Arra nem számítottam, hogy ennyire kiütöm magam, és
pillanatok alatt leragadnak majd a pilláim. Tudtam, hogy nem kevés idő míg
hazavisz a taxi, de nem hittem volna, hogy ennyi idő alatt elalszok.
Hirtelen arra riadtam fel, hogy Ákos szólongat és finoman
megsimogatja az arcom.
- Gitta! Hahó, megérkeztünk - mondta halkan és kedvesen,
mintha egy kisgyereket róbálna a legkedvesebb álmából felébreszteni. Fogalmam
sem volt, hogy miről beszél és nem is akartam tudni. Teljesen összezavarodtam
és nem érdekelt, hogy mire célzott a szavaival. Csak az érdekelt, hogy a fejem
a vállán pihen, ő pedig szorosan magához ölel. Annyira békésnek éreztem
mindent, és nem akartam, hogy ez bármi miatt is elmúljon.
Nehezen kinyitottam a szemem, de bántotta az utcai lámpák
halvány fénye és szinte azonnal le is hunytam. Pár másodperc múlva újra
próbálkoztam és ezúttal sikerrel jártam.
- Hol vagyok? - kérdeztem fáradtan.
- Otthon. Megérkezett a taxi hozzád.
- Micsoda? - kaptam fel ijedten a fejem, de ez csak arra
volt jó, hogy megszédüljek és a fejemhez kapjak. Erősen lehunytam a szemem és
éreztem, hogy a boldogság ismét tovaillan és csak a fájdalom és a bánat marad
ismét a helyén... Teljesen összeszorult a szívem és a szemhéjamon keresztül is
égni kezdett a szemem.
- Ideje volt hazajönni, ezért taxiba ültünk. Nem emlékszel?
- kérdezte Ákos aggódva.
- Nem, nem, én... Vagyis de.... De... Én nem akarom, én... -
éreztem hogy teljesen elgyengülök és képtelen vagyok tovább tartani magamat. A
könnyeim kicsordultak és teljesen magába rántott a fájdalom. - Kérlek, ne. Nem
akarok hazamenni, nem... Vigyél el szállodába, én nem...
- Mi? De hát Gitta, még is mi...
Nem bírta Ákos befejezni a mondatát, mert végre kitört
belőlem a sírás, amit minden bizonnyal a túl sok alkoholnak köszönhettem.
Képtelen voltam visszafogni magam, minden erőm, tartásom azonnal elszállt...
- Vigyél máshova - kértem tőle ismét, fojtott hangon. A
sírásom egy cseppet sem akart múlni, minél jobban kérleltem Ákost, annál jobban
fokozódott.
- De Gitta. Mi a baj? Ne aggódj, felkísérlek, nem fogsz
eltévedni - mondta szelíden és kedvesen, de én hevesen megráztam a fejem.
- Nem! - vágtam rá hirtelen, mire ő értetlenül nézett rám. -
Gábor hazajött és... - folytattam ismét összetörten. - Kérlek...
- Oké, oké, rendben - mondta megadóan, majd magához ölelt és
közben megadta az új címet a taxisnak.
Ezúttal végig ébren voltam és Ákos karjába vackolva némán
potyogtattam a könnyeimet. Éreztem, hogy ismét maga alá temet az életem, és
most azt hittem, képtelen leszek kimászni alóla. Mintha nem akarná, hogy
szabaduljak... Mintha Gáborhoz lennék láncolva, miközben Ákos... Nem akartam
tudomásul venni, hogy mennyire jól esik a közelsége és hogy ilyen óvón a
karjába zár. Biztonságban éreztem magam mellette, és néha, egy-egy pillanatra
úgy éreztem mellette, hogy minden rendben van.
- Megérkeztünk - szólalt meg halkan Ákos. - Fent vagy Gitta?
Én némán bólintottam a vállába, mire ő óvatosan magához
szorított egy pillanatra, majd kinyitotta az ajtót. Miután kiszállt megfogta a
kezem, és nekem is segített kiszállni az autóból. Óvatosan az oldalára vont,
majd az anyósüléshez lépett és kifizette a taxist. Amint elhajtott megfogta a
derekam, majd háttal fordított az útnak és elindult velem a társasház felé.
- Hol vagyunk? - kérdeztem kábán. Még mindig tompának
éreztem a fejem, de már sokkal józanabb voltam, mint mikor elindultunk a
klubból.
- Nálam. Ne haragudj, nem akartalak így szállodába vinni. Ne
aggódj, nem fogom kihasználni a helyzetet - mondta halkan maga elé.
- Tudom - feleltem magabiztosan, majd elmosolyodtam. - Bízok
benned.
Annyira képtelenségnek tűnt ez a gondolat, de mégis igaz
volt. Ezért csak mosolyogni tudtam rajta és egy pillanatra elfelejtettem minden
bajomat. A hűs nyári éjszakában egyre jobban kitisztult a fejem, aminek nagyon
örültem. Hát igen, már megint rövid ideig tartott az alkohol hatása. Túl hamar
ittam meg, túl sokat, és már alig érzem, hogy egyáltalán ittam. Ez talán
annyira nem is csoda, tekintve, hogy már rég ittam meg az utolsó pohár tequilámat.
Nem nagyon figyeltem az útra, ezért jóformán csak akkor
tértem magamhoz, amikor Ákos már a lakása ajtaját kinyitotta. Egy pillanatra
engedett csak el míg a kulcsot előkereste, utána azonnal ismét átölelt és
bevezetett a lakásba. A tágas nappaliban azonnal a kanapéhoz vezetett, majd
óvatosan leültetett rá.
- Érezd magad otthon, rendben? Elkészítem a vendégszobát,
azonnal jövök - mondta halkan, majd mire válaszolhattam volna, már magamra is
hagyott.
Nem volt erőm körülnézni a félhomályba borult lakásában,
mert még nem voltam elég józan. Nagyon nyomottnak éreztem magam és nem esett
jól a bezártság. Körülnéztem, és végül a szemem azonnal megtalálta, amit
keresett: az erkélyajtót. Magabiztosan felálltam a kanapéról, majd gondolkodás
nélkül elindultam a nappali másik végéből nyíló ajtóhoz. Egyáltalán nem
szédültem már és a koordinációm is visszatért. Olyan volt, mint amilyennek
lennie kellett.
Szinte azonnal elmosolyodtam, amikor kiléptem az erkélyre. Nagyon
kellemes érzés volt, hogy ismét az arcomon éreztem a hűs nyári szellőt és ez
mintha a fejemet is egyre jobban kitisztította volna.
- Hát itt vagy - szólalt meg váratlanul a hátam mögött Ákos.
A hangja aggódó volt, de egyáltalán nem volt megrovó azért, mert egyedül ki
mertem ide jönni. Reméltem, hogy ismer már annyira, hogy tudja, nem jönnék ki
ide egyedül, ha nem lennék már józan.
- Igen - feleltem halkan. - Szükségem volt friss levegőre.
- Jobban vagy már? - kérdezte halkan, majd mellém lépett.
- Igen, határozottan - feleltem nagyot sóhajtva. Jó érzés
volt, hogy mellettem van, de nem tudtam elfelejteni, hogy miért alakult ez így.
- Sajnálom, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak.
- Ne aggódj, semmi olyat nem tettél, ami gondot okozna a
munkahelyünkön
Egy pillanatra elnevettem magam, mert én ebben nem voltam
annyira biztos. Tisztán emlékeztem mindenre, de volt egy olyan pillanat, amikor
olyan erős késztetést éreztem, hogy megcsókoljam, hogy nem mertem bízni abban,
hogy valóban nem tettem meg. Ez pont azután volt, hogy leszedte rólam azt az
idegesítő férfit... Túlságosan is élénken élt még bennem ez az emlék.
- Szóval nem csókoltalak meg mindenki előtt? - kérdeztem
tőle nevetve és közben felé fordultam
- Miért? Akartad? - kérdezett vissza döbbenten.
A tekintetünk ismét összeakadt és tudtam, hogy ismét végem
van. Nincs itt senki, nincs aki visszatartson... A szikra... Ismét... Annyira
kedvesen nézett rám, és valóban megdöbbent a válaszomon, miszerint meg akartam
csókolni a klubban. A szemei ugyanakkor felcsillantak a csók hallatán, ami
nekem elég volt ahhoz, hogy döntsek.
Gondolkodás nélkül megszüntettem a köztünk lévő távolságot
és megcsókoltam őt. Éreztem rajta, hogy még jobban megdöbbent. De talán
túlságosan is vágyott rám, hogy ellenkezni tudjon, ezért azonnal viszonozta a
csókomat és szorosan magához ölelt. Mohó és szenvedélyes volt a csókunk, pont
olyan, mint legutóbb. Még most is égett bennem annak az emléke és most is túl
édes volt ahhoz, lemondjak róla. Égtem, ismét ezer fokon égtem, és majd
megfulladtam, annyira kapkodtam levegő után. Habozás nélkül nyúltam Ákos pólója
alá, folytatva ott, ahol délután abbahagytuk. De ő ahelyett, hogy élvezte volna
az érintésem, egyszerűen megdermedt. Óvatosan elszakadt az ajkaimtól, majd
legnagyobb döbbenetemre hátrébb lépett tőlem.
- Ne veszítsd el a fejed, kérlek - mondta nagy levegőt véve
és igyekezett visszaállítani a légvételét a normál tempóra. - Nem vagy józan.
- Annyira pontosa józan vagyok, hogy tudjam mit akarok -
mondtam határozottan, mire ő csak egy fájdalmas sóhajt hallatott.
- Ne csináld ezt. Azt sem tudod mit akarsz, a férjed is visszatért
és nem vagy magadnál.
- Magamnál vagyok, és szükségem van rád - bizonygattam neki,
de úgy tűnt, hogy a szavaim siket fülekre találtak.
- Gyere, inkább menjünk be a lakásba, meg fogsz fázni -
mondta fájdalmas arccal, majd az ajtó felé mutatott. Döbbenten néztem rá, mert
egyszerűen nem értettem, hogy miként van ereje ismét visszalépni... Miért ilyen
erős? Tudja jól, hogy szeretem és kell nekem, de akkor miért? Gábor korai
hazatérése nem változtathat meg ismét mindent közöttünk... Vagy igen? Hiszen elbizonytalanodtam...
Előtte nem álltam ki a döntésem mellett és most Gábor abban a tudatban vár
haza, hogy minden rendben lesz, nem válok el tőle... Még nem.
Beláttam, hogy Ákosnak igazan van... Megadóan sóhajtottam,
majd elindultam az ajtó felé. Mikor elhaladtam mellette megálltam, és ránéztem.
Nem akartam ismét a nyakába borulni, ennyi önbecsülésem volt még. Az előbb ő
tolt el magától, nem vagyok ostoba, hogy az akarata ellenére ismét letámadjam.
Csak álltam előtte és néztem a gyönyörű szemeit, amiben még mindig ott
csillogott a vágy. Túlságosan is csillogott... És én túlságosan is vágytam az
ölelésére...
- Tényleg részegnek tűnök? - kérdeztem tőle halkan, majd
óvatosan az arcához értem. Mélyen néztünk egymás szemébe, és élveztük a
pillanat varázsát. Tudtam, hogy piszkosul játszok, de tudnia kell, hogy én
kitartok mellette. Szükségem van rá.
Éreztem, hogy Ákos légzése ismét felgyorsul az érintésem
nyomán, és ekkor már tudtam, hogy nyerni fogok. Érzékien beharaptam az alsó
ajkam, az ajkára néztem, majd vissza a szemébe.
- Nagyon gonosz vagy - nyögte fájdalmasan, és mire
válaszolhattam volna neki, magához rántott és hevesen megcsókolt.
A testem azonnal lángra lobbant és ész nélkül hozzápréseltem
magam. Ő szorosan magához ölelt és egy pillanatra sem hagyta abba a csókot.
Izzottunk, szó szerint mindketten izzottunk a csóktól és a tűzforró
szenvedélytől. Másodpercek alatt képesek voltunk mindketten ugyanazon a hőfokon
égni, mint amin legutóbbi csókjainkkor. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig
csókolóztunk az erkélyen, mikor egyszer csak ismét lassulni kezdett a csókja és
búcsúzkodó lett.
- Menjünk vissza a lakásba és fejezzük ezt be - mondta
fájdalmas arccal. - Nem lehetünk együtt, te is tudod. Így nem...
Igen, ebben igaza van... Ezt nem lehet, még egyáltalán nincs
tisztázva körülöttünk ez az egész bonyolult helyzet... Fájdalmasan bólintottam
a mellkasába, majd elengedtük egymást. De Ákos keze ezúttal is az enyémre
siklott, belekulcsolta az övét, majd úgy vezetett vissza a lakásba.
Gondolom a vendégszoba felé húzott, hogy bekísérjen, de én a
nappali közepén megtorpantam. Ő is megállt, majd értetlenül nézett vissza rám.
- Nem tudok még aludni... - feleltem letörten, és éreztem,
hogy ismét utolér a fájdalom, amit eddig próbáltam távol tartani magamtól. A
testem elkezdett remegni és a könnyeim kicsordultak.
Ákos azonnal mellém lépett és mire folytathattam volna, már
szorosan magához ölelt. Csendben kezdem el a karjaiban sírni és közben
fohászkodtam a megoldásért, ami kirángat végre ebből a helyzetből. Gábor jutott
az eszembe és az, ahogy otthagytam őt... Még mindig szeret és a feleségének
tart... Az is vagyok... Folytatni szeretné, de én önző módon nem adtam neki
esélyt. Pedig megérdemelné... De én nem akarom már ezt a házasságot! Nekem Ákosra
van szükségem, ő kell nekem! Szinte felgyulladok a karjaiban és megőrülök, ha
végre nem tartozhatok hozzá... Szükségem
van rá... Jobban, mint hinném. De nem lehet...
- Mit szeretnél Gitta? - kérdezte halkan Ákos.
Tudom, hogy kettőnkre értette a kérdését, de én nem akartam
válaszolni, képtelen voltam rá. Tudnia kell, hogy őt akarom, de nem lehet...
Így nem... Úgy éreztem, hogy a gyűrűk most mintha bilincsként kötnének
valakihez olyanhoz, akihez nem akarom. Ez a tudat még inkább elkezdte marni a
szívem...
- Egy pohár vizet - suttogtam halkan a karjaiba. - Az most
jól esne.
Ákos bólintott, miközben magához ölelt, majd lassan
elengedett és magamra hagyott. Én mély levegőt vettem és odasétáltam az
erkélyajtó elé, és kibámultam a pesti tájra. A város csendes és nyugodt volt,
minden olyan békésnek tűnt. Pedig nem volt az... Semmi sem volt békés és jó, és
rám sem tudott nyugtatóan hatni a máskor szívmelengető látvány.
Ákos eközben visszatért, halkan mellém lépett és odanyújtotta
a poharat, majd ő is kibámult az ablakon.
- Újra együtt vagytok - mondta halkan, miközben én
belekortyoltam a vízbe. Nem bírtam válaszolni, csak a könnyeim újbóli útnak
indulása mutatta, hogy mindjárt megszakad a szívem.
- Nem, én csak... - kezdtem bele keserűen, de alig ment.
Nehezen visszanyeltem a könnyeimet, majd végre folytattam. - Előbb hazarepült
és nagyon maga alatt volt. Csak időt kér még tőlem... Esélyt... Annyira össze
volt törve, és egyszerűen esélyem sem volt tiltakozni. Csak az ujjaimra húzta a
gyűrűt, és... Nem tudom, képtelen voltam akkor ismét elküldeni. Majd megöl
belül a bűntudat. Én tudom, hogy vége, de ő nem akarja felfogni...
- Értem.
Megittam a maradék vizemet, majd mire bármit is tehettem
volna, Ákos kivette a kezemből és ismét magamra hagyott. Egyedül maradtam a
szívemet mardosó fájdalommal és tovább néztem ki üres tekintettel a városra. Mikor
hallottam, hogy Ákos visszaért a helyiségbe, folytattam.
- Majd megszakad a szívem, mert már nem bírok több fájdalmat
elviselni. Gyötör a bűntudat Gábor miatt, mert még a felesége vagyok és ő is
ebben a tudatban él. Közben pedig a szívem már rég máshol jár és ez egyszerűen
kettészakít - mondtam keserűen, majd hátat fordítottam az erkélyajtónak és
Ákosra néztem. Ő a nappali közepén állt és fájdalmas tekintettel nézett rám.
Azt láttam rajta, hogy talán végre megértett engem és átérzi, hogy mennyire
nehéz helyzetben érzem magam. Egy pillanatra azt láttam a szemén, hogy elszáll
belőle minden kétség, és elhatározásra jutott.
Közelebb lépett hozzám és gyengéden megfogta a kezeimet.
**************************
Tudom, hogy most extragonosz voltam, hogy itt fejeztem be a fejezetet, de nem véletlenül tettem így.:) A következő fejezet igazán különleges lesz, és ezzel indítjuk majd az új évet az oldalon.:)
Ez tényleg nagyon gonosz volt!
VálaszTörlésNagyon nagyon várom már!
Alig bírom ki. Csak ennyit tudok mondani: I love this story :D
-N-
De megéri várni rá szerintem.:) Túl hosszú lett volna egyben, és így két fejezetben jobb lesz szerintem:)
Törlés