Egy új kezdet - 21.-25. fejezet

Sziasztok!

Milyen gyorsan haladunk, igaz? :) Hát  újabb ötös fogat érkezett, szóval jó olvasást kívánok hozzá. :)

Morwen

*****************

21. fejezet

Mikor visszaértünk a házhoz anyu már ébren volt és készített nekünk reggelit. Fáradtak voltunk, de nem akartunk aludni. Minden perc ajándék volt, amit együtt tölthettünk.

Emmával megreggeliztünk, és együtt mentünk fel a szobámba Vandával. Nem sokkal azután ébredt fel, hogy visszaértünk. Anyu és apu nagyon odavoltak érte. Nem is emlékszek, hogy valaha is láttam őket ennyire kivirulni és ennyire önfeledten mosolyogni. Azonnal a szívükbe zárták az unokájukat. Én is. A szívem minden egyes szegletével imádtam őt. Annyira boldog voltam. Nagyon nagy büszkeséggel töltött el az a tudat, hogy apa vagyok. Ahogy Vandát a karomban tartottam, halványan felrémlett bennem egy régi ultrahangos fotó emléke. Más emléket nem akartam visszaidézni. Csak a gyermekemre akartam gondolni, akinek csak ilyen rövidke élet jutott. De úgy gondoltam rá, mintha valóban megszületett volna, és a gyermekemnek tekintettem. Persze ez most már más volt. Vanda valóban itt volt a karomban. Az én pici kislányom mosolyogva nevetgélt a karomban amikor becézgettem és simogattam a kis kezét és az arcát. Egy picinyke élet. Amit mi teremtettünk. Emma és az én vérem. A szerelmünk gyümölcse. Igen, valóban az. Tudtam jól, hogy a kapcsolatunk első vagy második napján kellett, hogy megfoganjon, hiszen egyedül akkor nem védekeztünk Emmával. Tudatosan persze, szóval nem egy véletlen babát tartotta most a karomban. Eszembe jutott az, amikor első éjjel Emmától megkérdeztem, hogy akar-e védekezni. Az az éjszaka... Elmosolyodtam. Úgy éreztem, hogy akkor kellett a mi kis Vandánknak életre ébrednie. Az az együttlét... Sose fogom elfelejteni. Annyira mély érzéseket éltem akkor át... Újra elmosolyodtam. Azóta is őrülten szeretem Emmát. Az érzéseim azóta csak erősebbek és kitartóbbak lettek. És ma már szabad is volt így éreznem.

Teljesen elkalandoztak a gondolataim, ahogy Vandát ringattam a kezemben. Nagyon jó érzés volt a karomban tartani őt. Emma szakított félbe, amikor odajött hozzám és kivette a karomból. Vanda ma még nem evett és már biztosan éhes volt. Csodálattal néztem Emmát és Vandát. Egyáltalán nem zavart Emmát ilyen szerepben látni. Anya volt, a gyermekem anyja, és az a nő, akibe szerelmes vagyok. Ez az új szerep, amiben most megismertem csak mélyítette az érzéseim és a tiszteletem iránta. Egy ajándék volt az, ahogy egy új életet láthattam fakadni a kettőnk szerelméből, akit most ő táplál, óv és véd. Az életnek egy olyan mozzanata ez, ami egy igazi csoda.

Ezután mindhárman lementünk a nappaliba a többiekhez. Már mindenki fent volt. Dani és apu reggeliztek és Attila is már megérkezett. Nem értettem mi történt velük, teljesen megbabonázta őket a család két új tagja. Teljes eufória uralkodott a családban. Apa és Attila szabadnapot vettek ki, hogy ők is velünk töltsék a napot. Nekem csak egy fellépésem volt este Pesten, és úgy döntöttem, hogy azt nem mondom le, ki fogjuk bírni azt a kis időt külön.

Folyton Emma mellett nyüzsögtem, nem akartam egy pillanatra sem egyedül hagyni, pláne hogy tudtam, hogy délután el kell válnunk. Úgy döntött, hogy nem jön ma haza velem, hanem itt marad lent Szolnokon. Anyu annyira kérlelte őt, hogy tudtam, nem lesz képes nemet mondani. Én is örültem ennek, mert ez is csak azt bizonyította, hogy nyitottak és befogadták Emmát. Meg akarták őt ismerni. És persze Vandával is szerettek volna minél több időt tölteni. Meg tudom érteni őket, ő az első unokájuk. És anyunak ez amiatt is nagy öröm, mert neki csak három rossz kisfiacskája volt. Most pedig rögtön kapott egy lányunokát. Biztos voltam benne, hogy ha fiú lenne, akkor is agyonszeretgetné. De emiatt most talán még nagyobb volt az öröme.

Apun is azt láttam, hogy megszerette Vandát. Emma iránt sem voltak ellenérzései, de láttam rajta, hogy furcsa még neki, hogy hirtelen nagypapa lett, és ráadásul nem attól a nőtől született meg a várva várt unoka, akitől várta mindenki. Tudtam jól, hogy neki még kell egy kis idő ezt az új helyzetet megszokni, de nem lesz semmiféle gond.

Attilával és Danival semmi gond nem volt. Dani úgy játszadozott Vandával és úgy babusgatta, hogy rá sem ismertem. Újra gyereknek láttam. Láttam a szemében, hogy imádja az unokahúgát és a széltől is megóvná őt. Attilán ugyanezt láttam, csak rajta persze kevesebb érzelmet lehetett észrevenni, mint ahogy ez mindig is lenni szokott. De tudtam jól, hogy megszerette Vandát és Emmát is elfogadta, hiszen ő az első perctől kezdve biztos volt abban, hogy Vanda az én kislányom.

Nagy volt a nyüzsgés a szobába, ezért pár óra után úgy döntöttünk Emmával, hogy felmegyünk a szobámba kicsit beszélgetni. Épphogy leültünk az ágy szélére megszólalt a telefonom. Teljesen elhűltem, amikor megláttam a kijelzőn a nevet. Enikő hívott. Most tudatosult csak bennem, hogy ő még a mennyasszonyom. Én pedig most itthon egy másik nővel ülök a szobámban, akivel ráadásul együtt is töltöttem az éjszakát. Óriási bűntudat nőtt a szívemben. Nem tudtam, hogy mit mondjak most Enikőnek. Nagy levegőt vettem és idegesen vettem fel a telefont. Igyekeztem a hangom nyugodt hangnemben tartani.

- Szia Enikő. Nem, nincs semmi baj. Tegnap délután lejöttünk Danival anyuékhoz Szolnokra, és itt ragadtunk. Csak holnap reggel megyek vissza. Nem, nincs gond, csak rég ült már össze a család, és jól esett kicsit együtt lenni. Holnap reggel megyek, majd beszélünk. Szia.

Idegesen és zavartan tettem le a telefont. Reméltem, hogy Enikő nem fogott gyanút. Nem akarom, hogy azt higgye be akarom csapni, de mindenképp személyesen kell vele beszélnem.

Emma is észrevette, hogy ideges vagyok, odajött hozzám, megfogtam a kezét és a szemébe néztem. Ő mélyet sóhajtott és átölelt. Észre se vettem addig, hogy telefonálás közben felálltam az ágyról és elkezdtem mászkálni a szobában. Nagyon zavart lehettem. De most olyan jól esett, hogy Emma mellettem van. Hirtelen ekkor eszembe jutott, hogy mit tettem. Megcsaltam Enikőt. Pont én, aki ezt a világon mindennél jobban megveti. Összerezzentem és teljesen kétségbe estem. Hogy tehettem meg ezt Enikővel? Ezt egyáltalán nem érdemelte.

- Mi a baj, mi történt? - kérdezte Emma félbeszakítva ezzel az önmarcangolásom.

Megcsaltam Enikőt... Hogy mondjam ezt most el neki úgy, hogy közben őt ne bántsam meg? Őszinte kell, hogy legyek vele, és az is szeretnék lenni. Tudnia kell, hogy mit érzek. Semmit sem akarok előtte titkolni. Vele bármit meg merek osztani.

- Hogy lehettem ennyire szemét Emma? Ezt nem érdemelte, ezt nem tehettem volna vele. - tört ki végül belőlem az, ami a szívem nyomta.

- Mi? Micsoda? De tegnap még azt mondtad, hogy iránta már nem érzel semmit. Most mégis akkor mit akarsz? - kétségbe esett volt Emma hangja. Kibújt az ölelésemből és fájdalommal telin nézett a szemembe. Én még mérgesebb lettem magamra, amiért most őt is megbántottam. El kell neki magyaráznom azt, hogy őt szeretem, de akkor sem kellett volna Enikővel így bánnom.

- A döntésem nem változott semmit Emma, nyugodj meg. - mondtam neki lágyan. Mély levegőt vettem és úgy folytattam. - De azt akkor sem érdemelte Enikő, hogy megcsaljam.

Éreztem, hogy egyre jobban mar a bűntudat. Nem bírtam tovább állni, leültem az ágyra és a kezem az arcomba temettem. Egy szemét, aljas ember vagyok, aki nem érdemli meg, hogy bárki is szeresse. Hogy tehettem ilyet Enikővel? Soha senkivel szemben nem akartam így viselkedni, és most mégis ezt tettem.

Hallottam amint Emma elém sétál, leült a földre és a fejét az ölembe hajtotta. A szívem óriásit dobbant és mérhetetlen szeretet és hála áradt szét a szívemben. Ebben a pillanatban éreztem, hogy Emmával nem csak őrülten szeretjük egymást, de tökéletes társak is vagyunk, teljes mértékben megértjük egymást, tudjuk mikor mire van szüksége a másiknak.

Remegő kézzel simítottam végig a haját, miközben éreztem, hogy könnybe lábadnak a szemeim. A sok érzelemtől, amit az elmúlt pár percben éltem át túlcsordult a lelkem.

- Sajnálom. - szólalt meg Emma de azonnal elcsuklott a hangja. - Én sem gondoltam erre tegnap este. - Mi? Bűntudta van? Neki is? De hát erről ő nem tehet, semmi oka nincs hibáztatnia magát. Hogy lehet ennyire jó és önzetlen? Azonnal ki kell ezt törölnie a fejéből, ő nem hibás. Csakis én tehetek erről, én okoztam ezt magamnak és Enikőnek.

- Nem, nem, te semmiről sem tehetsz. Ez csak az én keresztem, én hibáztam, nem voltam fair és ezért viselnem kell ennek a következményeit. Bármit is mond, igaza lesz, ezt nem érdemelte tőlem.

- Nem kell semmiért marcangolnod magad. Nem akartad őt megbántani. - mondta nekem lágyan és felmentően. Ebben nincs igaza, igenis van miért hibáztatnom magamat. Bár való igaz, nem szándékosan tettem, amit tettem. Vagyis de, persze szánt szándékkal feküdtem le tegnap Emmával, de nem akartam Enikőt megbántani ezzel. Nem gondoltam tegnap rá, ebben viszont hibáztam.

- Tegnap délután amikor újra egymásra találtunk, én mindent lezártnak tekintettem Enikővel. Hirtelen eszembe sem jutott, hogy ő viszont erről még nem tud, és hogy nem kellene ezt tennem vele. - mondtam Emmának, hogy megértse miért is vagyok hibás és miért van okom gyűlölni magamat.

- Majd én beszélek Enikővel, nem a te hibád volt. - mondta Emma bűntudattal teli hangon. Te jó ég, tényleg ő is hibásnak érzi magát. Pedig ő aztán tényleg nem tehet erről. Ez az én döntésem volt, és ráadásul én kezdeményeztem tegnap.

- Nem, nem. Ez nem a te bűnöd. És azt sem szeretném, ha esetleg Enikő neked támadna. Ezt nekem kell vele elrendeznem, ezt kettőnknek kell lezárnunk.

Mélyet sóhajtott Emma és éreztem rajta, hogy belenyugodott a döntésembe.

- Rendben. - mondta megértően. - De tudnod kell, hogy rám számíthatsz, ha tudok valahogy segíteni, kérlek szólj.

- Köszönöm. - mondtam neki mosolyogva és megsimogattam az arcát. Olyan tiszta, jó és önzetlen. Ezzel csak egy dolgot tudott elérni. Ha volt még egy aprócska részem, ami még nem volt szerelmes belé, akkor most már az is az lett. Hirtelen eszembe jutott, hogy most a dolgok megváltoztak és jobb lenne ha minél előbb beszélnék Enikővel. Az lenne a legjobb, mindannyiunknak. - Előbb kell ma visszamennem Pestre, hogy beszéljek vele. Nem hagyhatom kétségek közt. Ezt minél előbb tisztáznom kell vele. Ti is feljöttök most vissza Pestre?

- Megígértem anyukádnak meg apukádnak, hogy ma még itt maradunk. - mondta Emma picit elszontyolodva, amiért nemet kell mondania. De azonnal el is mosolyodott. - Nem tudnak Vandától elszakadni. Dani azt mondta, hogy reggel majd ő hazavisz minket, mert te úgyis Pesten maradsz a koncert után.

Miért maradnék utána Pesten? Tettem fel magamban a kérdést. És mégis hol? Enikőnél? Nem. Még Enikő hívása előtt is az a terv volt a fejemben, hogy a koncert utána visszajövök ide Emmáékhoz, és holnap reggel együtt megyünk majd vissza Pestre.

- Nem, visszajövök utána ide még az éjjel. - mosolyogva mondtam ezt Emmának és megsimogattam az arcát. Annyira szerettem volna megcsókolni, de nem vitt rá a lélek. Még mindig marcangoltam magam Enikő miatt, és tudtam jól, hogy minden további érintést Emmához megcsalásnak tekintenék Enikővel szemben. Tartozom neki azzal, hogy most már, hogy észnél vagyok nem teszem ezt.

Emma szakította félbe újra a gondolataimat. - Vigyázz magadra. Mostanság nagyon sokszor autózol és keveset alszol. Nem kell ma éjjel visszajönnöd ide.

Olyan aranyos volt, ahogy ezt mondta nekem. Azt hiszem egy aprócska részletről teljesen megfeledkezett, amire jobb ha figyelmeztetem. Elmosolyodtam és úgy emlékeztettem. - Jobban szeretnéd, ha ma éjjel még Enikőnél aludnék?

Láttam rajta, hogy hirtelen levegőt se bír venni és azonnal elvörösödött. Nagyon tetszett ez a reakciója. A féltékenysége halvány jelét láttam rajta, ami kifejezetten tetszett. Ezzel is csak a szerelmét fejezte ki, és ez most nagyon jól esett. Önkéntelenül is elnevettem magam, annyira aranyos és szeretnivaló volt így.

- Nem, persze. Vagyis ha ezt akarod, engem nem zavar. De nem muszáj, alhatsz ma nálunk is, odaadom a kulcsokat ha kell. Ismered már a járást felénk. - össze-vissza beszélt és hadart és teljes tűzben égett az arca. Magamban belül vigyorogtam, mint a vadalma, mert nagyon tetszett ez a párbeszéd és Emma zavara. Próbálta leplezni azt, hogy mennyire nem zavarná őt a dolog, de valójában láttam rajta, hogy majd megenné a féltékenység, ha ma még Enikőnél aludnék.

Végül úgy döntöttem, hogy nem piszkálom tovább, hanem egy új irányba terelem a beszélgetést, feledésbe merítve ezzel a lányos zavarát.

- Hát holnap már nem is nagyon lesz más választásom, mert ma délutánra hivatalosan is földönfutó leszek. - mondtam neki mosolyogva, de végül elnevettem magam.

Grimaszolt egyet, de nem szólt semmit sem. Újra én törtem meg a csendet.

- Tudod sok idő lesz, amíg Enikővel mindent elrendezünk. Ott van a közös lakás, amit még el kell rendeznünk majd. Persze nem  akarom tőle kikérni a részem. Pláne azok után, amit tettem vele. De azért tisztáznunk kell mindent, és el kell költöznöm tőle.

- Nem tettél semmi rosszat. - mondta Emma határozottan és kedvesen. - De ezt nektek kell eldönteni, nekem semmi jogom ebbe beleszólni és nem tartozol nekem magyarázattal.

Ebben nagyon téved, és ezt jobb ha most rögtön tisztázom is vele.

- Nem, mostantól minden érint téged, ami velem kapcsolatos. Együtt fogunk élni, együtt fogunk minden döntést meghozni. Persze csak ha szeretnél velem együtt élni.

- Hogyne szeretnék. - szólalt meg hirtelen. - Hogy tudsz ilyen butaságokat kérdezni? - mérgesen nézett rám, de én csak nevetni tudtam rajta, és azonnal szorosan magamhoz húztam és átöleltem. De a következő pillanatban már meg is torpantam. Nem, ezt ma már nem szabad. Nem szabad Emmához érnem, amíg Enikővel nem rendeztem el mindent. Nem játszhatom őt ki a háta mögött.

- Öhm, amíg nem beszéltem Enikővel... Tudod addig... - mondtam neki zavartan. Úgy láttam rajta, hogy megért engem.

- Nem, nem, ne aggódj. Semmi gond. Előttünk az egész élet, mindenre lesz időnk. Csak kérlek ne emészd magad. - mondta megértően és kedvesen. Megkönnyebbültem, ahogy ezt kimondta, örültem, hogy még ebben is megért engem és ráadásul türelmes is.

Szorosan magamhoz húztam őt és átöleltem. Ez még belefér, ez csak egy baráti ölelés. Dehogy baráti ölelés, miket beszélek! Legszívesebben agyoncsókolgatnám Emmát és gondolom hamar rátérnénk a szexualitásra is. Nagyot dobbant a szívem, mert eszembe jutott a tegnap este. Nem, nem, nem, ezt most nem kellene, mert meg fogom kívánni Emmát. Most nem szabad erre gondolnom.

Eszembe jutott, hogy jó lenne, ha elmondanám Emmának mennyire sokat jelent az nekem, hogy ilyen megértő. Nagyon hálás vagyok neki ezért.

- Köszönöm - súgtam lágyan a fülébe.

- Ugyan, nincs mit köszönnöd. - mondta halkan és kedvesen. - Én is ezt tenném a helyedben. Minden rendben van, ne aggódj.

Hirtelen kopogtak az ajtón. Felegyenesedtem és az ajtóra néztem.

- Szabad. - mondtam fennhangon.

Dani nyitott be hozzánk és a szája a füléig ért. Jellemző, ő mindig csak vigyorog, ha kell, ha nem. Na jó, nem mindig, de ő alapjáraton vidám és persze imád kötekedni. Úgy láttam, hogy ez most épp a kötekedős vigyora.

- Én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy szétugrasszam a turbékoló gerlepárt. - mondta kajánul. Tudtam. Jól ismerem már az én csibész öcsémet. Amikor csak tud poénkodik és vicces helyzeteket teremt. Szúrós szemmel néztem rá, hogy már megint engem vett célba. És persze Emmát. Dani elnevette magát, amint meglátta az arcomat. Ezt már én sem bírtam nevetés nélkül. Emmára néztem, aki zavartan elmosolyodott, de láttam rajta, hogy elpirult.

- Elkészült az ebéd, és mindenki rátok vár. - mondta Dani komolyabb hangnemre váltva.

- Rendben, menjünk. - mondtam neki. Felálltam, kézen fogtam Emmát és elindultunk az ajtó felé. Amikor Dani mellett elmentünk belebokszoltam egyet a karjába.

- Hé! Na, ezt most miért kaptam? - mondta meglepetten, de tudtam, hogy csak játszik.

- Csak. - mondtam neki nevetve. Ezt érdemelte a beszólásáért. Ő is elnevette magát, és most már Emma is velünk nevetett.

Így vonultunk le a konyhába, ahol már mindenki ránk várt. Apu fogta most Vandát a karjában, Attila pedig anyunak segített az ételeket az asztalra pakolni. Nagyon finom illatok voltak a konyhában, azonnal éhes lettem. Kicsit elszállt a szívemről a nyomás és a bűntudat, és nyugodtan ültem le az asztalhoz ebédelni a családommal.

22. fejezet

Ebéd után felhívtam Enikőt, hogy délután otthon lesz-e, mert nem akartam feleslegesen előbb elválni Emmától és Vandától. Szerencsére nem volt késő délután programja, így megbeszéltük, hogy a fellépés előtt hazamegyek hozzá. Ő nem tudhatta még, hogy a lakásunk már nem az én otthonom. Igyekeztem a telefonban nyugodt maradni, nem akartam, hogy rákérdezzen arra, hogy mi a probléma. Nem akartam még nehezebbé tenni ezt neki, szerettem volna, ha békében el tudunk válni egymástól, úgy, hogy minél kevésbé fájjon ez neki.

Próbáltam nem az Enikővel való találkozásra koncentrálni, és Vandával foglalkoztam. Nagyon boldog voltam, amikor vele voltam. Nem is hittem volna, hogy létezik ilyen fajta szeretet a világon, amíg én magam nem éltem át ezt. A szülői szeretet annyira mély, tiszta és őszinte, hogy nem is lehet semmilyen más egyéb kapcsolathoz, szeretethez mérni. Ez még annál is másabb volt, mint amit Emma iránt éreztem. Ugyanaz a mélységű szeretet volt, de különböztek egymástól. Fantasztikus érzés volt apának lenni.

Nem sokáig foglalkozhattam Vandával, mert hamar elaludt. Egy kis ideig néztem ahogy alszik. Álmában is gyönyörű és fenséges volt. Egy kevés időt még beszélgettünk a nappaliban a családdal, aztán úgy döntöttem, hogy ideje elindulnom. Elbúcsúztam mindenkitől, majd autóba szálltam.

Lassan pörögtek a kilométerek az úton. Emmán járt az eszem vezetés közben. Nem láttam rajta feszültséget, vagy féltékenységet amikor elváltunk. De úgy éreztem, hogy egy kicsit félt attól, ami most rám vár. Tudtam, hogy ok nélkül, de ő is érez bűntudatot a tegnap éjszaka miatt. Pedig neki nincs miért. Ez a teher csak engem nyomaszt, és nekem kell ezt letisztáznom Enikővel.

Egyre idegesebb lettem, ahogy Budapesthez közeledtem. Nem tudtam már Vandára és Emmára koncentrálni. Mart a bűntudat és a szégyen, és mintha egyre csak erősödtek volna, ahogy közeledtem Pesthez. Sosem akartam ilyet tenni egy nővel sem, de most mégis megtettem. Mindig is megvetettem azokat, akik megcsalják a párjukat, sose tudtam megérteni őket. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy miért nem gondoltam erre tegnap, miért nem jutott eszembe Enikő. Túlságosan nagy és őrült az a szerelem amit Emma iránt érzek, ez lehetett az oka annak, hogy tegnap éjjel felelőtlenül Emmával voltam. Muszáj megóvnom Enikőt ettől, ő semmiről sem tehet. Erről a részletről nem kell tudnia, nem szabad, hogy elmondjam neki. Mardosott a bűntudat. Megint hazudni fogok neki. Miért nem lehetett soha teljesen őszinte a mi kapcsolatunk? Tudtam, hogy ma úgyis szakítani fogunk és nem kell, hogy ennél is több fájdalmat okozzak neki. Nem kell, hogy erről tudjon. Nagyon fájt ez az elhatározásom. Gyűlölök hazudni, gyűlölöm magam és undorodok magamtól. Miért vagyok ilyen? Miért kell annyiszor olyat tennem, amit nem akarok, amit később megbánok majd és ami után úgyis csak a bűntudat marad? Nem, a tegnap éjszakát nem bántam meg teljesen. Én Emmával új életet kezdtem, és ezért voltunk tegnap együtt... Enikőt ezzel megcsaltam, ez tény. De nem gyűlölhetem és nem is tudom gyűlölni emiatt életem egyik legszebb estéjét.

Hirtelen ráeszméltem, hogy hazaértem. Haza? Nem, ma ez már nem az otthonom. Holnap teljesen új élet vár rám. De ma még van egy fontos dolgom. Most erre kell koncentrálnom. Mély levegőt vettem, kiszálltam az autóból és elindultam be a házba. Ezúttal is a lépcsőn mentem fel a lakásba azért, mert amíg felérek, addig is meg tudok nyugodni egy kicsit és kitisztul a fejem.

Az ajtó előtt megtorpantam egy pillanatra és elhatároztam, hogy amennyire csak tehetem, kíméletes leszek Enikővel. A lehető legkevesebb fájdalmat kell okoznom neki, sőt, ha lehet egyáltalán nem szabad ma fájdalmat okoznom neki. Bíztam abban, hogy békésen el tudunk szakadni egymástól.

Mély levegőt vettem, kifújtam majd kinyitottam az ajtót és beléptem a lakásba. Levettem a cipőmet, majd beljebb sétáltam a lakásba. Enikőt nem láttam sehol sem.

- Enikő? Itt vagy?

- A konyhában vagyok Dávid. - felelt Enikő váratlanul a konyhából.

Keresztülvágtam a nappalin és beléptem a konyhába. Ő éppen a pultnál dolgozott valamivel, nagyon elfoglalt volt. Reméltem, hogy hajlandó lesz velem beszélgetni úgy, hogy közben nem csinál semmi mást sem.

- Szia. - próbáltam kedvesen köszönni és igyekeztem a hangommal nem elárulni neki azt, hogy minden megváltozott. Zavarban voltam, mert úgy éreztem, hogy nagyon kedvesnek kell most lennem. Gyötört a bűntudat azért, amit mondani készültem, és úgy éreztem, hogy kevésbé lesz az fájó, ha kedves vagyok.

- Szia. Mi újság van? Anyukádéknál minden rendben van? - kérdezte tőlem érdeklődve.

- Öhm, igen, persze. - mondtam neki tétován. Ez így nem jó, máris a lényegre kell térnem, nem húzhatom tovább az időt. Nem tudunk más egyébről beszélni, muszáj belevágnom. - Figyelj Enikő, beszélhetnénk? Fontos lenne.

- Persze, mondd csak. - mondta gyanútlanul.

- Nem itt és így - mondtam neki zavartan. Ránéztem a kezében lévő késre, amivel épp szeletelt valamilyen húst. Nem akartam, hogy véletlenül megvágja magát, és szerettem volna, ha nem osztja meg most a figyelmét. - Szeretném, ha most csak rám figyelnél. Abba tudod hagyni, amit most csinálsz egy kicsit?

- Ha muszáj, akkor igen. - mondta értetlenül, de úgy láttam nincs ellenvetése. - Akkor menjünk át a nappaliba.

Letette a kést, kezet mosott, majd megtörölte a kezét és elindult utánam a konyhából át a nappaliba. Leült a kanapéra, rám nézett kicsit aggódva, de határozottan és csendben várt. Nem tudtam hirtelen megszólalni.

- Mi a baj? - felhúzott szemöldökkel kérdezte végül tőlem. Ismer már alaposan, tudta, hogy nincs rendben valami. És tipikusan úgy viselkedett, mint ahogy viselkedni szokott a komoly beszélgetéseink alatt. Érezte, hogy valami nagy horderejű dologról lesz szó, de láttam rajta, hogy ez nem különösebben érdekli, csak szeretne rajta minél előbb túl lenni.

Mély levegőt vettem és utána kezdtem csak neki a mondandómnak.

- Tudod megbeszéltük még nagyon régen, hogy mindig őszinték leszünk egymással. Ehhez én tartom is magam, és ezért őszintén mindent elmondok most neked.

- Megcsaltál? Van valakid? - szegezte nekem a kérdést félbeszakítva ezzel a mondandómat. Szúrósan és megvetően nézett rám, de nem láttam azt rajta, hogy ez megbántotta volna őt.

Nem tudtam hirtelen mit is mondjak. Nem akartam hazudni. De nagyon váratlanul ért, hogy azonnal mindenre ráhibázott.

- Engedd meg, hogy az elejétől kezdve mindent elmeséljek neked. Tisztellek és tartozom azzal, hogy elmondok neked mindent, hogy megértsd.

Mérgesen és idegesen nézett rám. Tudtam, hogy jogosan dühös és ezért nem is hibáztattam. Megérdemlem azt, amit kapni fogok tőle. A szégyen most még erőteljesebben eluralkodott rajtam, nagyon bántam azt, amit tettem vele.

Mély levegőt vettem, és úgy folytattam.

- Tudod, hogy tavaly nyáron szakítottunk, de azt nem, hogy én akkor új életet kezdtem. Mielőtt még tudtuk volna, hogy terhes vagy, az egész akkor történt velem. Akkor nem mondtam el neked, hogy amíg külön voltunk, én megismertem egy lányt. Azért nem mondtam el, mert beleszerettem, és nem akartalak ezzel megbántani téged. Amikor megtudtam, hogy babát vársz, akkor szakítottam vele, és ő is elfogadta ezt, nem állt az utunkba. Ezután többet nem láttam őt, és nem is találkoztam vele, semmit nem tudtam róla. Minden kapcsolatot megszakítottam vele, lezártam a kettőnk kapcsolatát. Ezt te is tudhatod, csak veled foglalkoztam. Együtt voltunk, vártuk a picit és eljegyeztelek. De azt tudod te is, hogy semmi sem volt már a régi. A vetélés után... - elakadt a szavam hirtelen. Ezt a mai napig nem tudtam feldolgozni, mindig fájt, amikor eszembe jutott. Különösen sokat járt a fejemben a meghalt kisbabám azóta, hogy Vandát megismertem. Sokszor eszembe jutott, hogy vajon milyen lenne a gyermekem, milyen lett volna, ha esélyt kap arra, hogy megszülessen. Mély levegőt vettem, összeszedtem magam és úgy folytattam. - Szóval utána is együtt maradtunk, nem váltak el az  útjaink. Nem tudom végül miért döntöttünk így. Tudom, hogy nálad is kihűlt már a szerelem.

- Én sem tudom Dávid miért maradtunk együtt. - mondta Enikő mély sóhajtással. - Talán a megszokás miatt. De attól még én szerettelek, csak nem ugyanazzal a hévvel, mint régen.

- Tudom. De én is úgy éreztem, megpróbálhatjuk újra együtt. És láttam rajtad, hogy te is ezt akarod.

- De Dávid, ha azt a nőt szeretted, miért maradtál velem miután elvetéltem? - szegezte nekem váratlanul azt a kérdést, amire soha nem akartam neki választ adni. Nem akartam, hogy tudja, milyen vívódásokon mentem keresztül az elmúlt hónapokban csak azért, hogy vele maradjak.

- Nem tudom. Akkor ott mindent lezártunk és nem akartam őt felbolygatni. És úgy éreztem melletted van a helyem és azt hittem, működhet a kapcsolatunk. Úgy éreztem, hogy szükséged van rám. - mondtam neki végül a kevésbé fájó verziót.

- Nem kellett volna ezt tenned. - mondta bánatos hangon. - És most újra felbukkant ez a nő?

- Igen. Tegnap. Ezért kellett lemennem Szolnokra. Anyu hívta fel Danit, miután engem nem ért el, hogy sürgősen menjünk haza. Akkor nem tudtam miért kellett hazarohannunk. - mély levegőt vettem, mielőtt folytattam. Tudtam, hogy amit most mondani fogok, azután elszabadulhat a pokol. - Ott találkoztam újra vele... És a lányommal.

Enikő szemei elkerekedtek az utolsó szavam hallatán. Láttam rajta, hogy nagyon megdöbbent és erre egyáltalán nem számított.

-A lányoddal? Az meg hogy lehet? - kérdezte megrökönyödve.

- Csak a szakításunk után tudta meg, hogy ő is babát vár. Nem keresett meg, mert nem akart választás elé állítani. Nem akarta, hogy a két gyerekem közül válasszak. A baba születése után akarta csak elmondani nekem, hogy van egy lányom.

- Biztos, hogy a tiéd? Bízol benne? - Enikő arca hitetlen volt és a szavai keserűek és sértettek voltak. Nem értettem, miért kérdez ilyet tőlem. Ezt egyedül nekem kell tudnom, hogy bízok-e Emmában. Bízok benne, tudom, hogy Vanda az én lányom.

- Igen, teljesen biztos. Bízok benne. Miért ne tenném? Ismerem őt, és tudom, hogy sose hazudna. Ő is tiszta lelkű, és őszinte. Tudom, hogy nem hazudik. Benned is bíztam, nem kételkedtem benned.

- Pedig lehet, hogy nem ártott volna. - vetette oda nekem keserűen és mérgesen, de láttam rajta, hogy komolyan beszél.

Hirtelen levegőt is elfelejtettem venni, és némán és szótlanul álltam előtte és néztem rá. Nem akartam elhinni azt, amit mond. Azt hittem rosszul hallottam, amit mondott. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatba telt, míg ráeszméltem, hogy jól értettem azt, amit mondott. Úgy éreztem összedőlt a világ és kicsúszik a lábam alól a talaj. Teljesen megdöbbentem és mérhetetlen fájdalom öntött el. Nem bírtam elhinni, hogy az elmúlt közel egy év hazugság volt és egy hazug kapocs láncolt engem Enikőhöz, miközben Emmának a világon mindennél jobban szüksége volt rám.

23. fejezet

Mintha egy örökkévalóság telt volna el amíg ezeket végiggondoltam, és megerősítésre vagy tagadásra várva, de újra meg bírtam szólalni.

- Tessék? - csak ennyit bírtam kérdezni tőle. Tudni akartam pontosan, hogy mire is célzott ezzel. Féltem hallani azt, amit tudtam, hogy ezzel a mondatával kimondott. De hallanom kellett kertelés nélkül azt, amire ezzel célzott.

Mély levegőt vett Enikő, kicsit várt és utána szólalt csak meg. - Nem voltam biztos abban, hogy a te gyereked várom.

Mint akit hideg zuhany ért, úgy éreztem magam. Teljesen összezavarodtam. Fájdalmat, dühöt és csalódottságot éreztem egyszerre.

Csalódtam Enikőben, nagyon mélyen. Hogy volt képes ezt tenni velem? Közel 10 éven át éltünk együtt, és képes volt ezt megtenni? Vajon mi mindenben hazudhatott még? Vajon hányszor csalhatott meg? Fájt amit mondott és tett, és nagyon dühös voltam rá, mert lehet, hogy ok nélkül szakított el Emmától és a lányomtól. Nem bírtam elhinni, hogy akivel majdnem 10 évig együtt voltam, ezt tette velem. Ilyen fontos dologban képes volt hazudni nekem?

- Hogy tehetted ezt? Mégis hogy gondoltad ezt?  - kérdeztem tőle dühösen és csalódottan. - És mikor mondtad volna el? Amikor a gyerekünk már felnőtt? "Hé, Dávid, a gyerek akit a sajátodként neveltél és szerettél, nem is biztos, hogy a te gyereked?" - mondtam neki vékony hangon. próbáltam utánozni a hangját, de nem ment. Csak a keserűség és a düh hallatszott a hangomban. És talán a megvetés is. Ebben a pillanatban gyűlöltem őt.

- Te beszélsz őszinteségről? - felelte már-már kiabálva. - Semmit nem mondtál nekem arról a nőről.

- Nem voltunk már együtt, amikor vele megismerkedtem. És mint mondtam az előbb, azért nem mondtam neked róla semmit, mert nem akartam, hogy megtudd, hogy beleszerettem. Nem akartalak ezzel megbántani. Új életet kellett kezdenünk, együtt, szeretetben, mert a gyermekünket vártuk, aki mindennél fontosabb volt nekem. Otthagytam őt érted és a gyerekemért. Fel tudod ezt fogni? - mondtam neki kiabálva. - Azért a gyermekért, aki lehet, hogy nem is az én gyerekem volt? És ezért el kellett hagynom akkor a saját lányomat. - azon kaptam magam, hogy teljes erőmből kiabálok vele. Érzetem, hogy az őrület határán vagyok. Nem tudtam elhinni, hogy ez történt velem.

- Sajnálom, hogy ezt kellett tenned. - a hangja csendesebb és megtört lett. Nem értettem a változást. Meghökkentem és ez hirtelen ráébresztett arra, hogy nekem is meg kellene nyugodnom. Megpróbáltam megnyugodni és szelídebb hangnemben beszélni vele.

- Miért engem kerestél meg? Miért nem azzal voltál aki a lehetséges másik apa lehetett? - kérdeztem tőle elgyötört hangon.

- Mert nem tudtam ki az apja a babának.  - mondta bűnbánó arccal. - A szakításunk környékén ismertem meg, és nem tartott sokáig a viszonyunk. És szerettem volna, ha inkább te vagy az apa, mint ő.

- Az nem változtat azon, hogy ki a valódi vér szerinti apa. - feleltem neki újra erőteljesebb hangnemben. Újra elöntött a düh. Hogy volt képes azért engem kijelölni apának, mert azt szerette volna, ha tőlem várja babát? Még valami szöget ütött a fejembe. Még ha borzasztóan is fog fájni, tudnom kell az igazat. - A szakításunk környékén az mit jelent? Előtte vagy utána?

- Nem mindegy Dávid? Most úgyis azért jöttél, hogy szakíts velem és felbontsuk az eljegyzésünket. - mondta keserűen és a hangja valamiért szomorú lett. Nem értettem, hogy mégis miért, hiszen az imént mondta ki akaratlanul is, hogy nem érez irántam semmit sem, és régóta így van ez már. Hiszen ha még szeretne, akkor nem tett volna ilyet. Tudnom kellett az igazat, hogy mi másban hazudott még nekem. Tudnom kellett, mert a helyén kell majd kezelnem ennek a kapcsolatnak az emlékét.

- Nem, nem mindegy. Tudnom kell az igazat. - mondtam neki keményen.

- Előtte. - mondta bűntudattal a szemében és szomorúan.

Nem szerettem már úgy Enikőt, de ez a kijelentése mégis fájt. Egy kicsinyke tőr, pont a szívembe és az önbecsülésembe. Ezt okozta ez az aprócska szó. Az önbecsülésem éreztem, hogy rengeteget zuhant. Majdnem 10 évig voltunk együtt, és ezt érdemeltem tőle? Nem akartam menteni magam a tegnapi bűnöm miatt, de úgy éreztem, hogy amit ő tett, az sokkal rosszabb. Egy idegen babáról nyugodt szívvel mondta volna, hogy az én gyermekem. Hogy lett volna képes ezt tenni velem, az igazi apával, és a babával, aki nem tehetett semmiről sem? Nem értettem őt. Nem ilyennek ismertem meg. Az az Enikő, akibe én régen beleszerettem, sose tett volna ilyet. Ő már nem az a nő volt, akit régen úgy szerettem.

- De mégis akkor miért maradtál velem?  - bukott ki belőlem a kérdés. - Nem voltam már elég jó neked, de pótapának megfeleltem volna? De a vetélés után miért nem mentél újra arra, amerre akartál?

- Mert nem akartam mást. Szerettelek, és úgy döntöttem, ez elég lesz nekem. - mondta keserűen és megtörten. De nem tudtam őt most sajnálni. Teljesen kiölt belőlem minden együttérzést. Ő már nem ugyanaz az ember volt, teljesen megváltozott. Csak dühöt éreztem iránta.

- Uh, te jó ég, Enikő. Hallod magad miket beszélsz? Mi történt veled? Miért változtál meg ennyire? - kérdeztem tőle mérgesen.

- Nem tudom Dávid. - a hangja nyugodt lett és eltűnt a fájdalom az arcáról. Szelíden beszélt velem és nyugodtan. - Most már szerintem mindent tisztáztunk, és kár egymást bántanunk. Elfogadom, hogy kettőnk közt mindennek vége. Talán jobb lesz így. Nem akarok haragot.

- Én sem. - mondtam neki nyugodt hangnemben. Hirtelen nem értettem, hogy miként voltam képes ilyen hamar megnyugodni. - Nem akarom, hogy keserűségben váljunk el, nem szeretném, ha ez az emlék maradna meg bennem a kapcsolatunkból.

- Helyes. - mondta elmosolyodva. - Te is megcsaltál, én is. Kvittek vagyunk. Kár ezen rágódni.

Hirtelen újra elöntött a düh és azt hittem felrobbanok. Nem bírtam türtőztetni magamat, újra nekiestem.

- Ne hasonlíts magadhoz ezen a téren. - mondtam neki kiabálva. - Én azonnal jöttem ma hozzád, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba és elmondjam az igazat, te viszont képes lettél volna hazugságban élni velem és egy gyermekkel, akinek te magad se tudtad ki lehet az apja. Én úgy csaltalak meg tegnap, hogy számomra akkor délután a kettőnk kapcsolata véget ért. Ma jöttem csak rá, hogy amíg veled ezt nem közöltem, addig tulajdonképpen úgy vehetjük, hogy megcsaltalak.

- Túl lelkiismeretes vagy Dávid. - mondta szelíden és mosolyogva, amivel csak még jobban feldühített. - Ezt mindig is szerettem benned.

- Mindegy mit gondolsz Enikő. Nem szándékosan tettem ezt veled. Sajnálom, ha ezzel megbántottalak, én tényleg nem akartam. Nem úgy mint te. De most inkább megyek, este még fellépésem lesz. A lakást nemsokára eladom, és majd az árát elfelezzük.

- De hiszen a nagyobb részét te fizetted ki egyedül.

- Nem baj, így érzem korrektnek. - mondtam neki halkabban, de még mindig kimért hangnemben. - Nem akarom, hogy azt hidd kihasznállak és anyagias lennék.

- Dávid, tudod jól, hogy tudom, hogy nem vagy ilyen. - mondta hitetlenül és az égbe emelte a szemét. - Kérlek ne haragudj, hogy megbántottalak. Kettőnk közt rég meghalt minden, ezt mindketten tudjuk. De nem akarom, hogy haragban váljunk el.

- Én sem. Felejtsük el a mai beszélgetést. - mondtam végül nyugodtan.

- Rendben. - mondta kedvesen és felállt a kanapéról, odajött hozzám és két puszit adott az arcomra. Én is adtam neki egy-egy puszit. - Tényleg sajnálom, hogy így alakult. De jobb így. - mondta bánatosan és lehúzta a gyűrűt az ujjáról és a tenyerembe tette. - Ezt visszaadom most neked.

- Nem Enikő, tartsd csak meg. Ez a tiéd. Azt teszel vele amit szeretnél. Bármit, engem nem zavar. - mondtam és visszatettem a gyűrűt a tenyerébe.

Nagyot sóhajtott és a tenyerébe zárta a gyűrűt. - Rendben. Köszönöm.

- Jobb lesz így mindkettőnknek. - mondtam neki már teljesen lenyugodva és még utoljára átöleltem, hogy tudja, nem haragszom rá. Minden már a múlté, lezártuk. A megcsalás... Azt még magamban fel kell dolgoznom. De a kapcsolatunk már a múlté és nem akarom, hogy haragban váljunk el.

- Sok boldogságot kívánok nektek. - mondta kibontakozva a karjaimból és mosolygott. Láttam rajta, hogy ezt őszintén mondja és szívből kívánja. De hirtelen elbizonytalanodtam. Nem tudom már, hogy mikor nem volt velem őszinte a kapcsolatunkban és nem tudom, hogy valóban ismerem-e őt. Ezeket már sose fogom megtudni, de nem is akarom. Elég volt mára ennyi csalódás, nem akarom rossz emlékként őrizni az elmúlt majdnem 10 évet. Sokáig nagyon boldogok voltunk és szerettük egymást. Erre fogok csak emlékezni.

- Köszönöm. Én is sok boldogságot kívánok neked. Remélem hamar megtalálod azt, akit neked teremtett az ég. - mondtam neki mosolyogva és őszintén. Igen, akármi is történt kettőnk között, azt akarom, hogy boldog legyen.

Elmosolyodott és úgy felelt. - Én nem hiszek ebben Dávid. De azért köszönöm.

- Igen, tudom. - mondtam kedvesen. Nagyot sóhajtottam és úgy döntöttem, hogy ideje mennem. - Elviszem most néhány dolgomat, aztán majd felhívlak, amikor eljövök a többiért.

- Rendben. Én visszamegyek a konyhába és befejezem amit elkezdtem. Majd zárd be az ajtót ha elmész.

- Rendben.

A konyhába menet visszafordult és újra rám nézett.

- Még valami. Meddig maradhatok a lakásban? - kérdezte kíváncsian.

- Amíg meg nem veszik. Szólok majd, ha van rá vevő.

- Rendben, köszönöm, hogy ezt elintézed.

- Ugyan. Akkor majd hívlak.

- Rendben. Szia.

Visszament a konyhába én pedig elővettem a bőröndöm és gyorsan belepakoltam néhány dolgot, amikre szükségem lehet majd a teljes kiköltözésemig. Siettem, ezért nem figyeltem arra, hogy mit pakolok be. Még a koncert előtt el akartam menni Emma lakásába és ott akartam elkészülni. Hamar végeztem és pillanatok alatt már az autóban ültem és Emma lakása felé vezettem. Úgy döntöttem, majd ha nála leszek akkor felhívom és elmondom neki, hogy végül is minden rendben volt. Valóban minden rendben ment? Attól függ, honnan nézzük a történteket. Abból a szempontból minden rendben ment, hogy békében váltunk el Enikővel. De amit ma megtudtam... Hogy tudott ennyire kihasználni? Nagyon rosszul éreztem magam a történtek miatt. Nagyon megbántott ezzel Enikő. Én a véremként szerettem azt a kisbabát. Hogy volt képes így becsapni engem? Nagyon fájt ez az egész és nem akartam egyedül lenni most. És nem is voltam biztos abban, hogy jó-e, ha ma egyedül leszek. Nem akarom egyedül tölteni a gondolataimmal az éjszakát. Túlságosan kiborított ez az egész. Ráadásul Emma és a lányom is hiányzik és jobb szeretném minél előbb újra látni őket.

24. fejezet

Nagyon jó érzés volt belépni Emma lakásába. Kellemes emlékeket ébresztett fel bennem. Megnyugodtam és úgy éreztem, hogy hazaértem. Tudtam, hogy mától ez lesz az otthonon és ez a tudat nyugalommal árasztott el.

Emlékeztem arra, hogy mit hol találok, ezért semmit sem kellett keresgélnem. Gyorsan lefürödtem és megvacsoráztam. Emma csirkepaprikása isteni volt, nagyon jól esett. Hiányzott a főztje, örültem neki, hogy most ezt is visszakaptam. Elmosogattam magam után majd leültem a kanapéra és úgy döntöttem, hogy felhívom Emmát. Már nyugodt voltam annyira, hogy tudjak vele beszélni. Nem akartam telefonon elmondani neki a történteket és nem akartam, hogy rájöjjön, nem ment simán az este... A szívem még mindig nehéz volt, de nem akartam most az Enikővel történtekre gondolni. Túlságosan fájt, amiket mondott. Mély levegőt vettem és eldöntöttem, hogy túl fogok lépni ezen is. Változtatni nem tudok rajta, a rosszat pedig el kell felejteni. Erősnek hittem magam, de tudtam, hogy ez nem lesz egy egyszerű feladat.

Végül elővettem a telefonomat és tárcsáztam. Sokáig csörgött a telefon mire Emma felvette.

- Szia! - a hangja nyugodt volt, amikor felvette. Egy pillanatra elmosolyodtam, amint meghallottam a hangját. Megnyugvással töltött el a tudat, hogy hozzám tartozik.

- Szia Emma! Jó hallani a hangod - köszöntem és nagyot sóhajtottam. - Azért hívtalak, hogy megnyugtassalak, Enikővel mindent békében le tudtunk zárni. Nem lesz semmi gond.

- Köszönöm, hogy felhívtál és elmondtad ezt nekem. És te jól vagy?

- Igen, jól vagyok. Majd holnap mindent elmondok. De én jobb szeretném, ha ma éjjel már újra láthatnálak. - valóban így volt. Nem akartam ma éjjel egyedül lenni a gondolataimmal. A koncert sem fog sokáig tartani, és hamar egyedül fogom találni magam.

- Dávid kérlek ne csináld ezt. Lassan 48 órája nem aludtál. Fáradt vagy és aludnod kell. Nem bírnám elviselni, ha valami bajod történne, amikor visszaautózol Szolnokra.

- Igazad van. - mondtam végül és beláttam, hogy nem lennék képes ma még egy ekkora távolságot levezetni. - Majdnem leragadnak a szemeim már most. A koncert után biztosan azonnal elalszom nálad.

- Nem nálam, hanem nálunk. Az én otthonom most már a tiéd is.

Elmosolyodtam. Annyira jó lelkű és kedves volt Emma. Nagyon szerettem ezt benne, egy igazi angyal volt.

- Rendben. Akkor holnap reggel itthon várlak titeket. Mond meg a drága kisöcsémnek, hogy nagyon óvatosan vezessen. Szokása felelőtlenül vezetni.

- Ne aggódj, nem lesz semmi gond. Mi is vele leszünk és ezért most még óvatosabb lesz. Nagyon szereti az unokahúgát.

- Rendben. Jól érzitek magatokat anyuéknél?

- Igen. Nagyon kedvesek velünk és a délután folyamán jobban megismerkedtünk. Azt hiszem befogadtak.

- Igen, ebben biztos lehetsz. Látják, hogy mennyire boldogok vagyunk, és ez nekik elég. El kell köszönnöm most Emma, mert ideje készülődnöm. Hamarosan indulnom kell.

- Rendben. Akkor érezd jól magad az este. Nemsokára találkozunk, szóval ne légy levert. Szia!

- Köszönök mindent Emma. Csókollak!

Letettem a telefont és nagy levegőt vettem. Ez jól ment, könyveltem el magamban. Kár, hogy ma nem jöttek velem haza. Eszembe jutott a ma délelőtt, amikor Vandával játszottam. Amikor rá gondoltam határtalan öröm és büszkeség terült szét a lelkemben. Igen, szóval ilyen érzés apának lenni... Egy életet teremteni, óvni, szeretni, gondozni... Olyan kevés idő telt el azóta, hogy megtudtam, hogy van egy lányom, mégis már el sem tudtam volna képzelni az életem nélküle. Kész voltam arra az új életre, ami most rám várt. Minden meg fog most változni, de a jó irányba. Nagy felelősség szülőnek lenni, de úgy éreztem, hogy a szüleim példája remekül kitanított és képes leszek megállni a helyem ebben a szerepben.

Szép lassan megnyugodtam és próbáltam most csak Vandára és Emmára gondolni. Vajon mit csinálhatnak most? Talán most van a fürdetés. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott a tegnap este. Mielőtt Emmával kimentünk a tóhoz megfürdettük Vandát. Aranyosan tapicskolta a kezével a vizet és édesen kacarászott. Olyan kis csöppnyi volt még, de nagyom éber és eleven volt. Hihetetlen élmény volt a kislányom a karomban tartani. Teljesen más érzés volt, mint a keresztlányomat. Amikor Vanda a kezemben volt éreztem minden porcikámban, hogy ő az én kislányom, akiért felelősséggel tartozok. Az én kislányom... Hirtelen elkomorodtam és eszembe jutott a mai beszélgetésem Enikővel. "Nem voltam biztos abban, hogy a te gyereked várom." Ez a mondata kegyetlenül beleégett a szívembe... Nem az én gyerekem várta... Nem a saját gyermekem gyászoltam? Hirtelen bevillant a szemem előtt Vanda, amint a karomban tartom... A bűntudat ezerrel tört be a szívembe, de nem tudtam uralkodni a gondolataimon. Mi van, ha... Nem, Emma nem tenne ilyet... De... Enikőről sem hittem volna, hogy ilyenben képes lenne hazudni nekem. Mit tegyek? Nem kételkedhetek Emmában... De tudnom kell. Ma nagyon megbántott Enikő...

Próbáltam elterelni a gondolataimat és igyekeztem az esti fellépésre koncentrálni. Nem mehetek ilyen állapotban fellépni. Szeretem a zenét, és imádok énekelni. Igen, a mai koncert fel fog vidítani.

A gondolataim hirtelen félbeszakította a csengő. Meglepődtem, mert nem mondta Emma, hogy vár ma estére valakit. Lassan felkeltem a kanapéról és úgy döntöttem, hogy megnézem ki az. Lehet, hogy fontos ügyben keresik, jobb ha megnézem, hogy ki az.

Mikor kinyitottam az ajtót egy férfi állt előttem. Nem ismertem, de biztos voltam benne, hogy Emmát keresi, mert meglepődött, amikor meglátott. Vagy azért mert felismert, vagy mert engem talált itt Emma helyet. Vajon mit akarhat? Újra bekúszott a lelki szemeim elé Vanda arca és összeszorult a torkom. Úgy döntöttem inkább, hogy üdvözlöm az idegent.

- Jó estét! Miben segíthetek? - kérdeztem udvariasan.

- Jó estét! - mondta meglepetten és kérdőn nézett rám. - Elnézést, de Ön mit keres itt?

Szóval felismert. Elmosolyodtam, mert mulatságosnak tartottam a helyzetet.

- Én itt lakok. Mit szeretne?

A férfi szeme még jobban kikerekedett. Nem tudom, hogy mennyire ismeri Emmát, biztosan hirtelen jött neki ez az információ.

- Már elnézést, de az hogy lehet? - kérdezte elhűlve. Nagyon mulatságos volt, ahogy értetlenkedett. - Mióta lakik Ön itt? Tudtommal Emma él itt.

- Igen, ő lakik itt, és mától én is. A barátja vagyok. - igen, az vagyok, hivatalosan. De úgy éreztem legbelül, hogy ő sokkal több nekem ennél az egyszerű szónál. Mit mondjak neki? Ha jobban végiggondolom, akkor mától együtt élünk. - Vagyis inkább az élettársa vagyok jelen pillanatban. - tettem hozzá, és nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.

- Bocsánat, erről nem tudtam. - mondta értetlenül. Ezek szerint Emma nem avatta be semmibe sem. Kíváncsi vagyok mennyire jó barátja Emmának. Vagy talán több is egy jó barátnál? Nem, erre nem akartam gondolni, de akárhogy küzdöttem ellene, kétely ült a szívembe... Aztán rádöbbentem, hogy válaszolnom kellene a váratlan vendégnek.

- Semmi gond. Mit tehetek Önért? Miért keresi Emmát?

- Beszélni szeretnék vele. Itthon van?

- Nem, most vidéken van a szüleimnél. De megmondom neki, hogy kereste. Szabad a nevét? - Egyre idegesebb lettem, hogy ki lehet ő, és miért keresi Emmát ilyen késői órán. Azt tudnia kell, hogy Emmának van egy kislánya. Ilyenkor miért zavarná őket?

- Szerintem tudja ki vagyok. A nevem Zoli. - azzal a kezét nyújtotta.

Én is kinyújtottam a kezem és kezet fogtunk.

- Dávid vagyok. Szerintem tegeződjünk.

- Rendben Dávid. - mondta, majd elengedte a kezemet.

Szóval Zoli. Nekem ez nem mondott semmit sem. Túl kevés ideig voltam együtt Emmával, nem volt időnk minden barátot bemutatni egymásnak. Úgy döntöttem megkérdezem, hogy mégis honnan ismeri Emmát, vagy milyen viszonyban vannak. Elvégre Emmának is mondanom kell majd valamit, hogy ki kereste.

- Sajnálom, még mindig nem tudom ki vagy pontosan. Találkoztunk már?

- Nem hinném. De biztosan hallottál már rólam. - sejtelmesen elmosolyodott, ami egyáltalán nem tetszett. Vészjósló volt. - De van egy közös ismerősünk. Emma a volt feleségem.

" A volt felesége" - suttogtam magamban a szavait. Emma a volt felesége. Ilyenkor keresi Emmát a volt férje... És még jóban vannak. A szívem összeszorult és nem bírtam felelni. Újra Vandára gondoltam és egyre jobban éreztem a nyomást a szívemben.

25. fejezet

Nagyon váratlanul ért ez a hír. Erre nem számítottam. Mintha ezer éve lett volna, hogy Emma mesélt az ex-férjéről. Igen, talán még a nevét is említette, de sose láttam őt. Alaposan megnéztem magamnak. Valamiért azt súgták az ösztöneim, hogy jobb ha vigyázok vele. Vagy csak féltékeny vagyok? Nem, hisz nincs rá okom. Újra beúszott Vanda arca a tudatomba. Majd Enikőé, és az a mondat, amit nem bírtam elfelejteni... Vagy mégis van rá okom? Összeszorult a szívem...

Az első megdöbbenésem próbáltam palástolni, majd feleltem Zolinak.

- Most már tudom ki vagy. Emma említett téged, csak a neved nem rémlett, illetve nem is találkoztunk még.

- Értem. Semmi gond. Miért kellett volna tudnod ki vagyok? - kérdezte zavart mosollyal. - Nem is zavarok tovább, mondd majd meg Emmának kérlek, hogy kerestem. Szeretném tudni, hogy van. Ha jól tudom, már megszületett a kisbaba. - hirtelen az arca meglepett lett és fürkésző tekintettel nézett rám. - Mióta vagytok együtt?

- Nem régóta, azért nem tudhatsz rólam.

- Az lehet. - mondta elgondolkozva. Nem lehet, hanem biztos, hiszen csak tegnap találkoztunk újra Emmával. Az arca továbbra is elgondolkodó volt, és láttam rajta, hogy valami nagyon zavarja. Gondolom én voltam az, aki bökte a csőrét. Végül folytatta. - De valamit nem értek. Van saját életed, rengeteg fellépés és mégis egy olyan nővel kezdesz, aki most szült egy kisbabát? Nem hittem, hogy te ilyen normális ember vagy. Pozitívan csalódtam benned. Őszintén.

Elismerően nézett rám én pedig nagyon zavarba jöttem. Szóval tényleg nem tud semmit sem... Nem vagyok én annyira normális ember, ahogy ő mondja. Nagyot sóhajtottam. Essünk túl rajta, jobb ha tudja az igazat.

- Köszönöm a dicséreted, de van amiről ezek szerint nincs tudomásod. Igazság szerint Vandának én vagyok az édesapja. Emma gondolom ezt a részletet nem árulta el neked.

Az arca egy pillanat alatt érdeklődőből döbbentre, majd dühösre változott. Magából kikelve esett nekem

- Micsoda? És volt képed elhagyni őt állapotosan? Meg se kerested őt! Én soha nem tettem volna ezt vele. Te meg ezek után vissza mersz menni hozzá, mint ha semmi sem történt volna? Tudod te mennyire kikészítetted, hogy egyedül kellett végigcsinálnia mindent? Kihasználtad és eldobtad őt!

Csak mondta, mondta és mondta, én pedig nem bírtam megszólalni sem. Próbáltam félbeszakítani, de nem ment. Mire épp megszólaltam volna azon kaptam magam, hogy egy bivalyerőset behúz nekem, a következő pillanatban pedig már a földön feküdtem. Az ökle nagyon kemény volt és nem fogta vissza magát, de szerencsére csak egyet kaptam, a másodikra talán már reagálni is lett volna időm.

Azonnal elöntött a düh, és próbáltam magam visszafogni, hogy ne essek neki én is. Felálltam a földről és közelebb léptem hozzá és mérgesen estem neki. Dühített, hogy végig se hallgatott, mert tudtam, hogy ezt nem érdemeltem meg.

- Na ide figyelj Zoli! Először is Emmától elváltál és innentől kezdve semmi közöd nincs a magánéletéhez. Másodszor, mivel Emma nem avatott be téged a részletekbe, tudhatnád, hogy ez egy kicsit bonyolultabb. Nem önszántamból hagytam el Emmát, és egészen tegnapig nem is tudtam, hogy babát várt. Az exem közölte, hogy gyereket vár tőlem és vissza kellett mennem hozzá, ezért hagytam el Emmát. A magzat 3 hónaposan meghalt, de velem csak ma tudatta a drága exem, hogy lehet, hogy nem is én voltam annak a pici életnek az apja, akit szívből gyászoltam. Emma nem keresett meg, ezért fogalmam sem volt arról, hogy mi van vele.

Nagyon hadartam és iszonyatos dühvel zúdítottam mindent Zolira, aki csak meglepetten pislogott. Dühömben észre se vettem, hogy kicsordultak a könnyeim. Remek! Már csak ez hiányzott, jól bemutatkoztam Emma ex-férjének! Most biztosan azt hiszi, hogy egy gyenge senki vagyok, aki nem Emmához való.

Zoli döbbenten meredt rám. Végül halkan megszólalt.

- Ember... Nem tudom mi ütött belém. Ne haragudj, én abszolút nem ilyen vagyok. A békés kommunikációban hiszek, nem szoktam ilyen lenni... - mély levegőt vett, majd folytatta a magyarázkodást. - Tudod Emmával sokáig voltunk együtt, és jó barátokként váltunk el... Olyan nekem, mint ha a húgom lenne, szóval ezért volt ez az egész... Kiakadtam, ne haragudj Dávid.

Mély levegőt vettem és kezdtem lehiggadni.

- Nem kell magyarázkodnod... - fújtam egy nagyot, hogy megnyugodjak. - A helyedben én is ezt tettem volna. Bár nekem két öcsém van, és nem tudom, hogyan reagálnék, ha közölné valamelyikük, hogy gyereket vár és az apa elhagyta őt. - mondtam, majd elnevettem magam miközben elképzeltem ezt a képtelen helyzetet.

- Hát, az érdekes lenne. - tette hozzá és ő is nevetett, de láttam, hogy nem őszinte a nevetése. Nem is csodálkoztam ezen, elég kellemetlen szituáció van mögöttünk. - Tényleg ne haragudj Dávid.

- Semmi gond. - mondtam egy újabb mély levegőt véve, majd kezet nyújtottam neki. Ő elfogadta a gesztust. - Semmi gond. - ismételtem, majd megfogtam az arcom. Fájt ott, ahol megütött. - Ember, van benned erő. - Elnevettem magam és ő is nevetett, de még mindig nem őszintén.

- Tényleg sajnálom.

- Felejtsük már el. Bejössz? Le kellene jegelnem az arcom.

- Ha nem zavarlak, persze.

Előre mentem ő pedig követett és becsukta az ajtót. Elindultam a konyha felé, és közben abban bíztam, hogy Emma tart jeget a fagyasztóban. Intettem Zolinak, hogy üljön le, én pedig elkezdtem keresgélni a fagyasztóban. Megtaláltam a jégkocka tartót, szerencsére tele volt. Kivettem, majd elindultam vele a fürdőbe.

- Ülj csak le. Mindjárt jövök én is, csak keresek valamit amibe tehetek jeget. - mondtam Zolinak, aki még mindig csak ácsorgott a konyhában.

A fürdőben elővettem egy törülközőt és beletettem a jeget. Visszamentem a konyhába és én is leültem. Közben az arcomra tettem a jeget és élveztem, ahogy hűsíti a lüktető arcomat.

- Ne haragudj, de nem tudom mivel tudlak megkínálni. Körülbelül két órája költöztem be egyedül, mert mint mondtam, Emma vidéken van. Nem tudom, hogy tart-e itthon valami alkoholosat, de Vanda miatt szerintem maximum alkoholmentessel tudok szolgálni. - ő is és én is jóízűt nevettünk ezen, majd ő folytatta.

- Nem kérek semmit sem, köszönöm. Kocsival vagyok. - mondta mentegetően majd elkezdte nézegetni az arcomat. - Nagy a gond?

- Nem tudom. A fürdőben én is észrevettem. Remélem nem fogok lebukni. A sminkesnek ma csak a karikákat kellett volna eltűntetnie a szemem alól - mondtam nevetve és ő is nevetett velem.

- Ember, ez nem semmi! Hogy bírod ezt a hajtást? Meg hogy tudod elviselni azt a sok sminket amit rád kennek? Mert hát valljuk be, férfi vagy te is - mondta nevetve.

- Az volnék. - mondtam én is mosolyogva, majd komolyra fordítottam a szót. - Hozzá tartozik a szakmámhoz, el kell viselnem. Jó, hogy szóba hoztad, a klubba menet is el kell fednem valahogy. Remek! Első este kifosztom Emma smink készletét.

Újra nevettünk mindketten, majd felálltam és kidobtam a mosogatóba a jeget, a törülközőt pedig bevittem a fürdőbe. Elkezdtem keresgélni a polcokon, és szerencsére hamar ráakadtam Emma neszeszer táskájára. Elővettem az alapozóit és munkához láttam. A monoklim gyönyörű kéken virított a szemem alatt, még illett is hozzá. Elnevettem magam a hülyeségemen, és inkább nekiálltam eltűntetni az eltüntethetetlent. Legalább 10 percig kenegettem magam. Hol túl sok lett és úgy néztem ki mint aki beleborult egy rakás festékbe, hol pedig túl kevés lett és a monoklit csak még jobban kihangsúlyoztam. Végül sikerült egy viszonylag tűrhető átmenetet eltalálnom. Elpakoltam az alapozókat, majd elindultam vissza a konyhába Zolihoz. Közben azon gondolkoztam, hogy mit fogok ma mondani Dinának. Azt csak nem árulhatom el neki, hogy a kislányom édesanyjának az exe bemosott nekem. Elnevettem magam, majd eldöntöttem, hogy maradok a jól bevált szövegnél. Elestem. Miért ne? Néha lehet béna az ember, különösen akkor ha elfelejtette, hogy átrendezte a szobáját. Igen, ez jó lesz.

Visszaértem a konyhába és lehuppantam Zolival szemben.

- Na? Mit gondolsz?

Zoli értetlenül elkezdett mustrálni. - Nem rossz. Van rajtad egy kiló festék, de semmi nem látszik. Bár nem tudom mennyire volt feltűnő.

- Eléggé az volt. Majd elmúlik. Figyelj, én tényleg nem haragszom rád, jogos volt amit tettél, annak fényében amennyit tudtál a dolgainkról. Szóval én szívesen összeülök veled máskor, akkor talán lesz itthon sör is, de most mennem kell, mert így is késésben vagyok a koncertről.

- Nem gond. Én benne vagyok. Rosszul indult, ahogy megismerkedtünk, de a sör mindent megold majd. - mindketten jóízűt nevettünk, most már ő is őszintén.

- Akkor majd ütközünk még. Emma számát tudod, tudod hol lakunk, szóval majd összefutunk. Na meg könnyű engem megtalálni. - mondtam nevetve.

Zoli is nevetett. - Az biztos, nem tudsz elveszni, mindenhol te virítasz a plakátokon Pesten.

- Na igen, nem direkt csinálom.

Csak nevettünk és kezdtem jól érezni magam. Most pont erre volt szükségem, hogy ne gondolkodjak semmin sem. A kedvem is jó lett, bár az arcom még éreztem, de már nem fájt annyira. Ennyit megérdemeltem, úgy gondoltam.

- Majd keresni foglak - mondta, majd kezet fogtunk és kikísértem. - És tényleg ne haragudj ezért.

- Ha még egyszer bocsánatok kérsz, én is bemosok neked.

Újra nevettünk, majd kisétáltunk az ajtóhoz.

- Jól van, befejeztem. Majd kiengesztellek legközelebb. Csáó!

- Hello.

Becsuktam az ajtót és mély levegőt vettem. A kedvem határozottan jobb lett. Aztán amint beértem a nappaliba megláttam Vanda kiságyát... Minden eszembe jutott és mart a bűntudat. Muszáj lesz Emmával beszélnem, nem lehetnek kételyeim.

Felkaptam az irataimat, bezártam a lakást és lementem a kocsihoz. Nehéz szívvel ültem be és indultam útnak. Szinte nem is figyeltem, hogy hol vagyok. Hamar megérkeztem, a többiek már kint vártak a bejárat előtt.

- Hol voltál? Már rég várunk rád! - mondta Dina és mérgesen elkezdett befelé húzni, épphogy volt időm lezárni az autót.

- Bocs, dolgom volt.

- Siessünk, 5 perc múlva kezdesz.

- Ilyen hamar? - kérdeztem csodálkozva.

- Igen. Nem nézted az időt? 10 perce színpadon kellene lenned.

- Lefoglaltak és nem tudtam idejében elindulni.

- Mindegy, nem lényeg, siessünk. - mondta és közben beértünk az öltözőbe. Rám sem nézett csak elkezdte a ruhákat a kezembe nyomni. - Ez lesz az inged ma, és a nadrág meg ez. - mondta és közben egy szürke inget, meg egy fekete nadrágot adott a kezembe. - Kabát most nem kell, meleg van már ahhoz.

- Bele is sülnék. - mondtam viccesen.

- Igen, na gyerünk vedd fel. - hirtelen elkerekedett a szeme. Sejtettem, most nézte csak meg jobban az arcomat, a kinti fényben nem láthatta. - Mi műveltél magaddal? Verekedtél?

- Dehogy. Csak elkapott az éjjeliszekrényem éjjel. Átrendeztem a szobát és éjjel mikor felkeltem ez nem rémlett. - mondtam nevetve.

- Fantasztikus... - mondta idegesen. - Ülj le, megpróbálom eltűntetni. Mit kentél rá?

- Alapozót.

- De még mennyit... - szörnyülködött. Előkapta a neszeszer táskáját és nekem esett. Nem kímélt, pillanatok alatt kipofozott. - Kész. - mondta elégedetten.

Felálltam és odasétáltam a tükörhöz. - Igen, határozottan jobb. - Valóban az volt. Szinte észrevétlen volt az alapozó, nem úgy mint amit én kentem rá. Túlzásba estem. Hiába, hát ez is egy külön szakma.

- Öltözz át, aztán gyere, kezdhetsz is. - mondta, és még mielőtt felelhettem volna neki már ki is ment az öltözőből.

Csak ráztam a fejem, hogy ennyire elszúrtam ma mindent... Nem csak a sminket, Zolival ez az egész balhé... Meg Enikő... És Emma... Nem, most nem gondolhatok erre. Erősnek kell lennem. Felvettem a ruhákat, majd kiléptem az öltözőből és elindultam a folyosón egyenesen a színpadhoz. Amint beléptem hatalmas sikítás csapta meg a fülem és önkéntelenül is elmosolyodtam. Haza értem. A másik otthonom, a másik családom ők voltak. A figyelmem teljesen elterelte a koncert és ennek most nagyon hálás voltam. Nem mindig sikerült erősnek maradnom egy-egy koncerten... Végig vidáman énekeltem nekik, amit nem győztek meghálálni a sok mosollyal, énekléssel és sikítozással.

Hamar elszállt a koncert, szinte észre se vettem, hogy már a kocsiban ülök és hazafele vezetek. Még mosolyogtam az úton, de mikor beléptem a lakásba elnehezült a szívem. Rögtön a bőröndhöz léptem, átöltöztem és körül sem pillantva a lakásban bementem a szobába. Ledőltem az ágyra és elmosolyodtam. Éreztem a párnákon Emma illatát és azonnal magam előtt láttam az arcát. Tudtam, hogy holnap nehéz napom lesz, tisztáznom kell a dolgainkat. A mai nap... Nehéz volt. De most, hogy ebben az ágyban feküdtem megnyugodtam. Kellemes emlékek jutottak eszembe és igyekeztem csak ezekre gondolni.

Nagyon kimerült voltam, ezért nem sokáig járt még az agyam, hamar elsötétült minden és elaludtam.

Következő rész