Talpra állni és erősnek lenni… Nem is olyan egyszerű dolog
ez, mint hittem. Próbáltam csak a kisbabámra koncentrálni, és nem foglalkozni
azzal, hogy vajon ki lehet az édesapja. A munkába még a héten visszatértem, és
ez szerencsére egy kicsit elterelte a figyelmem Ákosról és Gáborról. Újra és
újra Melinda tanácsa visszhangzott a fejemben, de eltökélt voltam, és eszem
ágában sem volt beszélni egyikükkel sem. Semmi értelme nem lenne… Majd
megtudják, hogy mi történt, amikor már megszületett. Addig pedig végigcsinálom
ezt egyedül és ráérek majd akkor szembesülni a tettem súlyos és fájdalmas
következményeivel. Most még nem ment… Nem akartam.
Csak dolgoztam és a szabadidőm nagy részét pedig azzal
töltöttem, hogy mindenféle babamagazinokat olvastam, fórumokat bújtam a
számítógépen, és hamarosan az aranyos babaruhák nézegetése is a kedvenc
elfoglaltságaim közé került. Igen, most már készültem a kisbabám érkezésére. Őt
nem terveztem, a terhességem további részét viszont igenis tudatosan akartam
végigvinni. Ügyelni akartam mindenre, szorgalmasan szedtem a vitamint, és amint
túl voltam a 12. héten, Gina-t is beavattam a dolgokba. Természetesen a
diszkrécióját kértem még egy időre, és megbeszéltük, hogy ha nem lesz
fennakadás, akkor végig fogom dolgozni a terhességem hátralevő részét. Reméltem,
hogy nincs túlzottan jó viszonyban Ákossal és nem fogja elújságolni neki, hogy
valamelyik régi osztályvezetője terhes. Sajnos túl kevés nő jöhetett ezen a
téren szóba… Melinda, Rita és én… Tehát csak bízni próbáltam abban, hogy a
terhességem titokban marad, amíg lehet.
A helyzetet a cégnél csak tovább bonyolította számomra az,
hogy hamarosan kimondták a válásomat Gáborral, így újra felvehettem a leánykori
nevem. És íme… Immár mindenki tudta, hogy elváltam, és hamarosan az is ki fog
derülni, hogy terhes vagyok… Aztán pedig jöhetnek a pletykák, hogy vajon kitől…
A volt férjemtől? Vagy mástól? Éljen… Azt hiszem, hogy a dolgok ezen részére
még alaposan fel kell készülnöm. Nem akarok csak azért idő előtt eljönni a
terhességem okán a cégtől, mert a gonosz pletykák kereszttüze vár majd rám.
Eldöntöttem, hogy erős, egyedülálló és jó anya leszek, aki képes egyedül is
megállni a helyét, és aki nem szorul egy férfinek sem a támogatására. Nem fogok
újra összejönni a kisbabám apjával csak azért, mert gyermeket várok. Na nem, az
a nő nem én lennék! Ennyi tartásom van és mindig is volt. A munkám és a
karrierem továbbra is fontos lesz nekem, de persze csak a kisbabám után.
Gondoskodni fogok róla, szeretni fogom két ember helyett is, és mindent meg
fogok adni neki. Igen, képes leszek jó anya és sikeres nő is lenni! Akarom és
kész! És ha én akarok valamit, akkor azt bármi áron el fogom érni.
A tervem ez volt, és tartani is akartam magam ehhez. Néha
voltak csak gyenge pillanataim, de szerencsére ezek is általában csak otthon
értek utol, amikor már egyedül voltam a saját kis fészkemben. Melinda sok időt
töltött velem és tényleg bármiben számíthattam rá. Szerintem ő volt az, aki
képes volt egyben tartani engem. De amikor teljesen egyedül voltam… És eszembe
jutott, hogy mi vár majd rám a kicsi megszületése után… Egyáltalán én kit
szeretnék, hogy ki legyen az apja? Ákos, akit a mai napig teljes szívemből
szeretek, és akit többé nem akartam látni? Vagy Gábor, aki évekig a párom, és a
férjem volt, és aki mindennél jobban szeretett volna már családot alapítani
velem? De erre a választ nem adhattam meg, mert a kérdés már el volt döntve,
csak éppen azt titkolta előlem a kicsikém, hogy kit fog majd pár év múlva
apucinak szólítani.
Az én kicsikém… Aki egyre csak nőtt és nőtt, és lassan, de
biztosan elkezdett a pocakom is gömbölyödni. Az ötödik hónap vége felé indult
el mindez, és akkor éreztem meg először a mozgását is. Mit ne mondjak, majd
kiugrottam örömömben a bőrömből.
De ezzel egy időben azt is tudtam, hogy ideje a munkahelyen
is kiteregetni ezt. Lassan és megfontoltan szóltam el magam sorban egy-egy
kolléga előtt, és végül egy hét alatt már mindenki tudott is a dolgokról. Hogy
közben mit susmogtak a hátam mögött? Nagyon jó kérdés… Próbáltam nem
koncentrálni erre, és nem is akartam figyelembe venni a rosszmájú pletykákat.
Viszonylag jól voltam, de a rosszullétek sajnos a terhesség
előrehaladtával a doktornő ígéretével ellentétben inkább fokozódtak, mintsem
enyhültek volna. Minél jobban teltek a hetek és nőtt a hasam, annál jobban éreztem,
hogy nem véletlenül hívják terhességnek ezt a cseppet sem könnyű kilenc és fél
hónapot. Igen, nem kilenc, hanem pontosan kilenc és fél hónap... Gyakorlatilag
legalábbis ennyi, hivatalosan viszont 40 hetet mondanak, ami valljuk be, nem
valami rövid időszak.
Ám az idő lassan, de biztosan repült felettem is. A 26.
héten végre biztosan meg tudta mondani a doktornő, hogy igen, biztosan
kislányom lesz. De mindig hozzátette viccelődve, hogy 100 százalékig csak akkor
lesz biztos, ha már megszületett. Nos igen, de azért én inkább a lányneveken
törtem ezután a buksimat, és lassan elkezdtem berendezni a babaszobát. Nem
akartam mindent a végére hagyni, és tekintve, hogy egyre nehezebben viseltem a
terhet, féltem attól, hogy az utolsó hónapokban már nem lesz erőm vásárolgatni.
A hangulatom is egyre jobban ingadozott, de szerencsére a munkahelyen még
türtőztetni tudtam magamat. A legtöbb hisztit sikeresen Melinda, vagy Réka
nyakába zúdítottam… Réka… Uh, sosem felejtem el, hogy milyen arcot vágott,
amikor elmeséltem neki, hogy mi történt. Nem voltak soha titkaim előtte, és a
szüleimmel ellentétben neki mindent elmondtam a válásomról és az Ákossal való
dolgaimról. Ő megértően fogadta az információkat, és örültem neki, hogy ha nem
is nyíltan, de tudtam, hogy mellettem áll. A szüleim… Nos ők már más tészta
voltak… Cseppet sem örültek annak, ami történt, és újra és újra azzal
szekáltak, hogy vissza kell mennem Gáborhoz, mert a lányomnak szüksége van az
apjára. Amikor közöltem velük, hogy nem biztos, hogy Gáboré a baba, akkor meg
úgy néztek rám, mint a véres rongyra… Remek… Legalább a nővérem mellettem állt,
a szüleim pedig majd megemésztik a történteket. Tudtam, hogy szülőkként nehéz
nekik azt végignézni, hogy így kisiklott most az életem, de könyörgöm, felnőtt
nő voltam, aki cseppet sem mondható elveszettnek. Akármi is lesz, én meg fogok
tudni ezzel birkózni.
Persze azt ők sem tudhatták, hogy valójában milyen kettős
életet éltem most. Nappal voltam az erős, határozott, megtörhetetlen Nádor
Brigitta, este pedig… Akkor a könnyeim és csak én voltunk, valamint az én kicsi
Fannim. Ilyenkor magába temetett a fájdalom és a régen elveszett szerelemnek az
emléke, amit még mindig nem tudtam elfelejteni. Főleg azért nem, mert egy apró,
icipici részem azt remélte, hogy Ákos Fanni édesapja. Most már el jutottam arra
a pontra, hogy néha szerettem volna, ha újra láthatom Ákost. De minden ilyen
alkalommal hevesen elhessegettem a gondolatot a fejemből. Vége. Vele vége
mindennek, és többé sose fogom azt a csodát megtapasztalni az életben, amit
vele élhettem át.
Pokoli kettősség dolgozott bennem nap-nap után, mert egyik
felem őt akarta, a másik viszont soha nem akarta látni őt. A másik, a büszke
énem… Az, amit ő apró darabjaira tört akkor, amikor kérdés nélkül itt hagyott,
mert azt hitte, hogy újra összemelegedtem Gáborral. Nagyon bántott a mai napig,
hogy képes volt ennyivel lezárni a kapcsolatunkat és egyszerűen csak lelépett.
Sértett, de ugyanakkor fájt is a tette. De ezek mellett ahogy teltek a hónapok,
egyre többször kaptam magam azon, hogy róla ábrándozok, és a régi szép
emlékekkel a szemem előtt hajtom álomra a fejemet. A sok-sok boldog, együtt
töltött pillanat… Amik örökre véget értek, de az én gyarló, hormonokkal
megbombázott gyenge lelkem újra és újra azokat a szép perceket sírta vissza.
Amikor még boldog voltam. Vele… Szerettem őt, a mai napig szerettem azt a
férfit, aki képes volt így megdobogtatni a szívemet. De azt a férfit, aki
kérdés nélkül szakított velem, őt nem… Őt a mai napig gyűlöltem ezért a
tettéért… Gyűlöltem, mert olyan kínt hívott életre ezzel a lelkemben, amit a
mai napig képtelen voltam száműzni onnan. A szerelem nem tudott elmúlni, de a
sok fájdalom sem. Minden itt volt még, és nem tűntek tova… Nem tudtam őket
száműzni a szívemből. Így hát maradtak az esti keserű könnyek, hogy aztán
minden egyes másnap újult erővel vessem bele magam a munkába.
A hetek viszont tovább teltek, és a 7. hónap végére
eljutottam oda, hogy egyre sűrűbben látogattam meg reggelente a mosdót, hogy
kiadjam magamból a gyomrom üres tartalmát. Éljen, egy fordított terhesség… A jó
kis kivételt sikerült kikapnom, mert nekem nem, hogy csökkentek volna a reggeli
és a napközbeni rosszulléteim, inkább csak nőttek. Egyre sűrűbben szédültem meg
és amikor ez már naponta többször előfordult, akkor úgy döntöttem, hogy nem
kockáztatok tovább. Nem mertem tovább dolgozni, kocsiba ülni, és legszívesebben
egész nap pihentem volna. Így végül egyeztettem az orvosommal, majd Gina-val
is, és nem sokkal a 30. hét előtt elköszöntem a cégtől. Persze csak
ideiglenesen, mert a szülési szabadság lejárta után szerettem volna
visszatérni. Hogy miként fogom tudni ezt megvalósítani? Egyedül? Megoldom majd
és kész! Más lehetőség szóba sem jöhet.
Így hát odáig jutottam, hogy a napokat immár otthon
töltöttem, és az egyedüli társaságom ezután szinte minden délután Melinda, vagy
Réka volt. Néha a szüleim is átjöttek, és lassan kezdtek felhagyni az „én és
Gábor” lemezzel is, amit már nagyon untam és dühített.
Szóval köszönöm szépen, a történtekhez képest egészen jól
voltam. Jól voltam… Pontosan egy bizonyos napig, ami január legelején ért utol
és kegyetlenül lecsapott rám, hogy aztán pokoli erővel megsemmisítsen. A nap,
ami teljesen összetört és újra a legmélyebb szakadékba lökött… Oda, ahol
egyedül voltam a kínommal, a fájdalmammal, a bűntudatommal, és a szégyenemmel.
A nap, amit legszívesebben kitöröltem volna a Nádor Brigitta-féle önéletrajzi
könyvből.
Szia kisboszi! :)
VálaszTörlésJaj nem is tudom mit is írja mint nem kombinálok egyenlőre. Nagyon jó lett a fejezet Örülök hogy végül a szülők is elfogadták Gitta "terveit" Vajon mi fog történni most? Csak nem valaki felbukkkan? Eetleg Ákos és megtudja Gitta terhes? Vajon mit csinálna? És ha mégse ő lesz akkor mi fog történni.
Alig várom a folytatást.
Előző fejezethez kapcsolódó komi kombinálva: Azért örülök hogy Gitta kicsit máshogy gondolkozik. Nem is tudom most valahogy pozitívabban talán az előző részhez képest. De lehet csak én látom most így.
Türelmesen várom az újabb fejleményeket.
Nóci
Szia Nóci! :)
TörlésKöszönöm a kisboszi jelzőt, néha tényleg volt egy ilyen becenevem :D :)
Örülök, hogy bejött a feji, és látom, már megint kombinálsz ami jó, jó, jóóó :) Mi lesz a jövő héten? Hát, öhm, maradjon meglepi, de annyit elárulok, hogy jó helyen kapizsgálsz.:) Szóval türelmesen vársz?:) Imádlak, köszönöm :) Az most rám is fog férni, mert hogy az utána való héten lesz-e fejim...:( Nagyon jó kérdés.:( De erről majd később. Most pénteken lesz rész, ez fix, a többiről majd később.
Köszönöm, hogy írtál. :)
Szia Morwen!
VálaszTörlésFantasztikus, ahogyan írsz, imádtam minden sorát. Az elején bűnösnek éreztem magam, mert olyan érzésem volt, mintha Gitta naplóját olvastam volna. Az érzések átjöttek és minden gondolata is a helyén volt. Tényleg végig olyan volt, mintha naplót olvasnék.
Nem tudom ki jött, remélem nem a babával van baj, hanem valamelyik férfi meglátogatja.. kérdés, hogy melyik.... Ennek egy kicsit örülök.. Ugyanis az elején mikor Gitta annyira bizonygatta, hogy neki nincs szüksége apára.. Szerintem ez a legönzőbb döntés. Egy gyereknek szüksége van apára, a kezdetektől fogva, cska ezt sok anya nem hiszi el. Az pedig, hogyha később megismeri az nem ugyanaz. Ha a gyerek nem is emlékezik mindenre, de a fejlődésében igenis megvan a nyoma. Meg a férfi miatt is önzés, hiszen neki is kijár az öröm a babavárás alatt.... Még ebben a nehéz helyzetben is... De hosszútávon tényleg a gyereknek a legrosszabb és az anyák csak magukat áltatják vele, hogy elegek ők a gyereknek... Mert ez nem így van... Bár a fejezetben Gitta végül mondta, hogy bemutatná nekik, de az is ott a mikor, elképzelem, hogy csak halogatná... Meg akkor is, bár nagyobb eséllyel választja ki, hogyha hasonlít valamelyikre, de azért mégis... Na mindegy a lényeg, hogy remélem Gitta most lebukik, akármelyik férfi előtt is.
Borzasztóan várom már a többi részt, remek történet kerekedett ebből a sztoriból és van egy olyan érzésem, hogy kapunk még szép, megható fejezeteket. Alig várom, hogy kiderüljön a folytatás.
Szia!:)
TörlésSzóval napló? :) Wow, erre még nem is gondoltam, de tulajdonképpen igazad van. Ez a rész direkt egy ilyen kis Gitta-féle összefoglaló volt a történtekről, az érzéseiről és a terveiről. Egy kis lélekbemászás, mondhatjuk úgy is.
Szóval látogatót sejtesz a dolog mögött?:) Erre most tényleg nem mondok semmit, ez pénteken majd kiderül.:)
Gitta és a gyerek kapcsán teljesen egyet értek veled. A gyerkőcnek szüksége van az apára, de persze az sem mindegy, hogy milyen az az apa. Aki nem törődik vele/velük, netán veri őket, rájuk se néz, az tényleg felesleges a családban, és arra nincs szüksége a gyereknek. Az nem apa. Az én szememben az nem, és erről senki sem tudja megváltoztatni a véleményemet. Kell a gyereknek az apa, de tényleg nem mindegy, hogy az az apa, valóban apaként viselkedne-e. Gábort és Ákost is megismertétek már annyira, hogy szerintem tudjátok, hogy mindketten tökéletes apák próbálnának lenni, persze ha lenne rá lehetőségük, így ebben az esetben Gitta döntése valóban megkérdőjelezhető. Az viszont tény, hogy egy gyereknek se tesz jót, ha csak miatta él "hamóniában" egy páros, amúgy meg rideg, hideg senkik egymásnak. Megérzi azt a gyerkőc és sokszor nagyobb kárt okoz, mintha külön mennének. Ilyen szempontból érthető Gitta döntése. Gáborral véget ért mindent, Ákos pedig elhagyta? Miért akarna tőlük bármit is? Jelen helyzetben Ákosnak kellene nyitnia felé, Gáborral meg akkor lenne érdemes megpróbálni újra, hátha működne, ha övé a baba. Szóval mély és eléggé súlyos kérdések ezek, amikben jól dönteni nehéz. De később itt is kiderül, hogy melyik irányba billen majd a mérleg.:)
Egy szenvedélybeteg vagy agresszív ember nem jó apának, de anyának sem. Gábor és Ákos sem olyan. A baj, hogy Gitta eltitkolta, hogy gyereket vár, mikor joguk van tudni. És nem is azzal van baj, hogy nem akar összejönni velük, mert az nem kötelező, az lehet az tényleg jobb ha inkább külön vannak. De egy apának joga van tudni a gyerekéről, majd eldöntheti ő maga, hogy részt akar-e venni az életébe. Lehet, hogy a nő hordja ki a gyereket, de nem önmagától kerül oda be, ezért neki is van éppen elég beleszólása.
TörlésSzerintem nem Ákosnak kellene feltétlen közelednie, hiszen Gitta titkolózott előtte. lett volna lehetősége elmondani a csókot, de nem tette, ezzel alátámasztotta tudat alatt is Ákos bizonytalanságát. Egy ilyen dolgot nem gondolom, hogy szép volt elhallgatnia. Ha nem is rögtön, de este elmondhatta volna, tisztább lett volna ha azzal kezd és akkor talán Ákos sem tette volna, amit tett.
Nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz a következő fejezetben. Bár írtad, hogy már csak egy van meg. Remélem sikerül tovább írnod, hiszen, ahogy te is írtad rengeteg kérdés van. Egy dolog, hogy megtudják. De utána, hogy ki hogyan dolgozza fel, mennyire enged Gittának, mennyire akarja/tudja segíteni. Súlyos kérdések, amikre kíváncsi vagyok.
A szenvedélybeteg meg agresszív szülők eszmefutattásoddal teljesen egyet értek. És persze azzal is, hogy nem feltétlen jó az, amit Gitta tett, mármint a titkolózás. De én nem Disney mesehősökről írok, szóval ezek az emberek, - ugyanúgy, mint mi -, kicsit sem tökéletesek és hibáznak. Előbb-utóbb Gitta döntése is visszaüt majd valahogy (vagy nem), ez legyen egyelőre titok. :) Nem véletlen érintek ilyen kényes témákat, és örülök, hogy ti végül minden esetben állást foglaltok, hol Gittáék mellett, hol ellenünk. :) Az biztos, hogy ezt nem kis meló lesz kibogoznom a végére, de "challange accepted".
TörlésValóban már csak egy fejim van, és nem tudom, hogy tudok-e majd tovább haladni. Perpill időm nulla és ez nagyon bosszant. Remélem össze tudom magam addig kapni. Íróilag meg emberileg is. Mert az egy dolog, ha van időm, kell a löket is, ami miatt van erőm, ihletem leülni írni...