Sziasztok!
Robogunk tovább, íme a következő fejezetcsokrocska :)
Jó szórakozást hozzá :)
Morwen
********************
31. fejezet
Reggel nagyon fáradtan ébredtem fel Vanda sírására. Való
igaz, alaposan kiütöttem magam Emmával együtt és megvolt az oka annak, hogy
alig bírtam magamhoz térni. Tisztán emlékeztem, hogy volt már vagy éjfél, mikor
beállítottam az ébresztőórát és abban a pillanatban, hogy letettem az
éjjeliszekrényre, Emmával egyetemben el is aludtam. De persze nem kellett
nekünk ébresztőóra, mert az ébredésről rendszerint Vanda gondoskodott.
Megpróbáltam gyorsan kikelni az ágyból, ami a fáradtságot
tekintve, igen lehetetlennek tűnt ebben a pillanatban. Emma még mélyen aludt,
amit nem is csodáltam. Neki még kimerítőbb volt ez az éjszaka. Azt hiszem
lassan abba a korszakba fogunk lépni, amikor a vágyai az egekben lesznek.
Elmosolyodtam és közben kikeltem az ágyból. Ez a dolog azt hiszem egyáltalán
nem fog zavarni. Az elvárások kicsit sem voltak elhanyagolhatóak, de Emma mély
szuszogását tekintve, azt hiszem meg fogok birkózni ezzel.
Halkan felkaptam magamra a földön heverő alsónadrágom és a
pólómat, majd egyenesen Vanda szobájába indultam.
Amint beléptem a kisszobába elmosolyodtam. Vanda az ágyban
ült és követelően nézett rám. Olyan tündéri volt és gyönyörű, hogy mosolyogva
kaptam a karjaimba. Halkan felnevetett, de azonnal, le is görbült a szája.
Persze, mert ideje volt a tisztába tevésnek.
Vanda végigröhögcsélte az egész műveletet, ami így roppant
mulatságos volt. Miután végeztünk, kimentem vele a konyhába és a baba székbe
ültettem. Mire elővettem a bébiételt Emma köszönt rám az ajtóból.
- Jó reggelt! - köszönt mosolyogva, és mellém lépett. Egy
finom csókkal köszöntött, amibe mindketten belemosolyodtunk. - Régóta fent
vagytok? - kérdezte miután elváltak az ajkaink.
- Nem. Nemrég ébredtem Vandával. A kisasszony roppant
viccesnek tartotta a pelenka cserét, végigröhögte az egészet, mintha vicces
lett volna, hogy apuci igencsak húzta az orrát.
Emma felnevetett és odasétált az egyik székhez és leült ő is
Vanda mellé.
- Még jó, hogy te keltél fel rá, mert azt hiszem ma nem
tudtam volna ezt magam megcsinálni.
- Rosszullétek megint? - fordultam felé aggódva és közben
egy széket tettem Vanda elé és leültem rá.
- Igen, de ez nem meglepő. Ugye tudod, hogy jövő hét hétfőn
megyek a következő vizsgálatra? Azt mondtad, hogy velem akarsz jönni.
- Pontosan, semmiért sem hagynám ki, ha már az elsőt ki
kellett. Gabival úgy kérem ma az időbeosztást, hogy a jövő hét hétfőm üres
legyen.
- Rendben. Köszönöm - felelte Emma mosolyogva.
Felkelt a székről és valami reggeli után nézett, míg én nem
kevés idő alatt, de sikeresen megetettem a nevetgélő Vandát.
Utána Vandával töltöttük az egész reggelt, egészen addig,
míg Janka meg nem érkezett.
- Sziasztok! - köszönt mosolyogva, miután Emma beengedte.
Felkeltem a földről, ahol eddig Vandával ültem és
játszottam, majd elé sétáltam.
- Szia! - köszöntöttem, majd megöleltem. - Gyere be.
Janka követett a nappaliba és Emma is utánunk jött. Vanda
tovább játszott a földön, mi pedig leültünk a kanapéra.
- Akkor kezdjük is, mert délre vissza kell mennem az
irodába. Nem kevés dolgom van még az esküvőtökkel - mondta mosolyogva, majd
elővette a táskájából a papírokat.
- Nem is tudod Janka, hogy mennyire hálásak vagyunk neked
ezért - mondta Emma mosolyogva, de közben alig vette le a szemét Vandáról.
- Nem kell hálálkodnod Emma - mondta Janka mosolyogva, majd
a papírjaiba mélyedt. - Szóval sikerült a vár bérlését elintéznem december 7-re.
- Janka, te fantasztikus vagy! - mondta Emma ujjongva, és
olyan csillogás volt a tekintetében, amitől nagyot dobbant most a szívem.
- Igen, igen Emma, tudom - mondta Janka nevetve, majd
komolyra fordult az arca. - Ez persze azt jelenti, hogy még a héten be kell
mennetek a polgármesteri hivatalba és le kell foglalnotok az időpontot. Ha már
aznap nem ér rá a helyi anyakönyvvezető, akkor bármelyik másik kerület
anyakönyvvezetőjével beszélhettek. Mivel az esküvő a várban lesz, teljesen
mindegy, hogy melyik kerületet választjátok. Ha ez megvan, akkor szóljatok nekem
és a többit már elintézem - mondta Janka, majd felém pillantott. - Reggel
felhívtam a papot, akit ajánlottál és neki is megfelel az időpont.
- Fantasztikus! - mondtam mosolyogva. - Tényleg örök hálánk
Janka.
- Főleg az enyém - szólt közbe Emma. - Nem is tudom mi lett
volna, ha ezt is nekem kell megszervezni - amint befejezte Emma, elakadt a
hangja és Vandára kapta a tekintetét. Nagyon jól tudtam, hogy miért... Még ma
is nagyon dühös volt Zolira, és nem tudta elfelejteni azt, amit tett. Én sem...
Még ma is elöntött a düh, ha eszembe jutott az az este.
- Emma, mindent megteszek, ne aggódj. Hidd el, az esküvőtök
tökéletes lesz, mindent úgy fogok szervezni, ahogy kértétek. Eléggé szabad
kezet adtatok, de higgyétek el, nem fogjátok megbánni - mondta mosolyogva
Janka. - Viszont az esküvő előtt másfél héttel el kell mennünk kiválasztani a
ruhádat. Előbb teljesen felesleges, mert ha rád is szabják később, az már nem
lesz olyan tökéletes. Szóval azt javaslom, hogy november 30.-a körül menjünk el
kiválasztani a ruhádat. Addig gondolkozz azon, hogy milyet is szeretnél. De ne
aggódj, én és Timi veled leszünk és a legszebbet fogjuk kiválasztani - tette
hozzá mosolyogva, majd elpakolta a papírjait.
- Rendben Janka, ebben igazad van. Az esküvőn már 4 hónapos
terhes leszek és akármit is teszünk, a hasam bizony már látszani fog. De ezzel
tisztában voltunk, remélem nem fog ez téged sem zavarni Dávid.
- Nem fog Emma, ne aggódj. Ugyanolyan tökéletesek lesztek
ketten is az oltár előtt, mintha egyedül lennél - mondtam mosolyogva.
- Helyes, akkor azt hiszem a lényeget el is mondtam. Minél
előbb intézzétek el a polgári szertartást, utána pedig hívjatok fel. Ha bármi
gond van, azonnal szóljatok. Emma, te ne felejtsd majd vinni a válási
papírjaidat is, mert kérni fogják.
- Igen, tudom - mondta Emma letörten.
- Ejnye, esküvőre készülsz, fel a fejjel - mondta mosolyogva
Janka. - Őt meg felejtsd is el. Nincs a vendéglistán, kihúztam.
- Köszönöm - mondta Emma mosolyogva. - Erre nem is
gondoltunk.
- De én tudtam, hogy erre sor fog kerülni - mondta kedvesen
Janka, majd felállt a kanapéról. Mi is így tettünk és elindultunk vele az ajtó
felé. - Ha minden jól megy, már a héten kiküldöm a meghívókat. A vendéglistán
más változás nincs, ugye?
- Nem, nincs - mondtam helyeslően.
- Remek. Akkor várom a hívásotok. További szép napot nektek
- mondta mosolyogva Janka, majd megölelt mindkettőnket.
- Köszönjük - mondtam mosolyogva. - Szia Janka!
- Sziasztok!
- Szia! - köszönt Emma is, majd becsukta az ajtót Janka
mögött.
- Én fel is hívom Danit, hátha még ma el tud vinni minket a
hivatalba - mondtam, amint Emma felém fordult.
- Rendben, én pedig összekészítem a papírokat. Vigyázol
Vandára addig?
- Persze.
Visszamentünk a nappaliba és Emma már el is tűnt a szobában.
Én leültem a kanapéra és onnan figyeltem a földön játszó Vandát és közben Danit
hívtam.
- Szia! - köszöntem vidáman, mikor felvette. - Persze,
minden rendben van. Igen, persze hogy újabb szívességet akarok kérni tőled -
mondtam szem forgatva. - Az egyiket mára, a másikat jövő hét hétfőre. Ma a
polgármesteri hivatalba kellene elmennünk lefoglalni december 7-re az
időpontot, jövő hét hétfőn pedig Emmának kell mennie az orvoshoz. Egy óra
múlva? Az remek lesz. Rendben, várunk téged. Szia!
Letettem a telefont, majd felkeltem a kanapéról és a
karjaimba vettem Vandát, majd bementem vele a szobába Emmához. Amikor belépem,
a vér is megfagyott bennem. Emma a az ágy szélén ült és az arcát a kezébe
temetve sírt. Ijedten sétáltam oda hozzá és ültem le mellé Vandával.
- Emma! Mi a baj? Mi történt? - kérdeztem aggódva, mire ő
nagy nehezen felemelte a fejét és megtörölte az arcát.
- Csak eszembe jutott a házavató és... - elakadt a hangja és
újra kicsordultak a könnyei.
Döbbenten néztem rá és igyekeztem nem kimutatni, hogy az
említett esemény... Hát mit is mondjak, nekem sem volt közömbös. Átöleltem
Emmát, mire ő a fejét a vállamra hajtotta. Vanda a másik kezemben volt és
elkezdett Emma hajával játszani. Emma könnyes szemmel, de mosolyogva felemelte
a fejét és Vandára nézett. Megfogta a kis kezét és egy puszit nyomott rá, mire
Vanda elmosolyodott.
Emma kivette a kezemből Vandát és mosolyogva magához ölelte.
Én csak némán néztem az előbbi jelenetet és teljesen meghatódtam. Annyira
aranyosak voltak együtt, hogy arra a boldogságra, ami a szívembe nőtt,
nincsenek szavak.
- Még a héten meg kellene kapnia a fülbevalóját - mondta
Emma elkomorulva és közben megsimogatta Vanda arcát.
- Igen, nem halaszthatjuk tovább az időpontot - mondtam
kelletlenül. - Dani egy óra múlva itt lesz és indulhatunk is. Délután felhívom
Gabit és beszélek vele a munkával kapcsolatban, utána pedig a fülbelövést is
megbeszéljük Danival.
- Rendben. A papírokat elkészítettem, Vanda táskája is tele
van. Amint megjön Dani, indulhatunk is.
32. fejezet
Amint visszaértünk a hivatalból Dani azonnal letelepedett
Vandával a kanapéra, és úgy játszott vele, mint egy 10 éves kisgyerek. Öröm
volt nézni őket.
- Dani, a héten ráérsz valamikor elvinni Vandát
fülbelövésre? - kérdezte Emma miközben letette Vanda táskáját Dani mellé a
kanapéra. Én is bementem a nappaliba és leültem a fotelba.
- Fülbelövés? - kérdezte aggódva. - Nem fog fájni neki?
- Nem. Nem azért szoktak sírni. Megijednek a hangtól, de
fájdalmat alig éreznek - mondta Emma megnyugtatóan, mire Dani kicsit
felsóhajtott. Nekem sem volt ínyemre a dolog, de legalább nem fog erre a
későbbiekben emlékezni, ezért én is jónak láttam ezt most megcsináltatni.
- Rendben, hát nekem a ma is megfelel, ha nektek jó.
- Felhívom a barátnőm és megkérdezem tőle, hogy fogad-e
minket ma - mondta Emma helyeslően, majd kivette a zsebéből a telefonját és
bement a szobába.
Én is a telefonomért nyúltam, és úgy döntöttem, hogy
felhívom Jankát, ahogy megígértük neki.
- Szia Janka! - köszöntem mosolyogva, amint felvette. -
Igen, minden rendben volt, itt helyben el tudtuk intézni. Igen, a hivatalos
dolgokat elintéztük, a többi a te dolgod, ahogy kérted. Persze, az időbeosztást
is rád bízzuk. Teljes mértékben, tudod, hogy szabad kezet kaptál. Bízunk benned
- mondtam mosolyogva. - Rendben. A meghívókat is kiküldheted, amint elkészül.
Igen, köszönöm. Neked is szép napot. Szia!
- Szóval december 7. - mondta Dani mosolyogva, miközben én
letettem a telefont.
- Igen, akkor lesz a nagy nap.
- Helyes. Akkor 5-én megtartjuk a legénybúcsút és a
lánybúcsút.
- Dani, kérlek ne ess túlzásba. Nem akarok bajt - mondtam
komolyan, amivel csak azt értem el, hogy még szélesebben elmosolyodott.
- Ne aggódj, minden tökéletes lesz - felelte kaján vigyorral
az arcán, és közben belepuszilt Vanda hasába, aki jóízűen felnevetett.
- Gitta ráér ma, akár most azonnal el is mehetünk hozzá. Itt
vannak nálam Vanda fülbevalói is, amit Attilától kapott - mondta Emma, amint
kilépett a hálóból.
- Remek, akkor induljunk. Én közben felhívtam Jankát és
elmondtam neki, hogy minden rendben - mondtam helyeslően és közben felálltam a
fotelból és Dani is ezt tette, Vandával a karjában.
- Akkor induljunk kis hercegnő - mondta Dani és elindult az
ajtó felé, mi pedig mosolyogva követtük Emmával.
Most Emma ült Dani mellett az anyósülésen és míg én Vandával
játszottam hátul, ő Danit navigálta. Hamar megérkeztünk és bementünk a kicsiny
üzletbe. Dani vitte Vandát a karjában és ő lépett be Emma után a szalonba.
- Emma! - köszönt egy fiatal lány, amint meglátott minket. -
Isten hozott! Jaj, olyan rég láttalak - mondta mosolyogva és megölelte Emmát.
- Szia Gitta! - köszönt vidáman Emma. - Örülök, hogy végre
találkozunk.
- Hát igen. És lám, lám, kit hoztál te nekem? Végre
megismerem a lányod és az apukáját. - mondta mosolyogva Gitta és elkerekedett a
szeme, amikor meglátott engem és Danit. - Ne! Emma, ezt nem hiszem el! - mondta
hüledezve Gitta, mire mi Danival mosolyogva összenéztünk.
- Németh Dávid - köszöntem neki mosolyogva és kezet
nyújtottam neki.
- Németh Dániel - nyújtotta a kezét Dani is, és közben
Vandát a másik kezére csúsztatta.
- Demeter Brigitta - mondta Gitta, de még mindig teljesen le
volt döbbenve. Csípőre tett kézzel Emma felé fordult és szinte számon kérő volt
a hangja, de végig mosolyogott. - Igazán elmondhattad volna! Hallottam, hogy
van egy lánya, de nem raktam össze a dolgokat, hogy pont te és Vanda lennétek a
család, akiről mesélt.
- Csak nem egy rajongóval van dolgunk? - kérdezte Dani
nevetve.
- Ne nevess, mert én is rátok szavaztam - mondta Gitta
nevetve, majd újra átölelte Emmát. - Annyira örülök, hogy minden rendeződött.
Mikor legutóbb láttalak, még egy katasztrófa volt az életed és egyedül voltál.
- Az már régen volt - mondta Emma mosolyogva, majd kivált
Gitta öleléséből. - Ma már minden rendben van.
- Helyes. Nos, akkor kezdjük is, amiért jöttetek. Gyertek
beljebb a szalonba és essünk túl rajta - mondta Gitta, és bentebb ment a
szalonban, egy belső szoba felé.
Dani előre ment és leültette Vandát az asztalra, ahova Gitta
mutatott. Emma odaadta a fülbevalókat Gittának, aki alaposan megnézte őket,
majd szó nélkül lefertőtlenítette őket.
- Úgy látom, hogy jó méretet vettetek, csinálhatjuk ezzel a
belövést. Dani kérlek, fogd meg jól Vandát, nem akarom, hogy megmozduljon közben.
Dani bólintott és láttam, hogy nagyot nyelve megfogja Vanda
derekát.
- Dávid, kérlek te pedig a fejét fogd meg, nehogy
megmozduljon. Csak a biztonság kedvéért.
Nagyot sóhajtottam, majd odaléptem Dani mellé és úgy tettem,
ahogy Gitta kérte. Vanda látszólag értetlenül nézett Gittára, de ez csak
egészen addig tartott, míg fájdalmasan fel nem sírt, amikor a fülbevaló a
fülébe került.
- Most felvehetitek és megnyugtathatjátok. Amint ez
sikerült, jöhet a másik.
Dani gondolkodás nélkül a karjába kapta Vandát és elkezdett
vele fel és alá járkálni. Közben végig nyugtatgatta őt, és a hátát simogatta.
Pár perc elteltével Vanda abbahagyta a pityergést, mire Dani visszaültette az
asztalra. Szó nélkül megfogtam a fejét, és mielőtt még Vanda rádöbbenhetett
volna, hogy mi következik újra, máris a fülében volt a másik fülbevaló is.
Most én voltam a gyorsabb és mire Dani reagálhatott volna,
Vanda már a kezemben volt. Emmára néztem, aki könnyes szemmel állt mögöttünk és
látszólag nagyon fájt neki, hogy látnia kellett az egész jelenetet. Sose bírta,
ha a kislányunknak valami fáj. Ezt teljesen meg tudtam érteni, nekem sem volt
könnyű végigcsinálni ezt.
- Mennyivel tartozunk? - lépett Emma Gittához, mire ő csak
fejcsóválva felelt.
- Semmivel Emma drágám. Ez volt az én kis ajándékom nektek.
Köszönöm, hogy rám gondoltál és így végre találkozhattunk is. Remélem ezután
sűrűbben látlak majd. Nem megyek ki újra Németországba, szóval bármikor
megtalálsz majd itt - felelte Gitta mosolyogva és közben kimentünk a szobából,
és a kijárat felé indultunk.
- Rendben Gitta, ígérem, hogy többet fogunk találkozni. Jó
lenne, ha felmelegítenénk a barátságunkat.
- Igen. A középiskola óta igen ritkán látlak.
Dani kinyitotta előttem az ajtót és miután kiléptem
Vandával, a többiek is követtek.
- Még egyszer köszönöm Gitta. Hívj bármikor és majd
egyeztetünk egy találkát.
- Úgy lesz - mondta mosolyogva Gitta. - Sziasztok!
- Szia Gitta! - köszöntünk kórusban Danival és elindultunk a
kocsi felé. Mire Vandát beültettük Emma is csatlakozott hozzánk.
- Mehetünk - mondta gondterheltem, mikor végre beszállt Dani
mellé a kocsiba.
- Minden rendben? - kérdeztem aggódva, mire ő hevesen
elkezdett bólogatni.
- Igen, persze. Csak nem tudom, hogy mennyire lehetek
őszinte Gittával. A középiskolában nagyon sokszor kifecsegett mindent.
- Akkor talán nem kell mindent elmondanod neki, csak amit
jónak érzel - mondta Dani megelőzve engem és közben elindította a kocsit.
- Szóval ezért nem mondtad neki a babát és az esküvőt -
szóltam közbe halkan.
- Igen, ezért nem mondtam - mondta Emma letörten.
- Semmi baj nincs ezzel. Nem titok egyik sem, egyszer úgyis
ki fog derülni - mondtam mosolyogva, mire láttam Emmán, hogy megenyhül.
- Rendben, majd ha találkozok vele, meglátom, hogy mit
mondok el neki és mit nem.
Dani és én is csak némán bólintottunk, és mire észbe kaptunk
volna, már otthon is voltunk. Dani már nem jött fel velünk a lakásba, így
egyedül mentünk fel.
- Felhívom Gabit és megbeszélem vele a továbbiakat -
mondtam, mikor bevittem Vandát a szobába és lefektettem az ágyba.
- Rendben - felelte Emma fáradtan és leült Vanda ágya mellé
a székre.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva és közben végigsimítottam az
arcát, mire ő elmosolyodott.
- Persze, csak hányingerem van.
Némán bólintottam, majd nagy nehezen magukra hagytam őket és
kimentem a nappaliba. Mire leültem a kanapéra, a telefon már a fülemen volt és Gabit
hívtam.
- Szervusz kis beteg! - köszönt Gabi a vonal másik végén.
- Szia Gabi! - köszöntem én is vidáman.
- Na mesélj, mi fáj? - kérdezte nevetve.
- Szeretnék már egy-egy fellépést elvállalni, de csakis
Pesten. És stúdiózni is jó lenne már...
- Ezt örömmel hallom, meg is nézem, hogy mit tehetek ez
ügyben. Még ma felhívlak, hogy mit sikerült intéznem.
- Rendben Gabi, de sofőr fog kelleni megint és vegyétek
figyelembe, hogy ez még gipszes koncert lesz - mondtam nevetve. - És még
valami. A jövő hét hétfő délelőttöm foglalt. Illetve December 5-től egészen
december végéig ne szervezz nekem semmilyen programot.
- Megvan az időpont? - kérdezte Gabi felvidulva.
- Igen, december 7., de 5-én lesznek a búcsúk - mondtam szem
forgatva, mire Gabi felnevetett. - A héten kiküldi a meghívókat Janka, tudod
Emma barátnője. A házavatón őt is megismerhetted.
- Igen, igen, emlékszek rá. Na hát, ez csodálatos. Már alig
várom. És addigra leveszik a gipszed?
- Persze, persze. Ne viccelj Gabi, az esküvőmön ne táncolnék
a saját feleségemmel? - kérdeztem nevetve, de egy pillanatra elakadt a szavam.
A feleségem? Még sose mondtam ki ezt a szót, és most, hogy belegondoltam...
Nagyon édes érzéseket ébresztett fel a szívemben.
- Ebben igazad van Dávid - szakította félbe Gabi a
gondolataimat. - Megszervezem a koncerteket és még ma visszahívlak, hogy mit
intéztem.
- Rendben Gabi, köszönöm. Szia!
- Szia Dávid! - köszönt el kedvesen Gabi, majd kinyomta a
telefont.
Nagyot sóhajtva hátradőltem a kanapén és az előbbi
beszélgetésen gondolkoztam. Feleségem... Emma hamarosan a felségem lesz. Alig
egy hónap és férj és feleség leszünk. Kellemes bizsergés terjedt szét a szívemből
és önkéntelenül is elmosolyodtam. Igen! Ez a nap is végre eljött!
33. fejezet
Ez a hetem végre úgy telt, ahogy kellett. Nagyon jó érzés
volt visszatérni a munkába. Néhány stúdiófelvételem volt és pénteken már
koncertre is mehettem. Igazán izgatott lettem, ahogy Robival az egyik pesti
szórakozóhely felé mentünk. Közel két hónapja nem volt egy fellépésem sem,
ezért sejtettem, hogy mi vár majd rám. Sokan egy hetet nem bírtak ki, hogy ne
legyenek egy-egy fellépésemen ott, nem hogy két hónapot! Gondolom a kemény
magon kívül más nem is lesz a klubban.
Nem tévedtem, mert a tömeg most nem a klubban várt rám. Már
a bejárat előtt hatalmas tömeg fogadott és amint kiszálltam a kocsiból
üdvrivalgás és hangos Dávid, Dávid felkiáltások fogadtak. A szemek csillogtak,
mindenki mosolygott és igazán boldognak láttam minden embert. Nem rohamoztak
meg, ami talán Robi jelenlétének és a gipszemnek volt köszönhető. Nagyon hálás
voltam nekik ezért, mert biztos voltam abban, hogy most még nem állok stabilan
a földön. Egy rossz mozdulat és az egyensúlyom pillanatok alatt elvész egy
ilyen tömegben.
Lassan, de szétvált a tömeg és Robival be tudtunk menni,
miközben kitartóan skandálták a nevemet. Amint beléptünk az ajtón a tömeg
követett minket, és csodák csodájára, egy még nagyobb embersereg várt bent.
De ami ott fogadott, arra nem álltam készen. Az egész
helyiség fel volt díszítve és a terem közepén hatalmas betűkkel lógott a falról
egy szívet melengető felirat.
"Isten hozott újra köztünk Dávid!"
A szám automatikusan a fülemig ért, és nem is tudtam
hirtelen, hogy mit mondjak. Akkor lepődtem meg igazán, amikor Gabi jött velem
szembe, szintén fülig érő vigyorral az arcán.
- Ugye tudod, hogy hihetetlen vagy? - kérdeztem tőle
nevetve.
- Ó, ez nem az én művem - felelt vigyorogva. - Amint közzé
tettem, hogy a héten újra munkába állsz és meghirdettem a helyet és időpontot,
szinte azonnal elfogyott az összes belépő.
- Ezt valahogy sejtettem - mondtam mosolyogva.
- Gyere, a színpadon már várnak - felelte sejtelmesen Gabi,
és szokás szerint az öltöző felé navigált, hogy felkészüljek.
Némán és mosolyogva követtem őt, amíg meg nem torpant az
egyik ajtó előtt.
- Pár perc és jövök vissza. Addig gondold át a fejedben a
dalokat, aztán kezdhetünk is. Kint segítek Robinak a hangosítással.
- Rendben - mondtam egyetértve és benyitottam a szobába. Azt
hittem újabb meglepetés már nem vár rám, de tévedtem. Ha jól emlékszek, a
döbbenet volt az első érzés, ami hatalmába kerített. Utána automatikusan
mosolyra húzódott a szám, és mielőtt még felelhetett volna a vendégem, az ajka
már az enyémen volt.
Mikor végre elengedtem őt, mosolyogva és csillogó szemekkel
nézett a szemembe.
- Isten hozott otthon - mondta Emma mosolyogva és közben
megsimogatta az arcom.
- Azt hiszem, hogy ez az este a meglepetéseké - mondtam
mosolyogva és közben újra átöleltem.
- Lehetséges - felelte sejtelmesen.
- Na ki vele, mit terveztetek? - kérdeztem kíváncsian, mire
ő nevetve megrázta a fejét.
- Semmi olyat, amiről tudnod kellene.
- Ugye tudod, hogy ezt nem úszod meg szárazon? - kérdeztem
fenyegetve, de közben nem bírtam visszafogni a vigyort, ami odaragadt az
arcomra.
- Igen, tisztában vagyok ezzel - felelte Emma nevetve, majd
kézen fogott és az ajtó felé húzott. Mielőtt még kinyitotta volna megtorpantam
és ő kíváncsian nézett vissza rám.
- Vanda? - kérdeztem aggódva.
- Miután elmentél átjött Dani és Timi. Timi otthon van
Vandával, Dani pedig elhozott engem.
- Szóval összeesküvés? - kérdeztem bosszúsan, de azonnal
elnevettem magam, Emmával együtt.
- Valahogy úgy - felelte nevetve, majd végre lenyomta a
kilincset, én pedig engedelmesen követtem őt.
Lassan sétáltunk ki a tánctérre, és kezdett hatalmába
keríteni a jól eső izgalom, ami minden koncertem előtt átjárt. Valahogy a régi
idők emlékei rémlettek fel bennem, amikor még Vanda születése előtt Emma
elkísért egy-egy koncertemre. Mióta májusban újra találkoztunk, egy koncertemen
sem volt. Vanda mellől nehezen bírt elszakadni, amit teljesen meg is értettem.
Nekem sem volt könnyű, de a tudat, hogy szeretetben várnak haza, rengeteg erőt
adott.
A zene egyre hangosabb volt és éreztem, hogy már a vérem is
ugyanabban a ritmusban pezseg az ereimben. Ez az, tényleg hazaértem! Nem is
bírtam eddig felfogni, hogy mennyire hiányzott ez nekem! Nagyon jó volt
Emmáékkal otthon lenni az elmúlt közel két hónapban, de ez is nagyon hiányzott
már.
Végre az ajtóhoz értünk, ahol Emma megtorpant. Kíváncsian és
félve pillantott rám, mire én csak elmosolyodtam és határozottan előre mentem,
őt pedig húztam magam után. Amint kiléptem a színpad jobb oldala mellett találtam
magam, ahol Dani várt mosolyogva.
- Szervusz bátyó - köszöntött nevetve, mire én csak szem
forgatva megöleltem. Amint elengedett a színpad felé mutatott, mire én Emmára
pillantottam. Még mindig fogtuk egymás kezét és most valamiért elmerültünk
egymás tekintetében. Magabiztosan rám mosolygott, majd elengedte a kezem. Végül
elindultam fel a színpadra, de közben a szemem sarkából Emmáékat néztem. Dani
belé karolt és elindult a színpad mellett levő VIP részlegre. Nagyon örültem,
hogy Dani és Gabi erről is gondoskodott, mert nem akartam aggódással tölteni az
első koncertem. Túl nagy a tömeg és féltem volna, hogy Emmának valami baja
lesz. Amint előre léptem a színpadon, szinte fülsiketítő üdvrivalgás fogadott.
- Sziasztoook! - köszöntem nekik mosolyogva, mire újabb
sikítás tört ki. - Gondolom már nektek is elvonási tünetetek volt. Lássuk, hogy
vajon a hangom megkopott-e az elmúlt két hónapban. Talán kijöttem a
gyakorlatból, szóval ne habozzatok segíteni - mondtam mosolyogva, mire is
azonnal felcsendült az első dalom.
Olyan állandó vigyor ragadt rám, miközben énekeltem, hogy
komolyan azt hittem örökre ott fog maradni. Jól eső bizsergés járta át a
belsőmet és olyan boldogság égette a szívemet, amit csak az éneklés tudott
okozni. Annyira furcsa volt, hogy mennyire más tud ez lenni, például ahhoz a
boldogsághoz képest, amit Emma vagy Vanda közelsége okozott. Mind az életem
része volt, és igazán csak most éreztem, hogy teljes és egész vagyok. Mámorító
érzés volt a tömeggel együtt énekelni és táncolni, már amennyire sikerült
táncot imitálnom egy járógipsszel. Nem fogadta nevetve a tömeg, így bíztam
abban, hogy nem vagyok túl nevetséges. De egyszerűen nem bírtam egy helyben,
szoborként énekelni. A ritmus belülről égetett és perzselt, nem lehetett
megálljt parancsolni neki, mindig ki akart törni.
A dal végén olyan tapsvihar és ujjongás fogadott, hogy
tényleg azt hittem, ma siketen fogok hazamenni. Minden szempár mosolyogott és
néhányban még egy-egy könnycseppet is véltem felfedezni... Hihetetlen...
Egyszerűen még ma sem bírtam felfogni, hogy ennyire fontos vagyok nekik és
ennyire szeretik azt, amit csinálok. Tényleg nem csak énekesként voltam fontos
nekik. Emberként is szerettek és a legjobbat akarták nekem. Mindig ők voltak az
én menedékem és a második családom. Egy olyan kölcsönös, szint már-már
szimbiózis alakult ki közöttünk, ami elszakíthatatlan volt. Csak remélni mertem
azt, hogy ez a fajta szeretet tényleg szívből jön és az esküvőm után sem fog
megváltozni. Talán most fog igazán kiderülni, hogy kik a legőszintébb barátaim.
Rajongók? Nem, nem szerettem ezt a szót. Voltak azok is, de néhányuktól sokkal szívből
jövőbb érzéseket véltem felfedezni. Nem mindenkire volt ez igaz, de ma már
igazán jó szemem volt ahhoz, hogy ezt észrevegyem. Ők voltak a csendes és nem
tolakodó rajongók. Volt aki már-már túlzásba esett, de igazán rájuk se
haragudtam soha. Hiszen ez ezzel együtt jár, ezzel az egésszel, ami most
körülöttem zajlott. Értem, értük, nekik. Egy nagy szerető család, akik most
együtt mosolyognak velem és szűnni nem akaró tapsviharban fürdetnek. Folyton
csak mosolyogtam, és akármennyire is akartam, nem bírtam megszólalni. Kezdtem
homályosan látni a tömeget, és ez valahogy nekik is feltűnt. Egy cseppet sem
tűnt úgy, hogy valaha is abba akarják majd hagyni.
- Ha így folytatjátok, nem lesz időnk reggelig sem egy újabb
dalra - szólaltam meg nagy sokára, mire végül kezdett halkulni a taps. -
Tekintettel arra, hogy nagyon rég találkoztunk, most egy olyan dal fog
következni, amit már rég hallhattatok. De úgy érzem, hogy itt az ideje újra
elővennem, mert nem győzöm elégszer elmondani nektek, hogy köszönöm. Ez a dal a
hála dala, mert ezzel váltottuk valóra mindannyiunk álmát. A hangok mindig
körülöttünk vannak, néha bántanak, néha simogatnak, de van amikor csak
egyszerűen magukba zárnak.
Szinte egyszerre dobbant a szívem az első hangokkal, ami
felcsendült. Az ismerős dallam magába zárt és olyan édesen ölelte körbe a
szívem, hogy az első szó után amit kiejtettem, a könnyeim útra keltek. De ez
most egyáltalán nem érdekelt. A szemem lehunytam és olyan mélyről énekeltem a
dalt, mint talán még soha. A refrénnél végre kinyitottam a szemem és ugyanazt
láttam az arcokon, ami talán az enyémen is volt. Talán még sose volt ennyire
nyílt, őszinte és emberközeli egy koncertem sem. A könnyek és meghatódottság
köszönt vissza rám a boldog arcokról, ami még több könnyemet indította útnak. A
hangom megremegett a legmagasabb pontokon, de én ezt csak egy mosollyal
nyugtáztam. Ahogy a refrén a végéhez közeledett a VIP részleg felé néztem, ahol
Emma könnyes szemmel karolt Daniba. Elmosolyodtam és neki énekeltem. A
dalunk... A mi dalunk... Erre a dalra táncoltam vele először. Ekkor fogtam meg
először a derekát, éreztem meg a bódító illatát, és néztem olyan közel a
szemeibe, hogy elvesztem abban a szent pillanatban. Nem bírtam elvenni róla a tekintetem.
Az ő könnyei megállás nélkül folytak, és már én is egyre kevesebbet láttam
belőle. Mikor újra megremegett a hangom, a tömegre tévedt a tekintetem, hogy
vajon mit szólnak ehhez. Döbbenten vettem észre, hogy mind engem és Emmát nézik
és kivétel nélkül mosolyognak. Mosolyognak? Igen, mosolyognak. Elfogadták
Emmát! A többség elfogadta őt és nem féltékeny. A szívem egy óriásit dobbant és
én is elmosolyodtam. Hát lehet ennél szebb a világ? Annyi boldogság ért az
elmúlt időszakban, hogy már kezdtem attól félni, hogy mikor kopog be az ajtómon
az újabb tragédia. De nem, most erre nem gondolhattam! A boldog pillanat most
itt volt és arra várt, hogy megéljem és engedjem, hogy körülölelje a szívem.
Miközben énekeltem elindultam a lépcső felé, és a tömeg
legnagyobb döbbenetére lesétáltam rajta és a VIP részleg felé mentem.
Engedelmesen szétnyíltak előttem, amiért nagyon hálás voltam. Végig Emmát
néztem és egyszerűen nem bírtam elszakadni a boldogságtól csillogó
tekintetétől. Amint felsétáltam melléjük azonnal átkaroltam a derekát és lassan
ringva énekeltem tovább. Emma átkarolta a nyakamat és éreztem, hogy elkezd
zokogni a vállaimon. Nyugtatóan végigsimítottam a hátát, miközben az utolsó
sorhoz értem a dalban. Amint véget ért, a mellettünk álló Dani kezébe adtam a
mikrofont és megöleltem Emmát. Utána óvatosan eltoltam magamtól és a könnyes
szemeibe néztem. Nem sokat láttam belőle, mert az én arcom is nedves volt a
könnyeimtől.
- Köszönöm - suttogtam halkan a szemeibe és közben a két
kezem közé fogtam az arcát.
Emma csak elmosolyodott és ő is végigsimította az arcomat.
- Szeretlek - felelte meghatottam, mire a szívemből induló
jól eső erőteljes dobbanás az egész mellkasomban szétterült.
- Én is szeretlek egyetlenem - mondtam neki mosolyogva és a
szemem automatikusan az ajkaira tévedt. Ő is bizonytalanul nézett rám, és nem
mert lépni. Tudta, hogy a rajongóim előtt vagyunk most, több száz kíváncsi
szempár kereszttüzében, és ki tudja, hogy miként fogadnák ezt. Alig volt időm
ezt végig gondolni, a válasz azonnal fülsiketítően zengett a teremben.
- Csókot! Csókot! Csókot! - hangzott fel a hangos követelés,
aminek én végül mosolyogva eleget tettem. Amint Emmához értek az ajkaim a terem
hangos üdvrivalgástól és tapstól zengett. Miután elszakadtam Emmától és
szembefordultam a tömeggel megnyugodtam. Sehol egy haragos, csalódott tekintet
nem várt... Tényleg elfogadták őt... Tényleg szeretik őt... Enikőnél ilyet sose
tapasztaltam. Igen, ők is érzik és látják, hogy ez más lesz. Ez örökre szól és
sosem lesz vége. Míg világ a világ Emma és én összetartozunk.
34. fejezet
Másnap reggel mérgesen néztem a telefonomra, ami az
éjjeliszekrényemen csörgött. Szombat délelőtt volt, és nem értettem, hogy miért
hív ilyenkor Gabi.
- Halló! - szóltam bele álmosan a telefonba.
- Szia! - köszönt a vonal másik végén Gabi. - Ne haragudj,
hogy zavarlak, de gondoltam jobb, ha felhívlak és elmondom, hogy a tegnapi
koncerted a címlapon van.
- Miért? - kérdeztem döbbenten.
- A visszatérésedről írnak, illetve arról, hogy miként
fogadták Emmát a rajongóid. A csatorna szeretne ma veled egy riportot csinálni.
Délután kettőre hívtak be.
- Hány óra van? - kérdeztem álmosan.
- 10 óra elmúlt. Egyre érted küldöm Robit, az megfelel
neked?
- Igen, remek lesz - mondtam nagyot sóhajtva. - Köszönöm,
hogy szóltál Gabi. Szerinted mit sejtenek?
- Úgy vettem észre, hogy nem szúrták ki Emma gyűrűjét, és a
hasa se látszott tegnap a ruhájában, szóval szerintem semmit sem tudnak. Elég
lesz, ha a sikeres felépülésedről beszélsz majd, és arról, hogy mennyire boldog
vagy a családoddal. Mivel a balesetről még nem beszéltél, készülj fel, hogy
biztos kérdezni fognak róla.
- Remek - mondtam elszontyolodva. - Van valami, ami
szerinted gondot okozhat ma?
- Szerintem nincs Dávid. Ha bármi gond adódna, hívj fel
azonnal. Nem tudok ma bemenni a csatornához, de telefonon elérsz majd.
- Rendben, köszönöm Gabi.
- Nincs mit Dávid, nagyon szívesen. Sok sikert! Szia!
- Szia Gabi - köszöntem el kedvesen, majd kinyomtam a
telefont és a mellettem fekvő Emmára néztem. Nagyon mélyen aludt és szerencsére
annyira halkan beszéltem, hogy nem ébredt fel.
Lassan kikeltem az ágyból, és magamra kaptam a ruháimat,
majd kimentem a konyhába. Mire megreggeliztem, Emma is felkelt és csatlakozott
hozzám.
- Jó reggelt! - köszöntöttem mosolyogva, majd egy pillanat
alatt átöleltem őt. - Gabi nem rég hívott, egy órára értem jön Robi és bevisz
egy riportra a csatornához.
- Máris indulnak az interjúk? - kérdezte Emma mosolyogva. -
Ez remek!
- Hát, majd meglátjuk. Ma reggel a címlapokon virítottunk.
De ne aggódj - tettem hozzá gyorsan, amikor ijedten nézett rám - minden rendben
van, semmi rosszat nem írtak.
- Akkor jó - mondta megnyugodva Emma.
- Elmegyek fürdeni és készülődni - mondtam nagyot sóhajtva,
majd adtam még egy csókot Emmának és miután mosolyogva elváltak az ajkaink,
magára hagytam őt.
Miután megfürödtem és felöltöztem átvettem Emmától Vandát.
Épp a nappaliban játszott a földön ülő Vandával. Míg én játszottam Vandával, ő
eltűnt a konyhában és nekikezdett a főzésnek.
Hamar elrepült az idő, és szinte fel sem ocsúdtam, máris a
csatornánál voltunk Robival.
- Dávid! Isten hozott! - köszöntött Zita, akit még korábban
megismertem. Műsorvezető volt a csatornánál és sokszor készített velem is
riportot. - Hogy vagy? - kérdezte, miközben megölelt.
- Köszönöm, jól vagyok - feleltem mosolyogva. - Te készíted
el a riportot?
- Igen, én foglak kifaggatni. Gyere, menjünk át a riport
szobába, hamarosan el is kezdhetjük.
- Rendben - mondtam helyeslően, majd követtem Zitát. Robi
már az épületbe sem jött velem, ő a kocsiban akart megvárni.
Mikor beléptünk a szobába Zitával, azonnal kezelésbe vett a
sminkes. Leültem a fotelba, és miután velem végzett, Zita sminkjét is
megigazította.
- Szerintem kezdhetünk is - mondta Zita mosolyogva. - Gabi
mondta, hogy tájékoztat téged, szóval nem fog semmi sem váratlanul érni.
- Igen, Gabi mindent elmondott, kezdhetjük - feleltem
mosolyogva.
Zita a kamera mögötti operatőrre nézett, majd bólintott,
mire a felvétel elindult.
- Ma Németh Dáviddal fogok beszélgetni arról, hogy mi
történt vele az elmúlt két hónapban. Mint tudjátok, augusztus végén ő, a
barátnője és a kislányuk súlyos autóbalesetet szenvedtek. Csodával határos
módon, mind megúszták végzetes sérülések nélkül. Ezután viszont Dávid két
hónapra eltűnt a nyilvánosság elől, és csak a héten tért vissza a munkájához.
Dávid, Isten hozott közöttünk újra! Milyen érzés újra a munkába vetned magad?
- Sziasztok! Szia Zita! - köszöntem mosolyogva. - Nagyon
örülök, hogy újra köztetek lehetek. A kérdésedre válaszolva, az elmúlt két hónapot
otthon töltöttem a családommal és lábadoztam - mondtam nevetve. - Szó szerint
lábadoztam, mert mint tudjátok, a lábam eltört.
- Látom már csak nevetsz a történteken - mondta mosolyogva
Zita. - De gondolom nem volt olyan egyszerű feldolgozni a balesetet.
- Valóban, nem volt egyszerű túltennünk magunkat rajta. Ma
is hálás vagyok a sorsnak, hogy Emmának és a kislányomnak, Vandának nem lett
baja. Örömmel fogadtam a lábtörést cserébe ezért az ajándékért - mondtam
komolyan, mire Zita jelentőségteljesen bólintott.
- Mikor veszik le a gipszed?
- Két hét múlva.
- És mit gondolsz Dávid, mersz majd újra autóba ülni?
- Eddig is autóval közlekedtem - feleltem mosolyogva és
próbáltam leplezni a torkomban egyre növő gombócot. Zita kérdése váratlanul
ért, és magam sem tudtam, hogy mi a valós válasz a kérdésére.
- Látom, hogy a humorod a régi maradt - mondta Zita
mosolyogva. - De én a vezetésre gondoltam. Mersz majd újra vezetni?
- Kénytelen leszek ezt a félelmem minél előbb legyőzni.
Mindenki, még a rendőrség is azt állítja, hogy nem én hibáztam akkor este... De
én nem ezt érzem. Jobban ügyelnem kell, nem csak akkor, ha a családom velem
van. Értük bármit megtennék, ezért még óvatosabb leszek eztán, de igen, merek
majd újra vezetni. Szeretek vezetni és egy ilyen tragikus esemény nem fog
visszatartani attól, hogy újra a volán mögé üljek.
- Értem. Ezt örömmel hallom Dávid. Kívánom, hogy valóban, ne
legyen többet ilyen tragikus esemény az életedben - mondta kedvesen Zita.
- Köszönöm - feleltem mosolyogva.
- A baleset és a lábadozásod miatt, fellépéseket sem
vállaltál, egészen tegnapig. Úgy tudjuk, hogy a legnagyobb rajongóid körében
léptél újra színpadra, és a testvéred és a kedvesed is elkísértek.
- Igen, velem voltak, mind - feleltem mosolyogva. - Nagyon
jó érzés volt újra köztük lenni és énekelni. Nagyon jól éreztem magam otthon a
családommal, de természetesen az éneklés is hiányzott.
- Néhány fotó és élménybeszámoló napvilágra került a tegnap
estéről. Néhány rajongód élménybeszámolót felolvasom, ha nem baj.
Én csak bólintottam, mire Zita folytatta.
- "Nagyon édesek voltak tegnap, Dávid barátnője egy
igazán aranyos lány. Nagyon összeillenek. Szinte mind sírtunk, amikor láttuk
azt, hogy mennyire szeretik egymást. És a csók... Láttam, hogy nem akarták
előttünk, de végül kikönyörögtük." Egy másik rajongód pedig ezt írta:
"Fantasztikus volt a tegnapi koncert! Dávid újra visszatért és egy
felejthetetlen koncerttel ajándékozott meg minket. A barátnőjét is végre élőben
láthattuk. Pozitív csalódás volt, egy igazán szimpatikus nő, Dávid mellé
való."
Zita mosolyogva rám nézett, mire én mosolyogva bólintottam.
- Nagyon aranyosak vagytok, köszönöm nektek - mondtam
mosolyogva a kamerába, majd Zita felé fordultam. - Valóban fantasztikus volt a
tegnap este. Köszönöm mindenkinek aki ott volt, és azoknak is akik nem, de lélekben
velem voltak ők is.
- Ezen vélemények szerint pozitívan fogadták a barátnődet.
Te is így láttad ezt?
- Teljes mértékben, igen. Szeretettel néztek rá, és úgy
láttam, hogy ők is azt szeretnék, ha boldogok lennénk. Ezek után, ennek nem is
lehet akadálya.
- Ennek nagyon örülök Dávid, remek, hogy ilyen jóra fordult
az életed. Mik a terveid a közel jövőben?
- Újra belevetem magam a munkába, várnak a stúdiófelvételek
és a koncertek. Hamarosan teljesen lábra állok és minden olyan lesz, mintha meg
sem történt volna a baleset.
- Dávid, te mindig hangoztattad, hogy fontos számodra a
család és a házasságtól sem félsz. Mind tudjuk, hogy a volt kedvesed el is
jegyezted. A barátnődtől már van is egy kislányod. A házasságot tervezitek már?
Hirtelen nem bírtam mit mondani, Zita kérdése teljesen
váratlanul ért. Nem akartam elmondani, hogy egy hónap múlva összeházasodunk.
Valahogy úgy éreztem, hogy ennek még nem jött el az ideje. Kicsit tartottam
attól, hogy ez most túl sok lenne a rajongóimnak. Időre van még szükségem...
Mély levegőt vettem és mosolyogva válaszoltam.
- Nem feltétlen a házasság mutatja azt, hogy mennyire fontos
nekem a családom. Mindennek eljön majd az ideje. Jelenleg nagyon boldogok
vagyunk mind, hamarosan én is felépülök és minden a régi lesz.
- Értem Dávid. Remélem mi leszünk az elsők, akiknek elmondod
a nagy hírt, ha erre sor kerül majd. Ismerve téged, ez hamar el fog jönni.
Mosolyogva bólintottam és igyekeztem a belőlem kitörni
készülő elégedett vigyort visszatartani. Ha tudná Zita...
- Úgy lesz Zita - feleltem végül mosolyogva. - Ti lesztek az
elsők, akiknek elmondom, ha ez egyszer bekövetkezik.
- Köszönjük Dávid - mondta Zita mosolyogva. - A műsoridőnk a
végéhez közeledik, így hát ideje elköszönnünk egymástól. Én nagyon sok sikert
kívánok neked mindenhez Dávid, és köszönöm, hogy itt voltál velünk.
- Én köszönöm, hogy itt lehettem. Sziasztok!
A kamerák leálltak, és Zita rögtön mosolyogva nézett rám.
- Végeztünk is Dávid - mondta kedvesen, majd felállt a
fotelból.
- Ez gyors volt - mondtam nevetve és közben én is felkeltem
a helyemről.
- Igen. Még ma megvágják az anyagot és holnap este kerül
majd adásba. Minden rendben volt, nem kell újra vennünk semmit sem?
- Nem, minden remek volt, nyugodtan megvághatjátok és mehet
adásba.
- Rendben, köszönöm Dávid. Én most el is köszönök tőled,
mert vár egy másik munkám. Örülök, hogy találkoztunk.
- Én úgyszintén - mondtam mosolyogva, majd átöleltük
egymást, és Zita hamar el is hagyta a szobát.
Mosolyogva mentem ki én is a helyiségből, majd az épületből
és elindultam az autóhoz, ahol Robi várt.
Ez egészen jól ment. Furcsa érzés volt ma a balesetről
beszélni és a tegnapi koncertről. De összességében véve, minden jól alakult.
Ideje teljesen túllépnem mindenen és a jövőre koncentrálnom! Mindjárt hétfő
lesz és végre magam is ott lehetek Emmával a vizsgálaton. Ahogy eszembe jutott
ez, kis nyomást éreztem a mellkasomban... Még mindig rettegtem... Attól féltem,
hogy míg meg nem születik a baba, végig rettegni fogok, hogy nehogy neki vagy
Emmának baja legyen... Amennyire boldogsággal töltött el a tudat, hogy újra apa
leszek, az idő előre haladtával egyre nőtt bennem a félelem is, hogy valami baj
történik velük...
35. fejezet
Alig vártam már a hétfő reggelt, és mire eljött, szinte el
sem mertem hinni. Most kezdtem csak igazán ideges lenni. Végre én is Emmával
tarthatok a vizsgálatra. Annyira izgatott lettem, hogy még reggelizni sem volt
erőm. Féltem... Igen, még mindig nagyon féltem attól, hogy a babának valami
baja lehet. Egyszerűen nem tudtam nyugodtan ülni és várni a 9 hónap
elrepülését. Egyszer már végigéltem egy baba halálát, és még ma is rettegtem
attól, hogy ez újra bekövetkezhet. Egyedül az tudott nyugtatni, hogy Vanda gond
nélkül és komplikáció mentesen jött a világra. Bíztam Emmában és tudtam, hogy mindig
nagyon vigyáz magára is és a picire is.
Még csak reggel hét óra volt, de én már egy órája ücsörögtem
a konyhában és meredten néztem a hűtőt. Végre Vanda felsírt, és úgy éreztem,
hogy elindul a nap. Mosolyogva mentem be hozzá és mire Emma is csatlakozott
hozzánk, Vandát már tisztába tettem és felöltöztettem.
- Jó reggelt! - köszöntött Emma, amikor mellém lépett. Adott
nekem egy csókot és Vanda is kapott tőle egy finom puszit.
- Jó reggelt! - köszöntöttem mosolyogva. - Megetetem Vandát,
addig te menj nyugodtan készülődni.
- Rendben, a fürdőben leszek - felelte Emma mosolyogva, majd
miután kiléptünk a szobából ő a fürdő felé vette az irányt, mi Vandával pedig a
konyhába mentünk.
Mikor Vanda megette a reggelit, amit ma se volt egyszerű
megetetni vele, tekintve, hogy folyton viháncolt, végre csengettek.
- Jó reggelt! - köszönt Dani szélesen vigyorogva, mikor
kitártam előtte az ajtót.
- Szia! - köszöntöttem mosolyogva és megöleltem őt.
Elengedni már nem volt olyan egyszerű, mert azonnal kivette a karomon ülő
Vandát, és gügyögve a kanapé felé indult vele. Csak mosolyogva megráztam a
fejem és becsuktam az ajtót. Átmentem én is a nappaliba és leültem velük szembe
a fotelba. Pár perc telt csak el, mikor Emma végre megjelent a nappaliban.
- Szia Dani!
- Reggelt Emma - köszönt Dani is Emmának, de fel sem nézett
Vandáról.
- Én kész is vagyok, mehetünk -
mondta Emma nagyot sóhajtva és közelebb sétált hozzánk.
- Nem reggelizel? - kérdeztem
aggódva, mire Emma megrázta a fejét.
- Nem, most még nem vagyok éhes. Szeretnék
minél előbb túl lenni a vizsgálaton. Kicsit izgulok.
- Ne izguljatok, minden rendben
lesz - mondta Dani és közben felállt a kanapéról Vandával együtt. Feladta
Vandára a kanapén levő kis kabátot, majd a kezembe adta Vandát. Ő az
összecsukott babakocsiért nyúlt, mire én kérdőn néztem rá.
- Míg ti az orvosnál lesztek, mi
elmegyünk sétálni a közeli parkba - mondta olyan magától értetődően, mintha
nekünk ezt tudnunk kellett volna.
- Ez jó ötlet. Rendben, menjünk -
helyeselt Emma és az ajtó felé indult. Felvette ő is a kabátját, majd miután
Dani és én kiléptünk a házból, bezárta az ajtót.
Viszonylag hamar odaértünk az
orvoshoz és izgatottan szálltam ki a kocsiból. Dani azonnal a babakocsiba
ültette Vandát és lezárta az autót.
- Ha végeztetek, akkor hívjatok
fel és mi is visszajövünk ide - mondta mosolyogva, majd el is indult Vandával a
park felé.
Emma felé fordultam és megfogtam a
kezét.
- Menjünk - mondtam idegesen, mire
ő bólintott és együtt elindultunk a hatalmas épület felé. Igazán otthonos volt
a rendelő és nagyon barátságos volt a kialakítása. Amint beléptünk az ajtón, a
recepciós hölgy mosolyogva köszönt nekünk.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt! - köszöntünk Emmával
kórusban. Emma elengedte a kezem és a pulthoz sétált, mire én leültem az egyik
fotelbe. Idegesen babrálni kezdtem a kezemmel, egészen addig, míg Emma mellém
nem ült és meg nem fogta a kezem.
- Ne aggódj, minden rendben lesz -
mondta kedvesen, de hallottam a hangján, hogy ő sem teljesen nyugodt.
Hirtelen kinyílt a rendelő ajtaja
és egy fiatal, mosolygós doktornő lépett ki rajta egy pácienssel együtt. Amint
elköszönt tőle, mosolyogva felénk fordult.
- Emma! Isten hozott! -
köszöntötte Emmát, mire mi felálltunk és felé indultunk.
- Szervusz Hilda! - köszönt Emma,
amikor elé értünk. - Hadd mutassam be neked a páromat, Németh Dávidot.
- Örvendek - mondtam mosolyogva és
kezet fogtam Hildával.
- Azt hiszem én már ismerlek téged
- mondta Hilda mosolyogva, mire Emma és én elnevettük magunkat.
- Hát az könnyen lehet - mondtam,
mire Hilda is elnevetette magát.
- Nos igen, sok az esély rá -
felelte Hilda, majd komolyabb arcot vágott. - Gyertek be, és ne húzzuk tovább
az időt. Látom Emma, hogy te is ideges vagy.
- Egy kicsit - mondta Emma
félszegen és közben követtük Hildát a rendelőbe.
- Nem kell félned Emma, tudod,
hogy minden rendben lesz, Vandánál sem volt semmi probléma. Ne aggódj. Feküdj
fel az ágyra és máris megnézzük a kisbabátokat.
Emma csak bólintott, és amíg én
segítettem Emmának felfeküdni az ágyra, addig Hilda bekapcsolta a gépet, és
amint Emma felhúzta a felsőjét és kigombolta a nadrágját, bekente a hasát a zselével.
Én közben végig fogtam Emma kezét, és mikor találkozott a tekintetünk, akkor
jöttem rá, hogy talán túlságosan is szorítom a kezét. Lazítottam a fogásomon,
majd idegesen elmosolyodtam és a még mindig üres monitorra révedtem. Szinte
fájdalmas volt minden perc, ami borzasztó lassan akart eltelni. Végre
bekapcsolt a gép és Hilda Emma hasára tette az ultrahangot. A kép egyszerűen
most is kivehetetlen volt számomra, és ez roppantul idegesített. Aztán
rájöttem, hogy az egyetlen pontos információ forrása ebben a szobában Hilda
arca. Őt kezdtem el figyelni, és szinte levegőt sem mertem venni, annyira ideges
voltam. Hirtelen felhúzta a szemöldökét, mire a szívem kihagyott egy dobbanást
és önkéntelenül is megszorítottam Emma kezét. A ránc nem akart eltűnni Hilda
homlokáról, és én abban a pillanatban úgy éreztem, hogy megőrülök, ha nem
szólal meg záros határidőn belül.
- Mi a baj Hilda? - kérdeztem a gombóccal a torkomban. A
szám kiszáradt és úgy éreztem, hogy egy örökkévalóság telt el, mert Hilda nem
válaszolt azonnal, hanem a gépet arrébb tolta Emma hasán.
- Nincs semmi baj Dávid - szólalt meg végre Hilda. -
Legalábbis remélem, hogy nem baj.
- Nem baj? - kérdeztem értetlenül és egyre feszültebben. - Mi
történt Hilda? Mi a gond?
- Nos azt hiszem gratulálnom kell. Takarásban lehetett
eddig, de ma már tisztán látszik. Valószínűleg később történt a beágyazódás,
ezért nem volt még egy szívhang egy hónappal ezelőtt. Emma, te két kisbabát
hordasz a szíved alatt.
Nem bírtam felfogni Hilda szavainak a jelentését. A szívem
kihagyott újabb pár dobbanást, és a vér is kifutott az arcomból. Próbáltam
visszaidézni Hilda szavait, de nem ment. Csak két szó csengett a fülemben, de
azok újra és újra, megállás nélkül: két kisbaba. Két kisbaba! Ez hihetetlen!
Mintha most azt közölték volna velem, hogy újra apa leszek. És valóban... Emma
egymás után fog életet adni a második és a harmadik gyermekünknek. Ikrek! Két
kicsi baba! Hamarosan már háromszoros apuka leszek! A szemeim égni kezdtek és
végre tudatosult bennem, hogy miért. A könnyeim kicsordultak a szemeiből és
végre Emmára néztem. Ő döbbenten nézett vissza rám, és amikor a könnyektől
csillogó tekintetünk találkozott, egyszerre elmosolyodtunk.
Ekkor olyan hang ütötte meg a fülünket, ami egyszerre volt
mámorító és boldogsággal teli. Két apró szívecske ütemes és gyors dobogása. A
gyermekeink... Két újabb pici baba...
A hang pár perc után megszűnt, de úgy éreztem, hogy ezek
örökre az emlékezetembe ívódtak. A szemem sarkából láttam, hogy Hilda megtörli
Emma hasát.
- Végeztünk Emma, felöltözhetsz.
Hilda szavai térítettek magamhoz, mire végre elengedtem Emma
kezét, és segítettem neki felülni az ágyon. Ő lassan leszállt róla,
felöltözött, és amint végzett, remegő kézzel magamhoz öleltem őt.
- Köszönöm - suttogtam elcsukló hangon a fülébe, mire ő
szorosabban átölelt.
- Én köszönök neked mindent. Két pici baba... Két pici
babánk fog születni - mondta Emma mosolyogva, majd kivált az ölelésemből és a
szemembe nézett. Épp akkor gördült le egy könnycsepp az arcomon, amit ő
mosolyogva letörölt. Megtörölte ő is az arcát, majd megfogta a kezem és Hilda
asztala felé húzott, ahol Hilda már javában írt a számítógépen.
- Egy idő után Emma, sűrűbben kell majd vizsgálatra jönnöd.
Most még elég lesz, ha egy hónap múlva találkozunk. A recepción kérj majd
időpontot. Ezeket a vizsgálatokat pedig végeztesd el, a háziorvosod majd elküld
oda, ahova kell. Vigyázz nagyon magadra, és arra készülj fel, hogy ez már
nehezebb lesz, mint Vandával volt. Minden intenzívebb lehet, de ez nem
törvényszerű.
- Igen, ezt már észrevettem - mondta Emma mosolyogva. - A
rosszullétek is előbb jelentkeztek.
- Ez nem feltétlen az iker várandósság miatt van. Minden
terhesség más. Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben van. Egy hónap múlva
gyertek vissza és addig is pihenj sokat és készülj az újabb bébik fogadására -
mondta Hilda mosolyogva, majd a kezünkbe adta a papírokat, az ultrahangos
felvétellel együtt. Én azonnal kivettem mindent Emma kezéből, és együtt álltunk
fel a székekből. Még mindig nem tértem magamhoz és nem bírtam feldolgozni ezt a
nagy boldogságot.
- Köszönünk mindent - mondtam nagy nehezen Hildának, mire ő
csak mosolyogva biccentett és az ajtó felé kísért minket.
- Igazán nincs mit. Szervusztok! - köszönt el tőlünk
kedvesen, mikor mi kiléptünk a váróba.
- Viszlát Hilda - köszöntünk el kórusban és a recepció felé
indultunk. Emma azonnal a recepciós hölgyhöz lépett és halk beszélgetésbe kezdett
vele, mert időközben mások is érkeztek a rendelőbe. Emma végül kifizette a
számlát, majd eltett egy cetlit a pénztárcájába és mosolyogva csatlakozott
hozzám az ajtóban. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, csak kézen fogva lassan
sétáltunk el a lifthez, majd némán baktattunk ki a kocsihoz. Amint odaértünk, ő
szembefordult velem és csendben fürkészni kezdte a tekintetemet. Fogalmam
sincs, hogy mit látott benne, mert jelenleg ezer féle érzés keringett bennem.
Óvatosan átöleltem őt és a fejem a vállára hajtottam. Szinte abban a
pillanatban elkezdtem rázkódni a sírástól, de hirtelen én magam sem tudtam,
hogy miért sírok.
Emma pár perc múlva eltolt magától és aggódva nézett rám.
- Dávid, miért sírsz? - kérdezte félve, de én alig bírtam
megszólalni. Miért sírok? Hiszen én magam sem tudom. Félelem, bűntudat, öröm,
hála, mindenféle érzés keringett bennem abban a másodpercben.
- Én... Én csak... - mély levegőt vettem és igyekeztem
folytatni. - El se tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok az égnek, hogy ti
nem sérültetek meg a balesetben és mind jól vagytok. Annyira boldog vagyok -
újra elakadt a szavam és alig bírtam folytatni. - Köszönöm Emma!
- Nem kell köszönnöd Dávid! Minden rendben van, ennek így
kellett lennie. Hamarosan öten leszünk! - mondta mosolyogva. - Belegondoltál
már? - kérdezte vidáman.
- Azt hiszem igen. De mégis, annyira hihetetlen még -
mondtam mosolyogva, majd újra átöleltem őt.
- Na mizu skacok? - szólalt meg Dani a hátam mögül, mire én
ijedten összerezzentem.
Lassan elengedtem Emmát és mosolyogva megtöröltem a szemem,
miközben Dani felé fordultam.
- Mi a baj? - kérdezte Dani döbbenten, mire én mosolyogva
megráztam a fejem. Azonnal a babakocsihoz hajoltam és kivettem Vandát belőle,
mire ő rám mosolygott. Danira néztem, aki még mindig ijedten nézett rám és a
szemöldökét is felhúzta.
- Ikrek - mondtam mosolyogva és olyan nagy áhítattal a szót,
mintha a legszebb dolog lenne a világon. És valóban... A mai napon tényleg az
volt. - Emma két pici babát vár! - mondtam büszkén, mire Dani egy hatalmasat
kurjantott.
- Ezt meg kell ünnepelni! - mondta szinte kiabálva, mire
Vanda összerezzent a karomban. - Indulás haza, én meg közben feltelefonálok
mindenkit - mondta izgatottan, majd beszálltunk vele együtt a kocsiba és
boldogan indultunk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése