Bűnös vágyak - 53. fejezet

Két nap… Ennyi ideje zárkóztam be szó szerint a lakásomban és nem mentem sehova sem… Miután Ákos tulajdonképpen szakított velem, egy borzalmas hétvége várt rám… Egyedül… Nem mentem sehova, nem beszéltem senkivel, csak egész nap otthon voltam, és idiótábbnál idiótább szerelmes filmeket néztem, hogy aztán még jobban magába temessen utána a fájó szívem. Hogy mi ütött belém? Fogalmam sincs… Ilyen lenne a szerelmi bánat? Úgy tűnik… Nagyon mérges voltam magamra, amiért idáig süllyedtem, de erről csakis én tehettem. Ostoba voltam, hogy olyan hamar Ákosba szerettem és ezzel túl nagy támadási felületet hagytam neki. Amit ő végül ki is használt… Szeretett? Tényleg szeretett volna, vagy csak mindvégig a vágy vezette hozzám? Létezhet, hogy ennyire rosszul ítéltem meg őt? A csókjait… A sóvárgó tekintetét… Brüsszelben… Majd itthon… Aztán ott volt a csapatépítő és utána a vacsora, aminek a végén nála kötöttem ki… Az első éjszaka… Nem, egyszerűen biztos voltam abban, hogy legalább annyit jelentett neki minden, mint nekem, az összes többivel együtt. Aztán ott voltak a közös kirándulások, a rengeteg vacsora, a mozi, az utazások… Keszthely, ahol a családja szinte kivétel nélkül elfogadott… Ha nem gondolta volna komolyan velem a dolgokat, akkor miért hívott volna el arra a bensőséges családi nyaralásra? És Párizs? Az a fantasztikus 5 nap, amit a francia fővárosban töltöttünk? A meghitt, romantikus, felejthetetlen közös pillanatok? Mind csak ábránd volt és eddig tartott mindez?

Keserűen megcsóváltam a fejem, és hagytam, hogy újra maga alá temessen a bánat… Vége… Minden véget ért, én pedig úgy sírok az elveszett boldogságom miatt, mint kisgyerek a kedvenc plüssmacijáért. Nem Ákost sirattam, nem őt vágytam vissza, hanem a fájdalom miatt sírtam, amit ő okozott nekem. Ha valami csoda folytán visszatérne… Nem, soha többé nem tudnék bízni benne, vagy visszafogadni őt. Hiszen jött egy aprócska akadály, egy csábító ajánlat Olaszországba, és ő máris hanyatt-homlok csomagolni kezdett és itt hagyott. Semmilyen egyéb opció fel sem merült benne, hanem csak egyszerűen eldobta a szerelmünket… A szerelmemet… Ennyire szeretett ő engem? Úgy tűnik… Fontosabb volt neki a karrier, mint az a csoda, ami kettőnk közt volt. Vagy csak nekem volt a megtestesült álom, maga a csoda, az amit mellette, amit iránta éreztem? Nagyon úgy tűnik…

Szerettem… Hogyne szerettem volna őt, de most a dühön, a haragom és a csalódottságom sokkal nagyobb volt irányába. De hiszen én kerestem magamnak a szerelmet, és tessék, meg is kaptam… Minden kellemetlen és piszkosul fájó mellékhatásával együtt…

Ehhez hasonló keserű és szívet tépő gondolatokkal telt el felettem a hétvége, majd hétfőn az első dolgom volt, hogy beteget jelentsek. Melinda természetesen azonnal keresett, amikor nem jelentem meg a cégnél, de szerencsére úgy tűnt, hogy bevette a kis mesémet és elhitte, hogy az ágyat nyomom. Nem sokat hazudtam ebben neki, mert valóban ezt is tettem, csak éppen nem azért, mert beteg voltam. Igazából én sem ismertem magamra, és nem értettem, hogy miként lehet az annyira erős, karakán, karrierista és önálló Gitta ennyire a padlón… Mi történt velem, és miért nem vagyok képes egyszerűen csak felállni, leporolni magamról a sérelmeket és élni tovább az életem? Nem tudom… Dühös voltam magamra, amiért ennyire magamba fordultam. De nem tudtam ellene mit tenni… Eldöntöttem, hogy addig be se teszem a lábam a céghez, amíg Ákos el nem tűnik és ott nem hagyja a vállalatot. Remélem, hogy ezt minél előbb megteszi, mert nem akartam ott újra látni őt, és nem lehetek a végtelenségig sem betegszabadságon.

A hét lassan telt tovább, és ugyanolyan nyomasztóan repült el, mint a hétvége. Péntek délután volt már, amikor váratlanul csengettek. Lassan és nyúzottan botorkáltam az ajtóhoz, ahol a legjobb barátnőm értetlen arccal fogadott.

- Úristen Gitta! Mi történt veled? – szólalt meg rémülten Melinda, majd kérdés nélkül beviharzott mellettem a lakásba.

- Neked is szia! – feleltem neki kedvetlenül, majd becsuktam mögötte az ajtót. Elég ramaty állapotban és igencsak elhanyagoltan nézhettem ki, de perpillanat ez egyáltalán nem tudott érdekelni.

- Szóval jól sejtettem, nem vagy beteg – felelte nekem karba tett kézzel, majd megállt a nappali közepén és fejcsóválva rám nézett. – Mi a francot csináltál?

- Ezt hogy érted? – kérdeztem tőle értetlenül.

- Annyiszor kérdeztem tőled, hogy biztos vagy-e döntésedben és te váltig állítottad, hogy igen, elválsz a férjedtől és új életet kezdesz. Én is azt hittem, hogy minden rendben van, mert borzasztóan boldognak tűntél Ákos mellett. Erre most… Mi a francért kellett neked újra Gábor karjaiba omlanod, és pont a cégnél?! Ákos ma jelentette be, hogy kihívták az olasz leányvállalathoz, és olyan hamar el is intézett mindent, hogy ma csak közölte velünk a tényt, holnap pedig már utazik is. Basszus Gitta, egyenesen Olaszországig menekül emiatt! – csattant fel mérgesen a barátnőm, én pedig csak értetlenül és döbbenten néztem rá. Próbáltam összerakni a kirakós darabkáit, de nagyon nehezen ment. Ákos… Azt hiszi, hogy én és Gábor… Azt hitte, hogy megcsaltam és…

Lassan legördültek a könnyeim az arcomon és én fájdalmasan megcsóváltam a fejem. Minden stimmelt… Gábor erőszakos csókja után beszéltem Ákossal és ő nagyon hűvös volt velem… Majd este, miután átjött… És szakított… Meglátott minket, ezek szerinte meglátta, hogy Gáborral csókolózok és kérdés nélkül hátat fordított nekem. És az olaszországi ajánlat… Ilyen hamar elintézte volna, vagy csak szerencséje volt? Vagy… Talán már régóta a levegőben lógott ez, és ő úgy döntött ezek után, hogy rábólint… Nem vont kérdőre, meg se fordult a fejében, hogy én nem akartam azt a csókot… Csak… Csak egyszerűen szakított velem, kérdés nélkül.

- Gitta? – szólalt meg aggódva mellettem Melinda, mire én nagy nehezen magamhoz tértem és ránéztem.

- Én nem akartam azt a csókot Melinda… Gábor csak behozta a válási papírokat, és akkor láttam őt először azóta, hogy elköltöztem tőle. Újra próbálkozott… Én nem akartam, én nem… – szakadt ki belőlem újra a sírás és a kezembe temettem az arcom.

- De ha nem akartad, akkor Ákos miért nem hisz neked? Miért megy el? Amikor rákérdeztem nála, akkor nagy nehezen bevallotta, hogy meglátott titeket, és ez az ajánlat pont kapóra jön neki, hogy magatokra hagyjon titeket. De nem értem, ha nem akartad… Miért szakítottatok? – kérdezte tőlem döbbenten Melinda.

- Nem tudtam, hogy ezért megy el… Most tudtam meg tőled azt, hogy mindez azért volt, mert meglátott minket. Amikor szakított velem és közölte, hogy Olaszországba megy, mert kapott egy jó ajánlatot… Nem mondta el nekem, hogy meglátott! – tettem hozzá keserűen és fejcsóválva.

- De hát… Akkor… Basszus Gitta, akkor beszélned kell vele! Holnap elutazik és… - kezdte volna Melinda, mire én hevesen megcsóváltam a fejem.

- Nem! Ha ő ennyire tart engem, és ennyire bízik bennem, akkor csak menjen! Ha már most megingott a bizalma felém, akkor mit várhatnék tőle később? Ő csak ennyit látott bennünk, kettőnkben… Nem fogok utána menni! – feleltem eltökéltem Melindának, mire ő döbbenten nézett rám.

- Ne csináld ezt Gitta… Szereted őt… És ő…

- Ha szeretne, akkor bízott volna bennem, és adott volna legalább esélyt arra, hogy megmagyarázzam a történteket! De nem, ő egyszerűen csak hozott magában egy döntést és pillanatok alatt képes volt kihajítani az utcára a kapcsolatunkat! Szerinted ezek után mégis mit várhatnék tőle?

- Gitta… - mondta fejcsóválva Melinda, mire én az égbe emeltem a könnyes tekintetem.

- Nem! Ennyi önbecsülésem még maradt! Csak ennyi maradt nekem és ezt nem fogom miatta eldobni! Ha ő ennyire tartott engem, akkor nem is érdemli meg azt, hogy szeressem! – feleltem neki dühösen, majd a kanapéhoz sétáltam és mély levegőt véve lehuppantam rá.

Meg kell nyugodnom… Meg kell nyugodnom, mert ez nem én vagyok… Ennyire sosem szoktam kiborulni… De ez az egész… Ákos… Hogy volt képes ezt tenni velem? Miért nem volt képes egy kicsit is bízni bennem, vagy legalább kérdőre vonni? Akkor legalább esélyem lett volna megmagyarázni a történteket. De nem… Csak döntött és hátat fordított nekem az első adandó problémánál. Ennyire gyenge lett volna a kapcsolatunk? Nagyon úgy tűnik.

Halványan érzékeltem, hogy Melinda leül mellém a kanapéra, majd óvatosan megsimogatta a hátam. A könnyeim már kezdtek elapadni, de Melinda kedvessége ismét útjukra engedte őket…

- Vége van Melinda… Ákos és köztem minden véget ért… - feleltem neki sírva, mire ő átölelt én pedig borzasztóan hálás voltam neki a támogatásáért.

Ezután könnyebben meg tudtam nyugodni, és miután ezerszer megígértem Melindának, hogy jól leszek, csak azután indult ő is haza. Késő este volt már, és rá is ráfért a pihenő. Így aztán amint magamra hagyott, én is úgy döntöttem, hogy ideje nyugovóra térnem. Muszáj lesz, mert ha minden igaz, akkor hétfőn már visszamehetek dolgozni, mert nem kell attól tartanom, hogy találkozok Ákossal. Ideje lesz, hogy Nádor Brigitta megpróbáljon újra talpra állni és elfelejtse azt a szerelmet, amit Némedi Ákos jelentett a számára.

Következő rész