Sziasztok!
Itt is van a következő fejezetcsokor. :) Jó olvasást kívánok nektek hozzá.:)
Morwen
16. fejezet
A fiúk hamar befejezték a takarítást és mire Emma
megterített, már ragyogott az egész nappali. Én még szárítottam a gipszen az
utolsó rajzaimat, aztán pár perc elteltével csatlakoztam hozzájuk. Épphogy
megebédeltünk, máris csengettek. Emma épp a konyhában volt, Dani és Peti pedig
a kanapén ültek és jó szokásukhoz híven valamin röhögtek. Felkeltem a székről
és elindultam ajtót nyitni. Éva volt az, és épp Vandának beszélt, amikor
kinyitottam.
- Szia, Dávid - kezdte mosolyogva, majd hirtelen ledöbbent
az arca. - Mi történt veled?
- Szia Éva! Semmiség, gyertek csak be - mondtam legyintve,
majd átvettem a kezéből Vandát, akit mosolyogva fogadott. Éva besétált, letette
a táskáját majd újra ledermedt, amikor meglátta a fiúkat.
- Jesszusom, ti is? - kérdezte hüledezve. - Mi történt itt
tegnap este?
Körbejárt a tekintete, de Peti somolygásán kívül semmilyen
választ nem kapott.
- Szia anya! - jött be Emma a konyhából, megmentve ezzel a
helyzetet.
- Szia kicsim - köszönt Éva még mindig döbbenten és átölelte
Emmát, aki odaért hozzá. - Mi ez az egész?
- Nem úgy sikerült a tegnapi nap, mint kellett volna. De
mindennek vége és mindenki jól van - mondta Emma próbálva ezzel nyugtatni Évát.
- Jól? Ez nektek a "jól van" kategória?
- Nyugi anya, ne fújd fel a dolgot, tényleg minden rendben
van - mondta Peti, majd felpattant a kanapéról. - Indulunk?
- Még nem válaszoltatok!
- Hagyd anya, nekem sem mondták el, hogy mit műveltek az
este. - mondta Emma legyintve, majd hozzám lépett és kivette a karomból Vandát.
- Jól vannak és ha nekik így jó, legyen csak az ő kis titkuk.
- Hát a te fiaid... - mondta Éva fejcsóválva, majd mérgesen
intett Petinek, hogy induljanak. Tudtam jól, hogy hiába nem gyerek már Peti
sem, ő sem fogja ezt szárazon megúszni.
Peti odalépett mindannyiunkhoz és elköszönt tőlünk. Éva is
ugyanígy tett és amint elmentek, mintha Dani megérezte volna, hogy már nincs
biztonságban, felpattant és ő is elköszönt tőlünk. Már az ajtóban álltam vele,
amikor Emma bevitte Vandát a szobájába.
- Remélem nem lesz gond - mondta Dani aggódva. - Kicsit
elvetettük tegnap és ma a sulykot.
- Ez igaz. De legalább kieresztettük a fáradt gőzt és jól szórakoztunk
- mondtam sóhajtva.
- Hát neked kellett kiereszteni a fáradt gőz, a mienk tegnap
este még nem volt tele - felelte nevetve, amire csak egy szem forgatás volt a
válaszom. - Sok sikert! Szólj, ha ki kell menteni a feneked a bajból - mondta
röhögve, majd átölelt.
- Emma nem olyan - feleltem magabiztosan.
- Még ezek után sem? - vált ki az ölelésemből és kérdőn
nézett rám. - Nem hiszem, hogy ezelőtt is széttörtük volna a berendezéseteket.
- Igaz - helyeseltem - Nem lesz baj.
- Oké. Szia tesó! - mondta mosolyogva, majd elindult a
liftek felé én pedig becsuktam az ajtót.
Emma még mindig nem tért vissza, ezért bementem én is
hozzájuk a szobába. Épp a széken ültek és Vandát próbálta álomba ringatni.
- Emma, elmegyek fürdeni. Kell valamit segítenem neked?
- Nem, köszönöm, menj csak - felelte halkan.
Bólintottam, majd elindultam és bevettem magam a fürdőbe.
Hosszan folyattam magamra a vizet és nagyon jól esett, hogy szinte
megtisztított minden gondomtól. Mióta gipszem volt nem is igazán vettem ilyen
nagy zuhanyt, mert hiába volt vízálló, jobb volt az óvatosság.
Nem régóta lehettem a fürdőben, amikor nyílt az ajtó.
- Hát ezzel meg mi történt? - kérdezte Emma döbbenten.
Kihúztam a kabint és kérdőn ránéztem, de pontosan tudtam,
hogy mire céloz. Épp az ajtót forgatta a pántjain, és türelmesen várt a válaszomra.
- Egész jól működik. Sikerült rendesen visszatennem a
helyére, de lehet, hogy le kell majd cserélni.
- Van még valami amit tönkretettek? - kérdezte döbbenten,
majd becsukta az ajtót és csípőre tett kézzel megállt előttem.
Láttam rajta, hogy próbál dühös lenni, de óvatlanul
végignézett rajtam és megenyhült az arca. Elmosolyodtam, megfogtam a kezét és magam
felé húztam. Mielőtt még sikerült volna átölelnem, ő megtorpant, mintha csak
most jött volna rá, hogy mit is tervezek.
- Tiszta víz leszek! - mondta ellenkezve, de hallottam a
hangján, hogy mennyire bizonytalan.
- Örülj neki - búgtam a fülébe, ami csak pár centire volt a
számtól. Lassan a nyakába csókoltam, mire éreztem, hogy a teste megremeg, és én
abban a pillanatban tudtam, hogy győztem. Átkaroltam a derekát és lassan
behúztam magam mellé, továbbra is kitartóan csókolva a nyakát. A víz még mindig
kellemesen folyt ránk, de már egyáltalán nem is éreztem. Csak Emmát láttam és
éreztem magam előtt. Egy pillanatra eltávolodtam a nyakától, hogy ránézzek. A szemei
le voltak hunyva, halványan mosolygott, egészen addig, míg észre nem vette,
hogy már rég nem a nyakát csókolom. Ijedten nyitotta ki a szemét, de arra nem
számított, hogy alig egy centiméterre van az orrom az övétől. Éreztem, hogy
szinte elmerül a tekintetemben és talán még levegőt is elfelejtett venni. Soha
nem tudott izgatni, hogy sok nő reagált így, ha rájuk néztem. De az, hogy
Emmából is ilyen reakciókat váltottam ki, az egyszerűen földöntúli boldogsággal
töltött el.
Lassan felemelte a kezét és végigsimított az arcomon. Egy
pillanatra aggódva megállt a monoklimnál és a szemembe nézett.
- Fáj? - kérdezte halkan.
- Nem. Megérdemeltem - feleltem egyszerűen, mire értetlenül
nézett rám. - Most akarod hallani, vagy ráér később is? - kérdeztem kíváncsian és
újra belecsókoltam a nyakába.
Nem válaszolt semmit, ezért ezt egyértelmű döntésnek
értelmeztem. Lassan benyúltam a felsője alá, de rögtön rájöttem, hogy ez így
nem igazán lesz kivitelezhető. Elváltam a nyakától és óvatosan lehúztam a
felsőjét és kikapcsoltam a melltartóját, alaposan végigcsókolva közben minden
szabaddá váló bőrfelületet. Nem akartam elodázni a beszélgetésünket, és nem is
akartam menekülni, egyszerűen csak adta magát a helyzet, én pedig úgy
döntöttem, hogy éljünk vele.
Továbbhaladtam a nadrágja felé és azt is gond nélkül
lehámoztam róla, a fehérneműjével együtt. Halkan felsóhajtott, mikor megérezte
a csupasz lábán az érintésem. Miközben visszaegyenesedtem, végigsimítottam
rajta a bokájától egészen a csípőéig. Ekkor már újra egy szintben volt az
arcunk. De nem akadt össze a tekintetünk, mert az ő szeme csukva volt és
szaporán levegő után kapkodott. Egyszerűen gyönyörű és izgató volt.
Elmosolyodtam és megsimogattam az arcát, mire ő kinyitotta a szemeit. Tudtam,
hogy mondani akart valami, de miközben simogattam, a hüvelykujjam finoman a
szájára tettem. Nem szólt végül, csak vágytól izzó tekintettel nézett a
szemembe. Lassan elkezdtem közeledni felé, mire láttam, hogy automatikusan a számra
siklik a tekintete. Elmosolyodtam, mire kíváncsian újra elmerült a
tekintetemben. Mikor már csak egy centire voltam az ajkaitól, elvettem a
hüvelykujjam, és csak élveztem, ahogy a forró lehelete simogatja a számat.
Egyre szaporábban szedte a levegőt, én viszont kínzó lassúsággal érintettem a
szám az övéhez. Halkan sóhajtva nyíltak el az ajkai, bebocsátást engedve ezzel.
Amint összeforrt az ajkunk, mintha valami bomba robbant volna bennem. Olyan
erővel söpört végig rajtam a boldogság, hogy még a testem is beleremegett. Ezt
ő is megérezhette, mert a kezei lassan a nyakamra siklottak és hirtelen
szorosan hozzám préselte magát. Őrjítő volt érezni a nedves és forró testét,
amint hozzám simul, szinte felvéve a testem alakját, csak azért, hogy minél
jobban összeforrjunk. A bal kezem még mindig az arcán volt és simogattam,
miközben a jobbal érzékien felfedezőútra indultam. Lassan végigsimítottam a
teste minden szabad négyzetcentiméterét, amivel csak azt értem el, hogy egyre
jobban kapkodta a levegőt. Óvatosan felemeltem a jobb lábát a csípőmre. Forrón
hozzásimultam, de nem adtam meg neki, amire vágyott. A jobb kezem most a hátára
tévedt és lassan lefelé siklott, végig egészen a fenekén, és csak a jobb
bokájánál álltam meg, amivel ekkor még szorosabban magához húzott. Szinte
egyszerre nyögtünk bele a csókba, de nem akartam elkapkodni semmit sem, élvezni
akartam a pillanat varázsát, ameddig csak lehet. Ahogy a karomban tartottam őt,
úgy éreztem, hogy végleg kiszállt belőlem minden feszültség. Nem láttam a
fájdalmat, a tegnapi dühöt és kínt, mert már csakis Emma létezett. Minden
megszűnt körülöttünk, már a víz csendes zubogását sem hallottam.
Óvatosan közelebb préseltem magam hozzá és olyan lassúsággal
hatoltam belé, hogy magam is azt hittem, hogy mentem magába szippant a mámorító
köd, amit Emma közelsége váltott ki. Éreztem, hogy a teste végigremeg a vágytól,
ami felért magával a mennyel. Minden érintés, mozdulat, csók, ölelés és sóhaj
maga volt az édes drog, ami nélkül úgy éreztem meghalnék.
A nyelvünk és a testünk, mintha egy ritmusra táncolt volna,
egyszerre és kitartó lassúsággal hajszolva minket a beteljesülés felé. Emma
elengedte a nyakam és most a karom alatt ölelt magához. Az érintése nyomán
kellemes bizsergés futott végig a testemen. Óvatosan az ajkába haraptam, amitől
olyan kéjesen nyögött fel, hogy újra elborította a gondolataimat az édes köd.
Egyre szaporábban zilált, és még közelebb simult hozzám. Lassan végigsimított a
gerincemen, legvégül pedig belemarkolt a fenekembe és közelebb húzott magához.
Belemosolyodtam a csókba és éreztem, hogy el akar válni az ajkaimtól, hogy
szóljon, de olyan hévvel kaptam az ajkai után és csaptam le rájuk újra, hogy a
teste önkéntelenül is beleremegett. Ugyanabban a pillanatban erőteljesebb
mozdulatokkal kezdtem büntetni a magánakcióját, amire csak egy hangos nyögés
volt a válasza.
Nem akartam elkapkodni, egyszerűen minden másodpercét ki
akartam élvezni az együtt töltött időnek. Egyre jobban megfeszült a testem, ahogy
közeledtem a csúcshoz. Ezt Emma is észrevehette, mert erre még egy lapáttal
rátett azzal, hogy a lábával erősen magához szorított. Szinte megőrjített a
hang, ami ekkor a torkából felszakadt. Egyre erőteljesebben hajszoltam magunkat
a gyönyör kapuja felé, ami hamarabb közelebb került, mint vártam volna. Egy
utolsó mély mozdulattal léptünk át rajta, de olyan erővel, hogy azt hittem,
mindketten a földre rogyunk, annyira magába szippantott és mámorítóan ölelt
körbe.
Fogalmam sincs mennyi ideig álltunk még utána egymásba
olvadva és lágyan csókolózva. Az idő egyszerűen megállt és a világ még mindig
halott volt körülöttem.
17. fejezet
Akkor tértem magamhoz a kábulattól, amikor már hanyatt feküdtem
az ágyban és a plafont bámultam. Emma még a fürdőben szárította a haját és
tudtam, hogy még sok idő lesz, míg csatlakozik hozzám.
Egyszerűen nem bírtam gondolkozni. Még mindig az előbb
történtek hatása alatt voltam, és csak ez járt a fejemben. Ez a mostani...
Ez... Annyira különleges volt és érzéki, hogy tudtam, hogy még sokáig csak ez
fog foglalkoztatni. Teljesen ráhangolódtam Emmára és mintha magamban éreztem
volna, mintha vele együtt éreztem volna a szerelmet, és azt, amit jelentek
neki. Létezik az, hogy csak most fogtam fel igazán, hogy mennyire szerelmes
belém? Egyáltalán tisztán láttam és éreztem eddig a saját érzéseimet? Megannyi
kérdés, amire egyáltalán nem tudtam a választ, de nem is ragaszkodtam hozzájuk.
A szerelem bonyolult és nem kell megértenünk a bennünk lezajló összes érzést és
vágyat. Csak élvezni kell, ahogy körbeölel és kitölti az életed minden apró
szegletét.
Az ajtó felé pillantottam, amikor hallottam, hogy nyílik.
Emma lépett be rajta lassan és olyan kimért mozdulatokkal, hogy tudtam, még ő
is az előbb történtek hatása alatt van. Hirtelen összeakadt a tekintetünk, de
nem szóltunk semmit. Nem mosolyodtunk el, nem feleltünk, csak olyan mélységben
merültünk el egymás tekintetében, hogy még a szívem is belesajdult, olyan
erőteljeset dobbant. Ekkor vettem észre, hogy Emma ott ahol volt megtorpant és
nem bírt tovább menni. Egyikünk sem szakította meg a szemkontaktust, egyszerűen
nem voltunk rá képesek. Lassan felültem az ágyon és kinyújtottam a kezem felé,
de még most sem engedtük el a másik tekintetét. Emma megbabonázva és lassan
sétált hozzám, és mikor elég közel volt, a kezét az enyémbe tette. Finoman
magamhoz húztam, és ő mintha kitalálta volna a gondolataimat az ölembe ült, de
még most sem szakadt meg a szemkontaktus. Az arcunk alig 10 centiméterre volt
egymástól, de mégis, sokkal közelebb éreztem magamhoz. A szemem sarkából
láttam, hogy szóra nyílnak az ajkai, de végül csendben maradt. Láttam egy apró
könnycseppet megjelenni a szemében és végig követtem a tekintetemmel, amint
legördül, lágyan végigsimítva azt az arcot, ami a világom volt. Hirtelen
rádöbbenten, hogy megszakítottam a szemkontaktust, de annyira vonzotta a
tekintetem az a könnycsepp, hogy végig kellett követnem az útját, amíg meg nem
szűnik. Lassan Emma arcához értem, és letöröltem a könny okozta nedvességet.
Kellemesen lehunyta a szemét és az arcát a tenyerembe fektette, és közben megfogta
a bal kezével.
Ez a pillanat... Ez az érzés... Nem léteznek szavak, amikkel
el tudnám mondani azt, hogy mekkora nyugalom, szeretet és áhítat terült szét a
lelkemben, miközben Emmát néztem.
Lassan az ajkához hajoltam és olyan érzékien csókoltam meg,
hogy mindketten beleremegtünk a bennünk szétáradó boldogságba. A világ újra
megszűnt és a csók egy pillanat alatt visszarántott a mámorító ködbe. Az idő
megállt, és valóban, csak nagy sokára tudatosult bennem, hogy talán már órák
óta egymás karjaiban csókolózunk. Óvatosan hanyatt dőltem az ágyon, szorosan
magamhoz ölelve Emmát. Annyira kívántam őt, mintha nem az imént semmisültünk volna
meg a zuhany alatt, egymás karjaiban. Ő teljesen felöltözött, ezért újra
elölről kellett kezdenem a ruháitól való megválást. Neki könnyű dolga volt,
mert rajtam csak egy alsónadrág volt. A kezünk lassan végigbarangolta a másik
testének minden apró négyzetcentiméterét, halk sóhajokkal jelezve, hogy
mennyire mámorító a másik érintése. Oda-vissza adtunk és elvettünk egyszerre,
sose maradt egyikünk se szomjan. Amint egyikünk kapott, rögtön adott a másik.
Egy forró érintés, egy érzéki csók, egy szenvedélyes ölelés... Mindegy mi volt,
ugyanolyan édes és mámorító volt mind.
Egyszerűen nem akartunk sietni. Se ő, se én. Tökéletesen
élveztük a lassú és érzéki öleléseket.
Erősen átkaroltam Emma hátát és egy gyors, de gyengéd
mozdulattal magam alá fordítottam. Lassan feszültem neki a testének, de nem
hagytam, hogy máris elmerüljünk egymásban. Lassan végigcsókoltam a testét a
nyakától indulva, le egészen a bokájáig, de a combjánál néhány percre megálltam
és érzékien végigcsókoltam mindenhol. Emma erőteljesen megmarkolta a lepedőt és
a csípője megfeszült, míg tovább nem indultam le a bokájához. Ott áttértem a
másikra, és ugyanolyan kínzó lassúsággal indultam vissza, mint amivel jöttem.
Most is elidőztem a combjánál, amire egy sóhaj hagyta el az ajkát. Lassan
továbbindultam és gondosan végigcsókoltam a melleit, majd visszatértem az ajkaihoz.
Olyan mohón kapott utánam, hogy még én is belenyögtem a heves mozdulatba. Még
mindig nem olvadt össze a testünk, csak éppen hogy egymáshoz értünk. A lábát
lassan a csípőmre kulcsolta és egy számomra váratlan mozdulattal magába
rántott. Egy pillanat alatt, mintha az egész világ újra millió darabra robbant
volna. Alig érzékeltem és fogtam fel, hogy Emma szinte felsikoltott a
gyönyörtől, mikor egymásba olvadt a testünk. Nem volt visszaút, a köd teljesen
ellepett és nem bírtam tisztán és józanul gondolkozni, a vágy ezer fokon
tombolt bennem. Lágyan és érzékien szerelmeskedtünk a zuhany alatt, de most
olyan hévvel és tűzzel szeretkeztünk, hogy szinte az őrület határán voltam.
Emma teljesen elvesztette a fejét és már magam sem tudom, hogy hányszor
élvezett el a karjaimban. A körülöttünk lévő néma csöndben, szinte dallam volt
az ütemes mozgásunk és sóhajunk. Nem hittem volna, hogy a világ ennél is több
és apróbb darabra képes robbanni, de mégis ez történt, amikor egy őrült hajsza
után Emmát követve magába rántott és szinte megsemmisített a mámor.
Percekig csak hangosan ziháltunk, mire felfogtam, hogy hol
vagyok és mi történt. Nem találtam a szavakat a bennem lezajló érzésekre, de
nem is akartam őket. Csak élveztem, hogy simogat, körülölel és határtalan
boldogsággal és teljességgel tölti el a szívemet. Óvatosan Emma mellé feküdtem
és szó nélkül magamhoz vontam. Mosolyogva a mellkasomba fúrta az arcát és
átölelt. Lassan végigsimítottam a testén, mire éreztem, hogy kellemesen
beleborzong. Még szorosabban átölelt és egy csókot nyomott a mellkasomra. Sötét
volt már körülöttünk és úgy éreztem, hogy hamar el is fogunk aludni. Egyre
jobban csukódtak le a szemeim, míg végül Emmával együtt elaludtam.
Reggel ugyanolyan pózban ébredtem, mint ahogy emlékeim
szerint elaludtam. Emma még halkan szuszogott a karjaimban, én pedig csendben
néztem őt, ahogy békésen alszik.
Pár perccel később lassan kinyitotta a szemeit, mire én
elmosolyodva végigsimítottam az arcán.
- Jó reggelt! - köszönt mosolyogva és közben nagyot
nyújtózott.
- Neked is jó reggelt! - mondtam, majd adtam neki egy
gyengéd csókot.
- Régóta fent vagy?
- Pár perce ébredtem csak.
- Vanda még nem ébredt fel?
- Még nem. Szerintem tegnap anyukádék egész nap babusgatták,
ezért alszik sokáig. De még csak 6 óra van, talán nem is fog most korán
ébredni.
- Lehet - mondta Emma mosolyogva, majd a monoklimra tévedt a
tekintete és elkomorult az arca. - Mesélsz?
- Nem akarsz előbb reggelizni? - kérdeztem kedvesen, és
közben megsimogattam az arcát.
- Dávid! - mondta rosszallóan.
- Tudod, hogy mindent el fogok mondani, de gondoltam, hogy
előbb szeretnél enni.
- Nem, még nem vagyok éhes. Szeretném végre megtudni, hogy
mi történt köztetek szombaton és vasárnap.
Nagyot sóhajtottam, majd úgy döntöttem, hogy belekezdek.
- Kezdem az elején, hogy mindent megérts. Miután magadra
hagytalak és elaludtál, Petivel és Danival beszélgettünk a nappaliban. Jobban
mondva ők próbáltak beszélni velem, de engem semmi sem érdekelt, nem tudtak rám
hatni. Nagyon dühös voltam a Zolival történtek miatt, és olyan indulatok
forrtak bennem, mint még soha. Jobbnak láttam kitörölni az egészet és ezért
ültömben lehúztam fél üveg Tequilát.
- Fél üveget? - kérdezett vissza Emma döbbenten.
- Igen, annyit - feleltem elkomorulva. - Ez még nem is lett
volna gond, de így már nem tudtam fékezni a bennem levő indulatokat. Dani nem
akarta odaadni az üveget, ezért kimentem a konyhába másikért. Persze követtek
és Dani továbbra sem állt le, nem akarta megérteni, hogy jobb lenne, ha békén
hagyna, hadd fortyogjak magamban, egyedül, csendesen. Szóval továbbra is
próbált közeledni, ami nekem egyáltalán nem tetszett. Folyton közel akart
sétálni hozzám, de én nem akartam, azt se bírtam volna elviselni, ha hozzámér.
Az első ilyen próbálkozása után ellöktem, de Peti szerencsére elkapta. Aztán
újra próbálkozott, de ekkor már mindketten elestek, egyenesen az üvegekkel teli
asztalra. Ekkor tértem magamhoz és fogtam fel a tetteim súlyát. Dani teljesen
kikelt magából, és nekem esett. Ha Peti nem állítja le, akkor valószínűleg
kaptam volna még pár öklöst, amit teljes egészében megérdemeltem volna. Utána
bocsánatot kértem tőlük, kibékültünk és feltakarítottuk a konyhát, de innentől
kezdve már elég homályosak az emlékeim. Egy üveg Tequila megmenekült és azt
rendesen el is fogyasztottuk. Ennek eredménye volt a gipszemet díszítő
nonfiguratív rajz kavalkád, amit tegnap szerencsésen el tudtam tüntetni.
- De ha kibékültetek szombaton, akkor mi történt vasárnap az
ajtóval és az üvegasztallal? - kérdezte Emma értetlenül.
Elmosolyodtam és úgy válaszoltam neki.
- Tegnap csak szórakoztunk és ugrattuk egymást. Daniék
megtalálták a kamerát, amivel megörökítettek pár törlésre való pillanatot a
szombat éjszakából. Kikaptam a kezükből, hogy inkább azonnal töröljük őket, de
amikor hátrálni kezdtem vele, megbotlottam és az üvegasztalba estem.
Emma hangosan felszisszent és a szája elé kapta a kezét.
- Ne aggódj, nem lett bajom. Elveszítettem ugyan az
eszméletem, de semmi más bajom nem lett. Miután magamhoz tértem, úgy döntöttem,
hogy megleckéztetem őket, ezért eljátszottam, hogy amnéziás vagyok.
Elnevettem magam, ahogy eszembe jutott az eset és magam elé
idéztem a döbbent arcukat. Emma is felnevetett, majd nagy nehezen szóra nyílt a
szája.
- És elhitték?
- Igen - mondtam mosolyogva. - Peti idő előtt rájött, de kértem,
hogy ne buktasson le Dani előtt. Mellém állt. Szegény Dani, látnod kellett
volna, mennyire kiakadt, hogy elvesztettem az emlékezetem. Mindent
megpróbáltak, hogy visszatérjenek az emlékeim. Mikor kiderült az átverés, Dani
mérges lett, de hamar túltette magát rajta. Fordult a kocka és Peti ellen
fordult, amikor megtudta, hogy ő már előbb rájött az egészre. Miközben
viaskodtak, leszakadt a pántjáról a fürdő ajtó. Utána lenyugodtak és
nekiálltunk eltűntetni a romokat. Innentől kezdve pedig már mindenről tudsz,
mert ekkor értél haza.
Emma elgondolkodva meredt maga elé és nem szólt semmit.
- Min gondolkozol? Haragszol rám? - kérdeztem aggódva.
- Nem, nem hiszem, hogy haragudnom kellene. Csak meglepődtem,
hogy ti hárman ilyen jóba lettetek.
- Igen, ez nekem is még új. Petivel jól összekovácsolódtunk
a hétvégén - mondtam mosolyogva.
- Ennek örülök. Kár, hogy Attila nem maradt veletek - mondta
nevetve. - Akkor talán nem csináltatok volna ennyi ostobaságot.
Elnevettem magam. - Az biztos. Attilát nehéz kihozni a
sodrából. Ő maga a megtestesült nyugalom.
Emma nem felelt, újra hallgatott és csak a takaró sarkával
babrált.
- És te jól vagy? Úgy értem a szombat... - hirtelen
elharaptam a mondatot.
- Igen, jól vagyok, de nem akarok rá gondolni. Ne is
beszéljünk róla, jó?
- Rendben. - mondtam beleegyezően. - Megyünk most már
reggelizni?
- Persze, menjünk - mondta Emma, majd mindketten felkeltünk
az ágyból és nekikezdtünk ennek a hosszú napnak is.
18. fejezet
Késő délután volt már, amikor csörgött a telefonom. Nem
tudtam, hogy ki hívhat ilyenkor. Mindenki tudta, hogy kényszerpihenőn vagyok, a
családdal pedig nemrég beszéltem. Megdöbbentem, amikor a kijelzőn Attila neve
villogott. Nem szokott ilyen tájban hívni.
- Csáó öcsi! - köszöntem neki mosolyogva. Emma épp Vandával
játszott előttem a földön és kérdőn felpillantott rám. - Miért keresel? Holnap?
Persze, holnap ráérek, mint mindig - tettem hozzá elhúzva a számát. Nem mintha
bárhova mehettem volna ilyen állapotban. Még mindig eléggé helyhez voltam
kötve. - Nem, dehogy zavarsz. A délután az remek lesz. Rendben. Szia!
- Dani jön át holnap? - kérdezte Emma miközben elvette az
útból Vanda maciját, hogy ne zavarja őt a mászásban.
- Nem, Attilával beszéltem. Gondolom kíváncsi, hogy minden
rendben van-e szombat óta.
- Igen, gondolom - mondta Emma elmélázva. - Én holnap
délután elmegyek Vandával és Timivel vásárolni. Megígértem neki, hogy egyszer
eljöhet velünk. Venni szeretne valamit Vandának és ragaszkodik hozzá, hogy én
is ott legyek. Legalább nem fogunk zavarni titeket.
- Rendben, ahogy szeretnéd - mondtam elgondolkodva. Olyan
hirtelen és váratlanul jött Emmának ez az ötlete, mintha direkt csak azért
mondta volna, hogy ne kelljen Attilával találkoznia. De hát jól kijönnek...
Vagy mégis valami bajuk van egymással? Nem akartam ezt megkérdezni Emmától,
biztos csak paranoiás vagyok és nincs semmi baj. Talán ő tudja, hogy miért jön
át holnap Attila és szándékosan akar kettesben hagyni minket.
- Vele nem áll fenn az a veszély, hogy szétromboljátok a
lakást - mondta mosolyogva és közben felvette Vandát a földről. - Megyek
lefektetem, ideje aludnia egy keveset.
Elgondolkozva bólintottam, de még mindig nem tértem magamhoz
a történtek óta. Valami nagyon furcsa volt és nem tudtam kiűzni a gondolatot a
fejemből, hogy Emma tud valamiről, amit nem akar nekem elárulni. De mégis mi ez
az egész?
Úgy döntöttem, hogy utánajárok ennek, ezért követtem Emmát a
babaszobába. Épp Vandát fektette be az ágyba és betakarta, amikor beléptem.
Lassan odasétált hozzám, kézen fogott és kihúzott a szobából, majd becsukta az ajtót.
- Beszélhetnénk? - fordultam felé, mikor már majdnem a
nappaliban álltunk. Kelletlenül megfordult és bűnbánó arccal nézett rám.
- Nem - mondta egyszerűen, mire döbbenten néztem rá.
Lesütötte a szemét, majd még fájdalmasabban nézett rám. - Tudom miről akarsz
beszélni, de ne is kérdd, nem beszélhetek erről. Megígértem, hogy nem szólok
ebbe bele és kérlek, ne akard, hogy megszegjem az ígéretem.
Döbbenten néztem rá és nem tudtam egyszerűen mit mondani.
Egyre jobban aggasztott ez az egész és nagyon idegesítő kezdett lenni.
- Emma, nagyon megijesztesz.
- Nem kell félned, nincs semmi baj. Csak kérlek légy
türelmes.
- Valami történt közted és Attila közt? - kérdeztem
összeszorult torokkal. Egy perce se jutott eszembe, hogy Emma és Attila
talán... Dehogy! De talán van valami nézeteltérésük.
- Nem Dávid, nem történt semmi, csak... Én tudok valamiről,
amit nem szeretné, ha tőlem hallanád. Kérlek Dávid! - nézett rám könyörgően. -
Esküszöm, hogy nincs miért aggódnod! Ebben biztos lehetsz. Csak légy még egy
kicsit türelmes.
Olyan bűnbánóan nézett rám, hogy nem volt szívem tovább
faggatni. Végül kelletlenül bólintottam és átöleltem. Nagyot sóhajtottam és a
fülébe súgtam.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - mondtam neki
mosolyogva. - Még azt is elérted, hogy ne faggassalak tovább.
- Tudom - felelte megkönnyebbülve. - Köszönöm.
Lassan elengedtük egymást és leültünk a kanapéra. Elkezdtem
játszadozni a hajával, míg ő végül lefeküdt a kanapéra és a fejét az ölembe
hajtotta. Jólesően behunyta a szemét és élvezte, ahogy végigsimítom az arcát,
majd végül megállapodott a kezem a hasán. Elmosolyodott és láttam, hogy egy
apró könnycsepp csordul ki a lehunyt szemhéján keresztül.
- Miért sírsz? - kérdeztem letörölve a könnycseppet, mire ő felnézett
rám csillogó szemekkel.
- Csak boldog vagyok - felelte mosolyogva. - El se tudom
mondani, hogy mennyire örülök, hogy ezt most együtt fogjuk végigcsinálni.
- Igen, ez így van. A következő vizsgálatra, már együtt
megyünk, és ebből nem engedek - feleltem mosolyogva.
- Ajánlom is - mondta nevetve. - Most már hallani fogod te
is a pici szívét.
Hirtelen nagyot dobbant a szívem, ahogy ezt kimondta.
Egyszer hallhattam csak ilyet, de... Mintha egy másik élet, egy másik múlt lett
volna. Nem akartam az emlékkel járó fájdalmas érzéseket is újra átélni, ezért
gyorsan ki is űztem az egészet a fejemből.
- Ennek nagyon örülök - feleltem végül mosolyogva.
- Menjünk be a szobába, jó? Olyan fáradt vagyok, talán el is
alszok azonnal.
- Rendben, menjünk.
Lassan besétáltunk a szobába, de még mielőtt Emma az ágyhoz
lépett volna, hirtelen magam felé fordítottam és olyan hirtelen és
szenvedélyesen csókoltam meg, hogy ideje se volt reagálni. Belemosolyodott a
csókba és azonnal átkarolta a nyakamat. Levettem róla a felsőjét és elégedetten
öleltem magamhoz a tűzforró testét. Emma olyan volt, mintha egy érintésemtől
azonnal tűzre gyúlt volna. De ő is hasonló hatással volt rám. Olyan kéjesen
bújt hozzám, hogy a következő pillanatban átkarolva őt óvatosan az ágyra
fektettem. Ha nem lett volna állapotos, legszívesebben hevesebb lettem volna,
amit nagyon jól tudok, hogy nem bánt volna. De észnél kellett lennem.
Pillanatok leforgása alatt már csupaszon öleltük egymást, és
szinte azonnal egymásba olvadt a testünk. A mennyben éreztem magam, miközben őt
öleltem és csókoltam. Még kristálytisztán égett bennem a tegnapi nap. Szinte
még most is tüzelt az emlék, és úgy láttam, hogy Emma is hasonlóképpen érezhet.
Jobb lábával szorosan magához húzott, mintha nem lenne már így is elég őrjítő
vele a szex minden másodperce. Szinte elborított a mámorító köd, ahogy a halk
sóhajai elhaltak a csókjaink közt. Végigsimítottam az oldalát és a fenekét,
egészen a jobb bokájáig, amire válaszul még szorosabban húzott magába.
Szinte meghalt a világ abban a pillanatban, amikor átléptünk
a gyönyör kapuján. Emma olyan szorosan ölelt magához, hogy más esetben talán
már fájt volna egy hasonló mozdulata.
Erőtlenül ölelt magához, és amint melléfeküdtem, szorosan
hozzám bújt.
- Jó éjszakát! - mondtam mosolyogva.
Elnevette magát és átkarolta a nyakam. - Direkt csináltad
igaz?
- Lehet ezt nem direkt csinálni? - kérdeztem mosolyogva
felhúzott szemöldökkel.
Újra elnevette magát, de nem felelt, csak szorosan a
karjaimba fészkelte magát, és velem együtt, pillanatok alatt elaludt.
Arra ébredtem fel, hogy Vanda felsír. Kristálytisztán
hallottam a bébi őrön keresztül, hogy nyűgös. Gondoltam, hogy talán éhes, vagy
rosszul aludt. Óvatosan felültem az ágyon, de Emma is felébredt.
- Maradj csak - mondtam neki halkan és miközben felkeltem az
ágyról lágyan megcsókoltam.
Felöltöztem és csendben átmentem Vanda szobájába. Álmosan
ült a kiságyban és éppen kezdett újra legörbülni a szája széle. Gyorsan elé
léptem és mosolyogva kivettem a kiságyból. A karomba fogtam, mire ő nyűgösen
nyögött egyet, majd elpityeredett.
- Sssh,Vanda kicsim, ne sírj. Apuci itt van és vigyázz rád.
Óvatosan a karomra ültettem és a vállamra hajtottam a kis
fejét, közben pedig egy puszit nyomtam a homlokára. Ahogy a szám hozzáért,
abban a pillanatban éreztem, hogy a vér kifut az arcomból és még talán
keringeni is elfelejtett. Óvatosan benyúltam Vanda pólója alá és megfogtam a
hátát. Nem tévedtem, nagyon is jól érzékeltem az előbb mindent. A döbbenet és a
kétségbeesés azonnal úrrá lett rajtam, és azon kaptam magam, hogy már rohanok
is vele a szobánkba.
- Emma! - szóltam már szinte kiabálva, mikor beléptem a
szobába és felkapcsoltam a lámpát.
Emma ijedten kapta fel a fejét és láttam rajta, hogy éppen
álmából vertem fel, mert visszaaludt. Mikor az ágy mellé értem ijedten nézett végig
rajtam, és végre felfogta, hogy én állok előtte Vandával a karomban.
- Mi történt? - kérdezte ijedten és azonnal Vandáért nyúlt.
- Azt hiszem lázas - mondtam kétségbeesve.
Emma azonnal magához ölelte Vandát és az ajkát a homlokára
tette.
- Igazad van - mondta rémülten. - Vedd át!
Azonnal visszavettem a kezéből Vandát, ő pedig gyorsan
felpattant, magára kapta a köntösét és már ki is rohant a szobából. Mire
leültem az addigra már síró Vandával az ágyra, már vissza is tért. Míg én
Vandát a kezemben tartottam, ő a fülébe tette a lázmérőt és idegesen néztük a
kijelzőt, ahogy lassan, de biztosan kúszik egyre feljebb. Végül 38,6 °C-nál
megállt a számláló és elkezdett csipogni a lázmérő.
- Azonnal hívom az ügyeletet. Te addig vidd be Vandát a
fürdőbe és vetkőztesd le.
Szó nélkül követtem az instrukcióit és átvittem Vandát a
fürdőbe. Mire levetkőztettem, Emma már vissza is tért és azonnal elkezdte
vízzel teleengedni Vanda fürdető kádját. A következő pillanatban újra eltűnt.
Vanda egyre keservesebben sírt a karomban, én pedig magamhoz öleltem, az ajkam
a homlokára tettem és lágyan ringtam vele.
- Shh, kicsikém, minden rendben lesz. Ne sírj Vanda, ne sírj
- a hangom teljesen elcsuklott. Borzasztó érzés volt betegnek látni Vandát.
Nagyon aggódtam és féltem, mert Vanda még sosem volt beteg.
Emma alig egy perc múlva már vissza is tért teljesen
felöltözve.
- Húsz perc múlva itt az orvos - mondta idegesen, miközben
elzárta a vizet és belemártotta a kezét. Hamar ki is vette, megtörölte, és
máris Vandáért nyúlt. - Addig ő is a hűtőfürdőt javasolta.
Lassan megfogta Vandát és óvatosan beleültette a
testhőmérsékletű vízbe. Vanda nyűgösen és fájdalmasan felsírt, nekem pedig
összeszorult a szívem. Tudtam, hogy a hőmérséklettel nem lehet baj, mert bíztam
Emmába. De kristálytisztán emlékeztem a gyermekkori hűtőfürdőimre és az
érzésre, ami elöntött, amikor a forró, lázas és elgyengült testet körülöleli a
víz. Egy idő után Emma a karján megtámasztva Vanda fejét, a vízbe fektette, aki
erre csak még keservesebben felsírt.
A szívembe mart a fájdalom, ahogy így láttam magam előtt az
én kis hercegnőmet. Bárcsak azonnal meggyógyíthatnám és elmulaszthattam a
fájdalmát.
Alig telt el tíz perc, mikor Emma óvatosan kiemelte Vandát
és megtörölte mindenhol. Vanda sírása halkabb lett, de nem mertem abban bízni,
hogy azért lenne ez, mert a láza csökkent. Talán csak elfáradt. Emma felöltöztette,
majd kiment vele a fürdőből, és pedig szorosan a nyomukban mentem. Emma
visszament Vanda szobájába és leült vele a székre. Próbálta nyugtatgatni és
ringatni, de Vanda sehogy sem bírt megnyugodni.
Végre megszólalt a csengő és én mint az őrült rohantam ajtót
nyitni.
19. fejezet
Amikor kinyitottam az ajtót, egy középkorú, kedves férfi
állt az ajtóban.
- Jó estét doktor úr! - köszöntöttem. - Kérem fáradjon be.
- Jó estét! - köszönt és kezet nyújtott miközben belépett a
lakásba. - Szilvási Gábor!
- Németh Dávid. Erre, kérem. A menyasszonyom a lányunkkal
van.
- Rendben. Tegeződjünk kérem, mindnyájunknak egyszerűbb.
- Rendben - helyeseltem, majd becsuktam az ajtót és előre
siettem.
Előre engedtem Vanda szobájába, majd én is beléptem.
- Jó estét Emma! - köszöntötte Emmát, aki átette a bal
kezére Vandát, hogy kezet fogjon Gáborral. - Jöttem, amint tudtam. Szerencse,
hogy ma én vagyok az ügyeletes.
- Jó estét Gábor! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan jöttél.
- Nem kell köszönnöd. Fektesd kérlek Vandát a pólyázóra és
megvizsgálom.
Emma szó nélkül elsétált a pólyázóhoz és letette Vandát, aki
még mindig nagyon nyűgösen sírt. Gábor azonnal odalépett hozzá, kinyitotta a
táskáját és meghallgatta Vanda mellkasát, majd óvatosan felültette és a hátát
is meghallgatta. Utána megnézte a torkát, majd ő is megmérte a lázát.
- Mit mondtál Emma, mennyi volt a láza a fürdetés előtt?
- 38,6 °C.
- vágtuk rá egyszerre Emmával.
- Remek - mondta Gábor, miközben megvizsgálta Vanda fülét. -
Lejjebb ment a láza. Úgy tűnik nagyon erős a szervezete és hamar ki fogja ezt
heverni. De nem szabad félvállról vennünk. Elkapott egy vírust, de egykettőre
rendbe fog jönni. Most kap tőlem egy injekciót. Ezzel reggelig gond nélkül
alszik majd, és a lázát is le fogja vinni. Holnap reggel viszont mindenképp
keress fel Emma, meg kell néznem, hogy addigra mennyit változik az állapota.
- Rendben, reggel ott leszünk - mondta Emma megkönnyebbülve.
Még mindig nagyon aggódott, velem együtt, de úgy láttam, hogy nagyon bízik
Vanda orvosában. Én is úgy láttam, hogy érti a dolgát és bízhatunk abban, hogy
jó kezekben van nála Vanda.
- Ha reggel etetés után hányna, akkor ne erőltesd. A
rendelőben reggel találkozunk és ebben az esetben megbeszéljük a továbbiakat - mondta,
majd visszafektette Vandát és ránk nézett. - Emma, megtennéd, hogy lefogod
Vandát, amíg beadom neki az injekciót?
Emma nagyot nyelt, majd elindult Gábor felé. Hirtelen
megfogtam a kezét, mire megtorpant.
- Majd én Emma. Túl érzékeny vagy most, inkább menj ki
nyugodtan.
Emma vívódra rám nézett, majd Vandára, aki még mindig
pityergett. Kicsordultak a könnyei, majd újra rám emelte a tekintetét, és
bólintott. Nehezen hátat fordított nekünk és kiment a szobából.
Nehéz szívvel léptem oda Gáborhoz, és segítettem neki
levetkőztetni Vandát. Utána hasra fordítottuk és én óvatosan megfogtam a lábait
és a hátát, hogy ne mocorogjon, amikor megkapja az injekciót.
Amint megérezte a tűt a popójában, keservesen felsírt.
Mintha ezer tőrt szúrtak volna a szívembe, annyira rossz érzés volt Vandának
fájdalmat okozni. Gábor hátrébb lépett én, pedig felöltöztettem Vandát. Nagyon
sírt és nem bírt megnyugodni. Felvettem a karomba és óvatosan ringatni kezdtem.
Gábor összepakolt én pedig Vandával a karomba követtem őt a
nappaliba. Emmát nem láttam sehol sem, és egy pillanatra megijedtem, hogy hol
lehet.
- Emma? - kérdeztem bizonytalanul.
- Dávid... - hallottam a fürdőből az erőtlen hangját.
Teljesen megrémültem és azonnal Gáborhoz léptem.
- Kérlek fogd meg Vandát.
Gábor szó nélkül átvette tőlem, én pedig amennyire csak
bírtam a gipszemmel, a fürdőbe siettem. Amint benyitottam és megláttam Emmát,
elfogott a rémület. A földön ült és a fejét a térdére hajtotta.
- Emma! - léptem oda hozzá egy pillanat alatt és azonnal
felhúztam a földről. - Mi a baj? Mi történt?
Csak némán rázta a fejét, és erőtlenül rám támaszkodott.
Áttettem a kezét a nyakamon majd lassan kisegítettem a fürdőből. Alig állt a
lábán és nagyon gyenge volt.
- Mi történt? - kérdezte Gábor, amint beléptünk a nappaliba.
Emmát leültettem a kanapéra és lehajoltam, hogy egy szintben
legyen a fejünk. Még mindig a földet nézte és nem akart felnézni rám. Végül
megfogtam a fejét és finoman felemeltem. A szemei könnyesek voltak, de nem
akarta kinyitni őket.
- Emma! - szólongattam kétségbeesve. - Szólalj meg kérlek!
Mi a baj?
Megrázta a fejét, majd mélyet sóhajtva végre megszólalt. -
Jól vagyok, csak szédülök. Hányingerem volt és bementem a fürdőbe, de
megszédültem és majdnem elestem. Ekkor találtál rám.
Hirtelen felegyenesedtem és aggódva Gáborra néztem.
- Normális ez, hogy 10 hetes terhesen ilyen sokszor rosszul
van?
- Még egy kisbaba, Emma? - kérdezte elmosolyodva Gábor. -
Nahát! Gratulálok nektek. Dávid, szerintem ne aggódj, mert minden terhesség
más. Emma pedig nagyon kimerült, mert még ideje se volt kipihenni az előző
várandóságot, máris készül a teste a következőre. Azt se felejtsük el, hogy még
Vandát táplálja. Ez is igénybe veszi a szervezetét. Azt javaslom, hogy pihenjen
sokat, és amennyire csak lehet, kerülje a stresszes helyzeteket.
- Rendben - feleltem kicsit megnyugodva, de még mindig
nagyon aggasztott ez az egész. De talán tényleg nincs mitől tartanom, csak túl
aggódó vagyok az Enikővel történtek miatt.
Gábor odasétált hozzám és átadta a kezembe Vandát.
- Feküdjetek le és ne aggódjatok. Emma, te pihenj sokat.
Vandának is erre lesz szüksége. Reggel találkozunk.
- Köszönjük Gábor - mondta Emma, és láttam közben, hogy szép
lassan kezd visszatérni a színe.
Gábor bólintott, majd az ajtó felé indult, én pedig követtem
őt Vandával a karomban.
- Köszönök mindent - mondtam, amint az ajtóhoz értünk.
- Szívesen Dávid. Bármi gond lenne, hívjatok nyugodtan.
- Úgy lesz - helyeseltem és közben elmosolyodtam.
- Jó éjt nektek!
- Jó éjt neked is Gábor! - köszöntem el, majd becsuktam az
ajtót.
Visszasétáltam a nappaliba és leültem Emma mellé. Közben
tovább ringattam Vandát, aki már egészen csendben ült a karomban. Fáradtan a
fejét a vállamra hajtotta és már majdnem elaludt.
- Emma, gyere bekísérlek a szobába. Pihenj le.
- Nem. Vandával kell lennem - mondta erőtlenül.
- Nem, most pihenned kell. Én majd elaltatom és vigyázok rá.
Gyere, menjünk be a szobába - mondtam és közben felálltam a kanapéról és a
kezem nyújtottam neki. Végül megadóan felállt és kéz a kézben elindultunk a
szobába. Bíztam benne, hogy nem fog újra összeesni, mert nem tudtam, hogy
Vandával a karomban képes lettem volna-e őt is megfogni.
Szerencsére sikeresen besétáltunk a szobába és Emma gond
nélkül ledőlt az ágyra.
- Aludj nyugodtan, én átmegyek Vandával a babaszobába és
lefektetem őt.
Emma erőtlenül bólintott, és szinte azonnal csukódtak le a
pillái. Aggódva hagytam magára, de tudtam, hogy Vandát is le kell fektetnem.
Lekapcsoltam a lámpát, majd halkan átsétáltam Vandával a szobájába. Leültem a fotelba
és percek alatt álomba ringattam. Nem akartam lefektetni a kiságyába, de
tudtam, hogy még ma beszélnem kell Danival. Nem halogathattam tovább, óvatosan
lefektettem Vandát és betakartam. Olyan békésen aludt, mintha nem is az előbb
rémisztett volna halálra minket. Mintha nem is alig egy órája kezdődött volna
az egész. A szívem még mindig hevesen vert és tele voltam félelemmel. Emma sem
volt jól és Vanda betegsége is nagyon aggaszott.
Végül nagy nehezen magára hagytam, hogy ne zavarjam őt a
telefonálással. Majdnem éjfél volt már, de mindenképp fel kellett hívnom Danit.
Leültem a kanapéra, és már tárcsáztam is.
- Szia Dani! Felkeltettelek? Ne haragudj, hogy pont ilyenkor
verlek fel, de nem várhat ez reggelig. Vanda lebetegedett és holnap reggel el
kell vinnünk az orvoshoz. Nem, most jól van, alszik. Kihívtuk hozzá az orvosát.
Kapott injekciót. Egy vírust kapott el. Nem, nem, jól lesz. De el kellene
holnap vinni kontrollra. El tudsz vinni minket? Persze, reggel nyolc óra az
tökéletes lesz. Várunk. Köszönöm. Szia!
Nagyot sóhajtva tettem le a telefont, majd felkeltem a
kanapéról és egyenesen a szobánkba vettem az irányt. Halkan odasétáltam
Emmához, és megnyugodtam, amikor megláttam, hogy békésen alszik.
Lassan kihátráltam a szobából és átmentem Vandához. Minden
fényt lekapcsoltam és csendben leültem a fotelba. A gyenge holdfény besütött a
szobába pont annyira, hogy tökéletesen lássam Vandát, amint fekszik a kis
ágyában és nyugodtan alszik.
Jól rám ijesztettek, mindketten. Mennyi minden jót és
rosszat kap az ember, ha családja van! De ez a természetes. Természetes, hogy
aggódok a szeretteimért és óvom őket mindentől. Nem akartam átmenni a szobánkba
aludni, tudtam, hogy képtelen lennék rá. Így inkább Vandánál maradtam.
Aggódtam, igen, nagyon aggódtam érte. Olyan új érzések voltak ezek, amiket még
ízlelgettem magamban. A baleset utáni gyengélkedése teljesen már érzéseket
váltott ki belőlem... Akkor dühös és mérges voltam magamra, most pedig úgy
éreztem, hogy tehetetlenül néznem kell, hogy beteg a kislányom. Borzasztóan rossz
érzés... Csak abban bíztam, hogy minél kevesebbszer kell majd ezt átélnem a
jövőben.
20. fejezet
Reggel nagyon korán felébredtem, amit nem is csodáltam, mert
nagyon fájt a nyakam. Hát igen, fotelban elaludni nem épp a legkellemesebb
dolog. Nyújtóztam egyet, majd felálltam a fotelból és halkan Vanda fölé
sétáltam. Még mindig aludt. Olyan békés, és aranyos volt, mintha tényleg semmi
sem történt volna tegnap este. Nagyon sokáig csak őt néztem és nem tudtam
betelni a látványától. Nagyon aggódtam érte, és tudtam, hogy majd akkor derül
ki, hogy jobban van-e, ha felébred.
Nem érzékeltem az időt, de talán már fél órája felette
állhattam, amikor nyílt az ajtó. Emma jött be, de ahelyett, hogy megnyugodtam
volna, hogy látom őt, még inkább aggódni kezdtem. Borzasztó állapotban volt,
mintha ő is lebetegedett volna. A szám elé tettem az ujjam, hogy maradjon
csendben, majd mellé sétáltam, és az ajtó felé mutattam, hogy menjünk ki Vanda
szobájából. Még egyszer Vandára pillantott, majd megadóan kiment a szobából, én
pedig követtem és becsuktam magam mögött az ajtót.
- Hogy van? - fordult felém aggódva.
- Végigaludta az éjszakát, egyszer sem ébredt fel. Békésen
aludt. Azt hiszem sokat segített a tegnap esti injekció.
- Igen, minden bizonnyal - mondta felsóhajtva. - Megyek és
felhívom Danit, remélem el tud minket vinni az orvoshoz.
- Már tegnap este beszéltem vele. Nyolcra itt lesz értünk.
Emma döbbenten nézett rám, majd átölelt. - Köszönöm.
- Nincs mit köszönnöd, ez természetes Emma. És te hogy vagy?
- kérdeztem tőle és közben óvatosan eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak
nézni. Nagyon fáradtnak és gyengének tűnt.
- Fáj a torkom és gyengének érzem magam. Talán ugyanazt
kaptuk el Vandával.
- Lehetséges - mondtam aggódva. - Akkor viszont neked is
kényszerpihenő van mára előírva, Danival majd ketten elmegyünk az orvoshoz.
- De nem is voltál még ott, mert mindig egyedül vittem
Vandát az ellenőrzésekre. Én is ott akarok lenni, mellette a helyem - mondta
ellenkezve.
- Elmondod, hogy hova kell mennünk, de neked is pihenned
kell. Emma, kérlek ne felejtsd el, hogy vigyáznod kell magadra.
Megadóan bólintott, mire én kézen fogtam és visszavezettem a
szobánkba.
- Kényszerpihenő indul - mondtam szigorúan, majd szépen
visszavezettem az ágyba. - Mit szeretnél reggelizni? - kérdeztem, miután végre
visszafeküdt az ágyba.
- Tea és pirítós tökéletes lesz. Azt talán meg is tudom
enni.
- Rendben. Mindjárt hozom - mondtam mosolyogva és közben
adtam egy csókot a homlokára.
Kisétáltam a szobából, de közben magammal vittem a bébi őrt
a konyhába. Elkészítettem gyorsan a teát, majd a pirítóssal együtt bevittem Emmának.
De hiába, újra elaludt. Halkan letettem az éjjeliszekrényre a tálcát, majd
kisétáltam és úgy döntöttem, hogy én is megreggelizek, amíg Vanda fel nem
ébred. Közben Vanda teáját is megfőztem, hogy legyen neki is friss. Mióta
itthon voltam, egész jól belejöttem az ilyen dolgokba. Egy cseppet sem bántam
ezt, sőt! Mindig is azt szerettem volna, ha ki tudom venni a részem én is a
gyermeknevelésből. Eszemben se volt soha mindent a páromra hagyni. Mi értelme a
családnak, ha egyszerűen nem foglalkozok velük és nem veszem ki a részem a
mindennapi tennivalókból?
Éppen elpakoltam magam után, amikor végre Vanda is ébredezni
kezdett. Szinte rohantam be a szobába és mosolyogva vettem fel a kiságyból.
Ránézésre is látszott, hogy már jobban van. Hamar tisztába tettem,
felöltöztettem és megmértem a lázát. Szerencsére már csak enyhe hőemelkedése
volt. Kimentem vele a konyhába, elővettem a kedvenc bébiételét, és bíztam
abban, hogy meg fogja tudni enni. Tudtam, hogy ilyenkor jobb lenne, ha
anyatejet ehetne, de tekintve, hogy Emma is beteg volt, ez nem volt jó ötlet.
Leültem vele az egyik székre, az ölembe ültettem és szép
lassan, de elég sokat megetettem vele a bébiételből. Utána ivott egy kevés
teát, majd a büfiztetés is sikeresen megtörtént. Elmosolyodtam, ahogy
mosolyogva rám pislogott az álmos szemeivel. Hiába aludt sokat, megviselte,
hogy beteg.
Az órára pillantottam és láttam, hogy hamarosan Dani meg fog
érkezni. Visszamentem Vandával a szobájába és letettem a kiságyába, amíg
gyorsan elmentem átöltözni. Mikor visszaértem Vandához, újra felvettem őt és a
karomban babusgattam. Nagyon szerettem a karomban tartani őt. Mindig ugyanaz a
kellemes és melengető érzés járta át a szívemet. Egyszerűen elöntött a
boldogság, amikor ránéztem.
Nem sokáig tartott ez a meghitt pillanat, mert csengettek.
Vandával a karomban sétáltam ajtót nyitni Daninak. Még köszönni sem volt időm,
Dani máris a lakásban volt és azon kaptam magam, hogy Vanda már a kezében van.
- Szia Vanda! Hát szabad így megijeszteni a nagybácsikád? -
kérdezte Dani rosszallóan, majd leült Vandával a kanapéra.
Hitetlenül néztem rá, majd becsuktam az ajtót és odasétáltam
hozzájuk.
- Neked is jó reggelt! - mondtam neki rosszallóan, de
azonnal el is mosolyodtam.
Dani épp Vandának gügyögött, de végül rám pillantott
körülbelül egy másodpercre - Szia bátyó! - mondta, majd tovább gügyögött.
Még jobban elmosolyodtam, majd visszasétáltam Vanda
szobájába, hogy kihozzam a táskáját. Elővettem a papírjait, és szerencsére
megtaláltam közte Gábor névjegykártyáját. Nagyon örültem ennek, mert legalább
nem kellett Emmát felkeltenem, hogy megkérdezzem a pontos címet.
- Mehetünk? - kérdezte Dani, amint beléptem a nappaliba.
- Igen. Ezt feladnád Vandára? - kérdeztem és közben odaadtam
neki Vanda kabátját és sapkáját. Leültem mellé és úgy döntöttem, hogy még most
reggel írok Attilának SMS-t, hogy el kell halasztanunk a mai találkozót. Éppen
tettem volna el a telefonom, amikor már hívott is vissza.
- Szia Attila! - köszöntem neki a telefonba. - Nem, most jól
vannak. Danival most visszük vissza Vandát az orvoshoz. Este az ügyeletet
kellett kihívnunk, mert magas láza volt. Persze, nyugodtan mondd el nekik, de
nem kell ezért felrohanniuk hozzánk. Majd felhívlak, hogy mi volt az orvosnál.
Nem, Emma is alszik, mert ő sincs jól. Biztosan megfertőzték egymást. Rendben.
Köszönöm. Persze, majd találkozunk máskor. Szia!
- Randi lemondva? - kérdezte Dani rám sem pillantva, amint
letettem a telefont.
- Igen, Attila átjött volna ma beszélgetni. Te nem tudod,
hogy mi az, amit annyira el akar mondani? Emma is tud róla, de azt mondta, hogy
megígérte, hogy nem mondja el nekem.
- Hát ez nem jellemző Attilára - mondta Dani, szinte
érdektelenül, mert még mindig Vandáé volt minden figyelme. - Majd elmondja, ha
akarja. Ha nem azt szándékozik bevallani, hogy éjjelente ő Batman, akkor nincs
baj.
- Te sose komolyodsz meg, igaz? - kérdeztem tőle nevetve.
- Nem szándékozok - mondta komoly arccal, mire én csak a szemeimet
forgattam.
- Szerintem induljunk - mondtam végül, mire ő is bólintott.
Felkeltem a kanapéról és felvettem az előszobában a cipőmet,
amíg Dani felöltöztette Vandát. A karján Vandával kisétált a lakásból, én pedig
Vanda táskáját kaptam fel és elindultunk az orvoshoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése