Bűnös vágyak - 31. fejezet

Két hét szünet után ismét itt vagyunk, és ha minden igaz, visszatérünk a hetente egy részhez, vagyis ugyanúgy jövőhéten jön majd a következő rész.:) De addig is jó szórakozást a mostanihoz.:)

Morwen

*************************

Ijedten kaptam fel a fejem, amikor váratlanul valaki kopogtatott az ajtómon. Nem tudtam még összeszedni magam, így attól rettegtem, hogy nem leszek képes normálisan viselkedni, akárki is keres most. A legnagyobb félelmem vált valóra, amikor tudatosult bennem, hogy Melinda áll az ajtóm mögött és mosolyogva vár bebocsátást. Önkéntelenül is viszonoztam a mosolyát, bár őszintének egyáltalán nem mondtam volna. Intettem neki, hogy jöjjön be és közben éreztem, hogy óriási gombóc nő a torkomba. Mégis mit mondjak neki? Nem mesélhetek el neki mindent... Sose hazudtam még neki, és már mart a bűntudat, hogy most mégis ezt kell tennem.

- Szia Gitta! - mondta kedvesen amint belépett az irodámba, majd azonnal hozzám sétált, megfogta a kezem, felhúzott a székből és szorosan megölelt. Egy pillanatra teljesen megfagytam, mert a szívem belül nem erre vágyott... Legszívesebben a fülébe ordítottam volna, hogy inkább utáljon azért, mert hazudni fogok neki. - Jaj Istenem, úgy aggódtam érted. Minden rendben van? Hogy vagy?

- Szia Melinda! - préseltem ki magamból a köszönést, ami nagyon nehezemre esett, mert túlságosan magához szorított. Csak akkor viselkedett így, ha nagyon aggódott miattam. Ezzel viszont csakis azt érte el, hogy még inkább nőtt a bűntudatom, és nem bírtam megnyugodni. Fogalmam sincs, hogy ő ebből mennyit vett észre...

- Jaj, bocsánat, ne haragudj - mondta mentegetőzve, majd elengedett. Alaposan végignézett rajtam, keresve a betegségem legapróbb jeleit, de természetesen nem találhatta őket, mert nem is voltak. - Ne húzd kérlek az időt, mondd már el, hogy mi történt! Hatalmas káoszt hagytál magad mögött hétfőn... Utána pedig beteget jelentettél és szó szerint eltűntél. Csodálom, hogy Ákos nem rúgott ki... Tényleg, beszéltél már azóta vele?

- Ácsi, ácsi Melinda, egyszerre csak egy kérdést, mert nekem is csak egy szám van, amivel válaszolni tudok - mondtam mosolyogva. Bíztam abban, hogy ezzel nem csak az ő, de az én feszültségem is oldani tudom, bár fogalmam sincs, hogy miként tudtam egy ilyen szorult helyzetben mosolyt erőltetni az arcomra.

Nem jött be a tervem, mert a könnyed válaszomra neki csak egy türelmetlen legyintés és szem forgatás volt a reakciója, majd követelve a valódi válaszokat, sürgetően nézett rám.

Hát jó, ez nem jött össze. Akkor ideje összeszednem magam és elkezdenem játszani... Te jó ég, át tudom egyáltalán verni a legjobb barátnőmet? Csak ne szorítaná valami annyira a mellkasom, hogy alig bírok tőle megszólalni... Vajon mit fogok még ezért kapni az élettől? Már most rettegtem a következményektől. Ha egyszer minden kiderül... Még belegondolni se merek a következményekbe. De nem is szabad, most erősnek kell lennem és hazudnom kell... Szemrebbenés nélkül...

Végül mély levegőt vettem, intettem neki, hogy üljünk le és belekezdtem a cseppet sem könnyűnek ígérkező mesébe.

- Munkaidő van, szóval igyekszek rövid lenni és csak a lényeget elmondani - kezdtem hadarva, mert szerettem volna, ha minél előbb túlesek ezen. Bíztam abban, hogy az idegességem arra fogja majd Melinda, hogy a munkahelyünkön vagyunk és szeretnék gyorsan túllenni ezen. - Természetesen első dolgom az volt ma, hogy beszéltem Ákossal. Mindketten feszültek voltunk emiatt a titok miatt, így végül nem volt rám dühös, amiért mérgesen a többiek fejéhez vágtam a megbeszélésen az igazat. Egyszerűen dühített, hogy úgy védték Tamást, mintha egy szent lenne, közben pedig veszélybe sodorta mindannyiunk munkáját.

