? - Igen, ismered. - Tényleg, ki az? - Jaj hát Németh Dávid, tudod, az a tehetséges énekes, tudod akiért úgy odavagy." - fejezte be végül Emma a képzelt párbeszédet.

Igyekeztem nem elmosolyodni Emma utolsó mondatán. Most ő maga buktatott le engem. Most már tudta az anyukája, hogy én tudok arról, hogy kedvelt engem a műsorban. Láttam az anyukáján, hogy elvörösödik és legszívesebben elvonult volna Emmával egy kis fejmosásra. Hát igen, jobb ha nem érzi magát nyeregben az ember lányának a párja, tudtam jól, hogy a szülők mind így gondolják. Jobb ha megvan a tisztes távolság, és mindig van mitől rettegnie a kiszemelt alanynak.

- Jól van na, értem én. - mondta nevetve Éva asszony. Emma is nevetett és én is engedélyeztem magamnak egy kedves mosolyt. - De ezért nem elszállni Dávid drágám, attól még ugyanúgy elvárom tőled, hogy szeresd a lányom és ne bántsd meg. - mondta felém fordulva és komolyan. Igyekeztem visszafojtani a mosolyom és komolyan válaszolni neki.

- Nem fogom, nagyon boldogok vagyunk együtt. - mondtam neki határozottan és magabiztosan. Ez valóban így volt, nagyon harmonikus és boldog volt a viszonyunk Emmával.

- Helyes. Örülök neki, hogy végre boldog vagy kincsem. - mondta Emma felé fordulva. Éhesek vagytok? Gondolom igen. Most lett kész az ebéd. Gyertek ebédeljetek velem. - mondta Éva asszony, és máris felállt a fotelből, ahol ült, és elindult a konyha felé.

Emmával felálltunk, és ő jelzett a fejével abba az irányba, amerre az anyukája elindult, hogy kövessük mi is őt.

A konyhában nagyon finom illatok voltak, azonnal meg is éheztem. Éva asszony hellyel kínált, aztán ő és Emma megterítettek, közben pedig beszélgettek. Igyekeztem figyelmesen hallgatni őket, de nem udvariatlanul.

- Peti nincs itthon? - kérdezte Emma érdeklődve az anyukájától. Tudtam jól, hogy Peti az öccse, aki még itt él a szüleivel, a családi házban.

- Nem, az öcséd a barátaival van. Tudod milyen, örül ha velük lehet. Még kamasz. A nevelőapád meg még dolgozik, estére jön haza. Tényleg, apád mit szólt? - kérdezte végül kíváncsian Emmától. Érzékeny területre tévedt, észrevettem Emmán, hogy egy pillanatra zavarba is jött.

- Öhm, nála még nem voltunk. Kicsit tartok is a vele való találkozástól, mert tudod, ő nagyon kedvelte Zolit. Nem értett egyet a válással. - mondta Emma őszintén, egy kis félelemmel a hangjában.

- Tudom kicsim. De jobb így. Ami elmúlt, elmúlt, nem szabad erőltetni. Békében elváltatok, ami nagy szó és ez jó, ennek örülök. - mondta Éva asszony bátorítóan Emmának. Nagyon örültem, hogy ezt mondja, mert ez azt jelentette, hogy nem haragszik Emmára amiért fiatalon férjhez ment és elvált. Azt láttam Éva asszonyon, hogy inkább büszke arra, hogy így alakultak a dolgok. Nem hittem, hogy azért, mert most én itt vagyok. Tudtam jól, hogy nagy szó, ha valaki képes kilépni egy már nem működő kapcsolatból, pláne ha az már házasság is volt. Úgy döntöttem, hogy megerősítem Éva asszony mondatát, és én is bekapcsolódok a beszélgetésbe.

- Én örülök, hogy így alakult - mondtam csendesen de boldogon. - Különben nem találkozhattunk volna.

- Igen, ez így van. - mondta Emma mosolyogva és aztán leült mellém.

Miközben ettünk senki sem szólalt meg, némán kanalaztuk a finom fogásokat. Minden fogás után megdicsértük az ételt Emmával és meg is köszöntük. Jól esett nagyon az ebéd, és ráadásul nagyon finom is volt. Most már tudom kitől tanult meg Emma olyan jól főzni.

A húsleves és a pörkölt után almás pite került desszertként az asztalra. Sandán Emmára néztem, kíváncsi voltam, hogy ez az ő bűne-e. Csak mosolygott rám, és nem tudtam, hogy azért teszi-e mert ő kérte mára anyukájától az almás pitét, vagy csak a véletlen műve, hogy épp ezt készített ma az anyukája. Úgy döntöttem, ezt nem most kérdezem meg tőle. Inkább Éva asszony felé fordultam, hogy megdicsérjem a főztjét.

- Éva asszony, nagyon finoman főz. Mintha édesanyám főztjét enném. - mondtam neki kedvesen. Ez tényleg így is volt, mintha anyu készítette volna a mai menüt, teljesen az ő íz világát éreztem viszont az ételekben.

- Nagyon köszönöm Dávid. Tényleg, a te szüleidnél már voltatok? - kérdezte rám majd Emmára pillantva.

- Nem még nem. - mondtam neki Emma helyett. - Jövő héten Szolnok felé megyek fellépni, és akkor elmegyünk hozzájuk is. - a fellépésről hirtelen eszembe jutott, hogy oda indultunk ma is, és az órámra pillantottam. - De most már indulnunk kell, mert elkésünk. Emma, velem jössz, vagy addig itt maradsz édesanyáddal? - fordultam Emma felé kíváncsian.

- Későn végeznél, úgyhogy jobb ha veled tartok. - mondta Emma határozottan.

- Rendben. Jobb is ha nem zavarjuk a szüleid éjjel, amikor megérkeznék.

- Kár, hogy ilyen hamar mennetek kell Emma. - mondta Éva asszony. - Remélem hamarosan újra erre jártok. Nagyon szívesen látlak téged is Dávid. - mondta végül felém fordulva. Én kedvesen elmosolyodtam és úgy feleltem neki.

- Igyekszünk máskor is jönni Éva asszony. Nagyon szépen köszönjük a vendéglátását.

- Ugyan, semmiség. Örülök, ha jól érezted magad. - mondta mosolyogva.

- Anyu, valamit még tudnod kell. - hirtelen Emma szólalt meg komoly és magabiztos hangnemben. - Szeretnénk, ha a média nem szedne szét minket. Tudod, Dávid nemrég szakított a volt barátnőjével. Biztos lennének rosszindulatú pletykák. Szóval, jó lenne, ha nem szólnál kettőnkről senkinek sem. Szerintem annyira Petit se érdekli, hogy én éppen most kivel járok. Van valakim, elég ha ennyit tudnak. Még a nevelőapámnak is elég ha ennyit tud csak. Apuval meg majd mi beszélünk. Másnak nem kell ezt mondani. Ha lesz alkalmunk személyesen beszélni velük, akkor majd mindent elmesélünk nekik.

- Rendben kicsim, értem. Így lesz, ne aggódj. - válaszolt neki Éva asszony határozottan. Láttam rajta, hogy megérti ezt a különleges helyzetet és bíztam abban, hogy véletlenül sem fog elárulni minket. Amíg Emma ezt szeretné, addig én sem szeretném, hogy kiderüljön a kettőnk kapcsolata. Ráérünk még a média által gerjesztett őrülettel megbirkózni.

- Köszönjük Éva asszony. Legközelebb megpróbálunk majd akkor jönni, amikor mindenki itthon van, hogy mindenkivel találkozhassunk. - mondtam neki hálával teli hangon.

Ő csak bólintott, majd egyszerre mindhárman felálltunk az asztaltól. Kisétáltunk a nappalin keresztül a házból és a megálltunk a kapu előtt az utcán. .

Mikor Éva asszony felé fordultam, hogy elköszönjek tőle, ő nem a kezét nyújtotta, hanem puszival köszönt el tőlem. Ez nagyon jól esett, és csak mosolyogni tudtam.

- Köszönünk mindent. Viszontlátásra Éva asszony.

- Éva, kérlek. És tegezz nyugodtan.

- Rendben, viszlát Éva.

- Szervusz Dávid drágám.

Hátat fordítottam nekik és elindultam az autó felé. Úgy éreztem, jobb ha adok nekik pár percet egy titkos anya-lánya véleménycserére. Így legalább biztosan elmondhatja Emmának a véleményét rólam. Nem lettem ideges, tudtam jól, hogy nincs mitől félnem.

Amikor az autóhoz értem, akkor rájuk pillantottam és láttam, hogy mindketten nevetnek, majd Emma elindult az autó felé. Teljesen elvörösödött, és úgy éreztem, nem fogom tudni megállni, hogy megkérdezzem tőle azt, hogy mi történt. Kérdőn néztem rá, de ő csak legyintett és kinyitotta az autó ajtaját. Én is így tettem és beszálltunk a kocsiba.

Emma még indulás előtt gyorsan lehúzta az ablakot, intett egyet az anyukájának, majd elindultunk és rögtön fel is húzta azt.

Úgy döntöttem, hogy most rögtön rákérdezek a történtekre, hátha megosztja velem. De ha nem mondja el, hogy mi történt, akkor sem leszek mérges rá. Nem kell hogy mindent megosszon velem, nem tartozik nekem teljes beszámolóval. Szabad ember mellettem, azt tehet amit csak akar.

- Megkérdezhetem mit súgott neked anyukád? Vagy titok? - kérdeztem tőle kíváncsian.

- Azt kérdezte szoktál-e nekem énekelni. - mondta nekem zavartan és félszegen.

Egy pillanatra ránéztem és láttam rajta, hogy megint elpirult. Annyira aranyos volt, hogy teljes szívből elkezdtem nevetni, és alig bírtam megszólalni. - És? Mit mondtál neki?

- Csak bólintottam, hogy igen. Ha tudná... - mondta zavartan.

- Ha tudná milyen egyszemélyes koncerteket szoktál kapni? - fejeztem be a félbehagyott mondatát. - Miért jöttél zavarba? - kérdeztem tőle kíváncsian. Nincs semmi rossz abban, hogy néha énekelek neki. Szerettem énekelni neki, mert az boldoggá tette.

- Mert én anyámmal ellentétben a részleteket is tudom.

Elnevettem magam amint ezt kimondta és elismerően bólintottam. Való igaz, azok az éneklések általában az ágyban végződtek. Na jó, nem mindig, mert nem minden szeretkezésnek kell törvényszerűen az ágyban történnie. Hirtelen felindulásból elkezdtem énekelni a kedvenc dalát. Azt mondta, hogy ez volt az első dal, amit nagyon megszeretett tőlem, és már azelőtt is szerette ezt a dalt. Mivel egy szép szerelmes nóta, ezért miután összejöttünk nagyon fontos lett a számára. Nekem is. Szerettem vele romantikázni, és erre a dalra bármikor össze tudtunk bújni. Most is ez történt. Amint elkezdtem énekelni finoman mellém bújt, de csak annyira, hogy a vezetésben ne zavarjon.

Nagyon finom volt az illata, amit azonnal megéreztem amikor közel húzódott hozzám. A bőre melegét is éreztem, ahogy hozzám ért. Nem hiszem el! Egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire megkívánom őt mindig. Tudtam jól, hogy nincsenek kifogásai az ellen, ha váratlan helyeken is egymásnak esünk. És bebizonyítottuk már a múlt héten, hogy ez az autó is kényelmes tud lenni, ha szeretkezésre kerül a sor. Elmosolyodtam, miközben énekeltem.

Messziről észrevettem, hogy egy földút kanyarodik le a főútról. Úgy láttam, hogy messzire bevezet egy fás területre. Hirtelen ötlettől vezérelve lassítani kezdtem és lekanyarodtam. A dal pont véget ért és Emma kíváncsian emelte fel a fejét a vállamról. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy gyanút fogott.

Pár perc autózás után félrehúzódtam és leállítottam az autót. Már sötét volt odakint, ezért tudtam jól, hogy bármit tehetünk, mert ha bárki is járna erre, semmit sem fog látni. Emmára néztem, és ő kérdő pillantást vetett rám. Olyan ártatlanul és aranyosan nézett rám, hogy azonnal közelhajoltam hozzá és megcsókoltam. Amint hozzáértem, éreztem, hogy őrült tempóra kapcsolt a szíve. Nagyon jól ismertem már őt is és a testének minden egyes reakcióját. Gyorsan felkaptam és áthúztam az üléséről az én ölembe. Szoknya volt rajta, ami azonnal felizgatott. Nagyon forró volt a teste, ami még inkább fokozta a vágyaimat. Szenvedélyesen ölelt és csókolt. Egy pillanatra hagytuk csak abba a csókot, amíg Emma óvszert nem vett elő a kesztyűtartóból. Még így is forrón és vadul szeretkeztünk. Kicsit zavart ugyan az óvszer, de jobbnak láttuk ha védekezünk. Tisztában voltunk vele, hogy az első együttléteinknek lehet eredménye, de végül azóta minden alkalommal védekeztünk, mert tudtuk jól, még a kapcsolatunknak is korai lenne a gyermekáldás. Még óvszer mellett is nagyon szenvedélyes és forró volt minden együttlétünk. Egy cseppet sem tudtuk megunni egymást, minden együttlétünk fergeteges volt. Nagyon szerettem Emmát, ezért bármikor képes voltam vele szeretkezni. No és persze bárhol.

Az orgazmusaink után Emma fáradtan ült vissza az anyósülésre. Volt miért szusszannia, hiszen én támadtam most le őt, de övé volt a munka oroszlán része. Elmosolyodtam. Imádtam vele szeretkezni. Nem mertem megcsókolni őt, mert tudtam, hogy akkor újra egymásnak esnénk. Általában ez szokott történni mindig az utójátéknál. Azonnal előjátékba csap át, és pillanatok alatt újra szeretkezünk is. De most már késésben voltunk. Mostanság jó szokásommá vált mindenhonnan elkésni. Természetesen azért, mert sose tudtam könnyen elszakadni Emmától. De emiatt egyáltalán nem haragudtam rá. Kettőn áll a vásár, ahogy mondani szokták.

Miközben ezek jártak a gondolataimban levettem az óvszert, megtörölköztem, felöltöztem majd beindítottam az autót. Megfogtam Emma kezét és elindultam vissza a főútra. Egy pillanatra ránéztem és láttam, hogy mosolyog. Én is elmosolyodtam és közben kikanyarodtam a főútra. Újra elkezdtem énekelni neki, most azt a dalt, amit az első táncunk alatt énekeltem. Nagyon kötődtünk ehhez a dalhoz. Ha nincs ez a dal, akkor talán Emmát sem ismerem meg. Újabb ok arra, amiért még jobban szeretem. Amint elkezdtem énekelni, Emma ráhajtotta a fejét a vállamra, és úgy folytattuk tovább boldogan az utunkat.

8. fejezet

Nagyon vártam, hogy újra délután legyen és végre újra Emmával legyek. Egész délelőtt stúdióból stúdióba rohantam, de izgatott voltam, mert tudtam, hogy az egész délutánt vele tölthetem. Mégis, lassan teltek az órák. Türelmetlen voltam, mindig csak vele akartam lenni. Amióta megismertem nagyon boldog voltam. Még egy hónapja sincs, hogy együtt vagyunk, de mintha már évek óta együtt lennénk. Forrón égett bennünk a szerelem és a tűz. Mindent szerettem benne, annyira magával ragadott. A rabja lettem. Az, hogy viszont szeret, csak fokozta az érzéseimet iránta. Az életem volt, az életem értelme. Nem is éltem azelőtt igazán, csak mióta megismertem. A nap minden percében boldog és vidám voltam, semmi sem tudott letörni.

Két interjú között volt egy kevés szünetem. Úgy döntöttem, hogy az öltözőben pihenek addig, amíg nem kell mennem a következő interjúra. Egyszer csak csörgött a magán telefonom. Nem tudtam ki hívhat ilyenkor, mindenki tudja, hogy dolgozom ma. Megdöbbenve olvastam a kijelzőn, hogy Enikő keres. De mégis mit akarhat? Békében váltunk el, közös döntés volt, de hát akkor mégis miért hív? Azóta egyáltalán nem is kerestük egymást. Úgy döntöttem, hogy jobb ha felveszem, biztosan fontos dolog miatt keres. Lehet, hogy valamit nálam felejtett?

- Szia Enikő. Miért keresel? - próbáltam kedves lenni, de közben kíváncsi voltam miért keres, és ez talán a hangomon is hallatszódott. Próbáltam visszaemlékezni arra, hogy találtam valamit otthon, amit nálam felejthetett. De semmi sem jutott az eszembe.

- Szia Dávid! Öhm, beszélnünk kellene. Hol vagy most?

- Most nem érek rá Enikő, dolgozom. Nem tudunk találkozni. De van most pár percem. Mondd csak nyugodtan, mit szeretnél?

- Ezt nem így akartam Dávid. - a hangja elcsuklott egy kicsit. Nem értettem. Megijedtem. Vajon mi lehet a baj? Történt valami vele? - De muszáj tudnod róla. Tudom, hogy vége, szakítottunk, mindketten szakítottunk. De az a helyzet, hogy változtak a dolgok. Ma megtudtam, hogy babát várok. Tőled.

Azt hittem kiesik a telefon a kezemből. Nem tudtam megszólalni. Azonnal Emma jutott az eszembe. Nem, ez nem lehet. Nem veszíthetem el. Emma! Gyermekem lesz. Azt hiszem sokkot kaptam. Nem bírtam megszólalni, alig kaptam levegőt, a mellkasom úgy éreztem, hogy összepréselték.

- Dávid! Dávid! Itt vagy? - alig hallottam Enikő hangját. Kétségbe estem. - Dávid, beszélnünk kell. Tudom, hogy ez most váratlan volt számodra. De tudod mit gondolok az abortuszról. Nem fogom elvetetni a picit. Még így se tenném meg, hogy szétmentünk. Akárhogy döntesz is, ezt tudnod kell. Nem foglak semmire sem kényszeríteni, szabad ember vagy.

Próbáltam erőt venni magamon és megszólalni. Nagyon nehezen ment, és a hangom is kimért volt.

- Este otthon leszel? - kérdeztem tőle ridegen.

- Igen.

- Akkor majd este átmegyek hozzád és beszélünk. Rendben?

- Rendben. Várni foglak. Sajnálom... - bánatos volt a hangja. - Szia.

- Szia Enikő.

Némán néztem magam elé, miután kinyomtam a telefont. Most mit tegyek? Leroskadtam a székre és a kezembe temettem az arcom. Nem bírtam sírni. A gondolatok ezerrel suhanták át az agyamon, miközben úgy éreztem, hogy megőrülök. Apa leszek. De Emmát viszont el kell hagynom. Mintha tőrt döftek volna a szívembe, ahogy ezt kimondtam magamban. Rázkódtam a fájdalomtól, az egész testem remegett. Azt hittem megőrülök. Nem, már megőrültem. Ezt nem lehet épp ésszel elviselni. Nem tudom mit érezzek. Boldog legyek, vagy sírjak? Emma! A másik felem. Ezt nem bírom, ez kínzás. Miért teszik ezt velem? A fájdalom szaggatta a szívemet, azt hittem ott helyben kiszakad a helyéről. Hogy lehet ilyen kegyetlen hozzám a sors? Egyszerre annyi mindent éreztem, teljes káosz uralkodott bennem. A szívemben és a fejemben is káosz volt.

Egyszer csak kopogtattak, nem is volt időm szólni, hogy hagyjanak most magamra, már be is nyitottak. Dani volt az. Egy pillanatra megnyugodtam, hogy csak ő az, de abban a pillanatban újra úrrá lett rajtam a fájdalom. Nem tudtam leplezni ezt Dani elől. Nem is volt miért.

- Hé Dávid mindenki rád vár. - amint rám nézett az arcára fagyott a mosoly. Nem tudom mennyire ülhetett ki a fájdalom az arcomra. De öcskös nagyon jól ismert engem. A legjobb barátok voltunk. - Dávid, mi történt? Mi a baj?

Becsukta az ajtót és rémülten nézett rám. Nem bírtam megszólalni. Ő odajött elém és leguggolt.

- Dávid ne ijessz így rám. Mi történt veled?

Nem tudtam mit mondjak neki. Nem bírtam kimondani a mondatot, mintha azzal az valósággá válna. De hiszen már az, nem változtat semmin sem, ami történt, az megtörtént.

- Enikő terhes. - csak ennyit bírtam kimondani. A többit már maga is kitalálhatta. Tudta jól, hogy azóta mással vagyok, aki nagyon fontos nekem. Tudta, hogy Emmát szeretem. Nem ismerte őt, de tudta milyen fontos nekem. Látta ő is rajtam, hogy mennyire szeretem és mennyire boldog voltam, mióta vele voltam. És ez a mondat... Ez most mindent megváltoztatott. Vége. Az életemnek vége. Egy új fog kezdődni. Nem tudom, hogy képes leszek-e arra, hogy Emmától elszakadjak.

Daninak döbbenet ült ki az arcára. Nehezen tudott csak megszólalni.

- Mit fogsz most tenni?

Erre nem tudtam a választ. Hiába mondtam ki magamban, hogy mit kell tennem. Tudtam mit kell tennem, de úgy éreztem ketté szakadt a szívem. Képtelen leszek ezt a döntést meghozni. A gyermekem és persze Enikő mellett a helyem. Szeretem a gyermekem, pedig még nem is ismerem. Emmával nem lehetek így együtt. El kell hagynom őt. Ömlöttek a könnyeim. A szívem sajgott. Nem leszek képes elválni Emmától. Hogy bírnám ezt megtenni? Azzal az erővel akár meg is ölhetném mindkettőnknek. Túlságosan is szeretjük egymást. Azt hittem, hogy a fájdalom most helyben meg fog ölni. Sokára bírtam csak felelni Daninak.

- Tudod mit fogok tenni Dani. - mondtam keserűen. Valóban tudja? És én tudom mit fogok tenni? Meg tudom tenni?

- Tudom... - mondta. - Sajnálom. Tudok valamiben segíteni?

Mély levegőt vettem és felálltam. - Ments ki ma mindenkinél. Most el kell mennem. - mondtam neki végül elcsukló hangon.

Álltam egy helyben és nem bírtam megmozdulni. Keserűen néztem magam elé. Minél előbb beszélnem kell Emmával. De nem bírtam elindulni. Ma boldognak kellene lennem, de nem tudok az lenni. Nem tudok, mert el kell hagynom azt, aki az életemet jelenti. A szívem újra megfájdult.

Dani szakította félbe a gondolataim újra. - Rendben. Menj csak, mindent elintézek.

Amint ezt kimondta, tudtam, hogy nem várhatok tovább. Mennem kell. Nem is figyeltem arra, hogy miként mentem ki az ajtón és az épületből. Arra sem emlékszem, hogy jutottam el Emmához. A gondolatok ezerrel keringtem a fejemben és hirtelen azon kaptam magam, hogy már a ház előtt parkolok. Nem akartam felmenni hozzá. Húzni akartam az időt. Féltem ettől a beszélgetéstől, ami tudtam, hogy életem legfájóbb emléke lesz. Sokáig csak ültem a kocsiban és néztem magam elé. A könnyeim némán folytak, a szívem pedig vérzett. Borzasztóan fájt. Minden másodpercben csak Emma arca volt a fejemben. Vidáman, mosolygósan, és szerelemmel telin nézett rám. Elmosolyodtam, de abban a pillanatban a szívem újra megsajdult. Istenem, hogy tudom őt ennyire szeretni? Őrült zokogás lett úrrá rajtam és a gondolataimban újra csak a káosz és a fájdalom járt és az az őrült szerelem ami Emmához kötött. Most már Emma arcát csak keserűen, bánatosan és fájdalommal telin láttam magam előtt. Nem tudtam magamról, csak sírtam, mint egy kisgyerek. Nem tudom mennyi ideje ültem így az autóban. Egyszer csak magamhoz tértem, és ráeszméltem, hogy dolgom van. Nem tehetek mást, ezt kell tennem, még ha a szívem meg is szakad. Nincs más megoldás. Nem halaszthatom tovább azt, amit meg kell tennem. El kell hagynom Emmát, még ha bele is őrülök. Egy valamiben tudtam csak most bízni. Ebben a percben reméltem, hogy az ő szerelme mégsem olyan erős, mint az enyém, és el fog tudni felejteni engem és nem fog annyira szenvedni, mint én. Sose hittem volna, hogy egyszer ebben fogok bízni, csak azért, hogy ő ne szenvedjen annyit, mint én fogok egész hátralevő életemben. Tudtam, hogy ennek a szerelemnek az emléke örökre meg fog maradni az emlékezetemben, de talán még a szívemben is. Ki tudja, hogy az idő mennyire lesz képes ezt eltörölni. De nem voltam biztos abban, hogy hagyni fogom ezt.

Kiszálltam az autóból és elindultam a ház felé. Most a lépcsőn mentem fel, ezzel is időt nyerve magamnak. Az ajtó előtt viszont megálltam. Nem bírtam megnyomni a csengőt. Képtelennek éreztem magam rá. Próbáltam egyben tartani a darabokra hulló szívemet. Eldöntöttem, hogy ma már nem érek hozzá, nem csókolom meg, nem nehezíthetem meg még jobban a helyzetet. Amennyire lehet, neki is könnyebbé kell ezt tennem. Letöröltem az utolsó könnycseppet is az arcomról és mély levegőt vettem. Lassan nyomtam le a csengőt. Pár pillanat múlva hallottam, hogy már jön nyitni az ajtót.

9. fejezet

Sugárzó arccal nyitott ajtót. Ez még jobban fájt, mert tudtam, hogy hamarosan összetöröm az ő szívét is.

- Szia! - vidáman mosolygott, amikor köszönt.

- Szia!- próbáltam nem mutatni mit érzek, de nem ment. Tudtam, hogy észrevette azonnal, hogy valami nincs rendben. Az arca egy pillanat alatt komor lett.

Próbáltam arra koncentrálni, hogy ez ne hasson rám, ne vegyen rajtam újra erőt a kétségbeesés. Nem ment. Éreztem, hogy újra úrrá lesz rajtam a káosz. Nehezen de besétáltam a lakásba, nem adtam Emmának csókot, ahogy szoktam. Mint egy idegen, úgy próbáltam elsétálni mellette, és közben tudtam, hogy mennyire megbántom ezzel őt. Leültem a kanapéra, de ő nem jött utánam, csak néhány lépést tett felém és megállt a nappali közepén, nem messze előttem. Láttam rajta, hogy érzi, hogy baj van. Nem tudtam mit érezhet pontosan. Abban biztos voltam, hogy hamarosan tönkreteszem azzal, amit mondanom kell neki. Nem akartam ezt. De nem tehettem mást. Őrjítő volt ez a helyzet. Nem bírtam megszólalni, nem bírtam leplezni a kínt, ami belül mardosott.

- Mi a baj? - ő szólalt meg előbb és csak ennyit tudott kérdezni. A gyanúm beigazolódott. Tudta, jól hogy baj van. Ez a fajta visszaigazolás újabb fájdalomként nyílalt a szívembe.

- Beszélnünk kell. - szólaltam meg nagy sokára.

- Mi történt? - a hangja ijedt és kissé kétségbeesett volt.

Mély levegőt vettem, mielőtt kipréseltem néhány szót a számon. - Nem tudom hogy kezdjem. - ennyit bírtam mondani, aztán az arcom a kezembe temettem. Nem bírtam a szemébe nézni. Gyűlöltem magam, amiért ezt teszem vele. Nem tudtam mit mondjak. Nehezen folytattam csak a mondandóm. - Nem tudom, hogy örüljek-e vagy boldog legyek. A szívem ketté szakadt.

Felemeltem a fejem és ránéztem. A könnyeim némán folytak, miközben belül zokogtam a fájdalomtól. Tudtam, hogy most már biztosan kétségbe fog esni. Látta rajtam, hogy szenvedek. Láthatta a könnyeimet. De előtte nem szégyelltem őket. Semmi titkom nem volt előtte, a legbelsőbb érzéseim bármikor megosztottam vele. Mérhetetlenül szeretem őt. Legszívesebben átöleltem volna és úgy sírtam volna az ölelésében. Amint eszembe jutott az érzés, amit akkor éreztem amikor átöleltük egymást, újabb szúrást éreztem a szívemben. Tudtam, hogy soha többé nem fogom már úgy a karjaimban tartani őt.

Láttam rajta, hogy nem tudja mit mondjon.

- Miért? Miért mondod ezt?

Erre mit mondjak? Hogy mondjam el neki, hogy el kell őt hagynom? Hogy mondjam el neki, amit érzek? Éreztem az őrületet, ami eluralkodik rajtam. Nem lehet ezt a fájdalmat elviselni. Nem hittem volna, hogy ennél is erősebb tud lenni ez a fájdalom. Szinte égette a belsőmet. Nem értettem, hogy miért nem gyulladtam még meg, hiszen annyira fájt és égett minden porcikám. Nehezen bírtam csak megszólalni.

- Enikő felhívott ma...

Nem bírtam folytatni. Nem tudtam kimondani azt, ami örökre megváltoztatja az életünket. Amióta Enikővel beszéltem, úgy éreztem, hogy az Emma iránt érzett szerelmem az ezerszeresére nőtt. A szívem őrülten tiltakozott az ellen, amit tenni készültem. Muszáj volt újra megszólalnom, nem hagyhattam, hogy Emma azt higgye, hogy Enikő miatt hagyom el.

- Tudod nemrég szakítottunk... Azért hívott ma, mert megtudta, hogy babát vár. Tőlem.

Ahogy kimondtam ezt a mondatot, tudtam, hogy abban a pillanatban az életem végérvényesen megváltozott. Emma a múltam részévé válik, pont ebben a percben. Ő nem szólt egy szót sem. Tudom, hogy mit érez most. A könnyei némán ömleni kezdtek, pontosan úgy, ahogy vártam. Láttam rajta beteljesedni azt, amit már órák óta láttam a fejemben: a szemem láttára omlik össze és lesz úrrá rajta a kín, ami már régóta emészt engem is.

Ő is pontosan tudta, mit jelent ez kettőnkre nézve. Meg akartam vigasztalni, de tudtam, hogy nem lehet és nem is tudom. Lassan felálltam és odamentem hozzá, és úgy döntöttem, most átölelem őt. Az eszem őrültem tiltakozott, de most hiába, vesztett. A szívemet követtem. Amint átöleltem Emmát ő elkezdett zokogni. Azt hittem megőrülök a fájdalomtól, nem hittem volna, hogy még fokozódni tud ez a kín. Soha nem akartam, hogy ilyen fájdalom érje őt. És most pont én okozok neki fájdalmat. Az én könnyeim is folytak, megállás nélkül. Alig kaptam levegőt. Szorosan átöleltem, és én is zokogtam. Nem tudtam abbahagyni a sírást. Férfi létemre összetörtem, mert a nő, aki a világmindenséget jelenti nekem, ki fog lépni az életemből. Ahogy öleltem Emmát, a testem önkéntelenül is elöntötte a forróság. Mintha nem is én irányítanék, a testem ezerrel küzdött és jelzett, hogy nem akar Emmától elválni. A szerelmet, amit iránta éreztem nem tudta az eszem elnyomni. Próbáltam küzdeni ellene. Tudtam, hogy ha egy pillanatra is elgyengülök, akkor nem leszek képes elszakadni Emmától.

Éreztem, hogy valami nincs rendben. Emma elkezdett kicsúszni a karomból, és ha nem kapom el őt, akkor összeesik. Lábra állítottam és a kanapéhoz támogattam. Szorosan fogtam, mert alig állt a lábán. Teljesen kikészült. Én is. Nem tudtam, hogy nekem, hogy volt egyáltalán erőm ahhoz, hogy megfogjam őt, mielőtt összeesik.

Leültünk a kanapéra és átkaroltam. Már csak némán folytak a könnyeim. El kell neki még mondanom valamit, tudnia kell, hogy mindig szeretni fogom. Tudnia kell. Pedig ezzel csak fájdalmat fogok okozni neki. De nem mehetek el anélkül, hogy ezt nem tudja. Letöröltem az arcomról a könnyeket. Eldöntöttem, hogy nem sírok ma már előtte. Erősnek kell lennem.

- Valamit tudnod kell.

- Nem, nem, ne mondj semmit, mindent tudok amit tudnom kell, ne nehezítsd meg még jobban ezt. Szavak nélkül is tudom, min mész most keresztül. De most velem ne foglalkozz. Többet nem is foglalkozhatsz velem. - elcsuklott a hangja amikor ezt kimondta. Hogy tud ennyire önzetlen és jó lenni? Hogy szeretheti két ember ennyire egymást? A szívemet újra és újra görcsbe fogta a fájdalom.

- Tudom. - csak ennyit tudtam mondani és átöleltem őt. Tudtam, hogy most látom őt utoljára, többet sose fogunk találkozni. A szívem újra szúrni kezdett, amint erre rájöttem. El kell hagynom. Nagyon nehéz volt ezt kimondanom.

- Mennem kell.

Nem szólt semmit, csak mint aki nem tudja hol van, bólintott egyet. Egy csókot nyomtam búcsúzóul a homlokára. Minden szerelem, amit érte érzek égett az ajkamon amikor hozzáértem. Az ajkam remegett, ahogy újra éreztem a bőrét a számon. Mérhetetlen volt ez a fájdalom ami elöntött. Minta egy bolygó erőszakkal le akarna térni arról a pályáról, amit a Napja vonzása rákényszerít. Lehetetlen volt, nem bírtam megmozdulni. Nem bírtam elhagyni azt, aki az én bolygóm Napja. Az életem értelme. Legszívesebben lentebb vándorolt volna az ajkam, hogy az övével találkozzon. Amint ez a gondolat átsuhant a fejemen, őrületes vágy ébredt bennem, hogy megcsókoljam. A könnyem újra kicsordult, amikor döntöttem. Nem. Összeszedtem magam, és nagyon nehezen elindultam az ajtó felé és közben észrevétlen megtöröltem az arcom. Már a kilincsen volt a kezem, amikor Emma megszólalt.

- Dávid!

- Igen? - azonnal megálltam, lassan visszafordultam és ránéztem. Nem kellett volna ezt tennem, mert tudtam, hogy látja az arcomon a fájdalmat, amit érzek.

- Szívből kívánom nektek, hogy legyetek nagyon boldogok. Ne nézz vissza rám, csak a családoddal foglalkozz és légy velük nagyon boldog.

A szívem a torkomban dobogott. Tudtam, hogy ezt kell tennem, de tudtam, hogy sose fogom őt elfelejteni. Sem őt, sem amit érte érzek. De neki tovább kell lépnie. Alig kaptam levegőt és újra elárasztottak a könnyek. De ezt még el kell mondanom neki.

- Soha nem leszek olyan boldog, mint veled voltam az elmúlt egy hónapban. A szívem itt maradt, ha akarnám, se tudnám magammal vinni. - alig bírtam ezeket végigmondani, de erősnek kellett lennem. Mindannyiunk érdekében ez volt a helyes döntés.

- Tudom... De új életet kell kezdened.

- Igen. Ígérem, hogy többet nem foglak keresni. Lépj tovább és találd meg azt, akit neked szánt a sors.

Amint ezt kimondtam gyorsan ki is léptem az ajtón, becsuktam és némán álltam az ajtó előtt, mint egy szobor. Tudtam, hogy nem bírtam volna tovább megálljt parancsolni a szívemnek és nem lett volna már erőm végigcsinálni, amit kellett. Az szívem olyan sebet kapott, ami sosem fog begyógyulni. Ahogy ott álltam, hallottam, amint ő még megszólal bent. Nem tudhatta, hogy én még hallom őt.

- Már megtaláltam.

Ezután hallottam, ahogy elkezd zokogni. Legszívesebben visszarohantam volna hozzá, hogy megvigasztaljam és átöleljem, de tudtam, hogy ezt nem tehetem meg. Nem bírnám újra otthagyni, ahhoz túl gyenge vagyok. Elkezdtem rohanni, el egészen a lépcsőig, majd le a lépcsőkön és meg sem álltam amíg a kocsiba be nem ültem. Úrrá lett rajtam a kétségbeesés és a fájdalom. Emma minden fájdalma ami az arcán égett kitörölhetetlenül a fejembe égett. Ez most már egy valós emlék volt, nem egy vízió. Nem bírtam megnyugodni. A kormányt ütöttem és rázkódtam a sírástól. Nem érdekelt semmi sem. Az sem, hogy ennyire kiborultam, semmi nem érdekelt. Csak a kínt éreztem és az őrületet.

De más is kell, hogy érdekeljen most. A gyermekem. Ma még van egy fontos kötelességem. Nem, ez nem kötelesség, a gyermekem szeretem. Beszélnem kell ma Enikővel. Új életet kell kezdenem ma, és a régit le kell zárnom. Emma a múlté. Túl kell lépnie rajtam, és nekem is el kell őt felejtenem. Mély levegőt vettem, és megtöröltem az arcom. A szívem megkeményedett, tudtam, hogy bezártam. Emmán kívül más nőnek nem lesz benne helye. Még Enikőnek sem, csak úgy fogom tudni szeretni, mint a gyermekem édesanyját. A szerelmet Emma iránt érzem, és ez sose fog megváltozni. De őt el kell felejtenem, a családomra kell koncentrálnom.

Lassan elindítottam a kocsit, és elindultam Enikőhöz. Egyedül voltam, egy robot voltam. Ahol ezelőtt órákig az autóban ültem és a kínok kínját éltem át, a szívem is ottmaradt. Holtan.

10. fejezet

Amikor Enikőhöz értem már megnyugodtam. Kimerült voltam és fáradt. Az elmém úgy éreztem teljesen üres. A szívem helyén egy gép dolgozott, nem ismertem azt, számomra idegen volt. Mintha nem is az én szívem lenne. Az már a múlté. Már nem voltam zaklatott, csak egy élő-halott voltam. Próbáltam arra gondolni, hogy apa leszek, és ez boldogsággal és reménnyel kell, hogy eltöltsön. Igen, egy kisbaba, az én vérem, az én gyermekem. Nem engedtem, hogy más is a gondolataim közzé férkőzzön. Csak a gyermekemre volt szabad koncentrálnom, az iránta érzett szeretet és tisztelet elég erőssé fog tenni ahhoz, hogy ezt végigcsináljam. Az a nő a múlté. Nem volt szabad, hogy a nevére gondoljak, mert akkor minden kín, vágy és szerelem feléledt volna bennem őrült tűzzel. Nem, vége. Annak vége. Csak a keserűséget éreztem, semmi más nem volt a szívemben.

Kiszálltam az autóból és elindultam a házba. Mikor felértem az ötödik emeleti lakás elé azonnal csengettem. Enikő hamar jött is ajtót nyitni. Az arca kicsit ideges volt, és feszültnek láttam. Biztosan nem így tervezte ő sem ezt a pillanatot.

- Szia Dávid! Gyere be kérlek. Köszönöm, hogy ilyen gyors voltál.

- Szia Enikő! Ugyan, ez természetes. - nem tudtam, hogyan is kellene köszöntenem, ezért végül egy puszit nyomtam az arcára, majd besétáltam a lakásba.

- Erre kérlek. - mondta és a konyha felé intett.

Kis méretű volt a konyha, de mégis minden kényelmesen elfért benne. Az asztalhoz ment, leült és intett nekem, hogy én is tegyek így.

- Megkínálhatlak valamivel? - kérdezte tőlem.

- Nem, köszönöm. Nem kérek semmit. - a hangulat elég feszült volt. Furcsa helyzet volt ez, talán egyikünk se gondolt arra, hogy egyszer még összefonódik az életünk.

- Figyelj Dávid, sajnálom, hogy így kellett ezt megtudnod. De amint biztos lett a dolog, úgy éreztem azonnal el kell ezt neked mondanom. És nem voltam biztos abban, hogy ha találkozóra hívlak, akkor eljöttél volna-e. Szerettem volna ezt személyesen elmondani neked.

- Tudom. Nincs semmi baj, köszönöm, hogy mielőbb szóltál. - hirtelen nem tudtam mit mondjak még. Nem találtam a szavakat. De muszáj volt, hogy érdeklődőbb legyek, a jövőnk ezután újra közös lesz. - Mennyi idős a pici?

- Hivatalosan? Hét hetes terhes vagyok. Tudom, előbb rá kellett volna jönnöm, de nem is vettem észre, hogy egy ciklusom kimaradt. Már az orvos is megerősítette a dolgot.

- Értem. Nem is tudom mit mondjak. Sok mindent megváltoztat ez.

- Nem kell, hogy megváltozzanak a dolgok Dávid.

- De igen Enikő, meg kell mindennek változnia. A gyermekünk családban fog felnőni. Remélem te is ezt szeretnéd.

- Igen, természetesen ezt szeretném. - halványan elmosolyodott és úgy láttam megkönnyebbült a válaszomtól. Óvatosan megfogtam a kezét, hogy lássa, komolyan gondolom, amit mondtam.

Erőt vettem magamon, és kimondtam azt, ami ellen a halott szívem még próbált tiltakozni. - Szeretném, ha egy családként élnénk tovább, mintha az elmúlt egy hónap meg sem történt volna. - amint ezt kimondtam egy nő halvány, de fájdalommal teli arca úszott be a gondolataimba. Igen, őt is el kell felejtenem. Emma. Igen, Emma. Bocsáss meg nekem, de el kell hogy felejtselek téged is és az emléked is. Meg kell próbálnom a lehetetlent.

Enikő megszorította finoman a kezem és félbeszakítva a gondolataimat megszólalt. - Én is ezt szeretném Dávid. Együtt és boldogan felnevelni a gyermekünket.

Önkéntelenül is elmosolyodtam, amint ezt kimondta. Egy gyermek, a mi gyermekünk. Szülők leszünk. Apa leszek.

- Enikő, szeretném ha odaköltöznél hozzám. Az egy nagyobb lakás, mint ez. De akár egy nagyobbat is vehetünk, hogy ott várjuk együtt a babát.

- Rendben. Nekem jó lesz az a lakás, ha neked is megfelel.

- Nekem megfelel. A későbbiekben majd változtathatunk még. De azt mindenképpen szeretném, ha hozzám jönnél feleségül. Tudom, hogy ez most hirtelen jött és a történtek után furcsán hangzik.... De én szeretném, ha tényleg egy család lennénk. Ígérem, amint megvettem a gyűrűdet, méltóbb módon fogom megkérni a kezed.

- Dávid, nem is tudom mit mondjak. Ez... - hirtelen elakadt a szava. - Ez olyan váratlanul ért. De én is szeretném, ha egy párként és családként élnénk. Hozzád megyek, de csak a baba születése után. Nem szeretnék terhesen férjhez menni, ezt tudod te is.

- Igen tudom. Rendben, elfogadom a döntésedet.

- Köszönöm. - lágyan elmosolyodott és láttam rajta, hogy most már nyugodt. Mindent tisztáztunk és minden rendben lesz.

- Ha nem haragszol, én most elköszönök. Van még egy kis dolgom, de holnap újra átjövök majd, hogy megbeszéljük a költözés menetét. Meg kell szerveznünk, mert szeretnék mindenben segíteni neked.

- Rendben, nincs semmi gond. Köszönöm, hogy ilyen jó és megértő vagy. - Áthajolt az asztal felett és egy csókot nyomott az ajkamra. Váratlanul ért a dolog, és nem is bírtam megfelelően reagálni. Zavartan elmosolyodtam és felálltam az asztaltól.

- Ugyan, ez csak természetes. Akkor én most indulok is, holnap este ilyen tájt tudok majd jönni. Itthon leszel?

- Igen, persze.

- Rendben, akkor holnap. - elindultam ki a konyhából, ő pedig jött utánam a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam az ajtót, kiléptem és megfordultam. - Jó éjt Enikő.

- Jó éjt neked is Dávid! - becsukta az ajtót én pedig lassan elindultam le a házból.

Nem siettem sehová sem, de most egyedül kellett lennem. Tudtam, hogy nem volt szép dolog hazudnom Enikőnek, de a ma estét egyedül akarom tölteni. Fel kell dolgoznom és végig kell gondolnom a ma történteket. Az életem ma gyökeresen megváltozott. Ma reggel mikor felkeltem még nem hittem volna, hogy estére apa és vőlegény leszek. Ráadásul nem azt a nőt készültem elvenni, akiért a halott szívem sóvárgott.

Vontatottan ültem be az autóba és nagyon lassan vezettem hazafele. Csak az utat figyeltem, semmi sem zavart meg. Hamar otthon voltam, észre se vettem de már a lakás ajtaját nyitottam. Amint a zárba tettem a kulcsot egy emlék suhant át a fejemben. Annak az estének a képe sejlett fel a fejemben, amikor először járt Emma a lakásomban. Emlékeztem, hogy mennyire idegesen babráltam a kulccsal, mikor az ajtót nyitottam. Azután pedig... A halottnak hitt szívem egy óriásit dobbant amint magam előtt láttam az első csókunkat. Gyorsan kinyitottam az ajtót és becsuktam, mert a következő pillanatban úrrá lett rajtam a zokogás. Nem bírtam tovább menni, ott ahol álltam, az előszoba közepén, leültem a földre és sírtam megállás nélkül. Akaratom ellenére az első éjszakánk minden egyes másodperce lejátszódott a fejemben. A szerelem őrült hévvel égette a szívemet, megállás nélkül ömlöttek a könnyeim. Sorra egymás után törtek elő belőlem az Emmával közös emlékeim, miközben a szívem eszméletlenül fájt. Órákig ülhettem így a kövön, míg az összes együtt töltött kedves emléket újra végig nem néztem a fejemben. Amint végeztem, a mai nap és az Emmával való beszélgetésem idéztem vissza. Már csak némán folytak a könnyeim. Vége. Úgy érzem felfogtam végre. Vége van. Az én Emmám a múlté. Felálltam a földről, levettem a cipőmet és vontatottan elindultam a nappaliba és onnan rögtön a szobába mentem a boltív alatt. Nem bírtam irányítani a gondolatimat, amint az ágyra néztem újra eszembe jutott az Emmával töltött első éjszakám. Némán folytak a könnyeim miközben végigsimítottam az ágyon és közben a lelki szemeim előtt láttam, ahogy Emmával összeforrt a testünk azon az éjszakán. Akkor, azon a napon az életem örökre megváltozott. Emmának adtam a szívem, és ott is hagytam ma nála. Őrület ez az érzés, sose éreztem még ilyet nő iránt. Emma más volt, mint a többiek. Olyan erővel vonzott magához, olyan erővel szerettem, amit nem lehet leírni. És mégis... Hiába, a sors közbeszólt. Nem ő a jövőm, a kettőnk szerelme csak eddig tarthatott.

Leültem az ágyra és hanyatt dőltem. Meredten, fájó és könnyes szemmel néztem a sötét plafont. Újra Emma arca úszott be a lelki szemeim elé. Mosolygott. Az én Emmám. Halványan elmosolyodtam.

- Szeretlek! - mondtam hangosan és lágyan a plafonon lévő Emmámnak, mint egy félnótás bolond. - Isten veled Egyetlenem!

Amint ezt kimondtam megnyugodtam. Tudtam, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és hosszú folyamat lesz, míg Emmát eléggé el tudom majd felejteni. De mára kimerültem. És új élet vár rám, amit jól kell, hogy éljek majd.

Mély levegőt vettem és kihasználva a pillanatnyi nyugalmam lehunytam a szemem és halvány emlékeim szerint azonnal el is aludtam.

Következő rész