Sziasztok!
A következő csokor is megjött. Remélem még nem unjátok és talán kicsit élvezitek is a folytatást. :) Bízok benne. :)
Jó szórakozást nektek.:)
Morwen
11. fejezet
Emma arca még mindig könnyes volt, de már nem rázta úgy a
sírás. Csak csendben folytak a könnyei.
- Emma, hogy vagy? Hogy érzed magad?
- Mocskosan - felelte egyszerűen. - Az akaratom ellenére ért
hozzám.
Ahogy ezt kimondta összerezzent és némán sírt tovább.
Borzasztó volt így látni, és még borzasztóbb volt arra gondolni, hogy tényleg
valaki hozzáért az akarata ellenére. Dühített maga a tény is, hogy valaki erőszakkal
nyúl egy nőhöz. De az, hogy ez Emmával történt, az egyszerűen kegyetlenül fájt.
Próbáltam erős maradni és megnyugtatni őt, mert nem volt szabad újra kiborulnia.
- Emma, kérlek ne gondolj többet erre. Már vége, és soha
többet nem fog ez megismétlődni. Próbáld meg elfelejteni, és ne emészd magad
miatta. Nem akart ő bántani téged.
- De igen, jobban bántott, mintha megütött volna.
Ahogy ezt kimondta olyan düh suhant át rajtam, hogy azt
hittem ültömben felrobbanok. Még elképzelni se mertem, hogy mit tettem volna,
ha Zoli, vagy bárki más bántani meri Emmáékat.
- Akkor nem távozott volna innen élve! Soha senki nem
nyúlhat hozzád, és soha senki sem bánthat téged! - mondtam Emmának olyan
dühvel, hogy egy pillanatra ő is összerezzent.
Mély levegőt vettem és igyekeztem nyugodtabban folytatni.
- Már vége van, és soha többé nem fogod őt látni. Próbálj
megnyugodni és aludj egyet. Az biztosan segíteni fog. Vagy esetleg szeretnél
enni?
- Nem, az alvás most jobban esne. Nagyon fáradtnak érzem
magam. Vandát hazahozzátok? - kérdezte fáradtan és álmosan.
- Nem, ma szerintem még maradjon anyukádéknál. Holnap
délelőtt, ahogy megbeszéltük Dani elhozza, miután Petit hazavitte. Pihenned
kell, túl sok stressz ért ma. Tudod jól, most nagyon vigyáznod kell magatokra.
- Tudom. Ne haragudj, hogy így kiborultam - mondta
bocsánatkérően. Szinte meg sem lepődtem, hogy ezt mondja. Sejtettem, hogy
emiatt is magát fogja okolni.
- Semmi baj. Érthető, hogy így reagáltál. Ez így volt
természetes. De gondolom a hormonok is segítették a kiborulásod. De most már
vége van, pihenj nyugodtan és aludj békésen. Kint leszek a nappaliban Danival
és Petivel. Jó éjt Emma drágám! - mondtam neki kedvesen, majd felálltam és egy
csókot adtam a homlokára.
Emma oldalra fordult, betakarózott és úgy nézett rám.
- Köszönöm, hogy ilyen jó vagy velem. Köszönök mindent.
- Nincs mit köszönnöd Emma. Aludj kérlek, reggel
találkozunk.
- Rendben, jó éjt nektek is.
Halkan kisétáltam a szobából és egyenesen a kanapéra ültem.
Peti és Dani már mindent visszapakoltak a konyhába és a lakás is majdnem visszanyerte
az eredeti állapotát. Ők a mellettem levő fotelekben ültek és némán néztek rám.
Végül Dani a kis asztal felé nyúlt és töltött magának és Petinek az asztalon
levő Tequilás üvegből. Tettek mindketten fahéjat a kezükre, lenyalták egy
pillanat alatt, majd koccintottak és lehúzták a pohár tartalmát. Utána
hátradőltek a fotelba, majd jólesően ették meg a narancsot. Én csak ráztam a
fejem és elmosolyodtam rajtuk. Elvettem az asztalról az üveget és úgy
meghúztam, hogy a fiúk szeme a csodálkozóból hamar aggódóra váltott. Ahogy
rájuk néztem, majdnem elnevettem magam ivás közben. Ennek viszont nem lett
volna túl elegáns a végeredménye, ezért türtőztettem magam és még mindig ittam,
míg már úgy éreztem, hogy nem lefelé, hanem kifelé akar jönni a Tequila.
Miután letettem az üveget az asztalra, Dani fejcsóválva
nézett rám.
- Ugye tudod, hogy nagyon be fogsz rúgni?
- Már nem - feleltem komolyan, majd elnevettem magam.
Valóban nem, mert már most éreztem az alkohol hatását. De nem érdekelt semmi
sem. Elegem volt a mai napból, és sürgősen túl akartam lépni az egészen.
- Dávid, te fél üveg Tequilát megittál egy húzóra. Nem lesz
ennek jó vége - mondta Peti aggódva.
- Dehogynem. Már nagyon is jó vége van - mondtam mosolyogva.
- Inkább mondd el, hogy mi bánt - felelte Dani előre dőlve a
fotelban. Egyenesen rám nézett, azzal a tipikus nézésével, amit úgy utáltam.
Pláne most! Elemez és méreget, mintha azt próbálná megfejteni, hogy épeszű
vagyok-e. Túlságosan is ismerős volt ez a helyzet, és nagyon nem akartam ezt
újra átélni.
- Állj le Dani, nem kell a pszichomókus duma! - mondtam
fenyegetően, amivel csak annyit értem el, hogy mosolyogva rám nézett és
megrázta a fejét. - Még egy ilyen pofa, és esküszöm letörlöm a képedről a
vigyort!
- Csak nyugodtan - felelte még jobban mosolyogva, amitől
nagyon felment bennem a pumpa. - Olyan részeg vagy, hogy fogadok, legalább
hármat látsz belőlem. Petiről nem is beszélve.
- Nem vagyok részeg! - csattantam fel mérgesen.
- Ó dehogynem - felelte pimaszul. - Alig érteni, hogy mit
beszélsz.
Most már biztos voltam benne, hogy direkt csinálja ezt az
egészet. Direkt hergel és bosszant. De miért kínoz már megint? Miért nem hagy
békén, hogy egyszer az életben végre én is itallal felejtsek? Nem olyan rossz
dolog ez. Sőt! Nagyon is jó érzés.
- Figyelj Dávid, amit Zoli tett, arra nincs mentség, akármiért
is tette. Részeg volt, és talán józanul sose bántotta volna így Emmát. Teljesen
jogos, hogy gyűlölöd, de ami történt, az megtörtént. Inkább bízzunk abban, hogy
Emmának sikerül ezen minél hamarabb túljutnia és nem lesz baja se neki, se a
babának.
Kimérten bólintottam, majd mérgesen ránéztem.
- Befejezted? - kérdeztem ridegen.
- Be.
- Helyes, akkor ezután be is foghatod - mondtam mérgesen,
majd újra az üvegért nyúltam. Dani egy pillanat alatt megelőzött és elkapta a
kezem elől.
- Hidd el bátyó, már annak sem lesz kellemes hatása, ami
benned van.
- Te csak ne okoskodj itt nekem, és add vissza az üveget!
Éreztem, hogy be vagyok rúgva és túl messzire mentem, de nem
akartam leállni. A düh tombolt bennem és így akartam kiűzni magamból. Egy kis
illuminált állapot és máris minden jobb lesz.
Továbbra is mérgesen néztem Danira, de ő még mindig nem adta
vissza az üveget. Dühösen felpattantam a kanapéról és a gipszben egyensúlyozva
a konyha felé vettem az irányt. Gipsz és részegség nem jó párosítás, de mit
tehettem volna most ez ellen? Semmit. Próbáltam nem elesni és mikor épségben beértem
a konyhába elmosolyodtam a sikeremen. Az asztalon megláttam rengeteg üveg
alkoholt és azonnal megakadt a szemem egy bontatlan üveg Tequilán. Igaz, hogy
ez már Silver volt, de nem tudott érdekelni, hiszen alig van különbség a kettő
íze közt.
Már kinyitottam az üveget, amikor Dani lépett be a konyhába
és szemrehányóan meredt rám.
- Ne nézz így rám! Jól vagyok! - mondtam fennhangon, nem is
igazán neki, hanem magamnak és közben lecsaptam az üveget a pultra.
- Ne csináld ezt Dávid. Te sose szoktál bezárni... Mi ütött
beléd? - kérdezte csodálkozva. - Engedd inkább ki a feszültséget.
- Nem! - feleltem szinte már kiabálva.
- Dávid... - mondta és közben közelebb lépett felém.
- Ne! Ne érj hozzám! - sziszegtem a fogaim között és
éreztem, hogy a düh újra és újra megpróbál a hatalmába keríteni én pedig egyre
gyengébb vagyok hátraszorítani és visszafogni magam.
Dani továbbra sem állt meg, kitartóan lépkedett felém. Mit
csinál ez? Megőrült? Nem látja, hogy mindjárt felrobbanok? Menekülnie kéne
ahelyett, hogy engem próbál nyugtatni. De mintha a falnak beszéltem volna, nem
értett meg. Ostoba! Ennek nem lesz jó vége... Izzott minden porcikám, és
egyszerűen nem bírtam megnyugodni. A tekintetem elhomályosult, de még így is
láttam a szemem sarkából, hogy Peti is kijött utánunk a konyhába. Szinte félve
nézte a köztem és Dani között feszülő néma harcot. Ha józan lettem volna, talán
tudtam volna kontrollálni magam, de még részegen is tisztában voltam azzal,
hogy ha Dani eléri, hogy felrobbanjak, akkor itt kő kövön nem marad.
- Dani, szerintem nem kéne - szólt halkan Peti Daninak, aki
még mindig lassan sétált felém.
Na végre, hogy Peti kapcsolt és figyelmeztette Danit!
- Figyelj Dávid. Van ennek egy normálisabb módja is. Gyere
vissza a nappaliba és beszéljük meg a dolgokat - mondta Dani miközben odaért
hozzám és óvatosan megfogta a vállamat.
Ahogy hozzám ért abban a pillanatban a düh elborította az
agyamat és teljes erőmből ellöktem magamtól. A következő másodpercben
tudatosult bennem, hogy ebből még nagy baj lehet. Ha Peti nem lép gyorsan Dani
háta mögé és nem kapja el, akkor Dani olyan erővel esett volna el, hogy talán
el is tört volna valamije.
- Elment az eszed? - kérdezte dühösen Dani, miután Peti
segített neki visszaszerezni az egyensúlyát.
- Mondtam, hogy hagyj békén! - sziszegtem a fogaim közt.
- Nem! Nem hagylak békén, mert bekattantál! - üvöltötte
Dani. - Magad ellen fordulsz és ennek nem lesz jó vége! Belegondoltál abba,
hogy mennyire ki fog borulni Emma, ha így meglát téged?
- Emma alszik! - feleltem dühösen.
- Ha így ordítoztok, akkor már nem sokáig - szólt közbe
csendesen Peti.
Dani mély levegőt vett, majd csendesebben folytatta.
- Dávid, kérlek, térj észhez! - mondta, szinte már-már
könyörögve és közben újra felém lépdelt. - Menjünk vissza a nappaliba, üljünk
le nyugodtan és beszélgessünk.
Nem láttam Danit, nem hallottam a szavait, egyszerűen túl
sötét volt a köd, ami rám telepedett. Abban a pillanatban tértem magamhoz,
amikor Dani a kezeit a két vállamra tette. Mint a bomba, olyan erővel robbant
ki belőlem a feszültség és olyan erővel löktem el magamtól Danit, hogy a
mögötte álló Petivel együtt egyenesen az üvegekkel teli asztalnak estek,
mindent összetörve és a földre lökve.
12. fejezet
Fülsiketítő csörömpöléstől és cifrábbnál cifrább
káromkodásoktól zengett az egész konyha. De nem láttam semmit, egyszerűen
semmit sem láttam magam előtt, mert valami vékony hártya borította a szememet.
Egy másodperc alatt kijózanodtam és felfogtam a tetteimnek a súlyát. Dühösen
kitöröltem a könnyeket a szememből, hogy végre lássak is valamit. Elakadt a
szavam, ahogy megpillantottam a fiúkat. Csurom vizesen és véresen keltek fel a
földről és dühösen meredtek rám. Látszólag nem lett komoly bajuk, de nem is ez
volt a lényeg, hanem az, amit tettem. Sose hittem, hogy képes vagyok így
elveszíteni a fejemet. Nem bírtam szólni, csak könnyeim közt némán pislogtam
rájuk és azt kívántam, bár most azonnal elnyelne a föld és az egész világ
átkozna azért, amit tettem.
Dani amint felkelt elindult felém és én tudtam mi fog
következni. Tudtam, de nem akartam tenni ellene. Megérdemlem. Szinte már magam
könyörögtem érte. Megadóan lehunytam a szemem, pont azelőtt egy másodperccel,
hogy Dani ökle találkozott az arcommal.
Annyira mart belül a bűntudat, hogy szinte meg sem éreztem a
fájdalmat, amit ezzel okozott. Annyit elviseltem az elmúlt néhány hétben, hogy
egy ilyen öklöst már egyszerűen nem éreztem. Mikor kinyitottam a szemem akkor
vettem észre, hogy a földön térdelek a sok üvegben. Ezek szerint tényleg nagyot
behúzott. Hiába van rajtam gipsz és hiába vagyok részeg, nagyot kellett ütnie,
hogy így a földre kerüljek.
- Te nem vagy normális! - kiabálta dühösen Dani, és közben
mélyeket lélegzett. - Nem vagy normális - ismételte halkabban.
Mindhárman hallottuk, hogy Emma erőtlen hangja szólt a
nappaliból.
- Fiúk, minden rendben van? - kérdezte Emma a nappaliból.
Megsemmisülten meredtem magam elé és ömlöttek a könnyeim.
Abban a pillanatban nem éreztem mást, csak mérhetetlen gyűlöletet magam iránt.
Ha Emma most meglát így minket... Megint ki fog borulni.
- Igen, minden rendben van Emma, csak elejtettem egy
poharat. - kiabálta ki Peti a konyhából. - Minden rendben van, menj csak vissza
aludni.
- Dávid és Dani hol vannak?
- Hazavitték Timit - felelte gondolkodás nélkül Peti.
- Rendben. Akkor én visszafekszek - mondta Emma erőtlenül.
- Menj csak. Jó éjt Emma! - kiabálta Peti.
- Jó éjt Peti! - felelte Emma, majd hallottuk, amint
csukódik a szoba ajtaja.
Dani mérgesen fújt egyet, majd odalépett hozzám, megragadta
az ingem nyakát és akármennyire sem akartam, felrántott a földről. Szikráztak a
szemei a dühtől és tiszta vér volt a keze. A falhoz nyomott és közel hajolt
hozzám.
- Észhez tértél? - kérdezte dühösen. - Lenyugodtál?
Kijózanodtál?
Némán és egyre szaporábban hulló könnyekkel bólintottam,
mire az arca megenyhült és elengedett.
Mérgesen járkált a konyha közepén és láttam rajta, hogy még
mindig egy merő ideg.
- Dani... - szólaltam meg halkan, de mintha nem is az én
hangom hagyta volna el a számát.
Dani mérgesen rám pillantott, de nem szólt egy szót sem.
Nagyon dühös volt rám és minden oka meg is volt így érezni.
- Sajnálom... - feleltem végül és úrrá lett rajtam a
zokogás. Az arcomat a kezeimbe temettem és erőtlenül lecsúsztam a földre és
leültem a sok törmelékbe. Semmit nem éreztem, csak a fájdalmat, ami kegyetlenül
magába szippantott. Nagyon elegem volt már abból, hogy ennyire össze tudok
törni, de egyszerűen nem tudtam tenni ez ellen.
Fogalmam sincs mennyi ideig lehettem így a földön. Hirtelen
valaki mellettem termett és felhúzott. Dani volt az. Vártam, hogy mosson be még
egyet, de nem tette. Ahogy ránéztem összeszorult a szívem. Az ő szemei is
könnyesek voltak. Ugyanabban a pillanatban öleltük át egymást és percekig el
sem engedtük a másikat, amíg meg nem nyugodtunk mindketten.
- Hülye vagy - mondta Dani nevetve letörölve az utolsó csepp
könnyeit.
- Tudom - mondtam én is nevetve sírva.
- Mindketten hülyék vagytok - mondta döbbenten Peti, mire
ránéztünk és egyszerre mindhárman elkezdtünk nevetni.
Fogalmam sincs mennyi ideig nevettünk egymáson, mikor Dani
végre megszólalt.
- El kéne tüntetni ezt a káoszt, mert ha Emma meglátja, akkor
egyikünk se teszi zsebre, amit tőle kapunk.
- Egyetértek. A nővérem le fog gyilkolni minket - mondta
nevetve Peti.
- A romokat tüntessük el, legalább azt ne lássa meg. Úgyis meg
fogja tudni, hogy mi történt - mondtam keserűen, majd a seprűért nyúltam és elkezdtem
felsöpörni a temérdek üveget. Egy üveg sem maradt épen, minden összetört, ami
az asztalon volt. Az asztal sem úszta meg, így teljes volt a rombolás a
konyhában.
- Peti, mi előbb menjünk és öltözzünk át, tisztítsuk ki a
vágásokat, majd utána takarítunk - mondta Dani Peti felé fordulva, mire ő csak
bólintott, majd halkan kilopództak a konyhából.
Az állam megtámasztottam a seprűn és meredten néztem magam
elé. Mi az ördög ütött belém? Ennyire még sose borult el az agyam. Nagyon
durván kitört most belőlem az a feszültség, amit délután legszívesebben Zolin
vezettem volna le. Talán nem kellett volna akkor visszafogni magam. De Emma
annyira ki volt borulva, én pedig féltem, hogy ha nekiesek Zolinak, akkor még
rosszabbul lesz. Olyan sírásroham jött rá délután, hogy alig bírt kijönni
belőle. Nem kockáztathattam.... De jobb, hogy ez most így tört felszínre? Akár
tragédia is lehetett volna ebből az egészből. Ha másképp esnek a fiúk az
asztalra... Az a sok üveg.... Ahogy körülnéztem a rengeteg törmeléken megéreztem,
hogy fullasztó alkohol szag van az egész konyhában. Az ablakhoz léptem és
szélesre tártam, hogy minél több friss levegő jöjjön be rajta. Ekkor tértek
vissza Daniék. Most jól meg tudtam őket nézni, és láttam a tettem eredményét.
A karjukon volt nagyon sok apró vágás, de Daninak az arcán
is volt egy nagyobb. Elfogott a bűntudat és legszívesebben könyörögtem volna
Daninak még több verésért, azért amit velük tettem. Dani mintha tudta volna,
hogy mire gondolok mellém lépett és finoman a vállamba bokszolt.
- Ne lógasd az orrod, már vége van. Remélem ezzel kijött
belőled minden feszkó - mondta nevetve. - Ha nem, akkor szólj, és inkább
menjünk el itthonról zúzni.
- Jól vagyok - mondtam halkan. Bár ez nem volt igaz, de
tudtam, hogy hamarosan tényleg jól leszek
- Na gyerünk, takarítsuk fel ezt a rumlit!
Némán bólintottunk Petivel, majd mi is nekiláttunk és
megpróbáltuk a lehetetlent: egy csata végeredményét maradéktalanul eltüntetni.
13. fejezet
Másnap reggel a kanapén ébredtem, fájó nyakkal. Hirtelen nem
tudtam, hogy miért ébredtem fel, aztán rájöttem. Emma állt felettem és
valószínűleg ő ébresztett fel, de nem tudtam, hogy hogyan.
- Jó reggelt! - köszöntem neki álmosan. - Hogy vagy?
- Hogy vagyok? - kérdezte mérgesen. - Szerinted hogy lennék?
Ki vele! Mi történt itt az este?
Értetlenül néztem rá és nem értettem, hogy mire céloz.
Nagyon meg kellett erőltetnem magam, hogy szép lassan felidézzem a tegnap
történteket.
Zoli, Tequila, Dani, verekedés, üvegcsörömpölés... Te jó ég,
tehát tényleg megtörtént!
- Ne aggódj Emma, minden rendben van - mondtam nyúzottan és
közben felültem a kanapén.
- Reggelt - köszönt Dani kilépve az egyik szobából, és mi
hirtelen felé kaptuk a tekintetünket. Épp ásított egy nagyot, majd elindult
felénk. Borzalmasan nézett ki. A vágások még mindig tisztán látszottak rajta.
Láttam, hogy Emma meg sem bír szólalni, csak idegesen járt a tekintete köztem
és Dani közt.
- Ti verekedtetek? - kérdezte döbbenten.
- Semmiség - mondta Dani félvállról. - Felejtsd el Emma.
Azzal lehuppant mellém a kanapéra és rám nézett.
- Uh, szép lett a monoklid.
- Kösz - mondtam mérgesen. Ha eddig Emma nem vette volna
észre, most már biztosan tud erről is.
- Mi történt?! - kérdezte Emma idegesen.
Hirtelen egyikünk sem tudta, hogy mit mondjon. Nem is
kellett, mert hirtelen Peti szobájának az ajtaja is kinyílt és hasonló
sebekkel, mint Dani, álmosan felénk botorkált.
- Mi ez a nagy ricsaj? Miért nem alszotok még? - kérdezte
fáradtan, majd lehuppant az egyik fotelba.
- Ki vele Dávid, mielőtt még felrobbanok! - mondta egyre
idegesebben Emma.
Nem is tudtam hirtelen, hogy mit mondjak. Féltem, hogy
csalódni fog bennem és nagyon mérges lesz rám a történtek miatt.
- Emma, ne fújd így fel a dolgot. Miután lefeküdtél mi
tovább ittunk és kicsit átestünk a ló túloldalára. Senkinek nem lett komoly
baja, szóval ne rágódj ezen. És majd veszek neked egy új asztalt a konyhába. -
Emma arca elkerekedett és döbbenten nézett Danira. - Ja, hogy ezt még nem
mondtam? - kérdezte bűnbánóan, de láttam a szája szegletében egy mosolyt
bujkálni.
Emma hitetlenül nézett ránk, és a fejét rázta.
- Hülyék vagytok - mondta hüledezve.
- Tudjuk - vágtuk rá egyszerre mindhárman, mire is hangosan
elkezdtünk nevetni.
Emma továbbra is rázta a fejét, de végül ő is elmosolyodott.
Felkeltem a kanapéról, aminek majdnem az lett az eredménye,
hogy azonnal vissza is huppantam. Nem egy élmény másnaposnak lenni. A fejem
majd szétrobbant és elég kellemetlen volt az arcomon lüktető monokli is. Dani
tényleg nem kímélt. Fájdalmasan megfogtam az arcom és lenéztem rá. Épp
nyújtózott és egy hatalmasat ásított, ezzel még jobban kiemelve az arcán lévő
vágást.
- Te aztán nem kíméltél tegnap este - fordultam hozzá
nevetve.
- Örülj, hogy csak egyet kaptál. - mondta nevetve. - Ha Peti
nem kapja el a kezem, akkor nem ez lett volna az első és az utolsó.
Döbbenten néztem Petire, aki kellemetlenül fészkelődött a
fotelban. Mi tagadás, szépen belerángattuk egy testvéri verekedésbe, arról nem
is beszélve, hogy igazán mély holtponton volt szerencséje látni mindkettőnket.
- Áh, szóval erre nem emlékszel? - kérdezte Dani nevetve.
Ráztam a fejem, mire még jobban elnevette magát. Nem is
tudtam mit mondjak, így inkább biccentettem a fejemmel Petinek, aki csak
elmosolyodott, majd felpattant a kanapéról.
- Na én megyek átöltözni. Anyuék úgy tudják, hogy délre biztosan
megérkezünk - fordult Dani felé.
- Rendben. Akkor irány reggelizni és induljunk.
Dani is felkelt és visszament a szobájába. Emma elém lépett
és még mindig szúrós szemmel nézett rám.
- Ne aggódj, ha elmentek, majd mindent elmesélek - mondtam
neki gombóccal a torkomban.
- Türelmetlenül várom - felelte egyszerűen, majd elindult a
konyhába, gondolom reggelit készíteni. Némán követtem őt és félve léptem be
mögötte. Valamiért nem rémlett, hogy mennyire sikerült tegnap eltűntetnünk a
csata romjait. Magam is meglepődtem, amikor megláttam, hogy milyen tiszta és
csillogó lett az egész helyiség. Nekem valamiért csak az a kép maradt meg róla,
hogy töménytelen mennyiségű alkoholban és némi vérben úszott.
Emma a hűtőhöz lépett és kivette a tegnapi szendvicsek és sütemények
maradékát. Segítettem neki kivinni az ebédlőasztalra és mire kipakoltunk, már a
fiúk is végeztek és asztalhoz ültek.
Miközben ettünk, láttam, hogy Emma még mindig hitetlenül
méri végig a fiúkat és az őket borító töménytelen mennyiségű vágást. Most, hogy
én is már mindenből egyet láttam, kicsit megnyugodtam, mert tegnap valamiért ez
a sok vágás sokkal többnek tűnt. Bár így is egyikük se volt szívderítő látvány.
- Ugye tudod, hogy anyu szívbajt fog kapni, amint meglát
titeket? - fordult Emma Dani felé. - És tudsz majd vezetni biztonságosan ennyi
vágással a karjaidon?
- Ó, ez mind semmi, a hátamon van egy igazán nagy - mondta
Dani nevetve.
Hirtelen majdnem félrenyeltem és kiköptem a falatot a
számból a tányérra.
- Fúj, Dávid, ne itt hányj már. Tudod, nincs messze a WC,
tegnap gond nélkül megtaláltad. - mondta nevetve, majd hirtelen elgondolkozott.
- Na jó nem, csak majdnem.
Micsoda? És erre nem emlékszek? Mikor volt a képszakadás?
Arra még tisztán emlékszek, hogy elkezdtük feltakarítani a romokat, utána
pedig... A felismerés úgy csapott belém, mint a villám. Egy üveg Tequila
megmenekült tegnap este... Mielőtt Danival egymásnak estünk volna, a kezemben
lévő üveget a konyhapultra tettem, és azt Daniék nem verték le.
- Dávid! Dávid! Hahó, föld hívja Dávidot! - mondta nevetve
Dani. - Mi az, csak nem képszakadás? Meséljek? - kérdezte kíváncsian, mire ő és
Peti egyszerre elkezdtek hangosan röhögni, de úgy, hogy majdnem leestek a
székről.
- Szóljatok, ha magatokra hagyjalak titeket - mondta szúrós
szemmel Emma, és közben aggódva nézett végig a triumvirátusunkon.
- Nem, nem kell - mondta fuldokolva a nevetéstől Dani.
Én még mindig alig bírtam figyelni rájuk, mert nagyon
bosszantott, hogy valamire nem emlékszek, ami ezek szerint nagyon is fontos
lehet, mert Daniék még perceken keresztül nevettek.
- Szerintem ne kínozzátok tovább Dávidot, és mondjátok el
neki, hogy mire nem emlékszik. - mondta Emma, miután aggódva végigmért engem.
- Nem lehet - felelte Peti a könnyeitől fulladozva, majd
hirtelen megfagyott, komoly fejet vágott és felemelte a jobb kezét, mintha
esküt készülne tenni. Ezzel csak azt érte el, hogy Dani a hasát fogva felállt a
székről és röhögve átment a nappaliba, hanyatt feküdt a kanapén és ott nevetett
tovább. Újra Petire néztem, akinek az arca megrándult a nevetéstől, majd
folytatta. - Esküszöm a magasságos Tequilák mindent tudó és szerető, Silver és
Gold anyjára, hogy míg Tequila folyik az ereimben örök hallgatást fogadok a
katasztrofális házavató minden percéről, ami a három muskétás között történt.
Dani még hangosabban röhögött és a könnyeit nyelve Petire
nézett. - Te még emlékszel erre? Ezek szerint nem ittál eleget tegnap este.
- Mi ez az egész? - kérdeztem tőlük értetlenül. - És
melyikőtök találta ki ezt a hülye szöveget?
Még hangosabban elkezdtek nevetni az értetlen arcom láttán,
és nagy sokára Peti megszólalt.
- Te - mondta nevetve Peti. Dani hangosan felvisított a
nevetéstől, mire Peti Danira nézett és folytatta. - Mellesleg nem emlékszek én
sem a szövegre, de reggel találtam egy papírt a zsebembe és ez volt rá írva.
- Micsoda? - fulladozott Dani, és hirtelen felkapta a fejét.
- Te leírtad?
- Nem az én írásom, nem tudom melyikőtöké. De mivel véres a
papír, gondolom te írtad le.
Dani nem felelt semmit, csak még jobban fetrengett a
röhögéstől. Én szóhoz se bírtam jutni, csak félve Emmára néztem, aki
rezzenéstelen arccal evett, ránk se nézve. Hát, nem lesz egyszerű dolgom vele
miután elmentek a fiúk... Csak emlékeznék minden tettemre, amiért bocsánatot
fogok kérni tőle, de egyáltalán nem úgy tűnt, hogy van esély arra, hogy ez még
ma meg fog történni. Talán örökre homály fogja fedni a tegnap estét. Danit és
Petit elnézve, nem igazán számíthattam tőlük sem több információra. Valamivel
több emlékük volt, mint nekem, de úgy láttam, hogy közel sem elég.
Úgy döntöttem, hogy én is befejezem a reggelit, majd
segítettem Emmának elpakolni az asztalról. Egész végig nem szólt hozzám, csak
némán pakolásztunk. Már mindent a konyhába pakoltunk, amikor végre felém
fordult.
- Reggel hívott Timi és szeretne velem ma találkozni.
- Persze, nyugodtan. Gondolom nem gond, ha anyukádéknál
marad még délutánig vagy holnapig Vanda.
- Igen, ezt már vele is megbeszéltem. Délután elhozza Vandát
és Petit hazaviszi. De visszatérve Timire. Érdekes dolgot mondott nekem ma
reggel - mondta elgondolkozva. - Tegnap ő azonnal hazament a történtek után.
Egyedül - tette hozzá nyomatékosítva az
utolsó szót.
- Igen, tudom - mondtam bűnbánó arccal. - Nézd Emma, mindent
el fogok neked mesélni, már amire emlékszek - tettem hozzá. Azonnal rájöttem, hogy
ezt nem kellett volna, mert Emma szemöldöke kíváncsian felszaladt. - Szóval
mindent elmondok, ha majd egyedül leszünk. Hosszú történet lesz - mondtam
nagyot sóhajtva, majd hozzá léptem és bűnbánóan átöleltem.
Ő azonnal eltolt magától, amire egy fájdalmasat dobbant a
szívem. Ennyire haragszik rám?
- Ha nem akarod, hogy a mai napot is hányással kezdjem,
akkor ne ölelj most át. Ennyi tömény alkohol szagot nem vesz be terhesen a
gyomrom.
- Persze - vágtam rá hirtelen, miközben megnyugodtam, hogy
nem a harag miatt tolt el magától.
- Megyek készülődni, mert Timi mindjárt itt lesz. Magatokra
hagyhatlak titeket, vagy estére romhalmaz lesz az egész házból?
- Nem lesz baj, ígérem.
- Rendben. Megyek is, majd szólok, ha hazaindultunk.
Emma sarkon fordult és kiment a konyhából, én pedig bepakoltam
a mosogatógépbe, amikor csengettek. Gondoltam, hogy megjött Timi, és köszönteni
kéne. Mire kiértem a nappaliba, Emma nem volt sehol sem. Ezek szerint már el is
mentek. Csak Dani és Peti ültek a kanapén és mint két kisgyerek, akik rosszban
sántikálnak sustorogtak és néha hangosan felnevettek. Ekkor néztem le a
kezükre, amiben egy túlságosan is ismerős kamera volt.
- Neeee! - mondtam döbbenten.
Dani kíváncsian felnézett rám, és amint meglátta az arcomat
hangosan elnevette magát.
- Deeee! - felelte olyan kaján vigyorral az arcán, aminek
tudtam, hogy nem lesz jó vége. Legalábbis számomra nem.
14. fejezet
Félve sétáltam oda hozzájuk, miközben ők lehajtott fejjel
tovább röhögtek azon, amit a kamerában láttak. Egy gyors és váratlan
mozdulattal kikaptam a kezükből, amire döbbenten és mérgesen néztek rám.
- Hé bátyó, nem csak a te memóriád olyan mint a szita -
mondta nevetve Danit. - Mi is szeretnénk tudni, hogy mik történtek az éjjel.
- Mi lenne, ha egyszerűen csak törölnénk az egészet? -
kérdeztem kíváncsian, mert egyre jobban aggódtam, hogy milyen felvételek
lehetnek rajta.
- Hát - mondta Peti röhögve. - Nem mindenre emlékszel, de
egyre biztosan emlékeztetni fog majd valami.
Dani hangosan felnevetett, majd pacsiztak Petivel. Szóval
már 2 - 1 arányban ellenem vannak. Ennek nem lesz jó vége.
Dani arca komolyra változott, felállt, de újra elmosolyodott
és úgy nyújtotta ki a kezét a kameráért.
- Add csak szépen vissza - mondta sejtelmes vigyorral az
arcán.
- Ne is álmodj róla - mondtam nevetve, majd óvatosan elkezdtem
hátrálni tőlük.
- Dávid ne! - kiabálta hirtelen Peti és felpattant a
kanapéról, de addigra már késő volt. Egy pillanat alatt elvesztettem az
egyensúlyom, ahogy a lábam beleütközött a kisasztalba. A föld túl gyorsan és
vészesen közeledett, és nem tudtam semmiben sem megkapaszkodni. Dani és Peti se
tudod időben utánam kapni. Egy nagy csattanás ütötte meg a fülem, és rájöttem,
hogy ez én voltam. Hangos csörömpölést és mérges szitkozódásokat hallottam.
Remek, már megint összetörtünk valamit, de fogalmam sincs, hogy mit. A
következő pillanatban földet értem és azonnal elsötétült előttem a világ.
- Ssh, már ébredezik a mi kis Csipke Józsikánk - hallottam
hirtelen Dani fojtott hangját a fülem mellől. Halkan elkezdtek nevetni
mellettem Petivel, mire végre kinyitottam a szemem.
- Mi történt? - kérdeztem elfúló hangon.
- Á, semmi különös bratyó, csak megint törni-zúzni támadt
kedved. Ideje lenne leállnod, mert lassan az egész bútorzatot pótolnunk kell. -
mondta nevetve, mire Peti is szakadt a nevetéstől, annyira, hogy a fejét Dani
vállán támasztotta meg.
Ekkor néztem körül és láttam, hogy sikeresen összetörtem a
kis üvegasztalt. Pompás, mi jöhet még ezután?
Dani kinyújtotta a kezét és közben felállt. Megfogtam a
kezét és ő felhúzott a földről. Fájdalmasan a tarkóm után kaptam, mert
borzasztóan lüktetett.
- Jól vagy Dávid? - kérdezte Dani aggódva és abbahagyta a
nevetést.
- Dávid? - kérdeztem vissza értetlenül.
Mindkettejüknek az arcára fagyott a vigyor, én pedig alig
bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam. Áldottam az eget, hogy színészkedek
is. Amit most kapnak, nem fogják zsebre tenni.
- Gyere és ülj ide le - mondta Dani aggódva és a kanapé felé
vezetett. Én engedelmesen leültem és értetlenül rájuk néztem. Biztos, hogy jól
meggondoltam ezt? Az életemmel játszok, mert még mindig 2 - 1 a felállás, és egyáltalán nem
az én javamra. Lesz ami lesz, meg kell leckéztetnem őket.
- Mire emlékszel? - kérdezte Peti és közben elém húzott egy
széket, majd leült rá. Dani is ugyanígy tett és feszülten figyeltek engem.
- Nem is tudom - mondtam fájdalmas arccal. Ezt nem is volt
olyan nehéz eljátszanom, mert tényleg nagyon fájt a fejem, most már elől és
hátul is. - Olyan homályos minden.
- Azt tudod, hogy én ki vagyok? - kérdezte Dani aggódva és
közben félve összepillantottak Petivel. Majdnem elnevettem magam ezen, de
kitartóan játszottam tovább.
Összehúztam a szemöldököm, mintha nagyon koncentrálnék, majd
nagy nehezen megráztam a fejem. Ennek eredményeként mindkettejük arcából
kifutott a vér és fagyottan néztek rám.
Dani idegesen felpattant a székről és elkezdett fel és alá
járkálni a nappaliban, gondosan kerülve az asztal maradványait.
- Ezt nem hiszem el! Ezt nem hiszem el! - mondta idegesen. -
Mi jöhet még? Emma meg fog ölni! Mit Emma, az egész család!
- Dani, nyugodj meg, kitalálunk valamit! - mondta feszülten
Peti és közben rám nézett. Nem kellett volna, mert nem tudtam eltüntetni időben
egy apró mosolyt a szám sarkában. Peti arca kikerekedett, és már szólásra
nyitotta volna a száját, amikor felemeltem az ujjam és némaságra intettem. A
szememmel Dani felé böktem, mire ő kíváncsian felé nézett. Dani még mindig
idegesen fel és alá járkált, gondosan a cipője orrát szuggerálva.
A számmal egy néma "légyszi-t" eltátogtam Petinek,
amire láttam, hogy bizonytalanul rám néz, majd Danira, majd újra vissza rám.
Nagyon tanácstalan volt és láttam rajta, hogy nehezen tudja eldönteni, hogy
melyik csapatba álljon. Végül úgy láttam, hogy győzött a kíváncsisága, vagy
pedig ki akarta próbálni, hogy milyen az én oldalamon állni, vagy csak szerette
volna látni az átverésem végeredményét. Végül némán bólintott és a kezével a
nyakán imitálva egy félreérthetetlen mozdulattal jelezte, hogy ez fog rám
várni, ha Dani rájön, hogy csak ugratom. Mosolyogva bólintottam, majd Danira
néztem, aki még mindig csak idegesen járkált körbe és közben valamit
érthetetlenül motyogott maga elé.
- Elmondanátok, hogy mi folyik itt? És hol vagyok? -
kérdeztem ártatlanul mire, Dani felkapta a fejét és aggódva rám nézett.
Peti elnevette magát, mire hirtelen ránéztem, de a maszkom
nem hagytam el. Bocsánatkérően rám nézett, majd Danira pillantott.
- Ezt jól megcsináltuk Dani - mondta nevetve. - Halottak
vagyunk, ugye tudod?
- Nagyon is tudom. Sikerült káposztát csinálnunk a bátyámból
- mondta mérgesen, majd lehuppant újra az előttem levő székre és alaposan
végignézett rajtam. - Most pedig mesélj!
- Micsodát? - kérdeztem tőle értetlenül.
- Bármit! - vágta rá azonnal. - Bármit, ami eszedbe jut.
- Én nem is tudom... - mondtam bizonytalanul és szemlesütve.
- Nem jut eszembe semmi.
- Remek! Nemcsak zokni agyú lett, de nyuszi is! - mondta
mérgesen, majd újra felpattant a székből. - Francba! - kiabálta magából
kikelve.
Peti kérdőn nézett rám, mert szerinte ennyi elég volt, de én
megráztam a fejem, hogy nem, még nincs vége. Ő felemelte a kezeit, jelezve,
hogy ő mossa kezeit, nem vállalja ennek a következményeit. Én csak intettem
neki, mire ő kényelmese hátradőlt a fotelban, majd Danira nézett.
- Nézd a jó oldalát - mondta mosolyogva. - Rosszabb csak nem
lesz. Van egy délutánunk visszatölteni a fejébe az összes emlékét és közben
olyanra formáljuk, amilyenre csak akarjuk.
- Ha ha ha! Nagyon vicces! - mondta Dani mérgesen. - Inkább
kórházba kéne vinni, mert ki tudja, hogy mennyire vágta be a fejét.
- De hát jól vagyok - szóltam közbe értetlenül. Ha kórházba
akar vinni, akkor azonnal le kell fújnunk az átverést. Erről sürgősen le kell
beszélnem.
- Dehogy vagy jól! - felelte ingerülten Dani. - Azt se
tudod, hogy ki vagy!
- Akkor mondd el - feleltem kedvesen és naivan, mintha ezzel
minden megoldódna.
- Ez nem is rossz ötlet Dani - szólt közbe Peti. - Talán
ezzel eszébe jut majd valami.
Dani nagyot sóhajtott, majd elgondolkozott, de végül újra
leült elém a székre és a kezét a vállaimra tette. Mélyen a szemembe nézett és
fürkészni kezdett, mintha azzal elő tudná varázsolni a fejemből az emlékeimet.
Értetlenül néztem vissza rá, mire ő elengedett és újra egy nagyot sóhajtott.
- Hol is kezdjük? - mondta megtörten maga elé. Éreztem, hogy
lassan véget kellene vetnem a játéknak, mert kezd összetörni, ami már
egyáltalán nem volt vicces. Hirtelen összeszorult a torkom, hogy milyen jó
testvérem és mennyire aggódik miattam.
- Talán a tegnap estével - mondta Peti, olyan hangsúllyal,
mintha ez a válasz lett volna a legkézenfekvőbb Dani kérdésére.
- A kamera! - kapta fel a fejét Dani, és azonnal a mellettem
heverő kamera után kapott. Fogalmam sincs, hogy miként került oda, mert arra
tisztán emlékszek, hogy amikor elestem, akkor még a kezemben volt.
Dani az orrom elé tolta a kamerát és elkezdte léptetni
előttem a tegnap estéről készült képeket. Igazam volt, nem kellett volna
megnézni őket. Néha jobb a tudatlanság... Abban tényleg nem hazudtam, hogy a
tegnap este egy része valóban kiesett. Ahogy a képeket néztem, lassan kezdett
egy-két dolog derengeni, de csak összefüggéstelen jelenetek ugrottak be. Nagy
sokára takarítottuk össze a konyhát, de már közben elkezdtünk inni. Miután
végeztünk, a teraszon folytattuk. Kivittünk néhány széket és ott vihogtunk
tovább, amikor a fiúk merényletének áldozata lettem. Mikor megláttam, hogy Dani
az egyik képen nevetve a gipszem pingálja, automatikusan a lábamhoz kaptam.
Hosszú nadrág volt rajtam, így szerencsére nem kellett most megnéznem a
művészete eredményét. Bár a képeket eltekintve, sejtettem, hogy érdekes mű
születhetett. A következő képen Peti állt felettem és sírt a röhögéstől,
miközben én a WC felett görnyedve hánytam. Hát ezt nagyon fontos volt
lefényképezni, de tényleg! Az emlék nem tért vissza erről a pillanatról, de ezt
egy cseppet sem bántam. Utána végig olyan képek voltak rólam, amint érdekesebbnél
érdekesebb arcokat vágva alszok a kanapén. Még Daniról is volt néhány ilyen
kép, amiről arra következtettem, hogy Peti bírta legtovább az estét.
Mikor a képek elfogytak Dani izgatottan és kérdőn nézett
rám. - Na? - kérdezte türelmetlenül.
Némán megráztam a fejem, mire csalódottan letette mellém a
kamerát.
- Halott vagyok - mondta elgyötörten, majd hátradőlt a
széken.
- Talán nem egy olyan dologra kellett volna megpróbálni
emlékeztetni, amire alapból nem emlékszik. - szólt oda neki Peti nyugodtan.
- Talán igazad van - mondta Dani lesújtva. - De ezzel sem
vagyunk előrébb. Anyu, apu, Emma, és az összes rajongód nyilvánosan meg fog
kövezni! - mondta fájdalmas arccal.
- Rajongóim? - kérdeztem tőle kíváncsian, ráharapva a
témára. Ez még egy jó szál lehet az átverésben.
- Igen. Rengetegen vannak, több ezren - mondta unottan.
- De hát miért? - kérdeztem értetlenül.
- Miért, miért? - kérdezte türelmetlenül és szem forgatva. -
Honnan tudjam én azt? Odáig vannak érted, a hangodért, azért, amilyen vagy.
Remélem énekelni nem felejtettél el, mert akkor tényleg végem van.
- Énekelni? Tudok énekelni?
- Igen! - csillant fel Dani szeme. - Ez az! Énekelj valamit!
Lételemed az éneklés, az biztosan segíteni fog! - mondta izgatottan, majd a
kezével intett, hogy kezdjem.
- De hát mit? Biztosan tévedtek, én nem tudok énekelni.
- Dehogynem! Gyerünk, kezdjük! - mondta, majd elkezdte
énekelni nekem az első duettünket és közben kérlelően nézett rám, hogy
próbáljak meg beszállni. Annyira küzdött, hogy teljesen összeszorult a torkom.
Végül összeszedtem magam és beszálltam és vele együtt énekeltem a dalt. A
szemei felcsillantak és intett, hogy folytassam. Amint vége lett a dalnak felpattant
mellőlem és a levegőbe bokszolt.
- Ez az! Most már menni fog! Ha erre emlékszel, akkor minden
szépen vissza fog jönni! - mondta bizakodóan, és még mindig nem sejtett semmit
sem, még ezután sem.
- Ezt a dalt álmomból felriadva is bármikor oda vissza fújom
- mondtam halkan és a légzésem is visszafojtva őt vizslattam. A szemem sarkából
láttam, hogy Peti megdermed a fotelban és feszülten Danit figyeli.
- Tessék? - kérdezte Dani értetlenül és közben láttam rajta,
hogy szép lassan minden összeáll a fejében. Megszólalni sem mertem, csak némán
és lélegzet visszafojtva vártam a reakcióját.
15. fejezet
Egy halvány mosolyt eresztettem meg felé, amire is az arca
minden izma megrándult és még mindig döbbenten nézett rám.
- Teee! - mondta dühösen.
Egyszerre szakadt ki belőlem és Petiből a röhögés, mire Dani
elkerekedett szemekkel Petire nézett.
- Te tudtad? - kérdezte Petitől dühösen.
- Véletlen lebukott, és megkért - mondta Peti idézőjelben a
"megkért" szót - hogy ne áruljam el.
- Úúúú - mondta Dani dühösen és a szemei egyenesen
szikráztak. - Végetek van! - mondta mérgesen, majd elindult felém. Megragadta
az ingem nyakát és a kanapéhoz szorított. Egy pillanatra megijedtem, hogy
tényleg nekem esik, de aztán elmosolyodott és szigorúan folytatta. - Életed
végéig retteghetsz, hogy mikor kapod ezt vissza tőlem!
Peti és én is hangosan elkezdtünk nevetni, mire Dani Peti
fejéhez vágott egy párnát, amivel csak azt érte el, hogy harmadikként beszállt
ő is nevetni. Peti a hasát fogta a nevetéstől és a könnyei is kicsordultak.
- Látnod kellett volna az arcod Dávid! - mondta nevetve. -
Mikor Dani megindult feléd... - elharapta a mondatot és hírtelen levegő után
kapott, majd nagy nehezen folytatta. - Ti aztán nagyon hülyék vagytok!
Danival hirtelen összeakadt a tekintetünk, majd
elmosolyodtunk. Peti észrevette ezt, és egy pillanatra az arcára fagyott a
mosoly.
- Ne! - mondta ellenkezve. - Meg ne próbáljátok!
- Mit is? - kérdezte Dani mosolyogva, majd megfogta a kezem
és felhúzott a kanapéról. Hát eddig tartott a dühe, máris bosszút forral. Újra
fordult a felállás, most Danival voltam Peti ellen.
Peti lassan felállt a fotelból, majd hátrált tőlünk pár
lépést.
- Nézz a lábad mögé, mert nem veszek be még egy amnéziás
trükköt - mondta Dani mosolyogva és közben Peti felé sétált. Nem tudtam mire
készül, de lassan követtem én is őket. Peti már a szobája ajtajánál járt, majd
végül úgy döntött, hogy inkább a fürdőszobába veszi az irányt, mert azt kulcsra
lehet zárni. Mielőtt bezárhatta volna az ajtót, Dani már ott is volt és azon
viaskodtak, hogy végül bezárják-e a fürdőszoba ajtót és Peti nyer ezzel, vagy végül
kinyitják, Daninak engedve ezzel utat. Áldottam az eget, hogy a fürdőajtó nem
üvegből volt, mert biztos voltam abban, hogy akkor már rég ripityára tört
volna. Hirtelen egy hatalmas törést hallottam, mire gyorsan odarohantam
hozzájuk. Peti a fürdőszobában bent, Dani meg az ajtó előtt ült a földön és
mindketten hasukat fogva röhögtek. Ekkor néztem csak körbe, és láttam meg a
harcuk eredményét. A fürdőajtó szinte kiszakadt a helyéről.
- Hát ez remek! Még egy hete se lakunk itt, de már egy ajtót
le is cserélhetünk! - mondtam mérgesen. - Mintha nem lett volna már így is elég
dolog, ami miatt Emma egy életre megorrolhat ránk!
Dani és Peti nem szóltak semmit, csak a hasukat fogva
nevettek a földön ülve és közben levegőért kapkodtak.
- A te sarad - mondta fuldokolva Dani.
- Kösz - feleltem mérgesen.
Dani a karját nyújtotta, mire felhúztam a földről, de alig
bírt megállni a lábán, mert begörnyedt a nevetéstől.
- Tüntessük el a nappaliból a romokat - mondta Peti két
nevetőroham között, majd ő is felállt.
- Menjünk - mondta Dani, majd egymásba karoltak és nevetve
elindultak a nappali felé.
- Alaposan takarítsatok fel, nehogy Vanda megsérüljön
valamiben - kiabáltam utánuk, majd az ajtó felé fordultam és nekiálltam
megvizsgálni, hogy menthető-e még.
Úgy láttam, hogy csak lepattant a pántról és talán nem tört
el, vagy nem sérült meg túlzottan a pánt. Óvatosan megemeltem és megpróbáltam
visszatenni a helyére. Sikerrel jártam és megkönnyebbülve sóhajtottam, amikor
gond nélkül nyílt és zárult. A hangja nem volt éppen bizalomgerjesztő, de úgy
láttam nem lesz vele gond. Hála az égnek, még egy fürdőszoba ajtót is nem
tudtam volna beadagolni Emmának.
Elindultam a nappali felé, mert jobbnak láttam nem egyedül
hagyni a fiúkat. Ezek sosem nőnek fel... Megint kardoztak, ezt nem hiszem el!
Mint két óvodás! Dani a seprűt használta kardként, Peti pedig a porszívó
csövét, magával rángatva ezzel persze magát a porszívót is.
- Nem elég hosszú már így is a lista? Mit akartok még a két
asztal és az ajtó mögé hozzácsapni? - kérdeztem tőlük fejcsóválva, majd
elnevettem magam, amikor nevetve rám néztek. Végül folytatták a munkát és
igyekeztek eltűntetni minden üvegszilánkot.
Leültem tőlük nem messze az egyik fotelbe és úgy döntöttem,
hogy ideje megnéznem, hogy mit műveltek a gipszemmel. Hát nem kellett volna,
mert még nem álltam készen a látványra, ami fogadott.
Mindenféle színnel, ostobábbnál ostobább ábrák, rajzok és
írások voltak rajta, ezernyi stílusban. Ebből arra következtettem, hogy
mindketten kiélték művészi hajlamaikat a gipszemen.
- Hát ez borzasztó! - mondtam elhűlve, mire mindketten felém
kapták a fejüket és mikor megláttak, hogy döbbenten forgatom és nézegetem a
gipszet, hangosan kitört belőlük a nevetés. - Most mégis mit műveljek ezzel?
- Van még a fiókban hibajavító - mondta Dani nevetve és
közben a nappaliban álló egyik szekrényre mutatott.
Még? Te jó ég, mire nem emlékszek még tegnapról? Mire
kellett nekünk tegnap a hibajavító?
- Még? - tettem fel újra hangosan a kérdést, bár nem voltam
biztos abban, hogy hallani is akarom a választ.
Peti elnevette magát, majd a gipszemre mutatott, de nem bírt
megszólalni, mert újra a nevetéstől fulladozott.
Alaposabban szemügyre vettem a gipszet és ekkor vettem
észre, hogy egyáltalán nem olyan színű a sok irka-firka alatt, mint amilyenre
emlékszek. Te jó ég! Hányszor pingálták ki és rajzolták tele újra és újra?
Egyikük se szólt semmit, de Dani végül odasétált a
szekrényhez, elővette a hibajavítót, majd nevetve a kezembe nyomta.
- Jó munkát! - mondta egyre hangosabban röhögve.
- Kösz - vetettem oda neki fagyosan.
- Hé, nem csak mi éltük ki művészi vágyainkat! Az a kiscica
a te műved!
Alaposan végignéztem a gipszet, és az egyik írás alatt
valóban egy macskának tűnő valami éktelenkedett. Elég érdekes macska volt, úgy
nézett ki, mint akit az imént csapott meg a 220. Aztán rájöttem, hogy nem a
szőre áll fel, hanem valószínűleg túlságosan remegett a kezem a röhögéstől.
Ahogy vizsgáltam a macskának nevezett valamit, megakadt a szemem az íráson, ami
felette volt. Ugyanaz a szöveg volt, amit Peti reggel szalutálva elmondott.
Elképedve megráztam a fejem, mire Dani és Peti újra
felvihogtak. Gondolom abbahagyták a munkát, hogy megnézzék a reakcióimat, amit
a gipszem látványa váltott ki belőlem.
- Ne nevessetek, hanem igyekezzetek, mert nem tudom, hogy
Emma mikor tér haza. - mondtam morogva, mire nevetve, de folytatták a munkát.
- Tényleg, most akkor hogy is lesz? Dani visz haza, vagy
anyu elhozza Vandát és engem utána hazavisz?
- Az utóbbi. Emma ezt beszélte meg anyukátokkal, de az
időpontot nem tudom - mondtam elmerülve a gipszem további vizsgálatában. Végül
úgy döntöttem, hogy nekiállok és eltüntetem róla a sok rajzot. Egyáltalán nem
tetszett és esélyt sem akartam arra adni, hogy Emma is megvizsgálhassa.
Halkan elmerültünk a munkáinkban, amikor váratlanul nyílt az
ajtó és Emma lépett be rajta egyedül. Mondanom sem kell, azonnal megfagyott az
ajtóban, pontosan ott, ahol állt éppen akkor, amikor megpillantott minket. Az
arca mindent elárult arról, amit a látványunk keltett benne. Én éppen a
kicicomázott gipszemet festegettem hibajavítóval, míg tőlem pár méterre Dani és
Peti még mindig a nappalit takarították.
- Titeket nem lehet egyedül hagyni, igaz? - kérdezte
döbbenten.
- Nem, anyuci! - felelte szalutálva Peti, mire Emma szúrósan
nézett rá. Végül elnevette magát, és besétált a lakásba, majd leült az egyik
székre és nézte, ahogy tovább ügyködünk a dolgainkkal.
- Addig nem érdekel, amíg minden eltört tárgyat pótoltok,
illetve amíg senki sem sérül meg. - mondta megadóan.
Dani és Peti döbbenten ránéztek, majd egymásra pillantottak
és végigmérték a másik sebeit. Hangosan felnevettek és én sem bírtam megállni,
hogy ne csatlakozzak hozzájuk.
- Úgy értettem, hogy súlyosan - tette hozzá Emma szem
forgatva és mosolyogva.
Peti kiegyenesedett és mély levegőt vett, hogy meg tudjon
szólalni, de a hasát továbbra sem engedte el.
- Én mikor jutok haza? - kérdezte nevetve.
- Soha - mondta határozottan Emma, mire Dani és én
felnevettünk Peti döbbent arca láttán. Emma is elnevette magát, majd folytatta.
- Anyu egy óra múlva itt lesz Vandával. Addigra legyetek kész.
- Rendben - felelte Dani, majd visszatért a sepregetéshez.
- Timi jól van? - kérdeztem Emmától, de fel sem pillantottam
a festegetésből egészen addig, míg Emma egy nagyot nem sóhajtott. Úgy éreztem,
hogy valami történt vele, ezért felkaptam a fejem és kérdőn néztem rá.
- Persze, jól van. Minden rendben van. Csak jól esett mindkettőnknek
egy csajos délután - mondta nagyot sóhajtva, majd felkelt a székről. -
Megterítek, mert gondolom ti is éhesek vagytok.
- Naná! - felelte kórusban Dani és Peti, mire Emma csak
mosolyogva bólintott, majd eltűnt a konyhában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése