Egy új kezdet 2. - 6.-10. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a következő fejezetcsokor a történetből. Jó szórakozást kívánok nektek, már ha vagytok még páran, akiket érdekel ez a story.:)

Jó olvasást! :)

Morwen

*********************

6. fejezet

Dani jólesően eldőlt a kanapén, én pedig úgy döntöttem, hogy kifaggatom a kórházban látottakról.

- Ki volt az a nővér, akivel olyan jól elbeszélgettél?

- Anita? - fordult felém mosolyogva. - Mikor kórházba kerültetek akkor ismertem meg. Nagyon kedves és aranyos lány.

- És? - faggattam tovább.

- Nincs és. Csak beszélgettünk. Jó fej, de van valakije.

- Kár - mondtam elszomorodva.

- Nem baj, mert nem is akarok most senkit magam mellé. Egyre több a fellépés, most ott az egyetem is, szóval nem lenne rá időm.

- Igaz. Tényleg, az egyetem, hogy megy?

- Még csak pár hete kezdődött - mondta nevetve. - És levelező révén még nem sok órám volt. De nagyon élvezem, és talán erőm és időm is lesz csinálni.

- Ez remek. A menedzsmenttel sikerült mindent egyeztetned?

- Persze. Gond nélkül összeegyeztetik a fellépéseket az óráimmal. Nincs gond.

- Fiúk, nem kellene indulni? - szólt hozzánk Emma, miközben kisétált a szobából Vandával a karjában.

- Így elrepült az idő? - néztem fel a faliórára döbbenten. - De igen, induljunk.

Danival felkeltünk a kanapéról, majd követtük Emmát, aki addigra már ki is lépett a lakásból Vandával. Én kifelé menet felkaptam Vanda táskáját, amiben a dolgai voltak, majd bezártam a lakást és lementünk a kocsihoz. Nem voltam még elég gyors a gipszben, de lényegesen jobb volt így is, mint azelőtt.

Emma az úton végig Vandával nevetgélt, én pedig mosolyogva néztem őket a visszapillantó tükörben, miközben Danit navigáltam.

Gyönyörű kertvárosi övezetben volt a ház. Nagyon békés volt a környék és igazán otthonos. Ideális volt gyerekeknek is, mert rengeteg park és játszótér volt a közelben, de a háznak is volt egy elkerített füves udvara.

- Nem semmi - mondta Dani elismerően, amikor kiszállt az autóból és körülnézett. - Jó választás.

- Kösz - mondtam nevetve.

A ház felé indultunk és előtte megpillantottunk egy középkorú nőt és egy férfit várakozni.

- Németh Dávid - léptem oda hozzájuk és kezet nyújtottam, amikor megláttam a kitűzőjükön az ingatlancég nevét. - Bizonyára minket várnak.

- Igen, igen. Isten hozta önöket - mondta a férfi kedvesen. - Nagy István vagyok, a kolléganőm pedig Késmárki Evelin. Kövessenek minket.

Bólintottam és elindultunk utánuk be a házba. István kinyitotta nekünk az üvegajtót és míg ő tartotta, addig Evelin után elsétáltunk a liftig. Míg vártuk a liftet István is visszaért hozzánk. Beszálltunk a liftbe, amikor újra megszólalt.

- A lakás a harmadik emeleten van és utcára néz, ahogy kérték. Minden kérésüknek megfelel. A munkákat felgyorsítottuk, így jövő hétre öt másik lakással együtt ez is beköltözhető lesz - megérkeztünk a lifttel, kiszálltunk, és követtük őt, miközben ő tovább folytatta. - Két lakás is van, amit megnézhetnek. Mikor megadták az elvárásaikat azt mondták, hogy három vagy négy szobás érdekli önöket. Nos, mindkettő kulcsrakész lesz jövő hétre. Ugyanazon az emeleten vannak, közel egymáshoz.

- Remek, akkor megnézzük mindkettőt - mondtam mosolyogva és közben Emmára pillantottam, aki csak bólintott.

István megállt az egyik ajtó előtt, kinyitotta és szó nélkül előre engedett minket. Mosolyogva néztem körül, mert nagyon elragadó volt a lakás.

- Ez a három szobás lakás. A konyha jobbra van. Az ebédlővel egy légtérben van a nappali. A folyosó végén van a fürdőszoba. A három szoba mind a folyosóról nyílik.

- Hogy tetszik? - fordultam Emma felé kíváncsian.

- Elég szűkösnek érzem - mondta elgondolkodva. - Alig nagyobb annál, amiben most lakunk.

- Igen, ebben igazad van. Nézzük meg a másikat is - mondtam helyeselve, mire István csak bólintott.

- Kövessenek.

Csendben utána mentünk és míg mi követtük őt a folyosón, addig Evelin bezárta a másik lakást.

István két ajtóval arrébb megállt és kinyitotta ezt a lakást is. Mikor beléptünk azonnal érzékeltük, hogy sokkal nagyobb, mint az előző volt. A nappali csaknem dupla akkora volt és szemmel láthatólag minden helyiség nagyobb volt.

Emma átadta Dani kezébe Vandát, míg mi kíváncsian benéztünk minden helyiségbe.

A folyosó végén lévő szobának szintén volt egy erkélye, úgy mint a nappalinak.

- Ez hatalmas - mondta Emma csodálkozva.

- Igen, az - mondtam helyeslően és közben átöleltem hátulról, miközben néztünk ki a hatalmas üvegajtón a kertre. - Tetszik? - kérdeztem mosolyogva.

- Fantasztikus - mondta elcsukló hangon. - De szükségünk van nekünk ekkorára?

- Egy darabig te sem szeretnél vidékre költözni, sőt, talán sose fogunk. És gondolom nem szeretnél majd újra és újra költözni, amikor újabb taggal bővül a családunk. Ez négy szobás Emma, és tudom jól, hogy három gyereket te is biztosan szeretnél.

- Ez igaz - mondta elgondolkodva.

- Lehet, hogy csak öt év múlva, vagy még később jön el ez, de sose árt, ha van még egy plusz szoba.

- Rendben. De ez biztosan egy vagyonba fog kerülni.

- Értetek mindent - mondtam mosolyogva. - Amint átköltözünk el tudjuk adni a tiédet, és...

- A miénket - vágott közbe Emma határozottan.

- Igen, a miénket - mondtam mosolyogva. - Az Enikővel közös lakásnak az ára is megvan még, és hidd el Emma, nem lesz gond. Ha te is azt mondod, hogy tetszik neked és otthonodként tudsz rá tekinteni, akkor válasszuk ezt.

- Rendben. Nekem nagyon tetszik.

- Akkor döntöttünk - mondtam mosolyogva. - Menjünk.

Elengedtem őt, kézen fogtuk egymást és visszasétáltunk a nappaliba a többiekhez. Vanda épp Evelin kezében volt és mosolyogva játszott vele. Dani és István azonnal felénk kapták a fejüket és kérdőn néztek ránk.

- Ezt választjuk - mondtam mosolyogva.

- Remek választás - mondta István. - Ha akarják, akkor jövő két után bármikor beköltözhetnek. Addigra elkészül az utolsó festés is, és olyan színűre csináljuk, amilyenre szeretnék.

- Rendben - mondtam mosolyogva.

- Holnapra el is készítem a papírokat és bármikor bejöhetnek aláírni.

- Holnap el is megyünk - mondta Dani mosolyogva, mire én bólintottam. Emma átvette Evelintől Vandát, majd elindultak az ajtó felé és mi is követtük őket. István bezárta mögöttünk az ajtót, és elindultunk mind a lifthez.

- Remélem minden elnyerte a tetszésüket - mondta István, mikor már a liftben voltunk.

- Igen, minden megfelelő és nagyon szép volt - felelte Emma mosolyogva.

István csak bólintott és közben leértünk a lifttel és kimentünk a házból. Elköszöntünk Istvántól és Evelintől, majd beültünk az autóba és hazaindultunk. Haza... Hamarosan már ez lesz a mi otthonunk. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy nem lesz nehéz megszoknom az új közös otthonunkat

7. fejezet

A következő egy hetünk azzal telt, hogy az új lakásba választottunk bútorokat és a szobák színét is eldöntöttük. Néha Dani, néha pedig Éva segített nekünk, attól függ, hogy éppen ki vitt el minket vásárolni. Éva, Peti és Timi segítettek nekünk a pakolásban is. Sajnos nem sok hasznom vették a gipszemmel, ami felettébb idegesítő volt. Próbáltam nyugtatni magam, hogy ez sem tart már örökké, de mégis bűntudatom volt, hogy sok minden Emmára maradt.

Végül időben elkészültünk és a költözést is sikeresen lezavartuk az azt követő héten. Nem minden bútort vittünk át az új lakásba, csak azokat választottuk ki, amiket úgy gondoltuk, hogy az új lakásba is megfelelő lesz. Éva, Timi és Peti a kipakolásban is segítettek és egész gyorsan berendezkedtünk. Vanda is és mi is elfoglaltuk a szobánkat és hamar otthonosan kezdtem érezni magam.

Késő este volt már, mikor Éváék elmentek, mi pedig fáradtan rogytunk le Emmával a kanapéra. Átkaroltam őt, ő pedig mosolyogva a vállamra hajtotta a fejét.

- Mindennel elkészültünk - mondtam mosolyogva.

- Igen - mondta fáradtan. - Mozgalmas kilenc hónap ez, az biztos - tette hozzá nevetve.

- Igen, az - helyeseltem én is. - Mit szólnál ahhoz, ha szombaton tartanánk egy házavatót? Meghívhatnánk a családot, a barátainkat és néhány közeli rokont.

- Ez nagyon jó ötlet - felelte felélénkülve és rám nézett. - Jól esne a sok munka után egy kis kikapcsolódás.

- Ebben egyetértek - feleltem helyeslően és közben megcsókoltam. - Holnap beszélek anyuékkal és Évával. Szeretném meghívni Rékát, Zitát és Tomit is, tudod az unokatestvéreimet. A keresztelőn találkoztál velük. És ha téged nem zavar, akkor Zolit és Gabit is elhívhatnánk.

- Ha szeretnéd, rendben. Én szólok holnap Timinek és Jankának.

- Unokatestvéreidet nem hívod el? - kérdeztem tőle kíváncsian.

- Nem. Egyikükkel sem tartjuk szorosan a kapcsolatot. De persze az esküvőre szeretném, ha eljönnének.

- Rendben - mondtam ásítva.

- Egyetértek, menjünk aludni. Hulla vagyok - mondta Emma, majd felállt mellőlem a kanapéról és egyenesen a szobánk felé vette az irányt.

Nyújtóztam egyet és én is követtem őt. Már a takaró alatt volt, amikor beléptem a szobába. Amint mellé feküdtem szó nélkül felém fordult és megcsókolt. Belemosolyodtam a csókba és finoman magamra húztam. Ekkor vettem észre, hogy már csak hálóing van rajta. Ez sem tartott sokáig, mert hamar lehúztam róla és szorosan magamhoz öleltem. Sose tudtuk megunni, és valahogy mindig volt valami izgalmas és izgató abban, amikor együtt voltunk. Mindegyik egyszerre volt kellemesen ismerős és izgalmasan új. De a lényeg mindig ugyanaz volt: Emmával együtt utána mindig megsemmisülten kapkodtuk a levegőt. Mosolyogva magamhoz öleltem és megcsókoltam. Ez ma sem volt másképp. Pillanatok alatt álom jött a szemünkre és hamar el is aludtunk.

Reggel arra ébredtem, hogy Emma beront a szobába és kivirult arccal szólongat.

- Dávid, kelj fel gyorsan és gyere ki a nappaliba.

Álmosan pislogtam rá, de mire felelhettem volna, már el is tűnt. Gyorsan magamra kaptam a ruhámat és kibicegtem a nappaliba. Még egy hónap, hogy fogom addig kibírni ezt a borzalmas gipszet?

Amint kiértem a nappaliba teljesen ledöbbentem. Vanda a szőnyegen volt és... Mászott? Igen, elkezdett mászni. Emma csillogó szemmel nézte őt, majd mosolyogva rám nézett.

- Mióta? - kérdeztem döbbenten és elszontyolodva.

- Pár perce csinálta a járókában. Miután felkeltettelek, kivettem a járókából és azonnal folytatta is a mászást.

Döbbenten néztem még mindig rájuk, majd elmosolyodtam. Olyan pillanatok egyike volt ez is, amit semmiért sem cseréltem volna el. Most az egyszer örültem annak, hogy kényszerpihenőre vagyok ítélve, mert a munka miatt biztos, hogy lemaradtam volna erről, és talán a felülésről is.

- A konyhában kész a reggeli, menj és egyél nyugodtan, addig én vigyázok Vandára.

- Rendben. Te nem jössz?

Emma elfintorodott, majd megrázta a fejét. - Most semmi sem esne jól. Majd később eszek.

Elkomorodva bólintottam, majd átmentem a konyhába enni. Amikor csak ketten voltunk, akkor mindig a konyhában ettünk, nem pakoltunk ki külön az ebédlőbe, mert feleslegesnek tartottuk. De holnap a házavatón végre az ebédlőt is felavatjuk. Jobban mondva a nappalit, mert egy légtérben volt a kettő.

Lassan megreggeliztem, majd visszamentem a nappaliba. Emma épp Vandát figyelte és közben telefonált.

- Értem - mondta elkomorodva. - Rendben anyu, ahogy gondolod. Jó, akkor beszélek majd Danival, és megkérem, hogy vigye le hozzátok holnap Vandát. Nem, egyszerűbb ha Dani hozza el Petit. Remélem ő eljön. Persze, dehogy probléma. Köszönöm. Szia!

- Valami baj van? - kérdeztem kíváncsian, miután Emma letette a telefont.

- Beszéltem anyuval és azt mondta, hogy ők inkább nem jönnek el. Szerinte ránk fér a kikapcsolódás és azt javasolja, hogy legyen ez egyfajta buli nekünk fiataloknak.

- Értem. Hát az sem egy rossz ötlet - mondtam beleegyezve.

- Danit megkérem majd, hogy holnap vigye le Vandát anyuékhoz, és közben felhozhatja Petit. Anyu felajánlotta, hogy a hétvégén vigyáz Vandára.

- Ez remek. És neked jó ez így? - kérdeztem Emmát félszegen, mert tudtam, hogy most először lesz az, hogy hosszabb időre el kell szakadnia Vandától.

- Persze - felelte hirtelen, majd Vandára pillantott. - Nem lesz baj.

Odasétáltam mellé és átöleltem. - Akkor én felhívom Danit és megbeszélem vele a részleteket. Ne aggódj, remekül fog sikerülni a holnapi nap.

Emma nem felelt, csak bólintott, majd kibújt a karomból és leült Vanda mellé a szőnyegre. Vanda is abbahagyta a mászást, eldőlt Emma elé és a kezébe vette az egyik játékát. Leültem én is velük szembe a kanapéra, majd felhívtam Danit. Elég sokáig beszéltünk, míg mindent tisztáztam vele. Elvállalta, hogy megvesz mindent a házavatóra és mikor eljön Vandáért el is hozza őket. Teljesen felpörgött és hallottam a hangján, hogy már nagyon várja a szombat estét. Magamnak sem mertem bevallani, hogy én is várom. A baleset óta semmit sem dolgoztam, vagyis koncerten sem voltam, ami feldobott és kikapcsolt volna. Miután elköszöntem Danitól felhívtam Attilát, Tomit, Rékát és Zitát is. Csak Tominak volt párja, ezért egyedül csak ő hozott plusz személyt. Mikor Zolival beszéltem ő is azt mondta, hogy egyedül jön. Gabi is szívesen igent mondott, és ő megígérte, hogy elhozza a férjét is. Egyáltalán nem zavart, hogy Gabival munkatársak voltunk, mert nagyon jó barátok lettünk. Igazából mindent tudott rólam és Daniról, de ez egyáltalán nem volt zavaró. Sokszor jókat beszélgettünk vele és igazán jó barátság alakult ki köztünk. Nagyot sóhajtottam, miután vele is beszéltem és letettem a telefont. Ezzel megvolnánk, a nap további része Emmáé és Vandáé.

Mosolyogva én is leültem hozzájuk a földre és szinte egész nap csak játszottunk. Délutánra fáradt csak el Vanda. Emma megette, lefektette, majd elmentünk ebédelni. Ebéd után végül Emma is felhívta, akiket meg akart hívni. Timi és Janka azonnal igent mondtak. Timi felajánlotta Emmának, hogy ő délelőtt átjön hozzánk és segít a készülődésben. Emma örömmel elfogadta a segítséget, és vidáman elkezdtek cseverészni a részletekről.

Bepakoltam az edényeket a mosogatógépbe, majd magára hagytam Emmát, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni. Egyenesen Vanda szobájába mentem és leültem a kiságya mellé a fotelbe. Félhomály volt a szobában, de így is tisztán láttam, hogy milyen békésen alszik. Sokáig csak némán néztem őt, és semmivel sem foglalkoztam. Semmi nem járt a fejemben, mert azt csak egyetlen kép töltötte ki: Vanda, amint békésen alszik.

Talán egy óra hosszat üldögéltem így mellette, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem Emmát, hogy mit csinál. Nem hittem, hogy még mindig Timivel beszélne. Amint kiléptem Vanda szobájából megpillantottam őt amint a kanapén fekszik. A kezeit az arcán pihentette, de még így is láttam, hogy falfehér.

- Jól vagy? - léptem oda hozzá aggódva.

- Most adtam ki magamból az ebédet - mondta fájdalmas arccal. - És még mindig émelygek,

Óvatosan leültem a lábához és az ölembe tettem őket.

- Ha akarod, akkor halasszuk el a holnapi napot.

- Nem, dehogy! Nagyon várom már, igazán jól fog esni egy kis kikapcsolódás. A rosszullétek pedig jönnek, mennek. Majd elmúlik - mondta és elmosolyodott, majd levette a kezeit az arcáról és rám nézett. - Minden rendben lesz. Hidd el, ez természetes.

- Én elhiszem neked, csak aggódok. Nem tudom, hogy milyen volt Vandával és talán minden nőnél más, de Enikőnek nem voltak még ilyenkor és ennyire sűrűn a rosszullétek.

- Igazad van, ez minden nőnél más. Sőt, akár minden terhességnél is más lehet. De semmi sem lehet tökéletes - mondta mosolyogva, majd felült és átkarolta a nyakam. - Legutóbb nem voltál velem és a rosszullétek sem voltak ilyen intenzívek. Cserébe azért, hogy most velem vagy, több rosszullétet kapok.

- Hé, ezzel ne viccelődj - mondtam elkomorodva. - Ez egyáltalán nem jó üzlet.

- Nem, de ez van - mondta mosolyogva, majd felállt a kanapéról. - Megyek és ebédelek. Újra - mondta nevetve, majd elment a konyhába.

Alig pár perce hagyott magamra, amikor Vanda felébredt.

- Egyél nyugodtan, majd én megyek - kiabáltam neki a konyhába és már el is indultam Vanda szobájába.

Nyűgösen nézett rám a kiságyából, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Kivettem az ágyból, majd tisztába tettem és leültem vele a fotelba játszani. Aranyosan elvolt velem, amíg Emma nem csatlakozott hozzánk. Kivette a kezemből és megetette őt. Utána nagyon nyughatatlan lett, ezért Emma letette a földre, hogy hadd mászkáljon a szobájában. Mindent aprólékosan felfedezett, néha viszont leült és játszadozott a kezecskéivel. Ekkor Emma mindig a kezébe adott valamit, amikkel hosszú időre újra lekötötte magát. Este felé Emma végül megszakította a játékot és elvitte Vandát fürdetni. Hamar végeztek is én pedig azon kaptam magam, hogy már vége is a napnak és fáradtan nézem a szobánk plafonját az esti enyhe holdfényben.

Hamar elszállt ez a nap is. Alig vettem észre, de gyorsan véget is ért. Ez van akkor, amikor az ember csak nyugodtan pihen a családjával? Régen sose bírtam volna így ellenni otthon, de Emmáékkal ezt korlátlan ideig képes voltam csinálni. Elmosolyodtam. Szép ez az élet, és egyre szebb lesz. Nem lehet megunni ezt a sok jót és a boldogságot.

8. fejezet

Másnap reggel elég hamar felkeltünk. Sok dolgunk volt, és nem akartuk, hogy kicsússzunk az időből, mire a vendégek megérkeznek. Éppen megreggeliztünk, amikor Timi megérkezett. Éppen az ajtóban üdvözöltük, amikor Dani is megjött a kezében két hatalmas szatyorral.

- Szép jó reggelt mindenkinek! - köszönt fülig érő szájjal és besétált mellettünk, egyenesen be a konyhába.

- Mi történt? Kifosztottad a boltot? - kérdeztem tőle nevetve.

- Nem, csak megvettem, amit kértetek. De van, még a kocsiban, szóval máris megyek és hozom a többit is.

- Megyek én is veled Dani és segítek - ajánlkozott Timi, és mire szólhattunk volna, már el is tűntek.

Még háromszor fordultak, Emma pedig csak hitetlenül nézett Danira, hogy mennyi mindent vett.

- Kész - mondta Dani, miután visszasétált a konyhából és lehuppant a kanapéra. Timi nem jött vele, gondoltam, hogy ő elkezdett pakolni a konyhában.

- Nem kellett volna ennyi mindent venned - mondta Emma fejcsóválva.

- Dehogynem - mondta Dani ellentmondást nem tűrően. - Ideje nektek is lazítani. És mellesleg nem koplalni és szomjan halni jönnek a vendégeitek - mondta nevetve.

- Köszönjük Dani - ültem le mellé, majd megveregettem a vállát. - Csak tudnám mibe fog ez nekem fájni - mondtam nevetve.

- A köszönöm megteszi - mondta elgondolkodva. - Nem, várj csak. Az kevés. Mit szólnál a térden állva hajbókoláshoz? - kérdezte nevetve, mire csak azt érte el, hogy izomból a karjába bokszoltam, amire fájdalmasan felnyögött.

- Fiúk, elég. Ne öljétek meg egymást - mondta Emma nevetve.

- Így van, majd csak este vagyok hajlandó áldozat lenni. Most még el kell fuvaroznom egy hercegnőt a nagymamájához.

- Igen. Mindent összepakoltam, amire Vandának szükséges lehet. Kérlek mondd majd meg anyunak, hogy Vanda tegnap elkezdett mászni, szóval több felügyeletet igényel majd

- Mászik? - nézett döbbenten Dani Emmára. - És ezt csak most mondjátok? - kérdezte felháborodottan.

- Ne haragudj - mondta Emma bűnbánóan. - Gondoltuk, hogy majd ma elmondjuk nektek.

- Sebaj, de legközelebb szóljatok - mondta puffogva. - Legközelebb majd azt veszem észre, hogy már férjhez is ment.

Emma szúrós szemmel nézett rá, és az én arcom is hasonló szigort tükrözhetett, mert amint végigjárt a tekintete rajtunk elnevette magát.

- Ne vágjatok már ilyen fejet, messze van az még.

- De még milyen messze - mondtam mérgesen, mire Dani csak még jobban nevetett.

- Te jó ég, Dávid! Még menni se tud, de te már azon aggódsz, hogy a te pici lányod felnő és elcsavarja a fejét, valami rosszéletű alak!

Hirtelen megdöbbentem és megenyhült az arcom. Valóban így viselkedek? Elmosolyodtam, és rájöttem, hogy felébredt bennem a szülői féltés. Ekkor tudatosult bennem, hogy anyuék mit is érezhettek, amikor először maradoztam ki éjszakára, majd mikor végül elköltöztem Pestre. Nem lehetett nekik könnyű, mégis megtanulták elfogadni azt, hogy elmentem otthonról. Áldottam az eget, hogy nekem remélhetőleg még 25 évem lesz ezt megtanulni. Most annak van itt az ideje, hogy élvezzük a szebbnél szebb éveket, amit a gyerekeinkkel tölthetünk.

- Dávid! Hahó, velünk vagy még? - kérdezte Dani nevetve. - Nocsak! Csak nem Vanda jár a fejedben, amint oltár elé vezeted?

- Nem, Dani és jobban teszed, ha az ilyen poénjaidat megtartod magadnak, mielőtt még megtudod, hogy milyen az, amikor egy szülőnél elpattan a húr - mondtam neki komolyan, mire csodálkozva nézett rám. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy végül elnevessem magam.

- Na jó, befogom - mondta megadóan. - Emma, ideje, hogy elinduljak Vandával, mert szeretnék majd én is segíteni nektek, amint visszaértem Petivel.

- Rendben. Máris hozom őt - mondta Emma, majd el is indult Vanda szobájába.

Mikor visszaért átadta Vandát a kezembe és visszament a szobába. Danival játszottunk vele, amíg vissza nem tért egy nagy táskával, ami feltehetőleg tele volt Vanda dolgaival.

- Lekísérlek Dani a kocsiba. Mindent elkészítettem, indulhattok is.

- Rendben, menjünk - mondta Dani, majd kivette a kezemből Vandát, és Emmával a nyomában elmentek.

Pár perccel később Emma egyedül tért vissza és szomorúan csukta be maga mögött az ajtót.

- Jól vagy? - léptem oda hozzá és átöleltem.

- Persze. Csak meg kell szoknom, hogy most nincs mellettem.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Dani vigyázni fog rá. Gyere, menjünk és készülődjünk. Sok dolog vár még ma ránk.

Emma szó nélkül bólintott, majd bementünk a konyhába Timihez. Timi már rengeteg mindent elpakolt és éppen a hűtőben rendezgette az italokat, mikor beléptünk.

- Te jó ég! - hüledezett Emma, amint a telepakolt asztalra nézett. Minden szabad felület tele volt szatyrokkal és a földön is volt jó pár.

- Dani nem esett túlzásba egy cseppet sem - mondtam nevetve.

- Hát, az egyszer biztos - mondta Timi, majd becsukta a hűtőt. - Szerintem kezdjük is, mert soha nem fogunk végezni. Emma mondtad, hogy sütni akarsz pogácsát, almás pitét, meg zserbót. Mi legyen a sorrend?

- Én kezdem a pogácsával, mert annak több idő kell a kelés és a hajtogatás miatt. Te kezd a zserbóval és a végére hagyjuk a pitét, mert nem baj, ha azt kicsit langyosan tálaljuk.

- Rendben - felelte Timi, majd máris elkezdett pakolászni.

- Hé, lányok, én is itt vagyok ám! - szóltam közbe, mert úgy láttam, hogy rólam el is feledkeztek.

- Hidegtálak? - nézett rám kérdőn Emma.

- Rendben - mondtam helyeslően, majd én is kibéreltem magamnak egy szabad felületet és nekikezdtem a franciasalátának és a kaszinótojásnak.

Mind csendben dolgoztunk, és jóformán csak a dolgunkra figyeltünk. Épp vette ki a sütőből a zserbót Timi, amikor csengettek.

- Majd én megyek - mondtam körülnézve a lányokon. Emma épp a pogácsát nyújtotta, Timi pedig a forró zserbót vette ki a tepsiből.

Sejtettem, hogy Dani és Peri érkezett vissza, mert vigyorogva és teli kézzel sétáltak be a házba.

- Azt hittem nem vettél mást - mondtam csodálkozva.

- Nem is - felelte Dani nevetve. - Ezeket most vettük.

Egyenesen a konyhába mentek és mikor követtem őket akkor láttam, hogy töménytelen mennyiségű alkoholt vettek.

- Azért ennyit nem fogunk meginni - mondta Emma döbbenten.

- Te nem is fogsz inni - felelte kórusban Timi és Peti, mire Emma elmosolyodott.

- Nem is szándékoztam. De nincs kedvem egy csomó részeget támogatni éjszaka.

- Ne aggódj, nem lesz baj - mondta Dani nevetve, majd a hűtőhöz lépett és Peti segítségével telepakolták annyi sörrel és néhány üveg likőrrel, amennyivel csak tudták.

- Kész - mondta Peti mosolyogva, amikor végeztek.

- Miben segíthetünk? - fordult Emma felé Dani.

- Át kéne rendezni úgy a nappalit, hogy mind a tizennégyen kényelmesen elférjük majd. A szabad szobákból is ki kellene hozni a székeket, hogy legyen elég ülőhely.

Dani és Peti szalutáltak, majd szó nélkül távoztak, miközben mi hárman hangosan nevettünk rajtuk.

Visszatértünk mindannyian a dolgainkhoz, és folytattuk a főzést. Hamar elkészültem a franciasalátával és a kaszinótojást is befejeztem, mikor Emmáék berakták sülni a pogácsát.

- Én kész vagyok, folytatom a fasírttal - szóltam nekik.

- Mi pedig elkészítjük az almás pitét, aztán jöhetnek a szendvicsek. - mondta Timi.

- Én inkább kimegyek most kicsit levegőzni, mielőtt rosszul leszek - mondta Emma, és meg sem várva a válaszunkat, már el is tűnt.

9. fejezet

Kora délután volt már, mikor Timivel végeztünk és már csak a szendvicsek voltak hátra. Timi kivitte a zserbót az ebédlőasztalra, és helyette Dani és Peti tértek vissza.

- A szendvicsek a mieink. Váltott műszak van - mondta Dani nevetve, majd elkezdte kipakolni a hűtőből az alapanyagokat.

- Rendben, akkor csináljuk - mondtam beleegyezve.

- Te menj csak ki Emmához, még mindig nem érzi jól magát. - mondta Peti, mire kelletlenül bólintottam, majd kimentem a konyhából.

Alig ismertem rá a nappalira, amikor megláttam. A fiúk tényleg belehúztak és szépen átrendezték a nappalit és az ebédlőt.

Emma a kanapén feküdt hanyatt, Timi pedig mellette ült az egyik széken. Halkan odasétáltam hozzá és leültem én is mellé egy székre.

- Hogy vagy?

- Már jobban. Csak szédülök. Ne aggódj, estére kutya bajom se lesz.

- Nyugodtan menj és aludj pár órát. Majd felkeltünk, ha megérkeztek a vendégek - mondta Timi, mire Emma bólintott és végül felkelt a kanapéról. Timi bekísérte a szobába én pedig visszamentem a konyhába. Mikor beléptem akkor láttam, hogy nagyon jól döntöttem, hogy visszatértem, mert Peti és Dani épp életre szóló csatát vívtak két vajazó késsel. Amint megláttak engem elnevették magukat és visszasétáltak mindketten a szendvicseik mellé. Egy szót se szóltam, csak elnevettem magam, mire ők is hangosan nevetni kezdtek.

- Emma? - kérdezte Peti, amint meg bírt szólalni a nevetéstől.

- Lepihent, mert nem érzi jól magát. Pár óra alvás talán segít neki.

- Remélem. Nem lenne jó, ha le kéne mondani a ma estét - mondta Dani és közben kitartóan vajazta a kenyereket.

- Igen, ez igaz. De ha Emmának ez kell... De azt úgysem fogja hagyni, szóval csináljuk a dolgunkat. - mondta Peti, mintha a gondolataimat látta volna.

- Igaz. Munkára fel - mondtam és beálltam én is melléjük szendvicset készíteni.

Miután végeztünk a fiúk kimentek a nappaliba és jóízűen sörözni kezdtek. Timi tálcákra és tányérokra pakolta az ételeket és szépen elrendezett mindent az ebédlőasztalon. Én bementem Emmához a szobába és láttam, hogy meredten bámulja a plafont.

- Azt hittem alszol - mondtam csendesen, mikor leültem mellé az ágyra.

- Nem tudok aludni. Csak nézem, ahogy forog velem a plafon.

- Talán enned kéne végre és akkor jobban leszel.

- Lehet - mondta elmélázva, majd felült az ágyban és megcsókolt. - Menjünk. Kíváncsi vagyok mit hagytak a fiúk a konyhánkból.

- Még egyben van, mert szerencsére időben érkeztem. Épp megölni készültek egymást vajazó késekkel, amikor békére intettem őket.

Emma hangosan elnevette magát, majd felkelt az ágyból, én pedig követtem őt. Rögtön az ebédlőasztalhoz ment és vett magának pár szendvicset. Leült az egyik székre és jóízűen elkezdte enni. Én is leültem Dani és Peti mellé és magam is nyitottam egy üveg sört. Alig beszélgettünk pár perce, amikor csengettek. Még felkelni sem volt időm, mikor már Timi az ajtóban volt és beengedte az érkezőket. Attila, Zita, Réka, Tomi és a barátnője, Rita érkeztek meg. Éppen hogy köszöntöttük őket, amikor megérkezett Gabi és a férje, Balázs is. Fél órával később érkezett Zoli, és utána pár perccel Janka is befutott.

A hangulat hamar nagyon kellemes és oldott lett. Mindenki jól érezte magát és felszabadultan ettek, ittak és beszélgettek. Timi és Emma folyamatosan töltötték újra az asztalt, mert gyorsan fogyott minden. A zene halkan szólt, ami egyáltalán nem volt zavaró, mert egy kellemes háttérzaj volt a csevegések mellett.

Hirtelen mindenki a konyha felé kapta a fejét, mert hangos kiabálás hallatszott ki. Körbejárt a tekintetem a tömegen és Emmát kerestem, hogy vajon ő mit gondol, kik eshettek egymásnak a konyhában. Megijedtem, amikor Emmát nem láttam sehol sem. Azonnal a konyha felé vettem az irányt és láttam a szemem sarkából, hogy Peti, Timi és Attila is követnek.

Amint beléptem a lélegzetem is elakadt. Döbbenten néztem körbe, és nem tudtam rájönni, hogy mi történhetett. Zoli épp a földről kelt fel, Dani pedig Emma mellett állt és szorosan magához fogta, mert Emma a hasát ölelve, begörnyedve keservesen zokogott. Gondolkodni se bírtam, azonnal Emma felé indultam.

- Emma, Emma, mi a baj? - kérdeztem tőle rémülten és egy pillanat múlva már szorosan átkaroltam a derekát. Dani nem engedte el őt, a másik oldalról továbbra is támasztotta, amiért most nagyon hálás voltam, mert éreztem, hogy Emma alig áll a lábán. - Istenem, Emma, kérlek mondj valamit! - szólongattam egyre kétségbeesettebben, de ő nem felelt.

Egyre keservesebben sírt, majd nagy nehezen elkezdett mély levegőt venni, majd végre felegyenesedett. Teljes testével felém fordult, átkarolt a nyakamnál fogva, a fejét a mellkasomra tette és újra elkezdett zokogni. Nem mertem megszólalni, nem mertem gondolkodni, mert tudtam, hogy azonnal kiborulnék. Még mindig magam előtt láttam, ahogy Emma görcsösen öleli a hasát és keservesen sír.

- Emma kérlek mondd el mi a baj, mid fáj? - nem mertem rákérdezni arra, amitől rettegtem. Nem akartam... Nem veszíthetem el még egy gyermekem, azt nem élném túl. Emma csak rázkódott a sírástól és úgy láttam, képtelen lenne felelni nekem. Türelmetlenül Danira néztem, és tőle vártam választ. Mikor nem szólt semmit, kénytelen voltam megkérdezni. - Dani, mondd már el mi történt!

- Nem tudom bátyó. Bejöttem, letéptem Emmáról Zolit, aztán azóta Emma teljesen kivan és egy szót sem szól csak sír.

Amint ezt Dani végigmondta és eljutott a tudatomig a mondata értelme, a világ azonnal megállt körülöttem és úgy éreztem, hogy meghalt a szívem. Újra elárulták...

10. fejezet

Nem láttam magam körül semmit sem, mintha mindent beszippantott volna egy fekete lyuk. De ez a fekete lyuk pontosan bennem volt, a szívem helyén.

Emma is elárult... Becsapott... Hazudott... Ugyanúgy átvert, mint Enikő. Ő és Zoli, a saját házunkban, amit nemrég vettünk és úgy, hogy közben az én gyermekem várja. Az enyém? Biztosan az enyém? Istenem, miért történik már megint ez velem? Miért büntetsz újra és újra? Miért kell a boldogság után egy olyan csapást rám mérni, amitől minden jó szertefoszlik, mintha soha nem is létezett volna?

Egy fájdalmas pillanat volt, amikor rájöttem arra, hogy az a nő, akit a világon mindennél jobban szerettem, akinek mindent megadtam, a karomban sír a bűntudattól. Szinte remegett az egész testem, ahogy a dühösen, egy kicsit sem finoman megfogtam Emma engem ölelő karjait, és az ellenkezése ellenére is lefejtettem a nyakamról. Amint elengedtem őt Dani szorosan átkarolta. Hirtelen nagyon dühös lettem az öcsémre. Hogy képes még most is törődni vele? Én vagyok a bátyja, akit Emma elárult! Nem szabadna törődnie vele! Düh, harag, csalódottság és mérhetetlen fájdalom égetett belül. Úgy éreztem, hogy egyszerűen ott helyben fel fogok robbanni és meg fogok őrülni.

Hirtelen megláttam a szemem sarkából Zolit, amint épp a nadrágját porolja le. Egy pillanat alatt iszonyatos düh öntött el, és azt éreztem, hogy meg akarom ölni, meg akarom semmisíteni azt, aki elvette tőlem Emmát. Elvette? Nem, talán sose volt az enyém. Egy másodperc alatt végigfutott mindez a fejemben, a következő pillanatban pedig már indultam is Zoli felé. Dani nagyon gyorsan reagált és azonnal erősen elkapta a karomat, miközben Emmát a másik karjával tartotta.

- Dávid ne! Ezt most nem kellene, Emma teljesen ki van borulva, összezuhant, most vele kellene foglalkoznod.

Alig bírtam felfogni Dani szavainak a jelentését, mert ami eddig bennem volt düh, az a duplájára nőtt. Még, hogy én foglalkozzak Emmával? Ezek után? Csak undort és mérhetetlen fájdalmat éreztem, ahogy rá gondoltam. Még ránézni se voltam képes. Nem is kellett, mert túlságosan jól láttam még a lelki szemeim előtt az arcát, amibe annyira szerelmes vagyok. Nem! Gyűlölni fogom! Mostantól kezdve gyűlölnöm kell! Ezzel mindent lezárt kettőnk között.

- Vele? Nekem nincs vele dolgom! - mondtam ridegen, mire Emmát még keservesebben rázta a zokogás. A szívembe kegyetlenül belemart a fájdalom, ahogy láttam összetörten. Miért is foglalkozok ezzel? Magának kereste a bajt. De igazán megnyugodhatna, mert a végén még elveszíti a babát. Mi mindig próbáltunk vigyázni, sose értettem, hogy mégis, miként esett teherbe. Hát így! Biztosan Zolitól van a gyerek. Egész augusztusban rengeteg dolgom volt, alig töltöttem velük időt, volt lehetőségük találkozni.

Dani hangja rántott vissza a gondolataimból a valóságba és ekkor eszméltem rá, hogy még mindig erősen fogja a karom, hogy ne menjek neki Zolinak. Még őt is védi? Csak nem tudomása volt az egészről és ő, még a saját öcsém is hazudott nekem és átvert? Miért?

- Emma, Emma, ne sírj, nincs semmi baj, minden rendbe jön. - szólalt meg idegesen Dani és még szorosabban átkarolta Emmát, majd szikrázó szemekkel nézett vissza rám. - Dávid, te hülye, mégis miket beszélsz?! Emma nem csinált semmit, vagyis próbált, de nem ment neki. Én tudtam csak leszedni róla Zolit, ő biztosan nem akarta ezt.

Egy pillanatra megfagytam, ahogy megéreztem, hogy újra kifordult magából a világ. A sötétség, a kín, a fájdalom és a csalódottság egy szempillantás alatt elillantak. Az összes helyére azonnal betódult az irtózatos düh, ami egy ember felé irányult. A felé, aki pontosan mögöttem állt és ez idáig csendben hallgatott. Egy örökkévalóság volt míg megfordultam a tengelyem körül és olyan gyűlölettel néztem Zolira, hogy egy pillanatra a mögötte nem messze álló Attila szemében is félelmet láttam felfedezni.

Elindultam Zoli felé és mire elé értem sikerült annyira lehiggadnom, hogy ne egy óriási jobb horoggal köszöntsem. Biztos voltam benne, hogy ha most megütném, az én kezem is eltörne, de az ő arca is hasonló kárókat szenvedne. Annyira csillapodtam csak le, hogy erővel megragadtam a pulóverét és pár centire az arcától, szinte üvöltöttem vele.

- Mégis mit képzeltél magadról? Hogy volt képed ilyet tenni? És én még azt hittem barátok vagyunk. Hogy mersz így viselkedni egy nővel? Aki ráadásul a mennyasszonyom. Ha valami baja lesz a babának, én... - erővel ellöktem magamtól, mert éreztem, hogy a türelmem fogy. Olyan lendülettel esett a falnak, hogy nagyokat kellett utána pislognia, hogy meg tudjon szólalni.

- Én... Sajnálom. Nem tudom mit ütött belém. Nem tudtam, hogy babát vár - felelte döbbenten és olyan félelemmel a szemében, hogy ha nem ellenem, vagy Emma ellen vétett volna, még meg is sajnáltam volna. De nem, ehelyett újra elöntött a düh és újra megragadtam őt.

- Ha nem lenne állapotos se lenne jogod ezt tenni! Senkinek nincs joga egy nőhöz nyúlni az akarata ellenére, semmilyen módon! Most pedig takarodj innen, és soha többé ne is lássunk!

A kezeim szinte görcsbe rándultak és egy pillanatra azt kívántam, hogy bárcsak Zoli nyaka lenne a kezeim között. Nagy nehezen elengedtem a pulóverét és az ajtó felé mutattam.

Zoli összetörten elindult a konyhaajtó felé, de mielőtt kilépett volna, még megfordult és a zokogó Emmára nézett.

- Emma, sajnálom. Nincs mentségem a tettemre, még az sem, hogy szeretlek. Remélem egyszer meg tudsz majd bocsátani nekem.

Köpni, nyelni nem tudtam, ahogy ezt végigmondta. Még van képe ezek után egyáltalán Emmához szólni? Tudtam jól, hogy egy ilyet Emma sose lenne képes megbocsátani és sose akarja többet látni. Ez nem lesz kivitelezhetetlen, mert én is hasonló véleményen voltam. Emma sírása újra felerősödött, majd megpróbált mély levegőt venni és olyan gyűlölettől izzó tekintettel nézett Zolira, hogy az teljesen magába roskadt.

- Soha - mondta Emma teljes erejét összeszedve és olyan dühvel, amit még sose láttam rajta.

Zolira néztem, aki csak beletörődve bólintott, majd sarkon fordult és távozott.

Emma még ezek után is keservesen rázkódott a sírástól. Nem bírt megnyugodni, pedig most már tudta, hogy tisztában vagyok az ártatlanságával. Gyorsan átvágtam a konyhán, megálltam előtte és intettem Daninak, hogy már elengedheti őt. Miután megtette, megfogtam Emma két karját és visszatettem pontosan úgy a nyakamba, ahogy azelőtt volt, hogy erővel lefejtettem magamról. Emmán újra végigsöpört egy erőteljes zokogás, és én már kezdtem aggódni, hogy ebből baj lesz. Nem tesz ez jót se neki se... Se a kisbabánknak. Igen, a kettőnk gyermeke. Hogy is lehettem olyan hülye, hogy pár perce még mást gondoltam? Ez az egész helyzet, ez annyira... Képtelenség az egész! Hogy lehet ennyi érzelmet átélni röpke öt perc alatt? Az én könnyeim is kicsordultak és már nagyon aggódtam Emmáért, mert sehogy se csillapodott a zokogása. Egyre nehezebben állt a lábán és éreztem, hogy jóformán már csak én tartom.

- Ssh, Emma, ne sírj kérlek, minden rendben van. Nyugodj meg kérlek - mondtam neki sírva és kétségbeesve.

- Sajnálom. Sajnálom, hogy ezt tettem veled, nem voltam elég erős - felelte sírva elcsukló hangon.

- Nem Emma, nincs miért bocsánatot kérned, te nem tehetsz semmiről sem. Ne emészd magad. Már vége, itt vagyok veled. Nyugodj meg kérlek, minden rendben van.

Nagyon lassan és erőtlenül bólintott. Alig bírtam már tartani. Újra mérges lettem, hogy még mindig rajtam van a gipsz, félembernek éreztem magam miatta. Kérlelve Dani felé fordultam.

- Segítenél bevinni Emmát a szobába? Alig áll a lábán.

- Persze, menjünk - felelte azonnal és máris megfogta Emma derekát, én pedig óvatosan levettem a karjait a nyakamból. Határozottan magához ölelte Emmát, majd elindultak a konyhaajtó felé. Még el sem értek az ajtóig, amikor Dani végül ölbe kapta, és úgy vitte ki a konyhából, át a nappalin keresztül, egyenesen a szobánkba. Én gyorsan követtem őket, és meg sem álltam egy szóra sem az értetlen vendégeinknek. A zenét kikapcsolhatták, mert néma csend volt az egész lakásban, csak az én gipszem kopogott.

Mikor beléptem a szobába épp akkor fektette le Dani Emmát az ágyra.

- A vendégek - szólalt meg Emma erőtlenül.

- Ne aggódj - feleltem neki kedvesen. - Megmondom nekik, hogy nem vagy jól, és most hazaküldöm őket. Majd máskor bepótoljuk a házavatót. Ne aggódj.

Láttam Emmán, hogy vívódik, de végül erőtlenül bólintott, majd hátradőlt az ágyon.

- Dani, itt maradnál Emmával, amíg én elküldök mindenkit?

- Persze, menj csak.

Amint kiléptem a szobából minden szempár rám szegeződött.

- Ne haragudjatok, de a ma estét be kell fejeznünk. Emma nincs jól és az ő állapotát tekintve, most az lenne a legjobb, ha nyugodtan pihenhetne.

Mindenki megértően és aggódva bólintott, majd odajöttek hozzám és elköszöntek.

Megkerestem Attilát a tekintetemmel, majd gyorsan odamentem hozzá.

- Haza tudod vinni az unokatestvéreinket? - kérdeztem tőle aggódva.

- Persze, ne aggódj, róluk majd én gondoskodok. Emmára vigyázz, mert nagyon kiborult. Nehogy valami bajuk legyen.

Kimérten bólintottam majd átöleltük egymást.

- Köszönöm - mondtam, majd már mentem is tovább Petihez. - Emma elkészítette neked tegnap az egyik vendégszobát.

- Tudom, de nem akarok zavarni. Emmának most pihennie kell.

- Úgy lesz, és nem zavarsz. Most bemegyek hozzá. Megtennéd azt kérlek, hogy Danival elpakoltok mindent?

- Persze - vágta rá azonnal, majd máris az asztal felé indult.

Én az ajtóhoz siettem, elköszöntem nagy bocsánatkérések közepette az utolsó vendégektől is, majd becsuktam az ajtót.

Mint az őrült rohantam vissza Emmához. Besétáltam a szobába és közben szinte észrevétlen intettem Daninak a fejemmel, hogy kimehet. Leültem az ágyra és közben hallottam, hogy Dani becsukja az ajtót.

Következő rész