Egy új kezdet - 31.-35. fejezet

Sziasztok!

Újabb fejezetcsokor, és a jövő héten jön az utolsó adag. De addig is... Nem, most nem mondhatok többet a történtekről. Csak jó olvasást kívánok nektek:)

Morwen

*************

31. fejezet

Míg sétáltam le a kocsiba megnéztem a papírt amit Gabi adott, hogy hova is kell pontosan mennem. Örültem, hogy nincs messze, így nem kellett rohannom. Nyugodtan odaértem és közben volt időm átgondolni, hogy mit is fogok mondani. Igaza van Emmának, ebben a helyzetben őszintének kell lennem. Eszembe jutott, hogy Gabit még nem hívtam le. Az épület előtt leparkoltam és a kocsiban telefonáltam, mert nem akartam idő előtt bemenni. Párat csengett a telefon és Gabi már fel is vette.

- Szia Dávid! Mit intéztél? - kérdezte idegesen. Elmosolyodtam. Nagyon örültem, hogy ilyen segítőkész sajtósom van, rengeteget köszönhetek neki.

- Emmával megbeszéltünk mindent, és ő is úgy látja jónak, ha minél őszintébben elmondom a történteket. Nem érdemes titkolóznom és a történteken nincs mit szépíteni.

- Értem Dávid. Annak fényében, amit elmondtál, én is ezt látom a legjobbnak. Kérlek, ha bármi probléma adódik ezután, akkor feltétlenül értesíts.

- Rendben, köszönöm Gabi - mondtam megkönnyebbülve.

- A stúdióban vagy már?

- Még nem. Itt állok előtte, fel akartalak hívni mindenképp mielőtt bemegyek.

- Jól tetted. Sok sikert mára és ha bármi történik, vagy balul sülne el valami, akkor hívj. Ez most élő lesz, szóval tudom majd követni.

- Igen, rögtön élesben megy. - mondtam nagyot sóhajtva. - Mennem kell. Köszönök mindent Gabi. Szia!

- Szia Dávid!

Mély levegőt vettem, eltettem a telefonom és úgy döntöttem, hogy ideje bemennem. Bezártam a kocsit és lassan besétáltam a stúdióba. Azonnal továbbirányítottak az interjú helyszínére, még körülnézni sem volt időm. Azt sem tudtam hirtelen, hogy milyen típusú műsorban leszek, de ez most nem is érdekelt. Azonnal kezelésbe vett a sminkes, én pedig csendben tűrtem, hogy emberi arcot varázsoljon nekem. Hamar tovább is állt, majd egy kedves lány jött oda hozzám mosolyogva.

- Németh Dávid - mondta mosolyogva. - Fanni vagyok, én fogom vezetni a mai műsort.

- Szervusz Fanni! - köszöntem neki és idegesen elmosolyodtam. - Elmondanád nagyjából, hogy mire számíthatok tőled?

- Én se sok mindent tudok, csak az előbb mondta el a szerkesztő, hogy a ma berobbant pletykáról illetve fotóról kell, hogy faggassalak.

- Igen, ezt valahogy sejtettem - mondtam mosolyogva.

- Ne aggódj, kíméletes leszek. Amit nem akarsz elmondani, azt nem kell elmondanod. De remélem tudod, hogy ezt a helyzetet... Hát, hogy is mondjam, okosan kell kezelned.

- Ne aggódj. Mindent el fogok ma mondani, nem lesz mellébeszélés.

Fanni csodálkozva nézett rám és döbbenten megszólalt. - Ez nekem új Dávid. Azt mondták nekem, hogy kemény dió vagy és nehéz dolgom lesz veled.

- Ma nem. - mondtam neki mosolyogva. - Elég bonyolulttá vált az életem az elmúlt egy évben, és ezt csak úgy tudom tisztázni, ha mindent őszintén elmondok a rajongóimnak.

- Hú Dávid, most megleptél. Erre nem számítottam.

- Egy perc és kezdünk Fanni! - szólt oda nekünk egy fiatal férfi és már rohant is tovább.

- Dávid, most ki kellene menned a paraván mögé, és ha szólítalak, akkor kérlek fáradj be.

- Rendben - mondtam és felálltam a székből.

Átsétáltam a paraván mögé, és idegesen hallgattam, ahogy lassan visszaszámolják a másodperceket, majd végül elkezdte Fanni a műsort. Csigalassúsággal telt minden másodperc. Nagyon figyeltem Fanni minden szavára.

- Mai vendégem nem más lesz, mint Németh Dávid. Ma robbant a médiában, hogy a híres énekest egy másik nővel látták, akinek ráadásul van egy kisgyermeke is. Vajon mi történt Dáviddal? Megcsalja a menyasszonyát? De még mielőtt Dáviddal beszélgetnék erről, egy kis ízelítő a műsor további tartalmából.

Egy zenés bejátszás következett, amire nem igazán figyeltem oda, még mindig Fanni szavain járt az eszem. Nagyon jó műsorvezető volt. Kedves és aranyos, de amikor el kell adnia a műsort, akkor nagyon jól játszott. Elmosolyodtam és hirtelen észrevettem, hogy véget ért a bejátszás és újra Fannié a szó.

- És most, ahogy ígértem, a vendégem Németh Dávid. Szia Dávid! - köszöntött mosolyogva, mire én lassan besétáltam hozzá.

- Szia! Sziasztok! Üdvözlök mindenkit!

- Dávid, most megint te szerepelsz a címlapokon, ugye tudod? - kérdezte tőlem, amint mellé értem. Kérdés volt ugyan amit feltett, de inkább kijelentésnek hatott a mondata.

- Igen, persze, hogy tudom. Sejtettem, hogy előbb-utóbb ez lesz.

- De mégis mi történt? - kérdezte kíváncsian de nem túl tolakodóan.

- Hát ez egy hosszú történet. De mindenképp le szeretném szögezni, hogy Enikővel már nem vagyunk együtt. Lezártuk.

- Ez újdonság, erről lemaradtunk. - mondta kedvesen és közben láttam, hogy bocsánatkérően néz rám. Nem haragudtam rá azért, mert félbeszakított, tudtam, hogy ez a dolga, amit végül is nagyon jól végzett.

- Igen, mert nem szeretem a magánéletem közzé tenni.

- De mégis mióta nem vagy együtt a mennyasszonyoddal?

- Egy ideje. Ez most nem is lényeges, nem ezért jöttem, csak tisztázni akarom a félreértéseket, és a pletykákat megelőzni. Most nyilatkozok erről először és utoljára ilyen részletesen.

- Értem. Akkor ki ez az új nő az életedben?

- Ő a barátnőm, de erre már mindenki rájöhetett.

- Igen, ezt hallhattuk. De a pletykák szerint gyermeke is van. Nem zavar ez téged?

- Igen, van gyermeke. Egy kislány. De ez engem nem zavar. - mély levegőt vettem, és úgy éreztem kell egy kis szünetet tartanom, mielőtt belevágok és mindent elmondok. - Nem zavar ez. Nem zavarhat... Azért, mert igazság szerint ő az én kislányom. -

Fanni döbbenten nézett rám, és láttam, hogy ezzel még őt is nagyon megleptem. Tényleg nem hitte el, hogy ennyire őszinte leszek. Láttam rajta, hogy hirtelen nem tudta, hogy mit is mondjon. Végül összeszedte magát és visszazökkent a szerepébe. Kicsit ideges lettem, reméltem, hogy nem fogja ezzel elrontani vagy rossz irányba vinni az interjút.

- Az a kislány nem olyan nagy még, és ha jól sejtem, akkor te csak nemrég szakíthattál a mennyasszonyoddal. Vagy ilyen sokáig sikerült ezt titkolnod? - mondta végül és megnyugodtam, hogy újra fel tudta venni a szerepét.

- Nem, valóban nem olyan régen váltak el az útjaink Enikővel. De hadd mondjak el mindent, az elejétől kezdve. - Fanni megértően bólintott és bíztatóan nézett rám. Nagyon hálás voltam neki, láttam rajta, hogy átérzi, hogy mekkora káosz lett az életem. - Az egész akkor kezdődött, amikor tavaly Enikővel szakítottunk. Ezt minden média megírta, cikkeztek róla, hogy elváltak az útjaink. Én ekkor ismerkedtem meg Emmával. Jobb ha a nevén nevezem, felesleges kutatásoktól óvom meg a rajongóimat. Nagyon hamar egymásba szerettünk. Egy hónapig voltunk együtt. Igen, ügyesek voltunk, nem jött erre rá a média. - tettem hozzá nevetve, mire Fanni is halványan elmosolyodott, ami szinte észrevétlen lehetett a televízió nézőknek.

Hamar felvette a történet ritmusát és azonnal reagált is,

- De utána mégis visszamentél a volt barátnődhöz, és el is jegyezted őt. Ezt mégis miért tetted? - folytatta kíváncsian.

- Igen, igazad van, ez így történt. Enikő megkeresett és elmondta, hogy kisbabát vár tőlem. Erről ti nem tudhattatok, mert nem hoztuk nyilvánosságra. - Fanni arcán láttam az újabb döbbenetet, de ezúttal nem szólt közbe, csendesen tovább figyelt engem érdeklődve. - Emmával ekkor szakítottam, mert tudtam, hogy a gyermekem és Enikő mellett a helyem. Nehéz volt megtennem, de így volt helyes, vele lezártunk mindent. Nem tudtuk, hogy ő is babát vár, ő pedig nem keresett meg engem és nem szólt nekem erről. Nem akarta, hogy válasszak a két gyermekem közül, nem akart ilyen kínnak kitenni. De mint tudjátok, Enikővel nem született gyermekünk. Három hónapos korában a magzat meghalt. - hirtelen akaratom ellenére is elcsuklott a hangom, mert eszembe jutott a keserű emlék. Akármennyire sem akartam, újra felrémlett bennem Enikő mondata. " Nem voltam biztos abban, hogy a te gyereked várom". Most mégis mindent úgy mondtam el, mintha teljes mértékben biztos lennék abban, hogy Enikő az én gyermekem várta. De nem mondhattam el a nagyérdeműnek azt, hogy Enikő megcsalt és maga sem tudja, hogy az én kisbabám hordta-e a szíve alatt.

Hirtelen Fanni szakította félbe a gondolataimat.

- Óóó. Fogadd őszinte részvétem Dávid. De ezután még együtt maradtál Enikővel, nem? Nem szakítottatok, vagy ezt is titokban tartottátok? Mert pár hete, még úgy hallottuk együtt vagytok.

- Nem, nem szakítottunk, együtt maradtunk. Emmával akkor régen lezártam a dolgot, és nem akartam őt felbolygatni. Azt hittem továbblépett. Mi pedig újra megpróbáltuk Enikővel.

- De hogy tudtad meg, hogy mégis van egy gyermeked?

- A múlt héten keresett meg Emma. Nagyon megdöbbentem, nem hittem volna, hogy egyszer újra láthatom még őt. És amikor megláttam a kislányom... Gyönyörű az én kis hercegnőm. A szerelmünk Emmával ugyanúgy égett mint akkor és újra összejöttünk. Enikővel mindent megbeszéltünk, és ő is tudta, hogy a mi kapcsolatunk már nem tudott működni. Békésen, nagy szeretetben elváltunk, és azóta is a családommal vagyok. - mondtam végül már mosolyogva, bár tudtam, hogy a "békésen elváltunk" kifejezés nem teljesen volt igaz, de nem csinálhattam nagyobb felhajtást ebből az egész helyzetből. Minden rendben lesz így, és azt hiszem minden jól megy.

Egyre jobban megnyugodtam, mert tudtam, hogy végeztem, mindent elmondtam és tisztáztam a dolgokat.

- Nahát, Dávid. Nem gondoltam volna, hogy ennyire őszinte leszel velünk. Köszönöm.

- Ugyan. Szerettem volna, ha ezt mindenképpen tudjátok. Nem akarok felesleges találgatásokat, jobb tiszta vizet önteni a pohárba. És tartozom ezzel azoknak, akik szeretik azt, amit csinálok.

- A jövőddel kapcsolatban tudsz már valamit? - kérdezte Fanni végszóként.

- Öhm, igen, persze. Emmával és a kislányommal tervezem, nagyon-nagyon hosszú távra. Együtt élünk és együtt neveljük a kislányunkat.

- Megkérdezhetem hogy hívják a picit? - kérdezte mosolyogva Fanni.

- A neve Vanda, és most lesz két hónapos. - mondtam mosolyogva és hirtelen éreztem, hogy elönti a szívem a büszkeség. A kislányom, az én gyönyörű gyermekem... Az enyém és Emmáé.

- Gratulálok Dávid és őszintén sok boldogságot kívánok nektek. - mondta egyre csillogóbb szemekkel Fanni és úgy láttam, mintha meghatódott volna a történetemen. Nagyon megkedveltem és áldottam az eget, hogy ő készítette velem az első interjút ebben a témában. Sokkal könnyebb volt így, mintha egy morcos és akadékoskodó emberrel kellett volna megosztanom az életem.

- Köszönöm. - mondtam neki őszinte hálával. - Az vagyok. Ti is legyetek azok, és kívánom, hogy mindenki legyen legalább annyira boldog, mint amennyire én vagyok most.

- Köszönöm, hogy itt voltál, és köszönöm az őszinte vallomásod.

- Ez természetes. - mondtam mosolyogva és integettem a kamerába. - Sziasztok!

- Szia Dávid!

Kisétáltam vissza a paraván mögé és hallgattam, ahogy Fanni tovább beszél.

- Nahát, ezt én sem gondoltam volna, de remélem, most minden Dávid-rajongó megnyugodott és nem csalódott. Kívánjatok ti is sok boldogságot nekik. Most Dávid legújabb klipjét megnézhetitek, utána pedig folytatódik a műsor.

Felcsendült a dalom és mire elkezdődött az ének, Fanni már mellettem állt.

- Minden rendben Dávid? Nem voltam túl rámenős? - kérdezte aggódva.

- Nem, dehogy. - mondtam neki mosolyogva. - Nagyon jó volt, köszönöm, hogy ennyire kíméletes voltál velem.

- Ugyan, ez természetes. Nem kell ahhoz neked támadnom, hogy jó legyen az interjú.

- Ez igaz. - mondtam helyeslően.

- Remélem dolgozunk majd még együtt és találkozunk még. És még egyszer, sok boldogságot kívánok nektek.

- Köszönöm! - mondtam kedvesen és búcsúzóul két puszit adtunk egymásnak.

- Ne haragudj, de most mennem kell vissza, mindjárt folytatódik a műsor.

- Persze, menj csak. Sok sikert! - mondtam neki mosolyogva, mire már el is tűnt.

Mély levegőt vettem és azonnal előkaptam a telefonom és már tárcsáztam is Emmát.

- Szia Emma. Nézted? - kérdeztem idegesen..

- Igen, néztem. Nagyon jó voltál. Minden rendben lesz.

- Biztos? Nem volt semmi, ami zavart? Nem mondtam túl sokat?

- Nem, Dávid, nem. Ez így volt jó. Engem tényleg nem érdekel a média, és nem hallgatok úgyse rájuk. Engem nem tudnak bántani, ne aggódj. Jobb ha őszinte vagy, amennyire kell, szóval ne aggódj miattam.

- Tényleg? Ez tudod nekem furcsa...

- Tudom, de én más vagyok. Amit muszáj megtenni, azt muszáj, nem zavar, egyáltalán nem. Ezen többet ne is idegeskedj. Egymás életének a részei vagyunk, és az ilyen dolgokat el kell fogadni.

- Igen, igazad van. Most kicsit megnyugodtam. Örülök, hogy minden rendben van. Most mennem kell, mert lesz még pár interjúm. Majd este találkozunk Emma.

- Rendben. Várunk Dávid. Csókollak.

- Én is csókollak. Szia!

Megkönnyebbültem tettem le a telefont és elmosolyodtam. Túl voltam az első akadályon. Gyorsan elővettem a papírt a zsebemből és megnéztem a következő interjú helyét és időpontját. Ijedten néztem az órámra és már el is indultam, mert alig volt időm odaérni.

Az egész napom interjúkra rohangálással telt, de egyáltalán nem volt már annyira nehéz, mint elsőre. Tudtam, hogy mire számíthatok és tudtam, hogy minden rendben lesz.

32. fejezet

A következő napon is ugyanez a rohanás várt rám. Már nem aggódtam annyira a rám váró interjúktól, mondhatni hogy már nem volt mitől félnem. Semmi újat nem mondtam el, szinte csak magamat ismételtem. Mikor este fáradtan vezettem haza az utolsó interjú után, csörgött a telefonom. Mikor megláttam, hogy Gabi hív, kicsit ideges lettem, féltem, hogy valami történt, vagy újabb bomba robbant.

- Szia! - szóltam bele aggódva a telefonba, és közben haza is érkeztem. Leparkoltam a kocsival és úgy döntöttem, hogy nem megyek addig fel Emmáékhoz, míg nem beszéltem Gabival.

- Szia Dávid! - köszönt szokatlanul nyugodt hangnemben, majdhogynem felvillanyozva. Furcsa volt így hallani őt, rég hallottam már ilyen nyugodtnak.

- Valami baj van Gabi? - kérdeztem értetlenül.

- Nem, nincs semmi gond Dávid, épp ellenkezőleg. Csak szerettem volna elmondani neked, hogy úgy tűnik minden rendben lesz. A Facebook-on és egyéb fórumokon ma rengeteg véleményt olvastam a rajongóidtól. Nagyon kevesen vannak, akik negatívan reagáltak a történtekre. A többség nagyon örül, hogy boldog vagy, biztosítottak arról, hogy továbbra is a kedvencük vagy és sok boldogságot kívánnak neked.

Hirtelen szóhoz sem tudtam jutni, annyira megkönnyebbültem és önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Dávid, itt vagy? - kérdezte aggódva Gabi.

- Persze - mondtam ki nagy nehezen. - Csak szóhoz sem jutok. El sem tudom mondani, hogy mennyire megkönnyebbültem. Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem.

- Nincs mit Dávid. Végeztél mára ugye?

- Igen. Hosszú nap volt.

- Akkor nem is zavarlak tovább, pihend ki magad. Holnap már alig lesz néhány interjúd és riportod.

- Köszönöm. Szia Gabi!

- Szia! - mondta mosolyogva és letettük a telefont.

Megkönnyebbülve szálltam ki a kocsiból és indultam fel a lakásba. Amint beléptem a lakásba Emmát a nappaliban találtam. Szó nélkül hozzá léptem ás átöleltem. Most éreztem csak igazán, hogy tényleg nyugodt vagyok. Hazaértem és minden rendben van. Remélhetőleg az elkövetkezendő időszakban nem vár már ránk ilyen kemény megpróbáltatás. Nehezen engedtem őt el, hogy a szemeibe tudjak nézni. Aggódó pillantással nézett rám, ami melegséggel töltötte el a szívemet.

- Minden rendben van Dávid?

- Igen. Csak nagyon nehéz volt ez a nap.

- Ne aggódj, minden rendben lesz. - lágyan megsimogatta az arcom és egy rövid de annál édesebb csókot adott. - Gyere, menjünk vacsorázni, biztosan éhes vagy.

- Mint a farkas. - mondtam mosolyogva, mire ő kézen fogott és átmentünk a konyhába. Isteni illatok fogadtak és szó nélkül ültünk le egymással szemben elfogyasztani a húslevest. Mennyei volt és nagyon jól esett most. Emma csendben evett velem szemben és már őt is nyugodtnak láttam.

- Vanda? - kérdeztem tőle halkan.

- Már alszik. Nagyon sokat alszik, de szerencsére nyugodtak az álmai, már most.

- Ennek örülök. Annyira okos és szép kislány.

- Nem is lehetne másmilyen. Hisz a te lányod. - mondta és közben felállt, hogy eltegye a tányérokat, mert közben mindketten végeztünk. Én is felálltam és gyorsan hozzá léptem.

- Ugyanúgy tőled is fantasztikus dolgokat örökölt. Ne legyél kishitű Emma. - mondtam neki komolyan, de közben büntetésképpen megcsikiztem, mire hangosan felnevetett és majdnem elejtette a kezében levő tányérokat.

- Rendben, rendben csak hagyd abba. - felelte megadóan és utána együtt nevettünk majd csendben leültünk és megettük a rántott csirkét is.

Vacsora után egyből a fürdőbe mentem. Jól esett a forró zuhany, teljesen ellazultam tőle. Az egész napi rohangálás után most éreztem csak, hogy mennyire elfáradtam. Teljesen felfrissültem tőle és újult erővel léptem ki a fürdőből. Csak egy pólót és alsónadrágot vettem fel, nem éreztem szükségét más ruhadarabnak.

Elmosolyodtam mikor megláttam Emmát a kanapén kényelmesen feküdni. Könyvet olvasott, de csak addig a pillanatig míg hozzá nem léptem és kivettem a kezéből a könyvet. A Hi-Fi-hez sétáltam és közben letettem a könyvet az asztalra. Emma nem szólt semmit, mire egy apró mosoly jelent meg az arcomon. Csendben elkezdtem keresgélni a CD-k között, majd elmosolyodtam, amikor megtaláltam, amit kerestem. Nightwish, igen, ezt kerestem, remek választás. Amint felcsendült a Sleeping Sun, ismétlésre állítottam a lejátszót. Emmához léptem, megfogtam a kezét, mire ő szó nélkül felállt és hozzám simult. Lágyan kezdtünk el ringani a számra, amire egy édes este emléke rémlett fel a fejemben. Az a nap, amikor először feljött a lakásomba. Tisztán emlékszem, hogy mennyi kétely volt még akkor bennem, mennyire féltem, hogy nem viszonozza az érzéseim, hogy nem érdeklődik irántam.

A zene most is ugyanolyan lágyan ölelt körbe minket és közben köszöntöttem a szívemben izzó forró és kellemes érzést. Boldog voltam. Szétáradt minden porcikámban ez az érzés, és teljesen magával ragadott. Azzal a nővel voltam itt, a mi kis világunk közepén, akit a világon mindennél jobban szerettem. Ő volt az én társam, a kedvesem, a szerelemem és a kislányom édesanyja. Most döbbentem csak rá igazán, hogy mennyire fontos is ő nekem. Soha nem akarok nélküle egy percet sem létezni. Hirtelen felsejlett bennem egy gondolat, de gyorsan el is hessegettem magamtól. Pedig most biztos voltam magamban, teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy Emmát nekem rendelte a sors. És ő az a nő, akinek a feleségül kéréséről álmodoztam egész kamasz koromban. De ezzel még várnom kell, nem szabad erre gondolnom. Teljes mértékben biztos voltam abban, hogy erre még nagyon sokat kell várnom. Még nem jött el az ideje. Tudtam jól, hogy mi a véleménye Emmának a házasságról. Egy pillanatra összeszorult a torkom, de azonnal ki is űztem a fejemből ezeket a gondolatokat. Miért is rágódom most ezen? Hiszen itt van velem, engem szeret, és boldogabbak vagyunk, mint valaha. Hirtelen bekúszott a szemem elé Emma, amint hófehér ruhában igen-t mond nekem az oltár előtt. "Egyszer ez is el fog jönni." Mondtam magamban mosolyogva és kiűztem a képet a fejemből és az előttem levő Emmára pillantottam, aki csillogó szemmel nézett rám. Elolvadtam a szemeitől. Olyan áhítatot és szerelmet láttam benne, ami mindig magával ragadott. Ezt ő is észrevehette, mert a következő pillanatban lassan levette a pólómat és a kanapé felé húzott.

Engedelmesen leültem a kanapéra, ahogy szerette volna és közben húztam volna magammal, de nem hagyta magát. Megállt előttem és lassan és érzékien levette a felsőjét. Egy pillanatra őrült forróság áradt szét a testemben, amit csak fokozott, hogy a következő pillanatban Emma az ölembe ült és megcsókolt. Zihálva öleltem magamhoz és közben egyre jobban akartam őt. Belemosolyodott a csókba, mire kíváncsian elváltam az ajkaitól. Nagy erőt kellette vennem ehhez magamon, de tudni akartam, hogy min mosolyog. Úgy éreztem tervez valamit.

- Mi az? Min mosolyogsz Emma?

- Semmi különösen. Csak azon, hogy ma nem hagyom magam. Ma az enyém vagy.

- Hé, kisajátítasz? - kérdeztem incselkedve, de közben nagyon tűzbe jöttem a szavai hallatán. Ritkán volt, hogy ő vezetett, amit bántam is meg nem is. Általában olyan őrülettel hatott rám, hogy végül hagyta, hogy én domináljak. De azt is imádtam, mikor ő vezetett. Annak is megvolt a maga varázsa és szépsége. Ahogy eszembe jutott egy-egy ilyen együttlétünk kellemes izgatottság lett úrrá rajtam.

- Pontosan. - mondta halkan, majd hirtelen újra megcsókolt jelezve nekem, hogy maradjak inkább csendben.

Égetett a csókja és közben egyre őrültebben kívántam őt. De ő teljesen visszafogott és azon kívül hogy a kezemmel végigbarangoltam a testét, nem engedte, hogy bármit is levegyek róla. Kínzó érzés volt, de egyben őrülten izgató is.

Lassan felemelkedett rólam és őrült lassúsággal levette az alsónadrágom, utána pedig visszaült az ölembe, de magáról még mindig nem vett le több ruhát. Tudtam, hogy meg akar őrjíteni és sikerrel is járt. Örültem, hogy felül csak a melltartó van rajta, így legalább ha kis felületen is, de érezhettem és végigsimíthattam a forró bőrét. Legszívesebben felkaptam volna, a kanapéra fektettem volna és úgy folytattam volna vele, ki tudja hány órán át. De nem akartam elrontani az estét, nagyon élveztem ezt a felállást is, bár legszívesebben széttéptem volna. Olyan vágyakat korbácsolt fel bennem, amik őrültesen akartak a felszínre törni.

Lassan elhúzódott tőlem és én alig akartam elengedni, érezni akartam a testét. Hirtelen megértettem mit szeretne, ezért hagytam, hogy felálljon az ölemből.

Egy lépéssel hátrébb lépett tőlem és kínzó lassúsággal, borzasztó érzékien levette magáról a nadrágot. Alig bírtam magam a kanapén tartani, annyira szenvedélyesen nézett közben a szemembe. Éreztem, hogy szinte levegőt sem bírok venni. Mikor lekerült róla a nadrág azért fohászkodtam, hogy a fehérneműit is vegye le magáról, különben én szaggatom le róla. Egy halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, mintha olvasott volna a gondolataimban. Eszméletlenül kívánatos volt a tűzvörös szettben, de amiket alatta rejtegetett, azt tudtam, hogy még őrjítőbbek. A terhesség cseppet sem rontott az alakján. Épp ellenkezőleg. A mellei kicsivel nagyobbak és duzzadtabbak lettek, az alakja pedig nőiesebb lett. Alig volt rajta pár kiló plusz a szülés óta, de ez is csak az előnyére vált. Nagyon odafigyelt magára és ennek az eredményét most teljesen meg is csodálhattam.

Lassan elkezdte lehúzni magáról a fehérneműjét, ami nekem hosszú óráknak tűnt. Végül lekerült róla a gyönyörű darab és egyre nehezebb volt csendben szemlélni őt. De ismertem őt és tudtam az apró jelzéseiből, hogy azt szeretné ha nyugton maradnék a kanapén. Mintha az olyan egyszerű lenne. Végül a keze a melltartója kapcsához nyúlt és szinte magam előtt láttam, amint a két gyönyörű keze kikapcsolja a pici kis kapcsokat a hátán. Ha lehetett ezt még fokozni, ő megtette. Újabb hosszú perceknek tűnt nekem, míg lassan leemelte magáról a melltartót. A szemei tűzben égtek, amikben én majdnem megsemmisültem.

Visszalépett hozzám és lassan visszaült az ölembe, de gondosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se tudjak beléhatolni, pedig majd megőrültem, annyira akartam őt. Csak a testünk forrt össze, de ez is mennyei érzés volt. Forró szenvedéllyel öleltük egymást és egyre hangosabban ziláltunk a vágyaktól. Kicsit megemelte a csípőjét és úgy ereszkedett vissza az ölembe, hogy lassan beléhatoltam. Ahogy megéreztem őt a testemben leírhatatlan eufória szabadult fel bennem. Elkínzott lassúsággal merültem el benne és ő azonnal elkezdett szenvedélyesen mozogni rajtam. Teljesen feltüzelt és forrón csókoltuk és öleltük egymást. Egy cseppet sem aggódtam, ismertem őt és tudtam, hogy számított a dolgok eme alakulására és már rég gondoskodott a védekezésről.

Egyre csak ziláltunk és csatakosan szorítottuk magunkhoz a másikat. Őt is égette a szenvedély, ami teljesen magával ragadott. Fantasztikus érzés volt látni rajta, hogy ennyire élvezi, hogy velem van.

Éreztem, hogy a teste egyre jobban remeg és hirtelen átlendült a gyönyör kapuján. Olyan erővel hatott ez rám, hogy én sem bírtam volna magam tovább visszatartani, követtem őt. Egy pillanatra elkapta a tekintetem, ami még nagyobbat dobott a bennem szétterülő fergeteges érzéseken. Egy könnycsepp jelent meg a szemében, amitől azt hittem, hogy megőrülök,  mert ekkora boldogságot már én sem tudok elviselni. Pontosan ugyanez történt aznap este is. Lassan lecsengett az orgazmus, de a mellkasomban feszítő érzés nem akart cseppet sem enyhülni. A szerelem szinte szétfeszített, alig bírtam elviselni ezeket a hatalmas érzéseket. Lágyan, de még mindig zilálva folytattuk tovább a csókolózást.

Alig telt el pár perc, újra éreztem, hogy őrületesen akarom őt. Egy hirtelen mozdulattal a kanapéra fektettem, közben pedig nem hagytam, hogy elváljon egymástól a testünk. Éreztem, hogy a szíve hevesen lüktet. Földöntúli érzés volt a testéhez simulva érezni ezt. Egy pillanatra elváltam az ajkától és láttam, hogy milyen őrült szenvedéllyel néz még mindig rám.

- Most én jövök. - mondtam vágytól izzó hangon. Láttam, hogy válaszolt volna a kijelentésemre, de egy csókkal tapasztottam be a száját és közben elkezdtem benne mozogni, mire egy halk sóhaj hagyta el az ajkát. Teljesen felkorbácsolt és őrült tűzzel szeretkeztünk tovább, míg újra és újra el nem ragadott minket az orgazmus.

Már fogalmam sem volt arról, hogy hányadikon lehettünk túl, mikor az egyik után a végkimerülés vett hatalmába minket. Utolsó erőmmel még magunkra húztam a plédet, átkaroltam őt és emlékeim szerint szinte azonnal mély álomba zuhantunk.

33. fejezet

Reggel arra ébredtem, hogy Emma épp kibújik a karjaimból és feláll a kanapéról. Most éreztem csak igazán, hogy nem a legjobb ötlet volt a kanapén elaludni. De annyira elfáradtunk, hogy szerintem egyikünk sem lett volna képes besétálni a szobánkba.

- Hová mész? - kérdeztem tőle halkan.

- Csak kikapcsolom a zenét. - mondta és visszahajolt, hogy adjon egy csókot - Mindjárt visszajövök.

Szóval még kikapcsolni is elfelejtettük és nyugodtan elaludtunk a zenére.

- Úgy legyen. - mondtam elmosolyodva és megsimogattam az arcát.

Elmélázva néztem végig a testén miközben a lejátszóhoz sétált és kikapcsolta a Hi-Fi-t. Visszasétált hozzám és le akart ülni a lábamhoz a kanapéra, de én egy hirtelen mozdulattal megragadtam a karját és visszahúztam magamra a pléd alá. Azonnal reagált a szenvedélytől izzó csókomra. Elmosolyodott, de nem szólt semmit, csak tüzesen csókolt és ölelt. Mintha nem is szakította volna félbe az alvás a tegnap estét, úgy estünk egymásnak újra. Lassan fölém helyezkedett és hozzám simult. De még mielőtt összeforrhattunk volna elhúzódott tőlem és a kanapé melletti kis asztalhoz nyúlt. Elmosolyodtam mikor megláttam a kezében az óvszert.

- Most már kell - mondta kicsit bűnbánóan és egy szempillantás alatt felhúzta.

Szólni sem volt időm, máris összeforrt a testünk és az ajkunk, és a tűz újra elemésztett mindkettőnket.

Alig pár perce volt, hogy fáradtan rám hanyatlott és zihálva öleltük egymást, mikor Vanda felsírt. Elmosolyodtam és éreztem, hogy fantasztikus nap vár ma rám, még ha dolgoznom is kell. Emma mosolyogva és kivirulva mászott ki a karjaimból. Felöltözött és hamar el is tűnt Vanda szobájában. Én is boldogan öltöztem fel, közben pedig elhatároztam, hogy ha várnom is kell még, szeretném ma már a zsebemben tudni azt a gyűrűt, amit egyszer majd az ujjára fogok húzni. Nincs miért várnom tovább.

Megreggeliztünk Emmával, majd forró csókok közepette lassan szakadtam el tőle. Nagyot sóhajtva sétáltam ki a házból és mentem le a kocsihoz. Az autóban megnéztem a mai beosztásom és nagyon örültem, hogy lesz kora délután szabad időm. Akármennyit kell is várnom a megfelelő pillanatra, szeretném ha meg tudnám ma venni az eljegyzési gyűrűt.

Mosolyogva indítottam be a kocsit és jókedvűen indultam a rám váró interjúkra. Alig figyeltem rájuk, izgatottan vártam, hogy végre mehessek az utamra, amit annyira vártam. Az elhatározás mélyen égetett és nem akartam gondolkodni. Tudtam, hogy csak akkor leszek nyugodt, ha már megvettem. Nem érdekelt az sem, hogy talán még évekig kell majd otthon őriznem.

Szinte a torkomban dobogott a szívem, amikor a belváros felé száguldottam egy viszonylag nyugodt környéken levő ékszerüzlet felé. Magamban azon imádkoztam, hogy senki se ismerjen fel. Az ebédidőnek már vége volt, így szerencsére kevés ember sétált az utcán. A biztonság kedvéért a szememre húztam a napszemüveget és a fejem is lehajtottam, amikor az üzlet felé sétáltam. Csak akkor vettem le a szemüveget, amikor az üzletbe léptem. Az eladó férfi felé sétáltam és közben idegesen figyeltem az arca rezdüléseit. Semmi különöset nem árult el, ezért megnyugodtam. Ezek szerint nem ismert fel. Nem is tudom mit tettem volna, ha másnap az újságok megint attól zengenének, hogy eljegyzési gyűrűt vettem. Mindent elrontana. Legyűrtem a torkomban lévő gombócot és közben az eladóhoz értem.

- Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte tőlem kedvesen.

- Jó napot! Egy eljegyzési gyűrűt szeretnék venni a barátnőmnek.

- Á, szóval rászánta magát a nagy döntésre? - kérdezte mosolyogva és közben jobbra sétált kicsit és kihúzta a pultból az egyik gyűrűkkel teli fiókot.

- Igazából ő lesz a keményebb dió. Várnom kell majd még a megfelelő pillanatra, de szeretném ha minél előbb nálam lenne a gyűrű.

- Értem. Ha ennyire szereti a kedves barátnőjét, akkor biztosan bármikor igent mond majd Önnek. - mondta mosolyogva és közben még egy gyűrűkkel teli fiókot tett elém az asztalra.

- Bízom benne - mondtam elmélázva és közben a gyűrűkre meredtem.

- Mi a kedves párja mérete?

- Átlagos, az alkata pedig karcsú.

- Értem, akkor ezek közül válasszon - mutatott végig jó néhány sor szebbnél szebb gyűrűn. - Nem baj, hogy nem tudja a pontos méretet. Bármikor is kéri meg a kezét, visszahozhatja a gyűrűt és vagy a megfelelő méretre cseréljük vagy pedig a megfelelő méretben elkészítjük.

- Köszönöm - feleltem hálásan és tovább fürkésztem a gyűrűket.

Teljesen más érzéseket véltem most magamban felfedezni, mint amikor legutóbb hasonló céllal jártam ékszerüzletben. Az akkor a szívemben lévő enyhe kényszert és szorítást most nem éreztem. Teljesen szabadnak éreztem magam és boldogan válogattam a gyűrűk között. Kerestem azt a darabot, amiről tudtam, hogy magát Emmát szimbolizálja, ami olyan volt, mint Emma. Szinte minden gyűrűnél felvillant a kép előttem, ahogy előtte tartom a kis bársonydobozban és izgatottan várom a válaszát. Körülbelül a tízedik ilyen víziónál egy furcsát dobbant a szívem. Tökéletes, ez az! Ez a gyűrű... Maga volt a tökély. Ahogy a három csillogó gyémántra néztem, mintha Emma szerelmes arca ragyogna vissza benne rám. Elmosolyodtam és óvatosan kivettem a gyűrűt a helyéről. Láttam az eladó arcára elégettség és elismerés ül ki.

Ahogy forgattam az apró gyűrűt a kezemben újra lejátszottam a képet a fejemben, de most azt is láttam magam előtt, ahogy Emma ujjára húzom a gyűrűt. Igen, tökéletesen illik rá.

- Ezt kérem - mondtam önkéntelenül is elmosolyodva az eladónak és közben a kezébe adtam a gyűrűt.

- Dobozt is kér hozzá? - kérdezte a férfi és közben óvatosan letette a gyűrűt a pultra.

- Igen. A legszebbet és a legkülönlegesebbet szeretném neki - mondtam határozottan.

Ő hátat fordított nekem és kihúzta a mögötte levő fiókot. Elém tette, amiben szebbnél szebb bársony és szatén gyűrűs dobozok voltak gyönyörű rendben elhelyezve.

Azonnal megakadt a szemem egy hófehér, aranyozott mintás, szív alakú dobozkán. Gyönyörű és különleges volt. Nem egyszerű kis doboz volt. Ahogy a kezembe vettem éreztem, hogy nehezebb volt, mint az ismert társai. Elbűvölő volt és tökéletes.

- Ezt kérem mellé - mondtam határozottan.

- Előbb nézze meg belül is - mondta sejtelmesen a férfi.

Értetlenül néztem rá, de kinyitottam a dobozkát, ahogy kérte. Hirtelen elakadt a szavam és tudtam, hogy Emma imádni fogja. A szív alakot kihangsúlyozva, a fehér szatént körben apró kövek díszítették.

- Igazi különlegesség - mondta mosolyogva a férfi. - Apró brill-ekkel van díszítve belül.

- Még mindig azt mondom, hogy tökéletes - mondtam még mindig elámulva és közben magam elé képzeltem Emma arcát. Nagyon tetszeni fog neki, ebben biztos vagyok. Nem híve a fényűző dolgoknak, de tudtam, hogy ebbe bele fog szeretni. Némán az eladó felé tartottam a kezem, aki szavak nélkül is tudta, hogy mit szeretnék és a kezembe adta a gyűrűt. Óvatosan beletettem a dobozba és ekkor nagyot dobbant a szívem. Tökéletes lesz.

Lassan az eladó kezébe adtam a dobozt és ő kérdőn nézett rám, mire én csak határozottan bólintottam.

Ő kivette a gyűrűt a dobozból, levette róla a bilétát, majd visszatette a dobozba. Óvatosan becsomagolta, hogy ne sérüljön a doboz és egy kis papír táskába tette, majd átnyújtotta nekem.

A kasszához léptünk, kitöltötte a garancia levelet, majd beütötte a gépbe az összeget. Elmosolyodtam és úgy adtam a kezébe a kártyámat. Jobb ha Emma soha nem tudja meg mennyibe került, mert különben azonnal elájulna. De nem érdekelt mennyibe kerül, tudtam, hogy ez a tökéletes gyűrű és nem akartam tovább keresgélni, mert tudom, hogy mindenhol csak ezt a gyűrűt kerestem volna. Mosolyogva ütöttem be a PIN kódomat és vártam, hogy visszakapjam a kártyámat.

- Nagyon köszönöm a vásárlását! - mondta kedvesen a férfi és átadta a számlát és a kártyámat.

- Én köszönöm a segítségét - mondtam kedvesen, majd feltettem a szemüvegem és a kijárat felé indultam.

- És ne aggódjon, számíthat a diszkréciómra - szólalt meg mosolyogva, mire döbbenten fordultam felé.

- Köszönöm - mondtam hitetlenül és végül elmosolyodtam.

- Sok boldogságot kívánok önöknek - tette hozzá végül.

- Köszönjük - mondtam még mindig döbbenten, majd elmosolyodtam. - Viszlát!

- Viszlát!

Még mindig le voltam döbbenve. Végig tudta ki vagyok és mégis, mennyire kedves volt. Nagyon remélem, hogy tényleg bízhatok benne és nem fog elárulni. Visszaidéztem barátságos arcát és őszinteség tükröződött rajta. Igen, semmi hátsó szándékot nem láttam rajta, minden rendben lesz. Újra elmosolyodtam, majd végül beszálltam az autóba és óvatosan a kesztyűtartóba tettem a dobozt. Nagyon féltettem, de tudtam, hogy a nap folyamán nem maradhat a zsebemben. Este majd elteszem és felviszem a lakásba. A bőröndöm egyik kis zsebébe kell majd tennem, ott biztosan nem fogja Emma megtalálni. Újra elmosolyodtam és elindítottam a kocsit. Nyugodt voltam és közben magam előtt láttam a napot, amikor egyszer majd a feleségül kérem.

Úgy éreztem, hogy a mai napom fantasztikusan sikerült és nem lesz semmi baj. Minden úgy történt, ahogy történnie kell.

34. fejezet

Boldogan teltek a napjaim Emma mellett, minden annyira szép és tökéletes volt. A kezét nem kértem még meg, úgy éreztem, hogy még nem jött el a megfelelő pillanat. Az elhatározásom egy cseppet sem ingott meg, ma is ugyanolyan biztos voltam a dolgomban, mint három hónappal ezelőtt, amikor megvettem a gyűrűt.

Az utóbbi hetekben egy dolog árnyékolta csak be a boldogságunkat. Nagyon kevés időt tudtam Emmáékkal tölteni, mert rengeteg munkám volt. De Emma türelmes és megértő volt, látta rajtam, hogy amikor csak tudom, velük töltöm minden szabad percem. Megnyugtató érzés volt, hogy a temérdek munka után ő és Vanda szeretetben várnak haza. Olyan nyugalommal árasztott ez el, hogy igazán kevés dolog tudott csak kihozni a sodromból. Egyfajta belső nyugalom szállt meg és még a munkám is jobban élveztem, mint régen. Folyton vidám voltam minden koncertemen és most mindegyiken teljes szívből tudtam énekelni, semmi sem árnyékolta be a jókedvem. Már-már túl tökéletes volt minden és néha az a rossz érzésem támadt, hogy hamarosan ez véget fog érni. De nem most!

Még csak kora péntek délután volt és végeztem. Nem csak mára, de majdhogynem egész hétvégére. Csak vasárnap délelőtt lesz riport, amit fel kell vennünk az egyik csatornánál. Rég volt már ilyen hosszú szabad hétvégém. Régen sosem hiányoltam, de most, hogy már nem voltam egyedül, áldás volt pár nap szabadság.

Jókedvűen vezettem haza és hamar meg is érkeztem. Leparkoltam a kocsit és fitten felsétáltam a lakáshoz. Mikor benyitottam a lakásba egy pillanatra összeszorult a szívem a látványtól, ami fogadott. Nagyon meglepődtem, de végül gyorsan eltűntettem az arcomról a döbbenetet. Úgy gondoltam, hogy csak bajt hozhatok ezzel a fejemre.

Emmát és mellette Zolit pillantottam meg Vanda szobája előtt. Emma keze az ajtó kilincsen volt és annyira meglepődött, hogy elfelejtette elengedni.

- Sziasztok! - köszöntem rájuk végül, megtörve a csendet.

- Szevasz Dávid! - köszönt Zoli és odalépett elém kezet fogni.

- Szia Zoli! - köszöntem neki kedvesen, mintha nem lennék még mindig meglepve. - Mi újság?

- Téged kerestelek. Gondoltam ha ráérsz, összeülhetünk valamikor a közeljövőben.

- Persze. - kicsit elgondolkoztam, majd úgy döntöttem, hogy vasárnap jó is lenne. - Holnapután este szabad leszek, az megfelel neked?

- Vasárnap? Igen, az jó lesz. Ismered azt a jó kis helyet, ami itt van az utcában?

- Igen, ismerem. Este nyolc?

- Az tökéletes lesz. Akkor én megyek is, nem akarok zavarni. - mondta udvariasan, és ez a mondata roppant szimpatikus volt. De még mindig úgy éreztem, hogy jobb ha óvatos vagyok vele. Nem éreztem, hogy féltékeny lennék, de... Tanultam a pár hónappal ezelőtti hibámból, amikor nem bíztam Emmában. Nem követem el újra ugyanazt a hibát.

- Ugyan, nem zavarsz. - mondtam neki kedvesen.

- De mennem kell, még dolgom van ma. Akkor holnapután. - mondta határozottan majd újra kezet nyújtott.

- Jól van, ott leszek. - mondtam beletörődve. - Szevasz Zoli!

- Csáó! Viszlát Emma! - köszönt Emma felé is, majd az ajtó felé indult.

- Viszlát Zoli! - köszönt el Emma is tőle.

Becsuktam Zoli mögött az ajtót, majd nagyot sóhajtottam. Hát ezen is túlvagyunk. Végre indul a hétvége. Nem akartam a Zoli-problémával most foglalkozni, ráérek vasárnap este merengeni ezen. Most végre a családommal lehetek, és ez boldogsággal töltött el. Emma felé indultam és azonnal átöleltem. Ekkor engedte csak el Vanda ajtajának a kilincsét. Nem tudom miért döbbent ennyire meg, amikor hazaértem. Talán félt, hogy miként fogok reagálni Zoli ittlétére? Nem, nem, biztosan nincs mit takargatnia. Biztosan csak fél, hogy mi lesz ebből a barátkozásból. Én is tartottam ettől, de jobbnak láttam, ha jóban vagyok Emma ex-férjével. Rendes ember volt és nem volt okom tartani tőle, szerettem volna megismerni. Reméltem, hogy ez a helyzet nem zavarja Emmát. De bíztam abban, hogy szólt volna, ha ez zavarja őt.

- Szia kedvesem. - súgtam végül a fülébe és elengedtem.

- Szia! Hiányoztál. - mondta kedvesen.

- Tudom, de már itt vagyok. Hosszú és unalmas volt ez a nap nélkületek. Milyen volt a napotok?

- Egész nyugodt. Semmi különös nem történt. Csak itthon tettem-vettem meg Vandával játszottunk.

- Értem. Alszik?

- Igen, már egy ideje igen. Lesz ma még dolgod?

- Nem, a délutánom már szabad. Csak veletek leszek.

Ahogy ezt kimondtam elmosolyodott és felragyogtak a szemei. - Ennek nagyon örülök. Mostanság kevés időt tölthettél velünk.

Tudtam, hogy igaza van és azonnal úrrá is lett rajtam a bűntudat.

- Tudom. Én is sajnálom. De most bepótolunk mindent. Ha Vanda felébredt elmehetünk valahova. Holnap sincs dolgom, csak vasárnap délelőtt lesz egy riport egy műsorban. Ha gondolod lemehetünk Szolnokra.

- Rendben, ez jó ötlet. Anyukádék ma otthon vannak, úgy emlékszem. - mondta felvillanyozva. Láttam rajta, hogy nagyon szeret velük lenni és ez nagyon megnyugtató érzés volt számomra. A családom teljes mértékben elfogadta őket.

- Igen, akkor menjünk el hozzájuk? - kérdeztem tőle bizakodva, de előre tudtam a válaszát.

- Nekem nincs ellene kifogásom. De azért telefonálj előbb hozzájuk, hogy nem zavarunk-e. Én meg addig elkészítem Vanda dolgait.

- Jól van. - mondtam mosolyogva és adtam neki egy rövid csókot.

Utána a konyhába mentem és felhívtam anyut.

- Szia anya! - köszöntem neki mosolyogva. - Nem, minden rendben van, mi jól vagyunk. Azért hívtalak, mert Emmával arról beszéltünk, hogy ha ráértek ma, akkor meglátogatnánk benneteket. Nem, nincs holnap dolgom, vasárnap reggel lesz csak egy riportom. Rendben, hamarosan indulunk hozzátok. Szia! - köszöntem el még mindig mosolyogva, majd letettem a telefont.

Visszamentem a nappaliba és úgy döntöttem, hogy segítek Emmának a pakolásban.

- Ma éjjel náluk maradunk? - kérdeztem tőle kíváncsian.

- Ha nem gond, akkor persze, maradhatunk. Akkor úgy csomagolok ruhát magunknak is, és Vandának is.

- Rendben. Tudok valamit segíteni?

- Igen, amit szeretnél hozni ruhát ma, azt hozd ide nekem kérlek, hogy el tudjam tenni. Meg Vanda babakocsiját kellene betenni az autóba.

- Rendben. Más egyéb?

- Más nem kell.

Hamar elkészítettem a ruháimat és odaadtam Emmának. Utána levittem a babakocsit az autóba és pár perc múlva már útra is keltünk.

Nyugodt voltam és boldog. Végre egy kellemes hétvége vár ránk, még ha rövid is lesz. Nem ez volt a lényeg, én már megtanultam értékelni minden percet, amit a családommal tölthettem. A feszített munkatempó mellett, ezt meg kellett hamar tanulnom. Reméltem, hogy Emma is jól fogja magát érezni, bár tudtam, hogy ennél sokkal több időt szeretne velem tölteni. Most lesz rá alkalmunk. Eszembe jutott, amikor Szolnokon láttam viszont, lassan már négy hónapja. Aznap kimentünk a kis tó partjára is. Még forró és meleg nyár volt, bár már csak két nap volt hátra az augusztusból. De még pont elég meleg van ahhoz, hogy újra kilátogassunk a tóhoz. Elmosolyodtam. Remek hétvégénk lesz.

35. fejezet

Nagyon jó érzés volt, hogy végre megint Szolnokra tartottunk. Nem töprengtem semmin az oda felé vezető utón, csak csendben beszélgettünk Emmával, és azt terveztük, hogy mivel fogjuk eltölteni ezt a hétvégét.

Hamar megérkeztünk Szolnokra, közben pedig Vanda is elszundított. Anyu és apu kedvesen és izgatottan fogadtak minket. Néhány hete látogattuk meg őket utoljára, amit nagyon fájlaltak. Vanda gyorsan nőtt és szerették volna minél többször látni őt. Emma óvatosan kivette Vandát a gyerekülésből és átadta anyunak, aki mosolyogva besétált vele a házba. Biztos voltam benne, hogy le sem akarja majd tenni, mert szerette, ha a karjában alszik az unokája. Végül rávettük, hogy vigye fel Vandát a szobánkba, hadd aludjon nyugodtan a kis ágyában. Utána egész délután beszélgettünk és bepótoltuk az elmúlt néhány hetet, ami alatt nem találkoztunk. Jó érzés volt, hogy végre nyugalom és szeretet vesz körül. Emma is vidám volt és felszabadult. A szemei csillogtak, és láttam rajta, hogy nagyon jól érzi magát. Este felé megkértem anyut, hogy vigyázzon éjjel Vandára. Szerettem volna, ha ketten is együtt töltünk egy kis időt Emmával. Sejtelmesen elmosolyodott, amikor kézen fogtam és elhagytuk a házat.

- Mit tervezel? - kérdezte tőlem mosolyogva.

- Csak szeretném, ha egy kis időt egymással is eltöltenénk. Rég volt rá lehetőségünk, és már nagyon hiányzik egy kis kikapcsolódás - mondtam neki nagyot sóhajtva, miközben sétáltunk a város szívébe.

- A tervezett programot megosztod velem? - kérdezte kíváncsian.

- Mit szólsz egy vacsorához? - néztem kedvesen.

- Eszter mérges lesz, hogy nem az ő főztjét esszük - mondta mosolyogva.

- Nem hinném. Emiatt ne aggódj.

Lassan beértünk a városba és a kedvenc éttermem felé vezettem. Jöhettünk volna autóval is, de megvolt a varázsa az esti városi sétának. Ezt is kikapcsolódásnak éreztem, pláne, hogy Emma velem volt. Nem akartam semmin sem törni a fejem, csak azt akartam, hogy élvezzük az estét és egymás társaságát.

Emma teljesen kivirult, és habár sose panaszkodott amiatt, hogy az utóbbi hetekben rengeteget dolgoztam, az állandó mosoly az arcán magáért beszélt. Tudtam, hogy még pár hét, és kevesebb dolgom lesz a stúdióban, így rájuk is több időm lesz majd.

Miután megvacsoráztunk tovább folytattuk a sétánkat a városban. Mióta újra találkoztunk itt Szolnokon, azóta nem is voltunk a városban. Mikor a park felé közeledtünk Emmára néztem, aki meglepetten nézett vissza rám.

- Ugye nem véletlenül jöttünk erre?

- Szerinted véletlenül jöttünk erre? - kérdeztem mosolyogva.

- Sosem változol. - mondta nevetve.

- Változnom kellene? - kérdeztem tőle sejtelmes mosollyal az arcomon.

- Soha! - vágta rá azonnal. - Nekem így vagy tökéletes. - tette hozzá halkan.

Annyira megdöbbentem, hogy megtorpantam és felé fordultam. Nem is tudtam mit mondhatnék. Annyira hihetetlen volt még mindig számomra, hogy ennyire megértő és odaadó. Fantasztikus anya volt és tökéletes társ. Végül úgy döntöttem, hogy ide minden szó kevés és felesleges. Hirtelen átöleltem és mielőtt bármit is mondhatott volna, megcsókoltam. Ugyanolyan hevesen csókolt vissza, mint én. A csókja édes volt, mint mindig, sose tudtam megunni, sose tudtam elszakadni tőle. Csak mellette voltam teljes egész és igazán boldog. Már közel voltunk a tó partjához, ezért csók közben elkezdtem húzni őt a part fele. Belemosolyodott a csókba, de nem ellenkezett. Amint megálltunk, magammal húzva lefeküdtünk a földre. Késő este volt, senki sem járt már ilyenkor a parton. Áldottam az eget, hogy Emma ma is szoknyát vett fel, így neki könnyű dolga volt. Olyan szenvedéllyel öleltem magamhoz, hogy szinte követelőzve gombolta ki a nadrágom. Imádtam, amikor ennyire szenvedélyes és türelmetlen volt. Hamar pózt váltottunk és pillanatok alatt fölé kerültem.

*

Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott a tegnap este. Egyre jobban szeretem azt a kis parkot és a tavat. Azt az estét jutatja eszembe, amikor májusban újra találkoztunk Emmával. Olyan forró és szerelemtől fűtött volt az az este. Pontosan olyan volt, mint tegnap.

Gyorsan suhantak el a fák mellettünk, mi pedig csak csendben ültünk az autóban. Vanda csendben aludt mögöttem, Emma pedig némán kémlelte a tájat. Már sötét volt kint minden, amit egyáltalán nem bántam. Nem zavart, ha este kell vezetnem, ugyanolyan óvatos voltam éjjel is, mint nappal. Mióta Emma és Vanda is mellettem voltak, ez csak még inkább fokozódott. De ma este még ez is kevés volt…

Nem voltam fáradt, teljesen éber voltam, de úgy tűnik mégsem eléggé. Annyira hirtelen történt minden, hogy feleszmélni sem volt időm. Épp megelőztem egy lassan haladó Volkswagent, amikor a sofőr hirtelen ránk rántotta a kormányt. Azonnal észrevettem és reagáltam, de még így is elkapta a kocsink oldalát. Egy másodpercre a kilométer órára pillantottam és azonnal tudtam, hogy mi fog történni. 85 km/órával mentünk, még csak nem is léptem túl a sebesség korlátot. De ekkora sebességnél egy ilyen ütközés Emma oldalán…

Körülbelül egy másodperc volt míg ez végigfutott az agyamon, a következő pillanatban már éreztem, hogy letérünk a pályánkról és őrült sebességgel elkezdett menet közben forogni a kocsi. Kínzó másodpercek voltak, míg az autó sebessége kezdett csökkenni. Próbáltam ellenkormányozni, de még így is sodródtunk tovább a szembe lévő sávban. Fohászkodtam magamban, hogy szembe ne jöjjön semmi, vagy ha mégis, legalább időben álljon meg. És Vanda… Azonnal felijedt és keservesen sírni kezdett, egy óriási tőrt forgatva ezzel a szívemben.

Hirtelen letértünk az útról még mindig pörögve és egyenesen az út széli fák felé sodródtunk. Semmi esélyem nem volt már ellenkormányozni, csak egy gyors fohász pergett végig az agyamon. „ Kérlek Istenem, az én oldalamról csapódjunk a fának, és óvd meg a családom!” A könnyeim kicsordultak, de nem voltam képes felfogni ezt a tényt. Egyre közelebb voltak a fák, mi pedig csak tovább pörögtünk, mintha mi magunk lennénk a tár, az orosz ruletthez használt pisztolyban. A következő pillanatban pedig végre célhoz értünk. Éreztem, ahogy a kocsi összeroppan az én oldalamon és azonnal éreztem a nyomást magamon. Nem csak a légzsák volt az, amit éreztem, az nem okoz ekkora fájdalmat. Még valahol távolról hallottam Vanda sírását, majd fokozatosan szippantott magába a sötétség. Utolsó erőmmel még egy gondolat futott át az agyamon. „ Köszönöm Istenem!”

Következő rész