Egész éjjel forgolódtam az ágyban, és egyszerűen nem bírtam
megnyugodni. Folyton Gáboron járt az eszem és a helyzetünkön. Akármennyire is
próbáltam aludni és nem rajta gondolkozni, nem ment. Nem lehet, hogy még másfél
hétig ezt képes leszek elviselni...
Reggel olyan nyúzott arccal találtam magam szemben a
tükörben, mint talán még soha. Nem lesz ez így jó. Hulla fáradt vagyok és alig
van erőm bármihez is. Elkezdett marni a bűntudat, mert legszívesebben otthon
maradtam volna, nem akartam bemenni dolgozni. De ezt nem tehettem most meg...
Muszáj bemennem, így legalább azzal elterelhetem majd a figyelmem. Közben pedig
valahogy csak elrepül majd ez a másfél hét.
Szinte kín-szenvedés volt a munkahelyemen is minden perc és
óra. Teljesen üresnek éreztem magam, és elveszettnek. Mintha most az élet
kényszerítene bele abba, hogy bizonytalanságban teljenek az órák és a napok.
Ákossal sem akartam találkozni, mert túlságosan fájtak a szavai, amiket tegnap
hozzám vágott. Teljesen igaza volt, és megértettem őt. De ettől még rossz volt,
hogy miattam szenved ő is. Egy héttel ezelőtt mennyire más volt minden... Olyan
gondtalan és boldog voltam, mint talán még soha! Igaz, hogy mart a bűntudat
Gábor miatt, de önző módon erre nem tudtam most gondolni. Ha szigorúan vesszük,
nem csaltam meg. Azt nem érdemelné... Tartozom neki azzal, hogy őszinte leszek
vele és nem kötöm tovább magunkat ebbe a házasságba.
A telefonom csörgése térített hirtelen magamhoz. Döbbenten
néztem a kijelzőt, mert Réka keresett. Nem értettem, hogy miért hív ilyenkor,
munkaidőben sose szokott.
- Szia Réka! - köszöntem bele kedvesen a telefonba. - Miért
keresel?
- Szia hugi - köszöntött aggodalmas hangon. - Igazából csak
egy óriási szívességet szeretnék kérni tőled.
- Valami baj van? - kérdeztem aggódva.
- Úgy is mondhatnánk - felelte habozva. - A hétvégén
terveztük, hogy elutazunk Andrissal, egy régi barátunknak lesz vidéken az
esküvője. Anyuék megígérték, hogy vigyáznak a gyerekekre, de mindketten
lebetegedetek és így nem szívesen bíznám rájuk őket.
- Óóó - mondtam döbbentem, mert csak ennyire voltam képes.
Végig se kellett mondania, már magam előtt láttam, hogy a hétvégét három
rosszcsont gyerekkel töltöm. Imádtam őket, de hogy egy teljes hétvégére én
ügyeljek rájuk?
- Nem kérném ezt tőled, ha nem lenne más választásom. Nem
akarom cserben hagyni a barátnőm, de nem szeretnénk a gyerekekkel menni az
esküvőre...
- Semmi baj Réka, számíthatsz rám. Mikor hoznád át az
unokahúgom és az unokaöcséimet?
- Holnap reggel korán indulnunk szóval még ma este, ha
lehetne... - mondta bűnbánóan Réka.
- Rendben, este hét? Addigra bevásárolok mindent és
elkészítem a vendégszobákat.
- Egy angyal vagy Gitta, nagyon köszönöm. El sem tudom
mondani, mennyit segítesz most ezzel nekem.
- Ugyan Réka, nincs mit. Nagyon szívesen. Tudod jól, hogy
imádom a gyerkőcöket, bár ennyi időt még nem voltam velük egyedül.
- Gábort nem zavarja majd? - kérdezte aggódva.
- Nem, most Amszterdamban van. Nyugodtan jöhetnek a
rosszcsontok - mondtam mosolyogva.
- Rendben, este hét. Köszönöm - mondta hálálkodva, majd
letette a telefont.
Mély levegőt vettem és elnevettem magam. Ha így folytatom,
hamar el fog szállni az a másfél hét. Pár pillanat alatt azon fogom kapni
magam, hogy máris hétfő van.
*
Nem sokat tévedtem, mert legközelebb csak vasárnap este volt
erőm nyugodtan lehuppanni a kanapéra és végre levegőhöz jutni. Igazam volt,
három gyerekre felügyelni két napig minden volt, csak nem pihentető vagy
unalmas. Alig győztem lekötni a kicsik figyelmét. Diával szerencsére könnyebben
boldogultam, mert ő már 10 éves volt, sokban számíthattam rá a fiúk
fegyelmezésében. De egy 5 és egy 8 éves mozgékony fiú együtt... Ők már nem
voltak könnyű eset. A lakásra nézve kész katasztrófát jelentettek. Réka már
délután ötkor elvitte a kicsiket, de én csak most jutottam el oda, hogy
nyugodtan lepihenhettem a kanapén. Este 10 volt már, és most végeztem a lakás
rendbetételével. Nos, pontosan ezért nem akarok én gyerekeket. Még...
Na jó, ezen nem most fogok elmélkedni, hulla fáradt vagyok,
irány az ágy. Erőm sem volt lefürdeni, csak bevánszorogtam a hálóba, és
emlékeim szerint azonnal el is aludtam.
Pechemre nem állítottam be az ébresztőmet, így reggel
kapkodva fürödtem le és kaptam magamra a ruháimat. De ez a hajtás sajnos csak
addig tartott, míg beértem a céghez. Az irodámban az idő már csak vánszorgott,
sőt olyan volt, mintha valaki egyenesen direkt lassításra programozta volna.
Egyszerűen képtelen voltam a munkámra koncentrálni, mert folyton Gábor járt a
fejemben. Hétfő van, de ő csak egy hét múlva fog hazarepülni. Addig meg fogok
örülni. Elvégre is nem vigyázhatok egész héten a nővéreim gyerekeire, csak
azért, hogy kiüssem magam és ne figyeljek oda semmire sem.
Mérgesen felpattantam a székemről és elkezdtem fel-alá
járkálni az irodámba. Nem, az képtelenség... Nem repülhetek Gábor után, hogy
közöljem vele, elválok tőle. Ez... Kegyetlen és önző lépés lenne tőlem.
Dolgozni ment ki, nem ronthatok rá ezzel... De nem hiheti azt közben, hogy
minden rendben van köztünk... Nem hiszem el, hogy ő nem érzi, hogy baj van!
Dúlva-fúlva jártam körbe-körbe az irodámban és közben bíztam
abban, hogy senki sem vette ezt észre. A telefonom csengése térített csak
magamhoz.
- Igen tessék? - szóltam bele feszülten a telefonba.
- Szia Gitta, Éva vagyok! - köszönt kedvesen Ákos
titkárnője. Remek, már csak az hiányzik most, hogy a közelébe kelljen mennem.
Egyre jobban idegesített, hogy látványosan kerül engem, és féltem, hogy ezt
most a fejéhez vágnám. - Csak azért kereslek, mert Ákos egyéb elfoglaltság
miatt átette a délutáni megbeszélést most délelőttre. Kéri, hogy minden
érintett legyen fél óra múlva a tárgyalóban.
- Rendben Éva, köszönöm, hogy szóltál - mondtam nagyot
sóhajtva és közben az órámra néztem. Tizenegy órakor? Mégis mi jött neki közbe,
amiért hirtelen előrébb hozta a heti megbeszélést?
- Nagyon szívesen Gitta. Szia! - köszönt el Éva és már le is
tette a telefont.
Mély levegőt vettem és én is letettem a kagylót. Remek, azt
hittem, hogy lesz időm lenyugodni délutánig, de tévedtem. Visszaültem az
asztalomhoz és nekiláttam összeszedni a papírokat a megbeszélésre. Nem volt
különösebb dolog, amit meg kellett volna vitatnom a csapattal, de jobb volt
mindenre felkészülni. Szerencsére pont annyi időm volt, hogy nyugodtan
átnézhettem mindent, amivel az elmúlt héten foglalkoztam. Közben pedig sikerült
annyira lenyugodnom, hogy már teljesen higgadtan ültem be a tárgyalóba Melinda
mellé. Ákos most sem késett, pontosan tizenegy órakor csukta be maga mögött a
tárgyaló ajtaját. Ahogy ránéztem, szinte azonnal elszállt a dühöm utolsó
maradéka is. Ugyanolyan határozott és kimért volt minden mozdulata, mint
amilyen lenni szokott, de mégis valami más volt most rajta. Fáradtnak és
gondterheltnek tűnt, ami a hétfő délelőttöt tekintve nagyon furcsa volt.
- Köszönöm, hogy mind félre tudták tenni a munkájukat és
részt tudnak venni a mai előrehozott megbeszélésen. Sajnos csak egy fél órával
ezelőtt tájékoztatott az igazgatói tanács, hogy délután az egyik tag látogatást
tesz a cégnél. Nem akartam elhalasztani a megbeszélést, ezért kerül rá sor
most. Van néhány fontos változás, amiről mindenképp tájékozatni akartam önöket.
- Újabb kirúgások? - kérdezte halkan és szem forgatva az
egyik alosztályvezető, akit még alig ismertem.
- Parancsol? - kérdezte szigorúan Ákos. A szemei szikráztak
a dühtől, amivel egy pillanat alatt elhallgatatta a férfit. A teremben
megfagyott a levegő és senki sem mert szólni. - Van valakinek még egyéb problémája?
- kérdezte Ákos kimérten és közben végigjáratta a tekintetét rajtunk.
- Zoltán csak arra akart rávilágítani, hogy szeretnénk
tisztában lenni azzal, hogy a mi pozíciónk is veszélyben van-e - mondta egy
másik nő, akit szintén alig ismertem, de azt pontosan tudtam, hogy jóban volt
Tamással.
- Amennyiben jól végzik a munkájukat, nem - felelte Ákos
kimérten. Látszott rajta, hogy nem akar belemenni nyíltan a Tamás-ügybe, de
most mégis pont abba akarták belerángatni. Csodáltam, hogy ezt nem tették meg
múlt héten, de lehet, hogy akkor még nem volt merszük hozzá. Izzott a levegő a
feszültségtől és sokakat bántott, hogy látszólag ok nélkül lett kirúgva Tamás.
- Tamás jól végezte a dolgát, szóval - szólt közbe kihívóan
egy idős alosztályvezető. Régóta itt volt már a cégnél, és mindig is úgy
érezte, hogy mindenki felett áll és szabadon megmondhatja a véleményét.
Teljesen elöntött a düh, ahogy láttam, hogy megvető pillantásokkal méri végig
Ákost.
- Az Isten szerelmére, elég legyen ebből! - csattantam fel
mérgesen és felpattantam a székemről. - Tamás sikkasztott, ezért lett kirúgva!
Mindenki döbbenten nézett rám, még Ákos is. Egy pillanatra
dühöt láttam a szemébe, amit szinte azonnal felváltott a félelem. Csak ekkor
döbbentem rá, hogy milyen ostobaságot műveltem. Őt akartam védeni azzal, hogy
elmondtam az igazat, de ezzel pont, hogy megnehezítettem a dolgát. Nem tudni,
hogy esetleg más is benne volt-e a sikkasztásban... Talán nem véletlenül védik
annyira Tamást a barátai.
- Gitta, üljön le kérem - mondta feszülten Ákos. Annyira
megrémültem, hogy mindent tönkretettem ezzel és még a vizsgálatot is
hátráltattam, hogy nem bírtam mozdulni. Túl sok idő volt, mire végre rá tudtam
venni a testem, hogy fogadjon szót nekem és vegye fel újra az ülő pózt. Mikor
már a papírjaimra siklott a kezem akkor jutott csak el a tudatomig, hogy Ákos
is hibázott... Gittának szólított... Mindenki előtt... Mindenkivel
távolságtartó volt, és most engem úgy hívott, mint akit már régóta ismer. Talán
az ijedt arcom döbbentette rá őt is arra, hogy hibázott. Megköszörülte a
torkát, majd még mielőtt bármit is mondhatott volna, ismét felpattantam a
helyemről. Mindenki értetlenül nézett rám, de én szóra sem méltatva őket,
egyenesen az ajtó felé rohantam.
- Bocsánat, ki kell mennem - mondtam mielőtt becsuktam volna
az ajtót. Meg sem álltam az irodámig, ahol végre egyedül voltam. Úgy kapkodtam
a levegőt, mint aki a maratonról érkezett, pedig egyáltalán nem futottam ide
felé jövet. Úgy éreztem, hogy kezd minden végképp kicsúszni az irányításom
alól. Az előbb ismét Ákos állásával játszottam, a sajátomról nem is beszélve.
Ráadásul az imént cserbenhagytam, egyedül maradt az oroszlánbarlangban....
Mindent felborítottam és a takarítást ráhagytam...
Ez nem jó, nem folytathatom ezt így tovább. A végén mindent
felőrölök magam körül. Idegesen felkaptam a táskámat, majd kiviharzottam az
irodámból. Az egyik könyvelőnek megadtam, hogy tájékoztassa az
alosztályvezetőmet arról, hogy rosszul lettem és azonnal hazamentem. Pár napig
biztosan nem térek vissza, mert ez a betegség már napok óta gyötör, ideje
kipihennem.
Amint ezzel végeztem, rohantam is ki az épületből és még a
parkoló felé menet a fülemhez emeltem a telefont. Szerencsére azonnal felvette
a reptér a telefont, én pedig belekezdtem a mondandómba, bízva abban, hogy még
a mai napra jegyet kapok egy gépre Amszterdamba.
Szia!
VálaszTörlésÉn voltam, aki az előző fejezetnél is írt és kérdeztem, hogy lesz-e újítás.
Szóval örülök, hogy felrakod ide a kritikáidat, bár én magam ezeket olvastam a másik blogodon, mert ott is körülnéztem. Remélem eredeti, azaz inkább új dolgokat is hozol majd ide is, olyat ami arra nem kerül fel :)
A fejezetről pedig azt tudom mondani, hogy nagyon tetszett. Tetszik ahogyan a főszereplők érzelmei komolyodnak egymás iránt és már ösztönösen állnak ki egymás mellett. Nagyon szép folyamat és egy nagyon szép szerelmi szálat indít meg ez a történet. Kifejezetten érdekes számomra, kíváncsi vagyok, hogy hogyan viszed tovább és nagyon remélem, hogy nem csépeled el. Tetszik, hogy nem tinilányok és tinisrácok szerelmi kalandjáról szól, hanem valóban érett emberekről, mert kevés ilyen történet van. Szóval nagyon drukkolok, hogy a kezdéshez méltó módon vidd tovább a történetet.
Szia!
TörlésHú, köszönöm, hogy ismét írtál, és ami a legjobb, ez is tetszett Neked.:) Bár a szavaid kicsit megijesztenek, mármint úgy, hogy remélem, hogy sikerül majd megfelelnem az elvárásaidnak, amiket itt fel is soroltál. Amit írsz, azt nem olyan könnyű megvalósítani, és nem is tudom, hogy nekem mennyire sikerült ez a továbbiakban. Nehéz objektíven szemlélni az embernek a saját munkáját, mármint olyankor amikor még a történetet írja, vagyis még készülőben van a mű. Illetve nem tudom, hogy neked mi az elcsépelt.:) De remélem, hogy sikerül majd valahogy ezt a buktatót kikerülnöm, vagy másképp tálalni, úgy, hogy azzal ne legyen gond.:)
Az újítás kapcsán valóban nagy fejtörést okoztál nekem. Egyelőre nincs meg hozzá az ötlet, ihlet...:S A kritikákat csak azért hoztam át ide is, mert mint írtad, némelyiknek itt több keresnivalója van. Na meg az ilyen művek azért szoktak mindkét oldalamon szerepelni, mert nem feltétlen ugyanazokkal az emberekkel vagyok oldalcserélői kapcsolatban, így nem biztos, hogy az is látja az elkészült új mű hírét, akit még érdekelne. Ha máskor is lesznek pl. kritikáim, akkor lehet, hogy azok már csak ide kerülnek fel.:)
Más. Nem tudom miért, de ma reggel született egy rövidebb novellám, amivel ha végzek, akkor felkerül majd ide. Szóval amit vártál, újítás, novellák, stb, az talán be fog indulni. Bevallom őszintén, hogy néha sok tud lenni a két blog, a két mű folyamatos vezetése és nem gondoltam volna, hogy ide is tudok majd hasonló pluszt feltenni. De talán beindul majd ez is, attól függ, hogy mikor jön valami ötlet és kerekedik belőle valami történet.:)