Sziasztok!
Hát, hamarosan véget ér ez a történet is. Ezen kívül még egy fejezetcsokor fog érkezni. Addig is élvezzétek a mostanit :)
46. fejezet
Éppen magunkra hagyott minket az anyakönyvvezető és a pap,
amikor Timi, Janka és Peti tértek vissza. Timi és Peti ránk mosolyogtak, majd
szó nélkül felkapták a kellékeket és átvitték őket a terembe, ahol a szertartás
lesz.
- Emma, Dávid. Kezdünk - mondta Janka mosolyogva. - Készen
álltok?
- Igen - feleltük egyszerre Emmával.
- Rendben, akkor kövessetek - mondta Janka, mi pedig
készségesen elindultunk utána.
Kivitt minket egy másik ajtón, ami nem közvetlenül a
különteremre nyílt. Gondoltam azért, mert nekünk a főbejáraton kell bevonulnunk.
Anyu és Imre már mosolyogva vártak minket a bejáratnál.
- Akkor ahogy megbeszéltük - fordult felénk Janka. - Amint
intek, Dávid te és anyukád elindultok.
Bólintottam, mire Janka Emma felé fordult.
- Nálatok is ugyanígy fog zajlani Emma. Intek és ti
bevonultuk. A többit már tudjátok. Most megyek és indítom a zenét.
Janka gyorsan besietett a terembe, és közben szélesre tárta
a két hatalmas ajtószárnyat. Most végre benézhettem és láthattam a hatalmas
tömeget és a gyönyörűen feldíszített termet. Igaz, hogy nem hívtunk meg túl sok
embert, de így is több mint száz vendégünk volt. Ennyi pont elég volt, mert nem
akartunk túl nagy tömeget. Főleg a rokonainkat és a barátainkat hívtuk meg, bár
néhány munkatársunk is eljött.
Anyu belém karolt és odaálltunk az ajtó elé. A tömeg
kíváncsian fürkészett az ajtó irányába és most, hogy megláttak engem, mind
elmosolyodtak. Ekkor láttam, hogy Janka intett Timinek, mire ő azonnal felállt,
elhagyta a helyét és oldalt kisurrant a teremből. Egy pillanatra összeszorult a
szívem és aggódni kezdtem. Kíváncsian figyeltem Jankát, aki nem messze az
anyakönyvvezető mellett állt. Láthatta, hogy idegesen pillantok felé, de nem
akarta semmilyen jelzéssel sem a tudtomra adni, hogy mi történt.
- Ne aggódjatok, minden rendben van - szólalt meg hirtelen
mögöttünk Timi, mire én és anyu azonnal hátrafordultunk. - Csak Janka küldött,
hogy ellenőrizzem Emma ruháját, illetve igazítsam be.
- A szívbajt hoztad ránk Timi - mondtam szemrehányóan, mire
Timi az égbe emelte a tekintetét, de továbbra is kitartóan igazgatta Emma
uszályát és fátylát.
- Kész - mondta Timi mosolyogva. - Kezdhetünk is! Ne
izguljatok, minden rendben lesz. Kéz és lábtörést! - mondta mosolyogva, majd
hirtelen a szája elé kapta a kezét és elnevette magát. - Vagyis azt inkább nem.
Az égbe emeltem a szemem, de végül én is elmosolyodtam. Timi
megkönnyebbülten sóhajtott, majd végül magunkra hagyott minket és visszament a
másik bejáraton a terembe. Láttam, hogy biccent Jankának, aki erre elindította
a zenét.
- Annyira boldog vagyok Dávid drágám - hajolt oda hozzám
anyu és suttogta meghatottan a fülembe. - Büszke vagyok rád.
- Köszönöm anyu - mondtam elszoruló torokkal, amikor is
észrevettem, hogy Janka intett nekünk. - Induljunk! - mondtam halkan, mire is
egyszerre beléptünk anyuval a terembe.
Olyan furcsa érzések keringtek bennem, hogy hirtelen fel sem
tudtam fogni, hogy mit érzek. Már a terem felénél jártunk, amikor a mosolygó
arcokon körülnézve ráeszméltem, hogy boldog vagyok. Sok dolog történt már az
életemben, ami mérhetetlenül boldoggá tett, de ezek az érzések, amik most
tomboltak bennem, újak voltak. Ahogy közeledtünk az anyakönyvvezetőhöz, úgy
éreztem, hogy lassan, de biztosan haladok a célom felé. Még pár lépés és révbe
érek.
Mikor elfogyott a távolság, anyuval szembefordultam és
szorosan átöleltem őt.
- Szeretlek fiam - suttogta sírva anyu a fülembe.
- Én is szeretlek anyu. És köszönöm. Mindent - mondtam
elszoruló torokkal, és már ekkor tudtam, hogy végem van. Az első könnycseppek
utat törtek maguknak.
Nehezen elváltunk anyutól, ő a helyére ment, én pedig a
bejárat felé fordultam és vártam. Vártam, hogy Emma is elinduljon hozzám. Ekkor
eszméltem csak rá, hogy milyen dal szól. El is felejtettem, hogy ezt a számot
kértük Emmával Jankától. November Rain… Teljesen magával ragadott a zene, és
egy ritmusra járt vele a szívem. Amikor végre megpillantottam Emmát és Imrét a
bejáratnál, egy óriásit dobbant a szívem. Olyan fenségesen indultak el felém,
hogy a szívem újabb és újabb heves dobbanásokkal adta a tudtomra, hogy mennyire
boldog és várja Emmát. Ekkor vettem csak észre, hogy Emma fátyla takarja az
arcát, amivel így még gyönyörűbb volt. Ha már a kikérőt elvetettük, a lehető
legtöbb dolgot a régi szokások szerint szerettünk volna megtartani. De a
fátyolról nem beszéltünk soha Emmával. Az is lehet, hogy Imre hirtelen ötlete
volt, hogy így kíséri elém Emmát.
A távolság egyre csak fogyott köztünk, de abban a
pillanatban nem is szerettem volna, ha ez a mennyei érzés elmúlik. Olyan
varázslata volt ennek az egésznek, hogy legszívesebben örökre ebben a pillanatban
ragadtam volna. De tudtam, hogy ennél minden egyre jobb és jobb lesz majd.
Mikor Emma és Imre mellém ért, Imre megfogta Emma kezét és a kezembe adta.
- Vigyázz rá és szeresd - mondta halkan és közben megölelt.
- Fiam - tette hozzá suttogva.
- Úgy lesz - feleltem halkan. - Köszönöm.
Odafordult Emma felé, őt is megölelte, majd magunkra hagyott
minket. Emmával egymás felé fordultunk, elengedtem a kezét és óvatosan
felemeltem a fátylát. Sose hittem volna, hogy valaha megadatik nekem az, hogy
ezt a sokat látott mozdulatot egyszer magam is csinálhatom. Finoman hajtottam
hátra a fátylat, de közben végig Emma szemét néztem. Boldog volt, igen, Emma is
nagyon boldog volt. Újra megfogtam a kezét, majd az anyakönyvvezető asztala
mellé sétáltunk és leültünk Attila és Peti közé, a nekünk fenntartott székekre.
Tudtam, hogy rengeteg ember figyel most minket és hallgatják
az anyakönyvvezetőt, de nem tudtam egy pillanatra sem a tömeg felé tekinteni.
Csak az járt a fejemben, hogy Emma itt ül mellettem, és kéz a kézben élvezzük
ezt a csodás pillanatot, amit már olyan régóta vártunk. Az anyakönyvvezető
minden szava a szívemig hatolt és éreztem, hogy a szemeim folyamatosan
könnyeznek. Olyan mámor kerített hatalmába, hogy egyszerűen nem tudtam
visszafojtani a könnyeimet. Emmára pillantottam és láttam, hogy neki is könnyes
az arca. Finoman megszorítottam a kezét, mire ő rám nézett és egymásra
mosolyogtunk. Elég volt egy pillantás ahhoz, hogy még jobban fájjon a szívem a
boldogságtól. Éreztem, hogy a pulzusom az egekben van, de most e miatt nem
aggódtam. Mindent megért ez a nap!
Az anyakönyvvezető tovább beszélt, de kezdtem azt érezni,
hogy nem tudok rá figyelni. A szívem elkezdett szúrni és a fejem is hasogatott.
Egy pillanatra lehunytam a szemem és mély levegőt vettem. Nem lehetsz most
rosszul Dávid! Mi a franc van veled? Annyira felizgattam magam, hogy a végén
még rosszul leszek. Mély levegő… Mély levegő… Ez az, menni fog. Újra
kinyitottam a szemem, és bíztam abban, hogy senkinek sem tűnt fel az előbbi kis
incidens. Basszus, nem lehetek rosszul a saját esküvőmön! Össze kell szednem
magam! Hirtelen az anyakönyvvezető szava térített magamhoz és újra megpróbáltam
rá figyelni.
- A mai napon, esküvőtök napján, nemcsak két ember élete
kötődik össze, hanem két családé is. Megjelent vendégeikkel együtt valamennyien
átérezzük az örömötöket és a boldogságotokat. Felelős döntést hoztatok azzal,
hogy szerelemmel a szívetekben megjelentetek előttem azzal a szándékkal, hogy
egymással házasságot kössetek. A megelőző eljárásban kinyilatkoztatott
szándékotok, illetve a bemutatott okirataitok alapján megállapítottam, hogy
ennek törvényes akadálya nem volt.
- Kérlek most benneteket, hogy álljatok fel és hangosan
feleljetek a kérdésemre - mondta az anyakönyvvezető, mire mi Emmával egyszerre
felálltunk és két lépést előrébb léptünk.
Remek, pont most kell nekem is émelyegnem. Nem baj Dávid,
minden rendben lesz, erre vártál már régóta, most nem adhatod fel. Minden
rendben lesz. Mély levegőt vettem és az anyakönyvvezetőre néztem.
- Először a vőlegényt kérdezem. Kijelented-e Németh Dávid
Péter, hogy az itt jelen lévő Dunai Emma Andreával házasságot kötsz?
- Igen - feleltem magabiztosan, mire is a szívem egy újabb
heves dobbanással válaszolt.
- Köszönöm. És most a menyasszonyt kérdezem. Kijelented-e
Dunai Emma Andrea, hogy az itt jelen lévő Németh Dávid Péterrel házasságot
kötsz?
- Igen - mondta Emma határozottan, amire újabb forróság
öntötte el a szívemet. Ezek az érzések kezdtek folyamatosak lenni, ami
aggodalommal töltött el. Ha ez így folytatódik, a végén tényleg rosszul leszek.
- Megállapítom, hogy Dunai Emma Andrea és Németh Dávid Péter
a Magyar Köztársaság Családjogi törvénye értelmében mától házastársak. Kérlek
titeket, hogy az előbb szóban tett nyilatkozatotokat az anyakönyvben aláírásotokkal
erősítsétek meg. Először a feleséget kérem, hogy tegye ezt meg.
Emma felém fordult, a kezembe adta a csokrát és az
anyakönyvvezető mellé sétált. Leült a székre és aláírta az anyakönyvet. Ezután
visszasétált mellém, és elvette a kezemből a csokrot.
- Most kérem a férjet, hogy fáradjon ide mellém.
Azonnal elindultam én is, és közben mély levegőt vettem,
hogy a fejem kitisztuljon. Még mindig hasogatott, de ez egy cseppet sem tudott
érdekelni. Leültem én is a székre, aláírtam, majd visszasétáltam Emma mellé,
aki ekkor már újra a széken ült. Ezután Petit és Attilát is szólította az
anyakönyvvezető. Végül az anyakönyvvezető is aláírta az anyakönyvet.
- Kedves jelenlévők! Örömmel tudatom önökkel, hogy Dunai
Emma Andrea és Németh Dávid Péter a mai napon törvényesen házasságot kötöttek.
A feleség házasságkötés után viselt neve Németh Emma Andrea.
Egy pillanatra egymásra néztünk Emmával és elmosolyodtunk.
Igen, most már férj és feleség vagyunk.
- Kedves házaspár! A gyűrűváltás az egymáshoz tartozás
szimbóluma. Kérlek benneteket, hogy álljatok fel és kérem a férj tanúját, hogy
tartsa az ifjú pár elé a gyűrűket.
Emma és én felálltunk, és míg Emma átadta Petinek a csokrát,
addig Attila mellénk lépett a gyűrűpárnával.
- Először kérem a férjet, hogy felesége jobb kezének
gyűrűsujjára húzza fel a jegygyűrűt és a fogadalomtétel szövegét mondja el.
Lassan felhúztam Emma ujjára a gyűrűt, majd felemeltem a
fejem és mélyen a szemébe néztem. A könnyeim egyre jobban folytak és alig
láttam őt. Az egész kezem remegetett, de továbbra sem engedtem el a kezét. Mély
levegőt vettem és elmondtam az eskümet.
- Én, Németh Dávid Péter, esküszöm, hogy Németh Emma Andreát,
akinek most a kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem el őt feleségül.
Tisztelem benne a nőt, és gyermekeim anyját. Ígérem, hogy egész életemben jó és
hűséges férje leszek.
- Köszönöm. Most a feleséget kérem, hogy férje jobb kezének
gyűrűs ujjára húzza fel a jegygyűrűt és a fogadalomtétel szövegét mondja el.
Emma levette a gyűrűpárnáról a gyűrűt és lassan felhúzta az
ujjamra, majd csillogó szemekkel rám nézett Tényleg vízálló volt a sminkje,
különben már rég beborította volna az arcát a festék. Mély levegőt vett és
reszkető hangon kezdett neki.
- Én, Németh Emma Andrea, esküszöm, hogy Németh Dávid Pétert,
akinek most a kezét fogom, szeretem. Szeretetből megyek hozzá feleségül.
Tisztelem benne a férfit, és gyermekeim apját. Ígérem, hogy egész életemben jó
és hűséges felesége leszek.
- Köszönöm szépen. Most pedig az első hitvesi csókkal
köszöntsétek egymást.
A szívem újra egy óriásit dobbant, amikor rádöbbentem, hogy
mit is jelent ez. Elmosolyodtam és közelebb léptem Emmához. Alig láttam valamit
és már Emmával együtt enyhén rázkódtam a sírástól. Közel hajoltam hozzá és
óvatosan értem az ajkaihoz, mintha az törékeny porcelán lenne. Olyan áramütés
cikázott végig a testemen, mint még soha. Magam sem értettem, hogy ennyi idő
után, hogy lehetséges az, hogy Emma ilyen hatással van rám. De felesleges volt
ezen rágódnom, és nem is bírtam tovább, mert a világ megszűnt körülöttem létezni.
Csukott szemmel is csak Emmát láttam magam előtt és legszívesebben világgá
kürtöltem volna most azonnal, hogy mennyire boldog vagyok. A szívem még mindig
hevesen vert és a fejem is egyre jobban hasogatott, de ez egy cseppet sem
tudott érdekelni. Emma a feleségem lett!
Azt hiszem túl sokáig csókolózhattunk, mert a vendégek tapsa
térített észhez, hogy hol is vagyunk. Lassan elszakadtam Emma ajkaitól és
mélyen a szemébe néztem. Egyszerre elmosolyodtunk, majd megfogtuk egymás kezét
és újra leültünk a székekre.
- Kedves Házaspár! E két gyertyaláng, életetek útját és
szerelmetek lángját jelképezi. Életetek e percekben összefonódott. Ennek
szimbólumaként én most kérem, hogy gyújtsátok meg közösen a középső gyertyát.
Emmával újra felálltunk a székekről és odaléptünk az
asztalhoz. A két égő gyertyát megfogtuk és egyszerre meggyújtottuk vele a
középen álló harmadikat. Egymásra néztünk, elmosolyodtunk, majd végül letettük
a két gyertyát és visszamentünk a helyünkre.
- A mai naptól
házastársként folytatjátok életeteket. Már nemcsak érzelmileg, jogilag is egymáshoz
tartoztok. Mint házastársak felelősséggel tartoztok egymásért. Minden emberi
kapcsolatnak, barátságnak, de legfőképpen a házasságnak az egymás iránti szeretetre
és bizalomra kell épülnie. Ez adjon erőt majd az egymás mellett élés örömei
mellett a gondok és problémák megoldásához.
- Életetek összekötésével a legszebb ajándékot adtátok
egymásnak: önmagatokat. Az ember nem magányra született, ezért családban keresi
a boldogságát. Sokszor kevés is elég a boldogsághoz: egy kis kedvesség, egy kis
figyelmesség, a hallgatás és a meghallgatás. Ha ezt fogjátok szem előtt tartani
a hétköznapokban is, biztos vagyok abban, hogy a házasságotok egy életre szól majd.
- Ezen a szép napon különleges jelentősége van szüleitek iránt
érzett szereteteteknek és tiszteleteteknek. Nagy odaadással, gondossággal
neveltek fel benneteket. Meghálálni sosem lehet a szülő szeretetet. Most szüleitek
is boldogok, hisz ti is azok vagytok. Köszöntsétek most a szüleiteket azért,
mert felneveltek benneteket és most itt lehettek egymásnak.
Emmával újra felálltunk, majd az asztalhoz léptünk,
magunkhoz vettük a két csokor virágot és a három dísztasakban lévő bort.
Először Évát köszöntöttük, majd anyut. Utána Imréhez léptünk oda, majd apuhoz
és végül Lacihoz. A könnyeink ezután még jobban záporoztak. Nem is hittem
volna, hogy ennyire magával fognak ragadni az érzések. Tényleg azt éreztem,
amit az anyakönyvvezető elmondott. Mérhetetlen hálát a szüleink iránt.
Végül visszaültünk a helyünkre és tovább hallgattuk az
anyakönyvvezetőt.
- Kedves Házaspár! Kívánom nektek, hogy a mai nap öröme és
boldogsága kísérjen el benneteket a házasságotok
hétköznapjaiban is. Kívánom, hogy mindazt érjétek el a közös életetekben, amire
a mai napon reményteljesen vágytok és amit elterveztetek. Nagyon boldog, hosszantartó
életet kívánok nektek! És végül, Jobbágy Károlytól egy költői gondolattal és jó
tanáccsal szeretnélek köszönteni benneteket az új életetek küszöbén.
Aki szeret,
Annak varrd fel a
szakadt gombját,
Mert könnyen meglehet,
hogy
Felvarrja más.
Aki szeret,
Annak hallgasd meg
gondját-baját,
Mert könnyen
meglehet, hogy
Meghallgatja más.
Aki szeret,
Azzal ne légy morc,
goromba,
Mert könnyen lehet, hogy
Rámosolyog más.
Aki szeret-szeresd!
S öleld meg naponta,
Mert könnyen lehet, hogy
Megöleli más.
És akkor, hidd el,
Nem ő a hibás!
- Ezt a szál gyertyát, melyet közösen gyújtottatok meg, én
emlékül átadom, hogy még nagyon sok házassági évfordulón ott legyen az ünnepi
asztal díszeként. Ha minden alkalommal egy ilyen picit fog égni, akkor ott
díszeleghet akár az ezüst és az aranylakodalmatokon is. Gratulálok nektek! És
most koccintsunk az ünnepi pezsgővel az ifjú házaspár tiszteletére!
Emmával, Petivel és Attilával felálltunk a székekről és
odaléptünk az asztalhoz. Az anyakönyvvezető tálcán elénk tartotta a pezsgőt, hogy
vegyük le róla magunknak. Emmáénak a talpán a megbeszéltek szerint egy fehér
szalag volt, ami azonnal vissza is hullott a tálcára, amikor Emma felemelte a
poharat. Azt hittem, hogy nem tud már újabbal meglepni Janka. Frappáns ötletei
voltak, amivel a szertartás gördülékenységét biztosította.
Mind elvettük a poharakat és koccintottunk. Ezután letettük
őket, és a megbeszéltek szerint kézen fogva, Attilával és Petivel a nyomunkban
elindultunk ki az ajtó felé. Hallottam, hogy a vőfély a tömeghez szólt és
megkérte a vendégeket, hogy kövessenek minket, mert átvonulunk a kápolnába,
ahol megtartjuk az egyházi esküvőt is.
47. fejezet
Miután lesétáltunk a várból az udvarra, Timi hozzánk lépett
és segített Emmának felvenni a boleróját. Ezután a vőfély vezetésével előre
ment a násznép. Mikor mindenki helyet foglalt Janka lépett ki a templomból a
pappal. Őket követték a koszorúslányok, akiket Janka beállított a megfelelő
sorrendbe. Janka beküldte Timit a templomba, ezután pedig intett bent
valakinek, amire is elindult a zene.
- A menetrendet tudjátok. Minden rendben lesz, ne izguljatok
- fordult felénk Janka mosolyogva, majd belépett a templomba és intett a
papnak, hogy elindulhat.
Miért izgulnék? Már minden rendben van, Emma a feleségem, és
ennél boldogabb már nem is lehetnék. Még egy szertartás vár ránk, ami
ugyanolyan csodás lesz, mint az előző.
Mély levegőt vettem és mosolyogva néztem be a kápolnába. A
pap szép lassan besétált a templomba és elfoglalta a helyét. Ezután a
koszorúslányoknak is intett Janka, hogy elindulhatnak.
Emmával beálltunk az ajtóba és figyeltük a koszorúslányokat,
akik fehér rózsaszirmokat szórtak a szőnyegre, ami az oltár elé vezetett.
Elmosolyodtam és Emmára néztem, aki csillogó szemekkel nézte a kislányokat.
Köztük volt a keresztlányom is, akit Emma már nagyon jól megismerhetett és
megszeretett. Dia vidáman mosolygott és szórta szanaszét a kosarából a
virágokat a többiekkel együtt. Mind lassan vonultak a kápolnában, de így is
hamar a helyükre értek. Leültek az első sorban, amire én nagy levegőt vettem.
Emma belém karolt és vártunk. Vártunk, hogy felcsendüljön Wagner Nászindulója.
Mikor az ismerős dallamok a fülemben csengtek vissza elmosolyodtam, Emmára
néztem és miután mosolyogva bólintott, elindultunk.
Rövid volt az út, de mégis egy örökkévalóság volt, míg
odaértünk a pap elé. A csillogó szempárok, amik az utunkon kísértek,
megnyugvással töltöttek el. Már nem voltam annyira ideges és a rosszullétem is
elmúlt. Emma már a feleségem volt, és az egyházi szertartás csak a ráadás volt.
Ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy valamit elrontottunk. Éreztem, hogy
elfehéredek, de próbáltam összeszedni magam és arra koncentrálni, hogy
mosolyogva odaérjünk az oltár elé. Mikor ez végre megtörtént, mosolyogva egymás
felé fordultunk úgy, hogy a pappal együtt egy háromszöget alkottunk. Óvatosan
megfogtam Emma jobb kezét, és észrevétlen lehúztam róla a jegygyűrűt. Egy
pillanatra összeakadt a tekintetünk, és láttam, hogy hirtelen nem érti, hogy
miért teszem ezt. Nekem is annyira fájt ez a mozdulat, mint neki. De aztán
bólintott, mert rájött ő is, hogy erről bizony megfeledkeztünk. Lehúztam a
gyűrűt az én kezemről is, majd odanyújtottam a papnak, aki letette őket az
asztalon egy kis tálcára. Úgy láttam, hogy nem okozott fennakadást ez a kis
malőr, így amint elhallgatott a zene, a pap el is kezdte a szertartást.
- Az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében, a mi Urunk, Jézus
Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen
mindnyájatokkal!
- Ámen - zengtük utána kórusban a násznéppel.
- Könyörögjünk - folytatta tovább a pap, de közben pár
másodpercre elhallgatott. - Istenünk, te a hitvesi köteléknek szent és fenséges
értelmet adtál. Azt akartad, hogy a házassági szövetség Krisztusnak és az ő
egyházának szent kapcsolatát jelezze. Add meg, kérünk, szolgáidnak, hogy amit
hitükkel elfogadnak, az életükkel váltsák valóra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a
te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten,
mindörökkön-örökké.
- Ámen - zengtük utána újra.
Ezután a pap a Bibliából olvasott fel néhány igét és
szentleckét. Nehezen tudtam követni azt, amit mondott, mert kezdtem újra
rosszul lenni. Nem értettem miért, de úgy tűnik, hogy maga az a gondolat, hogy
Isten előtt is feleségül jön hozzám Emma, túlzott boldogsággal töltött el. Ezen
már meg sem lepődtem, elmosolyodtam magamban, majd próbáltam koncentrálni a pap
szavaira. Magukkal ragadtak és csak akkor tértem magamhoz, amikor megszólított
minket.
- Kedves jegyespár! Eljöttetek ide a templomba, hogy az Úr
megpecsételje és megszentelje szívetek szeretetét az egyházának szolgája és a
hívek közösségének színe előtt. Krisztus Urunk bőséges áldását adja erre a
szeretetre. A házasság szentsége őszinte szándékot kíván tőletek. Feleljetek
ezért az Egyház kérdéseire!
- Németh Dávid, megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és
szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss? - kérdezte tőlem a
pap.
- Igen! - feleltem határozottan.
- Ígéred-e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted,
amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
- Ígérem!
- Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékoz benneteket?
- Elfogadom!
- Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az ő egyházának törvényei
szerint neveled őket?
- Ígérem!
- Dunai Emma, megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és
szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?
- Igen! - mondta Emma magabiztosan.
- Ígéred-e, hogy leendő férjedet tiszteled és szereted, amíg
a halál el nem választ benneteket egymástól?
- Ígérem!
- Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékoz
benneteket?
- Elfogadom!
- Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az ő egyházának törvényei
szerint neveled őket?
- Ígérem!
- Kedves jegyespár! Most következik az a szent pillanat,
amikor ünnepélyesen kinyilvánítjátok, hogy egymásnak házastársai akartok lenni.
Forduljatok egymás felé. Fogjátok meg egymás kezét, és én egybefonódott
kezeteket átkötöm stólával annak jeléül, hogy házasságotok Isten előtt
felbonthatatlan lesz.
Úgy tettünk, ahogy a pap kérte. Ő közelebb lépett hozzánk és
a stólával átkötötte a kezünket, majd hátrébb lépett és folytatta.
- Németh Dávid, nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház
színe előtt, akarod-e a jelenlevő Dunai Emmát feleségül venni?
- Akarom!
- Mondd tehát utánam: Dunai Emma, Isten szent színe előtt feleségül
veszlek.
- Dunai Emma, Isten szent színe előtt feleségül veszlek -
ismételtem a pap után a szöveget, és közben újra kicsordultak a könnyeim,
pontosan akkor, amikor Emmáé is.
- Dunai Emma, nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe
előtt, akarsz-e a jelenlevő Németh Dávidhoz feleségül menni?
- Akarok! - felelte Emma elcsukló hangon. A könnyei sűrűn
záporoztak, de eközben is mosolyogtunk egymásra.
- Mondd tehát utánam: Németh Dávid, Isten szent színe előtt
feleségül megyek hozzád.
- Németh Dávid, Isten szent színe előtt feleségül megyek
hozzád - ismételte Emma a pap után.
- Most megkötött házasságotokat az Egyház nevében
érvényesnek nyilvánítom, és megáldom az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
- Ámen - zengtük utána a násznéppel együtt.
- Ti pedig, testvéreim, akik itt jelen vagytok, legyetek
tanúi e szent szövetség megkötésének, amely Krisztus Urunk szavai szerint
felbonthatatlan: "Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!" Most
pedig, ősi magyar szokás szerit, esküvel is erősítsétek meg azt, amit az imént
egymásnak ígértetek! Tegyétek ujjatokat a feszületre, és mondjátok el az
eskütöket! Először a férjet kérem erre.
A pap közelebb lépett hozzánk és elénk tartotta a
feszületet, amit mindketten megérintettünk.
Mély levegőt vettem, Emma szemébe néztem, és könnyes szemmel
elmondtam az eskümet.
- Isten engem úgy segéljen, Nagyasszonyunk a boldogságos
Szűz Mária és Istennek minden szentjei, hogy téged Dunai Emma szeretlek. Szeretetből
veszlek feleségül Isten rendelése és az Anyaszentegyház törvénye szerint. Téged
el nem hagylak, holtomiglan-holtodiglan semmiféle bajban. Isten engem úgy
segéljen!
Emma könnyei tovább folytak, de végül ő is megszólalt és
elmondta az esküjét.
- Isten engem úgy segéljen, Nagyasszonyunk a boldogságos
Szűz Mária és Istennek minden szentjei, hogy téged Németh Dávid szeretlek. Szeretetből
megyek hozzád feleségül Isten rendelése és az Anyaszentegyház törvénye szerint.
Téged el nem hagylak, holtomiglan-holtodiglan semmiféle bajban. Isten engem úgy
segéljen!
Ezután a pap elvitte tőlünk a feszületet, levette a stólát
és megfogta a tálcát, amin a gyűrűink voltak.
- Áldd meg Istenünk ezeket a gyűrűket, hogy az új
házastársakat mindig emlékeztessék kölcsönös szeretetükre és hűségükre,
Krisztus, a mi Urunk által!
- Ámen - mondtuk mind.
- Csókoljátok meg a hűség gyűrűjét, húzzátok egymás ujjára
és ismételjétek utánam a szöveget.
Elvettem a tálcáról Emma gyűrűjét, megcsókoltam majd újra
felhúztam az ujjára, és a szemébe néztem.
- Emma, viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül. Az
Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! - mondta a pap.
- Emma, viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül. Az
Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében - ismételtem a pap után meghatottan.
Ezután Emma is elvette a tálcáról a gyűrűmet, megcsókolta,
majd a szemembe nézve az ujjamra húzta.
- Dávid, viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül. Az
Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! - mondta a pap.
- Dávid, viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül. Az
Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! - ismételte el Emma is a pap szavait.
A pap letette az asztalra a tálcát, majd imára szólított fel
minket. Mind lehajtottuk a fejünket és végighallgattuk a szavait. Miután véget
ért az ima, újra megszólított minket.
- Most, kedves testvéreim, kérve kérjük Urunkat, hogy
árassza jóságosan áldását azokra, akiket most összeköt ez a szent szövetség
szeretetben, hogy egy szív és egy lélek legyenek! Istenünk, nézz kegyesen
szolgálódra, aki oltalmazó áldásodat kéri a házasélet küszöbén. Uram kérjük,
hogy ezek a szolgáid mindig a hit és parancsaid útján járjanak, és a házastársi
hűséget őrizve az erkölcsi tisztaságnak példái legyenek. Az evangéliumból
merített erővel mindenki előtt tanúságot tegyenek Krisztusról, bizonyuljanak
erényes szülőknek! Az életük legyen hosszú és boldog, és a szentek társasságába
jussanak a mennybe, Krisztus, a mi Urunk által.
- Istenünk, az örök Atya, őrizzen meg benneteket
egyetértésben és kölcsönös szeretetben, hogy Krisztus békéje töltse el
lelketeket, és otthonotokban mindig megmaradjon!
- Ámen! - zengte az egész templom.
- Legyetek áldottak gyermekeitekben és találjatok az életben
őszinte jó barátokra és éljetek minden emberrel igaz békességben!
- Ámen!
- Isten szeretetéről tanúskodjatok a világban, hogy a szenvedők
és a szegények, akikhez jók voltatok, egykor hálásan fogadjanak majd Isten örök
hajlékában!
- Ámen!
- És titeket, mindnyájatokat, akik itt együtt vagytok, áldjon
meg a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek!
- Ámen!
Ezután felcsendült Mendelssohn Nászindulója, mire mi Emmával
hátat fordítottunk a papnak, Emma belém karolt és elindultunk ki a kápolnából.
A násznép felállt és tapsoltak, miközben mi kivonultunk. Minket követett a pap,
majd Attila és Peti, a szüleink és végül az egész vendégsereg.
A templom bejárata mellett álltunk meg, ahol sorban kifelé
jövet mindenki gratulált nekünk. Mikor az utolsó vendégek is köszöntöttek
minket, Janka kérésére beálltunk egy csoportképre. Teljesen váratlanul ért,
hogy hirtelen két oldalról rizs zúdult ránk. Erre nem is számítottam. Timi és
Janka volt a bűnös, a tömeg két oldalára állva szórták ránk a rizst, mindenkit
beterítve ezzel.
- Most kérek minden eladósorban lévő nőt és leányt, hogy
álljanak a kápolna elé, mert a menyasszony szeretné eldobni a csokrát - zengte
be a vőfély szava a halk morajt.
Sokan felnevettek, de végül mindenki követte az
utasításokat. Döbbenten néztem, hogy Janka és Timi nem álltak be a többi lány
mellé.
- Timi, Janka, nektek is a sorban a helyetek, ezt nem
ússzátok meg - kiabáltam oda nekik, mire a tömeg hangosan felnevetett.
- Mindketten elmosolyodtak, de végül beálltak Emma mögé a
többi lányhoz. Emma rám nézett, én pedig bólintottam, hogy dobhatja a csokrot.
Nem lepődtem meg azon, hogy kinek a kezében landolt a
csokor. Mosolyogva Attilára néztem, aki csak egy szemforgatással válaszolt arra
a tényre, hogy a csokor bizony Timi kezében volt.
48. fejezet
A tömeggel együtt visszamentünk a várba és Janka vezetésével
beléptünk a különterembe, ahol a lagzi és a vacsora várt minket. Hát mit ne
mondjak, Janka kitett magáért. Amint beléptünk, a zenekar azonnal rákezdett. Áldottam
az eget, hogy Janka nem kezdőket és haknisokat hívott.
Amint beljebb léptünk körülnéztem, és láttam, hogy az
asztalok gyönyörűen fel vannak díszítve. Hófehér abroszok, barack színű díszek,
és ugyanilyen színben rózsák pompáztak mindenhol. Minden harmonizált. Ekkor
döbbentem rá, hogy ugyanezekből a virágokból állt Emma csokra és az én kitűzőm
is. Olyan apró részletek voltak ezek, amiket alig vett észre az ember, de mégis
külön odafigyelést és szervezést igényeltek. Ahogy a mi asztalunkhoz sétáltunk
Emmával észrevettem, hogy a szalvéták is barack színűek. Minden asztalon
egy-egy gyertya égett, ami még jobban fokozta a hangulatot.
Mindenki elfoglalta a helyét, amikor is a vőfély odalépett a
zenekarhoz, és amint az énekesnő befejezte a dalt, a mikrofonért nyúlt.
- Isten hozta a násznépet és az ifjú párt! Ne üljenek le
kedveseim - mondta szemrehányóan és mosolyogva a vőfély. - Ez nem iszap
verseny. Ki ül le hamarabb? Nem, nem. Most az ifjú pár felpattan és megmutatja
nekünk, hogy milyen remek hangulat is vár ránk az este folyamán.
Mindenki elmosolyodott és most, hogy jobban megnéztem a
vőfélyt, rájöttem, hogy ismerem valahonnan. Valószínűleg Janka egy profit hívott
meg és talán találkoztam már vele.
Nem volt időm tovább gondolkodni, megfogtam Emma kezét,
felálltunk és elindultunk a táncparkett felé. Janka odalépett a zenekarhoz és
elmondta nekik, hogy mi is következik most. Hát igen, a nyitótáncunk jön.
- Menni fog? - kérdezte tőlem Emma, miközben a tánctér felé
lépkedtünk.
- Persze. Eleget gyakoroltunk az elmúlt hónapban, és a lábam
is már bírni fogja. Ne aggódj Emma, az esküvőnkön táncolni fogunk.
Emma nem felelt, csak elmosolyodott és szembe fordult velem,
mert megérkeztünk a helyünkre. Elkaptam Janka tekintetét, biccentettem neki,
mire ő szólt a zenekarnak, hogy kezdhetik.
Az énekesnő hangja gyönyörű volt, és igazán magával ragadott
a tánc. Már jól ment minden lépés, de éreztem, hogy a lábam nem olyan még, mint
régen volt. Igaza volt az orvosnak, még kell pár hónap, amíg teljesen felépülök.
Annyira romantikus volt, ahogy Emmával forogtunk a
táncparkett közepén, és közben bécsi keringőztünk erre a gyönyörű dalra… All I
Need… Kísértetiesen ugyanúgy énekelte az énekesnő a dalt, mint az eredeti
előadó.
Teljesen magával ragadott a dal, és alig vettem észre, hogy
a végéhez értünk. De a táncunk java még csak most kezdődött. Az énekesnő
mellett most egy másik férfi is énekelni kezdett, mi pedig elkezdtük a showt.
You Can Leave Your Hat On… Igen, igen, vetkőzés jön. Emmával elnevettük
magunkat, elengedtük egymást, és míg én egy enyhe sztriptízt mutattam be a
násznépnek a zakóm levételével, Emma levette a boleróját. Letettük őket a
legközelebbi székre, majd visszamentünk a helyünkre és a dal ritmusára nevetve
táncoltunk tovább. A közönség továbbra is kitartóan tapsolt és velünk együtt
nevettek. A szám lassan véget ért, de az őrület tovább fokozódott. Mindenki
felujjongott és nevetett, amikor a zenekar a Macarena-ba kezdett bele. Mi
tovább szórakoztunk a tánctéren, egészen addig, míg a Dirty Dancing-re nem
váltott a zenekar. Úgy éreztük, hogy ezt nem hagyhatjuk ki a repertoárból.
Annyira elcsépelt, de mégis olyan szórakoztató. Persze azt sem szabad
elfelejteni, hogy mennyire szenvedélyes dal. Hát mit ne mondjak, a mi táncunk
is az volt. Emma olyan szenvedélyesen simult hozzám, hogy legszívesebben most
rögtön a nászéjszakára tértem volna. De nem lehet, az este még csak most
kezdődik, és mindennek megvan a maga helye és ideje.
A tüzes ritmusok után újabb bolondos dalba kezdtünk. Ezúttal
a Cotton Eye Joe-ra tanult koreográfiát adtuk elő, amire a taps egyre hangosabb
lett és a nevetések sem hagytak alább. Ezt csak fokozta, amikor az utolsó
dalunkhoz értünk, a Thrillerhez. Jackson dala örök, és úgy tűnik ez most is
hatásos volt. Végigtáncoltuk Emmával a dalt, és amikor véget ért, meghajoltunk.
Én már indultam is volna a zenekarhoz, amikor Dani melléjük lépett és intett
nekem, hogy álljak meg. Nem értettem, hogy mi történt. Janka tudja, hogy mit
terveztem, de ezek szerint elfelejtette. Összeakadt Jankával a tekintetünk, de
ő csak elmosolyodott, amiből arra következtettem, hogy nem felejtette el, amit
kértem tőle. Viszont valamivel keresztülhúzta a terveimet.
Dani odasétált a zenekarhoz és magához vette a mikrofont.
- Vissza a tánctérre Dávid - mondta nevetve Dani. - Még
nincs vége.
A násznép hangosan felnevetett, mire Dani közel hajolt a
zenekarhoz és súgott nekik valamit.
- Mit tervezel? - szóltam oda neki hangosan.
- Semmi olyat, amit tudnod kellene - felelte Dani nevetve,
mire is a zenekar elkezdte a dalt. - Tessék szépen táncikálni, ez a ti estétek.
Ez pedig az én ajándékom nektek.
Mosolyogva megcsóváltam a fejem, majd széles vigyor terült
el az arcomon, amikor felismertem a dalt. Gyönyörű szerelmes dal, amit Danitól
korábban már mind hallhattunk. When You Say Nothing At All… Mennyire igaz a
szövege és milyen magával ragadó! Megfogtam Emma kezét, a derekára tettem a
kezem és lassan elkezdtünk táncolni a lágy dallamra. Ő szorosan hozzám bújt és
csillogó szemekkel nézett rám.
- Te sem tudtad? - kérdezte halkan Emma.
- Nem, ebbe engem sem avattak be - feleltem mosolyogva.
- Ebbe? - kérdezte Emma kíváncsian. - Van még más egyéb is,
amiről nem tudok?
- Nem tudom mire célzol - feleltem ártatlanul és igyekeztem
a jó ügy érdekében minden színészi tehetségem bevetni.
- Tudom, hogy jó színész vagy Dávid, de én nagyon jól
ismerlek téged - felelte mosolyogva Emma, mire én az égbe emeletem a
tekintetem.
- Hidd el, ez az este tökéletesen fog sikerülni, nincs miért
aggódnod.
- Ha te mondod, elhiszem - felelte mosolyogva, majd tovább
táncoltunk Dani kristálytisztán csengő hangjára. Hallottam a hangján a
meghatottságot, ami rám is rám ragadt. Nagyon jól esett tőle ez a gesztus.
Tökéletes és felejthetetlen ajándék.
Mikor véget ért a dal, elengedtük egymást Emmával és a
násznéppel együtt megtapsoltuk Danit. A zenekar felé fordultam, de mire
elindultam volna, Dani már előttem állt és mosolyogva a kezembe adta a
mikrofont.
- Bocsi, ez volt a helyes sorrend - mondta vigyorogva, és
még mielőtt hátat fordított volna nekünk, elkaptam őt és magamhoz öleltem.
- Köszönjük - mondtam neki hálásan.
- Majd holnap reggel kifizeted - mondta nevetve, mire én is
felnevettem, de büntetésképpen jól hátba veregettem. Végül elengedtem őt, mire Emmát
is megölelte.
- Köszönjük Dani - mondta Emma meghatódva.
- Szívesen - felelte vigyorogva Dani, majd felém fordult. -
Te jössz!
Emma értetlenül nézett rám, de én nem feleltem, csak
elmosolyodtam és megfogtam a kezét. Magamhoz húztam, majd átöleltem a derekát.
Egy pillanatra a zenekarra néztem, biccentettem nekik, mire ők elkezdték a dalt
játszani, amit kértem tőlük. Újra Emmára emeltem a tekintetem és úgy döntöttem,
hogy ideje válaszolnom a ki nem mondott kérdésére. A mikrofont a számhoz
emeltem és úgy szólaltam meg.
- Ez most az én meglepetésem neked Emma. Tudom, hogy ezt a
dalt nagyon szereted, akárcsak én. Nem csak azért, mert gyönyörű dal és a
sajátom, hanem mert rólunk szól.
Ahogy Emmára néztem újra az a csillogás fogadta a
tekintetem, amit annyira szeretek. A könnyek is ott ültek már a szemeiben, és a
meghatódottság miatt nem felelt semmit sem, csak némán és mosolyogva nézett fel
rám. Finoman megfogtam a kezét, elkezdtünk ringani a dallamra és közben
elkezdtem énekelni. Most mintha minden egyes szót neki énekeltem volna.
Teljesen átéreztem azt, hogy mi is az, amit a szerelmen kívül Emma ad nekem.
Otthon, család, szeretet és biztonság. Ő mindig ott lesz nekem, mindig a
támaszom lesz, akárcsak én neki. A dal nem feltétlen tartozott a legszebb
romantikus dalok közé, de mégis most tökéletes volt. A lágy dallam, a refrén, a
szenvedély, ami belőle áradt és az, hogy mennyire fontos nekünk ez a dal,
tökéletessé tette az alkalomhoz.
Lágyan ringtunk a ritmusra és közben már-már sírva énekeltem.
De ez most egyáltalán nem tudott érdekelni. Azt hiszem, hogy a miatt a képtelen
gondolat miatt akartam ezt az egészet, hogy most először, mint Emma férje, így
mondjam ki nyíltan, hogy mennyire fontos nekem. Hogy az egész világ tudtára
adjam ezzel, hogy mérhetetlenül szeretem őt, Vandát és a pici babákat, akiket
most a szíve alatt hord.
Ahogy véget ért a dal, a szívdobbanás hangjakor a kezem a
szívemre tettem és mélyen Emma szemébe néztem.
- Szeretlek - suttogtam neki olyan halkan, hogy csak ő
hallhatta.
- Én is szeretlek Dávid - mondta a könnyei közt meghatottan,
majd közel hajolt hozzám és megcsókolt. Én azonnal átöleltem őt és a násznép
tapsvihara közben talán percekig csókolóztunk tovább. Észre sem vettem, hogy
újra felcsendült egy dal, és szép lassan megtelt körülöttünk a tánctér
emberekkel. Mi is elkezdtünk lágyan ringani a zenére, de a csókunkat ezután sem
hagytuk abba. Azt hiszem, hogy most képes lettem volna egész éjjel csak Emmával
táncolni és csókolózni pontosan úgy, mint a legelső éjszakánkon. Ma is egy
bizonyos legelső éjszaka vár ránk, de ez más lesz, mint az első volt. De abban
már most is biztos voltam, hogy felejthetetlen lesz ez is.
49. fejezet
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő után tértünk magunkhoz
Emmával. Míg csókolóztunk lassú és gyors számok is felcsendültek, de minket
egyik sem tudott megzavarni. A násznép java körülöttünk táncolt és láthatólag
jól érezte magát. Mikor véget ért a dal, a vőfély újra magához vette a
mikrofont.
- Kedves násznép! Ideje helyett foglalnunk, mert a
konyhafőnök paprikás hangulatban van. A vacsora készen áll és már csak arra
vár, hogy elfogyasszuk - mondta komoly hangon a vőfély, de mi mind csak
nevettünk rajta. Igazán jól értette a dolgát, és mosolyt csalt az arcunkra.
Végül mind helyet foglaltunk és jóízűt nevettünk, amikor a
vőfély a kísérőszövegével behozta az első tál levest és elénk tette. A szokás
szerint, Emma megfogta a tányérom, hogy merjen bele levest, de mindketten majd
megfulladtunk a nevetéstől, amikor észrevettük, hogy a merőkanál lyukas. A
vendégek is velünk együtt nevettek. Mikor a hangzavar elült, a vőfély
mosolyogva mellénk lépett és Emma kezébe adott egy hibátlan merőkanalat.
Mindketten elmosolyodtunk, majd miután Emma teleszedte a tányéromat, én is
ugyanígy tettem az övével.
Viszonylag csend ült a teremre, mert mindenki evett. A második
és harmadik fogás elfogyasztása után a desszerteket is jóízűen ettük mind.
Ahogy a vacsora szép lassan a végéhez ért, a zenekar is
folytatta. Én kézen fogtam Emmát és azonnal a táncparkett felé húztam.
- Dávid, ezt most nem kellene - mondta elgyötört hangon,
mire én ijedten fordultam meg és néztem rá.
- Rosszul vagy? - kérdeztem aggódva.
- Igen - felelte elsápadtan. Egy pillanatra meg is ingott,
mire én azonnal átöleltem őt. Pont időben tettem ezt, mert a következő
pillanatban elájult. Én ijedten kaptam ölbe és a legközelebbi székhez léptem
vele. Óvatosan letettem rá és megfogtam őt, hogy ne essen le. A lábam miatt még
képtelen lettem volna hosszú ideig biztonságosan a karomban tartani. Pillanatok
alatt körülvett minket az ijedt tömeg, és egymást túlharsogva kérdezték tőlem,
hogy mi a baj és mi történt.
- Levegőt! Hagyjatok neki levegőt - mondtam idegesen, mire
is a tömeg hátrébb lépett.
- Mi történt? - hajolt le mellém Peti és megfogta Emma
derekát, mert majdnem lecsúszott a székről.
- Egyszer csak összeesett. Azt mondta, hogy nincs jól és a
következő pillanatban elájult - mondtam idegesen és közben végigsimítottam Emma
arcát. Még mindig nem tért magához és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy ez a
közeljövőben meg fog történni.
- Vannak ágyak egyes szobákban, gyertek, hozzátok ki oda őt.
Jobb lesz, ha most lefektetjük - hallottam magam mögül Janka aggódó szavait.
- Én pedig hívom az orvost - tette hozzá Timi is, aki ezek
szerint már szintén mellettünk volt.
Peti óvatosan ölbe kapta Emmát, és Jankát követve elindultunk
ki a teremből. A vendégek aggódva figyeltek minket, de most ez egy cseppet sem
tudott érdekelni. Emmáért aggódtam és féltettem őt. Talán túl sokat
idegeskedett ma… Az izgulás nem tesz jót neki… Talán mégse állapotosan kellett
volna összeházasodnunk… Ha emiatt bármi baja lesz neki, vagy a piciknek, azt
egyikünk se fogja megbocsátani magának.
Idegesen követtem Petiéket és amint beértünk egy szobába, és
Peti lefektette Emmát az ágyra én azonnal mellé léptem. Óvatosan leültem az ágy
szélére, és elkezdtem Emma arcát simogatni. A könnyeim utat törtek maguknak,
miközben egyre jobban rettegtem attól, hogy valami nagy baj történt.
- Peti, hoznál egy nedves ruhát, amivel megtörölhetjük Emma
arcát? Hátha az segít - mondta halkan Janka, majd aggódva Emma fölé hajolt.
Hallottam, amint Peti sietve kilép a szobából, de fel sem
néztem rá, vagy Jankára. Csak Emmát néztem a könnyeim mögül és aggódva
fürkésztem őt.
- Van egy ötletem - mondta hirtelen Janka. - Ültesd fel
Emmát és tartsd meg kérlek.
Nem értettem, hogy mit akarhat Janka, de úgy tettem, ahogy
kérte. Óvatosan felültettem Emmát, és megtartottam őt, amíg Janka kifűzte Emma
ruháját. Egy pillanatra a szívem is elfelejtett dobbanni, amikor rájöttem, hogy
miért csinálta ezt Janka. Létezhet az, hogy túl szoros volt a ruhája? Nem, nem,
Istenem, add, hogy ne ez legyen! Hirtelen olyan düh söpört végig rajtam, hogy
még az Emmát tartó kezeim is beleremegtek.
- Visszafektetheted - mondta Janka halkan.
- Mondd, hogy nem húztátok meg rajta szorosan a ruhát! -
szűrtem idegesen a fogaim között.
- Micsoda? - nézett rám döbbenten Janka. - Dehogyis Dávid,
miket beszélsz! Emma állapotos, ha akarta volna se engedtük volna meg neki. Nem
ezért ájult el.
Hirtelen kivágódott az ajtó, de én oda se néztem, mert
tudtam, hogy Peti tért vissza. Azonnal Janka kezébe nyomta a nedves ruhát és
aggódva figyelte Emmát.
- Timivel összefutottam kint. Azt mondta neki az orvos, hogy
tíz perc múlva itt lesz.
Peti nyugtatásnak szánta ezeket a szavakat, de valahogy
egyikünkre se tudtak így hatni. Itt voltunk az esküvőnkön, minden szép és jó
volt, de most Emma ájultan fekszik előttem… Mi történt? És egyáltalán miért? Mi
a baj? Istenem, add, hogy ne legyen semmi bajuk…
A fejem az arcomba temettem, és engedtem, hogy a könnyeim a
tenyeremen át, lefolyjanak a ruhámra. A kétségbeesésem egyre csak nőtt, és nem
akart egy cseppet sem múlni.
Hirtelen hallottam, hogy Emma mély levegőt vesz, mire is
azonnal felkaptam a fejem és aggódva néztem rá.
- Emma! - szólaltam meg sírva. - Mi történt? Mid fáj? Hogy
segítsek?
- Csak rosszul lettem - felelte erőtlenül és közben lassan
felült az ágyon. - Minden olyan hirtelen jött. Azt hiszem rég ettem és most túl
sok volt a vacsora. Nem is esett jól és… - hirtelen az arca elfehéredett és a
szája elé kapta a kezét. Könyörgően nézett Jankára, aki gyorsan reagált. Az ágy
melletti kis asztalon egy üvegtál volt, tele bonbonokkal. Janka egy pillanat
alatt kiborított őket és Emma elé tartotta a tálat, aki pontosan eddig a
pillanatig bírta magában tartani a vacsorát. Én átvettem Jankától a tálat, míg
ő megfogta Emma haját és a fátylat. Hallottam amint Peti idegesen elkezd
mögöttem toporogni, ami most nagyon zavaró volt. Tudtam, hogy ő is aggódik a
nővéréért, de ezzel egyáltalán nem segít neki.
- Peti, menj és szólj Timinek, hogy azonnal kísérje fel ide
az orvost, amint megjött - mondtam neki halkan.
- Rendben - mondta Peti látszólag megkönnyebbülten és
magunkra hagyott minket.
Emma kiadta magából a vacsora minden fogását, ami nagyon
aggasztott. Ennie kell és szüksége van energiára neki is és a babáknak is.
- Köszönöm - mondta Emma elgyötörten, mikor végre levegőhöz
jutott és végzett. - Janka, kikísérnél a mosdóba?
- Nem Emma, amíg nem látott az orvos, jobb lesz, ha itt
maradsz - mondta ellentmondást nem tűrően Janka.
- Jól vagyok, higgyétek el. Ez csak a szokásos terhességi
rosszullét. Vandával is nem egyszer ájultam el - mondta magabiztosan Emma,
amivel csak azt érte el, hogy még jobban aggódni kezdtem. Újra elöntött a
bűntudat, hogy amikor Vandával volt állapotos, egyedül kellett lennie.
- Megnyugodnánk, ha az orvos megvizsgálna, és ő maga mondaná
ezt - szólaltam meg halkan és szinte könyörgően, mire is Emma megadóan
bólintott.
- Rendben, én most kimegyek és hozok be vizet, hogy rendbe
szedd magad - mondta Janka, majd a tállal együtt gyorsan kiviharzott a
szobából.
Emma megfogta a kezem és bűnbánóan rám nézett.
- Ne haragudj - suttogta maga elé halkan.
Ne haragudjak? De hát miért? Értetlenül néztem rá, mire ő
lesütötte a szemét és folytatta.
- Sajnálom, hogy tönkretettem ezt a szép napot - mondta
elfúló hangon.
- Mi? - kérdeztem döbbenten. Alig bírtam felfogni a szavai
jelentését. Ő nem tehet semmiről! Aki felelős ezért az egészért, az egyedül én
vagyok! - Miket beszélsz Emma? Te nem tehetsz semmiről. Egyedül én vagyok a
hibás azért, mert ez történt - mondtam dühösen, és legszívesebben azt kívántam
volna, hogy valaki most azonnal büntessen meg azért, mert ilyen helyzetbe
sodortam a családom.
- Miért lennél te a felelős? - kérdezte Emma értetlenül.
- Mert voltam olyan ostoba, hogy beleegyeztem, hogy állapotosan
gyere hozzám. Bele se gondoltam, hogy ez mennyi stresszel járhat és ezzel
veszélybe sodorlak téged és a piciket. Még egy napja sem vagyok férj, de máris
megbuktam - mondtam keserűen és dühösen, majd újra a kezembe temettem az arcom.
- Dávid, dehogy! - ellenkezett Emma. - Hidd el, nem ezért
ájultam el. Az ikerterhesség jobban megviseli a szervezetet, ezért lettem
rosszul. Kérlek, ne ostorozd magad. Már jól vagyok és nem lesz semmi baj.
Kérlek, bízz bennem!
Emma finoman megérintette az arcom és az állam alá
csúsztatta a kezét, hogy nézzek fel rá.
- Kérlek - suttogta könyörgően a könnyeivel a szemében.
Lehunytam a szemem, hogy a könnyeim kicsorduljanak a
szememből, majd megadóan bólintottam. Emma közelebb jött hozzám és átölelt. Én,
mint egy kisgyerek a vállára hajtottam a fejem és sírtam tovább.
- Nem bírnám elviselni, ha bármi bajotok lenne… Sose
bocsátanám meg magamnak - mondtam elcsukló hangon, miközben a könnyeim tovább
folytak.
- Tudom Dávid. Nem lesz bajunk, ígérem. Kérlek, nyugodj meg.
Ez a mi napunk. Már jobban vagyok és miután látott az orvos és megnyugtatott
titeket, vissza is mehetünk a vendégekhez.
- Micsoda? - kaptam fel hírtelen a fejem és néztem rá. -
Neked pihenned kell most.
- Jól vagyok és most arra van szükségem, hogy a szeretteinkkel
ünnepeljünk - mondta magabiztosan és ekkor döbbentem rá, hogy vesztettem. Ha
valamit a fejébe vesz, akkor azt végig fogja csinálni. Ismerem már őt, és
tudom, hogy nagyon makacs is tud lennie. De bíztam benne, és abban, hogy a
babák érdekében nem hazudna. Tudtam jól, hogy az elsők ők számára, és ha
miattuk le kellene mondanunk az est további részét, akkor megtenné. Ezek
szerint tényleg jobban van.
- Rendben - feleltem megadóan. - De ha bármi baj van,
azonnal szólsz és vége. Megegyeztünk? - kérdeztem szigorúan, mire ő
elmosolyodott.
- Igen - felelte mosolyogva, mire én is megengedtem magamnak
egy felszabadult sóhajt.
50. fejezet
Azonnal fellélegeztem, amikor nyílt az ajtó és Timi végre
megérkezett az orvossal.
- Jó estét doktor úr! - léptem oda hozzá azonnal. - Nagyon
köszönjük, hogy ilyen hamar eljött. Németh Dávid vagyok.
- Prónai László. Jó estét önöknek is! Jöttem, amint tudta.
Miben segíthetek?
- Jó estét doktor úr! - köszönt Emma is az orvosnak. -
Nagyon aggódnak értem, mert nemrég elájultam és kihánytam mindent. Mondtam
nekik, hogy ez 18 hetes terhesen, ikrekkel szinte természetes, de addig nem
fognak megnyugodni, míg ezt ön is meg nem megerősíti.
- Valóban, ennyi idős terhesen ez előfordul, de előbb
megvizsgálom, és majd utána kiderül, hogy minden rendben van-e. Magunkra
hagynának minket?
- Persze - mondtuk kórusban Timivel, majd nehezen elindultam
vele az ajtó irányába és fájó szívvel, de magára hagytuk Emmát.
- Ne aggódj Dávid, minden rendben lesz. A vendégeket
megnyugtattam és türelmesen várják a híreket. Most Dani foglalkozik velük.
Vanda pedig elálmosodott, így a bébiszitter lefektette aludni - mondta Timi és
közben a kezét a vállamra tette. Én nagyot sóhajtottam, majd lehunytam a
szemem.
- Nem Timi, semmi sincs rendben. Akármit mond Emma, hiba volt
most megtartani az esküvőt. Félre ne érts, nagyon boldog vagyok, hogy végre a
feleségem lett, de nagyon féltem őket. Ha bármi bajuk lesz emiatt…
- Nézd Dávid… - szakított félbe Timi. - Emma elmondta nekem,
hogy miért félsz ennyire. És hidd el, megértem és teljesen jogos, hogy ezt
érzed. Egyszer Emma is elvetélt, de tudod elég előre haladott már a terhessége,
és ilyenkor már kicsi az esélye annak, hogy... - hirtelen leharapta Timi a
mondatot, de így is tudtam, hogy mit akarat mondani. Még hallani is fájt volna
az, hogy… Nem, nem, még gondolni se akarok rá.
- Dávid, ezzel a folytonos aggódással mindkettőtöket tönkre
teszed. Bízz Emmában és hidd el, nagyon vigyázz magukra - folytatta Timi, mire
én éreztem, hogy a könnyeim kicsordulnak, de a szemeimet még mindig nem
nyitottam ki. Hirtelen éreztem, hogy Timi megölel és megsimogatja a hátam, mire
én még jobban elkezdtem sírni. - Dávid, nyugodj meg, minden rendben lesz, higgy
nekem. Ez az esküvőtök, kérlek szedd össze magad! Emma már jól van és mindent
ott folytatunk majd, ahol abbahagytuk.
Bólintottam az ölelésében, de megszólalni nem bírtam. Soha
nem kerültünk még ilyen bizalmas viszonyba Timivel, de úgy tűnt, hogy végre
kettőnk közt is egyre szorosabb lesz majd a barátság. Már nem csak Emma legjobb
barátnője volt, hanem talán már a leendő sógornőm is.
- Mély levegő, és pozitív gondolkodás! - mondta bíztatóan
Timi, mire én szót fogadva vettem egy mély levegőt, majd kibújtam az öleléséből
és megtöröltem az arcom. - Ez az, menni fog ez. Hidd el, tudom, hogy ilyenkor
nehéz talpra állni és úgy tenni, hogy minden rendben van. A bakik sose
hiányozhatnak az esküvőkről.
Elmosolyodtam, majd még egy nagy levegőt vettem és hálásan
néztem Timire. Megértettem, hogy miért mondta nekem ezeket és én is nagyon jól
tudtam, hogy gyorsan talpra kell most állnom és túl kell tennem magam ezen az
egészen. Nem most van itt az ideje az önostorozásnak. De attól még nem tudtam
nem aggódni Emmáékért. Idegesen néztem az ajtó felé, mire Timi mintha kitalálta
volna a gondolataimat. A kezét a vállamra tette és halkan megszólalt.
- Minden rendben lesz. Erős csajszit vettél nőül - mondta
visszafogott nevetéssel, mire én is megeresztettem egy mosolyt.
- Igen, tudom - feleltem olyan halkan, hogy nem csodálkoztam
volna azon, ha nem hallja meg.
- Sose volt alkalmunk még beszélgetni erről… De miért ne
mondanám el? - kérdezte önmagától Timi, mire én kíváncsian ránéztem. - Tudod
akármit is mondott neked, nagyon szenvedett akkor, mikor nem voltál vele. Sose
láttam még így összetörve… Fogalmam sincs, hogy honnan merített erőt ahhoz,
hogy egyedül végig csinálja. Abban a tudatban rohantunk be vele a kórházba
szülni, hogy a kislánya apa nélkül fog felnőni. De ő erős és kemény maradt!
Majd szétrobbant belül fájdalmában, amikor Vandát először tartotta a karjában
és kérdezték tőle, hogy mi legyen a lánya neve… Az orvos meg is kérdezte, hogy
miért nem az édesapja nevét kapja. Hilda épp külföldön volt, szóval Vanda
tudott időzíteni - tette hozzá nevetve Timi, majd újra komolyra fordította a
szót és folytatta. Én csak csendben álltam mellette és hallgattam a történetet.
Valamiért a szülés körülményeit sose volt merszem megkérdezni Emmától. Talán
mert mindig is mart a bűntudat azért, mert nem voltam vele. Tudtam, hogy az
ikreknél ez másképp lesz, de ez nem változtatott azon, hogy mélyen belül sose
tettem magam túl azon, hogy Emma egyedül volt.
- Szóval az orvos nem tudta, hogy Emma egyedül van -
folytatta Timi. - Én végig vele voltam a szülés alatt és láttam min ment
keresztül. De hidd el, hogy az a fájdalom, amit a szülésnél elszenvedett, az
semmi volt ahhoz képest, amit akkor érzett, mikor az orvos ezt megkérdezte
tőle. Akkor tartotta először a kezében a lányotokat, és szerintem abban a
pillanatban tudatosult benne, hogy tényleg egyedül lesz. De még ekkor sem tört
össze. Vanda rengeteg erőt adott neki és még ha belül zokogott itt, még előttem
is titkolta ezt. Az első hetekben én voltam sokszor mellette, és mindenben
segítettem őt. Ez így volt a szülés előtt is. Éváék nagyon hálásak voltak
azért, mert vele voltam, így amikor kellett, rögtön a kórházba vittem. Sose
felejtem el azt, amikor Vanda először felsírt - egy pillanatra elakadt a szava,
és mikor folytatta, hallottam a hangján, hogy meghatódott. - Nem azért meséltem
ezt el neked, hogy újra ostorozd magad, hanem, hogy közelebb érezd magadhoz azt
az eseményt, ami életetek egyik legfontosabb napja volt. Nem voltál vele, és
tudom, hogy ezért életed végéig bánkódni fogsz. De most vele vagy, ma elvetted
őt feleségül, együtt várjátok a következő két gézengúzt, és akármilyen negatív
dolgokkal teli lesz még a mai nap, ez a közös életetek egyik legszebb napja. Én
ott voltam Emma előző esküvőjén, és hidd el nekem, hogy az a fény, ami Emma
szemében csillogott ma, amikor rád nézett, nem volt a szemében Zoli mellett.
Soha… Ezért én biztos vagyok abban, hogy egy percre se bánta meg, hogy ma
hozzád ment. Már gyerekkorunk óta ismerem őt, láttam minden szerelmet, amit
átélt életében. De az, amit irántad érez…
Hirtelen újra elharapta a mondatot Timi, mire én kíváncsian
felhúztam a szemöldököm és vártam, hogy folytassa. Csak elmosolyodott és
megrázta a fejét.
- Igen? - kérdeztem tőlem, mikor úgy tűnt, hogy nem akarja
folytatni.
- Olyanok vagytok, mint két kisgyerek - felelte Timi
nevetve. - Mintha nem lennél tisztában azzal, hogy mennyire szerelmes beléd. De
vigyázz, ne bízd el magad a szavaimtól. Ne ess abba a hibába, amibe a legtöbb
férfi. Megszerzik a hőn áhított nőt, aztán pedig kényelmesen hátradőlnek. Emma
a legjobb barátnőm és azért mondom ezeket neked, mert azt szeretném, ha ugyanilyen
csillogó szemekkel állnátok majd egymás mellett 50 év múlva az
aranylakodalmatokon. Ha még élni fogok, esküszöm, újra össze fogtok házasodni
azon a napon, mert megszervezem. Tanultam Jankától ma - mondta nevetve. Én az
égbe emeltem a szemeimet, mire Timi még hangosabban felnevetett. Én ennyire nem
mertem még előre tervezni, bár azt nem mondanám, hogy nem az a célom nekem is,
hogy míg élek, Emmával együtt éljünk boldogan.
- Köszönöm, hogy ezeket elmesélted nekem Timi. Emma soha nem
mesélte el Vanda születését, én pedig… - elharaptam a mondatot majd mély
levegőt vettem, de nem bírtam folytatni.
- Nem merted megkérni, hogy mesélje el - fejezte be
mosolyogva a mondatom Timi. - Pedig nagyon szívesen elmesélné neked. De előbb
persze neked kéne túltenned magad azon, hogy az élet úgy játszott veletek, hogy
azt a napot egyedül kellett végig csinálnia. A lányod születése Emma életének
is egy meghatározó napja volt, és nagyon boldogan elmesélné neked. Ismerem jól
Emmát, és szerintem már te is annyira, hogy tudd, szívesen megosztaná ezt
veled. A felvételről nem mesélt neked? - kérdezte mosolyogva Timi.
- Felvétel? - kérdeztem tőle döbbenten.
- Amikor először a karjába tették Vandát, én készítettem egy
videót, amiben üzent neked is. Akkor nem hittem, hogy valaha is megmutatja majd
neked, de szerintem remek ötlet volt, hogy magammal vittem aznap a kamerát a
kórházba.
Azt hittem, hogy rosszul hallok, és ez valami vicc. Van felvétele
Emmának arról, amikor Vanda megszületett? Ez egyszerűen… Hihetetlen. Azt
hiszem, hogy sokkot kaptam. Egyik pillanatban majd felemészt az aggódás és a
bűntudat, most pedig azt éreztem, hogy a szívem az ezerszeresére nőtt és majd
kiugrik a helyéről örömében.
- Felvétel? - kérdeztem könnyes szemmel Timit, mire ő
mosolyogva bólintott.
- Nem tudom, hogy valaha meg akarta-e neked mutatni, de ha
nem… Nem is tudom, hogy miért nem mondta ezt el neked.
- Emma semmit sem mesélt nekem a szülésről és… Talán nem
akarta megosztani velem, mert ha már nem voltam vele…
- Nem hiszem, hogy ezért volt Dávid. Majd, ha vége lesz
ennek az egésznek beszélek majd vele erről.
- Köszönöm Timi. Nem is tudod, hogy mennyire hálás vagyok
neked, mindenért. Nem csak a barátnője vagy, hanem az is, akire mindig
számíthat. Sógorném - tettem hozzá mosolyogva, mire ő az égbe emelte a
tekintetét.
- Korai még ilyenről beszélni Dávid. Alig ismerjük egymást
Attilával, és a kapcsolatunk is még fiatal. Amennyire sikerült megismernem, úgy
látom, hogy semmit sem kapkod el, és biztos vagyok abban, hogy ezt sem fogja.
- Te kaptad el a csokrot - folytatattam mosolyogva, mire
Timi megrázta a fejét.
- Az nem jelent semmit sem - mondta mosolyogva.
- Majd meglátjuk - feleltem egy sokatmondó pillantással,
mire Timi elnevette magát.
Már épp válaszra nyitotta volna a száját, mikor végre
kinyílt a szoba ajtaja és az orvos lépett ki rajta.
- Hogy van doktor úr? - kérdeztem azonnal, mire az orvos
elmosolyodott.
- A feleségének igaza volt, mindent rendben találtam. Kicsit
le van gyengülve, de majd eszik egy keveset és jobban lesz. A vérnyomása is
normális, talán csak túl sokat evett hirtelen. A terhesség alatt az ilyen
malőrök teljesen normálisak. A kismama eszik, és néha kihányja azt, néha nem.
Ha ő szeretne tovább mulatozni, akkor azt mondom, hogy nyugodtan vigadhatnak,
akár reggelig. Mindent szabad, amitől a kismama jól érzi magát.
- Nagyon köszönjük - szólaltam meg végre felsóhajtva és
kezet nyújtottam az orvosnak.
- Nagyon szívesen. Nagyon sok boldogságot kívánok önöknek és
további szép estét - felelte kedvesen az orvos.
- Majd én kikísérem - mondta Timi, majd az orvossal a
nyomában elindultak és hamar lefordultak a folyosó végén.
- Mehetünk? - szólalt meg hirtelen előttem Emma.
- Felkeltél? - kérdeztem döbbenten.
- Persze. Mondta az orvos, hogy jól vagyok, nem? - kérdezte
Emma értetlenül.
- De igen, mondta, csak nem hittem, hogy máris felkelsz -
feleltem elmosolyodva, majd megöleltem Emmát. Lehunytam a szemem és magamban
még egyszer köszönetet mondtam Timinek az előbbi beszélgetésünkért. Sok erőt
adott és rájöttem, hogy igaza van. Nem törhetek most össze, vége a
szomorkodásnak! Ma van az esküvőnk, ideje, hogy jól érezzük magunkat.
- Megnyugodtál már? - kérdezte Emma kedvesen, majd kibújt az
ölelésemből és a szemembe nézett.
Elmosolyodtam, majd magabiztosan bólintottam. Megfogtam Emma
kezét, a számhoz emeltem és kezet csókoltam neki.
- Indulhatunk drága feleségem? - kérdeztem mosolyogva. Emma
szemei szinte felragyogtak a kérdésem hallatán. Legnagyobb meglepetésemre
pukedlizett, majd mosolyogva válaszolt.
- Mehetünk édes férjuram.
Boldogság és elégedettség öntött el ezeknek a szavaknak a
hallatán. Végül szélesen elmosolyodtam, a karom nyújtottam Emmának, amibe ő
azonnal bele karolt, majd elindultunk együtt, hogy tovább ünnepeljük ezt a
csodálatos napot.
Igaza volt Timinek. Csak előre, csak bátran, mindig mosolyogva
és pozitívan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése