2014. május 30., péntek

Egy új kezdet - 1.-5. fejezet + BV hírek 18+

Sziasztok!

Sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen ma a Bűnös vágyakkal, és végül sikerült döntésre jutnom. Mint korábban írtam is nektek, elfogytak a fejezeteim, és az időm, energiám nulla erre a történetre. Sokszor említettem már nektek azt, hogy az írás nem megy kényszerből. Ha mégis megpróbáljuk, akkor annak katasztrófa a vége és élvezhetetlen a végeredmény, nálam legalábbis ez szokott lenni. Ezt pedig gondolom, ti se akarjátok. Nem akarom elszúrni ezt a történetet, és ha további idő kell hozzá, míg újra elkap vele a láz, hát akkor legyen. Tudom, hogy ezzel sajnos azt kockáztatom, hogy többeteket végleg elveszítelek. :( De tényleg nem tudom magamra kényszeríteni az írást. Nem megy, én nem ilyen vagyok. :(

Nem mondom azt, hogy bezárom az oldalt, mert nem akarom, és hiszem, hogy egyszer lesznek még más saját regényeim is. Mellesleg ezt a történetet is be akarom egyszer fejezni. Mikor? Időpontot nem tudok és nem is merek ígérni. Az írás nekem nem egy olyan dolog, amit határidőhöz tudok kötni. Amikor megnyitottam ezt az oldalt, előre meg volt írva sok-sok-sok fejezet, és reméltem, hogy idővel behozom magamat, de tévedtem.

Nem akarlak cserbenhagyni Titeket, ezért ha folytatódik a történet, szólni fogok nektek. Akár a blog Facebook oldalán (ehhez az kell, hogy a bal oldali menüben like-oljátok), és ezután amit ott írok nektek, az megjelenik majd az üzenőfalatokon. Vagy meg is adhatjátok az e-mailcímeteket, mindenkit felírok és értesíteni foglak titeket. Vagy feljöttök néha ide, és láthatjátok majd, hogy történt-e valami.

Szóval sajnos ez a helyzet. Nem akarok üres ígéretekkel traktálni Titeket, úgy érzem, hogy az a minimum, hogy teljesen őszinte vagyok Veletek. A sok támogatásért és biztató hozzászólásotokért ez a legkevesebb, amivel tartozok Nektek. :)

Más dolgon is agyaltam a héten, mielőtt megírtam ezt a bejegyzést. Tudom, hogy csekély kárpótlás ez nektek, de hátha van valaki, akit ez érdekel. Egy réges-régen megírt történetem első öt fejezetét hoztam el nektek, és ha kéritek, felteszem a folytatást is. Ez egy két részes regénysorozat, nem fog félbeszakadni, mert teljesen megírtam, már jó pár éve. Amit tudni kell róla: a második és harmadik regényeim voltak ezek, szóval vannak benne hibák, botrányosan bugyuta mondatok, szerelem, szerelem és szerelem, véleményem szerint egy tipikus lányregény. De a végére már egész jó lett, szerintem. :) Ebből láthatjátok azt is, hogy hol kezdtem, és honnan indultam. :) Ó, és el ne felejtsem, a férfi főszereplő szemszögéből olvasható. :)

Szóval itt van 5 fejezet ízelítőnek, és ha kéritek a folytatást, akkor hozom, és a főmenüjét is megcsinálom a történetnek. Rajtatok áll, ezúttal ti döntötök. 15 oldal, vagyis annyira nem rövid. :)

Morwen


*************
Egy új kezdet



1. fejezet

Furcsa érzés volt közel 10 év után újra egyedül lenni. De valamiért ez mégis jó érzéssel töltött el. A kapcsolatunk Enikővel már nem volt a régi. Nem haragudtunk egymásra, de már nem volt értelme együtt maradnunk. A szerelem végleg elmúlt, szerettem őt, de már nem úgy, hogy az elég legyen a hosszú távú terveinkhez. Úgy gondoltuk, felesleges tovább rabolnunk egymás idejét, és jobb ha külön utakon járunk ezután.
Nem akarok most új kapcsolatot. Jól érzem magam egyedül. Több mint másfél év telt el azóta, hogy megnyertem a versenyt, és azóta sok minden történt. Most, hogy egyedül vagyok, több időm lesz az új lemezemmel foglalkozni. Az utóbbi időkben ez is alaposan felőrölte a kapcsolatunkat, nem tudtunk elég időt együtt tölteni. Ez már lassan két éve így volt, nem is értem, hogy bírtuk ki ennyi ideig egymás mellett. Ott is voltunk egymásnak, meg nem is.
Hirtelen ráeszméltem arra, hogy hol is vagyok. Még nem szoktam meg az új lakást. Egy hét se telt el azóta, hogy a közös albérletből elköltöztem ide, de már elég jól sikerült otthonossá tennem a helyet. Nem volt messze a közös lakástól, de ez nem is zavart, mert barátokként váltunk el. Végigsimítottam a kanapé karfáját, majd felálltam és úgy döntöttem ideje készülődnöm. Egy forró fürdő jól fog esni indulás előtt. Hosszú lesz a mai napom. Örültem neki, hogy ma nem nekem kell vezetnem. Ha egynél több fellépésem volt egy nap, akkor mindig gondoskodott a menedzsment autóról és sofőrről. Ha jól rémlik, ma Budapest után Kecskemétre kell mennem. Szeretem mindkét várost, a fellépéseim mindig fantasztikusak ezen a két helyen.
Még volt másfél órám indulásig, ezért engedélyeztem magamnak a fürdőt, ami végül nem lett forró, mert már június derekán jártunk, és elég meleg volt az idő. De ennek örültem, szeretem a nyarat.
Jól esett ahogy a víz körbevett. Furcsa érzésem lett. Nem jellemző rám, hogy ennyire megállok, és megpihenek. Talán az utóbbi idők gyökeres változásai miatt érzem ezt. Jól esik kicsit nyugodtabban élni, és megállni kicsit elgondolkodni. Akármennyire sem bántam a szakítást Enikővel, furcsa volt egyedül hazatérni egy üres lakásba. Megszoktam már, hogy velem van. Végiggondoltam mindent, mielőtt felhoztam a szakítás ötletét. Tudtam, hogy hiányozni fog a társasága, de azt is tudtam, hogy nem elég mély a kapcsolatunk ahhoz, hogy egy életen át kitartson. Jó ez így. Nem fogom megbánni, hogy így döntöttem. 30 éves vagyok, ideje azt a nőt megtalálnom, akivel hosszú távra tervezhetek. Enikőnek is jobb lesz, ha nem rabolom tovább az idejét. Bár ő fiatalabb, és nem is akar még gyereket, de hamarosan nála is be fog indulni a biológiai óra.
Csörgött a telefonom. Még jó, hogy beállítottam egy jelzést, nehogy elkéssek. Ha nem teszem, talán képes lettem volna most órákig a kádban feküdni.
Befejeztem a fürdést és felöltöztem. A hajam úgy döntöttem, hogy a profira hagyom ma, majd a stylistom segít ebben. Sokat köszönhetek neki, mindenre gondol és ő szokott segíteni nekem ebben is.
Még volt 15 percem az autó érkezéséig. Úgy döntöttem addig válaszolok néhány e-mailre. Jó érzés volt tartani a kapcsolatot a rajongóimmal, rengeteg szeretetet kaptam tőlük. Rájuk mindig számíthattam, sok nehéz időszakon segítettek már túl az elmúlt években. Alig válaszoltam két e-mailre, máris csörgött a telefonom.
- Halló. Szevasz Robi. Igen, rendben, akkor megyek. A szokott helyen parkolsz? Rendben, azonnal indulok, három perc és ott leszek. Nem, nincs messze az új lakástól, jó lesz ott. Máris indulok. Szevasz.
Kiléptem az e-mail fiókomból és kikapcsoltam a gépet. Miután felvettem a cipőmet az előszobában megálltam a tükör előtt és nagyot sóhajtottam.
- Hjaj Dávid, Dávid. Ideje jobb kedvre váltani. Elvégre ma azokkal leszel, akikre mindig számíthatsz, akik megbecsülnek, akiket szeretsz. Jó kedvet és vidámságot érdemelnek tőled.
Elmosolyodtam. Rendben, ez már mindjárt jobb. Amint odaérünk úgyis jobb kedvem lesz. Ahogy lesétáltam a lépcsőn belém hasított a felismerés. Ezek után keményebb ostromra kell számítanom a nőktől. Mióta tudják, hogy egyedül vagyok, azóta nem is voltam koncertezni. Más biztosan kihasználná az ilyen helyzeteket, de nekem ennél több kell, nekem fontos az, hogy érezzek is valamit aziránt a nő iránt, akivel vagyok. És mára már megváltoztak a céljaim, mióta legutóbb egyedülálló voltam... Akkor még épphogy elmúltak a kamasz éveim. Nem véletlen, hogy Enikővel ennyi ideig együtt voltunk. Nekem sose jöttek be az egyéjszakás kalandok. Egyszer fordult csak elő velem, de utána abból is egy rövidebb kapcsolat alakult ki. Végül rájöttem, hogy nem éri meg ilyennel próbálkozni, jobb, ha előbb megismerem azt a nőt, és majd utána kialakul minden úgy, ahogy lennie kell.
Hamar odaértem az autóhoz. Robi az autóban ült és engem várt. Beszálltam a kocsiba és kezet nyújtottam neki.
- Helló. Mi újság van veled Robi?
- Semmi különös haver. Ma én vagyok a soros.
- Hát nem is tudom mi lenne velem nélkületek? Egyedül biztosan nem bírtam volna ennyi fellépést végigcsinálni az elmúlt másfél évben.
- Ezért vagyunk. A mai úti cél Pest és Kecskemét.
- Igen, akkor jól emlékeztem. - nagyot sóhajtottam.
- Valami baj van Dávid?
- Nem, nincs. Csak tudod a szakítás óta nem volt fellépésem. Vagyis amióta napvilágra került a dolog. A Facebook-on Bandi szerint kisebb hisztéria lett úrrá a rajongókon. Bandi egyszerűen úgy fogalmazott, hogy beindult a vadászat.
- Ejha, akkor tudsz majd válogatni - elnevette magát, mire én fancsali képet vágtam.
- Robi, tudod jól, hogy én nem ilyen vagyok.
- Tudom na, csak ugratlak. Úgy hiszed növelni kell majd a biztonságiak létszámát?
- Nem hiszem, arra azért csak nem lesz szükség.
- Reméljük. Meg is érkeztünk.
Elcsodálkoztam. - Ilyen hamar megjöttünk?
- Igen. Ezen a szórakozóhelyen leszel ma, nem emlékszel?
- De, most már emlékszek. Szeretek itt lenni, kellemes hely.
- Igen, jó hely. De ma nem lesz időnk itt időzni. A koncert után 10 perccel már indulnunk kell Kecskemétre.
- Igen, tudom. Majd legközelebb többet leszek itt.
- Reméljük. Akkor menjünk.
Bementünk a már előkészített öltözőmbe, ahol Dina, a stylistom várt. Átvettem a ruhákat, amiket hozott, azután pedig megigazította a hajamat.
- Dávid, legyél szíves vigyázni a hajadra, mert ma nem megyek veled Kecskemétre. Készítettem neked váltás ruhát, amit a kecskeméti fellépés előtt átvehetsz.
- Köszönöm Dina. Nem tudom mi lenne velem nélküled.
- Ugyan drága, nincs mit köszönnöd. Akkor majd jövő héten találkozunk. Holnap vasárnap, ami neked is és nekem is szabad. Ha jól emlékszek, akkor a következő fellépésed kedden lesz. Akkor biztosan találkozunk.
- Rendben, addig is viszlát Dina - amint elköszöntem már lépett is ki az öltözőm ajtaján, egyedül hagyva minket Robival.
- Nos, még negyed óra és kezdünk Dávid. Addig pihenj egyet. Megyek és körülnézek kint, jövök majd érted, ha végeztél. Vagy az autónál megvárlak inkább.
- Rendben, jó szórakozást.
Leültem a fotelba és úgy döntöttem ideje felkészülnöm. Végigpörgettem a fejemben a dalokat, amiket énekelni fogok ma. Mindet szerettem. Ráhangolódtam a fellépésre, épp időben, mert máris kopogtattak az ajtón.
- Szabad.
Egy komoly kinézetű biztonsági őr nyitott be.
- Művész úr, indulnunk kell.
Bólintottam, felálltam és követtem őt. Művész úr? Utálom ha így hívnak, nem érzem magam annak. De lassan meg kell szoknom, hogy van olyan, aki így hív.
Mielőtt az ajtón kiléptem volna, mély levegőt vettem. Hirtelen eufória lett úrrá rajtam. Itt vagyok, és azt csinálom, amit szeretek. Énekelek azoknak, akik szeretik amit csinálok. Elmosolyodtam. Az életem révbe ért, elértem amit akartam. A következő pillanatban kiléptem az ajtón, és azonnal fülsiketítő sikítozás csapta meg a fülemet. A színpad közel volt, alig pár lépésnyire, és míg felsétáltam rá, intettem a tömegnek. Újabb sikító hullám söpört végig a tömegen. A mikrofonállványhoz sétáltam, levettem róla a mikrofont, az állványt pedig odaadtam a legközelebbi biztonsági őrnek. Ritkán használtam állványt, jobban szerettem anélkül énekelni.
A tömeg nem volt túlzottan nagy, de a helyhez képest pont elég volt. Az utóbbi időkben szerettem lesétálni a színpadról, még a kis klubokban is, és a tömeg kis csökkenésével, ez már kivitelezhető volt. De lehet, hogy ma még nem kellene ezt tennem, ez az első fellépésem azóta, hogy tudják, hogy elváltak útjaink Enikővel. Nagy levegőt vettem és köszöntöttem őket.
- Sziasztok! - újabb üdvrivalgás söpört végig a tömegen. - Jó érzés ma veletek lenni. Ti is jól érzitek magatokat?
Egy hangos és határozott igen töltötte be a termet, miközben rengetegen fotóztak. Már megszoktam ezt, de a vaku ugyanúgy most is elvakított.
- Rendben, akkor bulizzunk egyet - amint ezt kimondtam, már el is indult a zene. A tömeg pedig hangos sikítással tudatta, hogy szeretik ezt a számot. Én is, ez az első saját dalom. Most nem volt kedvem sokat beszélni két szám között, ezért inkább csak jöttek a dalok egymás után, pár szavas bevezetővel.
A jókedvem egyre csak nőtt, és szívből jött. Szeretem ezt csinálni. Miközben énekeltem járkáltam és táncoltam a színpadon, megfogva néha a lányok kezét. Már megszoktam, hogy az első sorok csak lányokból és nőkből állnak.
Ahogy pásztáztam a tömeget hirtelen megakadt a szemem egy barna szempáron. A lány élvezte a koncertet, de amikor találkozott a tekintetünk, hirtelen meglepett arcot vágott. Én is meglepődtem. Ismerem őt. De nem tudom honnan. Szőke haja finoman simult a hátára, a szeme pedig vidáman csillogott. Valamit láttam abban a szempárban. De a lány maga is nagyon vonzó volt. Gyönyörű. Egy pillanattal később ráeszméltem, hogy elrontottam a szöveget, és rossz sort énekeltem, annyira megzavart a lány. Elkaptam a tekintetem és tovább énekeltem. De akárhányszor rápillantottam a későbbiekben, ő mindig engem nézett. Mondjuk ez természetes, hiszen valószínűleg ezért van itt a koncerten. Magamban elmosolyodtam, hogy milyen gyerekesen viselkedek. Eldöntöttem, hogy valahogy beszélek vele. Tudnom kell, hogy honnan ismerem őt. A kedvenc lassú dalom következett, ami alatt mostanság rendszeresen bementem a tömegbe. Míg énekeltem lassan sétáltam a tömegben abba az irányba, ahol a lány volt. Nagyot dobbant a szívem, amikor mellé értem. Közben egész tűrhetően szedett csak szét a tömeg. Elmosolyodtam, amikor megláttam magam előtt. Meglepetten rám nézett, de én folytatva a dalt, megfogtam a kezét, a vállamra tettem, majd átkaroltam a derekát, és ringtam vele jobbra, és balra. A túl nagy tömeg nem tett lehetővé más mozgást. Ahogy öleltem őt, a testem teljesen felforrósodott. Meglepődtem. Ennyitől? Hiszen nem is ismerem őt. Természetesen nagyon vonzó és csinos, és úgy tűnik, hogy ez nagy hatással van rám. De ez nem csak szexuális vágy. Ez annál több. Meg akarom őt ismerni. Amint vége lett a dalnak, a füléhez hajoltam.
- A koncert végén találkozunk? A VIP részlegnél leszek, mondd majd azt a biztonságiaknak, hogy én hívtalak oda. Szólok majd nekik, be fognak engedni. - súgtam neki, majd ránéztem és vártam a válaszát. Gyönyörű szemei voltak, amik így közelről még igézőbbek voltak. Alig telt el egy másodperc azóta, hogy ezt mondtam neki, máris izgatottan vártam a válaszát. Egy pillanattal később zavartan, de bólintott, majd elmosolyodott. Így még szebb volt. Én is elmosolyodtam, majd nehezen hátat fordítottam neki, és elindultam vissza a színpadra. Már mennem kellett volna, de a közönség kért tőlem még egy dalt. Alig tudtam a dalra figyelni, annyira a lány hatása alatt voltam még. Hamar véget ért a dal, és elindultam a biztonsági őrökkel vissza a szobámba. Most sokkal nehezebben jutottunk vissza. Mielőtt beléptem volna az ajtón, odafordultam a biztonsági őrhöz, aki az ajtóban állt.
- Egy szőke, barna szemű lányt kértem, hogy jöjjön majd utánam az öltőzőbe, mert beszélnem kell vele - úgy döntöttem, jobb ha ezt mondom az őrnek. Remélem nem fogja azt hinni, hogy így szedek fel valakit. - Kérlek engedd majd be utánam.
- Rendben, beengedem majd.
- Köszönöm.
Bementem az ajtón, majd a folyosón végigkísértek a biztonsági őrök egészen az öltözőmig. Az öltözőbe már szerencsére nem követtek. Amint beléptem elkezdtem összeszedni a dolgaimat, amiket Dina készített nekem. Alig telt el pár perc, máris kopogtattak. Ez ő lesz. Most mit csináljak? El kéne hívnom valahova, hogy megismerjem. Vajon akar velem találkozni és megismerni? Lehet, hogy van barátja? Vajon férfiként érdeklem őt? Vagy csak egy rajongóm, akit a külsőségek érdekelnek? Egy pillanattal később eszméltem rá, hogy furcsán viselkedek. De miért? Mert érdekel ez a lány? Igen, határozottan érdekel. Majd meglátjuk milyen valójában, hiszen még nem is beszéltem vele. Azután ráérek azon gondolkozni, hogy mit tegyek.
Mély levegőt vettem és úgy szólaltam meg. - Igen tessék, szabad.

2. fejezet

Amikor benyitott megkönnyebbültem, hogy ő az. Elmosolyodott, úgy ahogy én is önkéntelenül.
- Szia. - köszönt nekem csengő és bájos hangom. Úgy láttam kicsit zavarban van. Nem tudtam miért lehet ez. Talán csak a váratlan helyzet miatt.
- Szia. - mondtam mosolyogva. Elindultam felé és úgy döntöttem két puszival köszöntöm. Nagyon finom illata volt, éreztem, ahogy a bőréhez értem. Gondoltam, még ha ismer is, be kellene mutatkoznom. - A nevem...
- Németh Dávid. - fejezte be helyettem mosolyogva a mondatot. - Ki ne ismerne téged?
Tetszett az, ahogy félbeszakított. Elnevettem magam. Megkönnyebbültem picit, mert úgy láttam, hogy jó irányba haladunk. Gondoltam ő is be fog mutatkozni, ezért kérdőn néztem rá.
- Öhm, én Emma vagyok.
Megfogtam a kezét és kezet csókoltam. Mikor a szemébe néztem, úgy láttam meglepődött. Lehet, hogy erre nem számított. Gondolom nem hitte volna, hogy ilyen vagyok. Elmosolyodtam és úgy folytattam. - Örvendek Emma. A koncerten amikor észrevettelek, olyan érzésem volt, hogy ismerlek téged.
- Nem hinném. Voltam régen koncerteden, de sosem találkoztunk még. De én is úgy éreztem, hogy ismerjük egymást.
Igen, biztosan igaza van. Én túl sok emberrel találkoztam az elmúlt években, ő biztosan jobban emlékezne arra, ha ismernénk egymást. Hirtelen zavarba jöttem. Ebbe az irányba nem tudom továbbvinni a beszélgetést, mert nem ismerjük egymást. Az időm kevés, most nem tudok időt szakítani rá. Vagy mégis? Egy őrült ötletem támadt. De talán neki se lesz ellenére.
- Furcsa. De ha már így alakult és itt vagyunk, iderángattalak, van kedved eljönni velem a következő koncertre? Tudom, hogy hülyén hangzik, de... - zavarba jöttem és próbáltam kifürkészni a tekintetéből, hogy mi a véleménye erről. Bíztatóan nézett rám én pedig elmosolyodtam örömömben. - Kecskeméten lesz, és mindjárt indulnom kell. Mit mondasz?
- Öhm, nem is tudom. Persze, lenne kedvem hozzá. Majd valahogy hazajövök utána. - elnevette magát.
- Ugyan, én is Pesten lakok, majd hazajössz velünk. - bíztatóan mosolyogtam rá, és úgy tűnt, ez hatott. Nem ijedt meg, úgy láttam ő is meg akar ismerni és kíváncsi rám. Ez jó jel, ebből még bármi lehet.
Gyorsan összeszedtem a holmimat és elindultunk kifelé a szórakozóhelyről.
Robi az autó mellett várt minket és kérdőn nézett rám, amikor meglátta, hogy nem egyedül jövök.
- Robi, ő itt Emma. Ma elkísér engem Kecskemétre. Ez nem gond, ugye?
Robi furcsán elmosolyodott. - Nem gond. Akkor indulhatunk?
- Igen. - Kinyitottam a jobb hátsó ajtót Emmának, és míg ő beszállt Robira pillantottam. Kacsintott és szélesen elvigyorodott. Megkerültem a kocsit, de mielőtt beülhettem volna Emma mellé Robi odahajolt a fülemhez. - Ez gyors volt. Tényleg gyorsan rád kattantak a rajongók. - szélesen vigyorgott rám.
Bosszúsan néztem rá. - Nem, ez nem az, aminek hiszed. Csak ismerkedünk.
- Persze, persze, mindenki így kezdi. Szólj ha el akartok vonulni.
- Nem hinném, ez a lány nem olyannak tűnik.
- Mégis itt van veled Dávid. - komolyan nézett rám és én bólintottam, hogy igen, ebben igaza van.
- Valahogy meg kell ismernem. Majd meglátjuk mi lesz.
- Rendben, ha valami kell, csak szólj. - elmosolyodott. - Ja igen, van nálam óvszer, ha kell. - elnevette magát.
- Robi. Nem lesz rá szükség. - mondtam neki bosszúsan, de abban a pillanatban el is nevettem magam, mert tudtam, hogy csak ugrat.
Robi is nevetett. - Így merészen csak anélkül. Bátor vagy Dávid. - hangosabban nevetett.
- Na jó, inkább induljunk, és ha lehet, ne piszkálj az úton – mondtam szigorúan, de erre ő csak elmosolyodott. - És ne is vigyorogj állandóan – tettem hozzá komolyan, de azonnal elnevettem magam.
- Értettem főnök. - viccesen szalutált és elnevette magát. Én is vele nevettem.
- Induljunk - mondtam neki mosolyogva és én is beszálltam a kocsiba Emma mellé.
Egész úton vidáman beszélgetett velem. Úgy éreztem vibrált körülöttünk a levegő. Nagyon bájos volt, és volt benne valami, ami nagyon magával ragadott. A vidámsága és a pozitív gondolkodása nagyon tetszett. Határozott és céltudatos nőnek láttam, és ez nagyon megfogott. Nagyon tetszett az, hogy őszinte volt velem. Meglepetten ért, hogy nemrég vált el, de ezzel a dologgal is csak a csodálatom tudta elérni.
- És hogyhogy ilyen fiatalon férjhez mentél? Úgy értem nem sokan mondhatják el magukról, hogy 24 évesen elváltak.
- Igen, valóban, elég ritka. Tudod közel 7 évig voltunk együtt, és 2 évig éltünk házasságban. Ne érts félre, nem igazán volt köztünk semmilyen konfliktus. Békésen váltunk el. A szerelem elmúlt, és úgy éreztük, nincs értelme így tovább együtt maradnunk. Úgy gondoltuk, hogy korai még, hogy szerelem nélkül éljünk tovább. A végén már csak olyanok voltunk egymásnak, mint két nagyon jó barát, és ezt kevésnek éreztük egy hosszú távú kapcsolathoz. De nem bántam meg, hogy összeházasodtunk. Akkor nem tudhattuk, hogy így meg fognak változni az érzéseink. Semmit sem bánok az életemben. Vagy hibázok, de akkor tanulok belőle, vagy nem hibázok és előrébb visz az életben. Nem tartom jónak, ha az ember megbánja a döntéseit. Nem lehet mindenre, ami megváltozik egy idő után, hibaként tekinteni.
- Megértelek. Szerintem nagyon igazad van. Én is hasonló okok miatt léptem ki a kapcsolatomból.
- Igen, hallottam erről. Ma mesélte a barátnőm. Sajnálom.
- Ugyan, nincs mit sajnálnod. Ennek így kellett lennie, és én sem bánom. - elnevettem magam. - Te jó ég, észrevetted, hogy a volt kapcsolatainkról beszélgetünk? - halványan de idegesen rámosolyogtam. Nem biztos, hogy jó ötlet volt, hogy rögtön az elején erre terelődött a beszélgetés. Régen ismerkedtem már, kijöttem a gyakorlatból. De talán pont az a jó, hogy ez olyan rendhagyó találkozó.
- Igen, észrevettem. - rám mosolygott. - Engem nem zavar. De ha gondolod beszélhetünk másról is.
- Rendben. - elmosolyodtam. - Jól érezted magad a koncerten?
Úgy láttam zavarba jött és ideges lett a kérdésemtől. Reméltem, hogy ez jót jelent.
- Igen, nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó hangulatot csináltál.
- Köszönöm. Igyekeztem. - rá mosolyogtam. - Egyedül jöttél a koncertre?
- Nem, a barátnőm kísért el. Hoppá, szólnom kellett volna neki, hogy eljöttem. De most úgyis táncol és szórakozik. Majd ha hazaértem szólok neki. Feltehetőleg épségben hazajutok. - elmosolyodott és csalfán rám nézett. Ez nagyon tetszett, önkéntelenül én is elmosolyodtam.
- Természetesen nem áll szándékomban elrabolni téged. Nem lesz rá szükség, mert önszántadból jöttél velem. - rámosolyogtam és reméltem, hogy nem sértődik meg ezen az apró tréfán.
- Ki tudna nemet mondani egy ilyen jó tánc után neked? - rám mosolygott csillogó szemekkel és én úgy éreztem elolvadok a szemeiben. Teljesen magával ragadtak. A mosolyát imádtam, nagyon megbabonázott.
- Ezek szerint nem volt kellemetlen neked, hogy akkor odamentem hozzád?
- Nem, egyáltalán nem volt baj. Nagyon tetszett az a tánc. - egy pillanatra elhallgatott, majd lassan folytatta. - Kérdezhetek valamit?
- Persze, csak nyugodtan.
- Miért hozzám jöttél oda a tömegben.
Nagyot nyeltem. Erre most mit válaszoljak? Nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak egy éjszakára akarom őt. Meg szeretném ismerni. De ki is akarom deríteni, hogy ő milyen irányban akarja az ismeretségünket elmélyíteni.
- Úgy éreztem, hogy valahonnan ismerlek téged. Valamiért úgy éreztem, hogy beszélnem kell veled és meg akartam tudni, hogy honnan ismerlek. Úgy éreztem, hogy ha akkor ott nem megyek oda hozzád, akkor soha többé nem látlak majd.
- Ez igaz. Ebben az esetben örülök, hogy így döntöttél. - elmosolyodott, nekem pedig nagy kő esett le a szívemről. Épp válaszolni akartam neki, amikor a kocsi lassítani kezdett. Robi felé fordultam.
- Robi, meg is jöttünk?
- Igen, megjöttünk. - a következő pillanatban már meg is álltunk.
Emma felé fordultam.
- Meg is érkeztünk. Mehetünk?
- Igen.
Kiszálltam és gyorsan megkerültem az autót, hogy kinyissam neki az ajtót. Kedvesen és talán kicsit meglepetten nézett rám. Kinyújtottam a kezem, hogy kisegítsem. Amikor hozzáért a kezemhez, mintha áramütés ért volna. Abban a pillanatban a szívem hevesen elkezdett dobogni. Nem értettem ezt a reakciót. Úgy gondoltam, ez csak az újdonság varázsa miatt lehet, azért mert még nem ismerem őt. Amikor kiszállt és a szemembe nézett, elpirult és zavarban van.
- Köszönöm. - mondta halkan és lágyan elmosolyodva.
- Ez természetes. Mehetünk? - a klub irányába mutattam. Ő bólintott, és egymás mellett elindultunk az ajtó felé.
Robi már az ajtónál várt minket. Az épületben ő mutatta az utat, ő már jobban ismerte ezt a helyet, mint én. Odasúgtam neki, hogy kérjen Emmának is kitűzőt, ne csak magának, hogy Emma is utánunk jöhessen a VIP részlegre, ahol az öltöző van.
- Mindjárt kezdünk. Gondolom szeretnéd a koncertet végighallgatni. - fordultam Emma felé.
- Ezért jöttem. - válaszolt nekem mosolyogva.
- Robi, elkísérnéd Emmát a terembe, ahol leszünk? Én gyorsan átöltözök és azonnal kezdhetünk.
- Rendben Dávid. Emma, menjünk.
Emma rám mosolygott, aztán elindultak a másik irányba Robival. Az öltözőben gyorsan átvettem a másik inget és nadrágot, amit Dina készített nekem. Éppen elkészültem, amikor kopogtak. Nem szóltam, hanem rögtön odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Most is egy biztonsági őr jött értem.
- Jó estét. Indulnunk kell, kezdünk.
- Rendben, menjünk.
Ugyanolyan üdvrivalgás fogadott most is, de most kevésbé tudtam erre koncentrálni. Idegesen Emmát kerestem a tömegben. Amikor megpillantotta őt, megkönnyebbültem, ő pedig elmosolyodott. Nyugodtan és jókedvűen kezdtem el a koncertet. Végig úgy éreztem, hogy most nagyon jól kell teljesítenem. Amikor csak tehettem Emmát néztem és neki énekeltem. Úgy láttam, hogy ezt ő is észrevette. Amikor a újra azt a lassú dalt énekeltem, amire velem táncolt, láttam rajta, hogy elmosolyodik és elpirul. Ezt jó jelnek véltem. Ki kell találnom valamit. Holnap nincs fellépésem, el kell hívnom valahova. Egy igazi randevúra. Nagyot dobbant a szívem. Igen, randevúra hívom. Ma délután még nem hittem volna, hogy így fog alakulni az estém, hogy végül ma megismerek egy nőt, akivel akár kapcsolat is kialakulhat. Vajon ő akarja ezt?
Örültem annak, hogy egyszerre tudtam énekelni, és közben elhatározásra is jutottam. Jó kedvem volt és boldogan köszöntem el a közönségtől. Az utolsó pillantásom a színpadról, Emmára esett. Reméltem, hogy hamar el tud majd jutni az öltözőmhöz.
Nem sok ideje voltam az öltözőben, amikor kopogtak.
- Szabad. - azonnal az ajtó felé fordultam és elmosolyodtam, amikor megláttam Emmát. Ő is elmosolyodott.
- Nagyon jó volt a koncert. Nagyon élveztem.
- Köszönöm. Örülök, hogy tetszett. Akkor mehetünk vissza Pestre? Velünk jössz?
- Öhm, nem is nagyon lenne más választásom. Ha már így elraboltál, vigyél is vissza. - mondta nevetve és én is vele nevettem.
A hazafele úton tovább beszélgettünk. Főként a koncertjeimről és az időbeosztásomról volt szó. Amikor már közeledtünk Pesthez, úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy megkérdezzem tőle, van-e kedve holnap velem találkozni.
- Emma, nem igazán tudtunk jól megismerkedni most kettesben. Nem sok időnk volt. De én szeretnélek jobban megismerni. Lenne kedved ma este velem vacsorázni? - idegesen vártam a válaszát, de bíztatóan próbáltam nézni rá. Reméltem, hogy megismert már annyira, hogy tudja milyen szándékaim vannak.
- Igen, lenne hozzá kedvem. Nincs ellene kifogásom. - elmosolyodott. Én is megkönnyebbültem, és boldogan néztem vissza rá.
- Rendben. A Váci utcában van egy nagyon jó étterem, a Vörösmarty tér közelében.
- Tudom, ismerem azt a helyet.
- Az megfelel neked?
- Tökéletes lesz. Hány órakor?
- Este hét óra megfelel neked Emma?
- Igen, az jó lesz.
A kocsi közben lassított, és feltételeztem, hogy megérkeztünk hozzá. Én nem tudtam hol lakik, így Robira volt bízva, hogy eltaláljon a megadott címre. Megállt az autó és együtt kiszálltunk az autóból. Megkerültem az autót és mellé sétáltam.
- Akkor holnap ott várlak. Ugye eljössz?
- Igen, ott leszek. Megígértem.
- Tudom. - mondtam neki mosolyogva. Úgy döntöttem, hogy jobb, ha puszit adok neki és úgy válunk el. Amikor az arcához értem, és ő az enyémhez nagyon furcsa érzés kerített hatalmába. Azt hiszem nagyon kedvelem. Túlzottan is. Nagyon jó volt érezni a közelségét. Alig ismertem őt, mégis vágytam rá. Nagyon szép és vonzó nő volt, mély benyomást tett rám külsőleg és belsőleg is.
- Akkor holnap ott foglak várni Emma.
- Rendben, ott találkozunk majd. Jóéjszakát Dávid.
- Jó éjt neked is Emma.
Néztem amint elindul a házba, majd én is megfordultam, és beszálltam az autóba Robi mellé.
- Nos? Mi lesz ebből Dávid?
Elmosolyodtam. - Még nem tudom, de remélem, hogy tartós kapcsolatot tudok majd kialakítani vele.
- Ilyen hamar? Gyors voltál. - elnevette magát.
Kicsit mérgesen válaszoltam neki. - Nem az a lényeg. Nagyon rendes és kedves nő. És van humora is. Talpraesett és céltudatos. És okos.
- Hamar belezúgtál. - mondta Robi nevetve.
- Mi? Nem, dehogy. Csak úgy látom, hogy köztünk több is kialakulhat, és ennek nagyon örülök. - észrevettem, hogy elég zavartan beszélek. Létezhet az, hogy máris beleszerettem? Nem, az nem lehet. De valamiért nagyon vonzódok hozzá, és nem csak a külseje miatt. Kötődök hozzá, meg akarom őt szerezni. Persze még jobban meg akarom ismerni, de mégis, már most úgy érzem, hogy kettőnk kapcsolatának működnie kell.
Hamar megérkeztünk a lakásomhoz.
- Hát akkor jó pihenést neked holnapra Dávid. Ja, és jó randevút. - mondta kajánul.
- Köszönöm, neked is jó hétvégét. Ugye nem kell kérjelek, hogy erről ne szólj senkinek? Örülök, amikor a média épp nem rajtam csámcsog.
- Persze Dávid, ne aggódj. Nem mondom el senkinek. Nem akarok neked rosszat. Nem csak munkatársak vagyunk, hanem jó haverok is.
- Tudom. - kezet fogtunk, majd kiszálltam az autóból. - Jóéjszakát és kösz mindent.
- Jó éjt.
Becsuktam az ajtót és elindultam a házba. Kicsit fáradt voltam, de jól esett lépcsőzni. Nem zavart ez a három emelet, meg sem éreztem.
Miután beléptem a lakásba, azonnal levetkőztem, és bekaptam pár falat csokit a hűtőből. Kényelmesen dőltem le az ágyra. Azt vettem észre, hogy fáradtabb vagyok, mint hittem. Eszembe jutott a mai nap és Emma arca. Elmosolyodtam. Holnap minden ki fog derülni. Belül bíztam abban, hogy talán ő is rám gondol most. Elmosolyodtam. Oldalra fordultam és pillanatok alatt elaludtam.

3. fejezet

Nem sokat alhattam az éjjel, mert lemezfelvételre kellett mennem másnap délelőtt. A bonyolult időbeosztás miatt, néha hétvégén is foglalkoztunk a dalokkal. Gyorsan megfürödtem, megreggeliztem és elindultam autóval a stúdióba.
Örültem, hogy a vasárnap estém szabad. Az utóbbi időkben, ez elég ritka dolog volt. Nem volt ma fellépésem, de jobban izgultam, mintha 20.000 ember előtt kellene énekelnem. Egész úton csak a tegnap este járt a fejemben. Nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen érzés a világon. Amit Emma kiváltott belőlem, amit éreztem iránta, furcsa volt. Mint a mágnes, úgy vonzott magához. Barna szemei tűzben égtek akárhányszor beléjük néztem. Megbabonázott. Mindig mosolygott, elvarázsolt az állandó vidámsága. Minden tulajdonsága, lényének az egésze vonzott. Tegnap este ismertem csak meg, de azóta is csak ő jár a fejemben. Olyan voltam, mint egy ideges tini, aki a legelső randijára készül. Nem értettem, miért vagyok ilyen ideges. Máris beleszerettem? A felismerés mint a villám csapott belém. Mit érzek iránta? Nem mertem magamnak bevallani. Nem mertem reménykedni. És még korainak is tartottam ezt, hiszen éppen hogy most szakítottunk Enikővel. Azt tudtam, hogy jobban meg akarom ismerni Emmát, és reméltem, hogy nem fogok csalódni benne. De vajon ő mit érez? Egyáltalán irántam érdeklődik, vagy a siker iránt, ami körülvesz? Kételyek közt vergődtem. Egyszer régen, még anyutól megkérdeztem, hogy amikor már sikeres leszek, honnan fogom tudni, hogy irántam érdeklődik-e valaki vagy a pénzem iránt. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az emlék. Ő is csak annyit tudott mondani, hogy ha megismertem a lányt, akkor fogok csak rájönni, hogy kit szeret. Engem, vagy a pénzt és a karrieremet. Még a gondolat is fájt, hogy Emma esetleg nem olyan, mint amilyen szeretném, hogy legyen.
Mire észbe kaptam, már a stúdióban voltam. Nem voltam önmagam, nagyon nem bírtam koncentrálni. Folyton elrontottam a szöveget, és néha a hangmagasságot is. Legalább tízszer kellett újra és újra felvenni a mai dalt. Még jó, hogy a napom nagy részét elvette a stúdióban töltött munka, különben alig repült volna az idő.
Amikor hazaértem volt még időm fürdeni és átöltözni. A legjobb formám akartam hozni. Egy lezser inget és kényelmes farmert vettem fel. Meleg idő volt ma, így gondoltam, hogy az este is kellemes lesz. Vékony ruhát választottam. Mikor kész voltam megálltam a tükör előtt és elgondolkoztam. Én jó leszek így, de valami még hiányzik. Valamit vinnem kellene ma este Emmának. De mit? Te jó ég, tényleg úgy viselkedek, mint egy tinédzser. Sokáig vívódtam, mire döntést hoztam. Nem, nem viszek semmit, nem is tudom mit kellene vinnem. Virágot? Nem, az túl elcsépelt. És ő már most többet jelent nekem. De talán mégis erre lenne szükség ma... Nem, én nem ilyen típus vagyok. Szeretek virágot adni, de nem ezzel akarom megszerezni őt. Fog ő még elég virágot kapni tőlem. Elmosolyodtam. Igen, ez a helyes hozzáállás. Nem lehet ma semmi probléma, minden jól fog alakulni. Tegnap, amikor táncoltam vele... Valamit éreztem már akkor is iránta. Nekem szükségem van erre a nőre. És ma minden úgy fog alakulni, hogy összejöjjünk.
Eltettem az irataimat, bezártam a lakást és elindultam le a garázsba. Közben folyton azon gondolkoztam, hogy jó lesz-e a ma esti találkozó. Egy vacsorában egyeztünk meg. Nem tudtam hova hívjam, így hirtelen jött ma hajnalban a vacsora ötlete. Azt se tudtam akkor, hogy igent mond-e. Amikor igent mondott, emlékszem, tudtam, hogy minden rendben lesz. Megadta az esélyt annak, hogy jobban megismerjük egymást.
Idegesen ültem be az autóba. Közel volt az étterem, de mégis autóval volt kedvem menni. Pontos akartam lenni, nem akartam már rögtön az elején megmutatni, hogy mennyire késős vagyok. Ma nem akarok hibázni. Úgy éreztem, hogy a ma estén múlik a jövőm, az életem. Nem bírtam elhinni, hogy ezt érzem. Mit művelt velem Emma, miért akarom őt ennyire? Nem csak szexuálisan, emberként, társként is. A tökéletes társ? Igen, ez a jó szó, ezt éreztem. Csak némán ráztam a fejem. De hogy érezhetek ilyet, hisz még 24 órája sincs, hogy találkoztam vele? Meg akarom ismerni. Nem, úgy érzem, hogy már ismerem őt. Annyira örültem, hogy már ma találkozhatok vele. Nem bírtam volna még egy napot várni. És még a számát se kértem el tegnap. Szóval ha nem jön el... Nem, nem, az nem lehet. El fog jönni. Úgy éreztem tegnap, hogy ő is vonzódik hozzám.
Hirtelen arra eszméltem, hogy már régóta az étterem előtt állok az autóval és a motort is már leállítottam. Nem is emlékszem arra, hogy ideértem és beparkoltam. Zavartan szálltam ki az autóból és a bejárathoz közel sétáltam. Úgy döntöttem, hogy az étterem előtt várom meg Emmát.
A szívem hatalmasat dobbant, amikor megláttam őt közeledni az étterem felé. Térdig érő gyönyörű halványkék ruha volt rajta. A haja kecsesen hullott a hátára. Amint meglátta, hogy én már ott vagyok elmosolyodott. És... És elpirult. A szívem hatalmasat dobbant. Ez jót jelent.
Megnyugodtam kicsit, amikor megláttam. Eljött, igen, nyitott arra, hogy megismerjen és nyitott egy kapcsolatra.
Hirtelen megrémültem. Hogy köszöntsem amikor ideér? Hogy lenne jó? Próbáltam nyugtatni magamat. Majd minden menni fog szépen úgy, ahogy kell, nem lesz gond. Nem lehet gond. Nem hiszem el, hogy ennyire ideges vagyok, és ilyen apróságokon izgulok. Túlságosan is akarom Emmát, ezért vagyok ennyire alapos, és ezért félek attól, hogy hibázni fogok ma. Mély levegőt vettem és vidáman vártam őt.

4. fejezet

Amikor odaért hozzám elmosolyodtam. Ő köszönt először.
- Szia. - olyan lágy volt a hangja, amikor megszólalt. De láttam rajta, hogy zavarban van. De miért? Valami vibrál körülöttünk.
- Szia.
- Mehetünk? - kérdezte tőlem kedvesen.
- Igen, mehetünk. - gyorsan beugrott a régi illemórák egyike. Étterem, idegen hely, férfi megy előre. Nem hibázhatok, nála nem. A szakmája alapja ez, nem vérezhetek el pont itt. Örültem neki, hogy tegnap este megtudtam, hogy protokollos és egyben rendezvényszervező is.
Előre mentem, és ő mosolyogva lépett be utánam az étterembe.
- Átmentem? - felé fordultam és mosolyogva kérdeztem tőle.
Vidáman és csillogó szemekkel nézett rám. - Igen.
Mindketten elmosolyodtunk. Nagy kő esett le a szívemről. Nem lesz ma itt semmi gond.
Leültünk az asztalhoz és pillanatok alatt beszélgetni kezdtünk.
- Rendhagyóra sikerült az első találkozásunk. - hirtelen nem tudtam mivel kezdjem a beszélgetést, ez jónak tűnt. Meg akarom tudni, hogy jól érezte-e magát tegnap.
- Igen. De nincs ezzel semmi gond.
- Reméltem, hogy azok után, hogy egész éjjel engem kellett hallgatnod, nem fogsz elmenekülni ma.
- Miért tenném? - csillogtak a szemei amikor rám nézett, és mosolygott ahogy ezt kérdezte tőlem.
- Nem tudom. Nem voltam akkor biztos abban, hogy újra találkozhatunk.
- Miért ne? Gondolom nem minden este szúrsz ki egy lányt a tömegből, és viszed el utána magaddal az összes többi aznapi fellépésedre.
- Valóban nem. Valahogy akkor ez spontán jött, így éreztem jónak. Ezt akartam.
- Örülök neki, hogy ezt tetted.
Folyton csevegtünk, nem is figyeltem arra, hogy mit eszünk. Valamit rendeltem hirtelen, amikor a pincér felvette a rendelést. Sok mindenről beszélgettünk a vacsora alatt. Mindenről, ami jól esett. Család, barátok, kedvenc dolgok az életben, munka, szórakozás. Egyre jobban odavoltam érte, ahogy megismertem. Kedves és jólelkű volt, de ugyanakkor tudatos és határozott nő. Néha incselkedett velem, ami nagyon tetszett. Szikrázott körülöttünk a levegő. Amikor befejeztük a vacsorát megkérdeztem, hogy van-e kedve sétálni a városban. Nagyon örültem, amikor igent mondott. Az autót otthagytuk az étterem előtt, és elindultunk az egyik irányba, nem is figyeltem merre.
Nagyon jól éreztem magam vele. Nyugodt voltam mellette. Izgalmat csak amiatt éreztem, hogy nem voltam még biztos abban, hogy ő is hosszabb távra tervez-e velem. Tudtam, hogy lépnem kell. El kell kezdenem előrébb vinni az ismeretségünket. Ahogy sétáltunk egyre közelebb oldalaztam felé. Finoman hozzáérintettem a kezem az övéhez. Ő nem húzta el, így megfogtam azt. Levegőt sem mertem venni, annyira vártam a reakcióját. Nem vette ki a kezét a kezemből nem húzódott el, ő is megfogta az enyémet. Ránéztem, és ő vissza rám. Az arca sugárzott. Megint elpirult. A szemeiben, mintha a világot láttam volna. Éreztem, hogy a világmindenség az ő szemeiben van, és benne az én életem is. Megszerettem. Kikapcsolt minden a fejemben, minden vészjelző, csak a szívemet akartam követni.
Tovább sétáltunk a városban, amikor hirtelen ráeszméltem, hogy ismerős a környék, ahol járunk.
- Hol vagyunk? - kérdeztem akaratom ellenére hangosan. Mire kimondtam a kérdést, a választ már tudtam is. Legszívesebben falba vertem volt a fejem, hogy ezt hangosan kimondtam. Hogy lehetek ilyen hülye?
- Nem tudom, nem ismerem ezt a környéket. Te tudod hol vagyunk? - kérdezte tőlem meglepetten. Nem értette miért vagyok ilyen furcsa.
- Öhm. - erre most mit mondjak? Azt, hogy véletlenül pont itt lakok? Ezzel végleg elijesztem, azt nem akarom. De hazudni se fogok, ha már így lebuktattam magamat. Hirtelen hevesen elkezdett dobogni a szívem. Akár már most kiderülhet, hogy neki milyen szándékai vannak. Megijedtem, nem akartam csalódni, én nem egy egyéjszakás kalandot szeretnék tőle. Én többet akarok tőle. De most idő előtt meg fogom tudni, hogy ő mit akar tőlem.
Felhúzta a szemöldökét és úgy várta a választ.
- Öhm, erre felé lakok.
Elmosolyodott és jelentőségteljesen bólintott. Ez most mit jelenthet? Te jó ég, ez nem jelent jót. Vagyis de, ez jó, mert nem egyéjszakás tervei vannak. De nem, ez mégsem jó, mert elijesztettem őt. Kétségbe estem.
Próbáltam menteni a menthetőt. - Nem is figyeltem, hogy erre indultunk el.
- Persze. - csak mosolygott miután kimondta ezt.
Uh, ezt tényleg elszúrtam. El fog menekülni. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen, most mit mondjak? Elkezdtem össze-vissza beszélni és hadarni.
- Nem, nem, sétáljunk amerre akarsz, nem szándékosan hoztalak erre.
- Gondoltam - egyre szélesebben mosolygott. - De ha ennyire meg akarod mutatni a bélyeggyűjteményed... Upsz, bocsánat, nem is, CD gyűjteményt inkább nem? Azt említetted az étteremben. - láttam a szemében, hogy mégsem sértődött meg. Incselkedett. Ez tetszett. Akármennyire is megijesztett ezzel a válaszával, tetszett a reakciója. Hát akkor legyen, játszunk.
- Minden vágyam az, hogy lásd a bélyeg, öhm, akarom mondani, CD gyűjteményem - komoly hangon, de viccesen mondtam ezt neki, és a poén kedvéért meg is hajoltam előtte.
Ő csak nevetett és vele nevettem én is. Újra megfogtam a kezét és tovább sétáltunk. Próbáltam nem kimutatni, hogy megijesztett ez a válasza. Egyre jobban elhatalmasodott bennem a félelem, hogy félreismertem őt.
Odaértünk a házhoz. Tétovázva megálltam és felé fordultam, hogy teljesen lássam az arcát. Kérdőn rám pillantott, hogy miért álltam meg.
- Tényleg fel akarsz jönni?
- Nincs ellene kifogásom. - mondta nyugodt hangnemben. Nem tudtam hová tenni a viselkedését. Örültem, de a kétségeim is egyre nőttek, hogy vajon mit akarhat tőlem. Csak egy kalandot akar? Nem, nem, az nem lehet. Nekem több kell. Meg fogom hódítani őt. Akármit is tervezett ma estére, ha valóban csak le akar ma feküdni velem, gondoskodom róla, hogy ne rövid távú tervekkel ébredjen holnap mellettem. Kicsit izgatott lettem. Akaratom ellenére is, tetszett ez a kihívás.
- Akkor menjünk. - mondtam és kinyitottam az ajtót és előre engedtem.
Legyűrtem magamban a félelmet, és liftbe szálltunk. Mellette most nem éreztem félelmet a liftben. Megnyugtatóan hatott rám a közelsége.
A folyosón én mentem előre, mutatva az utat. Az ajtó előtt megálltam és idegesen elővettem a kulcsokat a zsebemből. Igyekeztem elsőre beletalálni a kulcslyukba. Sikerült. Nagy levegőt vettem, és kitártam előtte az ajtót.
- Parancsolj. - besétált az ajtón, én pedig követtem őt. Becsuktam az ajtót, és a kulcsot a zárba tettem. Már el akartam fordítani a kulcsot megszokásból, de hirtelen megtorpantam. Nem akarom, hogy megijedjen, hogy bezártam az ajtót. Mit tegyek? Nem, nem félhet tőlem. Nincs mitől félnie. Ő akart feljönni, én nem akartam siettetni ezt. Ideges voltam. Tudtam, hogy ma minden eldől. Tudtam, hogy ma vele leszek, mert ezt akarja. Ahogy ez tudatosult bennem, még idegesebb lettem. Féltem attól, hogy ő csak ennyit akar. De nem, többet fog akarni, tenni fogok ezért. Döntöttem és elfordítottam a kulcsot.
Mikor megfordultam, láttam, hogy a szandálját levette és már beljebb sétált a nappaliba.
- Ó, nem, nem kell levenned a cipőd. - jaj, milyen kellemetlen. Miért nem figyeltem oda erre? Nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát nálam.
- De én így szeretem. Tiszteletben tartom mások szokásait az otthonában. - mondta felém fordulva, kedvesen.
Meglepődtem. Erre nem gondoltam. Ez annyira tetszett. Öntudatos, de odafigyel mindenre, senkit sem akar megbántani, és tiszteli mások szokásait. Én is lerúgtam a cipőm, és utána mentem.
Megálltam előtte a nappaliban. Ő kérdőn nézett rám. Uh, vajon mi rosszat tettem? Láthatta az arcomon, hogy megijedtem.
Elmosolyodott. - Nos? Hol van az a híres CD gyűjtemény?
Nagy kő esett le a szívemről. A televízió melletti polcra mutattam. Ő megfordult és odasétált. Elkezdte oldalra fordított fejjel a címkéket olvasni.

5. fejezet

- Mit szoktál hallgatni? - kérdezte végigsimítva néhány CD gerincét.
- Mindent ami kellemes. Mindig máshoz van kedvem. - egyre idegesebb lettem. Tudtam, hogy a játszma elindult. Vajon most mire készül? Nem akartam csalódást okozni neki.
Megfogott egy CD-t és betette a lejátszóba. Azonnal felismertem a dalt. Enya. Ez az. Hirtelen megkönnyebbültem. Ennél jobban nem is adhatta volna a tudtomra, hogy romantikát szeretne és átadja a terepet nekem. Amennyit magáról mesélt, nem tűnik kalandor nőnek. Talán ő is úgy érzi, hogy ez a kapcsolat hosszú időre fog szólni. Lehet, hogy ezért hajlandó viszonylag korán lefeküdni velem? Vagy csak tesztel? Így akarja megtudni, hogy mik a szándékaim és mit érzek iránta? Végül is bármikor nemet mondhat, akár közben is. Megrémültem. Nem ronthatok ma el semmit sem. Mindent tökéletesen kell csinálnom. A következő órákon fog múlni az, hogy megszerzem-e a szívét. Itt az idő, ideje lépnem. Ma minden kiderül.
Odasétáltam hozzá és finoman megfogtam a kezét. A mennyben éreztem magam, ahogy hozzá értem. Tudtam, hogy hibát követek el, mert túl hamar megszerettem. És nem tudom, ő mit érez. Nem vagyok biztos benne... Még nem ismerem őt eléggé...
Lassan a szoba közepe felé húztam őt.
- Szeretem. Jó választás. - mondtam neki halkan, arra célozva, hogy jó volt a dalválasztása.
Lassan irányítottam a táncunkat, követtük a dal lágy ritmusát. Nem gondoltam, hogy ennyire boldog leszek, amikor vele táncolok. Csak keringtünk a szoba közepén. Nem tudtam eldönteni, hogy csak az én testem forró, vagy az övé is. Úgy éreztem meggyulladok, olyan forróság tombolt bennem. Ahogy fogtam a derekát és a kezét, jobban megfigyeltem, hogy valóban, az ő teste is forró. Elmosolyodtam. Ez jót jelent, nagyon jót jelent. Hatással vagyok rá. Biztos, hogy nem testileg hatok rá, mert még alig értem hozzá.
Ránéztem, és vártam, hogy felnézzen rám. Most jóval alacsonyabb volt a cipője nélkül. Rám nézett. A szemeiben láttam valamit, amit nem tudok megmagyarázni. A szívemből valami forróság kezdett szétáradni az egész testembe. Tudtam, végleg beleszerettem. A szívem eszeveszettül dübörgött a mellkasomban. Döntöttem, óvatosan közelítettem felé. Nem hátrált meg, és mélyen a szemembe nézett. Amikor az ajkam az övéhez ért földöntúli boldogságot éreztem. A szívemből kiinduló forróság még forróbb lett. Nem értettem, hogy miért nem gyulladtam még meg. Hosszan és lágyan csókolóztunk. Mikor abbahagytuk mélyen a szemébe néztem. Tudni akartam, hogy mit érezhet. Vajon ő is ugyanúgy érez? A szívem kihagyott egy dobbanást amikor ránéztem. Sírt. Teljesen kétségbe estem, valamit elronthattam. Megbántottam és most mindennek vége, pedig még el sem kezdtük.
- Miért sírsz? - sürgetően néztem a szemébe, és vártam a válaszát. Azt hittem megőrülök, mindent elrontottam.
- Ezt az érzelmet... Túlcsordult... Nem tudom elmondani, amit most érzek.
Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. Hatalmas kő esett le a szívemről. A fellegekben éreztem magam. Nem bírtam ezt a nagy boldogságot. Most már biztos voltam benne, ő is szeret és ugyanúgy érez irántam, mint én iránta. Újra megcsókoltam. Észrevettem, hogy az én könnyeim is kicsordultak. Szeret és én is szeretem őt. Ez az érzés, és a megkönnyebbülés teljesen magával ragadott. Ahogy csókolt megsimogatta az arcomat. Megijedtem, amikor az arcomhoz ért, féltem, hogy megriad és elrohan, mert gyenge vagyok. Érezhette a könnyeimet. De nem hagyta abba a csókot, letörölte őket és tovább csókolt.
A zenére lágyan mozogtunk, de egy idő után úgy éreztem, hogy nem bírok tovább így állni és kényelmesebb helyzetbe kellene kerülnünk. Csak vele akarok foglalkozni, nem akarom, hogy más is elterelje a figyelmem, mint például az, hogy állnom kell. Leültem a földre és húztam őt magammal, egy pillanatra se hagyva abba a csókot. Szorosan ült le elém én pedig szorosan átkaroltam őt. Egyszer csak megfogta a kezem és a szívére tette. Mint az őrült, úgy dobogott a szíve, pontosan úgy mint az enyém. Elmosolyodtam. Nem hittem, hogy ennél is lehetek boldogabb. Egyre jobban szerettem őt. Ez a kapcsolat örökre szól, most már tudtam. Soha nem fogok mást szeretni, csak őt. Soha nem éreztem még ilyet, mióta élek. A szívem örökre az övé. Tudatni akartam vele, hogy én is úgy érzek, ahogy ő. Megfogtam a kezét és az én szívemre tettem.
A következő pillanatban közelebb húzódott hozzám, és a mellkasomhoz szorította magát. Azt hittem megőrülök, olyan vágyat és szerelmet ébresztett bennem. A teste tűzforró volt, ezt a ruháinkon keresztül is tisztán éreztem. Ezt a szerelmet és vágyat hosszan akarom ma átélni. Semmit nem akarok elkapkodni. Azt akarom, hogy soha ne felejtse el ezt az éjszakát, ahogy én sem fogom soha. Szorosan magamhoz öleltem. Ez az éjszaka lesz a legszebb, mindkettőnk életében, erről gondoskodni fogok.
Óvatosan levettem a ruháját. Áramütésként ért, ahogy csak fehérneműben simult hozzám. Ez az érzés tovább fokozódott, amikor levette az ingem. Nem is tudtam figyelni arra, hogyan gombolja ki az ingemet. Csak azt éreztem, hogy még nagyobb forróság öntött el, amikor a mellkasomhoz ért a keze. Pillanatok alatt levettem a többi ruháját is, és a sajátomból is észrevétlen kibújtam. Teljesen meztelenek voltunk és én úgy húztam őt magamhoz. Az ölembe ült, szorosan hozzám simulva. Fantasztikus érzés volt a teste melegét érezni és a csupasz bőrét. Azt hittem megőrülök a vágytól, amit ébresztett bennem. De egyelőre csak őt akartam, a szerelmét, a lelkét kényeztetni, a sajátommal együtt. A lelkét akartam meghódítani a szívével együtt. Még korainak tartottam a szexet. Örökre kell nekem ez a lány, és ezért ma mindent meg fogok tenni, hogy ő is ezt akarja majd. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy egymásnak teremtettek minket.
Nem érzékeltem az időt miközben egymás karjaiban csókolóztunk. Hirtelen észrevettem, hogy Enya lemeze lejárt, és az ismétlés miatt újraindult. Áldottam az eget, hogy múltkor bekapcsolva hagytam ezt a funkciót a lejátszón. Szorosan magamhoz öleltem Emmát és felálltam vele a karjaimban. Egy pillanatra sem hagytam abba a csókot. Átsétáltam vele a boltív alatt a szobába és az ágyra fektettem.
Amikor lágyan lefektettem az ágyra, abbahagytam a csókot és ránéztem. Látni akarom minden rezdülését. Mélyen a szemébe néztem. Nem akartam semmit sem kérdezni, tudtam jól, hogy mit akar, és azt is tudtam, hogy szólna, ha nem akarna velem lenni. A szemei csillogtak, tudtam, éreztem, hogy boldog és hogy szeret. Vége volt a kötelező köröknek, szavak nélkül értettük egymást, feltétel nélkül beleszerettem és boldoggá akartam őt tenni. Azt akartam, hogy soha ne felejtse el a ma estét.
Finoman és óvatosan hatoltam belé. A teste megremegett, ahogy összeforrtunk. Amit akkor éreztem nem lehet elmondani. Alig bírtam visszafogni magamat, olyan hatással volt rám Emma. Eldöntöttem, hogy én fogom most a testem irányítani, akármennyire is közel voltam ahhoz, hogy a mennybe repítsen Emma. Amit a szemében láttam soha nem felejtem el. Soha nem láttam még ilyet. Nem tudom megfogalmazni mi volt a szemében. Azt hiszem az irántam érzett szerelmét láttam. Egyszer csak láttam, hogy könnyes a szeme. Hogy tud ennyire szeretni? És én hogy tudom őt ennyire szeretni? Kétségem sem volt afelől, hogy ez örök életre szól, ebben egyre biztosabb voltam. Letöröltem a könnyeit és megcsókoltam. Közben eszembe jutott valami. Lehet, hogy őt teljesen elbódította, ami most történik, de meg kell ezt kérdeznem tőle. Nem akarom, de muszáj, a kapcsolatunk is rámehet, ha nem teszem meg.
- Meg kell kérdeznem. Akarsz védekezni? - kíváncsian vártam a válaszát. Azt tudtam, hogy akármi is lesz, én nem akarok védekezni, úgy éreztem, hogy ennek most így kell lennie. Most nem kellene, nem tudom megfogalmazni miért éreztem így. Úgy éreztem nem történhet semmi baj, és most ez nem lenne helyénvaló. Soha nem gondolkodtam így. Meglepett az, hogy most mégis ezt akarom.
- Nem. Ezt a döntést rád bízom. Úgy érzem, semmi baj nem lesz. Ha ebből a szerelemből gyermek fakadna... Nincs az a probléma, amit ez a szerelem le nem gyűrne. Ha a sors így dönt, én nem ellenkezek.
Igen, én is így gondolom, de ezt már nem mondtam el neki. Lágyan néztem a szemébe, és próbáltam uralkodni magamon. Megőrülök érte. Úgy éreztem sose tudnék teljesen betelni vele. Éreztem, hogy ő már közeledik a csúcs felé. Éreztem a testének minden egyes apró rezdülését, ami rám is őrületesen hatott. Próbáltam csak rá koncentrálni, próbáltam nem figyelni arra, hogy mennyire felkorbácsol az, ahogy ő a csúcs felé közeledik. Sose volt még ilyenben részem. Láttam, hogy minden erején azon van, hogy csak a szemembe nézzen miközben orgazmusa van. Őrületes vággyal hatott ez rám is. Nem bírtam tovább és követtem őt, én is tartva végig a szemkontaktus. Még tartott az orgazmusunk mindkettőnknek, amikor Emmának újra folyni kezdtek a könnyei. Mikor vége lett, akkor vettem csak észre, hogy az én könnyeim is kicsordultak. Ilyen érzés sose hittem, hogy létezhet a világon. Annyira szerettem, hogy már a szívem is belefájdult.
Mellé feküdtem és felé fordultam, ő pedig felém. Egy szót se szóltunk, csak néztünk egymás szemébe. Éreztem, hogy ugyanúgy ő is szeret. Tudtam, hogy tudja, én is mérhetetlenül szeretem őt. Örökre csak őt fogom szeretni, a szívem megtalálta a párját, akiért érdemes léteznem. Boldog voltam. Biztos voltam abban, hogy ma elértem a célomat. Emma szíve az enyém.

8 megjegyzés:

  1. Ó, Morwen. Nagyon sajnálom a BV-t már nagyon vártam, hogy elolvashassam. Annyi kérdés, ami még megválaszolatlan. Egyszerűen imádtam, a történetet, a stílust és a karaktereket. Nagyon várom már, hogy visszatérjen, pedig még szinte nem is ment el szünetre. Jó az új történet is, de még mindig szomorú vagyok a BV miatt. Ez a rész önmagában is megállná a helyét. Szerettem olvasni, de azért még mindig Gitta-Ákos forever.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudom, és én is nagyon sajnálom, hogy így alakult. De nem akartam titkolózást, hitegetést, jobbnak láttam őszintén elmondani, hogy mi van. Nagyon bánt és bosszant a dolog, és jó lenne, ha mielőbb folytatni tudnám. Meglátjuk, hogy mi lesz.
      Addig is, ha akarjátok, jövőhéten is a szokott időben hozok részeket ebből a történetből. Egy kis kárpótlás, meg hogy ne unatkozzatok :)

      Törlés
  2. Szia kisboszi !

    Sajnálom hogy nem folytatódik a BV, de ami nem megy nem kell erőltetni. Igazad van. Ha erőlködnél nem sülne ki jó dolog. Remélem azért majd folytatódni fog a későbbiekben, amint ihletet kapsz. Nagyon szerettem/tem a BV-t Nálam is a Gitta Ákos páros a nyerő :) Öröm volt olvasni péntekenként.

    Nagyon jó ez az új történet. Főleg hogy már kapásból 5 fejit kaptunk. Kíváncsi vagyok mi is lesz a Dávid Emma párossal :)

    Nóci


    Ui. Előző fejihez kommentálva: Nem semmi Gábor hozzáállása Gitta terhességére, és hogy nem tudja ki is az apa. Nem is tudok mit mondani hozzá. Kíváncsi vagyok majd mi sül ki ebből :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nóci :)

      Aj, ha tudnád, hogy mennyire bűntudatom van a kényszerszünet miatt. :( De köszönöm, hogy megérted és egyetértesz velem azzal, hogy ami nem megy, nem jó erőltetni. Talán csak kell valami löket, valami élmény, bármi, és egyszercsak BUMM, minden megy, mint a karikacsapás. Az utóbbi időkben sajnos nagyon nehezen bírtam rászánni magam a történetre, és ez nagyon rossz. :( Nagyon rossz úgy írni, hogy már nem érzem benne a potenciált, ami nonszensz, mert olyan sokan mondjátok nekem, hogy ez nem így van. De nem lehet az érzéseknek parancsolni. :)

      Gáborról. Hát igen, "érdekes" a hozzáállása. Így próbáljátok szívből utálni, igaz? :D

      Örülök, hogy tetszik az "új" történet is. :) Akkor pénteken hozom belőle a folytatást. :)

      Puszillak :)

      Törlés
  3. Kedves Morwen!

    Sajnálattal hallom, hogy nem folytatódik - legalábbis nem mostanában - a Bűnös vágyak. Az egyik legjobb, legszerethetőbb történet, amit olvastam mostanában és szomorú vagyok, hogy nem tudhatom meg, hogy mi lesz. Legalábbis nem most. persze megértem a döntésed, de azért reménykedem abban, hogy a történet hamarosan visszatér.

    Tényleg látszik, hogy ekkor még nem volt annyi gyakorlatod. Fentebb olvastam, hogy önmagában is megállná a helyét, ezzel egyetértek. Nem tudott még olyan kérdéseket, izgalmakat hozni, mint a Bűnös vágyak és valahol a kifejezés sem olyan mély és érzelemteli még. Persze ez függ a részektől is, de ezért én sem tudom pontosan megmondani, de azt hiszem legpontosabb ha azt mondom, hogy hiányzik belőlük a gyakorlat adta plusz.

    Nem ígérem, hogy rendszeres olvasója leszek a régi-új történetednek, mert nem szeretek egy történetet félbehagyni, majd másikba belekezdeni. De a blogodat mindenképpen figyelemmel fogom követni és várni fogom az új BV részeket. persze nem zárja ki, ha úgy alakul lehet ezt is követni fogom.

    Még nem tudja betölteni azt az űrt, de talán semmi sem fogja tudni, hiszen mindannyian nagyon várjuka végkifejletet, amit a BV-ben fennálló megválaszolatlan kérdések hagytak. Gitta és a baba sorsáról. Lesz-e család, és ha igen kivel? Képes-e Ákos feladni a mostani munkáját és visszatérni? vagy esetleg a sors is segíti. Lesz-e munkahelyi konfliktus? És még sorolhatnám. Tudod, hogy nem szeretek kombinálni így a kérdésekre nem is várok sem tőled, sem magamtól választ, csak szeretném, hogy tudd engem is nagyon érdekel.

    Mindettől függetlenül olykor-olykor biztos feljövök és nem kizárt, hogy majd olvasom új történetedet, legfeljebb több részt egyben. Nagyon tehetséges író vagy és érdekes olvasni az indulásod, de nem tudom, hogy aki ezt nem tudja majd, nem tűnik fel neki mit fog szólni a történetedhez és milyen képe lesz rólad, hiszen ma már ezeknél többet tudsz.

    Várom vissza kedvenc párosomat :)

    Üdvözlettel:
    N.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves N.!

      És egyre nagyobb a bűntudatom, amiért cserben hagytalak titeket. :( Ez olyan rossz, és legszívesebben írnám, mint az őrült, de... Igen, itt a de... Nem tudom erőltetni, annak meg nagyon gáz lesz a vége. :(

      Igen, ez a "problémám" nekem is a régi történettel. Miután ezt megírtam, további 14-15 regényt írtam, szóval az valóban nagyon az elején volt, de csak ez az egy saját story-szerűségem van, ami közel sincs olyan szinten, mint a BV, ahogy ezt mondtad is. Ott még nem tudtam úgy játszani a szavakkal és át is adni azt az érzelmi világot, amit a szereplőim éreztek. A gyakorlat valóban nagyon sokat számít, és kell is. És ezt mikor írtam? 2011. elején. Szóval jóóó régen.

      Nem haragszok, meg semmi ellenérzés nincs bennem, szóval tökéletesen megértem, hogy mit érzel az új meg a régi story kapcsán is. Én se szeretem, ha félbemarad egy kedvenc storym. :( Utálok sajátot is félbehagyni, és ez az első, aminél ez most sikerült. :S (Oké, régen volt a Kötelékek 1., de miután visszatértem a blogolásba, gyorsan és szépen be is tudtam fejezni. :) )

      Remélem látlak majd még itt. Nagyon szerettem a komijaidat, erőt és energiát adtak, és nagyon jól esett a visszacsatolásod és a eszmefuttatásod, a kimondott/kimondatlan kérdéseid.:)

      Köszönök mindent!

      Morwen

      Ui: és megígérem, hogy amint menni fog, folytatom a BV-t :)

      Törlés
  4. Kedves Morwen!

    Nagyon sajnálom, hogy a BV egy ideig szünetel. Nagyon szeretem ezt a történetet. Gitta és Ákos a kedvenceim. Remélem hamar visszatérnek.

    Az új történet is tetszik. Szivesen olvasnám a folytatását.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eszti!

      Én is sajnálom, hogy így alakult. :( De talán az idő segíteni fog. Talán. Remélem.
      Örülök, hogy a másik story is tetszik, pénteken hozom majd a folytatást. :)

      Törlés