Sziasztok!
Ahogy ígértem, ma elindul a történet második része. Sajnos családi okok miatt, bizonytalan ideig nem leszek gép előtt, ezért nem tudom, hogy mikor tudok majd nektek válaszolni. Az e heti és a jövő heti részek időzítő segítségével kerülnek fel, szóval nem maradtok friss nélkül.
Jó olvasást kívánok mindenkinek!
Morwen
*********************
1.
fejezet
Már hajnalodott, amikor anyuék és Emma szülei elköszöntek
tőlünk. Már csak Dani és Éva voltak a szobában, a többiek már mind kimentek.
- Dani. Megtennéd, hogy szólsz a történtekről Gabinak?
- Persze - felelte Dani, miközben búcsúzóul átölelte Emmát,
majd engem is. - Mit mondjak neki?
- Le kell mondani a fellépéseimet, körülbelül az
elkövetkezendő másfél hónapra, vagy még tovább. Még nem mondta az orvos, hogy
mennyi időre leszek kényszerpihenőre ítélve - mondtam nevetve.
- Legalább addig is Emmáékkal lehetsz, és talán az esküvőt
is megszervezhetitek, bár nem tudom mikorra tervezitek.
Emmára néztem kérdőn, mire egyszerre elnevettük magunkat.
- Ezt még nem beszéltük meg. Majd ha mind otthon leszünk,
akkor megvitatjuk - mondta Emma mosolyogva.
- Így van. Az eljegyzést ne említsd Gabinak, csak a
balesetet mondd el. Biztosan hamar napvilágra fog kerülni, és nem akarok
pánikot kelteni.
- Szerintem, ha egy ember is megtudta, akkor már pánikol az
egész táborod - mondta Dani nevetve.
- Sosem változol - mondtam neki nevetve.
- Én már csak ilyen vagyok. - tette hozzá mosolyogva. -
Megyek és intézkedek, ha bármire szükségetek van, szóljatok nyugodtan. Emma,
téged hazavigyelek?
Emma döbbenten nézett Danira, én pedig csak mosolyogtam
rajta és vártam, hogy elmondja Daninak, amit már rég tudtam.
- Eszem ágában sincs hazamenni nélkülük. Majd együtt
elhagyjuk a kórházat.
- Emma drágám, neked is pihenned kell, nem erőltetheted meg
magad - lépett hozzánk Éva. - Most már nem csak magadért felelsz. Én itt leszek
Dávid és Vanda mellett. Menj haza Danival pihenni.
- Anyu, tudod jól, hogy tőlük távol csak idegeskednék és nem
lenne egy nyugodt percem sem.
- Éva, beszélek az orvossal, hogy Emma itt maradhasson
mellettünk, ha ezt szeretné - mondtam és közben Emmára pillantottam, aki még
mindig mellettem ült a karomban. Nem szólt semmit, csak magabiztosan bólintott.
- Rendben - mondta beletörődve Éva. - Akkor én megyek, mert
Petiék már várnak. Nagyon vigyázzatok magatokra és hívjatok, ha bármire
szükségetek van.
- Úgy lesz - mondtam Évának miközben átölelt. - Köszönünk
mindent.
Éva csak bólintott, majd átölelte Emmát és Danival együtt
magunkra hagytak minket.
- Szóval, mikor szeretnél hozzám jönni? - fordultam Emma
felé mosolyogva.
- Azt hittem, hogy ezt majd otthon megbeszéljük - felelte
Emma.
- Mivel rengeteg időnk van, gondoltam beszélhetnénk erről.
Te mit szeretnél Emma?
- Ezt most komolyan kérdezed? - kérdezte nevetve. - Ha
rajtam múlna, már holnap igent mondanék neked.
Én is elnevettem magam, majd megcsókoltam. A szívem egy
óriásit dobbant, hogy mennyire nagy hévvel és határozottan felelt a kérdésemre.
Annyira aranyos és vidám volt, hogy teljesen elfelejtettem minden bajunkat.
Nehezen kivált a csókból, majd elhúzódott tőlem.
- Megnézem, hogy Vanda felébredt-e már.
- Rendben. Puszild meg őt helyettem is.
Emma nem felelt csak mosolyogva magamra hagyott, én pedig
nagyot sóhajtva hátradőltem a párnámra és a plafont néztem. Megállás nélkül
keringtek a gondolatok a fejemben, mintha sose akarnának pihenőre térni. Fáradt
voltam, de nem bírtam volna aludni. A szívemet jól eső érzés bizsergette, és ez
egy cseppet sem akart abbamaradni. De nem is akartam, hogy elmúljon.
Elmosolyodtam és visszaidéztem Emma arcát, mikor megkértem a kezét. Sose fogom
elfelejteni, hogy mennyire meghatottan nézett akkor rám. Szerelem, szerelem,
mennyire megőrjíti az embert! Kihozza belőle a legjobbat, vagy a legrosszabbat,
de a mi esetünkben az első volt az igaz. Izgatott lettem, ahogy ráeszméltem,
hogy az eddig messzi vágyaknak tűnő álmok ma valósággá váltak, és a közel jövőben
teljesülni fognak. Emma és egy gyönyörű, hófehér menyasszonyi ruha, szerelemtől
csillogó pillantások és... Még egy kisbaba. Újra apa leszek. Óvatosan
ízlelgettem magamban az édes érzést, ami eltöltötte az egész szívemet. Másfél
éve még nem is gondoltam volna, hogy most már a második gyermekem fogom várni
attól a nőtől, akibe feltétel nélkül szerelmes vagyok. Hihetetlen, hogy mennyit
változott az életem az elmúlt 3 évben! Sikerült befutnom, rengeteg szeretetet
kapok a mai napig a rajongóimtól, mellettem van Emma és Vanda, hamarosan
elveszem Emmát és közben izgatottan fogjuk várni a család újabb apró kis
tagját. Vajon fiú lesz vagy kislány? Elnevettem magam, hogy ennyire türelmetlen
és álmodozó lettem. Sose voltam ennyire a föld felett lebegő típus, de most
egyszerűen nem bírtam a földre leszállni. Újra elnevettem magam. Te jó ég,
Emma, mit műveltél velem? Boldog vagyok, úgy, mint még soha eddig életemben.
Most értettem csak meg, hogy az életem igazán csak Emma megismerése után lett
teljes és egész.
Hirtelen az ajtó felé kaptam a fejem, mert Imre jött be
rajta. Nem értettem, hogy mi történt, azt hittem már ő is elment.
- Zavarlak? - kérdezte amint közelebb lépett hozzám.
- Nem, dehogy - feleltem kedvesen, de közben gombóc nőtt a
torkomban. Nagyon tisztán emlékeztem még arra a beszélgetésre, ami pár hónapja
történt közte és köztem. Miután Emmával újra együtt voltunk, végre
megismerhettem az édesapját is. Láttam Imrén, hogy kétkedve fogadott, de talán
Vanda miatt legyűrte minden ellenérzését és látszólag elfogadott. Féltem attól,
hogy most teljesen jogosan, de számon kéri majd a neki tett ígéretemet.
- Örülök, hogy jól vagytok - mondta kimérten, de láttam
rajta, hogy valójában nem ezért jött.
- Igen, jól vagyunk. Nagyon hálás vagyok, hogy mindent én
kaptam és Emmáék jól vannak.
- Igen, szerencsétek volt - felelte szigorúan.
- Nézd Imre, tudom mit ígértem neked, amikor megismertél...
Nem akarom megszegni a szavam és nem is fogom. Mindennél jobban szeretem a
lányod és az unokáid. Óvni és védeni fogom őket - próbáltam győzködni őt, de
talán nem is neki, hanem magamnak szóltak a szavaim.
- Ma éjjel ez mégsem sikerült - felelte komoran. - Tudom,
hogy nem te voltál a felelős, mert akkor én intéztem volna el, hogy ne csak
ennyit kapj. De! Nem elég csak akarni. Jobban oda kell figyelned! Amikor velük
utazol, nem csak a saját életed van a kezedben. Mondd, mégis mit tettél volna,
ha valamelyikük nem száll ki élve abból a kocsiból? Láttad te egyáltalán, hogy
mi maradt belőle? - kérdezte fájdalmas arccal.
Nem bírtam felelni, mert a szívem a torkomban dobogott és
maga a tudat is, hogy Emma és Vanda nem éli túl... Elviselhetetlenül fájt. Mély
levegőt vettem és behunytam a szemem, hogy a könnyeim visszafojtsam. Imre előtt
egy pillanatra sem gyengülhetek el. Látnia kell, hogy nem felelőtlenül bízta
rám a lányát. Zoliban csalódott, bennem nem szabad!
- Hidd el Imre, minden erőmmel azon leszek, hogy ilyen többet
soha ne forduljon elő. Tudom, hogy nem reagáltam elég gyorsan, és ez az én
hibám volt - mondtam szigorúan magam elé.
Imre arca megenyhült, majd hirtelen leült a mellettem levő
egyik székre és szelíden nézett rám. Teljesen megdöbbentem, nem értettem a
hirtelen hangulatváltozást.
- Ne haragudj az előbbiért.
- Nem, teljesen igazad volt. Én is apa vagyok és tudom mit
érzel - feleltem összeszorult torokkal. Nagyon váratlan volt számomra ez a
helyzet. Sose láttam még Imrét ennyire nyíltnak és barátságosnak. Mintha egyik
percről a másikra minden megváltozott volna kettőnk között.
- Ez igaz Dávid - nagyot sóhajtott, majd a vállamra tette a
kezét és a szemembe nézett. - Vigyázzatok egymásra, és ezt most ne szúrjátok
el. Semmi előjele nem volt annak, hogy Emma és Zoli házassága nem működik.
Nagyon jól megvoltak, ez tény, de ez egyiküknek se volt elég. Amit meg is
értek, változnak az idők, ma már nem maradnak a fiatalok szerelem nélkül egy
házasságban. Ezért egyáltalán nem hibáztatom, hisz én is elváltam Évától.
Vigyázzatok arra, ami köztetek van. Egy házasságért dolgozni kell. Éva után ezt
én is megtanultam. Te ne szúrd el! Nem csak azért mondom ezt, mert Emma a
lányom és van nektek is gyereketek és most jön a következő. Mától nekem a vejem
vagy, szóval családtag vagy. A család pedig nagyon fontos, óvjuk és védjük
egymást. Ezt mi Évávalbe is tartottuk, még a válás után is. Bármi is történik
ezután, a családunk része maradsz, mindig is. Felejtsük el a múltat, tekintsünk
előre és csak azon dolgozzunk, hogy több ilyen tragédia ne történjen.
Levette a vállamról a kezét és felállt, majd az ajtó felé
lépett.
- Köszönöm - szóltam gyorsan, mire visszanézett rám. Még
mindig a szavai hatása alatt voltam. Azt se tudtam, hogy mit mondjak, annyira
meglepett. Úgy érzem, most fogadott csak igazán el.
Imre nem felelt semmit, csak biccentett, majd az ajtóhoz
lépett, de pont mikor kinyitotta volna, akkor lépett be Emma.
- Apu! - köszöntötte Emma mosolyogva majd megölelte. - Nem
is tudtam, hogy még itt vagy.
- Csak beugrottam elköszönni tőletek. Holnap meglátogatlak
titeket újra.
- Köszönöm - felelte Emma mosolyogva, majd elengedte Imrét.
- Sziasztok! - köszönt Imre.
- Szia! - köszöntünk egyszerre Emmával, mire Imre magunkra
hagyott minket.
Még mindig furcsa érzések kavarogtak bennem a szavai után.
Egyszerre volt melengető, amiért elfogadott engem, és egyszerre volt félelmetes
is. Tudtam, hogy most adta igazán oda nekem a lányát, én pedig csak most fogtam
fel, hogy mit is jelent ez. Húsz év múlva én is átélem majd azt, amit ő. Istenem,
add, hogy ez minél később jöjjön el! Még belegondolni is rossz, hogy mit
kellett Imrének átélnie az elmúlt éjszaka.
- Dávid jól vagy? - Emma szavai zökkentettek ki a
gondolkodásból. Már mellettem állt és aggódva fürkészett.
- Persze, jól vagyok - feleltem mosolyogva. Valahogy úgy
éreztem, hogy az iménti beszélgetést szeretné Imre, ha csak kettőnk közt
maradna ezért úgy döntöttem, hogy nem mondom el Emmának.
- Valamit mondott neked apu, igaz? - kérdezte aggódva.
- Csak elmondta, hogy örül, hogy jól vagyunk és gyors
felépülést kívánt.
- Értem - mondta Emma bizonytalanul. Láttam rajta, hogy
nagyon is jól tudja, hogy miről beszélhettünk Imrével, de végül nem erőltette a
dolgot, hanem mosolyogva leült mellém.
- Hogy van az én kis hercegnőm? - kérdeztem tőle elterelve a
szót. Persze nagyon is érdekelt, hogy mi van Vandával, de jelezni is akartam
ezzel, hogy nincs mit beszélnünk az előbb történtekről.
- Nemrég ébredt fel és az orvos szerint előbb rendbe fog
jönni, mint gondolták. Gyorsan gyógyul és a mély alvás sokat segített neki.
Holnap már fel is vehetem és áthozhatom hozzád.
- Alig várom, hogy újra a karomban tartsam. - öleltem
magamhoz szorosan és közben egy csókot nyomtam a homlokára. Lassan lesiklott a
kezem a hasára és megsimogattam.
- Nem bánod? - kérdezte tőlem felém fordulva és aggódva.
- Micsodát? - kérdeztem értetlenül.
- Hogy újra babát várok - mondta félszegen.
- Ennél nagyobb boldogság nem is érhetett volna. Sose
bánnám, még akkor sem, ha az ötödik gyermekünket hordanád a szíved alatt.
- Öt? - kérdezte Emma és a hangja egy oktávval feljebb
csúszott.
- Legalább ötöt szeretnék az én tündéri menyasszonyomtól.
Emma elnevette magát és nagy sokára nézett újra a szemembe,
de olyan tűzzel, hogy azt hittem menten rávetem magam.
- Nagyon szeretned kell engem ahhoz, hogy négy után, még egy
ötödik babát is bevállaljak.
- Minden percben azon leszek, hogy te könyörögj majd újabb
és újabb csemetékért - mondtam neki komolyan.
Emma döbbenten nézett rám, mire én nem bírtam tovább és
elnevettem magam. Olyan szemekkel nézett rám, hogy azt hittem menten összeesik
a döbbenettől.
- Ne aggódj, mindent meg fogunk együtt beszélni és semmit
sem fogok rád erőltetni.
- Nem is kell majd, ha legközelebb is ilyen óvatlanok
leszünk.
- A harmadik gyermekünknél ígérem, már mi fogunk dönteni,
nem a sors. Nem mintha bármi kifogásom lenne az ajándéka ellen, de nem akarom,
hogy te emiatt rosszul érezd magad vagy ne legyél készen rá.
- Köszönöm - mondta mosolyogva, majd visszabújt a karomba.
- Fiú lesz vagy lány? - kérdeztem halkan a hajába.
- Nem tudom - mondta elgondolkozva. - Vandánal volt egy
időszak, amikor egyszerűen tudtam, hogy kislányom lesz. De ez most még korai
kérdés - mondta mosolyogva. - Majd az orvosom megmondja a biztosat, amikor
eljött az ideje. De bármi is lesz, szeretni fogom teljes szívemből. Csak
egészséges legyen, a többi nem érdekel.
- Én is ezt szeretném - mondtam neki mosolyogva és
szorosabban átöleltem.
- Szeretnél egy kis Dávidot? - kérdezte nevetve.
- Ha kis Dávidot hordasz a szíved alatt, akkor Csabinak
szeretném nevezni. Persze csak, ha egyet értesz ezzel.
- Nekem tetszik ez a név. Olyan, mint a tied. Gyönyörű és
fenséges.
Elnevettem magam és felém fordítottam az arcát.
- És ha kislány lesz? - kérdeztem tőle.
- Vandát egyedül kellett elneveznem, és...
- És tökéletesen választottál. Szóval én milyen nevet
szeretnék, ha kislány lesz? Nagyon szeretem a Fanni és a Laura neveket. Neked
tetszik valamelyik?
- Mindkettő gyönyörű - mondta elgondolkozva, majd hirtelen
kibújt a karomból és rám nézett. - Ha kislány lesz, akkor kapja majd ezt a
nevet, ha viszont fiú lesz, akkor kapja a Csaba Dávid nevet. Vanda megkapta az
én nevem is, és szeretném, ha a fiúnk viselné a te nevedet is.
- Rendben, megegyeztünk - mondtam mosolyogva és
megcsókoltam. - Kilenc hónap hosszú idő, igaz? - kérdeztem türelmetlenül.
- Már csak nyolc van hátra - felelte nevetve. - De igen,
nagyon hosszú idő, és cseppet sem könnyű.
Hirtelen elkomorult az arcom, ahogy eszembe jutott, hogy
Vandával ezt egyedül kellett végigcsinálnia.
- Dávid, ne emészd magad újra. Most minden más lesz.
- Igen, ezt megígérem - mondtam végül megenyhülve.
- De addig is vár ránk még egy keresztelő és egy esküvő.
- Szóval még a baba születése előtt tényleg szeretnél hozzám
jönni? - kérdeztem tőle bizonytalanul.
- Igen, szeretnék, ha téged nem zavar.
- Nem, egyáltalán nem, sőt. Én lennék a legboldogabb, ha
minél előbb a férjed lehetnék.
Emma csak kedvesen elmosolyodott, majd megcsókolt és újra
hozzám bújt.
2. fejezet
Vandát egy héttel a baleset után hazaengedték, nekem viszont
két hétig kellett a kórházban maradnom. Ekkor kaptam végre járógipszet és
mankót, viszont még közel egy hónapig nem terhelhettem a jobb lábamra a teljes
testsúlyom. Örültem, hogy az erőnlétem jó volt, és nagyobb megterhelés nélkül
megbirkóztam az új helyzettel.
A rajongóim egy napra sem hagytak édesség és sütemény
nélkül. Gabinak kérnie kellett egy biztonsági őrt a szobám elé, aki viszont
minden este egy-egy ember beengedett hozzám, majd rohant is el közzé tenni a
híreket az állapotomról. Elmosolyodtam, hogy még most is mennyi szeretetet
kapok tőlük.
Miután Emmáék hazamentek megkértem Danit, hogy hozza be
nekem a laptopom, különben meg fogok őrülni a semmittevéstől. Ezután már sokkal
könnyebben repültek a napok, és a rajongóim is örültek, mert többet
beszélhettek velem. Bár mindannyian arról győzködtek, hogy ha ezen múlik, hogy
többet időt töltsek velük, akkor köszönik szépen, de nem kérnek belőle.
Elmosolyodtam a szebbnél szebb üzeneteken. Sok erőt adott, hogy támogatnak
engem és Emmát is. Teljesen elfogadták őt, és senki sem bántotta.
Feszülten vártam már a délutánt, hogy Dani értem jöjjön és
hazavigyen. Szélesen vigyorgott, amikor belépett a kórterembe és azonnal
átölelt, majdnem eldöntve engem.
- Óvatosan öcsi, nem olyan stabil ez a mankó meg a gipsz -
mondtam neki szemrehányóan.
- Ne aggódj, úgyis visszapattannál a földről - mondta
nevetve.
- Miért is hittem, hogy különleges bánásmódban fogok
részesülni tőled? - mondtam szem forgatva neki, mire mindketten elnevettük
egymást.
- Ne komédiázzunk, hanem induljunk. Emma ma már vagy ötször
hívott, hogy mikor viszlek már haza.
- Csodálkozol ezen? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem. Imádnivaló, ahogy aggódik érted. Borzasztóan
szerelmes beléd, amit egyáltalán nem értek - mondta nevetve.
- Ha tovább piszkálsz, esküszöm lecsaplak ezzel a mankóval -
azzal fenyegetésképpen felemeltem a mankóm, aminek majdnem az lett az
eredménye, hogy seggre ültem.
- Jobb ha leállsz Dávid, mielőtt még újra eltöröd a lábad,
aztán akkor várhatsz még jó darabig arra, hogy Emmát elvedd.
- Ne is mondd! Még három hónap van addig, fogalmam sincs
hogy bírok majd addig várni.
- Ennyire be akarod kötni a fejed? - kérdezte nevetve.
- Dani fogd be, különben tényleg megverlek!
Dani csak végignézett rajtam, majd elnevette magát.
- Három hónap múlva már nem mernél így piszkálni, mert alul
maradnál - fenyegettem meg nevetve.
- Arról ne is álmodj.
Csak forgattam a szemeimet, mire ő újra elnevette magát,
majd végül felkapta a bőröndöm és kisétáltunk a szobából. Egész jól ment már a
sétálás és jó érzés is volt végre a magam urának lenni, bár tudtam, hogy még
így se fogok tudni mindent magam csinálni.
Amint beléptünk a lakásba Emma majdnem a nyakamba ugrott.
Szenvedélyesen megcsókolt, mire Dani csak illedelmesen köhintett egyet, bár én
legszívesebben betapasztottam volna a száját a mankómmal.
- Látom, hogy innentől már boldogulni fogtok. Ha bármi kell
Emma, csak hívj.
- Rendben Dani, nagyon szépen köszönök mindent.
- Nincs mit sógorném - mondta mosolyogva Dani, majd
megölelte Emmát és felém fordult. - Nincs harag? - kérdezte mosolyogva.
- Nincs - mondtam nevetve, majd átöleltük egymást. - Kösz
mindent Dani.
- Ugyan. Legközelebb fordítva lesz, majd jó? - mondta
nevetve.
- Na azt inkább ne Dani - mondtam szigorúan. - Ne legyél
felelőtlen!
- Nem kell felelőtlennek lenni, hogy balesete legyen az
embernek. Sajnos itt vagytok erre ti az élő példák.
- Ne is beszéljünk erről. Vége van, és mind jól vagyunk.
- Rendben Dávid. Megyek most már a dolgomra. Sziasztok!
- Szia! - köszöntünk el kórusban Emmával.
Miután Emma becsukta az ajtót, felém fordult.
- Vanda hogy van? - kérdeztem tőle azonnal.
- Még alszik, nemsokára fel fog kelni. Meg szeretnéd nézni?
- Mióta hazaengedték a kórházból nem láttam, szóval minden
vágyam, hogy újra lássam őt.
Emma csak elmosolyodott majd halkan bementünk Vanda
szobájába.
Vanda nyugodtan aludt, és olyan békés volt, mintha semmi sem
történt volna velünk két héttel ezelőtt. Mindent megadtam volna akkor azért,
hogy majd ugyanilyen békésen lássam még őt aludni. Óvatlanul is kicsordultak a
könnyeim, ahogy őt néztem. Letöröltem őket, majd Emmával csendben kisétáltunk a
szobából.
- Jól vagy? - kérdezte Emma aggódva, mire én csak mosolyogva
bólintottam. Leültem a kanapéra és magamhoz húztam. Finoman megsimogattam az
arcát, amire ő lehunyta a szemét és élvezte az érintésem, én pedig azt, hogy
közben nézhetem őt. Finoman megcsókoltam, majd percekig csak csendben ültünk
egymás mellett, szorosan átölelve a másikat.
- Kész a vacsora. Szeretnél enni? - kérdezte pár perccel
később Emma.
- Farkaséhes vagyok, szóval igen.
- Rendben, akkor megterítek. Szólok ha kész van - azzal
felállt és kiment a konyhába. Én is felkeltem a kanapéról és bementem a
szobánkba. A régi bőröndömhöz léptem és csendben kivettem belőle a hónapokkal
ezelőtt megvett kis fehér dobozkát. Elmosolyodtam, majd zsebre tettem. Ezután a
szekrényemhez léptem és felvettem egy másik pólót. Tudtam, hogy esélyem sincs
elvinni Emmát ilyen állapotban bárhova is. Örülhettem, ha az esküvőre rendbe
jövök. De a gyűrű átadását nem akartam tovább halogatni.
- Mit csinálsz Dávid? -
lépett be Emma a szobába, és közben kíváncsian rám nézett.
- Felvettem egy másik pólót.
- Miért nem szóltál nekem? - kérdezte kedvesen, majd hozzám
sétált és óvatosan átölelt.
- Mert amit csak tudok, szeretnék magam megcsinálni. Nem
hiányzik még egy gyerek a házhoz, pláne ilyen óriási kivitelben - mondtam neki
nevetve.
- Ne viccelj Dávid, természetes, hogy amiben tudok, segítek
neked.
- Tudom édesem. De ne félts, jól vagyok - mondtam kedvesen
és megsimogattam az arcát. - Menjünk enni, mert tényleg éhen halok.
- Rendben - mondta nevetve.
Kisétáltunk a konyhába, majd csendesen megvacsoráztunk. Emma
épp bepakolta a mosogatógépbe az edényeket, amikor Vanda felsírt.
- Hagyd csak, majd én megyek - mondtam, majd kimentem a
konyhából és egyenesen Vanda szobájába mentem.
A kiságy mellé tettem a széket, majd letettem a mankókat és
óvatosan megálltam a bal lábamon.
- Menni fog ez - mondtam halkan magam elé.
Lassan felvettem Vandát, majd minden gond nélkül leültem
vele a székre. Elmosolyodtam, ahogy szinte azonnal megnyugodott a karomban. Pár
perce ringattam csak és becézgettem, amikor Emma is csatlakozott hozzánk.
- Dávid, hogy vetted ki Vandát? - kérdezte döbbenten.
- Ne aggódj Emma, minden rendben van - mondtam mosolyogva. -
Azt hiszem éhes.
- Igen, itt az ideje, hogy egyen - felelte megnyugodva Emma,
majd átvette tőlem Vandát és leült vele a másik székre.
Vanda csendben evett, majd jól esően nyújtózott Emma
karjaiban.
- Szeretnéd álomba ringatni? - kérdezte halkan Emma.
- Hetek óta ez minden vágyam - mondtam mosolyogva, majd
átvettem Vandát. - Nyugodtan magunkra hagyhatsz minket, nem lesz semmi baj.
Emma csak bólintott, majd végül magunkra hagyott. Vanda
nagyon hamar elaludt, de én még képes lettem volna órákig nézni, ahogy alszik
békésen a karomban. Végül óvatosan felálltam vele és visszafektettem az ágyába.
Elmosolyodtam, hogy ez különösebb gond nélkül sikerült.
Halkan kimenten Vandától, majd Emmát kerestem a szememmel. A
teraszon megpillantottam, ahol merengve nézte a város fényeit. Halkan
elindultam felé és elmosolyodtam. Tökéletes lesz.
Egy pillanatra összerezzent, amikor észrevette, hogy
csatlakoztam hozzá. Mögé sétáltam és egyik kezemmel a mankóra támaszkodtam, míg
a másikat nekitámasztottam a falnak és a szabad kezemmel átöleltem hátulról.
- Mit csinálsz idekint? - kérdeztem halkan a fülébe,
miközben az én szemem is a messzeséget kezdte el pásztázni.
- Csak nézem a várost és közben gondolkodok.
- Megtudhatom, hogy min?
- Az elkövetkező dolgokon, amik ránk várnak.
- Csak szépen sorjában mindent. A keresztelőt ugyan el
kellett halasztanunk, de két hét múlva megtartjuk.
- Igen.
- Még mindig azt szeretnéd, hogy Attila legyen Vanda
keresztapja?
- Igen. Ő a legidősebb testvéred, és ez így van rendjén.
Különben is, mindenki sorra fog kerülni, ha tényleg öt gyereket szeretnél -
mondta nevetve, majd hirtelen komolyra vált a hangja. - Tényleg, miért öt? Más
csak általában kettőt vagy hármat szeretne.
- Nem azért dolgoztam ennyit, hogy egyedül élvezzem a
gyümölcsét. És ha már megtehetjük és valóban ezt szeretnénk, akkor nem látom
semmi akadályát a nagy családnak.
Emma nem szólt semmit, de tudtam, hogy elmosolyodott.
- Még három hónap. Addigra rendbe jövök és mosolyogva foglak
elvenni.
- Már alig várom - felelte halkan.
- De előtte ígértem neked valamit.
Emma összerezzent, majd hátranézett a karomban. - Mire
célzol?
Elmosolyodtam, majd elengedtem őt a szabad kezemmel és
kivettem a zsebemből a kis dobozt. A nappaliból kiszűrődő fényben tökéletesen
láttam a dobozka minden apró kis díszítését. Újra átöleltem Emmát, de ezúttal a
doboz a kezemben volt. Nem kellett látnom Emma arcát ahhoz, hogy tudjam miként
néz most le a kezemben levő kis ékszerdobozra. Az arcom az övé mellé tettem és
úgy néztem le én is a kezemre. Óvatosan egy kézzel kinyitottam és éreztem, hogy
Emma szava elakadt, ahogy a gyűrűt megpillantotta. Egy könnycseppet éreztem meg
a kezemen. Letettem a másik mankót is és egy lábon óvatosan megálltam. Átettem
a szabaddá vált kezembe a dobozt, a másikkal pedig letöröltem a könnyeit. Utána
kivettem a gyűrűt és lassan felhúztam Emma bal kezére. Egyre jobban rázkódott a
sírástól a karjaimban, és azt vettem észre, hogy az én szemeim is könnyesek.
Nem kellettek szavak ahhoz, hogy meghitt legyen ez a pillanat. Minden mozdulat,
érintés és ölelés magáért beszélt. Ennél szebb alkalmat a gyűrűje átadására nem
is találhattam volna. Szorosan átöleltem őt és a vállára tettem az állam.
- Szeretlek - mondtam neki halkan a fülétől pár
centiméterre.
- Én is szeretlek Dávid - mondta elcsukló hangon.
Lágyan megsimogattam az arcát és letöröltem a könnyeit. Ő
lassan megfordult a karomban és pár centiméterre az arcomtól mélyen a szemembe
nézett. Időm sem volt felfogni, hogy mennyire gyönyörű, már meg is csókolt.
Hosszú percekig csókolóztunk, amikor óvatosan elszakadtam az ajkától.
Mosolyogva néztem rá és újra megsimogattam az arcát.
- Menjünk be, mert kezd hűvös lenni.
Emma csak bólintott, mire én elengedtem őt, magamhoz vettem
a mankóimat, majd bementem a lakásba és leültem a kanapéra. Emma becsukta a
teraszajtót, majd ő is csatlakozott hozzám. Le akart ülni mellém, de én azonnal
szó nélkül az ölembe ültettem és megcsókoltam.
- Dávid, a lábad - mondta ijedten és elszakadt a számtól.
- Nem kell azt félteni, ne aggódj Emma.
Bizonytalanul elmosolyodott, majd végül ő csókolt meg újra.
Hiába voltunk korlátozva a gipszem miatt, nem hiányzott a romantika és a
szenvedély az érintéseinkből. Nem is hittem volna, hogy ilyen érzékien lehet
szeretkezni, miközben az egyik lába az embernek ki van vonva a forgalomból.
Annyira más érzés volt most minden. Emma már a menyasszonyom volt és emiatt
valamiért az érzés is más volt. Védekeznünk sem kellett már, és ez is őrülten
fokozta bennünk a tüzet. Nagyon jól tudtam, hogy miért. A legelső esténk és az
azt követő nap óta nem voltunk így együtt. Volt valami izgalmas, felemelő és
fantasztikus az egész helyzetben. Igaz, hogy Emma irányított, de utána úgy
ziláltunk mindketten egymás karjaiban, mintha maratont futottunk volna, ami
tekintve az én állapotomat, lehetetlen lett volna.
Lassan elváltunk egymástól, majd úgy döntöttünk, hogy a
szobában folytatjuk. Csókolózva dőltünk le az ágyra, hogy újra és újra egymáséi
legyünk.
3. fejezet
Fáradtan, de jókedvűen keltünk másnap Emmával. Minden olyan
nyugodt és boldog volt. Nem volt kedvem semmihez sem, legszívesebben az egész
napot az ágyban töltöttem volna vele. Emma mosolyogva feküdt mellettem, a kezét
az arca elé tartotta, és úgy nézte a hajnali napfényben az ujján csillogó
gyűrűt.
- Tetszik? - kérdeztem tőle halkan, mire összerezzent.
- Felébredtél - fordult felém mosolyogva, megcsókolt, majd
újra maga elé tartotta a kezét. - Gyönyörű. Biztosan egy vagyonba került.
- Shh, az nem rád tartozik - mondtam neki mosolyogva, mire
elhúzta a száját. - Ne legyél morcos, különben megcsikizlek - mondtam nevetve,
majd finoman megcsikiztem és együtt nevettünk.
- Oké, oké, ígérem többet nem fog emiatt marni a bűntudat.
- Ne is, mert kapsz tőlem még egyet.
- Rendben, csendben maradok - mondta nevetve, majd hirtelen
megfagyott és felpattant az ágyról. Időm sem volt megkérdezni, hogy mi történt,
már rohant is ki a szobából.
Én is felkeltem és a szekrényemhez botorkáltam, hogy
felvegyek valami ruhát. Igyekeztem sietni, majd Emma után indultam volna, de ő
addigra már vissza is tért felöltözve
- Jól vagy? - fordultam felé aggódva.
- Persze, csak kezdődnek a rosszullétek - felelte elgyötört
arccal, majd leült az ágyra.
- Vandánál is ilyen korán kezdődtek? - kérdeztem aggódva,
majd én is leültem mellé.
- Igazából nem tudom - mondta elgondolkozva. - Tudod négy
hetes terhes voltam, amikor elhagytál, és nyolc hetes elmúltam, amikor
megtudtam, hogy babát várok. Közel egy hónapig ki se léptem a lakásból, csak
magamba zuhanva otthon vegetáltam. Ha rosszul is voltam, akkor azt az
idegességnek, a depressziónak és a sok sírásnak tudtam be.
Nem bírtam megszólalni, annyira elfogott a bűntudat.
Próbáltam elfogadni, hogy akkor régen így alakultak a dolgok, és akárhányszor
megállapítottam magamban, hogy nem tehettem volna semmit az ellen, hogy ne így
alakuljanak, mindig újra és újra kezdtem az önmarcangolást.
- Dávid, ne kezd kérlek újra. Most minden más lesz, ne
emészd magad ezen. Kérlek. Ne hozzuk fel többet ezt a témát - mondta szomorúan
és kérlelve nézett rám.
- Rendben - feleltem beletörődve.
A következő pillanatban Vanda felsírt, Emma pedig sóhajtva
felállt mellőlem.
- Kezdődik a nap - mondta mosolyogva.
- Azonnal megyek én is utánad - mondtam neki, mikor ő már az
ajtóban volt. Nem felelt, csak elmosolyodott és ment tovább.
Felvettem a pólómat is, amire Emma érkezése előtt még nem
volt időm majd követtem őt. Épp Vandát tette tisztába, majd leült és megetette.
Én csak mosolyogva néztem őket az ajtónak támaszkodva. Emma elkapta a
pillantásomat és mosolyogva rám nézett.
- Min mosolyogsz olyan
szívdöglesztően?
Elnevettem magam, majd rákacsintottam a poén kedvéért,
amitől elvörösödött én pedig csak tovább mosolyogtam. Szóval ennyire jó érzés,
hogy ilyen nagy hatással vagyok arra a nőre, akit szívből szeretek.
- Gyönyörűek vagytok - mondtam végül, mire Emma még inkább
elpirult.
- Igazán tudod, hogy miként hozz zavarba - mondta nevetve,
majd hirtelen megint elkomorult az arca. Óvatosan visszatette Vandát a
kiságyba, aki azonnal felsírt, majd elrohant mellettem a fürdőszoba felé.
Annyira bántott, hogy nem tudok ebben segíteni neki, csak végig kell néznem,
ahogy megbirkózik a benne lezajló változásokkal. Vandához sétáltam, és ugyanúgy
mint tegnap este, kivettem a kiságyból és elkezdtem ringatni, hogy
megnyugtassam. Utána befektettem a kiságyába és mellé tettem a kedvenc maciját
amivel aludni szokott. Látszólag nem akart aludni, hanem érdeklődve nézte a
macit és pofozta. Tündéri volt, ahogy a kis kezeivel szorította, lóbálta, majd
eldobta. Csendesen álltam felette és néztem, hogy mit ügyködik. Emma közben
visszatért és kihúzta a függönyt, hogy több fény jöjjön be a szobába. Leült az
egyik székre, majd minket nézett.
Én is mellé ültem és átöleltem.
- Jól vagy?
- Szerinted? - kérdezte mosolyogva. - Ez sajnos ezzel együtt
jár. De egyáltalán nem bánom, ha még egy ilyen kis csodát kapunk, mint Vanda.
Mosolyogva bólintottam, majd egy csókot nyomtam a homlokára.
Nagyon megviselt volt, de jólesően behunyta a szemét, ahogy hozzáértem.
Szinte suttogva szólalt meg, de a hangja meghatottságtól
csengett.
- Mikor tavaly júniusban találkoztunk, nem hittem volna,
hogy ma itt fogunk ülni és a kislányunkat fogjuk ámulattal nézni. Akkor azt sem
gondoltam volna, hogy te ennyire családcentrikus vagy.
- Mindig is az voltam, csak addig még nem találtam meg azt a
nőt, akivel összekötném az életem. Emma - finoman felemeltem az állát, hogy rám
nézzen - semmit sem bántam meg. Ma is ugyanúgy tennék, mint akkor júniusban.
Életem egyik legszebb hónapja volt, és miután újra találkoztunk minden csak
egyre jobb és szebb lett.
Kedvesen elmosolyodott, majd hirtelen megdöbbent, ahogy
Vanda felé pillantott. Én nem láthattam mi történt, mert Emma felé voltam
fordulva.
- Vanda - mondta halkan és csillogó szemekkel.
Én is felé pillantottam és amit akkor láttam, arra nincsenek
szavak. Vanda erősen szorította a kiságy rácsait és erőlködve próbálta magát
felhúzni a segítségével. A kis arca teljesen belevörösödött, de nem adta fel.
Éreztem, ahogy a könnyek gyűlnek a szememben, de nem bírtam megszólalni. Ez a
látvány, ez az érzés... Elmondhatatlan. Emma megszorította a kezem és
hallottam, hogy mellettem sír. Vanda tovább erőlködött, és cseppet sem tűnt
úgy, mint aki feladja. Többször felhúzta magát pár centire, de mindig visszaesett.
Mi csak némán ültünk mellette és néztük, ahogy kitartóan újra és újra
megpróbálja. Már vagy tíz perce küzdött, amikor egyszer csak erősen megmarkolta
a rácsot és végre teljes erőből felhúzta magát. Szélesen elvigyorodott, ahogy
sikerült neki, mi pedig egyszerre kezdtünk el könnyes szemmel nevetni rajta.
Emma felállt és leguggolt Vanda elé, hogy egy szintben legyen a szeme
Vandáéval. Vanda mosolyogva ránézett és jóízűen kacarászott.
- Nagyon ügyes kislány vagy, nagyon ügyes vagy - mondta neki
Emma sírva, de roppant büszkén. - Kitartó vagy mint apuci.
Felnevettem és én is melléjük sétáltam. Vanda felnézett rám
és rám nevetett, mintha tudta volna, hogy róla van szó és épp borzasztóan
büszkék rá a szülei.
Hirtelen visszadőlt a párnájára és újra magához húzta a
mackóját. Emma felállt és sírva átölelt.
- Ne aggódj, ez csak a hormonok miatt van - mondta szipogva
és közben nevetett.
- Én is meghatódtam, nem kell szabadkoznod - mondtam és
közben végigsimítottam a hátát. - Azt hiszem ideje telefonálnunk. Attilát fel
kell hívnom, hogy a keresztelővel kapcsolatban minden rendben van-e.
- Rendben. Kiviszem Vandát a nappaliba. Vigyázol rá amíg én
készítek reggelit?
- Persze.
Elengedtük egymást és kimentünk a nappaliba. Emma betette a
járókában levő matracra Vandát, majd kiment a konyhába. Én mosolyogva néztem
Vandát közben pedig Attilát tárcsáztam.
- Szia Attila! Persze, minden rendben van, Dani délután
hazahozott. Igen, a keresztelővel kapcsolatban hívlak, hogy minden rendben
van-e. Rendben. Annyira hálás vagyok, hogy segítesz nekünk megszervezni az
egészet. Igen, köszönöm, majd szólok Emmának is. Ha már a keresztlányodról van
szó... Képzeld, ma reggel felhúzta magát és felült. Nem, nem elsőre, de
kitartóan próbálkozott. Utána pedig büszkén kacarászott magán. Várj csak! -
szólaltam meg hirtelen miközben Vandára pillantottam. - Újra megpróbálja.
Visszahívlak videóhívással.
Gyorsan letettem a telefont és máris újra tárcsáztam, közben
pedig Vandához sétáltam.
- Itt is vagyunk Attila. Emma, gyere gyorsan! - kiabáltam Emma
felé a konyhába. Emma azonnal jött, és kíváncsian nézett engem, amint lehajolva
Vandát veszem a telefonnal.
- Mit csinálsz? - kérdezte Emma kíváncsian, amikor mellém
ért.
- Szia Emma! - köszönt hírtelen Attila, mire Emma döbbenten
nézett a kezemben lévő telefonra.
- Attila? - kérdezte Emma csodálkozva.
- Épp beszéltünk, miközben Vanda újra elkezdett próbálkozni.
Mindjárt felül megint.
Igazam lett, mert Vanda nem adta fel. Nem volt min felhúznia
magát, de kicsit oldalra fordult és a kezével eltolta magát a földtől. Teljesen
kivörösödött megint, de nem adta fel, addig tolta magát, míg nem került ülő
helyzetbe. Újra nevetni kezdett, mire mi is elnevettük magunkat, Attilával
egyetemben.
- Köszönöm, hogy ezt megmutattátok nekem. De azt ajánlom,
hogy minél előbb vegyétek fel videóra, különben anyuék vérig sértődnek - mondta
nevetve, mire elvettem a képet Vandáról és Attilára néztem.
- Igazad van, ezentúl kamerával fogunk mindenhova mászkálni
- mondtam nevetve. - Ha bármi új híred van a keresztelővel kapcsolatban, akkor
szólj azonnal.
- Rendben. Sziasztok! - köszönt el mosolyogva.
- Szia! - köszöntünk el egyszerre Attilától.
Letettem a telefont, majd csendben néztük tovább Vandát,
amint játszott a macijával. Hirtelen ásított egy nagyot, majd fáradtan hanyatt
dőlt. Elnevettük magunkat rajta, mire kíváncsian pislogott ránk óriási
szemekkel. Annyira gyönyörű és csodálatos volt. A mai napig boldogság áradt
szét bennem, amikor őt néztem.
- Gyere menjünk reggelizni - mondta Emma. - Most pihenni fog
egy darabig, mert elfáradt.
- Ennyi munka után, nem is csodálom - mondtam büszkén, majd
Emma felé fordultam.
- Hosszú még a nap és nem hiszem, hogy ma nem fog többet
próbálkozni - mondta csillogó szemekkel Emma. - Gyere, menjünk.
Utoljára még ránéztem Vandára, aki épp megint egy hatalmasat
ásított. Elmosolyodtam, majd követtem Emmát a konyhába.
4. fejezet
Emma is és én is egyre izgatottabbak lettünk a mai
keresztelő miatt. Bíztunk abban, hogy minden rendben lesz és nem lesz semmi
probléma. Minden közeli rokonunkat elhívtuk, és számítottunk rá, hogy sokan el
is tudnak jönni. Reggel Emma idegesen öltöztette fel Vandát, aki csak
mosolyogva tűrte, hogy feladja rá a gyönyörű fehér szoknyáját. Ahogy
megpillantottam, tényleg úgy láttam, hogy most egy igazi kis hercegnő. Alig
volt időm csodálni őt a járókájában, amint ülve játszik a macijával, amikor
csengettek.
- Ez Dani lesz - mondta Emma, és már rohant is kinyitni az
ajtót. - Szia Dani! - köszönt mosolyogva az öcsémnek.
- Szia Emma! - köszönt Dani és megölelte Emmát, majd hozzám
sétált. - Dávid, szia!
Átöleltük egymást majd csillogó szemekkel ő is Vandát kezdte
csodálni.
- Napról napra egyre nagyobb. Úgy nő mint egy gomba - mondta
nevetve. - És egyre szebb. Még jó, hogy tőled csak a szemeid örökölte - mondta
piszkálódva, mire én csak oldalba böktem.
- Köszönöm, hogy eljöttél fuvarozni és szekálni - mondtam
neki mérgesen, mire csak még jobban nevetett.
- Szívesen, bármikor. Ha kész vagytok, akkor induljunk.
Anyuék már felértek Pestre, a templomban vannak.
- Akkor ne késlekedjünk mi sem - mondta Emma, majd felvette
Vandát és elindult az ajtó felé és mi is követtük őket le a kocsihoz. Emma
betette Vandát a babaülésbe, majd Vanda mellé ült. Dani végül úgy döntött, hogy
jobb ha vesz babaülést a kocsijába, mert sokszor vitte az autóban Vandát.
Hamar a templomnál voltunk. Nem igazán figyeltem semmire
sem, csak csendben és izgatottan vártam a keresztelőt. Teljesen más érzés volt
a saját kislányom keresztelőjén lenni, mint bárki másén. A keresztlányomé is
teljesen más volt és az akkor bennem levő érzésekkel sem volt ez most
összehasonlítható.
Anyu és apu is izgatott volt, de a legizgatottabb Emma és én
utánam Attila lehetett. Végül nem választottunk keresztanyát Vandának, úgy
döntöttünk, hogy majd Attila felesége lesz a keresztanya. Peti és Dani esetében
is ezt szerettük volna. A most születendő kisbabának még nem sikerült eldöntenünk,
hogy Peti vagy Dani lesz-e a keresztapukája, de még korainak is tartottunk
erről beszélni. Közel egy évünk volt még dönteni.
Lassan mindenki elfoglalta a helyét. Nagyon jó ötlet volt,
hogy nem egy mise mellett szerveztük meg a keresztelőt, különben nem fért volna
el mindenki a templomba. Sok barátunk eljött, aminek nagyon örültünk.
Szerencsére titokban tartottuk a keresztelőt, ezért a rajongóink nem zavarták
meg a családi eseményt. Nagyon szerettem őket, de ennek az eseménynek csak a
családról kellett szólnia. Így tartottuk ezt jónak.
A pap egy rövid szentmisét tartott, amire próbáltam nagyon
odafigyelni, de Vanda mellett szinte lehetetlen volt. Állandóan a kezemmel
akart játszani, hiába Emma ölében ült. Végül átvettem őt és halkan játszottam
vele, hogy csendben maradjon. Jobb volt, hogy néha a nevetése hallatszott a pap
beszéde alatt, mintha sírt volna.
Közel húsz perces beszéd után eljött a keresztelő pillanata.
Emma átvette Vandát, majd előre sétáltak Attilával a pap mellé. Én az első
sorban maradtam, mert így láttuk jobbnak. Mankó nélkül még mindig nem
közlekedhettem.
Emma végig sírt, annyira meg volt hatódva, Attila pedig
félszegen állt mellette és ő tartotta Vandát, míg a pap megkeresztelte. Vanda
nem sírt fel, mint a legtöbb baba szokott, csendben tűrte a keresztelést.
Ezután Attila tartotta továbbra is, Emma pedig visszaült mellém. Attila
elmondta a pap után az esküjét, majd helyet foglalt mellettünk. Újra átvettem
Vandát, ő pedig tovább játszott a kezemmel, mintha semmi sem történt volna. Még
egy ideig beszélt a pap, majd hamar véget is ért a keresztelő. Utána sorra
gratulált nekünk mindenki, mintha most esküdtünk volna. Elmosolyodtam, mert
tudtam, hogy hamarosan ez is el fog jönni.
Miután végeztünk, anyuékkal és Emma szüleivel hazamentünk.
Nem sok időt töltöttek nálunk, így a vasárnap többi része csak a miénk volt.
Ennek kifejezetten örültem, mert hétfőn be kellett mennem a kórházba
ellenőrzésre. Meg kellett vizsgálni a lábam, hogy minden rendben van-e és ha
igen, akkor végre olyan gipszet kapok, ami mellé nem fog kelleni a mankó.
- Emma, akkor holnap 11 órára érted jövök és mehetünk az
orvoshoz. - szólalt meg hírtelen Éva.
- Orvoshoz? - kaptam fel hirtelen a fejem, mert nem értettem
miről van szó.
- Dávid, nekem is holnap kell mennem az orvosomhoz. Eljött
az ideje a következő vizsgálatnak. Az elsőt elvégezték a kórházban, de
szeretnék a saját nőgyógyászomhoz járni.
Teljesen ledöbbentem és szóhoz sem bírtam jutni. Hogy is
felejthettem el? És pont holnap, amikor nekem a kórházba kell menni?
- Pont holnap? De én veled akartam menni - mondtam
csalódottan és még mindig nem értettem, hogy miként felejthettem ezt el.
- Nem kell aggódnod Dávid, semmi lényeges információt nem
fog holnap mondani az orvos. Csak szépen elmondja nekem, hogy minden rendben van,
megkapom a kiskönyvem, aztán elküld vagy ezer féle vizsgálatra - mondta Emma
mosolyogva, majd odalépett mellém és átölelt. - Ne aggódj, a következőre majd
együtt megyünk.
Nem bírtam megnyugodni, hiába kérte, de tudtam, hogy bele
kell törődnöm. A kórházi látogatásom nem halaszthattam el, és ez nagyon
bosszantott.
- Rendben - mondtam végül megenyhülve. - De amint végeztetek
fel kell hívnod.
- Úgy lesz - mondta kedvesen, majd megcsókolt.
- Én megyek is, reggel találkozunk. - mondta Éva mosolyogva
majd mindkettőnket megölelt.
- Velem sajnos nem, mert 9 órára a kórházban kell lennem.
- Értem. Akkor szervusz Dávid drágám. Vigyázzatok egymásra
és ne aggódjatok, minden rendben lesz. Sziasztok!
- Szia! - köszöntünk el egyszerre, majd Emma becsukta Éva
mögött az ajtót.
- Menjünk enni, mert farkaséhes vagyok - mondta Emma, majd
el is indult a konyhába. Vanda már aludt, így nyugodtan ülhettünk le ebédelni.
- Hogy tetszett a keresztelő? - kérdezte Emma, miután
végeztünk és betette mosogatógépbe a tányérokat.
- Igazából nem sokra emlékszem, mert Vanda lekötött -
mondtam mosolyogva.
- Még jó, hogy készítettünk róla videót - mondta nevetve. -
Valóban nagyon aktív volt ma. Nem csoda, hogy már alszik is.
- Ha már Vanda ilyen jó kislány és sokat alszik, tölthetnénk
együtt egy kis időt.
- Tudod, hogy ma nem lehet - mondta Emma elszomorodva.
- Nem is arra gondoltam, tudom, hogy most nem lehet.
Nézhetnénk egy filmet, míg Vanda felkel, utána pedig úgyis egész délután vele
fogunk játszani.
- Rendben. Menjünk - mondta elmosolyodva Emma, majd elindult
ki a nappaliba én pedig utána. Betette a kedvenc filmet a lejátszóban, majd
mellém ült a kanapéra és a karjaimba fészkelte magát. Kis idő után hanyatt
feküdt a kanapén, a fejét az ölembe hajtotta és úgy nézte tovább a filmet. Én
csendben játszadoztam a hajával és közben óhatatlanul is őt néztem, ahogy
elpityeredik a főszereplő halálán. Csak mosolyogtam rajta és letöröltem a könnyeit.
- Nem is nézed - nézett rám szemrehányóan.
- Eleget láttam már Pitt halálát. Engem valahogy nem mozgat
meg - mondtam neki mosolyogva.
- Hé! Engem sem! - mondta nekem felháborodva, majd hirtelen
felült és bosszankodva rám nézett.
- Pedig úgy sírtál a halálán, mint aki teljesen odavan érte
- mondtam mosolyogva.
- Ez nem igaz. Csak meghatódtam. Ha nem lennék terhes, én is
csak nevetnék rajta, de már megszoktam, hogy ilyenkor más a világ számomra.
- Talán még ez eseted is más lett - folytattam tovább és igyekeztem
bánatos arcot vágni, ami fogalmam sincs, hogy mennyire sikerült.
- Miért mondasz ilyen képtelenséget? - mondta szinte már
sírva.
Hoppá, ez nem jött össze. Tényleg nem lehet ilyenkor
viccelődni vele.
- Jaj Emma, csak vicceltem - mondtam megenyhült arccal és át
akartam ölelni, mire ő mérgesen fújt egyet, majd sírva felpattant a kanapéról
és beviharzott a szobába. Egy pillanatra köpni nyelni sem tudtam, annyira
ledöbbentem. Ezt nem kellett volna... Nem hittem volna, hogy egy apró viccen
így megbántódik. Azonnal ki kell engesztelnem. Bűntudattal gyötörten felkeltem
a kanapéról és utána mentem. Amint beléptem a szobába, még jobban összeszorult
a szívem. Emma az ágyon feküdt hasalva és hangosan sírt. Még jobban
lelkiismeret furdalásom lett és legszívesebben kupán vágtam volna magam a
hülyeségemért. Csendben leültem mellé és megsimogattam a hátát.
- Ne haragudj rám Emma - mondtam neki halkan és őszintén.
- Nem haragszom - mondta szipogva, de továbbra sem nézett
rám.
- Dehogynem. Különben nem sírnál.
- Nem azért sírok - mondta végre felpillantva rám. Kérdőn
néztem rá, mire folytatta. - Azért mert utálom, hogy ilyen labilis és sírós
vagyok terhesen. Ez a rész igazán kimaradhatna a várandósságból.
Elmosolyodtam és megsimogattam az arcát.
- Szóval tényleg nem haragszol?
- Nem - mondta még mindig pityeregve. - De valamit el kell
mondanom.
Nem szóltam semmit, csak bólintottam és vártam, hogy
folytassa.
- Pitt tényleg helyes férfi - mondta elmosolyodva, amint
láthatta az arcomon, hogy teljesen ledöbbenek. Borzasztó érzés volt, ami akkor
végigsöpört rajtam. Nem is tudtam egészen eddig a pillanatig, hogy egy ilyen
kijelentése ennyire fájhat. Emma hirtelen elnevette magát, és közben a hátára
fordult. - Te nem is vagy terhes, mégis megetted, amit mondtam.
- Húúú, de kis gonosz vagy! - mondtam neki nevetve és
óvatosan megcsikiztem, mire hangosan elnevette magát. - Nem mered még egyszer
mondani!
- Hát Pitt nem is az esetem! - mondta nevetve.
- Igen? - mondtam megjátszott felháborodással. - Akkor mégis
ki az eseted?
- Nem is tudom - mondta elgondolkozva és közben egy mosoly
bujkált az arcán.
Nem felelt, ezért óvatosan fölé kerültem, lefogtam a kezeit
a feje fölé és olyan közel hajoltam az arcához, hogy majdnem összeért az
orrunk. Nem szóltam egy szót sem, csak olyan mélyen a szemébe néztem, hogy
tisztán láttam, hogy elakadt a szava. Féloldalasan elmosolyodtam, a nyakára
hajtottam a fejem és végigcsókoltam, közben pedig elégedetten elmosolyodtam,
mert felsóhajtott, miközben egyre lejjebb haladtam a nyakáról, le egészen a kulcscsontjáig.
Ott egy félkört leírva, végigcsókoltam újra a kulcscsontját a másik füléig,
majd vágytól izzó hangon a fülébe súgtam.
- Még mindig nem tudod milyen az eseted?
- Azt hiszen kihagy a memóriám - mondta erőtlen hangon, mire
én újra a szemébe néztem, amik csak úgy csillogtak a vágytól. Elmosolyodott.
Szóval játszani szeretne. Még nem tudja, hogy kivel kezdett ki. Hát legyen, de
amit most tőlem kap, azt nem teszi zsebre. Nagyon tetszett ez az egész helyzet.
Kihívást láttam benne, és éreztem, hogy az adrenalin teljesen elönti a testem.
Lassan az ajkához hajoltam, de nem csókoltam meg, hiába
nyílt el sóhajtva az ajka, ahogy megérezte a leheletem. Nem tudta átszelni a
köztünk levő távolságot, mert még mindig finoman a feje felett fogtam a kezeit.
- Sürgősen elő kell varázsolni az elveszett emlékeid -
mondtam halkan az ajkaiba, mire ő csak egy nagyot sóhajtott. Kinyitotta a
szemeit és olyan tűzzel nézett rám, hogy legszívesebben azonnal megcsókoltam
volna. Helyette csak finoman hozzáértem az ajkához, de azonnal el is húztam.
Bal kézzel megfogtam a feje felett a kezeit, a jobbal pedig lassan
végigsimítottam a nyakától, egészen a csípőjéig. Lágyan végigremegett a teste
az érintésre, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Egy pillanatra elengedem a
kezeit és levettem a pólómat. Mire feleszmélt volna, hogy nem fogom a kezeit,
már újra béklyóban voltak.
- Ezt tudod jól, hogy nem kellene most - mondta elfúló
hangon és közben végigsiklott rajtam a tekintete, ami egyre homályosabb lett.
- Tudom. De attól még jól esik - mondtam mosolyogva, mire
hitetlenül nézett rám. - És ne felejtsd el, hogy sürgősen vissza kell szerezünk
az emlékeidet, nehogy holnap az orvosnak véletlenül Brad Pitt nevét diktáld be
apaként.
- Gondolod, hogy ilyen súlyos a helyzet? - kérdezte
elmosolyodva.
Szóval felvette a szerepét újra. Nos legyen, de ezt nem
fogja egykönnyen megúszni.
- Biztos vagyok benne - feleltem vágytól izzó hangon és újra
közel hajoltam az ajkaihoz. Ő próbált megcsókolni, de nem érte el az ajkaim,
mivel a kezeit még mindig lefogtam. - Mit szeretnél? - kérdeztem elmosolyodva.
- Téged - felelte zihálva.
- De én nem Pitt vagyok.
- Nekem nem is kell Pitt.
- Az előbb még nem ezt mondtad - feleltem mosolyogva és
közben megint lágyan az ajkához értem.
- Direkt kínzol? - kérdezte szinte az ajkaimba sóhajtva.
- Sose tenném - feleltem szélesebben elmosolyodva. Ez a
játék nem csak neki volt nehéz, én is alig türtőztettem magam, hogy ne
csókoljam meg. Végül annyira könyörgően nézett rám, hogy finoman megcsókoltam,
de szinte csak egy puszit adtam az ajkaira. - Nos? Így csókol Brad Pitt?
- Fogalmam sincs - mondta az ajkaimba nyögve. Nem is volt
annyira egyszerű ez a játék. Ha tudná, hogy mekkora önfegyelmet kíván meg tőlem
is ez az apró kis színjáték. Az ajkai olyan hívogatóak voltak, hogy végül
nagyon lágyan és óvatosan megcsókoltam. Szinte perzselték a számat az ajkai,
annyira forróak voltak. Óvatosan elengedtem a kezeit, hogy végigsimítsak az
arcán, egészen le a csípőéig, aztán le a fenekéig és a lábáig is. Közben úgy
felemeltem ezzel a lábát, hogy a derekamra tudtam kulcsolni. Hirtelen a lábával
olyan erővel magához rántott, hogy önkéntelenül mindketten felnyögtünk és egy
pillanat alatt felizzott a gyengéd csókunk.
Éppen felhúztam a hasáról a felsőjét, amikor Vanda hangosan
felsírt. Egyszerre elnevettük magunkat, abbahagyva ezzel a csókot. A fejem a
vállára hajtottam, és egy darabig még nevettünk, míg a légzésünk vissza nem
tért a normál tempójára. Lassan legördültem róla, ő pedig felkelt az ágyról,
megigazította a ruháját, majd átment Vandához.
Én továbbra is plafonra meredtem mosolyogva. Hát nem
egyszerű egy baba mellett egymással foglalkozni, de majd belejövünk ebbe is.
5. fejezet
Másnap reggel időben felkeltem és már Danit vártam, amikor
Emma is végre kijött a szobából.
- Jó reggelt! - köszöntem neki mosolyogva.
- Jó reggelt! Te már fent vagy? - kérdezte ásítva.
- Igen, mert Dani mindjárt itt lesz.
- Máris ennyi az idő? Azt hiszem elaludtam.
- Nem késtél el sehonnan sem. Még sok időd van - mondtam
neki szelíden.
A következő pillanatban csengettek. Odasétáltam a mankómban
majd kinyitottam.
- Reggelt Dávid - köszönt álmos hangom Dani.
- Jó reggelt! - köszöntem mosolyogva. - Most keltél?
- Hát nagyjából! Szia Emma! - köszönt be Emmának.
- Szia Dani!
- Menjünk, mert késésben vagyunk - mondta Dani és már indult
is ki az ajtón.
Emma odasétált mellém és finoman megcsókolt.
- Amint végeztetek hívj fel - mondtam neki végigsimítva az
arcát. Ő elmosolyodott és csak bólintott.
Végül hátat fordítottam neki, és követtem Danit, aki ekkor
már a lifteknél állt. Utáltam a lifteket, de a baleset óta, kénytelen voltam
ezzel közlekedni. Talán ma végre legalább a mankóktól megszabadulok. Nagyon
utáltam őket és igazán idegesítőek voltak. A türelmem egyre fogyott, de
igyekeztem ezt senkinek sem kimutatni. Úgy tűnik Daninál ezzel nem jártam
sikerrel.
- Várod már, hogy levegyék mi? - kérdezte mosolyogva és
karba tett kézzel, közben pedig nekidőlt a lift falának.
- Az nem kifejezés - mondtam nagyot sóhajtva. - Lassan
megőrülök tőle, de még jó pár hétig el kell viselnem.
- Hamar elrepül az - mondta álmosan, és közben le is értünk
a földszintre.
Egész úton a kórházba semmit sem beszéltünk. Összeszorult a
szívem, ahogy behajtottunk a kapun, mert eszembe jutott az az este, amikor
behoztak minket. Mintha egy másik életben lett volna, nem pedig egy hónapja.
Annyi minden történt aznap, hogy akkor még felfogni is sok időmbe telt. Nem
akartam újra átélni azokat az érzéseket, amik akkor bennem tomboltak, ezért
próbáltam Emmára gondolni, és arra, hogy vajon mit csinálhat most. Nem sok időm
volt ezen töprengeni, mert be kellett mennünk az épületbe. Dani bejelentkezett
a recepción, ami után azonnal el is kísértek minket egy kórterembe. Épphogy
leültünk, amikor az orvos már meg is jelent.
- Akkor én kint várok - mondta Dani, majd kisétált a
folyósóra.
- Jó reggel Dávid! - köszönt mosolyogva az orvos. - Hogy
érzi magát?
- Jó reggel doktor úr! Jól vagyok, ha az nem számít, hogy
már megőrülök a gipsztől.
- Pedig még egy ideig el kell viselnie. Most leveszem azt,
ami magán van, megröntgenezzük és remélhetőleg felkerülhet majd a teljes
járógipsz.
- Rendben - mondtam bizakodva.
Ő hozzám lépett és neki is látott a gipszem eltávolításához.
Óvatosan levágta rólam, majd a lábam kezdte vizsgálni.
- Szemmel láthatólag minden rendben van. A véraláfutások is
lassan el fognak tűnni. Átvitetem most a röntgenre, és amint végzett vissza is
térek.
- Rendben - mondtam aggódva, mire ő már távozott is.
Nagyon remélem, hogy tényleg minden rendben van. Nem
akartam, hogy el kelljen halasztani az esküvőt. Emma cége már elkezdte a
szervezést és az időpontot is kitűztük, bár még nem volt lefixálva. Alig volt
időm végiggondolni mindezt, már meg is jelent két mosolygós nővér.
- Jó reggelt Dávid! - köszönt az egyik, akit már jól
ismertem. Sokszor ő volt mellettem, amikor itt feküdtem.
- Jó reggelt Reni! Hogy vagy? - kérdeztem mosolyogva.
- Köszönöm jól. És te? Minden rendben?
- Persze. Csak a türelmem fogy - mondtam nevetve.
- Ezzel nem vagy egyedül - mondta ő is nevetve. - Menjünk át
a röntgenre, és bízzunk benne, hogy minden rendben van - mondta mosolyogva.
Odasétáltak az ágyamhoz, és kitoltak a szobából, egyenesen a
röntgenre. Szerencsére voltam olyan jó erőben, hogy magamtól átcsúsztam az
ágyamról a röntgen asztalra.
Több szögből készített az orvos felvételeket, amik nem
voltak éppen kellemesek, de egész jól bírtam a lábamba hasító fájdalmat, amikor
hozzáért.
Amint végeztünk, Reniék visszavittek a szobába. Még
szusszanni sem volt időm, már vissza is tért az orvos mosolyogva. Azonnal
megnyugodtam és tudtam, hogy nincsen gond.
- Minden rendben van Dávid. Most feltesszük a járógipszet,
és hat hét múlva kell csak visszajönnie, de akkor már le is vesszük végleg.
Addigra rendbe fog jönni a lába. Szerencsére gyorsan gyógyul.
- Köszönöm - mondtam mosolyogva. - El se tudom mondani,
mennyire hálás vagyok.
- Ugyan. Ez a dolgunk - felelte mosolyogva. - Feltesszük a
gipszet és már mehet is haza.
- Csodás - mondtam mosolyogva.
Újra elment az orvos Renivel együtt, majd pár perc múlva
tértek vissza. Hamar feltették a gipszet, Reni pedig segített lábra állni.
Óvatosan terheltem rá az egész testsúlyom, és közben elmosolyodtam.
- Hát ez fantasztikus! Nem olyan, mintha a sajátomon állnék,
de jobb mint a mankó - mondtam nevetve.
- Azt elhiszem - mondta nevetve az orvos. Kezet fogott velem
és már el is köszönt Renivel és a másik nővérrel együtt.
Vigyorogva mentem ki Danihoz a folyósóra, aki épp kávézott
és az egyik nővérrel beszélgetett. Mikor meglátott elköszönt tőle és mosolyogva
felém indult.
- Milyen érzés? - kérdezte mosolyogva.
- Fantasztikus! - mondtam nevetve.
- Ebben már rocky-zni is tudsz majd - mondta piszkálva.
- Azt azért nem, de legalább azokat a borzasztó mankókat
elhagyhattam. Hat hét múlva már le is veszik a gipszet, szóval az esküvőre már
rendben leszek
- Remek. Akkor minden a régi lesz! - mondta nevetve, majd
elindultunk ki a parkolóba az autóhoz.
Hirtelen megcsörrent a telefonom és azonnal kaptam is utána.
Csalódottan néztem a kijelzőre, amikor láttam, hogy ismeretlen szám hív, nem
pedig Emma.
- Igen tessék! - szóltam bele csalódottan, de egy pillanat
alatt felcsillant a szemem. - Igen, természetesen. Persze, még ma meg tudjuk
nézni. Rendben, visszahívom még ma időpont egyeztetés végett. Viszlát!
- Mi történt? Nyertél a lottón? - kérdezte Dani unottan.
- Az ingatlancég hívott. Jövő hétre beköltözhető lesz egy
olyan lakás, amit Emmával szerettünk volna. Még ma megnézhetjük, ha ráérünk -
mondtam neki mosolyogva és közben kérdőn rápillantottam.
- Igen, ráérek ma - mondta elmosolyodva.
- Kösz öcsi - mondtam nevetve.
- Emma körülbelül mikor végez? - kérdezte miközben beült az
autóba, én pedig mellé.
- Nem tudom. Már lassan dél van. Talán mire hazaérünk
végezni fog.
Éppen elindultunk, mire csörgött is a telefonom. Izgatottan
vettem föl és szóltam bele, meg se várva, hogy köszönjön.
- Minden rendben volt
Emma? - kérdeztem türelmetlenül. Azonnal felsóhajtottam, amikor felelt, majd
elmondtam neki, hogy a kórházban mi történt. - Minden rendben volt. Teljes
járógipszet kaptam és hat hét múlva le is veszik. És van még valami. Most
hívott az ingatlanügynökség, hogy jövő héten beköltözhető lesz egy olyan lakás,
amit szeretnénk. Még ma megnézhetjük. Rendben, akkor visszahívom őket és
megbeszélem az időpontot. Persze, mi is mindjárt otthon vagyunk. Szia!
- Minden rendben? - kérdezte Dani, miközben már le is
parkolt a ház előtt.
- Igen. Hamarosan itthon lesznek. Felhívom az ügynökséget és
megbeszélek velük egy időpontot.
Míg sétáltunk fel a lakásba fel is hívtam őket.
- Jó napot! Németh Dávid vagyok. Az imént beszéltünk, hogy
megnézhetjük ma az elkészült lakást. Igen, délután kettő megfelel. Igen, tudom,
hogy hol van a ház. Rendben. Viszonthallásra!
- Akkor addig itt maradok nálatok - mondta Dani és besétált
mögöttem a lakásba, amit telefonálás közben kinyitottam. - Farkas éhes vagyok.
Elnevettem magam és azonnal a konyhába mentünk. Dani
segített megteríteni és mire az étel meleg lett, Emmáék is megérkeztek. Azonnal
átöleltem őt és megcsókoltam.
- Mit mondott az orvos? - kérdeztem izgatottan.
- Semmi gond nincs, minden rendben van. El kell mennem a
háziorvosomhoz, kell egy csomó vizsgálat és egy hónap múlva kell mennem
kontrollra. Szívhang is volt, szóval minden rendben van.
- Ez fantasztikus - mondtam mosolyogva. - Beszéltem az
ügynökséggel és délután kettőkor várnak minket a háznál.
- Remek. Addig együnk, mert látom, hogy ti is már éhesek
vagytok.
- Vanda? - kérdeztem, miközben leültünk mind a négyen az
asztalhoz.
- Befektettem az ágyában, mert elaludt hazafelé az úton -
válaszolt Éva.
Ebéd után Éva elköszönt tőlünk, Danival pedig leültünk
hárman a nappaliban. Emma magunkra hagyott minket, mert bement Vandához, aki
épp akkor ébredt fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése