2014. szeptember 5., péntek

Egy új kezdet 2. - 31.- 35. fejezet

Sziasztok!

Robogunk tovább, íme a következő fejezetcsokrocska :)

Jó szórakozást hozzá :)

Morwen

********************




31. fejezet

Reggel nagyon fáradtan ébredtem fel Vanda sírására. Való igaz, alaposan kiütöttem magam Emmával együtt és megvolt az oka annak, hogy alig bírtam magamhoz térni. Tisztán emlékeztem, hogy volt már vagy éjfél, mikor beállítottam az ébresztőórát és abban a pillanatban, hogy letettem az éjjeliszekrényre, Emmával egyetemben el is aludtam. De persze nem kellett nekünk ébresztőóra, mert az ébredésről  rendszerint Vanda gondoskodott.
Megpróbáltam gyorsan kikelni az ágyból, ami a fáradtságot tekintve, igen lehetetlennek tűnt ebben a pillanatban. Emma még mélyen aludt, amit nem is csodáltam. Neki még kimerítőbb volt ez az éjszaka. Azt hiszem lassan abba a korszakba fogunk lépni, amikor a vágyai az egekben lesznek. Elmosolyodtam és közben kikeltem az ágyból. Ez a dolog azt hiszem egyáltalán nem fog zavarni. Az elvárások kicsit sem voltak elhanyagolhatóak, de Emma mély szuszogását tekintve, azt hiszem meg fogok birkózni ezzel.
Halkan felkaptam magamra a földön heverő alsónadrágom és a pólómat, majd egyenesen Vanda szobájába indultam.
Amint beléptem a kisszobába elmosolyodtam. Vanda az ágyban ült és követelően nézett rám. Olyan tündéri volt és gyönyörű, hogy mosolyogva kaptam a karjaimba. Halkan felnevetett, de azonnal, le is görbült a szája. Persze, mert ideje volt a tisztába tevésnek.
Vanda végigröhögcsélte az egész műveletet, ami így roppant mulatságos volt. Miután végeztünk, kimentem vele a konyhába és a baba székbe ültettem. Mire elővettem a bébiételt Emma köszönt rám az ajtóból.
- Jó reggelt! - köszönt mosolyogva, és mellém lépett. Egy finom csókkal köszöntött, amibe mindketten belemosolyodtunk. - Régóta fent vagytok? - kérdezte miután elváltak az ajkaink.
- Nem. Nemrég ébredtem Vandával. A kisasszony roppant viccesnek tartotta a pelenka cserét, végigröhögte az egészet, mintha vicces lett volna, hogy apuci igencsak húzta az orrát.
Emma felnevetett és odasétált az egyik székhez és leült ő is Vanda mellé.
- Még jó, hogy te keltél fel rá, mert azt hiszem ma nem tudtam volna ezt magam megcsinálni.
- Rosszullétek megint? - fordultam felé aggódva és közben egy széket tettem Vanda elé és leültem rá.
- Igen, de ez nem meglepő. Ugye tudod, hogy jövő hét hétfőn megyek a következő vizsgálatra? Azt mondtad, hogy velem akarsz jönni.
- Pontosan, semmiért sem hagynám ki, ha már az elsőt ki kellett. Gabival úgy kérem ma az időbeosztást, hogy a jövő hét hétfőm üres legyen.
- Rendben. Köszönöm - felelte Emma mosolyogva.
Felkelt a székről és valami reggeli után nézett, míg én nem kevés idő alatt, de sikeresen megetettem a nevetgélő Vandát.
Utána Vandával töltöttük az egész reggelt, egészen addig, míg Janka meg nem érkezett.
- Sziasztok! - köszönt mosolyogva, miután Emma beengedte.
Felkeltem a földről, ahol eddig Vandával ültem és játszottam, majd elé sétáltam.
- Szia! - köszöntöttem, majd megöleltem. - Gyere be.
Janka követett a nappaliba és Emma is utánunk jött. Vanda tovább játszott a földön, mi pedig leültünk a kanapéra.
- Akkor kezdjük is, mert délre vissza kell mennem az irodába. Nem kevés dolgom van még az esküvőtökkel - mondta mosolyogva, majd elővette a táskájából a papírokat.
- Nem is tudod Janka, hogy mennyire hálásak vagyunk neked ezért - mondta Emma mosolyogva, de közben alig vette le a szemét Vandáról.
- Nem kell hálálkodnod Emma - mondta Janka mosolyogva, majd a papírjaiba mélyedt. - Szóval sikerült a vár bérlését elintéznem december 7-re.
- Janka, te fantasztikus vagy! - mondta Emma ujjongva, és olyan csillogás volt a tekintetében, amitől nagyot dobbant most a szívem.
- Igen, igen Emma, tudom - mondta Janka nevetve, majd komolyra fordult az arca. - Ez persze azt jelenti, hogy még a héten be kell mennetek a polgármesteri hivatalba és le kell foglalnotok az időpontot. Ha már aznap nem ér rá a helyi anyakönyvvezető, akkor bármelyik másik kerület anyakönyvvezetőjével beszélhettek. Mivel az esküvő a várban lesz, teljesen mindegy, hogy melyik kerületet választjátok. Ha ez megvan, akkor szóljatok nekem és a többit már elintézem - mondta Janka, majd felém pillantott. - Reggel felhívtam a papot, akit ajánlottál és neki is megfelel az időpont.
- Fantasztikus! - mondtam mosolyogva. - Tényleg örök hálánk Janka.
- Főleg az enyém - szólt közbe Emma. - Nem is tudom mi lett volna, ha ezt is nekem kell megszervezni - amint befejezte Emma, elakadt a hangja és Vandára kapta a tekintetét. Nagyon jól tudtam, hogy miért... Még ma is nagyon dühös volt Zolira, és nem tudta elfelejteni azt, amit tett. Én sem... Még ma is elöntött a düh, ha eszembe jutott az az este.
- Emma, mindent megteszek, ne aggódj. Hidd el, az esküvőtök tökéletes lesz, mindent úgy fogok szervezni, ahogy kértétek. Eléggé szabad kezet adtatok, de higgyétek el, nem fogjátok megbánni - mondta mosolyogva Janka. - Viszont az esküvő előtt másfél héttel el kell mennünk kiválasztani a ruhádat. Előbb teljesen felesleges, mert ha rád is szabják később, az már nem lesz olyan tökéletes. Szóval azt javaslom, hogy november 30.-a körül menjünk el kiválasztani a ruhádat. Addig gondolkozz azon, hogy milyet is szeretnél. De ne aggódj, én és Timi veled leszünk és a legszebbet fogjuk kiválasztani - tette hozzá mosolyogva, majd elpakolta a papírjait.
- Rendben Janka, ebben igazad van. Az esküvőn már 4 hónapos terhes leszek és akármit is teszünk, a hasam bizony már látszani fog. De ezzel tisztában voltunk, remélem nem fog ez téged sem zavarni Dávid.
- Nem fog Emma, ne aggódj. Ugyanolyan tökéletesek lesztek ketten is az oltár előtt, mintha egyedül lennél - mondtam mosolyogva.
- Helyes, akkor azt hiszem a lényeget el is mondtam. Minél előbb intézzétek el a polgári szertartást, utána pedig hívjatok fel. Ha bármi gond van, azonnal szóljatok. Emma, te ne felejtsd majd vinni a válási papírjaidat is, mert kérni fogják.
- Igen, tudom - mondta Emma letörten.
- Ejnye, esküvőre készülsz, fel a fejjel - mondta mosolyogva Janka. - Őt meg felejtsd is el. Nincs a vendéglistán, kihúztam.
- Köszönöm - mondta Emma mosolyogva. - Erre nem is gondoltunk.
- De én tudtam, hogy erre sor fog kerülni - mondta kedvesen Janka, majd felállt a kanapéról. Mi is így tettünk és elindultunk vele az ajtó felé. - Ha minden jól megy, már a héten kiküldöm a meghívókat. A vendéglistán más változás nincs, ugye?
- Nem, nincs - mondtam helyeslően.
- Remek. Akkor várom a hívásotok. További szép napot nektek - mondta mosolyogva Janka, majd megölelt mindkettőnket.
- Köszönjük - mondtam mosolyogva. - Szia Janka!
- Sziasztok!
- Szia! - köszönt Emma is, majd becsukta az ajtót Janka mögött.
- Én fel is hívom Danit, hátha még ma el tud vinni minket a hivatalba - mondtam, amint Emma felém fordult.
- Rendben, én pedig összekészítem a papírokat. Vigyázol Vandára addig?
- Persze.
Visszamentünk a nappaliba és Emma már el is tűnt a szobában. Én leültem a kanapéra és onnan figyeltem a földön játszó Vandát és közben Danit hívtam.
- Szia! - köszöntem vidáman, mikor felvette. - Persze, minden rendben van. Igen, persze hogy újabb szívességet akarok kérni tőled - mondtam szem forgatva. - Az egyiket mára, a másikat jövő hét hétfőre. Ma a polgármesteri hivatalba kellene elmennünk lefoglalni december 7-re az időpontot, jövő hét hétfőn pedig Emmának kell mennie az orvoshoz. Egy óra múlva? Az remek lesz. Rendben, várunk téged. Szia!
Letettem a telefont, majd felkeltem a kanapéról és a karjaimba vettem Vandát, majd bementem vele a szobába Emmához. Amikor belépem, a vér is megfagyott bennem. Emma a az ágy szélén ült és az arcát a kezébe temetve sírt. Ijedten sétáltam oda hozzá és ültem le mellé Vandával.
- Emma! Mi a baj? Mi történt? - kérdeztem aggódva, mire ő nagy nehezen felemelte a fejét és megtörölte az arcát.
- Csak eszembe jutott a házavató és... - elakadt a hangja és újra kicsordultak a könnyei.
Döbbenten néztem rá és igyekeztem nem kimutatni, hogy az említett esemény... Hát mit is mondjak, nekem sem volt közömbös. Átöleltem Emmát, mire ő a fejét a vállamra hajtotta. Vanda a másik kezemben volt és elkezdett Emma hajával játszani. Emma könnyes szemmel, de mosolyogva felemelte a fejét és Vandára nézett. Megfogta a kis kezét és egy puszit nyomott rá, mire Vanda elmosolyodott.
Emma kivette a kezemből Vandát és mosolyogva magához ölelte. Én csak némán néztem az előbbi jelenetet és teljesen meghatódtam. Annyira aranyosak voltak együtt, hogy arra a boldogságra, ami a szívembe nőtt, nincsenek szavak.
- Még a héten meg kellene kapnia a fülbevalóját - mondta Emma elkomorulva és közben megsimogatta Vanda arcát.
- Igen, nem halaszthatjuk tovább az időpontot - mondtam kelletlenül. - Dani egy óra múlva itt lesz és indulhatunk is. Délután felhívom Gabit és beszélek vele a munkával kapcsolatban, utána pedig a fülbelövést is megbeszéljük Danival.
- Rendben. A papírokat elkészítettem, Vanda táskája is tele van. Amint megjön Dani, indulhatunk is.

32. fejezet

Amint visszaértünk a hivatalból Dani azonnal letelepedett Vandával a kanapéra, és úgy játszott vele, mint egy 10 éves kisgyerek. Öröm volt nézni őket.
- Dani, a héten ráérsz valamikor elvinni Vandát fülbelövésre? - kérdezte Emma miközben letette Vanda táskáját Dani mellé a kanapéra. Én is bementem a nappaliba és leültem a fotelba.
- Fülbelövés? - kérdezte aggódva. - Nem fog fájni neki?
- Nem. Nem azért szoktak sírni. Megijednek a hangtól, de fájdalmat alig éreznek - mondta Emma megnyugtatóan, mire Dani kicsit felsóhajtott. Nekem sem volt ínyemre a dolog, de legalább nem fog erre a későbbiekben emlékezni, ezért én is jónak láttam ezt most megcsináltatni.
- Rendben, hát nekem a ma is megfelel, ha nektek jó.
- Felhívom a barátnőm és megkérdezem tőle, hogy fogad-e minket ma - mondta Emma helyeslően, majd kivette a zsebéből a telefonját és bement a szobába.
Én is a telefonomért nyúltam, és úgy döntöttem, hogy felhívom Jankát, ahogy megígértük neki.
- Szia Janka! - köszöntem mosolyogva, amint felvette. - Igen, minden rendben volt, itt helyben el tudtuk intézni. Igen, a hivatalos dolgokat elintéztük, a többi a te dolgod, ahogy kérted. Persze, az időbeosztást is rád bízzuk. Teljes mértékben, tudod, hogy szabad kezet kaptál. Bízunk benned - mondtam mosolyogva. - Rendben. A meghívókat is kiküldheted, amint elkészül. Igen, köszönöm. Neked is szép napot. Szia!
- Szóval december 7. - mondta Dani mosolyogva, miközben én letettem a telefont.
- Igen, akkor lesz a nagy nap.
- Helyes. Akkor 5-én megtartjuk a legénybúcsút és a lánybúcsút.
- Dani, kérlek ne ess túlzásba. Nem akarok bajt - mondtam komolyan, amivel csak azt értem el, hogy még szélesebben elmosolyodott.
- Ne aggódj, minden tökéletes lesz - felelte kaján vigyorral az arcán, és közben belepuszilt Vanda hasába, aki jóízűen felnevetett.
- Gitta ráér ma, akár most azonnal el is mehetünk hozzá. Itt vannak nálam Vanda fülbevalói is, amit Attilától kapott - mondta Emma, amint kilépett a hálóból.
- Remek, akkor induljunk. Én közben felhívtam Jankát és elmondtam neki, hogy minden rendben - mondtam helyeslően és közben felálltam a fotelból és Dani is ezt tette, Vandával a karjában.
- Akkor induljunk kis hercegnő - mondta Dani és elindult az ajtó felé, mi pedig mosolyogva követtük Emmával.
Most Emma ült Dani mellett az anyósülésen és míg én Vandával játszottam hátul, ő Danit navigálta. Hamar megérkeztünk és bementünk a kicsiny üzletbe. Dani vitte Vandát a karjában és ő lépett be Emma után a szalonba.
- Emma! - köszönt egy fiatal lány, amint meglátott minket. - Isten hozott! Jaj, olyan rég láttalak - mondta mosolyogva és megölelte Emmát.
- Szia Gitta! - köszönt vidáman Emma. - Örülök, hogy végre találkozunk.
- Hát igen. És lám, lám, kit hoztál te nekem? Végre megismerem a lányod és az apukáját. - mondta mosolyogva Gitta és elkerekedett a szeme, amikor meglátott engem és Danit. - Ne! Emma, ezt nem hiszem el! - mondta hüledezve Gitta, mire mi Danival mosolyogva összenéztünk.
- Németh Dávid - köszöntem neki mosolyogva és kezet nyújtottam neki.
- Németh Dániel - nyújtotta a kezét Dani is, és közben Vandát a másik kezére csúsztatta.
- Demeter Brigitta - mondta Gitta, de még mindig teljesen le volt döbbenve. Csípőre tett kézzel Emma felé fordult és szinte számon kérő volt a hangja, de végig mosolyogott. - Igazán elmondhattad volna! Hallottam, hogy van egy lánya, de nem raktam össze a dolgokat, hogy pont te és Vanda lennétek a család, akiről mesélt.
- Csak nem egy rajongóval van dolgunk? - kérdezte Dani nevetve.
- Ne nevess, mert én is rátok szavaztam - mondta Gitta nevetve, majd újra átölelte Emmát. - Annyira örülök, hogy minden rendeződött. Mikor legutóbb láttalak, még egy katasztrófa volt az életed és egyedül voltál.
- Az már régen volt - mondta Emma mosolyogva, majd kivált Gitta öleléséből. - Ma már minden rendben van.
- Helyes. Nos, akkor kezdjük is, amiért jöttetek. Gyertek beljebb a szalonba és essünk túl rajta - mondta Gitta, és bentebb ment a szalonban, egy belső szoba felé.
Dani előre ment és leültette Vandát az asztalra, ahova Gitta mutatott. Emma odaadta a fülbevalókat Gittának, aki alaposan megnézte őket, majd szó nélkül lefertőtlenítette őket.
- Úgy látom, hogy jó méretet vettetek, csinálhatjuk ezzel a belövést. Dani kérlek, fogd meg jól Vandát, nem akarom, hogy megmozduljon közben.
Dani bólintott és láttam, hogy nagyot nyelve megfogja Vanda derekát.
- Dávid, kérlek te pedig a fejét fogd meg, nehogy megmozduljon. Csak a biztonság kedvéért.
Nagyot sóhajtottam, majd odaléptem Dani mellé és úgy tettem, ahogy Gitta kérte. Vanda látszólag értetlenül nézett Gittára, de ez csak egészen addig tartott, míg fájdalmasan fel nem sírt, amikor a fülbevaló a fülébe került.
- Most felvehetitek és megnyugtathatjátok. Amint ez sikerült, jöhet a másik.
Dani gondolkodás nélkül a karjába kapta Vandát és elkezdett vele fel és alá járkálni. Közben végig nyugtatgatta őt, és a hátát simogatta. Pár perc elteltével Vanda abbahagyta a pityergést, mire Dani visszaültette az asztalra. Szó nélkül megfogtam a fejét, és mielőtt még Vanda rádöbbenhetett volna, hogy mi következik újra, máris a fülében volt a másik fülbevaló is.
Most én voltam a gyorsabb és mire Dani reagálhatott volna, Vanda már a kezemben volt. Emmára néztem, aki könnyes szemmel állt mögöttünk és látszólag nagyon fájt neki, hogy látnia kellett az egész jelenetet. Sose bírta, ha a kislányunknak valami fáj. Ezt teljesen meg tudtam érteni, nekem sem volt könnyű végigcsinálni ezt.
- Mennyivel tartozunk? - lépett Emma Gittához, mire ő csak fejcsóválva felelt.
- Semmivel Emma drágám. Ez volt az én kis ajándékom nektek. Köszönöm, hogy rám gondoltál és így végre találkozhattunk is. Remélem ezután sűrűbben látlak majd. Nem megyek ki újra Németországba, szóval bármikor megtalálsz majd itt - felelte Gitta mosolyogva és közben kimentünk a szobából, és a kijárat felé indultunk.
- Rendben Gitta, ígérem, hogy többet fogunk találkozni. Jó lenne, ha felmelegítenénk a barátságunkat.
- Igen. A középiskola óta igen ritkán látlak.
Dani kinyitotta előttem az ajtót és miután kiléptem Vandával, a többiek is követtek.
- Még egyszer köszönöm Gitta. Hívj bármikor és majd egyeztetünk egy találkát.
- Úgy lesz - mondta mosolyogva Gitta. - Sziasztok!
- Szia Gitta! - köszöntünk kórusban Danival és elindultunk a kocsi felé. Mire Vandát beültettük Emma is csatlakozott hozzánk.
- Mehetünk - mondta gondterheltem, mikor végre beszállt Dani mellé a kocsiba.
- Minden rendben? - kérdeztem aggódva, mire ő hevesen elkezdett bólogatni.
- Igen, persze. Csak nem tudom, hogy mennyire lehetek őszinte Gittával. A középiskolában nagyon sokszor kifecsegett mindent.
- Akkor talán nem kell mindent elmondanod neki, csak amit jónak érzel - mondta Dani megelőzve engem és közben elindította a kocsit.
- Szóval ezért nem mondtad neki a babát és az esküvőt - szóltam közbe halkan.
- Igen, ezért nem mondtam - mondta Emma letörten.
- Semmi baj nincs ezzel. Nem titok egyik sem, egyszer úgyis ki fog derülni - mondtam mosolyogva, mire láttam Emmán, hogy megenyhül.
- Rendben, majd ha találkozok vele, meglátom, hogy mit mondok el neki és mit nem.
Dani és én is csak némán bólintottunk, és mire észbe kaptunk volna, már otthon is voltunk. Dani már nem jött fel velünk a lakásba, így egyedül mentünk fel.
- Felhívom Gabit és megbeszélem vele a továbbiakat - mondtam, mikor bevittem Vandát a szobába és lefektettem az ágyba.
- Rendben - felelte Emma fáradtan és leült Vanda ágya mellé a székre.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva és közben végigsimítottam az arcát, mire ő elmosolyodott.
- Persze, csak hányingerem van.
Némán bólintottam, majd nagy nehezen magukra hagytam őket és kimentem a nappaliba. Mire leültem a kanapéra, a telefon már a fülemen volt és Gabit hívtam.
- Szervusz kis beteg! - köszönt Gabi a vonal másik végén.
- Szia Gabi! - köszöntem én is vidáman.
- Na mesélj, mi fáj? - kérdezte nevetve.
- Szeretnék már egy-egy fellépést elvállalni, de csakis Pesten. És stúdiózni is jó lenne már...
- Ezt örömmel hallom, meg is nézem, hogy mit tehetek ez ügyben. Még ma felhívlak, hogy mit sikerült intéznem.
- Rendben Gabi, de sofőr fog kelleni megint és vegyétek figyelembe, hogy ez még gipszes koncert lesz - mondtam nevetve. - És még valami. A jövő hét hétfő délelőttöm foglalt. Illetve December 5-től egészen december végéig ne szervezz nekem semmilyen programot.
- Megvan az időpont? - kérdezte Gabi felvidulva.
- Igen, december 7., de 5-én lesznek a búcsúk - mondtam szem forgatva, mire Gabi felnevetett. - A héten kiküldi a meghívókat Janka, tudod Emma barátnője. A házavatón őt is megismerhetted.
- Igen, igen, emlékszek rá. Na hát, ez csodálatos. Már alig várom. És addigra leveszik a gipszed?
- Persze, persze. Ne viccelj Gabi, az esküvőmön ne táncolnék a saját feleségemmel? - kérdeztem nevetve, de egy pillanatra elakadt a szavam. A feleségem? Még sose mondtam ki ezt a szót, és most, hogy belegondoltam... Nagyon édes érzéseket ébresztett fel a szívemben.
- Ebben igazad van Dávid - szakította félbe Gabi a gondolataimat. - Megszervezem a koncerteket és még ma visszahívlak, hogy mit intéztem.
- Rendben Gabi, köszönöm. Szia!
- Szia Dávid! - köszönt el kedvesen Gabi, majd kinyomta a telefont.
Nagyot sóhajtva hátradőltem a kanapén és az előbbi beszélgetésen gondolkoztam. Feleségem... Emma hamarosan a felségem lesz. Alig egy hónap és férj és feleség leszünk. Kellemes bizsergés terjedt szét a szívemből és önkéntelenül is elmosolyodtam. Igen! Ez a nap is végre eljött!

33. fejezet

Ez a hetem végre úgy telt, ahogy kellett. Nagyon jó érzés volt visszatérni a munkába. Néhány stúdiófelvételem volt és pénteken már koncertre is mehettem. Igazán izgatott lettem, ahogy Robival az egyik pesti szórakozóhely felé mentünk. Közel két hónapja nem volt egy fellépésem sem, ezért sejtettem, hogy mi vár majd rám. Sokan egy hetet nem bírtak ki, hogy ne legyenek egy-egy fellépésemen ott, nem hogy két hónapot! Gondolom a kemény magon kívül más nem is lesz a klubban.
Nem tévedtem, mert a tömeg most nem a klubban várt rám. Már a bejárat előtt hatalmas tömeg fogadott és amint kiszálltam a kocsiból üdvrivalgás és hangos Dávid, Dávid felkiáltások fogadtak. A szemek csillogtak, mindenki mosolygott és igazán boldognak láttam minden embert. Nem rohamoztak meg, ami talán Robi jelenlétének és a gipszemnek volt köszönhető. Nagyon hálás voltam nekik ezért, mert biztos voltam abban, hogy most még nem állok stabilan a földön. Egy rossz mozdulat és az egyensúlyom pillanatok alatt elvész egy ilyen tömegben.
Lassan, de szétvált a tömeg és Robival be tudtunk menni, miközben kitartóan skandálták a nevemet. Amint beléptünk az ajtón a tömeg követett minket, és csodák csodájára, egy még nagyobb embersereg várt bent.
De ami ott fogadott, arra nem álltam készen. Az egész helyiség fel volt díszítve és a terem közepén hatalmas betűkkel lógott a falról egy szívet melengető felirat.
"Isten hozott újra köztünk Dávid!"
A szám automatikusan a fülemig ért, és nem is tudtam hirtelen, hogy mit mondjak. Akkor lepődtem meg igazán, amikor Gabi jött velem szembe, szintén fülig érő vigyorral az arcán.
- Ugye tudod, hogy hihetetlen vagy? - kérdeztem tőle nevetve.
- Ó, ez nem az én művem - felelt vigyorogva. - Amint közzé tettem, hogy a héten újra munkába állsz és meghirdettem a helyet és időpontot, szinte azonnal elfogyott az összes belépő.
- Ezt valahogy sejtettem - mondtam mosolyogva.
- Gyere, a színpadon már várnak - felelte sejtelmesen Gabi, és szokás szerint az öltöző felé navigált, hogy felkészüljek.
Némán és mosolyogva követtem őt, amíg meg nem torpant az egyik ajtó előtt.
- Pár perc és jövök vissza. Addig gondold át a fejedben a dalokat, aztán kezdhetünk is. Kint segítek Robinak a hangosítással.
- Rendben - mondtam egyetértve és benyitottam a szobába. Azt hittem újabb meglepetés már nem vár rám, de tévedtem. Ha jól emlékszek, a döbbenet volt az első érzés, ami hatalmába kerített. Utána automatikusan mosolyra húzódott a szám, és mielőtt még felelhetett volna a vendégem, az ajka már az enyémen volt.
Mikor végre elengedtem őt, mosolyogva és csillogó szemekkel nézett a szemembe.
- Isten hozott otthon - mondta Emma mosolyogva és közben megsimogatta az arcom.
- Azt hiszem, hogy ez az este a meglepetéseké - mondtam mosolyogva és közben újra átöleltem.
- Lehetséges - felelte sejtelmesen.
- Na ki vele, mit terveztetek? - kérdeztem kíváncsian, mire ő nevetve megrázta a fejét.
- Semmi olyat, amiről tudnod kellene.
- Ugye tudod, hogy ezt nem úszod meg szárazon? - kérdeztem fenyegetve, de közben nem bírtam visszafogni a vigyort, ami odaragadt az arcomra.
- Igen, tisztában vagyok ezzel - felelte Emma nevetve, majd kézen fogott és az ajtó felé húzott. Mielőtt még kinyitotta volna megtorpantam és ő kíváncsian nézett vissza rám.
- Vanda? - kérdeztem aggódva.
- Miután elmentél átjött Dani és Timi. Timi otthon van Vandával, Dani pedig elhozott engem.
- Szóval összeesküvés? - kérdeztem bosszúsan, de azonnal elnevettem magam, Emmával együtt.
- Valahogy úgy - felelte nevetve, majd végre lenyomta a kilincset, én pedig engedelmesen követtem őt.
Lassan sétáltunk ki a tánctérre, és kezdett hatalmába keríteni a jól eső izgalom, ami minden koncertem előtt átjárt. Valahogy a régi idők emlékei rémlettek fel bennem, amikor még Vanda születése előtt Emma elkísért egy-egy koncertemre. Mióta májusban újra találkoztunk, egy koncertemen sem volt. Vanda mellől nehezen bírt elszakadni, amit teljesen meg is értettem. Nekem sem volt könnyű, de a tudat, hogy szeretetben várnak haza, rengeteg erőt adott.
A zene egyre hangosabb volt és éreztem, hogy már a vérem is ugyanabban a ritmusban pezseg az ereimben. Ez az, tényleg hazaértem! Nem is bírtam eddig felfogni, hogy mennyire hiányzott ez nekem! Nagyon jó volt Emmáékkal otthon lenni az elmúlt közel két hónapban, de ez is nagyon hiányzott már.
Végre az ajtóhoz értünk, ahol Emma megtorpant. Kíváncsian és félve pillantott rám, mire én csak elmosolyodtam és határozottan előre mentem, őt pedig húztam magam után. Amint kiléptem a színpad jobb oldala mellett találtam magam, ahol Dani várt mosolyogva.
- Szervusz bátyó - köszöntött nevetve, mire én csak szem forgatva megöleltem. Amint elengedett a színpad felé mutatott, mire én Emmára pillantottam. Még mindig fogtuk egymás kezét és most valamiért elmerültünk egymás tekintetében. Magabiztosan rám mosolygott, majd elengedte a kezem. Végül elindultam fel a színpadra, de közben a szemem sarkából Emmáékat néztem. Dani belé karolt és elindult a színpad mellett levő VIP részlegre. Nagyon örültem, hogy Dani és Gabi erről is gondoskodott, mert nem akartam aggódással tölteni az első koncertem. Túl nagy a tömeg és féltem volna, hogy Emmának valami baja lesz. Amint előre léptem a színpadon, szinte fülsiketítő üdvrivalgás fogadott.
- Sziasztoook! - köszöntem nekik mosolyogva, mire újabb sikítás tört ki. - Gondolom már nektek is elvonási tünetetek volt. Lássuk, hogy vajon a hangom megkopott-e az elmúlt két hónapban. Talán kijöttem a gyakorlatból, szóval ne habozzatok segíteni - mondtam mosolyogva, mire is azonnal felcsendült az első dalom.
Olyan állandó vigyor ragadt rám, miközben énekeltem, hogy komolyan azt hittem örökre ott fog maradni. Jól eső bizsergés járta át a belsőmet és olyan boldogság égette a szívemet, amit csak az éneklés tudott okozni. Annyira furcsa volt, hogy mennyire más tud ez lenni, például ahhoz a boldogsághoz képest, amit Emma vagy Vanda közelsége okozott. Mind az életem része volt, és igazán csak most éreztem, hogy teljes és egész vagyok. Mámorító érzés volt a tömeggel együtt énekelni és táncolni, már amennyire sikerült táncot imitálnom egy járógipsszel. Nem fogadta nevetve a tömeg, így bíztam abban, hogy nem vagyok túl nevetséges. De egyszerűen nem bírtam egy helyben, szoborként énekelni. A ritmus belülről égetett és perzselt, nem lehetett megálljt parancsolni neki, mindig ki akart törni.
A dal végén olyan tapsvihar és ujjongás fogadott, hogy tényleg azt hittem, ma siketen fogok hazamenni. Minden szempár mosolyogott és néhányban még egy-egy könnycseppet is véltem felfedezni... Hihetetlen... Egyszerűen még ma sem bírtam felfogni, hogy ennyire fontos vagyok nekik és ennyire szeretik azt, amit csinálok. Tényleg nem csak énekesként voltam fontos nekik. Emberként is szerettek és a legjobbat akarták nekem. Mindig ők voltak az én menedékem és a második családom. Egy olyan kölcsönös, szint már-már szimbiózis alakult ki közöttünk, ami elszakíthatatlan volt. Csak remélni mertem azt, hogy ez a fajta szeretet tényleg szívből jön és az esküvőm után sem fog megváltozni. Talán most fog igazán kiderülni, hogy kik a legőszintébb barátaim. Rajongók? Nem, nem szerettem ezt a szót. Voltak azok is, de néhányuktól sokkal szívből jövőbb érzéseket véltem felfedezni. Nem mindenkire volt ez igaz, de ma már igazán jó szemem volt ahhoz, hogy ezt észrevegyem. Ők voltak a csendes és nem tolakodó rajongók. Volt aki már-már túlzásba esett, de igazán rájuk se haragudtam soha. Hiszen ez ezzel együtt jár, ezzel az egésszel, ami most körülöttem zajlott. Értem, értük, nekik. Egy nagy szerető család, akik most együtt mosolyognak velem és szűnni nem akaró tapsviharban fürdetnek. Folyton csak mosolyogtam, és akármennyire is akartam, nem bírtam megszólalni. Kezdtem homályosan látni a tömeget, és ez valahogy nekik is feltűnt. Egy cseppet sem tűnt úgy, hogy valaha is abba akarják majd hagyni.
- Ha így folytatjátok, nem lesz időnk reggelig sem egy újabb dalra - szólaltam meg nagy sokára, mire végül kezdett halkulni a taps. - Tekintettel arra, hogy nagyon rég találkoztunk, most egy olyan dal fog következni, amit már rég hallhattatok. De úgy érzem, hogy itt az ideje újra elővennem, mert nem győzöm elégszer elmondani nektek, hogy köszönöm. Ez a dal a hála dala, mert ezzel váltottuk valóra mindannyiunk álmát. A hangok mindig körülöttünk vannak, néha bántanak, néha simogatnak, de van amikor csak egyszerűen magukba zárnak.
Szinte egyszerre dobbant a szívem az első hangokkal, ami felcsendült. Az ismerős dallam magába zárt és olyan édesen ölelte körbe a szívem, hogy az első szó után amit kiejtettem, a könnyeim útra keltek. De ez most egyáltalán nem érdekelt. A szemem lehunytam és olyan mélyről énekeltem a dalt, mint talán még soha. A refrénnél végre kinyitottam a szemem és ugyanazt láttam az arcokon, ami talán az enyémen is volt. Talán még sose volt ennyire nyílt, őszinte és emberközeli egy koncertem sem. A könnyek és meghatódottság köszönt vissza rám a boldog arcokról, ami még több könnyemet indította útnak. A hangom megremegett a legmagasabb pontokon, de én ezt csak egy mosollyal nyugtáztam. Ahogy a refrén a végéhez közeledett a VIP részleg felé néztem, ahol Emma könnyes szemmel karolt Daniba. Elmosolyodtam és neki énekeltem. A dalunk... A mi dalunk... Erre a dalra táncoltam vele először. Ekkor fogtam meg először a derekát, éreztem meg a bódító illatát, és néztem olyan közel a szemeibe, hogy elvesztem abban a szent pillanatban. Nem bírtam elvenni róla a tekintetem. Az ő könnyei megállás nélkül folytak, és már én is egyre kevesebbet láttam belőle. Mikor újra megremegett a hangom, a tömegre tévedt a tekintetem, hogy vajon mit szólnak ehhez. Döbbenten vettem észre, hogy mind engem és Emmát nézik és kivétel nélkül mosolyognak. Mosolyognak? Igen, mosolyognak. Elfogadták Emmát! A többség elfogadta őt és nem féltékeny. A szívem egy óriásit dobbant és én is elmosolyodtam. Hát lehet ennél szebb a világ? Annyi boldogság ért az elmúlt időszakban, hogy már kezdtem attól félni, hogy mikor kopog be az ajtómon az újabb tragédia. De nem, most erre nem gondolhattam! A boldog pillanat most itt volt és arra várt, hogy megéljem és engedjem, hogy körülölelje a szívem.
Miközben énekeltem elindultam a lépcső felé, és a tömeg legnagyobb döbbenetére lesétáltam rajta és a VIP részleg felé mentem. Engedelmesen szétnyíltak előttem, amiért nagyon hálás voltam. Végig Emmát néztem és egyszerűen nem bírtam elszakadni a boldogságtól csillogó tekintetétől. Amint felsétáltam melléjük azonnal átkaroltam a derekát és lassan ringva énekeltem tovább. Emma átkarolta a nyakamat és éreztem, hogy elkezd zokogni a vállaimon. Nyugtatóan végigsimítottam a hátát, miközben az utolsó sorhoz értem a dalban. Amint véget ért, a mellettünk álló Dani kezébe adtam a mikrofont és megöleltem Emmát. Utána óvatosan eltoltam magamtól és a könnyes szemeibe néztem. Nem sokat láttam belőle, mert az én arcom is nedves volt a könnyeimtől.
- Köszönöm - suttogtam halkan a szemeibe és közben a két kezem közé fogtam az arcát.
Emma csak elmosolyodott és ő is végigsimította az arcomat.
- Szeretlek - felelte meghatottam, mire a szívemből induló jól eső erőteljes dobbanás az egész mellkasomban szétterült.
- Én is szeretlek egyetlenem - mondtam neki mosolyogva és a szemem automatikusan az ajkaira tévedt. Ő is bizonytalanul nézett rám, és nem mert lépni. Tudta, hogy a rajongóim előtt vagyunk most, több száz kíváncsi szempár kereszttüzében, és ki tudja, hogy miként fogadnák ezt. Alig volt időm ezt végig gondolni, a válasz azonnal fülsiketítően zengett a teremben.
- Csókot! Csókot! Csókot! - hangzott fel a hangos követelés, aminek én végül mosolyogva eleget tettem. Amint Emmához értek az ajkaim a terem hangos üdvrivalgástól és tapstól zengett. Miután elszakadtam Emmától és szembefordultam a tömeggel megnyugodtam. Sehol egy haragos, csalódott tekintet nem várt... Tényleg elfogadták őt... Tényleg szeretik őt... Enikőnél ilyet sose tapasztaltam. Igen, ők is érzik és látják, hogy ez más lesz. Ez örökre szól és sosem lesz vége. Míg világ a világ Emma és én összetartozunk.

34. fejezet

Másnap reggel mérgesen néztem a telefonomra, ami az éjjeliszekrényemen csörgött. Szombat délelőtt volt, és nem értettem, hogy miért hív ilyenkor Gabi.
- Halló! - szóltam bele álmosan a telefonba.
- Szia! - köszönt a vonal másik végén Gabi. - Ne haragudj, hogy zavarlak, de gondoltam jobb, ha felhívlak és elmondom, hogy a tegnapi koncerted a címlapon van.
- Miért? - kérdeztem döbbenten.
- A visszatérésedről írnak, illetve arról, hogy miként fogadták Emmát a rajongóid. A csatorna szeretne ma veled egy riportot csinálni. Délután kettőre hívtak be.
- Hány óra van? - kérdeztem álmosan.
- 10 óra elmúlt. Egyre érted küldöm Robit, az megfelel neked?
- Igen, remek lesz - mondtam nagyot sóhajtva. - Köszönöm, hogy szóltál Gabi. Szerinted mit sejtenek?
- Úgy vettem észre, hogy nem szúrták ki Emma gyűrűjét, és a hasa se látszott tegnap a ruhájában, szóval szerintem semmit sem tudnak. Elég lesz, ha a sikeres felépülésedről beszélsz majd, és arról, hogy mennyire boldog vagy a családoddal. Mivel a balesetről még nem beszéltél, készülj fel, hogy biztos kérdezni fognak róla.
- Remek - mondtam elszontyolodva. - Van valami, ami szerinted gondot okozhat ma?
- Szerintem nincs Dávid. Ha bármi gond adódna, hívj fel azonnal. Nem tudok ma bemenni a csatornához, de telefonon elérsz majd.
- Rendben, köszönöm Gabi.
- Nincs mit Dávid, nagyon szívesen. Sok sikert! Szia!
- Szia Gabi - köszöntem el kedvesen, majd kinyomtam a telefont és a mellettem fekvő Emmára néztem. Nagyon mélyen aludt és szerencsére annyira halkan beszéltem, hogy nem ébredt fel.
Lassan kikeltem az ágyból, és magamra kaptam a ruháimat, majd kimentem a konyhába. Mire megreggeliztem, Emma is felkelt és csatlakozott hozzám.
- Jó reggelt! - köszöntöttem mosolyogva, majd egy pillanat alatt átöleltem őt. - Gabi nem rég hívott, egy órára értem jön Robi és bevisz egy riportra a csatornához.
- Máris indulnak az interjúk? - kérdezte Emma mosolyogva. - Ez remek!
- Hát, majd meglátjuk. Ma reggel a címlapokon virítottunk. De ne aggódj - tettem hozzá gyorsan, amikor ijedten nézett rám - minden rendben van, semmi rosszat nem írtak.
- Akkor jó - mondta megnyugodva Emma.
- Elmegyek fürdeni és készülődni - mondtam nagyot sóhajtva, majd adtam még egy csókot Emmának és miután mosolyogva elváltak az ajkaink, magára hagytam őt.
Miután megfürödtem és felöltöztem átvettem Emmától Vandát. Épp a nappaliban játszott a földön ülő Vandával. Míg én játszottam Vandával, ő eltűnt a konyhában és nekikezdett a főzésnek.
Hamar elrepült az idő, és szinte fel sem ocsúdtam, máris a csatornánál voltunk Robival.
- Dávid! Isten hozott! - köszöntött Zita, akit még korábban megismertem. Műsorvezető volt a csatornánál és sokszor készített velem is riportot. - Hogy vagy? - kérdezte, miközben megölelt.
- Köszönöm, jól vagyok - feleltem mosolyogva. - Te készíted el a riportot?
- Igen, én foglak kifaggatni. Gyere, menjünk át a riport szobába, hamarosan el is kezdhetjük.
- Rendben - mondtam helyeslően, majd követtem Zitát. Robi már az épületbe sem jött velem, ő a kocsiban akart megvárni.
Mikor beléptünk a szobába Zitával, azonnal kezelésbe vett a sminkes. Leültem a fotelba, és miután velem végzett, Zita sminkjét is megigazította.
- Szerintem kezdhetünk is - mondta Zita mosolyogva. - Gabi mondta, hogy tájékoztat téged, szóval nem fog semmi sem váratlanul érni.
- Igen, Gabi mindent elmondott, kezdhetjük - feleltem mosolyogva.
Zita a kamera mögötti operatőrre nézett, majd bólintott, mire a felvétel elindult.
- Ma Németh Dáviddal fogok beszélgetni arról, hogy mi történt vele az elmúlt két hónapban. Mint tudjátok, augusztus végén ő, a barátnője és a kislányuk súlyos autóbalesetet szenvedtek. Csodával határos módon, mind megúszták végzetes sérülések nélkül. Ezután viszont Dávid két hónapra eltűnt a nyilvánosság elől, és csak a héten tért vissza a munkájához. Dávid, Isten hozott közöttünk újra! Milyen érzés újra a munkába vetned magad?
- Sziasztok! Szia Zita! - köszöntem mosolyogva. - Nagyon örülök, hogy újra köztetek lehetek. A kérdésedre válaszolva, az elmúlt két hónapot otthon töltöttem a családommal és lábadoztam - mondtam nevetve. - Szó szerint lábadoztam, mert mint tudjátok, a lábam eltört.
- Látom már csak nevetsz a történteken - mondta mosolyogva Zita. - De gondolom nem volt olyan egyszerű feldolgozni a balesetet.
- Valóban, nem volt egyszerű túltennünk magunkat rajta. Ma is hálás vagyok a sorsnak, hogy Emmának és a kislányomnak, Vandának nem lett baja. Örömmel fogadtam a lábtörést cserébe ezért az ajándékért - mondtam komolyan, mire Zita jelentőségteljesen bólintott.
- Mikor veszik le a gipszed?
- Két hét múlva.
- És mit gondolsz Dávid, mersz majd újra autóba ülni?
- Eddig is autóval közlekedtem - feleltem mosolyogva és próbáltam leplezni a torkomban egyre növő gombócot. Zita kérdése váratlanul ért, és magam sem tudtam, hogy mi a valós válasz a kérdésére.
- Látom, hogy a humorod a régi maradt - mondta Zita mosolyogva. - De én a vezetésre gondoltam. Mersz majd újra vezetni?
- Kénytelen leszek ezt a félelmem minél előbb legyőzni. Mindenki, még a rendőrség is azt állítja, hogy nem én hibáztam akkor este... De én nem ezt érzem. Jobban ügyelnem kell, nem csak akkor, ha a családom velem van. Értük bármit megtennék, ezért még óvatosabb leszek eztán, de igen, merek majd újra vezetni. Szeretek vezetni és egy ilyen tragikus esemény nem fog visszatartani attól, hogy újra a volán mögé üljek.
- Értem. Ezt örömmel hallom Dávid. Kívánom, hogy valóban, ne legyen többet ilyen tragikus esemény az életedben - mondta kedvesen Zita.
- Köszönöm - feleltem mosolyogva.
- A baleset és a lábadozásod miatt, fellépéseket sem vállaltál, egészen tegnapig. Úgy tudjuk, hogy a legnagyobb rajongóid körében léptél újra színpadra, és a testvéred és a kedvesed is elkísértek.
- Igen, velem voltak, mind - feleltem mosolyogva. - Nagyon jó érzés volt újra köztük lenni és énekelni. Nagyon jól éreztem magam otthon a családommal, de természetesen az éneklés is hiányzott.
- Néhány fotó és élménybeszámoló napvilágra került a tegnap estéről. Néhány rajongód élménybeszámolót felolvasom, ha nem baj.
Én csak bólintottam, mire Zita folytatta.
- "Nagyon édesek voltak tegnap, Dávid barátnője egy igazán aranyos lány. Nagyon összeillenek. Szinte mind sírtunk, amikor láttuk azt, hogy mennyire szeretik egymást. És a csók... Láttam, hogy nem akarták előttünk, de végül kikönyörögtük." Egy másik rajongód pedig ezt írta: "Fantasztikus volt a tegnapi koncert! Dávid újra visszatért és egy felejthetetlen koncerttel ajándékozott meg minket. A barátnőjét is végre élőben láthattuk. Pozitív csalódás volt, egy igazán szimpatikus nő, Dávid mellé való."
Zita mosolyogva rám nézett, mire én mosolyogva bólintottam.
- Nagyon aranyosak vagytok, köszönöm nektek - mondtam mosolyogva a kamerába, majd Zita felé fordultam. - Valóban fantasztikus volt a tegnap este. Köszönöm mindenkinek aki ott volt, és azoknak is akik nem, de lélekben velem voltak ők is.
- Ezen vélemények szerint pozitívan fogadták a barátnődet. Te is így láttad ezt?
- Teljes mértékben, igen. Szeretettel néztek rá, és úgy láttam, hogy ők is azt szeretnék, ha boldogok lennénk. Ezek után, ennek nem is lehet akadálya.
- Ennek nagyon örülök Dávid, remek, hogy ilyen jóra fordult az életed. Mik a terveid a közel jövőben?
- Újra belevetem magam a munkába, várnak a stúdiófelvételek és a koncertek. Hamarosan teljesen lábra állok és minden olyan lesz, mintha meg sem történt volna a baleset.
- Dávid, te mindig hangoztattad, hogy fontos számodra a család és a házasságtól sem félsz. Mind tudjuk, hogy a volt kedvesed el is jegyezted. A barátnődtől már van is egy kislányod. A házasságot tervezitek már?
Hirtelen nem bírtam mit mondani, Zita kérdése teljesen váratlanul ért. Nem akartam elmondani, hogy egy hónap múlva összeházasodunk. Valahogy úgy éreztem, hogy ennek még nem jött el az ideje. Kicsit tartottam attól, hogy ez most túl sok lenne a rajongóimnak. Időre van még szükségem... Mély levegőt vettem és mosolyogva válaszoltam.
- Nem feltétlen a házasság mutatja azt, hogy mennyire fontos nekem a családom. Mindennek eljön majd az ideje. Jelenleg nagyon boldogok vagyunk mind, hamarosan én is felépülök és minden a régi lesz.
- Értem Dávid. Remélem mi leszünk az elsők, akiknek elmondod a nagy hírt, ha erre sor kerül majd. Ismerve téged, ez hamar el fog jönni.
Mosolyogva bólintottam és igyekeztem a belőlem kitörni készülő elégedett vigyort visszatartani. Ha tudná Zita...
- Úgy lesz Zita - feleltem végül mosolyogva. - Ti lesztek az elsők, akiknek elmondom, ha ez egyszer bekövetkezik.
- Köszönjük Dávid - mondta Zita mosolyogva. - A műsoridőnk a végéhez közeledik, így hát ideje elköszönnünk egymástól. Én nagyon sok sikert kívánok neked mindenhez Dávid, és köszönöm, hogy itt voltál velünk.
- Én köszönöm, hogy itt lehettem. Sziasztok!
A kamerák leálltak, és Zita rögtön mosolyogva nézett rám.
- Végeztünk is Dávid - mondta kedvesen, majd felállt a fotelból.
- Ez gyors volt - mondtam nevetve és közben én is felkeltem a helyemről.
- Igen. Még ma megvágják az anyagot és holnap este kerül majd adásba. Minden rendben volt, nem kell újra vennünk semmit sem?
- Nem, minden remek volt, nyugodtan megvághatjátok és mehet adásba.
- Rendben, köszönöm Dávid. Én most el is köszönök tőled, mert vár egy másik munkám. Örülök, hogy találkoztunk.
- Én úgyszintén - mondtam mosolyogva, majd átöleltük egymást, és Zita hamar el is hagyta a szobát.
Mosolyogva mentem ki én is a helyiségből, majd az épületből és elindultam az autóhoz, ahol Robi várt.
Ez egészen jól ment. Furcsa érzés volt ma a balesetről beszélni és a tegnapi koncertről. De összességében véve, minden jól alakult. Ideje teljesen túllépnem mindenen és a jövőre koncentrálnom! Mindjárt hétfő lesz és végre magam is ott lehetek Emmával a vizsgálaton. Ahogy eszembe jutott ez, kis nyomást éreztem a mellkasomban... Még mindig rettegtem... Attól féltem, hogy míg meg nem születik a baba, végig rettegni fogok, hogy nehogy neki vagy Emmának baja legyen... Amennyire boldogsággal töltött el a tudat, hogy újra apa leszek, az idő előre haladtával egyre nőtt bennem a félelem is, hogy valami baj történik velük...

35. fejezet

Alig vártam már a hétfő reggelt, és mire eljött, szinte el sem mertem hinni. Most kezdtem csak igazán ideges lenni. Végre én is Emmával tarthatok a vizsgálatra. Annyira izgatott lettem, hogy még reggelizni sem volt erőm. Féltem... Igen, még mindig nagyon féltem attól, hogy a babának valami baja lehet. Egyszerűen nem tudtam nyugodtan ülni és várni a 9 hónap elrepülését. Egyszer már végigéltem egy baba halálát, és még ma is rettegtem attól, hogy ez újra bekövetkezhet. Egyedül az tudott nyugtatni, hogy Vanda gond nélkül és komplikáció mentesen jött a világra. Bíztam Emmában és tudtam, hogy mindig nagyon vigyáz magára is és a picire is.
Még csak reggel hét óra volt, de én már egy órája ücsörögtem a konyhában és meredten néztem a hűtőt. Végre Vanda felsírt, és úgy éreztem, hogy elindul a nap. Mosolyogva mentem be hozzá és mire Emma is csatlakozott hozzánk, Vandát már tisztába tettem és felöltöztettem.
- Jó reggelt! - köszöntött Emma, amikor mellém lépett. Adott nekem egy csókot és Vanda is kapott tőle egy finom puszit.
- Jó reggelt! - köszöntöttem mosolyogva. - Megetetem Vandát, addig te menj nyugodtan készülődni.
- Rendben, a fürdőben leszek - felelte Emma mosolyogva, majd miután kiléptünk a szobából ő a fürdő felé vette az irányt, mi Vandával pedig a konyhába mentünk.
Mikor Vanda megette a reggelit, amit ma se volt egyszerű megetetni vele, tekintve, hogy folyton viháncolt, végre csengettek.
- Jó reggelt! - köszönt Dani szélesen vigyorogva, mikor kitártam előtte az ajtót.
- Szia! - köszöntöttem mosolyogva és megöleltem őt. Elengedni már nem volt olyan egyszerű, mert azonnal kivette a karomon ülő Vandát, és gügyögve a kanapé felé indult vele. Csak mosolyogva megráztam a fejem és becsuktam az ajtót. Átmentem én is a nappaliba és leültem velük szembe a fotelba. Pár perc telt csak el, mikor Emma végre megjelent a nappaliban.
- Szia Dani!
- Reggelt Emma - köszönt Dani is Emmának, de fel sem nézett Vandáról.
- Én kész is vagyok, mehetünk - mondta Emma nagyot sóhajtva és közelebb sétált hozzánk.
- Nem reggelizel? - kérdeztem aggódva, mire Emma megrázta a fejét.
- Nem, most még nem vagyok éhes. Szeretnék minél előbb túl lenni a vizsgálaton. Kicsit izgulok.
- Ne izguljatok, minden rendben lesz - mondta Dani és közben felállt a kanapéról Vandával együtt. Feladta Vandára a kanapén levő kis kabátot, majd a kezembe adta Vandát. Ő az összecsukott babakocsiért nyúlt, mire én kérdőn néztem rá.
- Míg ti az orvosnál lesztek, mi elmegyünk sétálni a közeli parkba - mondta olyan magától értetődően, mintha nekünk ezt tudnunk kellett volna.
- Ez jó ötlet. Rendben, menjünk - helyeselt Emma és az ajtó felé indult. Felvette ő is a kabátját, majd miután Dani és én kiléptünk a házból, bezárta az ajtót.
Viszonylag hamar odaértünk az orvoshoz és izgatottan szálltam ki a kocsiból. Dani azonnal a babakocsiba ültette Vandát és lezárta az autót.
- Ha végeztetek, akkor hívjatok fel és mi is visszajövünk ide - mondta mosolyogva, majd el is indult Vandával a park felé.
Emma felé fordultam és megfogtam a kezét.
- Menjünk - mondtam idegesen, mire ő bólintott és együtt elindultunk a hatalmas épület felé. Igazán otthonos volt a rendelő és nagyon barátságos volt a kialakítása. Amint beléptünk az ajtón, a recepciós hölgy mosolyogva köszönt nekünk.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt! - köszöntünk Emmával kórusban. Emma elengedte a kezem és a pulthoz sétált, mire én leültem az egyik fotelbe. Idegesen babrálni kezdtem a kezemmel, egészen addig, míg Emma mellém nem ült és meg nem fogta a kezem.
- Ne aggódj, minden rendben lesz - mondta kedvesen, de hallottam a hangján, hogy ő sem teljesen nyugodt.
Hirtelen kinyílt a rendelő ajtaja és egy fiatal, mosolygós doktornő lépett ki rajta egy pácienssel együtt. Amint elköszönt tőle, mosolyogva felénk fordult.
- Emma! Isten hozott! - köszöntötte Emmát, mire mi felálltunk és felé indultunk.
- Szervusz Hilda! - köszönt Emma, amikor elé értünk. - Hadd mutassam be neked a páromat, Németh Dávidot.
- Örvendek - mondtam mosolyogva és kezet fogtam Hildával.
- Azt hiszem én már ismerlek téged - mondta Hilda mosolyogva, mire Emma és én elnevettük magunkat.
- Hát az könnyen lehet - mondtam, mire Hilda is elnevetette magát.
- Nos igen, sok az esély rá - felelte Hilda, majd komolyabb arcot vágott. - Gyertek be, és ne húzzuk tovább az időt. Látom Emma, hogy te is ideges vagy.
- Egy kicsit - mondta Emma félszegen és közben követtük Hildát a rendelőbe.
- Nem kell félned Emma, tudod, hogy minden rendben lesz, Vandánál sem volt semmi probléma. Ne aggódj. Feküdj fel az ágyra és máris megnézzük a kisbabátokat.
Emma csak bólintott, és amíg én segítettem Emmának felfeküdni az ágyra, addig Hilda bekapcsolta a gépet, és amint Emma felhúzta a felsőjét és kigombolta a nadrágját, bekente a hasát a zselével. Én közben végig fogtam Emma kezét, és mikor találkozott a tekintetünk, akkor jöttem rá, hogy talán túlságosan is szorítom a kezét. Lazítottam a fogásomon, majd idegesen elmosolyodtam és a még mindig üres monitorra révedtem. Szinte fájdalmas volt minden perc, ami borzasztó lassan akart eltelni. Végre bekapcsolt a gép és Hilda Emma hasára tette az ultrahangot. A kép egyszerűen most is kivehetetlen volt számomra, és ez roppantul idegesített. Aztán rájöttem, hogy az egyetlen pontos információ forrása ebben a szobában Hilda arca. Őt kezdtem el figyelni, és szinte levegőt sem mertem venni, annyira ideges voltam. Hirtelen felhúzta a szemöldökét, mire a szívem kihagyott egy dobbanást és önkéntelenül is megszorítottam Emma kezét. A ránc nem akart eltűnni Hilda homlokáról, és én abban a pillanatban úgy éreztem, hogy megőrülök, ha nem szólal meg záros határidőn belül.
- Mi a baj Hilda? - kérdeztem a gombóccal a torkomban. A szám kiszáradt és úgy éreztem, hogy egy örökkévalóság telt el, mert Hilda nem válaszolt azonnal, hanem a gépet arrébb tolta Emma hasán.
- Nincs semmi baj Dávid - szólalt meg végre Hilda. - Legalábbis remélem, hogy nem baj.
- Nem baj? - kérdeztem értetlenül és egyre feszültebben. - Mi történt Hilda? Mi a gond?
- Nos azt hiszem gratulálnom kell. Takarásban lehetett eddig, de ma már tisztán látszik. Valószínűleg később történt a beágyazódás, ezért nem volt még egy szívhang egy hónappal ezelőtt. Emma, te két kisbabát hordasz a szíved alatt.
Nem bírtam felfogni Hilda szavainak a jelentését. A szívem kihagyott újabb pár dobbanást, és a vér is kifutott az arcomból. Próbáltam visszaidézni Hilda szavait, de nem ment. Csak két szó csengett a fülemben, de azok újra és újra, megállás nélkül: két kisbaba. Két kisbaba! Ez hihetetlen! Mintha most azt közölték volna velem, hogy újra apa leszek. És valóban... Emma egymás után fog életet adni a második és a harmadik gyermekünknek. Ikrek! Két kicsi baba! Hamarosan már háromszoros apuka leszek! A szemeim égni kezdtek és végre tudatosult bennem, hogy miért. A könnyeim kicsordultak a szemeiből és végre Emmára néztem. Ő döbbenten nézett vissza rám, és amikor a könnyektől csillogó tekintetünk találkozott, egyszerre elmosolyodtunk.
Ekkor olyan hang ütötte meg a fülünket, ami egyszerre volt mámorító és boldogsággal teli. Két apró szívecske ütemes és gyors dobogása. A gyermekeink... Két újabb pici baba...
A hang pár perc után megszűnt, de úgy éreztem, hogy ezek örökre az emlékezetembe ívódtak. A szemem sarkából láttam, hogy Hilda megtörli Emma hasát.
- Végeztünk Emma, felöltözhetsz.
Hilda szavai térítettek magamhoz, mire végre elengedtem Emma kezét, és segítettem neki felülni az ágyon. Ő lassan leszállt róla, felöltözött, és amint végzett, remegő kézzel magamhoz öleltem őt.
- Köszönöm - suttogtam elcsukló hangon a fülébe, mire ő szorosabban átölelt.
- Én köszönök neked mindent. Két pici baba... Két pici babánk fog születni - mondta Emma mosolyogva, majd kivált az ölelésemből és a szemembe nézett. Épp akkor gördült le egy könnycsepp az arcomon, amit ő mosolyogva letörölt. Megtörölte ő is az arcát, majd megfogta a kezem és Hilda asztala felé húzott, ahol Hilda már javában írt a számítógépen.
- Egy idő után Emma, sűrűbben kell majd vizsgálatra jönnöd. Most még elég lesz, ha egy hónap múlva találkozunk. A recepción kérj majd időpontot. Ezeket a vizsgálatokat pedig végeztesd el, a háziorvosod majd elküld oda, ahova kell. Vigyázz nagyon magadra, és arra készülj fel, hogy ez már nehezebb lesz, mint Vandával volt. Minden intenzívebb lehet, de ez nem törvényszerű.
- Igen, ezt már észrevettem - mondta Emma mosolyogva. - A rosszullétek is előbb jelentkeztek.
- Ez nem feltétlen az iker várandósság miatt van. Minden terhesség más. Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben van. Egy hónap múlva gyertek vissza és addig is pihenj sokat és készülj az újabb bébik fogadására - mondta Hilda mosolyogva, majd a kezünkbe adta a papírokat, az ultrahangos felvétellel együtt. Én azonnal kivettem mindent Emma kezéből, és együtt álltunk fel a székekből. Még mindig nem tértem magamhoz és nem bírtam feldolgozni ezt a nagy boldogságot.
- Köszönünk mindent - mondtam nagy nehezen Hildának, mire ő csak mosolyogva biccentett és az ajtó felé kísért minket.
- Igazán nincs mit. Szervusztok! - köszönt el tőlünk kedvesen, mikor mi kiléptünk a váróba.
- Viszlát Hilda - köszöntünk el kórusban és a recepció felé indultunk. Emma azonnal a recepciós hölgyhöz lépett és halk beszélgetésbe kezdett vele, mert időközben mások is érkeztek a rendelőbe. Emma végül kifizette a számlát, majd eltett egy cetlit a pénztárcájába és mosolyogva csatlakozott hozzám az ajtóban. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, csak kézen fogva lassan sétáltunk el a lifthez, majd némán baktattunk ki a kocsihoz. Amint odaértünk, ő szembefordult velem és csendben fürkészni kezdte a tekintetemet. Fogalmam sincs, hogy mit látott benne, mert jelenleg ezer féle érzés keringett bennem. Óvatosan átöleltem őt és a fejem a vállára hajtottam. Szinte abban a pillanatban elkezdtem rázkódni a sírástól, de hirtelen én magam sem tudtam, hogy miért sírok.
Emma pár perc múlva eltolt magától és aggódva nézett rám.
- Dávid, miért sírsz? - kérdezte félve, de én alig bírtam megszólalni. Miért sírok? Hiszen én magam sem tudom. Félelem, bűntudat, öröm, hála, mindenféle érzés keringett bennem abban a másodpercben.
- Én... Én csak... - mély levegőt vettem és igyekeztem folytatni. - El se tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok az égnek, hogy ti nem sérültetek meg a balesetben és mind jól vagytok. Annyira boldog vagyok - újra elakadt a szavam és alig bírtam folytatni. - Köszönöm Emma!
- Nem kell köszönnöd Dávid! Minden rendben van, ennek így kellett lennie. Hamarosan öten leszünk! - mondta mosolyogva. - Belegondoltál már? - kérdezte vidáman.
- Azt hiszem igen. De mégis, annyira hihetetlen még - mondtam mosolyogva, majd újra átöleltem őt.
- Na mizu skacok? - szólalt meg Dani a hátam mögül, mire én ijedten összerezzentem.
Lassan elengedtem Emmát és mosolyogva megtöröltem a szemem, miközben Dani felé fordultam.
- Mi a baj? - kérdezte Dani döbbenten, mire én mosolyogva megráztam a fejem. Azonnal a babakocsihoz hajoltam és kivettem Vandát belőle, mire ő rám mosolygott. Danira néztem, aki még mindig ijedten nézett rám és a szemöldökét is felhúzta.
- Ikrek - mondtam mosolyogva és olyan nagy áhítattal a szót, mintha a legszebb dolog lenne a világon. És valóban... A mai napon tényleg az volt. - Emma két pici babát vár! - mondtam büszkén, mire Dani egy hatalmasat kurjantott.
- Ezt meg kell ünnepelni! - mondta szinte kiabálva, mire Vanda összerezzent a karomban. - Indulás haza, én meg közben feltelefonálok mindenkit - mondta izgatottan, majd beszálltunk vele együtt a kocsiba és boldogan indultunk haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése