Egy új kezdet - 26.-30. fejezet

Sziasztok!

Újabb fejezetcsokor érkezett.:) Remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket.:)

Jó olvasást nektek!:)

Morwen

****************

26. fejezet

Reggel arra ébredtem, hogy csukódik a szoba ajtaja, majd felismertem Emma és Dani hangját a nappaliban. Nem értettem tisztán, hogy miről beszélnek. Felkeltem gyorsan az ágyból és kimentem hozzájuk a nappaliba. Emma az ajtónak háttal volt, így ő nem látott engem, csak beszélt tovább Daninak.

- Ez nem vicces Dani. Meg is sérülhetett volna jobban. Vagy lehet, hogy jobban megsérült, csak nem látszik most rajta.

- Sziasztok! - köszöntem nekik, mire mindketten ijedten kapták felém a fejüket.

- Szia bratyó! Látom bunyós koncerted volt. - mondta Dani a szokásos csipkelődő hangnemében és közben jóízűt nevetett. Én csak mosolyogtam ezen a képtelen kijelentésén.

- Szia Dávid! Hogy vagy? Minden rendben? - kérdezte Emma aggódva. Nagyon rémült volt.

- Most már sokkal jobban vagyok, hogy itt vagytok. - a következő pillanatban már előtte álltam, átöltem és megcsókoltam. A csókja édes volt, de éreztem az ajkán, hogy feszült. Nem törődtem most ezzel, csak őt akartam érezni. Szenvedélyesen csókoltam, amire éreztem, hogy azonnal reagál a teste. Az ajka megenyhült és a teste felforrósodott. Ki tudja mi lett volna a csók vége, de Dani egy köhintéssel véget vetett neki. Emma zavarba jött és abbahagyta a csókot.

- Khm, srácok, én is itt vagyok ám. Na meg ezt a kis ártatlan lánykát se rontsátok meg.

Elengedtem Emmát, és Dani felé fordultam. - Ugyan Dani, ne kötözködj. - próbáltam komolyan mondani ezt neki, de én is elnevettem magam, akárcsak ő.

- Na, áruld már el kivel bunyóztál, megöl a kíváncsiság.

Mély levegőt vettem, Emmára néztem és neki feleletem: - Az ex férjeddel.

Láttam, hogy Emma elfehéredik és zavarba jön. Nagyon meglepődött és mérges lett.

- Hogy kivel? De hát miért?

- Semmi különös, csak nem ismerte a történetünket, csak egy kis részéről volt tudomása. Elhagytalak várandósan, most meg csak úgy beköltöztem hozzád. Félreértés volt, nincs semmi gond, megbeszéltünk mindent. - mondtam nevetve, majd Dani felé fordultam. - Megbeszéltünk egy közös könyvtárazást valamikor a közel jövőbe.

- Hát érdekesen üdvözölt, az biztos. - mondta Dani mosolyogva. Jellemző, ő nem tartotta olyan nagy tragédiának az esetet. De Emmán láttam, hogy nem hagyja nyugodni a dolog. Dani tovább folytatta, de ezúttal Emmához szólt. - Nem is tudtam, hogy férjnél voltál.

Emma nem figyelt és én válaszoltam helyette Daninak.

- Nem volt alkalmam elmondani ezt neked. Nem lényeges, semmit nem változtat a kettőnk kapcsolatán. - mondtam és nyomatékot adva a szavaimnak átöleltem Emmát és egy csókot nyomtam a homlokára. Emma még mindig nem reagált semmit sem. - Emma? Itt vagy még velünk?

- Mi? Jaj igen, persze, csak ez az egész nem fér a fejembe. Azt hiszem, beszélnem kell vele, hogy mégis mit képzelt magáról. Semmi köze nincs az én dolgaimhoz és a tiédhez sem.

- Ezek szerint azt hitte, hogy mégis. - mondta Dani és olyan fürkészően nézett Emmára, hogy az már nekem is sok volt. Mint ha célzott volna valamire ezzel a kérdésével. Daninak is kételyei vannak Vandát illetően?

- De nincs miért ezt hinnie. Több mint egy éve hivatalosan is elváltunk. Csak megmaradtunk barátnak.

- Ő mégse így látja. - mondta Dani akadékoskodva.

- Erről nem tehetek. Én lezártam vele mindent.

Csak mondták és mondták, úgy tűnt Dani nagyon rászállt a témára. Idejét láttam félbeszakítani ezt a csevejt.

- Dani, hagyd már a témát. Túlságosan felfújjátok a dolgot mindketten. Zolival ez félreértés volt. És amúgy meg egy korrekt, jó fej ember, semmi baj nincs vele. Talán még barátok is lehetünk. - amikor ezt kimondtam Emmára pillantottam, tudni akartam, hogy mi a véleménye erről. Nagyon figyeltem őt, hogy le tudok-e olvasni bármit is az arcáról. Utáltam, hogy ezt tettem, de egyszerűen a tegnap után nem tudtam megállni, hogy ne ezen rágódjak.

- Ezek után? Akkor tényleg rendesen tisztázni tudtátok a dolgot. - mondta Emma kétkedve. Láttam, hogy zavarja a dolog, bár próbálta leplezni ezt.

- Persze, mondtam, hogy nem haragszom rá. A helyében én is így tettem volna.

- Hát, nem hinném, hogy te nekimennél Enikő új pasijának. - mondta Dani, amivel csak azt érte el, hogy felhozott egy másik, még ennél is kellemetlenebb dolgot. Öcskös nagyon ráérzett, hogy melyik témákat nagyon szeretném ma elkerülni... Az érzéseim valamennyire kiülhettek az arcomra, mert Dani csak nem hagyta abba a kellemetlen témák boncolgatását. - És amúgy Enikővel minden rendben volt tegnap?

Remek, feltette az 1000 dolláros kérdést... Erre most mit válaszoljak? Úgy döntöttem, ezt majd négyszemközt előbb Emmával beszélem meg.

- Igen, persze. Nincs harag. A lakást eladjuk és megfelezzük az árát. Ő pedig addig ott marad, amíg nem jelentkezik vevő a lakásra.

- Nem erre gondoltam Dávid. - Dani nem akarta annyiban hagyni a dolgot és folytatta. Most legszívesebben egy kanál vízben megfojtottam volna. - Nem az anyagi részére gondoltam. Nem balhézott, nem volt kiakadva?

- Öhm, nem. Meglepően jól fogadta. Nem volt semmi probléma.

Kérdőn néztek rám mindketten, én pedig önkéntelenül is az égbe emeltem a szemem. Dani nem állt le, tovább folytatta.

- Ez furcsa. Nem hittem volna, hogy ennyire egyszerű lesz vele. Végül is, majdnem 10 évig együtt voltatok.

- Igen. De annak már vége. - mondtam és megpróbáltam mosolyogni, nem tudom mennyire sikerült. - Most már új életem van, és boldogabb vagyok mint valaha Emmával és Vandával. - nyomatékot adva a szavaimnak átöleltem Emmát.

- Skacok, nem gond ha én most Vandával lemegyek a parkba? Olyan jó idő van, és szeretném én is kicsit kisajátítani az unokahúgomat. - szinte felkiáltottam magamban örömömben, hogy végre Dani leszállt a témáról. Elmosolyodott és végre én is megenyhültem. Ráadásul magunkra hagy most, tehát lesz lehetőségem beszélni Emmával. Kész vagyok én erre? Biztos, hogy ezt akarom? És ha emiatt meggyűlöl? De tudnom kell az igazat... Amit Enikő tett...

- Persze. - mondta Emma hirtelen. - Minden amire szükséged lehet, a babakocsiban van. Nyugodtan menjetek csak le. Ha bármi gond van, akkor hívj fel.

- Oké. Nem lesz semmi gond Emma, ne aggódj.

Emma segített Daninak betenni Vandát a kocsiba, majd kikísérte őket az ajtóig. Amint becsukta mögöttük az ajtót felém fordult és kíváncsian néztem rá. Én nem bírtam megszólalni... Mély levegőt vettem és leültem a kanapéra. Kínzottan és keserűen néztem Emmára, és biztos voltam abban, hogy minden érzésemmel, ami most bennem van, tisztában van. Nagyon jól ismer engem, jobban mint bárki más.

- Beszélnünk kellene Emma. - mondtam végül és láttam az arcán, ahogy átsuhan az a fájdalom, amit sose akartam újra látni. Nem mondtam semmit, de máris megbántottam őt.

27. fejezet

Emma nagyot sóhajtott, és láttam rajta, hogy próbál erős lenni, de a kétely és a fájdalom kiült az arcára. Túl jól ismertem már az arca minden rezdülését, tudtam, hogy most nagyon meg fogom őt bántani. Nem, nem tehetem ezt... De már elkéstem, nem volt visszaút.

- Tudom. Hallgatlak.

Én is mély levegőt vettem és nekikezdtem.

- Nem akartam neked tegnap a részletetek telefonon elmondani. Sok mindent kellett tegnap feldolgoznom. Nem is tudom, hogy mondjam ezt el neked. Túlságosan... Nem is tudom...Túlságosan fáj.

- Tudom. - mondta egyszerűen és megértően. A szívem összeszorult, ahogy rájöttem, hogy mennyire tisztában van azzal, amin keresztül mentem tegnap. De talán mégse tudja, hogy pontosan miért is szenvedek most annyira. - De Dávid, én nem akartam, hogy ezt tedd. Az egyikünknek sem jó, ha azért vagyunk együtt, mert Vanda összeköt minket. Nem akarom, hogy boldogtalan légy mellettünk, ha a szíved Enikőhöz húz.

Egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni. Hogy mit mond? Azt hiszi, hogy még mindig Enikőt szeretem? Azonnal el akartam űzni ezt a kételyét.

- Nem Emma, nem. Félreértesz. Nem erről van szó. Amit érted érzek, az őszinte és tiszta érzelem és míg világ a világ, addig ezt fogom érezni irántad. Nem ez fájt tegnap.

- Nem értelek Dávid - mondta értetlenül és láttam rajta, hogy teljesen összezavartam.

- Tudod, mart a bűntudat azért, mert tulajdonképpen megcsaltam Enikőt. De ő nem fogadta ezt tragikusan. Kiderült, hogy ő sem volt hozzám hű. És.... És... - nagy levegőt vettem és alig bírtam kimondani, ami szinte szétmarta a belsőm. - Szóval. Nem tudta, hogy kitől várta a babát.

- Tessék? - kérdezte döbbenten és összezavarodottan.

- Én is megdöbbentem ezen. És nagyon fájt, amit mondott. - mondtam elkínzottan és a kezembe temettem az arcomat.

- De mégis miért tette ezt? Ha nem tudta kitől vár babát, miért téged választott? - kérdezte értetlenül.

- Nem tudta ezt ő maga sem megmagyarázni pontosan. Állítása szerint, azt szerette volna, ha inkább én vagyok a baba apja. Lehet, azért, mert engem megbízhatóbbnak tartott, mint a másik férfit.

- De ez nem így működik. - mondta elkeseredetten, és tudtam mi jár most a fejében. Igen, talán ok nélkül váltunk el egymástól akkor régen.

- Tudom Emma - mondtam megtörten. - Nagyot csalódtam benne. Nem hittem volna soha, hogy erre képes lenne. Nem ilyennek ismertem meg.

- És most mit fogsz tenni Dávid? - kérdezte kíváncsian, mire én értetlenül néztem rá. Mégis mire gondol? Nincs ezen mit tenni, ami történt, az megtörtént.

- Mit tennék Emma? Nincs mit tennem. A múlt már elmúlt, sose tudom meg, hogy az a magzat, akit akkor a legnagyobb fájdalommal gyászoltam, valóban az én vérem volt-e. De úgy szerettem, és egész életemben úgy fogom szeretni, mintha a sajátom lett volna. Annak éreztem, az én gyermekemnek. - mondtam elkínzottan és hirtelen észrevettem, hogy az emlékek hatására kicsordultak a könnyeim.

Emma lassan mellém sétált és kedvesen átölelt. Mit is tennék én nélküle? Ő nem Enikő, bíznom kell benne. Eszembe jutott az az egy hónap, amit együtt töltöttünk. Annyira őszinte és tiszta volt minden. Nem ismerhettem félre, ő nem... Nem hazudna nekem ilyenben. De Enikőről sem hittem volna soha, hogy képes lenne egy ilyen dolgot eltitkolni előlem.

- Őszintén sajnálom, hogy ez történt. Erre nincsenek szavak. Ez... Ez érthetetlen. - mondta kedvesen, mire még inkább összeszorult a torkom.

- Tudom Emma.

- Van még valami, ami nyomaszt téged. Érzem. - ahogy ezt kimondta, a nyomás egyre csak nőtt a szívemben. Annyira ismer már engem. Enikővel sosem volt ennyire bensőséges a viszonyunk. Már most jobban ismer engem Emma, mint Enikő, pedig neki 10 éve volt kiismerni engem. - Mi bánt még? Tudod jól, hogy velem mindent megbeszélhetsz, a társad vagyok. Vagyis az szeretnék lenni. Azt szeretném, hogy tudd, én nem csak az a nő vagyok, aki a szerelmét neked adta. Mindenben számíthatsz rám.

- Tudom Emma. - mondtam elkínzottan és nagyot sóhajtottam. Túl kell esnem ezen is. - Meg fogom érteni, ha most meg fogsz utálni, teljesen jogosan fogod tenni.

Megremegett, ahogy engem ölelt és tisztán éreztem a belőle áradó feszültséget. Már nem volt vissza út, nem fogok megnyugodni, amíg ezt meg nem beszéljük.

- Miért tenném ezt Dávid? - kérdezte értetlenül.

- Tudom, hogy te nem Enikő vagy. De... De muszáj... Muszáj megkérdeznem valamit. Kérlek le légy dühös, de azt akarom, hogy a szemembe mondd meg őszintén az igazat.

Lassan elengedett és leült mellém a kanapéra. Az arca értetlen volt, láttam rajta, hogy nem tudja mire akarok kilyukadni. A fájdalom viszont tisztán tükröződött minden rezdülésén, a feszültség átjárta az egész testét, a könnyei pedig majdnem kicsordultak. Nem akartam tovább kételyek közt hagyni, minél előbb túl kell ezen esnünk.

Mély levegőt vettem és nehezen, de kimondtam, ami a szívemet nyomta.

- Emma. Tudnom kell... Azt akarom, hogy őszintén válaszolj nekem és ne haragudj meg rám. Vanda valóban az én lányom?

Amint kimondtam ezt a kérdést, a teste teljesen megfeszült, és az arcán a fájdalmat elviselhetetlen volt látnom. Abban a pillanatban, hogy kimondtam a kérdést, már meg is bántam. Nem mozdult meg, de a könnyei olyan erővel árasztották el az arcát, hogy teljesen kétségbe estem. Soha nem akartam újra ilyennek látni… Ugyanazt a kínt láttam most is rajta, amit azon az estén, amikor elhagytam. De talán ez most mélyebb volt.

Finoman hozzáértem a vállához, de mielőtt bármit is mondhattam volna lerázta a kezemet magáról. Az a mozdulta... Olyan tőr fordult meg a szívemben, ami sose hittem, hogy létezik, és erősebb tud lenni annál, mint ami akkor régen marta a szívem. Hirtelen rájöttem, hogy óriási hibát követtem el. Hogy voltam képes ennyire megbántani őt? Hogy is hihetem, hogy a szerelme hamis volt és hogy képes lett volna hazudni nekem? A bűntudat elkezdett gyötörni, és azt kívántam, bár sose került volna sor erre a beszélgetésre.

- Emma. Kérlek. Kérlek szólalj meg. Ne haragudj rám, én.. Én nem akartalak megbántani... Én.. Emma, hallasz engem?

Nem felelt nekem, csak tovább folytak a könnyei szó nélkül. Túl jól ismertem már, tudtam, hogy belül majd megőrül a kíntól. Hogy tehettem ezt vele? Hogy lehetek ennyire ostoba? Teljesen kétségbeestem, mert Emma arca és viselkedése egyre jobban megijesztett. Alig vett levegőt, és ha vissza is fogta magát, a kínt tisztán láttam rajta.

- Emma! Emma! Kérlek, ne tedd ezt velem. Mi történt Emma? Jól vagy?

Hirtelen rám nézett, egyenesen a szemembe. A szívem összeszorult és legszívesebben ott helyben a falba vertem volna a fejem, hogy mennyire ostoba voltam. A lelkéig láttam abban a pillantásban. Fájdalom, kín és kétségbeesés... Mind láttam rajta, de a legrosszabbra csak ezután döbbenten rá. Csalódott bennem. Mérhetetlenül megbántottam, de az, hogy kételkedek benne, hogy Vanda nem az én kislányom... Ugyanazt a fájdalmat okoztam neki, mint amit tegnap nekem Enikő. Most már felfogtam, hogy mekkora hibát követtem el.

Emma könnyei már nem folytak, és egyre jobban csak a csalódottságot láttam a szemében tükröződni. Nem, nem, ekkora ostobaságot hogy voltam képes elkövetni? Ezzel akár el is veszíthetem őt.

Váratlanul felállt a kanapéról és lassan elindult az ajtó felé. A szívem teljesen összeszorult, de ugyanakkor megdöbbenten néztem rá, nem értettem mit csinál. Hirtelen kaptam észbe, hogy számomra nincs több mondanivalója. De miért nem képes csak egyszerűen kimondani, hogy hülye vagyok és Vanda az én lányom? Nem értettem a reakcióját, csak arra tudtam gondolni, hogy mégiscsak igazam volt és ő is hazudott nekem. A fájdalom újult erővel söpört végig rajtam és azt hittem megőrülök a kíntól. Emma is becsapott...

28. fejezet

- Emma! Emma hová mész? Miért nem válaszolsz nekem? - szólaltam meg végül kétségbeesetten.

Emma lassan megállt és végül felém fordult. Annyira bizonytalan volt a lépte, láttam rajta, hogy teljesen kiborult. Csak nézett rám némán és egy szót sem szólt.

- Emma. Miért csinálod ezt velem? Miért növeled a kétségeimet?

Amint kicsúszott a kérdés a számon, már meg is bántam. A csalódottság egyre jobban elhatalmasodott rajta és láttam, hogy alig bír megszólalni. Már nem sírt, de belül biztosan szenvedett.

Olyan közönnyel és halkan szólt hozzám, hogy még magam is meglepődtem rajta.

- Valaha is belenéztél Vanda szemébe?

Értetlenül néztem rá, és nem tudtam mire akar kilyukadni.

- Igen. Öhm, persze. - mondtam bizonytalanul.

- Akkor nincs miről beszélnünk. Nézz a tükörbe. - felelte röviden, ugyanazzal a ridegséggel, mint az előbb.

- Nem értem miről beszélsz Emma.

- Tudod mit mondott nekem tegnap édesanyád? - a hangjában most már mást véltem felfedezni. Nem, nem csalódottság, ez már más. Kétségbeesett és egyre hisztérikusabb lett a hangja.

- Nem, nem tudom mire gondolsz. - teljesen össze voltam zavarodva, nem tudtam tisztán gondolkodni. Én nem rébuszokban akartam most vele beszélni, csak szerettem volna, ha egyenesen megmondja az igazat.

- Azt mondta nekem, hogy a te szemeid örökölte Vanda. - mondta keserűen. Ahogy kimondta ezt a mondatot, tudtam, hogy tévedtem. Anyu sosem hazudna és Attila is biztos volt benne, hogy Vanda az én kislányom. Persze, mert ők látták azt, ami nekem teljesen kiment a fejemből. Hogy lehettem ekkora marha? Szebb szó nincs rám, abban a pillanatban képes lettem volna mindennek elhordani magamat.

Azonnal helyre kell hoznom mindent. De nem tudtam mit is mondhatnék, mert Emma folytatta.

- Azt mondta, hogy abban a pillanatban, amikor meglátta Vandát, tudta, hogy az ő unokája. Sajnálom, hogy bennem nem bízol és nem hiszel nekem. Azt hittem én bebizonyítottam neked akkor régen, hogy mennyire szeretlek és sose tudnálak megbántani téged, és hazudni neked. Úgy tűnik tévedtem. Remélem édesanyádnak hiszel, mert nekem nem kell többet. - fejezte be rideg és érzelemmentes hangon.

Még időm sem volt felfogni a szavait, máris hátat fordított nekem, az ajtó felé fordult és indult tovább. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy elveszítem Emmát. Nagyon megbántottam, de mit is várok tőle? Egy ilyen feltételezéssel vérig sértettem. Egy pillanat alatt felpattantam a kanapéról és mint az őrült rohantam utána.

- Emma, Emma, várj meg. - mondtam neki, de ő nem állt meg, így kénytelen voltam megragadni a karját. Ki akarta húzni a kezemből, de nem engedtem el. Ez a mozdulatom... Kegyetlenül fájt, de nem hagyhatom elmenni, nem veszíthetem el, nem sétálhat csak úgy ki az életemből újra egy ekkora baklövésem miatt. Nem, nem veszíthetem el! Szükségem van rá!

- Engedj el. - mondta szinte kiabálva, de a hangja elcsuklott. A szívem újra összeszorult a bűntudattól. Jóvá kell ezt tennem, ha kell, térden állva könyörgök neki, hogy bocsásson meg, de nem veszíthetem el. Soha többé nem fogok kételkedni benne, mert nincs miért. Enikő egy másik élet, egy másik szerelem, egy másik kapcsolat volt. Nem ugyanaz, mint ami Emmával köztünk van.

- Nem, nem, Emma, kérlek figyelj rám. - kérleltem őt, szinte már-már könyörögve.

Elengedtem a karját és óvatosan a két kezembe vettem az arcát. Annyira szeretem őt, és mégis, mit tettem vele? Próbált küzdeni és el akart szakadni tőlem, de nem engedtem el, nem engedhettem el. Jobban fájt ez a mozdulat, mint hittem volna. A szemeit csukva tartotta, és próbált nem nézni rém, miközben tovább erőlködött.

- Emma, kérlek nézz rám.

- Nem, nem akarok. És engedj el kérlek. - felelte elkínzottan és kétségbeesetten.

- Nem Emma, kérlek ne csináld ezt. Én, én nagyon sajnálom. Nem akartalak bántani. - kérleltem és éreztem, hogy mindjárt sírva fakadok a kétségbeeséstől. Nem lökhettem el magamtól, nem lehettem ennyire ostoba... - Nem akartalak megbántani... Én csak kiborultam amiatt, amit Enikő tett.

Éreztem, hogy összerezzen és végre rám nézett. De amit akkor láttam a szemében, sose felejtem el. Olyan düh izzott benne, hogy úgy éreztem, hogy tényleg vége. Ekkor döbbentem rá, hogy mit is mondtam. Hangosan és akaratlanul is kimondtam most neki, hogy Enikővel összehasonlítottam, és Enikő tette miatt nem bíztam benne sem. A könnyeim elkezdtek folyni, nem bírtam már kontrollálni magam. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem, amiért ezt tettem.

- És ez feljogosít arra, hogy Enikőnek higgy engem? Tudom, hogy csalódtál, de azt hittem, hogy tisztában vagy az érzéseimmel és megismertél annyira, hogy tudd, én sose csalnék meg senkit sem. Se téged, se mást. Én a tiszta dolgok híve vagyok, és nem lennék képes egy ilyen dologban senkinek sem hazudni. Nem csak neked nem, senkinek sem Dávid. De úgy tűnik nem ismersz engem és nem tudsz bízni bennem. Így nincs értelme együtt lennünk, ez így nem fog működni.

Szóhoz sem bírtam jutni, miután befejezte. A könnyeim egyre jobban folytak. Elveszítettem őt...

- Emma... - próbáltam megszólalni, de alig ment. - Kérlek bocsáss meg nekem. Nem gondolkoztam az előbb, csak a megbántottság beszélt belőlem. Kérlek, bocsáss meg nekem. - mondtam egyre jobban sírva és az arcom a vállába temettem. - Bolond voltam.

- Kérlek Emma. - próbáltam folytatni, de alig bírtam beszélni a könnyeimtől. Újra összetörtem, de nem érdekelt, hogy látja. Tudnia kell, hogy szívből megbántam, hogy bizalmatlan voltam vele. - Nem bírnám elviselni, ha újra el kellene válnunk, ne csináld ezt velem kérlek. Nem gondolkodtam józanul, sose akartalak megbántani. Sose. Én boldoggá akarlak tenni és most...

Nem szólt egy szót sem és még jobban őrölt a kétségbeesés. Mondjon már valamit, akármit, nem lehet elviselni ezt a kétséget! Összeszedtem magam és felemeltem a fejem a válláról, hogy a ránézzek és lássam az ítéletet a szemében. Láttam rajta, hogy ő is mérhetetlenül  szenved és nem tudja mit tegyen. Helyre kell hoznom mindent, és vissza kell nyernem a bizalmát. Nem adhatom fel, küzdenem kell érte!

- Emma. Megígérem, hogy soha többé nem fogok kételkedni benned. Soha. Eddig se tettem, és ma se akartam. Nem akartalak megbántani.

- Tudom. - mondta végül olyan hangsúllyal, hogy az ezer tonnás kő a szívemről egy másodperc alatt elillant. Csak a mérhetetlen bűntudat maradt helyette. Mindig bízni fogok benne ezután, sose fogom kérdőre vonni. Ő nem ezt érdemli. Már az első pillanatban tudtam, hogy vele minden más lesz. Hogy is felejthettem ezt el? Olyan szerelmet éreztünk már akkor egymás iránt, amiről azelőtt nem is hittem, hogy létezhet. Annyira szeretem őt és ő is engem. Mégis elfelejtettem ezt, csak azért, mert Enikővel ilyen mély és őszinte kapcsolatunk sose volt. Emma annyira jó és megbocsátó, pedig meg sem érdemlem őt.

- Emma. - kezdtem újra és kerestem a szavakat, amivel kifejezhetném neki, hogy mit is jelent nekem. De aztán rájöttem, hogy erre csak egy szó létezik a világon. De hiszen tudja, és én is tudom, hogy ő is szeret, de... Abban a pillanatban éreztem, hogy már kevés az, hogy tudjuk mit érez a másik. A kapcsolatunk már réges-régen magasabb szinten áll, és már régen el kellett volna ezt mondanom neki. A könnyeim tovább folytak, de ezek most már az öröm könnyei voltak. - Szeretlek.

Mint egy kisgyerek, aki várja az anyukája ítéletét, úgy néztem rá és keservesen telt minden pillanat, míg vártam arra, hogy mit fog reagálni ennek a szónak a hallatán. Tudni kell, hogy nem hazudok és hogy őszintén, tiszta szívemből szeretem őt és megbántam amit tettem.

- Én is szeretlek. - felelte végül mire a szívemben a szorítás és a kétség azonnal eltűnt, mintha sose lett volna ott. Szeret... Emma is szeret. És ő is kimondta. Ez a szó... Nem hittem volna, hogy ennyit jelent majd egyszer nekem, de mégis. Olyan boldogság terült szét a szívemben ennek a szónak a hallatán, amit akkor éreztem újra, mikor tegnapelőtt rájöttem, hogy az életem újra összeforr az övével.

Lassan közelhajoltam hozzá és lágyan és érzékien megcsókoltam őt. Gyengéden csókolt vissza ő is, de mégis éreztem, hogy izzik, mint a tűz. Hirtelen ölbe kaptam és elindultam vele a szobába. Belemosolyodott a csókba, mire én is elmosolyodtam. Hiába, túl jól ismertük már egymást, de ez nem volt baj. Szerettük egymást és vele a szex... Teljesen más volt, mint amit valaha tapasztaltam bárkivel is. Végig az érzelmeink domináltak, és a testiség szinte elhanyagolható volt. Sosem érdekelt, hogy mi lesz majd, csak az, hogy őt minél boldogabbá tegyem. Miközben magamhoz öleltem éreztem, hogy a teste egyre forróbb, amire én is önkéntelenül reagáltam. Óvatosan berúgtam az ajtót a lábammal és besétáltam vele a szobába. Letettem az ágyra és közben egy pillanatra sem engedtem el az ajkát. Szorosan magához húzott és egyre nagyobb szenvedéllyel csókolt.

Teljesen tűzbe hozott és egyre nagyobb hévvel csókoltam. Gyorsan levette rólam a pólómat és szenvedélyesen húzott magához, ami nagyon jól esett. Sejtettem, hogy miért lehet ennyire tüzes. Daniék már egy ideje elmentek és félhetett ő is attól, hogy hamarosan visszaérkeznek. Nem, jól ismer a drága öcsém és van olyan kegyes hozzánk a sors, hogy most tudja meddig kell távol lennie.

Szenvedélyesen vettem le én is róla minden ruhadarabot és gondolkodás nélkül estünk egymásnak. Mindig teljesen elveszítettem vele a fejem. Olyan hatással volt rám, hogy nem lehetett józanul gondolkodni mellette. Éppen időben jutott eszembe az óvszer, gyorsan felhúztam, és mint akik meghalnak, ha nem lehet övé a másik, úgy estünk egymásnak. Olyan szerelem égetett engem is és őt is, hogy még ma sem voltam képes felfogni, hogy nem álmodom, hanem ez a valóság. Emma az én valóságom és összetartozunk.

29. fejezet

Alig egy hét telt el azóta, hogy Emmával újra együtt voltunk, amikor egyik reggel, miközben én az egyik csatornánál készülődtem egy riportra, Dani idegesen dobta elém az egyik napilap példányát. Értetlenül néztem rá, amíg meg nem láttam a címlapon szereplő képet és címet. "A sztár megcsalja mennyasszonyát? Egy kisgyermekes nővel látták Németh Dávidot!" A fotó az egyik sétánk alkalmával készülhetett, bizonyára valaki titkon csinálhatta rólunk. Az én arcom tisztán látszott, de Emmáét és Vandáét kitakarták, bár a lényeg így is egyértelműen kivehető volt. Elég meghitt pózban sikerült a képet készíteniük és ez mindent elárult. Alig bírtam megszólalni és teljesen ledöbbenten, amikor is Dani szava ébresztett rá, hogy még mindig mellettem áll.

- Anya nemrég hívott és kérdezte, hogy tudsz-e már róla. Ma reggel már égett a telefonja és aki csak ismeri a számát, az őt faggatja, hogy mégis mi van most veled és mi lett Enikővel. Ez elég rosszul jött ki Dávid, nem is tudják még, hogy Enikővel már végeztetek.

- Igen, ez igaz. Ezt sürgősen rendbe kell tennem, nem akarom, hogy Emma kiakadjon vagy, hogy rászálljanak.

Még be sem fejeztem a mondatom, már csörgött is a telefonom. Mélyet sóhajtottam és Danira néztem.

- Már kezdődik - mondtam és úgy döntöttem jobb, ha nem halogatom tovább a dolgot és felveszem a menedzserem hívását.

- Dávid, mégis mit műveltél? Reggel óta megállás nélkül csörög a telefonom és mindenki téged akar interjúra vagy riportra. Egész napra beteltél. Azonnal találkoznunk kell és egyeztetnünk kell, hogy miként mássz ki ebből az egészből.

- Neked is jó reggelt Gabi! - mondtam kicsit erős hangsúllyal. Nem szerettem, amikor feleslegesen még jobban felidegesített azzal, hogy ő is ideges. - Nem Gabi, ezt most én akarom elintézni. Először is a barátnőmmel kell beszélnem, és utána eldöntöm, hogy miként tisztázzam ezt a félreértést.

- Félreértés? De Dávid, ezen nincs mit félreérteni! Azon a képen nem Enikő van és ezzel nagyon rossz fényt vetettél magadra. Fogalmam sincs, hogy miként foglak ebből tisztára mosni - mondta mérgesen.

- Gabi, állj le! Nincs mit tisztára mosni, Enikőt nem csaltam meg, mert nem vagyok vele együtt már egy ideje.

- Micsoda? És engem miért nem tájékoztattál erről? - kérdezte idegesen.

- Mert nem vagyok köteles beszámolni neked a magánéletemben történő minden változásról.

- És ez az új nő? Pont egy gyerekes nővel kellett kezdened? Ebből nem lesz semmi jó.

- Gabi, nyugodj meg kérlek és ne vonj le következtetést úgy, hogy semmiről sem tudsz. A kislány az én lányom, és Emma a barátnőm.

- Hogy micsoda? - kérdezte szinte már kiabálva. - Hát ezt jól megcsináltad Dávid.

- Mi? Ácsi Gabi, nem csaltam meg Enikőt. Külön voltunk vele, akkor, amikor Emmát megismertem. Emlékezz csak, tavaly nyár elején volt ez. De tudod mit? Most leteszem, mert beszélnem kell Emmával. Tudod, hogy melyik csatornánál vagyunk, gyere át és megbeszéljük az időbeosztást.

- Rendben. Tíz perc és ott vagyok - mondta beletörődve és már le is tette.

- Minden oké? - kérdezte Dani aggódva.

- Nem - feleltem gondterheltem. - Ismered, teljesen felfújta a dolgot.

- Talán igaza van Dávid. Amennyit tud most a média rólad... Teljesen érthető, hogy milyen következtetésre jutottak. Be kellett volna már szivárogtatni a köztudatba, hogy Enikővel végleg lezártad. Tudom, hogy nem szereted, ha a magánéletedről csámcsog a média, de az ami most vár rád, ha nem beszélsz, azt nem fogod zsebre tenni.

- Igen, igazad lehet. De kár most ezen rágódnom. Most beszélnem kell Emmával.

- Szerinted haragudni fog emiatt? - kérdezte Dani aggódva.

- Nem tudom - mondtam félve. - Erről még nem igazán beszéltünk. Elkerülhetetlen volt persze, hogy tudomást szerezzenek róluk, de én sem hittem volna, hogy ez ilyen hamar be fog következni.

Épphogy befejeztem a mondatot újra csörgött a telefonom. Kicsit összeszorult a torkom, amikor megláttam, hogy Emma hív. Fogalmam sem volt róla, hogy mire számíthatok. Enikőtől megszoktam, hogy kiakadva hív ilyenkor, de már erre is rég volt példa. Sikerült szép lassan elérnem, hogy leszálljon róla a média és így kevés gondot okoztak neki.

- Emma hív - mondtam csendesen Daninak és végül nagy levegőt véve felvettem a telefont.

- Szia! - köszönt kedvesen a telefonba. Próbálta leplezni, hogy nem ideges, de túl ismertem már ahhoz, hogy tudjam, felkavarta őt is a dolog. - Beszélnünk kellene.

- Igen, tudom. Mindjárt végzek az interjúval, azután hazamegyek. Sajnálom. - mondtam egyszerűen, de tudtam, hogy ezzel minden bennem rejlő feszültséget elmondtam neki.

- Semmi baj nincs, ne aggódj. Csak beszélnünk kellene.

Annyira kedves és megértő volt a hangja, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Rendben. Sietek hozzátok.

- Nem kell annyira sietni, nehogy baj legyen. Ne aggódj. Várunk téged. Csókollak.

Még most is miattam aggódik, és nem maga miatt. Annyira jó tét lélek... Nem hagyhatom, hogy nekitámadjon a média. Minden erőmmel meg kell őt védenem. Tudtam, hogy Vandát nem fogják bántani, de Emmával nincs tisztázva a kapcsolatunk előttük, ezért könnyen céltáblává válhat. Nem hagyhatom, hogy ez történjen. Úgy éreztem, hogy csak a teljes őszinteséggel tudom majd megóvni. De egyelőre ezt még vele is meg kell beszélnem.

Áldottam az eget, hogy most olyan interjúm lesz, ami nem velem, hanem a munkásságommal fog foglalkozni, így szerencsére az ezekkel kapcsolatos kérdésekre nem kell még választ adnom.

- Minden rendben volt? - szakította félbe Dani a gondolataimat.

- Persze. Azt hiszem. - mondtam zavartan, majd a kezembe temettem az arcom és végigdörzsöltem, hátha ezzel okosabb leszek ebben a szorult helyzetben. Fáradtan néztem fel Danira és láttam, hogy ő is aggódik. - Még jó, hogy most csak egy rövid riport vár ránk. Menjünk és legyünk túl rajta. Addigra Gabi is megérkezik.

Dani csendben bólintott, majd át is rohantunk a riportszobába. Alig figyeltem a kérdésekre, mindig Emmán járt az eszem. Nagyon hálás voltam Daninak, hogy segítségemre volt a riport során, most sokszor ő húzott ki a csávából.

Mire végeztünk Gabi már idegesen toporgott az ajtó előtt és amint kiléptünk szó nélkül áthúzott a szomszédban levő üres terembe. Dani is csendesen utánunk jött, amit egyáltalán nem bántam most.

- Rendben Dávid, hallgatlak. - mondta szigorúan.

Mély levegőt vettem. Utáltam, amikor muszáj volt bármi olyan dolgot elmondani neki, vagy a menedzsmentnek, ami a magánéletemhez tartozott. De most pont azt kellett védenem, ezért úgy döntöttem, hogy mindent elmondok Gabinak.

- Múlt nyáron szakítottam Enikővel, ezt te is tudod. Akkor ismertem meg Emmát. Csak egy hónapig lehettünk együtt, mert Enikő megkeresett, hogy babát vár tőlem. - hirtelen összeszorult a torkom és elakadt a szavam. Gabi döbbenten nézett rám és teljesen összezavarodott.

- Ezt sem mondtad el nekem Dávid! Te jó ég, mi lesz még ebből, hogy simítsuk ezt el? - mondta aggódva.

- Várj még Gabi, még nincs vége. - türelmesen sóhajtott és kíváncsian nézett rám, mire én folytattam. - Enikővel ekkor újra összejöttünk és mint tudod eljegyeztem, Emmát meg elhagytam. A kisbabánk Enikővel nem született meg, mert Enikő három hónaposan elvetélt. Minden maradt a régiben és együtt maradtunk. Emma egy hete keresett meg és akkor tudtam meg, hogy ő is babát várt tőlem. De sejtheted, hogy miért nem mondta el nekem és miért nem keresett meg előbb. Tudta, hogy Enikő és a baba miatt hagyom el. Ha akkor megtudtam volna, hogy ő is babát vár... - a mondatot nem fejeztem be, mert úgy éreztem, hogy ezzel már mindent el is mondtam Gabinak. Nagyon megértő volt mindig velem és igazán lelkiismeretesen végezte a munkáját és igyekezett mindig megóvni minket. Az arca megenyhült és megértően bólintott.

- Most már értem Dávid - mondta elhűlve. - Ez az egész... Ez nagyon bonyolult, nem is tudom, hogy miként fogjuk tudni rendezni ezt a káoszt úgy, hogy ne legyen belőle bajod.

- Nem érdekel ha bajom lesz Gabi, ez most a legkevésbé sem izgat. Egyedül azt akarom csak, hogy Emmáékat hagyják békén.

- Megértelek. De mindenképpen beszélned kell és ezt nem nagyon lehet szépíteni. Te mit gondolsz, mi lenne a legjobb lépés?

- Először is beszélni akarok Emmával, nem tudom, hogy miként viszonyul ehhez az egészhez. Most hazarohanok és beszélek vele, utána felhívlak és egyeztetünk.

- Rendben. Tessék, itt van a mai időbeosztásod - mondta a kezembe nyomva egy hatalmas telegépelt papírt.

- Te jó ég, ez rengeteg! - mondtam döbbenten.

- Igen, és ez lesz még a következő egy-két napban, jobb ha felkészülsz rá. Már a televízióban is szó volt rólad.

Nagyot sóhajtottam és gyorsan végigfutottam a listán. Szerencsére csak kora délután lesz az első interjú, vagyis van időm hazamenni és nyugodtan beszélhetek Emmával. Nagyon hálás voltam Gabinak, hogy ezt így intézte.

- Köszönöm Gabi. - mondtam hálásan, majd már rohantam is az ajtóhoz. - Szia Dani - azzal gyorsan megöleltem Danit és meg se vártam, hogy válaszoljon már kint is voltam az ajtón.

30. fejezet

Hamar hazaértem és amint beléptem a lakásba azonnal Emmát kerestem.

- Emma. - azonnal mellette termettem és megcsókoltam. Édesen csókolt vissza és máris megnyugodtam. Mikor befejeztük kedvesen mosolygott rám és akkor úgy éreztem, hogy minden rendben lesz.

- Szia. - köszönt halkan.

- Emma, én úgy sajnálom, nem akartalak ebbe belekeverni. Nem akartam, hogy így írjanak rólad.

- Nem tudom mit írtak, mert nem vettem meg az újságot. Nem akarok vele foglalkozni. Tudom milyen a média. Mindent felfúj.

- A televízióban is szó volt rólunk.

- Óóó. - mondta döbbenten. - Szóval akkor nagyot robbant a hír.

- Igen... Folyamatosan cseng a telefon Gabinál. Rengeteg interjúra hívtak, és az újságok is zaklatnak. A menedzserem szerint beszélnem kellene.

- Igen, mindenképpen. Nem akarom, hogy hazudj. Az embereknek jobb, ha az igazat tudják, mint ha okot adnál nekik a találgatásra. Amennyire csak szeretnéd, mondj el nyugodtan mindent. Hidd el, az őszinteség többet ér. És ezt várják el tőled azok, akik szeretnek. Ennyit igazán megérdemelnek. Azzal, hogy befutott ember lettél, a magánéleted egy bizonyos fokig ki kell teregetned. Nem kell túlzásokba esni, de a tényeket tudniuk kell. - teljesen megdöbbentem, ahogy ezt végigmondta. Egyáltalán nem erre számítottam.

- De... Nem akarom, hogy téged is széttépjen a média. - mondtam elbizonytalanodva.

- Ne aggódj. Minden csoda három napig tart. Hamar vége lesz. Én mindenben támogatlak. Amikor egymásba szerettünk, tudtam, hogy vállalnom kell azt, ami a te karriereddel jár. Pletykát, rosszindulatú megjegyzéseket és persze a kedves szavakat is. A női rajongókról nem is beszélve.

- Rendben. Ahogy szeretnéd. - azzal szorosan átöleltem és megnyugodtam. Annyira higgadtan kezelte ezt az egészet, hogy alig tudtam mit mondani. Nem akartam, hogy elmúljon ez a nagy nyugalma, de úgy döntöttem, hogy tudnia kell, hogy ez most nem játék, ezt nagyon komolyan felfújta a sajtó. - El se tudod képzelni hány helyre hívtak ma emiatt.

- Tudtuk, hogy ez lesz, tudtuk, hogy előbb-utóbb kiderül, és akkor letámad a sajtó. - felelte nyugodtan.

- Igen... - mondtam nagyot sóhajtva. - Vanda?

- Nem olyan rég elaludt. Mielőtt megérkeztél.

Lassan elengedtem őt és kézen fogtam, úgy sétáltunk be Vanda szobájába. Békésen aludt és hirtelen olyan nyugalom szállt meg, amit már nagyon rég éreztem és nem is hittem a mai nap után, hogy lehet ennyire nyugodt is az életem. Annyi mindent köszönhetek kettejüknek, hogy egy élet is kevés lenne elmondani nekik.

- Köszönöm. - súgtam végül egyszerűen a fülébe.

Kérdőn és értetlenül nézett rám. - Micsodát?

- Hogy ilyen gyönyörű gyermekkel ajándékoztál meg. Ti vagytok az életem.

Elmosolyodott és kedvesen megsimogatta az arcomat.

- Szerencsére a te szemed örökölte.

- Most miért mondod ezt? Én szeretem a te szemeidet. Azokkal a szemekkel is gyönyörű lenne.

Újra elmosolyodott és tudtam, hogy nem fogadta el, amit mondtam, és ragaszkodik a saját igazához. Pedig ha tudná milyen gyönyörű és mennyire szép szemei vannak! Nekem a világot jelentik. Hirtelen átöleltem és forrón megcsókoltam. Éreztem, hogy a szíve azonnal őrült tempóra kapcsolt és teljesen felforrt a teste. Lágyan elmosolyodtam és tovább csókoltam és közben elkezdtünk kifelé hátrálni a szobából. Amint kiléptünk az ajtón óvatosan becsuktuk, és mire Emma észhez tért volna, hogy mi történik, felkaptam és a kanapé felé vittem. Újra elmosolyodott, de nem szólt semmit, csak szenvedélyesen csókolt és amint letettem a kanapéra máris magára rántott. Egyre jobban hálálkodtam magamban Gabinak, hogy ilyen sok időt hagyott nekem az első délutáni interjúig.

A reggeli feszültség mindkettőnkből szép lassan tovaszállt, ahogy megsemmisülten öleltük át egymást, miközben egyre kevesebb ruhával simultunk össze. Fel sem tudtam igazán fogni most sem, hogy mennyit köszönhetek Emmának és mennyire szeretem őt. Olyan szerelemmel ölelt most is, hogy eszünket vesztve forrt össze a testünk, miközben talán mindketten azért fohászkodtunk, hogy Vanda félbe ne szakítson minket.

Épphogy levegő után kapkodva csókoltuk egymást és pihentünk egymás karjaiban, amikor Vanda felsírt. Egyszerre és jóízűen elnevettük magunkat. Még végiggondolni sem volt időm, hogy fel kéne öltöznöm, amikor Emma hirtelen felpattant és mintha az előbb még nem a karomban feküdt volna erőtlenül, most fitten és gyorsan magára kapta az ingem. Mire megszólalhattam volna, már Vanda ajtajának a kilincsén volt a keze.

- Hé, mit fogok felvenni? Mindjárt mennem kell. - mondtam neki kedvesen piszkálódva.

- Hát, ezt az inget már nem kapod vissza. - mondta nevetve és már el is tűnt a szobában.

Én is nevettem vele együtt, majd felöltöztem, kerestem egy másik inget és bementem hozzájuk a szobába. Emma épp a karjaiban nyugtatgatta Vandát, aki már nem sírt, csak álmosan pislogott rá. Gyönyörűek voltak így ketten együtt, teljesen meghatódtam, ahogy őket néztem.

- Átveszed? - kérdezte tőlem halkan.

- Persze. - mondtam és már mellette is álltam. Mosolyogva vártam, hogy áttegye a kezembe Vandát.

- Szia kis hercegnőm. - mondtam kedvesen Vandának. Ő csak nézett rám a hatalmas és gyönyörű szemeivel. Ásított egy hatalmasat, amire még jobban elmosolyodtam és tovább ringattam őt. Az én kis drága kislányom, ha tudná mennyire szeretem és bármit megtennék érte és az anyukájáért. Egyre laposabbakat pislogott, míg végül pár perc múlva vissza is aludt. Lassan a kiságyhoz léptem és óvatosan lefektettem a helyére. Betakartam és mosolyogva sétáltam ki a szobából Emmával a nyomomban. Amint kiléptem az ajtón a faliórára pillantottam. Ideje indulnom, mert el fogok késni.

- Mennem kell. - fordultam Emma felé és közben begomboltam a felső gombokat is az ingemen.

- Nem is ebédelsz?

- Már ebédeltem. - mondtam neki mosolyogva

- Tényleg? És mit? - kérdezte gyanúsan végigmérve.

- Téged. - mondtam neki szinte már vigyorogva, mire elnevette magát..

- De attól még enned kellene.

- Nem bírnék most enni. Ideges vagyok.

- Nem kell, hogy az légy, csak nyugodtan. Ne aggódj, nem lesz gond. Őszintén elmondhatsz mindent, ennél jobbat nem tehetsz. Minden rendben lesz. Ha látják az emberek, a rajongóid, hogy boldog vagy, akkor nem lesz semmi gond.

- Remélem. Élőben fog menni a műsor, tudod majd követni. Örülnék, ha megtennéd. Ez lesz az első interjú, amiben válaszolok is az ezzel kapcsolatos kérdésekre. 15 óra 30 perckor kezdődik majd.

- Ha így szeretnéd, megnézem. - mondta bíztatóan.

- Szeretném. Utána felhívlak. Szeretném tudni, hogy mi a véleményed, jól csináltam-e.

- Rendben. Biztosan jó lesz, engem nem zavar a dolog.

- Indulnom kell, hosszú az előkészület. Vacsorára itthon leszek, addigra pont lesz szabadidőm.

- Jól van, akkor vacsira várunk. A kedvenced főzöm. - mondta mosolyogva és áölelt.

- Melyiket? - kérdeztem nevetve.

- Még nem tudom. - felelte ő is nevetve. - Sok minden a kedvenced, szóval könnyű dolgom lesz.

Elnevettem újra magam, majd elengedtem őt, és úgy döntöttem, hogy most már tényleg elindulok. Még adtam neki egy utolsó gyors csókot és már léptem is ki az ajtón.

Következő rész