Melinda figyelmesen hallgatott és szinte itta a szavaimat. Remek, eddig jó vagyok. A bűntudatom egy cseppet sem akart enyhülni, inkább egyre csak nőtt és nőtt. Bele se mertem gondolni, hogy mennyire mérges lesz rám, ha egyszer elmondhatom majd neki az igazat. De lesz valaha erre lehetőségem? Aligha... Fogalmam sincs, hogy valaha kiderül-e majd az igazság számára...

Úgy láttam Melindán, hogy örült, hogy végre az én számból hallhat mindent. Kínosan ügyeltem arra, hogy ne beszéljek úgy Ákosról és rólam, mintha a legjobb barátok lennénk, vagy lenne köztünk valami. Elvégre nincs is, de hát... Próbáltam azzal nyugtatni a bűntudatom, hogy a jövő valójában még annyira képlékeny, és én ráadásul még mindig férjnél vagyok. Tehát semmi értelme Melindát beavatni az Ákos iránti érzéseimbe, mert még nekem is túl újak és semmi sem biztos. Még időre van szükségem. Mindkettőnknek.

- Na jó, de ezért kellett így fel felkapnod a vizet és csapot-papot itt hagyva eltűnnöd? - szakította félbe türelmetlenül a gondolataimat. Talán túlságosan is elkalandoztam? Észre sem vettem... - Tényleg rosszul voltál? Vagy... Tudod miután elmentél azt mondta valaki, hogy biztos terhes vagy - tette hozzá félve. - Én a védelmedre keltem, de hát...

- Micsoda? - kérdeztem tőle döbbentem és bíztam abban, hogy elég jól játszottam. Elvégre is nem tudhatta, hogy én erről a kis incidensről már tudok. Úgy éreztem, hogy a gyerek téma nem igazán egy közös téma igazgató és osztályvezető között... Ez csak gyanút adhat arra, hogy túl közel kerültünk egymáshoz Ákossal, szóval erről semmiképp sem szabadna tudnom.

- Igen Gitta, ezt mondták - mondta letörten Melinda. - Nézd, én nem tudom, hogy így van-e, melléd álltam, de... Tényleg terhes vagy?

- Mi? Melinda, nem, dehogy is! - mondtam neki döbbenten, mintha csak egy rossz vicc lenne, amit kérdez. Valójában az is volt. Bíztam abban, hogy sikerült másodjára is elég meglepetten fogadnom ezt az információt. Melindát fürkészve úgy láttam, hogy nem kételkedik a reakciómban.

- De akkor mégis miért tűntél így el? Tényleg csak beteg voltál? - kérdezte aggódva.

Mély levegőt vettem, majd úgy döntöttem, hogy ideje bevonnom őt a Gábor-dologba. Elvégre is tudott arról, hogy nem vagyok boldog mellette és többször mondta már nekem, hogy hagyjam ott. Ezt nem volt okom titkolni előle, erről maradéktalanul beszámolhatok neki. Talán még örülni is fog annak, hogy végre döntésre jutottam.

- Nem Melinda, nem voltam beteg - mondtam neki nagyot sóhajtva. - Igazából más miatt is feszült voltam... Sok mindent átértékeltem az elmúlt időszakban és döntésre jutottam. Elegem lett a házasságomból és ott akarom hagyni Gábort. Sajnos pont aznap utazott el, mikor végre meg akartam neki ezt mondani. Beletörődtem és próbáltam kibírni míg hazajön, de nem ment. Hétfőn a sok feszültségtől végleg elszakadt bennem a cérna, ezért amint itt hagytalak titeket, utána repültem Amszterdamba.

- Te jó ég! - szakított félbe elképedve. - El sem hiszem, hogy végre lépni mertél! Ráadásul így... Ez nevezem, végre a sarkadra álltál, és nem is akárhogy! - tette hozzá elismerően, mire én elmosolyodtam. - Na de mesélj, hogy fogadta?

- A szokásosan - mondtam neki keserűen. Itt már éreztem, hogy végre teljesen őszinte vagyok így a feszültség is elszállt belőlem. Megnyugodtam belül, hogy végre önmagamat adhatom. - A fejemhez vágta, hogy ez csak egy újabb hiszti és minden megoldódik majd.

- Ennyi? - kérdezte döbbenten.

- Igen, körülbelül ennyi volt a válasza az egész helyzetre. Mondtam neki, hogy elválok és ezt ideje lenne komolyan vennie. De még ekkor is úgy hagytam magára, hogy csak mosolygott az egészen és bízott abban, hogy lenyugszok mire hazajön - mondtam neki fejcsóválva. Gábor reakciója még mindig érthetetlen volt számomra, és belül mélyen dühített is. Végre a feszültség, amit Melinda láthatott rajtam, őszinte volt.

- És? Így lesz? - kérdezte felvont szemöldökkel Melinda.

- Nem, nem így lesz - mondtam magabiztosan és eltökélten.

- Mikor jön haza? És egyáltalán mit fogsz most tenni?

Tényleg, mit fogok most tenni? Halvány tervek voltak csak bennem és nem volt igazán alkalmam alaposan végiggondolni mindent. De elképzelésem már volt, így azt osztottam meg vele.

- Ma ha haza érek, az első dolgom lesz lakást keresni, és ha szerencsém van, még ma sikerrel járhatok. Nem akarok várni. Döntöttem és ez nem egy kósza ötlet. Tudod jól, hogy ha egyszer elhatározom magam, akkor nem lépek vissza. Sose voltam az a típus... Szóval Gábor hétfő este jön haza, addig szeretném ha meg tudnám csinálni a költözést. Nem vett komolyan, pedig én nem vicceltem. Váratlan lesz számára az üres lakás, de nem érdekel. Most már nem...

- Na de holnap indulunk a csapatépítőre. Azt ki fogod hagyni?

- Nem Melinda, nem fogom - mondtam neki megnyugtatóan. Többet nem akarok a munkám rovására tenni a magánéletem miatt, ezért eszem ágában sincs elmulasztani a csapatépítőt. - Szombat délután jövünk haza Pécsről, így vasárnap már tudok is költözni, vagy ha kell hétfőn nem jövök be dolgozni. Ma este már elkezdem a pakolást, így amikor hazajövünk alig lesz majd dolgom.

- Ha bármiben tudok segíteni, ne habozz szólni - mondta kedvesen és együtt érzően.

- Köszönöm Melinda - mondtam mosolyogva. - Nagyon hálás vagyok neked mindenért. Azért is, hogy hétfőn kiálltál mellettem a megbeszélésen.

- Nem tesz semmit. Azt nem részletezted ennek kapcsán, hogy Ákos hogy reagált. Én nagyon megijedtem, hogy emiatt ki fog rúgni.

Egy pillanatra összeszorult a torkom, mert ismét visszakanyarodtunk Ákosra. Újra játszanom kell... Nem védhetem túlzottan Ákost, de nem is mondhatok róla rosszat. Valóban korrektül kezelte a helyzetet.

- Nem, dehogyis rúgott ki. Nem igazságtalan és ha szigorúnak is tűnik, ilyet szerintem nem tenne. Láthatod, én is itt vagyok még - mondtam neki mosolyogva és közben igyekeztem minden erőmmel legyűrni a gombócot, ami ismét a torkomba nőtt. Még csak belegondolni is fájt, hogy mi van, ha csak azért nem rúgott ki Ákos, mert fontos vagyok neki. Nem, ennél már jobban ismerem, nem ezért elnéző velem.

- Igen, szerencsére kíméletes volt. Na de ez az egész Tamás ügy... Mégis, hogy tehette ezt? Vagy hogy jöttetek rá a sikkasztásra?

Egy pillanatra megfagyott bennem a vér, mert nem tudtam, hogy miként mondjam ezt el neki. Ismét hazudnom kell? Azt hittem, hogy végre túl vagyok a nehezén, de tévedtem... Az még csak most jön. Nem mondhatom el Melindának azt, hogy Ákos jött rá a dologra és engem is gyanúsnak tartott, és én tulajdonképpen csak később bizonyítottam be, hogy nem volt benne a kezem. Itt már túlságosan is észrevehető lett volna még számára is, hogy összegabalyodtak közöttünk a szálak.

- Öhm, véletlenül akadtam erre rá, miközben ellenőriztem a régi könyvelést - kezdtem bele feszülten és nagyon bíztam abban, hogy Melinda azért tart csak idegesnek, mert nem tudom, hogy mennyit árulhatok el neki a történtekből. Elvégre is azt nem tudhatom, hogy Ákos mennyit mondott el nekik hétfőn... A gondolatok egymást kergették a fejemben, mire végre pár másodperc után kipattant a fejemből a megoldás és folytattam. - Tudod eleinte mindenkire rászállt Ákos és ellenőrzött minket. Ekkor átnéztem az utóbbi időszak könyveléseit és észre vettem, hogy van néhány hónap, ahol valaki módosította az én végső kimutatásomat. Elmondtam ezt Ákosnak, és onnantól kezdve a többit már tudod.

Ahogy ezt végigmondtam, rájöttem, hogy az önellenőrzésemkor valójában miért nem tűnt fel a sikkasztás. Mindig az igazgató által jóváhagyott főkönyvet használtam a negyedéves értékeléseknél... Esélyem sem volt észrevenni a sikkasztást, mert azok mindig az általam leadott végleges verziókban történtek... Már csak az a kérdés, hogy tényleg tudott-e erről László. Tamás igazgatóhelyettes is volt, de szinte sose kellett élnie ezzel a címével. Vagy az elmúlt három hónapban mégis volt rá lehetősége? Erre még nem is gondoltam és Ákossal se részleteztük a témát.

- Hát ez nem semmi... - szólalt meg Melinda, visszarángatva ezzel engem is az irodámba. Az előbb még fejben valahol nagyon messze jártam. - De végül is ez nagyon jó, mert te fedezted fel a dolgot - mondta elismerően, mire is az a gombóc nem, hogy elmúlt volna, még nagyobbra nőtt a torkomba. Te jó ég! Erre nem is gondoltam... Ezzel átvettem Ákostól a szerepét ebben a kényes helyzetben... Ebből még baj lehet... A vizsgálat... A későbbi megbeszélések... Ez a hazugságom még nagy bajba sodorhat. De talán mégiscsak egy olyan kis apróság, hogy nem lesz belőle baj és én csak túlreagálom a helyzetet.

- Nos igen... - mondtam leszegett fejjel.

- Fel a fejjel, te jól csináltál mindent.

- Elég későn derült ki... - mondtam fejcsóválva, és magamban tovább fohászkodtam azért, hogy ez a hazugságom se derüljön ki soha. Ez már túl sok. Még fejben tartani is. Ráadásul mindezt a legjobb barátnőmnek kellett elmondanom... Ha ez kiderül... Képes lenne megbocsátani? Fogalmam sincs...

- Na jó, nem tartalak tovább fel, nekem is még ezer a dolgom - mondta Melinda kicsit vidámabban és ezzel újra visszarángatott a gondolataimból. - Örülök, hogy beszéltünk és hogy végül is jól vagy. Ebédnél találkozunk?

- Persze - mondtam szórakozottan, mert még mindig az előbb beszélteken jártak a gondolataim.

- Akkor addig is jó munkát. Szia! - mondta mosolyogva, majd magamra hagyott.

Mély levegőt vettem, majd nagy erővel kifújtam. Ezt megismételtem még legalább háromszor, mire úgy éreztem, hogy a feszültség nagy része kiszállt belőlem. Nem akartam az előbbi beszélgetésünk következményein rágódni, mert pontosan tisztában voltam vele... Ezzel akár végleg elveszíthetem Melinda barátságát... De a legjobb barátnőm, talán megérti majd, hogy miért kellett most ezt tennem... Ha egyszer őszinte lehetek majd vele, nagyon sok mindent kell majd elmagyaráznom neki...

A napom további része szerencsére már nem volt olyan felzaklató, és békésen, nyugodtan eltelt. Amint hazaértem, az első dolgom az volt, hogy leültem a számítógép elé és lakásokat kerestem. Nem voltak nagy igényeim, és mivel volt kocsim, az se nagyon zavart, ha nem éppen egy központi helyen fekszik. Nem akartam válogatni, így az elsőt, ami megfelelőnek tűnt, már fel is hívtam. A tulajdonos nagyon kedves volt, és megbeszéltem vele, hogy vasárnap délután találkozunk a lakásnál, alaposan megnézem és akár már aznap alá is írhatjuk a papírokat. Remek, hétfőn pedig költözhetek is. Gyorsan össze tudok majd pakolni, és egy szabadnap elég is lesz a munkahelyemről.

Ez mind szép és jó, de ehhez viszont az kell, hogy vasárnap estére mindent összepakoljak, ami az enyém és magammal is akarom vinni. Nem vagyok egy lassú vagy lusta fajta, szóval ez menni fog vasárnap, előbb nem lesz időm pakolni. De mivel most ráérek...

Elmosolyodtam, majd felpattantam a székemről és mint aki csak egy gyönyörű utazásra készül, olyan jó kedvvel álltam neki néhány dolgomat elpakolni abba a kevés dobozba, ami itthon a rendelkezésemre állt.

Következő rész