Sziasztok!
Újabb fejezetcsokor, és a jövő héten jön az utolsó adag. De addig is... Nem, most nem mondhatok többet a történtekről. Csak jó olvasást kívánok nektek:)
Morwen
*************
31. fejezet
Míg sétáltam le a kocsiba megnéztem a papírt amit Gabi
adott, hogy hova is kell pontosan mennem. Örültem, hogy nincs messze, így nem
kellett rohannom. Nyugodtan odaértem és közben volt időm átgondolni, hogy mit
is fogok mondani. Igaza van Emmának, ebben a helyzetben őszintének kell lennem.
Eszembe jutott, hogy Gabit még nem hívtam le. Az épület előtt leparkoltam és a
kocsiban telefonáltam, mert nem akartam idő előtt bemenni. Párat csengett a
telefon és Gabi már fel is vette.
- Szia Dávid! Mit intéztél? - kérdezte idegesen.
Elmosolyodtam. Nagyon örültem, hogy ilyen segítőkész sajtósom van, rengeteget
köszönhetek neki.
- Emmával megbeszéltünk mindent, és ő is úgy látja jónak, ha
minél őszintébben elmondom a történteket. Nem érdemes titkolóznom és a
történteken nincs mit szépíteni.
- Értem Dávid. Annak fényében, amit elmondtál, én is ezt
látom a legjobbnak. Kérlek, ha bármi probléma adódik ezután, akkor feltétlenül
értesíts.
- Rendben, köszönöm Gabi - mondtam megkönnyebbülve.
- A stúdióban vagy már?
- Még nem. Itt állok előtte, fel akartalak hívni mindenképp
mielőtt bemegyek.
- Jól tetted. Sok sikert mára és ha bármi történik, vagy
balul sülne el valami, akkor hívj. Ez most élő lesz, szóval tudom majd követni.
- Igen, rögtön élesben megy. - mondtam nagyot sóhajtva. -
Mennem kell. Köszönök mindent Gabi. Szia!
- Szia Dávid!
Mély levegőt vettem, eltettem a telefonom és úgy döntöttem,
hogy ideje bemennem. Bezártam a kocsit és lassan besétáltam a stúdióba. Azonnal
továbbirányítottak az interjú helyszínére, még körülnézni sem volt időm. Azt
sem tudtam hirtelen, hogy milyen típusú műsorban leszek, de ez most nem is
érdekelt. Azonnal kezelésbe vett a sminkes, én pedig csendben tűrtem, hogy
emberi arcot varázsoljon nekem. Hamar tovább is állt, majd egy kedves lány jött
oda hozzám mosolyogva.
- Németh Dávid - mondta mosolyogva. - Fanni vagyok, én fogom
vezetni a mai műsort.
- Szervusz Fanni! - köszöntem neki és idegesen
elmosolyodtam. - Elmondanád nagyjából, hogy mire számíthatok tőled?
- Én se sok mindent tudok, csak az előbb mondta el a
szerkesztő, hogy a ma berobbant pletykáról illetve fotóról kell, hogy
faggassalak.
- Igen, ezt valahogy sejtettem - mondtam mosolyogva.
- Ne aggódj, kíméletes leszek. Amit nem akarsz elmondani,
azt nem kell elmondanod. De remélem tudod, hogy ezt a helyzetet... Hát, hogy is
mondjam, okosan kell kezelned.
- Ne aggódj. Mindent el fogok ma mondani, nem lesz
mellébeszélés.
Fanni csodálkozva nézett rám és döbbenten megszólalt. - Ez
nekem új Dávid. Azt mondták nekem, hogy kemény dió vagy és nehéz dolgom lesz
veled.
- Ma nem. - mondtam neki mosolyogva. - Elég bonyolulttá vált
az életem az elmúlt egy évben, és ezt csak úgy tudom tisztázni, ha mindent
őszintén elmondok a rajongóimnak.
- Hú Dávid, most megleptél. Erre nem számítottam.
- Egy perc és kezdünk Fanni! - szólt oda nekünk egy fiatal
férfi és már rohant is tovább.
- Dávid, most ki kellene menned a paraván mögé, és ha
szólítalak, akkor kérlek fáradj be.
- Rendben - mondtam és felálltam a székből.
Átsétáltam a paraván mögé, és idegesen hallgattam, ahogy
lassan visszaszámolják a másodperceket, majd végül elkezdte Fanni a műsort.
Csigalassúsággal telt minden másodperc. Nagyon figyeltem Fanni minden szavára.
- Mai vendégem nem más lesz, mint Németh Dávid. Ma robbant a
médiában, hogy a híres énekest egy másik nővel látták, akinek ráadásul van egy
kisgyermeke is. Vajon mi történt Dáviddal? Megcsalja a menyasszonyát? De még
mielőtt Dáviddal beszélgetnék erről, egy kis ízelítő a műsor további
tartalmából.
Egy zenés bejátszás következett, amire nem igazán figyeltem
oda, még mindig Fanni szavain járt az eszem. Nagyon jó műsorvezető volt. Kedves
és aranyos, de amikor el kell adnia a műsort, akkor nagyon jól játszott.
Elmosolyodtam és hirtelen észrevettem, hogy véget ért a bejátszás és újra
Fannié a szó.
- És most, ahogy ígértem, a vendégem Németh Dávid. Szia
Dávid! - köszöntött mosolyogva, mire én lassan besétáltam hozzá.
- Szia! Sziasztok! Üdvözlök mindenkit!
- Dávid, most megint te szerepelsz a címlapokon, ugye tudod?
- kérdezte tőlem, amint mellé értem. Kérdés volt ugyan amit feltett, de inkább
kijelentésnek hatott a mondata.
- Igen, persze, hogy tudom. Sejtettem, hogy előbb-utóbb ez
lesz.
- De mégis mi történt? - kérdezte kíváncsian de nem túl
tolakodóan.
- Hát ez egy hosszú történet. De mindenképp le szeretném
szögezni, hogy Enikővel már nem vagyunk együtt. Lezártuk.
- Ez újdonság, erről lemaradtunk. - mondta kedvesen és
közben láttam, hogy bocsánatkérően néz rám. Nem haragudtam rá azért, mert
félbeszakított, tudtam, hogy ez a dolga, amit végül is nagyon jól végzett.
- Igen, mert nem szeretem a magánéletem közzé tenni.
- De mégis mióta nem vagy együtt a mennyasszonyoddal?
- Egy ideje. Ez most nem is lényeges, nem ezért jöttem, csak
tisztázni akarom a félreértéseket, és a pletykákat megelőzni. Most nyilatkozok
erről először és utoljára ilyen részletesen.
- Értem. Akkor ki ez az új nő az életedben?
- Ő a barátnőm, de erre már mindenki rájöhetett.
- Igen, ezt hallhattuk. De a pletykák szerint gyermeke is
van. Nem zavar ez téged?
- Igen, van gyermeke. Egy kislány. De ez engem nem zavar. -
mély levegőt vettem, és úgy éreztem kell egy kis szünetet tartanom, mielőtt
belevágok és mindent elmondok. - Nem zavar ez. Nem zavarhat... Azért, mert
igazság szerint ő az én kislányom. -
Fanni döbbenten nézett rám, és láttam, hogy ezzel még őt is
nagyon megleptem. Tényleg nem hitte el, hogy ennyire őszinte leszek. Láttam
rajta, hogy hirtelen nem tudta, hogy mit is mondjon. Végül összeszedte magát és
visszazökkent a szerepébe. Kicsit ideges lettem, reméltem, hogy nem fogja ezzel
elrontani vagy rossz irányba vinni az interjút.
- Az a kislány nem olyan nagy még, és ha jól sejtem, akkor
te csak nemrég szakíthattál a mennyasszonyoddal. Vagy ilyen sokáig sikerült ezt
titkolnod? - mondta végül és megnyugodtam, hogy újra fel tudta venni a
szerepét.
- Nem, valóban nem olyan régen váltak el az útjaink
Enikővel. De hadd mondjak el mindent, az elejétől kezdve. - Fanni megértően
bólintott és bíztatóan nézett rám. Nagyon hálás voltam neki, láttam rajta, hogy
átérzi, hogy mekkora káosz lett az életem. - Az egész akkor kezdődött, amikor
tavaly Enikővel szakítottunk. Ezt minden média megírta, cikkeztek róla, hogy
elváltak az útjaink. Én ekkor ismerkedtem meg Emmával. Jobb ha a nevén nevezem,
felesleges kutatásoktól óvom meg a rajongóimat. Nagyon hamar egymásba
szerettünk. Egy hónapig voltunk együtt. Igen, ügyesek voltunk, nem jött erre rá
a média. - tettem hozzá nevetve, mire Fanni is halványan elmosolyodott, ami
szinte észrevétlen lehetett a televízió nézőknek.
Hamar felvette a történet ritmusát és azonnal reagált is,
- De utána mégis visszamentél a volt barátnődhöz, és el is
jegyezted őt. Ezt mégis miért tetted? - folytatta kíváncsian.
- Igen, igazad van, ez így történt. Enikő megkeresett és
elmondta, hogy kisbabát vár tőlem. Erről ti nem tudhattatok, mert nem hoztuk
nyilvánosságra. - Fanni arcán láttam az újabb döbbenetet, de ezúttal nem szólt
közbe, csendesen tovább figyelt engem érdeklődve. - Emmával ekkor szakítottam,
mert tudtam, hogy a gyermekem és Enikő mellett a helyem. Nehéz volt megtennem,
de így volt helyes, vele lezártunk mindent. Nem tudtuk, hogy ő is babát vár, ő
pedig nem keresett meg engem és nem szólt nekem erről. Nem akarta, hogy
válasszak a két gyermekem közül, nem akart ilyen kínnak kitenni. De mint
tudjátok, Enikővel nem született gyermekünk. Három hónapos korában a magzat
meghalt. - hirtelen akaratom ellenére is elcsuklott a hangom, mert eszembe
jutott a keserű emlék. Akármennyire sem akartam, újra felrémlett bennem Enikő
mondata. " Nem voltam biztos abban, hogy a te gyereked várom". Most
mégis mindent úgy mondtam el, mintha teljes mértékben biztos lennék abban, hogy
Enikő az én gyermekem várta. De nem mondhattam el a nagyérdeműnek azt, hogy
Enikő megcsalt és maga sem tudja, hogy az én kisbabám hordta-e a szíve alatt.
Hirtelen Fanni szakította félbe a gondolataimat.
- Óóó. Fogadd őszinte részvétem Dávid. De ezután még együtt
maradtál Enikővel, nem? Nem szakítottatok, vagy ezt is titokban tartottátok?
Mert pár hete, még úgy hallottuk együtt vagytok.
- Nem, nem szakítottunk, együtt maradtunk. Emmával akkor
régen lezártam a dolgot, és nem akartam őt felbolygatni. Azt hittem
továbblépett. Mi pedig újra megpróbáltuk Enikővel.
- De hogy tudtad meg, hogy mégis van egy gyermeked?
- A múlt héten keresett meg Emma. Nagyon megdöbbentem, nem
hittem volna, hogy egyszer újra láthatom még őt. És amikor megláttam a
kislányom... Gyönyörű az én kis hercegnőm. A szerelmünk Emmával ugyanúgy égett
mint akkor és újra összejöttünk. Enikővel mindent megbeszéltünk, és ő is tudta,
hogy a mi kapcsolatunk már nem tudott működni. Békésen, nagy szeretetben
elváltunk, és azóta is a családommal vagyok. - mondtam végül már mosolyogva,
bár tudtam, hogy a "békésen elváltunk" kifejezés nem teljesen volt
igaz, de nem csinálhattam nagyobb felhajtást ebből az egész helyzetből. Minden
rendben lesz így, és azt hiszem minden jól megy.
Egyre jobban megnyugodtam, mert tudtam, hogy végeztem,
mindent elmondtam és tisztáztam a dolgokat.
- Nahát, Dávid. Nem gondoltam volna, hogy ennyire őszinte
leszel velünk. Köszönöm.
- Ugyan. Szerettem volna, ha ezt mindenképpen tudjátok. Nem
akarok felesleges találgatásokat, jobb tiszta vizet önteni a pohárba. És
tartozom ezzel azoknak, akik szeretik azt, amit csinálok.
- A jövőddel kapcsolatban tudsz már valamit? - kérdezte
Fanni végszóként.
- Öhm, igen, persze. Emmával és a kislányommal tervezem,
nagyon-nagyon hosszú távra. Együtt élünk és együtt neveljük a kislányunkat.
- Megkérdezhetem hogy hívják a picit? - kérdezte mosolyogva
Fanni.
- A neve Vanda, és most lesz két hónapos. - mondtam
mosolyogva és hirtelen éreztem, hogy elönti a szívem a büszkeség. A kislányom,
az én gyönyörű gyermekem... Az enyém és Emmáé.
- Gratulálok Dávid és őszintén sok boldogságot kívánok
nektek. - mondta egyre csillogóbb szemekkel Fanni és úgy láttam, mintha
meghatódott volna a történetemen. Nagyon megkedveltem és áldottam az eget, hogy
ő készítette velem az első interjút ebben a témában. Sokkal könnyebb volt így,
mintha egy morcos és akadékoskodó emberrel kellett volna megosztanom az életem.
- Köszönöm. - mondtam neki őszinte hálával. - Az vagyok. Ti
is legyetek azok, és kívánom, hogy mindenki legyen legalább annyira boldog,
mint amennyire én vagyok most.
- Köszönöm, hogy itt voltál, és köszönöm az őszinte
vallomásod.
- Ez természetes. - mondtam mosolyogva és integettem a
kamerába. - Sziasztok!
- Szia Dávid!
Kisétáltam vissza a paraván mögé és hallgattam, ahogy Fanni
tovább beszél.
- Nahát, ezt én sem gondoltam volna, de remélem, most minden
Dávid-rajongó megnyugodott és nem csalódott. Kívánjatok ti is sok boldogságot
nekik. Most Dávid legújabb klipjét megnézhetitek, utána pedig folytatódik a
műsor.
Felcsendült a dalom és mire elkezdődött az ének, Fanni már
mellettem állt.
- Minden rendben Dávid? Nem voltam túl rámenős? - kérdezte
aggódva.
- Nem, dehogy. - mondtam neki mosolyogva. - Nagyon jó volt,
köszönöm, hogy ennyire kíméletes voltál velem.
- Ugyan, ez természetes. Nem kell ahhoz neked támadnom, hogy
jó legyen az interjú.
- Ez igaz. - mondtam helyeslően.
- Remélem dolgozunk majd még együtt és találkozunk még. És
még egyszer, sok boldogságot kívánok nektek.
- Köszönöm! - mondtam kedvesen és búcsúzóul két puszit
adtunk egymásnak.
- Ne haragudj, de most mennem kell vissza, mindjárt
folytatódik a műsor.
- Persze, menj csak. Sok sikert! - mondtam neki mosolyogva,
mire már el is tűnt.
Mély levegőt vettem és azonnal előkaptam a telefonom és már
tárcsáztam is Emmát.
- Szia Emma. Nézted? - kérdeztem idegesen..
- Igen, néztem. Nagyon jó voltál. Minden rendben lesz.
- Biztos? Nem volt semmi, ami zavart? Nem mondtam túl sokat?
- Nem, Dávid, nem. Ez így volt jó. Engem tényleg nem érdekel
a média, és nem hallgatok úgyse rájuk. Engem nem tudnak bántani, ne aggódj.
Jobb ha őszinte vagy, amennyire kell, szóval ne aggódj miattam.
- Tényleg? Ez tudod nekem furcsa...
- Tudom, de én más vagyok. Amit muszáj megtenni, azt muszáj,
nem zavar, egyáltalán nem. Ezen többet ne is idegeskedj. Egymás életének a
részei vagyunk, és az ilyen dolgokat el kell fogadni.
- Igen, igazad van. Most kicsit megnyugodtam. Örülök, hogy
minden rendben van. Most mennem kell, mert lesz még pár interjúm. Majd este
találkozunk Emma.
- Rendben. Várunk Dávid. Csókollak.
- Én is csókollak. Szia!
Megkönnyebbültem tettem le a telefont és elmosolyodtam. Túl
voltam az első akadályon. Gyorsan elővettem a papírt a zsebemből és megnéztem a
következő interjú helyét és időpontját. Ijedten néztem az órámra és már el is
indultam, mert alig volt időm odaérni.
Az egész napom interjúkra rohangálással telt, de egyáltalán
nem volt már annyira nehéz, mint elsőre. Tudtam, hogy mire számíthatok és
tudtam, hogy minden rendben lesz.
32. fejezet
A következő napon is ugyanez a rohanás várt rám. Már nem
aggódtam annyira a rám váró interjúktól, mondhatni hogy már nem volt mitől
félnem. Semmi újat nem mondtam el, szinte csak magamat ismételtem. Mikor este
fáradtan vezettem haza az utolsó interjú után, csörgött a telefonom. Mikor
megláttam, hogy Gabi hív, kicsit ideges lettem, féltem, hogy valami történt,
vagy újabb bomba robbant.
- Szia! - szóltam bele aggódva a telefonba, és közben haza
is érkeztem. Leparkoltam a kocsival és úgy döntöttem, hogy nem megyek addig fel
Emmáékhoz, míg nem beszéltem Gabival.
- Szia Dávid! - köszönt szokatlanul nyugodt hangnemben,
majdhogynem felvillanyozva. Furcsa volt így hallani őt, rég hallottam már ilyen
nyugodtnak.
- Valami baj van Gabi? - kérdeztem értetlenül.
- Nem, nincs semmi gond Dávid, épp ellenkezőleg. Csak
szerettem volna elmondani neked, hogy úgy tűnik minden rendben lesz. A
Facebook-on és egyéb fórumokon ma rengeteg véleményt olvastam a rajongóidtól.
Nagyon kevesen vannak, akik negatívan reagáltak a történtekre. A többség nagyon
örül, hogy boldog vagy, biztosítottak arról, hogy továbbra is a kedvencük vagy
és sok boldogságot kívánnak neked.
Hirtelen szóhoz sem tudtam jutni, annyira megkönnyebbültem
és önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Dávid, itt vagy? - kérdezte aggódva Gabi.
- Persze - mondtam ki nagy nehezen. - Csak szóhoz sem jutok.
El sem tudom mondani, hogy mennyire megkönnyebbültem. Köszönöm, hogy ezt
elmondtad nekem.
- Nincs mit Dávid. Végeztél mára ugye?
- Igen. Hosszú nap volt.
- Akkor nem is zavarlak tovább, pihend ki magad. Holnap már
alig lesz néhány interjúd és riportod.
- Köszönöm. Szia Gabi!
- Szia! - mondta mosolyogva és letettük a telefont.
Megkönnyebbülve szálltam ki a kocsiból és indultam fel a
lakásba. Amint beléptem a lakásba Emmát a nappaliban találtam. Szó nélkül hozzá
léptem ás átöleltem. Most éreztem csak igazán, hogy tényleg nyugodt vagyok. Hazaértem
és minden rendben van. Remélhetőleg az elkövetkezendő időszakban nem vár már
ránk ilyen kemény megpróbáltatás. Nehezen engedtem őt el, hogy a szemeibe tudjak
nézni. Aggódó pillantással nézett rám, ami melegséggel töltötte el a szívemet.
- Minden rendben van Dávid?
- Igen. Csak nagyon nehéz volt ez a nap.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. - lágyan megsimogatta az
arcom és egy rövid de annál édesebb csókot adott. - Gyere, menjünk vacsorázni,
biztosan éhes vagy.
- Mint a farkas. - mondtam mosolyogva, mire ő kézen fogott
és átmentünk a konyhába. Isteni illatok fogadtak és szó nélkül ültünk le
egymással szemben elfogyasztani a húslevest. Mennyei volt és nagyon jól esett
most. Emma csendben evett velem szemben és már őt is nyugodtnak láttam.
- Vanda? - kérdeztem tőle halkan.
- Már alszik. Nagyon sokat alszik, de szerencsére nyugodtak
az álmai, már most.
- Ennek örülök. Annyira okos és szép kislány.
- Nem is lehetne másmilyen. Hisz a te lányod. - mondta és
közben felállt, hogy eltegye a tányérokat, mert közben mindketten végeztünk. Én
is felálltam és gyorsan hozzá léptem.
- Ugyanúgy tőled is fantasztikus dolgokat örökölt. Ne legyél
kishitű Emma. - mondtam neki komolyan, de közben büntetésképpen megcsikiztem,
mire hangosan felnevetett és majdnem elejtette a kezében levő tányérokat.
- Rendben, rendben csak hagyd abba. - felelte megadóan és
utána együtt nevettünk majd csendben leültünk és megettük a rántott csirkét is.
Vacsora után egyből a fürdőbe mentem. Jól esett a forró
zuhany, teljesen ellazultam tőle. Az egész napi rohangálás után most éreztem
csak, hogy mennyire elfáradtam. Teljesen felfrissültem tőle és újult erővel
léptem ki a fürdőből. Csak egy pólót és alsónadrágot vettem fel, nem éreztem
szükségét más ruhadarabnak.
Elmosolyodtam mikor megláttam Emmát a kanapén kényelmesen
feküdni. Könyvet olvasott, de csak addig a pillanatig míg hozzá nem léptem és
kivettem a kezéből a könyvet. A Hi-Fi-hez sétáltam és közben letettem a könyvet
az asztalra. Emma nem szólt semmit, mire egy apró mosoly jelent meg az arcomon.
Csendben elkezdtem keresgélni a CD-k között, majd elmosolyodtam, amikor
megtaláltam, amit kerestem. Nightwish, igen, ezt kerestem, remek választás.
Amint felcsendült a Sleeping Sun, ismétlésre állítottam a lejátszót. Emmához
léptem, megfogtam a kezét, mire ő szó nélkül felállt és hozzám simult. Lágyan
kezdtünk el ringani a számra, amire egy édes este emléke rémlett fel a
fejemben. Az a nap, amikor először feljött a lakásomba. Tisztán emlékszem, hogy
mennyi kétely volt még akkor bennem, mennyire féltem, hogy nem viszonozza az
érzéseim, hogy nem érdeklődik irántam.
A zene most is ugyanolyan lágyan ölelt körbe minket és
közben köszöntöttem a szívemben izzó forró és kellemes érzést. Boldog voltam.
Szétáradt minden porcikámban ez az érzés, és teljesen magával ragadott. Azzal a
nővel voltam itt, a mi kis világunk közepén, akit a világon mindennél jobban
szerettem. Ő volt az én társam, a kedvesem, a szerelemem és a kislányom
édesanyja. Most döbbentem csak rá igazán, hogy mennyire fontos is ő nekem. Soha
nem akarok nélküle egy percet sem létezni. Hirtelen felsejlett bennem egy
gondolat, de gyorsan el is hessegettem magamtól. Pedig most biztos voltam
magamban, teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy Emmát nekem rendelte
a sors. És ő az a nő, akinek a feleségül kéréséről álmodoztam egész kamasz
koromban. De ezzel még várnom kell, nem szabad erre gondolnom. Teljes mértékben
biztos voltam abban, hogy erre még nagyon sokat kell várnom. Még nem jött el az
ideje. Tudtam jól, hogy mi a véleménye Emmának a házasságról. Egy pillanatra
összeszorult a torkom, de azonnal ki is űztem a fejemből ezeket a gondolatokat.
Miért is rágódom most ezen? Hiszen itt van velem, engem szeret, és boldogabbak
vagyunk, mint valaha. Hirtelen bekúszott a szemem elé Emma, amint hófehér
ruhában igen-t mond nekem az oltár előtt. "Egyszer ez is el fog
jönni." Mondtam magamban mosolyogva és kiűztem a képet a fejemből és az
előttem levő Emmára pillantottam, aki csillogó szemmel nézett rám. Elolvadtam a
szemeitől. Olyan áhítatot és szerelmet láttam benne, ami mindig magával
ragadott. Ezt ő is észrevehette, mert a következő pillanatban lassan levette a
pólómat és a kanapé felé húzott.
Engedelmesen leültem a kanapéra, ahogy szerette volna és
közben húztam volna magammal, de nem hagyta magát. Megállt előttem és lassan és
érzékien levette a felsőjét. Egy pillanatra őrült forróság áradt szét a
testemben, amit csak fokozott, hogy a következő pillanatban Emma az ölembe ült
és megcsókolt. Zihálva öleltem magamhoz és közben egyre jobban akartam őt.
Belemosolyodott a csókba, mire kíváncsian elváltam az ajkaitól. Nagy erőt
kellette vennem ehhez magamon, de tudni akartam, hogy min mosolyog. Úgy éreztem
tervez valamit.
- Mi az? Min mosolyogsz Emma?
- Semmi különösen. Csak azon, hogy ma nem hagyom magam. Ma
az enyém vagy.
- Hé, kisajátítasz? - kérdeztem incselkedve, de közben
nagyon tűzbe jöttem a szavai hallatán. Ritkán volt, hogy ő vezetett, amit
bántam is meg nem is. Általában olyan őrülettel hatott rám, hogy végül hagyta,
hogy én domináljak. De azt is imádtam, mikor ő vezetett. Annak is megvolt a
maga varázsa és szépsége. Ahogy eszembe jutott egy-egy ilyen együttlétünk
kellemes izgatottság lett úrrá rajtam.
- Pontosan. - mondta halkan, majd hirtelen újra megcsókolt
jelezve nekem, hogy maradjak inkább csendben.
Égetett a csókja és közben egyre őrültebben kívántam őt. De
ő teljesen visszafogott és azon kívül hogy a kezemmel végigbarangoltam a
testét, nem engedte, hogy bármit is levegyek róla. Kínzó érzés volt, de egyben
őrülten izgató is.
Lassan felemelkedett rólam és őrült lassúsággal levette az
alsónadrágom, utána pedig visszaült az ölembe, de magáról még mindig nem vett
le több ruhát. Tudtam, hogy meg akar őrjíteni és sikerrel is járt. Örültem,
hogy felül csak a melltartó van rajta, így legalább ha kis felületen is, de
érezhettem és végigsimíthattam a forró bőrét. Legszívesebben felkaptam volna, a
kanapéra fektettem volna és úgy folytattam volna vele, ki tudja hány órán át.
De nem akartam elrontani az estét, nagyon élveztem ezt a felállást is, bár
legszívesebben széttéptem volna. Olyan vágyakat korbácsolt fel bennem, amik
őrültesen akartak a felszínre törni.
Lassan elhúzódott tőlem és én alig akartam elengedni, érezni
akartam a testét. Hirtelen megértettem mit szeretne, ezért hagytam, hogy
felálljon az ölemből.
Egy lépéssel hátrébb lépett tőlem és kínzó lassúsággal,
borzasztó érzékien levette magáról a nadrágot. Alig bírtam magam a kanapén
tartani, annyira szenvedélyesen nézett közben a szemembe. Éreztem, hogy szinte
levegőt sem bírok venni. Mikor lekerült róla a nadrág azért fohászkodtam, hogy
a fehérneműit is vegye le magáról, különben én szaggatom le róla. Egy halvány
mosoly jelent meg a szája sarkában, mintha olvasott volna a gondolataimban.
Eszméletlenül kívánatos volt a tűzvörös szettben, de amiket alatta rejtegetett,
azt tudtam, hogy még őrjítőbbek. A terhesség cseppet sem rontott az alakján.
Épp ellenkezőleg. A mellei kicsivel nagyobbak és duzzadtabbak lettek, az alakja
pedig nőiesebb lett. Alig volt rajta pár kiló plusz a szülés óta, de ez is csak
az előnyére vált. Nagyon odafigyelt magára és ennek az eredményét most teljesen
meg is csodálhattam.
Lassan elkezdte lehúzni magáról a fehérneműjét, ami nekem
hosszú óráknak tűnt. Végül lekerült róla a gyönyörű darab és egyre nehezebb
volt csendben szemlélni őt. De ismertem őt és tudtam az apró jelzéseiből, hogy
azt szeretné ha nyugton maradnék a kanapén. Mintha az olyan egyszerű lenne.
Végül a keze a melltartója kapcsához nyúlt és szinte magam előtt láttam, amint
a két gyönyörű keze kikapcsolja a pici kis kapcsokat a hátán. Ha lehetett ezt
még fokozni, ő megtette. Újabb hosszú perceknek tűnt nekem, míg lassan leemelte
magáról a melltartót. A szemei tűzben égtek, amikben én majdnem megsemmisültem.
Visszalépett hozzám és lassan visszaült az ölembe, de
gondosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se tudjak beléhatolni, pedig majd
megőrültem, annyira akartam őt. Csak a testünk forrt össze, de ez is mennyei
érzés volt. Forró szenvedéllyel öleltük egymást és egyre hangosabban ziláltunk
a vágyaktól. Kicsit megemelte a csípőjét és úgy ereszkedett vissza az ölembe,
hogy lassan beléhatoltam. Ahogy megéreztem őt a testemben leírhatatlan eufória
szabadult fel bennem. Elkínzott lassúsággal merültem el benne és ő azonnal
elkezdett szenvedélyesen mozogni rajtam. Teljesen feltüzelt és forrón csókoltuk
és öleltük egymást. Egy cseppet sem aggódtam, ismertem őt és tudtam, hogy
számított a dolgok eme alakulására és már rég gondoskodott a védekezésről.
Egyre csak ziláltunk és csatakosan szorítottuk magunkhoz a
másikat. Őt is égette a szenvedély, ami teljesen magával ragadott. Fantasztikus
érzés volt látni rajta, hogy ennyire élvezi, hogy velem van.
Éreztem, hogy a teste egyre jobban remeg és hirtelen
átlendült a gyönyör kapuján. Olyan erővel hatott ez rám, hogy én sem bírtam
volna magam tovább visszatartani, követtem őt. Egy pillanatra elkapta a
tekintetem, ami még nagyobbat dobott a bennem szétterülő fergeteges érzéseken.
Egy könnycsepp jelent meg a szemében, amitől azt hittem, hogy megőrülök, mert ekkora boldogságot már én sem tudok
elviselni. Pontosan ugyanez történt aznap este is. Lassan lecsengett az
orgazmus, de a mellkasomban feszítő érzés nem akart cseppet sem enyhülni. A
szerelem szinte szétfeszített, alig bírtam elviselni ezeket a hatalmas
érzéseket. Lágyan, de még mindig zilálva folytattuk tovább a csókolózást.
Alig telt el pár perc, újra éreztem, hogy őrületesen akarom
őt. Egy hirtelen mozdulattal a kanapéra fektettem, közben pedig nem hagytam,
hogy elváljon egymástól a testünk. Éreztem, hogy a szíve hevesen lüktet.
Földöntúli érzés volt a testéhez simulva érezni ezt. Egy pillanatra elváltam az
ajkától és láttam, hogy milyen őrült szenvedéllyel néz még mindig rám.
- Most én jövök. - mondtam vágytól izzó hangon. Láttam, hogy
válaszolt volna a kijelentésemre, de egy csókkal tapasztottam be a száját és
közben elkezdtem benne mozogni, mire egy halk sóhaj hagyta el az ajkát.
Teljesen felkorbácsolt és őrült tűzzel szeretkeztünk tovább, míg újra és újra
el nem ragadott minket az orgazmus.
Már fogalmam sem volt arról, hogy hányadikon lehettünk túl,
mikor az egyik után a végkimerülés vett hatalmába minket. Utolsó erőmmel még
magunkra húztam a plédet, átkaroltam őt és emlékeim szerint szinte azonnal mély
álomba zuhantunk.
33. fejezet
Reggel arra ébredtem, hogy Emma épp kibújik a karjaimból és
feláll a kanapéról. Most éreztem csak igazán, hogy nem a legjobb ötlet volt a
kanapén elaludni. De annyira elfáradtunk, hogy szerintem egyikünk sem lett
volna képes besétálni a szobánkba.
- Hová mész? - kérdeztem tőle halkan.
- Csak kikapcsolom a zenét. - mondta és visszahajolt, hogy
adjon egy csókot - Mindjárt visszajövök.
Szóval még kikapcsolni is elfelejtettük és nyugodtan
elaludtunk a zenére.
- Úgy legyen. - mondtam elmosolyodva és megsimogattam az
arcát.
Elmélázva néztem végig a testén miközben a lejátszóhoz
sétált és kikapcsolta a Hi-Fi-t. Visszasétált hozzám és le akart ülni a
lábamhoz a kanapéra, de én egy hirtelen mozdulattal megragadtam a karját és
visszahúztam magamra a pléd alá. Azonnal reagált a szenvedélytől izzó csókomra.
Elmosolyodott, de nem szólt semmit, csak tüzesen csókolt és ölelt. Mintha nem
is szakította volna félbe az alvás a tegnap estét, úgy estünk egymásnak újra.
Lassan fölém helyezkedett és hozzám simult. De még mielőtt összeforrhattunk
volna elhúzódott tőlem és a kanapé melletti kis asztalhoz nyúlt. Elmosolyodtam
mikor megláttam a kezében az óvszert.
- Most már kell - mondta kicsit bűnbánóan és egy
szempillantás alatt felhúzta.
Szólni sem volt időm, máris összeforrt a testünk és az
ajkunk, és a tűz újra elemésztett mindkettőnket.
Alig pár perce volt, hogy fáradtan rám hanyatlott és zihálva
öleltük egymást, mikor Vanda felsírt. Elmosolyodtam és éreztem, hogy
fantasztikus nap vár ma rám, még ha dolgoznom is kell. Emma mosolyogva és
kivirulva mászott ki a karjaimból. Felöltözött és hamar el is tűnt Vanda
szobájában. Én is boldogan öltöztem fel, közben pedig elhatároztam, hogy ha
várnom is kell még, szeretném ma már a zsebemben tudni azt a gyűrűt, amit
egyszer majd az ujjára fogok húzni. Nincs miért várnom tovább.
Megreggeliztünk Emmával, majd forró csókok közepette lassan
szakadtam el tőle. Nagyot sóhajtva sétáltam ki a házból és mentem le a
kocsihoz. Az autóban megnéztem a mai beosztásom és nagyon örültem, hogy lesz
kora délután szabad időm. Akármennyit kell is várnom a megfelelő pillanatra,
szeretném ha meg tudnám ma venni az eljegyzési gyűrűt.
Mosolyogva indítottam be a kocsit és jókedvűen indultam a
rám váró interjúkra. Alig figyeltem rájuk, izgatottan vártam, hogy végre
mehessek az utamra, amit annyira vártam. Az elhatározás mélyen égetett és nem
akartam gondolkodni. Tudtam, hogy csak akkor leszek nyugodt, ha már megvettem.
Nem érdekelt az sem, hogy talán még évekig kell majd otthon őriznem.
Szinte a torkomban dobogott a szívem, amikor a belváros felé
száguldottam egy viszonylag nyugodt környéken levő ékszerüzlet felé. Magamban
azon imádkoztam, hogy senki se ismerjen fel. Az ebédidőnek már vége volt, így
szerencsére kevés ember sétált az utcán. A biztonság kedvéért a szememre húztam
a napszemüveget és a fejem is lehajtottam, amikor az üzlet felé sétáltam. Csak
akkor vettem le a szemüveget, amikor az üzletbe léptem. Az eladó férfi felé
sétáltam és közben idegesen figyeltem az arca rezdüléseit. Semmi különöset nem
árult el, ezért megnyugodtam. Ezek szerint nem ismert fel. Nem is tudom mit
tettem volna, ha másnap az újságok megint attól zengenének, hogy eljegyzési
gyűrűt vettem. Mindent elrontana. Legyűrtem a torkomban lévő gombócot és közben
az eladóhoz értem.
- Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte tőlem kedvesen.
- Jó napot! Egy eljegyzési gyűrűt szeretnék venni a
barátnőmnek.
- Á, szóval rászánta magát a nagy döntésre? - kérdezte
mosolyogva és közben jobbra sétált kicsit és kihúzta a pultból az egyik
gyűrűkkel teli fiókot.
- Igazából ő lesz a keményebb dió. Várnom kell majd még a
megfelelő pillanatra, de szeretném ha minél előbb nálam lenne a gyűrű.
- Értem. Ha ennyire szereti a kedves barátnőjét, akkor
biztosan bármikor igent mond majd Önnek. - mondta mosolyogva és közben még egy
gyűrűkkel teli fiókot tett elém az asztalra.
- Bízom benne - mondtam elmélázva és közben a gyűrűkre
meredtem.
- Mi a kedves párja mérete?
- Átlagos, az alkata pedig karcsú.
- Értem, akkor ezek közül válasszon - mutatott végig jó
néhány sor szebbnél szebb gyűrűn. - Nem baj, hogy nem tudja a pontos méretet.
Bármikor is kéri meg a kezét, visszahozhatja a gyűrűt és vagy a megfelelő
méretre cseréljük vagy pedig a megfelelő méretben elkészítjük.
- Köszönöm - feleltem hálásan és tovább fürkésztem a
gyűrűket.
Teljesen más érzéseket véltem most magamban felfedezni, mint
amikor legutóbb hasonló céllal jártam ékszerüzletben. Az akkor a szívemben lévő
enyhe kényszert és szorítást most nem éreztem. Teljesen szabadnak éreztem magam
és boldogan válogattam a gyűrűk között. Kerestem azt a darabot, amiről tudtam,
hogy magát Emmát szimbolizálja, ami olyan volt, mint Emma. Szinte minden
gyűrűnél felvillant a kép előttem, ahogy előtte tartom a kis bársonydobozban és
izgatottan várom a válaszát. Körülbelül a tízedik ilyen víziónál egy furcsát
dobbant a szívem. Tökéletes, ez az! Ez a gyűrű... Maga volt a tökély. Ahogy a három
csillogó gyémántra néztem, mintha Emma szerelmes arca ragyogna vissza benne
rám. Elmosolyodtam és óvatosan kivettem a gyűrűt a helyéről. Láttam az eladó
arcára elégettség és elismerés ül ki.
Ahogy forgattam az apró gyűrűt a kezemben újra lejátszottam
a képet a fejemben, de most azt is láttam magam előtt, ahogy Emma ujjára húzom
a gyűrűt. Igen, tökéletesen illik rá.
- Ezt kérem - mondtam önkéntelenül is elmosolyodva az
eladónak és közben a kezébe adtam a gyűrűt.
- Dobozt is kér hozzá? - kérdezte a férfi és közben óvatosan
letette a gyűrűt a pultra.
- Igen. A legszebbet és a legkülönlegesebbet szeretném neki
- mondtam határozottan.
Ő hátat fordított nekem és kihúzta a mögötte levő fiókot. Elém
tette, amiben szebbnél szebb bársony és szatén gyűrűs dobozok voltak gyönyörű
rendben elhelyezve.
Azonnal megakadt a szemem egy hófehér, aranyozott mintás,
szív alakú dobozkán. Gyönyörű és különleges volt. Nem egyszerű kis doboz volt.
Ahogy a kezembe vettem éreztem, hogy nehezebb volt, mint az ismert társai.
Elbűvölő volt és tökéletes.
- Ezt kérem mellé - mondtam határozottan.
- Előbb nézze meg belül is - mondta sejtelmesen a férfi.
Értetlenül néztem rá, de kinyitottam a dobozkát, ahogy
kérte. Hirtelen elakadt a szavam és tudtam, hogy Emma imádni fogja. A szív
alakot kihangsúlyozva, a fehér szatént körben apró kövek díszítették.
- Igazi különlegesség - mondta mosolyogva a férfi. - Apró brill-ekkel
van díszítve belül.
- Még mindig azt mondom, hogy tökéletes - mondtam még mindig
elámulva és közben magam elé képzeltem Emma arcát. Nagyon tetszeni fog neki,
ebben biztos vagyok. Nem híve a fényűző dolgoknak, de tudtam, hogy ebbe bele
fog szeretni. Némán az eladó felé tartottam a kezem, aki szavak nélkül is
tudta, hogy mit szeretnék és a kezembe adta a gyűrűt. Óvatosan beletettem a
dobozba és ekkor nagyot dobbant a szívem. Tökéletes lesz.
Lassan az eladó kezébe adtam a dobozt és ő kérdőn nézett rám,
mire én csak határozottan bólintottam.
Ő kivette a gyűrűt a dobozból, levette róla a bilétát, majd
visszatette a dobozba. Óvatosan becsomagolta, hogy ne sérüljön a doboz és egy
kis papír táskába tette, majd átnyújtotta nekem.
A kasszához léptünk, kitöltötte a garancia levelet, majd
beütötte a gépbe az összeget. Elmosolyodtam és úgy adtam a kezébe a kártyámat.
Jobb ha Emma soha nem tudja meg mennyibe került, mert különben azonnal
elájulna. De nem érdekelt mennyibe kerül, tudtam, hogy ez a tökéletes gyűrű és
nem akartam tovább keresgélni, mert tudom, hogy mindenhol csak ezt a gyűrűt
kerestem volna. Mosolyogva ütöttem be a PIN kódomat és vártam, hogy
visszakapjam a kártyámat.
- Nagyon köszönöm a vásárlását! - mondta kedvesen a férfi és
átadta a számlát és a kártyámat.
- Én köszönöm a segítségét - mondtam kedvesen, majd
feltettem a szemüvegem és a kijárat felé indultam.
- És ne aggódjon, számíthat a diszkréciómra - szólalt meg
mosolyogva, mire döbbenten fordultam felé.
- Köszönöm - mondtam hitetlenül és végül elmosolyodtam.
- Sok boldogságot kívánok önöknek - tette hozzá végül.
- Köszönjük - mondtam még mindig döbbenten, majd
elmosolyodtam. - Viszlát!
- Viszlát!
Még mindig le voltam döbbenve. Végig tudta ki vagyok és
mégis, mennyire kedves volt. Nagyon remélem, hogy tényleg bízhatok benne és nem
fog elárulni. Visszaidéztem barátságos arcát és őszinteség tükröződött rajta.
Igen, semmi hátsó szándékot nem láttam rajta, minden rendben lesz. Újra
elmosolyodtam, majd végül beszálltam az autóba és óvatosan a kesztyűtartóba
tettem a dobozt. Nagyon féltettem, de tudtam, hogy a nap folyamán nem maradhat
a zsebemben. Este majd elteszem és felviszem a lakásba. A bőröndöm egyik kis
zsebébe kell majd tennem, ott biztosan nem fogja Emma megtalálni. Újra
elmosolyodtam és elindítottam a kocsit. Nyugodt voltam és közben magam előtt
láttam a napot, amikor egyszer majd a feleségül kérem.
Úgy éreztem, hogy a mai napom fantasztikusan sikerült és nem
lesz semmi baj. Minden úgy történt, ahogy történnie kell.
34. fejezet
Boldogan teltek a napjaim Emma mellett, minden annyira szép
és tökéletes volt. A kezét nem kértem még meg, úgy éreztem, hogy még nem jött
el a megfelelő pillanat. Az elhatározásom egy cseppet sem ingott meg, ma is
ugyanolyan biztos voltam a dolgomban, mint három hónappal ezelőtt, amikor
megvettem a gyűrűt.
Az utóbbi hetekben egy dolog árnyékolta csak be a
boldogságunkat. Nagyon kevés időt tudtam Emmáékkal tölteni, mert rengeteg
munkám volt. De Emma türelmes és megértő volt, látta rajtam, hogy amikor csak
tudom, velük töltöm minden szabad percem. Megnyugtató érzés volt, hogy a
temérdek munka után ő és Vanda szeretetben várnak haza. Olyan nyugalommal
árasztott ez el, hogy igazán kevés dolog tudott csak kihozni a sodromból.
Egyfajta belső nyugalom szállt meg és még a munkám is jobban élveztem, mint
régen. Folyton vidám voltam minden koncertemen és most mindegyiken teljes
szívből tudtam énekelni, semmi sem árnyékolta be a jókedvem. Már-már túl
tökéletes volt minden és néha az a rossz érzésem támadt, hogy hamarosan ez
véget fog érni. De nem most!
Még csak kora péntek délután volt és végeztem. Nem csak
mára, de majdhogynem egész hétvégére. Csak vasárnap délelőtt lesz riport, amit
fel kell vennünk az egyik csatornánál. Rég volt már ilyen hosszú szabad
hétvégém. Régen sosem hiányoltam, de most, hogy már nem voltam egyedül, áldás
volt pár nap szabadság.
Jókedvűen vezettem haza és hamar meg is érkeztem.
Leparkoltam a kocsit és fitten felsétáltam a lakáshoz. Mikor benyitottam a
lakásba egy pillanatra összeszorult a szívem a látványtól, ami fogadott. Nagyon
meglepődtem, de végül gyorsan eltűntettem az arcomról a döbbenetet. Úgy
gondoltam, hogy csak bajt hozhatok ezzel a fejemre.
Emmát és mellette Zolit pillantottam meg Vanda szobája
előtt. Emma keze az ajtó kilincsen volt és annyira meglepődött, hogy
elfelejtette elengedni.
- Sziasztok! - köszöntem rájuk végül, megtörve a csendet.
- Szevasz Dávid! - köszönt Zoli és odalépett elém kezet
fogni.
- Szia Zoli! - köszöntem neki kedvesen, mintha nem lennék
még mindig meglepve. - Mi újság?
- Téged kerestelek. Gondoltam ha ráérsz, összeülhetünk
valamikor a közeljövőben.
- Persze. - kicsit elgondolkoztam, majd úgy döntöttem, hogy
vasárnap jó is lenne. - Holnapután este szabad leszek, az megfelel neked?
- Vasárnap? Igen, az jó lesz. Ismered azt a jó kis helyet,
ami itt van az utcában?
- Igen, ismerem. Este nyolc?
- Az tökéletes lesz. Akkor én megyek is, nem akarok zavarni.
- mondta udvariasan, és ez a mondata roppant szimpatikus volt. De még mindig
úgy éreztem, hogy jobb ha óvatos vagyok vele. Nem éreztem, hogy féltékeny
lennék, de... Tanultam a pár hónappal ezelőtti hibámból, amikor nem bíztam
Emmában. Nem követem el újra ugyanazt a hibát.
- Ugyan, nem zavarsz. - mondtam neki kedvesen.
- De mennem kell, még dolgom van ma. Akkor holnapután. -
mondta határozottan majd újra kezet nyújtott.
- Jól van, ott leszek. - mondtam beletörődve. - Szevasz
Zoli!
- Csáó! Viszlát Emma! - köszönt Emma felé is, majd az ajtó
felé indult.
- Viszlát Zoli! - köszönt el Emma is tőle.
Becsuktam Zoli mögött az ajtót, majd nagyot sóhajtottam. Hát
ezen is túlvagyunk. Végre indul a hétvége. Nem akartam a Zoli-problémával most
foglalkozni, ráérek vasárnap este merengeni ezen. Most végre a családommal
lehetek, és ez boldogsággal töltött el. Emma felé indultam és azonnal átöleltem.
Ekkor engedte csak el Vanda ajtajának a kilincsét. Nem tudom miért döbbent
ennyire meg, amikor hazaértem. Talán félt, hogy miként fogok reagálni Zoli
ittlétére? Nem, nem, biztosan nincs mit takargatnia. Biztosan csak fél, hogy mi
lesz ebből a barátkozásból. Én is tartottam ettől, de jobbnak láttam, ha jóban
vagyok Emma ex-férjével. Rendes ember volt és nem volt okom tartani tőle,
szerettem volna megismerni. Reméltem, hogy ez a helyzet nem zavarja Emmát. De
bíztam abban, hogy szólt volna, ha ez zavarja őt.
- Szia kedvesem. - súgtam végül a fülébe és elengedtem.
- Szia! Hiányoztál. - mondta kedvesen.
- Tudom, de már itt vagyok. Hosszú és unalmas volt ez a nap
nélkületek. Milyen volt a napotok?
- Egész nyugodt. Semmi különös nem történt. Csak itthon
tettem-vettem meg Vandával játszottunk.
- Értem. Alszik?
- Igen, már egy ideje igen. Lesz ma még dolgod?
- Nem, a délutánom már szabad. Csak veletek leszek.
Ahogy ezt kimondtam elmosolyodott és felragyogtak a szemei.
- Ennek nagyon örülök. Mostanság kevés időt tölthettél velünk.
Tudtam, hogy igaza van és azonnal úrrá is lett rajtam a
bűntudat.
- Tudom. Én is sajnálom. De most bepótolunk mindent. Ha
Vanda felébredt elmehetünk valahova. Holnap sincs dolgom, csak vasárnap
délelőtt lesz egy riport egy műsorban. Ha gondolod lemehetünk Szolnokra.
- Rendben, ez jó ötlet. Anyukádék ma otthon vannak, úgy
emlékszem. - mondta felvillanyozva. Láttam rajta, hogy nagyon szeret velük
lenni és ez nagyon megnyugtató érzés volt számomra. A családom teljes mértékben
elfogadta őket.
- Igen, akkor menjünk el hozzájuk? - kérdeztem tőle
bizakodva, de előre tudtam a válaszát.
- Nekem nincs ellene kifogásom. De azért telefonálj előbb
hozzájuk, hogy nem zavarunk-e. Én meg addig elkészítem Vanda dolgait.
- Jól van. - mondtam mosolyogva és adtam neki egy rövid
csókot.
Utána a konyhába mentem és felhívtam anyut.
- Szia anya! - köszöntem neki mosolyogva. - Nem, minden
rendben van, mi jól vagyunk. Azért hívtalak, mert Emmával arról beszéltünk,
hogy ha ráértek ma, akkor meglátogatnánk benneteket. Nem, nincs holnap dolgom,
vasárnap reggel lesz csak egy riportom. Rendben, hamarosan indulunk hozzátok.
Szia! - köszöntem el még mindig mosolyogva, majd letettem a telefont.
Visszamentem a nappaliba és úgy döntöttem, hogy segítek
Emmának a pakolásban.
- Ma éjjel náluk maradunk? - kérdeztem tőle kíváncsian.
- Ha nem gond, akkor persze, maradhatunk. Akkor úgy
csomagolok ruhát magunknak is, és Vandának is.
- Rendben. Tudok valamit segíteni?
- Igen, amit szeretnél hozni ruhát ma, azt hozd ide nekem
kérlek, hogy el tudjam tenni. Meg Vanda babakocsiját kellene betenni az autóba.
- Rendben. Más egyéb?
- Más nem kell.
Hamar elkészítettem a ruháimat és odaadtam Emmának. Utána
levittem a babakocsit az autóba és pár perc múlva már útra is keltünk.
Nyugodt voltam és boldog. Végre egy kellemes hétvége vár
ránk, még ha rövid is lesz. Nem ez volt a lényeg, én már megtanultam értékelni
minden percet, amit a családommal tölthettem. A feszített munkatempó mellett,
ezt meg kellett hamar tanulnom. Reméltem, hogy Emma is jól fogja magát érezni,
bár tudtam, hogy ennél sokkal több időt szeretne velem tölteni. Most lesz rá
alkalmunk. Eszembe jutott, amikor Szolnokon láttam viszont, lassan már négy
hónapja. Aznap kimentünk a kis tó partjára is. Még forró és meleg nyár volt,
bár már csak két nap volt hátra az augusztusból. De még pont elég meleg van
ahhoz, hogy újra kilátogassunk a tóhoz. Elmosolyodtam. Remek hétvégénk lesz.
35. fejezet
Nagyon jó érzés volt, hogy végre megint Szolnokra
tartottunk. Nem töprengtem semmin az oda felé vezető utón, csak csendben
beszélgettünk Emmával, és azt terveztük, hogy mivel fogjuk eltölteni ezt a
hétvégét.
Hamar megérkeztünk Szolnokra, közben pedig Vanda is
elszundított. Anyu és apu kedvesen és izgatottan fogadtak minket. Néhány hete
látogattuk meg őket utoljára, amit nagyon fájlaltak. Vanda gyorsan nőtt és
szerették volna minél többször látni őt. Emma óvatosan kivette Vandát a
gyerekülésből és átadta anyunak, aki mosolyogva besétált vele a házba. Biztos
voltam benne, hogy le sem akarja majd tenni, mert szerette, ha a karjában
alszik az unokája. Végül rávettük, hogy vigye fel Vandát a szobánkba, hadd
aludjon nyugodtan a kis ágyában. Utána egész délután beszélgettünk és
bepótoltuk az elmúlt néhány hetet, ami alatt nem találkoztunk. Jó érzés volt,
hogy végre nyugalom és szeretet vesz körül. Emma is vidám volt és felszabadult.
A szemei csillogtak, és láttam rajta, hogy nagyon jól érzi magát. Este felé
megkértem anyut, hogy vigyázzon éjjel Vandára. Szerettem volna, ha ketten is
együtt töltünk egy kis időt Emmával. Sejtelmesen elmosolyodott, amikor kézen
fogtam és elhagytuk a házat.
- Mit tervezel? - kérdezte tőlem mosolyogva.
- Csak szeretném, ha egy kis időt egymással is eltöltenénk.
Rég volt rá lehetőségünk, és már nagyon hiányzik egy kis kikapcsolódás - mondtam
neki nagyot sóhajtva, miközben sétáltunk a város szívébe.
- A tervezett programot megosztod velem? - kérdezte
kíváncsian.
- Mit szólsz egy vacsorához? - néztem kedvesen.
- Eszter mérges lesz, hogy nem az ő főztjét esszük - mondta
mosolyogva.
- Nem hinném. Emiatt ne aggódj.
Lassan beértünk a városba és a kedvenc éttermem felé
vezettem. Jöhettünk volna autóval is, de megvolt a varázsa az esti városi
sétának. Ezt is kikapcsolódásnak éreztem, pláne, hogy Emma velem volt. Nem
akartam semmin sem törni a fejem, csak azt akartam, hogy élvezzük az estét és
egymás társaságát.
Emma teljesen kivirult, és habár sose panaszkodott amiatt,
hogy az utóbbi hetekben rengeteget dolgoztam, az állandó mosoly az arcán magáért
beszélt. Tudtam, hogy még pár hét, és kevesebb dolgom lesz a stúdióban, így
rájuk is több időm lesz majd.
Miután megvacsoráztunk tovább folytattuk a sétánkat a
városban. Mióta újra találkoztunk itt Szolnokon, azóta nem is voltunk a
városban. Mikor a park felé közeledtünk Emmára néztem, aki meglepetten nézett
vissza rám.
- Ugye nem véletlenül jöttünk erre?
- Szerinted véletlenül jöttünk erre? - kérdeztem mosolyogva.
- Sosem változol. - mondta nevetve.
- Változnom kellene? - kérdeztem tőle sejtelmes mosollyal az
arcomon.
- Soha! - vágta rá azonnal. - Nekem így vagy tökéletes. -
tette hozzá halkan.
Annyira megdöbbentem, hogy megtorpantam és felé fordultam.
Nem is tudtam mit mondhatnék. Annyira hihetetlen volt még mindig számomra, hogy
ennyire megértő és odaadó. Fantasztikus anya volt és tökéletes társ. Végül úgy
döntöttem, hogy ide minden szó kevés és felesleges. Hirtelen átöleltem és
mielőtt bármit is mondhatott volna, megcsókoltam. Ugyanolyan hevesen csókolt
vissza, mint én. A csókja édes volt, mint mindig, sose tudtam megunni, sose
tudtam elszakadni tőle. Csak mellette voltam teljes egész és igazán boldog. Már
közel voltunk a tó partjához, ezért csók közben elkezdtem húzni őt a part fele.
Belemosolyodott a csókba, de nem ellenkezett. Amint megálltunk, magammal húzva
lefeküdtünk a földre. Késő este volt, senki sem járt már ilyenkor a parton.
Áldottam az eget, hogy Emma ma is szoknyát vett fel, így neki könnyű dolga
volt. Olyan szenvedéllyel öleltem magamhoz, hogy szinte követelőzve gombolta ki
a nadrágom. Imádtam, amikor ennyire szenvedélyes és türelmetlen volt. Hamar
pózt váltottunk és pillanatok alatt fölé kerültem.
*
Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott a tegnap este. Egyre
jobban szeretem azt a kis parkot és a tavat. Azt az estét jutatja eszembe,
amikor májusban újra találkoztunk Emmával. Olyan forró és szerelemtől fűtött
volt az az este. Pontosan olyan volt, mint tegnap.
Gyorsan suhantak el a fák mellettünk, mi pedig csak csendben
ültünk az autóban. Vanda csendben aludt mögöttem, Emma pedig némán kémlelte a
tájat. Már sötét volt kint minden, amit egyáltalán nem bántam. Nem zavart, ha
este kell vezetnem, ugyanolyan óvatos voltam éjjel is, mint nappal. Mióta Emma
és Vanda is mellettem voltak, ez csak még inkább fokozódott. De ma este még ez
is kevés volt…
Nem voltam fáradt, teljesen éber voltam, de úgy tűnik mégsem
eléggé. Annyira hirtelen történt minden, hogy feleszmélni sem volt időm. Épp
megelőztem egy lassan haladó Volkswagent, amikor a sofőr hirtelen ránk rántotta
a kormányt. Azonnal észrevettem és reagáltam, de még így is elkapta a kocsink
oldalát. Egy másodpercre a kilométer órára pillantottam és azonnal tudtam, hogy
mi fog történni. 85 km/órával mentünk, még csak nem is léptem túl a sebesség
korlátot. De ekkora sebességnél egy ilyen ütközés Emma oldalán…
Körülbelül egy másodperc volt míg ez végigfutott az agyamon,
a következő pillanatban már éreztem, hogy letérünk a pályánkról és őrült
sebességgel elkezdett menet közben forogni a kocsi. Kínzó másodpercek voltak,
míg az autó sebessége kezdett csökkenni. Próbáltam ellenkormányozni, de még így
is sodródtunk tovább a szembe lévő sávban. Fohászkodtam magamban, hogy szembe
ne jöjjön semmi, vagy ha mégis, legalább időben álljon meg. És Vanda… Azonnal
felijedt és keservesen sírni kezdett, egy óriási tőrt forgatva ezzel a
szívemben.
Hirtelen letértünk az útról még mindig pörögve és egyenesen
az út széli fák felé sodródtunk. Semmi esélyem nem volt már ellenkormányozni,
csak egy gyors fohász pergett végig az agyamon. „ Kérlek Istenem, az én
oldalamról csapódjunk a fának, és óvd meg a családom!” A könnyeim kicsordultak,
de nem voltam képes felfogni ezt a tényt. Egyre közelebb voltak a fák, mi pedig
csak tovább pörögtünk, mintha mi magunk lennénk a tár, az orosz ruletthez
használt pisztolyban. A következő pillanatban pedig végre célhoz értünk.
Éreztem, ahogy a kocsi összeroppan az én oldalamon és azonnal éreztem a nyomást
magamon. Nem csak a légzsák volt az, amit éreztem, az nem okoz ekkora
fájdalmat. Még valahol távolról hallottam Vanda sírását, majd fokozatosan
szippantott magába a sötétség. Utolsó erőmmel még egy gondolat futott át az
agyamon. „ Köszönöm Istenem!”
Szia kisboszi :)
VálaszTörlésMost igy visszagondolva kicsit keveredtem bele a nevekbe, :)
Örülök, hogy jól sikerült az interjú, és hogy a rajongók jól fogadták. Jó olvasni hogy milyen jól megvannak Emmáék :)
Ez az utolsó kis bekezdés mi a manó?! Ne hogy már baleset legyen - na jó már az - de mi történt velük? Mi lett Dáviddal! És a lányokkal? Ilyen függővéget most komolyan ! Kíváncsian várom mi is fog történni velük.
Nóci
Szia Nóci! :)
TörlésA függővég a specialitásom :P Sajnos :D vagy nem sajnos? :D Jó kérdés :D
Igen, volt kis kavarc a nevekkel, de mindent értettem, ne aggódj :) A folytatás pedig... Khm, már csak egy turnus van hátra, utána pedig jön a regény 2. része. :) Ezzel remélem segítettem :P
Puszillak :)